Én tegnap megcsináltam, szuperül sikerült, pedig ez volt életem első macaronja. Eddig mindig csak nézegettem, hogy mások milyen szépet alkotnak. Én 140 fokon sütöttem, kb. 20 percig, alsó-felső sütéssel és kézi mixerrel csináltam!!!! A család oda meg vissza van, biztosan elfogom még készíteni. Köszönöm Bebe a receptet 😊🥥❤
Kedves Bebe 😊 Megtört a kókuszos 'átok' ami engem sújtott eddig. Vettem egy sütő hőmérőt és láss csodát tökéletes hibátlan makaronokat készítettem . A mérő szerint a sütöm 45-50 fokkal melegebb volt mint a jelölés, hát ez volt az eddigi hiba forrás . Kész csoda, hogy a többi makaron sikerült. Köszönet a felbecsülhetetlen önzetlen segítségedért . Köszönöm Kamilla 🤗🤗🤗
Kedves Bebe! Én csak a krémet használtam fel tortába, mascarpone-tejszínnel felverve rafaello torta töltésére. Ez az eddigi legbrutálisabb rafaelló ízű krém!!!
helló bebe akárcsak a többi receptnél úgy ennél is szíved lelked benne van ez meg is látszik a végeredményen. kívánom hogy minél előbb gyógyulj meg mert rád még a jövőre nézve nagy szükségünk lesz. tudományos konferenciával vetekszik az a végtelen információ áradat amit minden egyes videód elején elmondasz. nálad egy valami örök mindig rendezett körülmények között zajlik a sütés és semmi illúzió romboló dolog nincs benne. olyan szépen vannak elrendezve a macaronok hogy kétség sem fér hozzá itt üzemi szinten folynak dolgok kérem szépen. tényleg felfoghatatlan az az energia mennyiség amivel napi szinten gazdálkodsz. ilyen sok színű macaront még egy szakács könyvbe sem sűrűn lát az ember nem hogy még itt.
Sziasztok, termesztésen lehet, de mindenképp csökkenteni kell ott is a szárazanyagot egy 20-30 százalékkal. Majd kipróbálom😃 de szerintem érdemes vele kísérletezni :)
Köszi szépen a választ❤😊 A korábbi francia módszeres videódban hasonló adagból csinálod a macaront? Mert ha igen, akkor megpróbálhatom ezt is olyan arányban. Most hétvégén fogok először macaront készíteni és ez a kókuszos recept nyerte el legjobban a tetszésem, remélem sikerül... Nagyon szépen köszönöm a recepteket!❤
Kedves Bebe! Köszi a sokadik receptet. Beszereztem én is minden hőmérőt, berendezést, és ezzel a macaronnal felavattam. A sütőt nem sikerült megreguláznom. Nem jött össze sehogy se, hogy 150C-ból 135-re csökkentsek, legalábbis 10 perc alatt nem. Nem lett rossz a süti, az első tepsi kicsit alulsült, mert odaragadt, a második jó lett, a harmadik pedig kicsit megbarnult. Na majd legközelebb jobb lesz. Amúgy hogyan és meddig tartható el? Nem tart ki sokáig, csak addig is lefedve és/vagy hűtőben? Köszi! 🙂
Igen,azt kell,hogy mondjam,hogy nagyon meg kell nézni,melyik reszeléket veszizek,először egy 52g/100g zsírtartalmúval próbálkoztam és csak egy morzsa lett a fehérjés keverék,aztán találtam egy 60g/100g-osat és tökéletes az eredmény.
Szia! Nagyon jó lett ez a videó!! Az lene a kérdésem hogy a vörös bársony muffin ál kaukázusi kefir is jó? (és kicsit sürübb az átlaga mint a tejé) Vagy mivel lehet hejetesiteni?
Szia Bebe! Én Fractal cherry red por ételfestéket vettem, de ha az egész dobozt bele tenném se lenne piros 🥺 Te milyen por festéket használsz hogy egy késhegynyitől ilyen piros lett Neked? 😢
Kipróbáltam tegnap. Nem lett magas a talpa, de azért szép lett. 125 fokon sütöttem 20 percig. Szép fehér maradt. Nagyon nagyon finom az íze. 🥰 Szuper recept! Köszönöm
Szia Bebe. A rosszul sikerült raffaelonokkal mit lehet kezdeni? Te mit csináltál velük? Esetleg valami sütialapja lehet? 😊😊 tésztát lehet belőle kreálni? 😊
Kedves Bebe! Nagyon szeretem a munkáidat!Most kezdtem csak amatőr szinten a torta, sütemény dísz it és. Köszönöm az eddig látottakat! Segítségedr szeretném kérni! Honnan rendeljetek jó minóségű csöveket? Virág formákra gondolok meg nagyobb rózsa formára! Előre is köszönöm😘💕
Kedves Bebe! A ganache-ba tejszín helyett lehet kókusztejszínt is tenni? van itthon olyan, ami nagyon sűrű, vajkrém állagú. Azt lehet melegíteni is? és ha lehet használni, akkor ugyan úgy 1 dl? Nagyon köszi előre is a válaszokat és a tanításaid, amivel hiba nélkül már a sokadik adag macaront tudtam megsütni. és én is épp kókuszos macaron recepteket kerestem, mikor ezt a videót feltetted :)
szia. ki szeretném próbálni holnap, viszont maghőmérő hiányában francia módszerrel. a kérdésem az lenne, hogy az arányok akkor is ugyanezek? köszönöm előre is! 😊🤗
Szia Bebe!:) Megszeretném Tőled kérdezni, hogy ezeket a szuper átlátszó dobozokat honnan szerezted be a macaronhoz?😍☺️ Holnap én is tuti kipróbálom a kókuszos macaront is😍🤤☺️
Kedves Bebe! A videóid hatására újra beleszerettem a sütésbe. Köszönet érte!!! KÉRDÉS: lehet-e csökkenteni a porcukor mennyiégét 15 - 20 grammal, hogy ne legyen ennyire édes??? Köszönöm, Hajni
Kedves Bebe 😊 Milyen okból történhet, hogy a massza borzasztó sűrű és száraz? :( 135 gramm kókusszal nekem minden alkalommal annyira használhatatlan.. már a fehérje hozzáadásánál omlik szét 😞 60% a zsírtartalom is, figyelek rá Köszönöm a segítséged! 💕
Szia, Bebe! A sós sütik készítésénél gyakran marad meg tojásfehérje. Ezt a fagyasztóban gyűjtöm. Használhatok-e fagyasztott tojásfehérjét a kókuszos macaron elkészítéséhez? Természetesen kiengedett állapotban gondolom. Köszönöm szépen! Üdv: Ildikó
Szia kérdeznék valamit. Én Erdélyben élek és nem nagyon tudok hozzá jutni ahhoz a mandula liszthez hozzá jutni amit te be linkeltel mivel egy más országban élek. És nagy dillemaban vagyok hogy milyet rendeljek. Esetleg tudnál segíteni mert nagyon szeretném el készíteni valamelyik macaront. Előre is köszönöm ha tudsz segíteni. 🙂
Szia kedves Bebe! Èn bolti kókuszlisztet vettem. De sajnos az annyira elnyelte a tojasfehèrjèt nem lehetett szinte masszává tojasozni. Mi lehetett a baj?
Szia Bebe! 110 gramm tojasfehérjét használtam de nem lett egyáltalán nem lett olyan szép folyós. Ment a kukába 😔 körülbelül hány tojást használtál? Köszönöm
Sziasztok! Ez nekem sem sikerült, nagyon sok a kókusz. Megdaráltam kávédarálón átszitáltam, de a folyós állagot nem sikerült elérni. Úgyhogy meg sem sütöttem.
@@marikabanyacskikissova1090 szia, nem mindegy milyen kókuszt használsz. Pl. a spar-os nekem sem volt jó, nagyon száraz maradt a fehérjével összekeverve, de a mogyis -ami a videóban szerepel- szépen működött.
Kedves Bebe! Pár napja már én is elkezdem kísérletezni vele.. de inkább no komment, hasonlóan mint neked.. Azt kívántam bárcsak feltennél kókuszos macaront. És valóra vált a kívánságom! 😁 Köszönöm szépen! ❤️
Szia Bebe! Sajnos nem sikerült nagyon darabos lett pedig pontosan kimértem a tojasfeherjét. Amikor összekevertem a ledarált kókusz és porcukor reszelékhez az 55g tojasfeherjet nem állt össze olyan szépen mint neked. Szerinted mi lehet a gond?
@@bebepiskota2913 Szia! Igen csak nálam több tojasfehérje kellett. Lapos lett, de irtó finom szóval szépséghiba ide vagy oda elfogyott pár nap alatt köszönöm a receptet 🤩 ma a csokis muffinodat csináltam a férjemnek telitalálat lett fehércsokival a tetején és tejcsokis ganacheal a közepén 🤤
Sziasztok! SZIA KEDVES Bebe! Csodálom a munkádat köszönjük hogy annyit segítesz nekünk a részletes videoiddal! Próbálkozok én is nem túl sok sikerrel idáig a dióron ami sikerült olyan közepes. (gáz sütő) HA ESETLEG EGYSZER LESZ IDŐD ÉS KEDVED CSINÁLSZ NEKÜNK Keksz MACARONOS videót!! KÖSZÖNJÜK!
Szia Bebe! A porcukros kókuszhoz amikor hozzáadtam az 55g tojásfehérjét nem áll össze masszává úgy, mint neked, inkább por állagú! Sokáig kell keverni vagy mit ronthattam el?
Szintén,pedig nem az első makaron,amit sütök,már sokadik sikerült szuperül,a mákos,a mandulás,mind,viszont ez a kókuszos kifog rajtam.Sima kókuszreszeléket vettem,átdaráltam a porcukorral,átszitáltam,viszont csak egy száraz morzsalék lett a fehérjével....
@@bebepiskota2913 a javaslat szerinti hőfokon sütöttem. Először 150 fokon 10 percig, majd 135 fokon újabb 10 percig. A 2. adagot 20 percig 135 fokon. Mindkét esetben talpatlanok lettek, a belseje szinte lyukas. A massza hasonló volt a mandulalisztes állaghoz.
Szia. Fogalmam nincs mit rontok el.. De nekem a kókuszreszelek és a porcukor 55 gr tojásfehérjével sehogy sem áll össze. Egyáltalán nem. 🤷♀️ Pedig már vagy 15x próbálkoztam vele 🙍♀️
Szia Bebe! A hagyományos mandulával készült macaronokat már sokszor elkészítettem a videóid alapján, mindig szuperek lettek. Ez viszont egyáltalán nem sikerült. Teljesen szétrepedtek, szétfolytak sütés közben. Nem tudom, hol ronthattam el. A lakásban szuper kókusz illat volt, biztosan nem adom fel a próbálkozást, hátha sikerül.
Szia, huhh sajnálom, :( nem tudom mi lehet a gond. Mindkét adagot ezzel az anyaghányaddal készítettem, esetleg nem volt elég forró a Sütő. Maga a massza rendben volt?
Szia Bebe!🥰 Én is éppen most lettem kész az első adaggal, azt hittem szuper minden, jól sikerült a massza stb. Aztán mintha mindez meg sem történt volna, mikor ki nyomtam őket nem volt már olyan a massza mint kellett volna :( és kirepedtek a sutesnel és talpatlanok lettek :(((
Szia, sajnos rosszul mondta a hőfokot, de javítottam a leírásban (most próbálom a videót is szerkeszteni :D Szóval először magasabb hőfok kell, az adja a talpakat, majd még 10 percig alacsonyabb fokon szárítjuk. Remélem legközelebb jobban sikerül :)
Szeretnem a tanácsodat kerni ...mi lehet a baj...hogy 77-re se sikerul a makaron😏🙄mi ndig van valami hibája ...általában az hogy nem nőnek meg ,nincs talpuk🤪🤯es mindegy hogy a makbol próbáltam vagy a kókuszost ,vagy a mandulasat...eskü nagyon bosszantó ..foleg mikor amatőroknek elsőre sikerült...nekem pedig aki evek ota sut ..ez az egy édesség a mumusom ...🙄🙄koszike
Szia! Érdeklődöm, hogy esetleg nem gondoltál-e sütő tanfolyamot indítani. Pl. karácsony előtt. Igazán remek a sok infó is amit megosztasz. Nem baj, ha többet beszélsz, hiszen fontos részleteket osztasz meg. Nehéz jó, használható videókat találni. A te vidéóid remekek. :)
Már 2 adagot dobtam ki... 😐 Mindent kimértem pontosan. Viszont mivel nincs hőmérőm, így francia módszerrel akartam elkészíteni. Túl sűrű volt, kókuszcsók lett belőle 😔 kislányom 1 éves szülinapi tortaját szeretném díszíteni vele. Segítség! 🙏
Sajnos nekem nagyon nem sikerült egyszerűen nem áll össze a tojásfehérjével a massza természetes így amikor hozzaraktam a habbá vert tojásfehérjét nem lett szalagos. A kukának készítettem sajnos. Pedig pontos volt minden mérés.
Képzeld Bebe! Egy másik személy videójában ahol macaront sütött az illető azt mondta hogy lehet ilyen zsírtalanított mandulával is készíteni macaront...amit furcsáltam...pont azert mert a te személyes tapasztalatod alapjan mondtad el hogy avval nem jo dolgozni..minőségben is más...tehát nem is értem...😒😃
Kedves Bebe, végső elkeseredésében kérek segítséget, nem tudom mit csináltatok rosszul de már az hetedik alkalommal nem sikerül a kókuszos Macaron , nem vagyok a feladós típus 😔 Mindent betartok a recept alapján de száraz kókusz csók az vagy lapos korong lett mindegyik adag , a családom szerint már megszállottan próbálkozom. Köszönettel Kamilla
@@marikabanyacskikissova1090 ismételt próbálkozásom eredménye első tepsi szuper a következő kettő pedig a lapos korong , ugyanaz a keverék most már végképp nem tudom mit tegyek 😔
!!!!!!!!!!!!!!! F I G Y E L E M !!!!!!!!!!!!!!
JAVíTVA!!!
sütés: 150 fokon 10 perc, majd 135 fokon 10 perc (alul-fölül sütés)
üdv,
Bebe
Bebe, nagyon jó recept ✨.. nagyon szepek lettek,-130 fokon sutottem 20-22 percig! És nagyon szép feher maradt!
Köszi😘
Mulțumim!😊
Köszönöm szépen♥️♥️
Én tegnap megcsináltam, szuperül sikerült, pedig ez volt életem első macaronja. Eddig mindig csak nézegettem, hogy mások milyen szépet alkotnak. Én 140 fokon sütöttem, kb. 20 percig, alsó-felső sütéssel és kézi mixerrel csináltam!!!! A család oda meg vissza van, biztosan elfogom még készíteni. Köszönöm Bebe a receptet 😊🥥❤
♥️♥️♥️♥️
elsore sikerult🙈 magam se hittem el😂
Kedves Bebe 😊 Megtört a kókuszos 'átok' ami engem sújtott eddig. Vettem egy sütő hőmérőt és láss csodát tökéletes hibátlan makaronokat készítettem . A mérő szerint a sütöm 45-50 fokkal melegebb volt mint a jelölés, hát ez volt az eddigi hiba forrás . Kész csoda, hogy a többi makaron sikerült. Köszönet a felbecsülhetetlen önzetlen segítségedért . Köszönöm Kamilla 🤗🤗🤗
Szia
Ez csodaszép,varázslatos a sütid és ahogy amilyen szeretettel hozzáértéssel magyarázod el a készítését.
Köszönöm a receptet🎂🎂👍🏽👍🏽🤗🤗
Kedves Bebe!
Én csak a krémet használtam fel tortába, mascarpone-tejszínnel felverve rafaello torta töltésére. Ez az eddigi legbrutálisabb rafaelló ízű krém!!!
Élvezetes, precíz (már, ha lehet így nevezni) videó!!!!! Szívből gratulálok, sok sikert kívánok! Imádom a kókusz, így hamarosan kipróbálom. :-)
Ugyan svajci modszerrel csinaltam es a sajat sutom tapasztalatai szerint, de nagyon jo lett😊 eddig a legjobb hejaim lettek🤩
Ugyan ezzel a mennyiségel dolgoztál?
@@alexandragal1954 igen nem valtoztattam rajta csak a modszernek megfeleloen alkalmaztam oket😊
Követendő példa vagy, köszönöm
helló bebe akárcsak a többi receptnél úgy ennél is szíved lelked benne van ez meg is látszik a végeredményen. kívánom hogy minél előbb gyógyulj meg mert rád még a jövőre nézve nagy szükségünk lesz. tudományos konferenciával vetekszik az a végtelen információ áradat amit minden egyes videód elején elmondasz. nálad egy valami örök mindig rendezett körülmények között zajlik a sütés és semmi illúzió romboló dolog nincs benne. olyan szépen vannak elrendezve a macaronok hogy kétség sem fér hozzá itt üzemi szinten folynak dolgok kérem szépen. tényleg felfoghatatlan az az energia mennyiség amivel napi szinten gazdálkodsz. ilyen sok színű macaront még egy szakács könyvbe sem sűrűn lát az ember nem hogy még itt.
Kedved Bebe!
Mindig meglepetést okozol nagy örömünkre! Gyógyulj!!!
Számítunk rád!💞💖 Imádunk, tudod!!!
Szia kedves aranyos Bebbe nagyon guszta a sütid gratulállók neked:)❤❤❤⛄⛄☃️☃️☃️☃️☃️💜🧡💛💚💙🎂🎂🎂🍪🍪🍪🍪🍰🍰🍰🥧🥧🥧🥧
Köszönöm a receptet!
Mielőbbi gyógyulást kívànok♥️!
Szuper vagy!!!Nagyon-nagyon ügyes!
Hihetetlen ügyes vagy 🤩🥥
Nagyon jók a videoid!!.tökéletesen érthetően magyarázol. Köszönöm😘💕
Nagyon szuper kis videó lett, és mielőbbi gyógyulást kívánok ❤❤❤❤❤❤❤
Kincset érnek a videóid 🥰🥰
IMÁDOMMMMMMMMMMMMM ,ÉS Téged is csajszii❤
Fuuu, na ezt is a listara csapom, ha marciusban Bpn jarok. 😄 Bebe, nagyon rendes toled h megosztod h ki inspiralt. ❤️
Nagyon szupii!❤
Imádom😍
Nagyon ügyi vagy,köszi!😊
❤Gyönyörű
Én is várom a francia arányokat🙂
Kedves Bebe! Nagyon jó ötlet! Önmagaban es es dekoracionak is tokeletes, mint mindeggyik"☺💗
Ügyes vagy!
Szia Bebe! Francia módszerhez milyen arányokat kell használni? Köszi! 🥰🥰
Ugyanezt akartam kérdezni :)
En is✌️
A válasz nekem is jól jönne😊
(Még nincsen cukorszirup hőmérőm)
Sziasztok, termesztésen lehet, de mindenképp csökkenteni kell ott is a szárazanyagot egy 20-30 százalékkal. Majd kipróbálom😃 de szerintem érdemes vele kísérletezni :)
Köszi szépen a választ❤😊
A korábbi francia módszeres videódban hasonló adagból csinálod a macaront?
Mert ha igen, akkor megpróbálhatom ezt is olyan arányban.
Most hétvégén fogok először macaront készíteni és ez a kókuszos recept nyerte el legjobban a tetszésem, remélem sikerül...
Nagyon szépen köszönöm a recepteket!❤
Nagyon szépen köszönöm a megosztás 😘üdv Oxfordbol
Kedves Bebe!
Köszi a sokadik receptet. Beszereztem én is minden hőmérőt, berendezést, és ezzel a macaronnal felavattam. A sütőt nem sikerült megreguláznom. Nem jött össze sehogy se, hogy 150C-ból 135-re csökkentsek, legalábbis 10 perc alatt nem. Nem lett rossz a süti, az első tepsi kicsit alulsült, mert odaragadt, a második jó lett, a harmadik pedig kicsit megbarnult. Na majd legközelebb jobb lesz. Amúgy hogyan és meddig tartható el? Nem tart ki sokáig, csak addig is lefedve és/vagy hűtőben? Köszi! 🙂
Csodálatosak!❤️😋
Nagyon nagyon vártam már köszönöm! 🥰
Bebe megkérdezhetem hogy ezt a fajta cukor hőmérőt honnan rendelted? Köszönöm szépen! És gyógyulj meg hamar! ☺️
Igen,azt kell,hogy mondjam,hogy nagyon meg kell nézni,melyik reszeléket veszizek,először egy 52g/100g zsírtartalmúval próbálkoztam és csak egy morzsa lett a fehérjés keverék,aztán találtam egy 60g/100g-osat és tökéletes az eredmény.
Ugyanezt tapasztaltam. A Tescos kókuszreszeléknek 64%-os a zsírtartalma, ha valakinek még hasznos lenne 😊
Köszi... 2 adag lett oda... Akkor ezt figyelembe veszem legközelebb. Nem adom fel 🤣🙈🙈
Szia bebe! Mennyit kell pihentetni a macaront a kókuszosat holnap kiszeretném próbàlni! Imàdom amit csinàlsz a videóid nagyon szuperek! Gratulàlok!
Szia! Nagyon jó lett ez a videó!! Az lene a kérdésem hogy a vörös bársony muffin ál kaukázusi kefir is jó? (és kicsit sürübb az átlaga mint a tejé) Vagy mivel lehet hejetesiteni?
lehet kaukázusi kefír is :)
Köszi!
Szia Bebe!
Én Fractal cherry red por ételfestéket vettem, de ha az egész dobozt bele tenném se lenne piros 🥺
Te milyen por festéket használsz hogy egy késhegynyitől ilyen piros lett Neked? 😢
szuper video, ezer koszonet erte (is) 😘 Hogy ered el hogy ilyen szep feherek maradnak? Kiprobaltam de az alacsony hofok ellenere is megbarnultak 🙉
Sajnos az első adag nekem is, ki kell tapasztalni ezt a részre :/
Sziasztok,Szia Bebe! A ganache-nak kell ,lehet állnia egy éjszakát a hűtőben?
Kipróbáltam tegnap. Nem lett magas a talpa, de azért szép lett. 125 fokon sütöttem 20 percig. Szép fehér maradt. Nagyon nagyon finom az íze. 🥰
Szuper recept! Köszönöm
Szia Bebe. A rosszul sikerült raffaelonokkal mit lehet kezdeni? Te mit csináltál velük? Esetleg valami sütialapja lehet? 😊😊 tésztát lehet belőle kreálni? 😊
Szia, a masszát egy lapban is ki lehet sütni, vagy ledarálva akar más sütihez is adhatod:))
Kedves Bebe! Nagyon szeretem a munkáidat!Most kezdtem csak amatőr szinten a torta, sütemény dísz it és. Köszönöm az eddig látottakat! Segítségedr szeretném kérni! Honnan rendeljetek jó minóségű csöveket? Virág formákra gondolok meg nagyobb rózsa formára! Előre is köszönöm😘💕
Kedves Bebe!
A ganache-ba tejszín helyett lehet kókusztejszínt is tenni? van itthon olyan, ami nagyon sűrű, vajkrém állagú. Azt lehet melegíteni is? és ha lehet használni, akkor ugyan úgy 1 dl?
Nagyon köszi előre is a válaszokat és a tanításaid, amivel hiba nélkül már a sokadik adag macaront tudtam megsütni.
és én is épp kókuszos macaron recepteket kerestem, mikor ezt a videót feltetted :)
szia. ki szeretném próbálni holnap, viszont maghőmérő hiányában francia módszerrel. a kérdésem az lenne, hogy az arányok akkor is ugyanezek? köszönöm előre is! 😊🤗
Koszi, ügyes
Eritrittel működhet ?
Kizárt 🥺
❤
Szia Bebe!:)
Megszeretném Tőled kérdezni, hogy ezeket a szuper átlátszó dobozokat honnan szerezted be a macaronhoz?😍☺️ Holnap én is tuti kipróbálom a kókuszos macaront is😍🤤☺️
Szia, ez a Gréta webshopból van, de sajnos elég hamar elfogy, figyelni kell 😃
Kedves Bebe! A videóid hatására újra beleszerettem a sütésbe. Köszönet érte!!! KÉRDÉS: lehet-e csökkenteni a porcukor mennyiégét 15 - 20 grammal, hogy ne legyen ennyire édes??? Köszönöm, Hajni
Kedves Bebe 😊
Milyen okból történhet, hogy a massza borzasztó sűrű és száraz? :( 135 gramm kókusszal nekem minden alkalommal annyira használhatatlan.. már a fehérje hozzáadásánál omlik szét 😞 60% a zsírtartalom is, figyelek rá
Köszönöm a segítséged! 💕
Szia, Bebe!
A sós sütik készítésénél gyakran marad meg tojásfehérje. Ezt a fagyasztóban gyűjtöm. Használhatok-e fagyasztott tojásfehérjét a kókuszos macaron elkészítéséhez? Természetesen kiengedett állapotban gondolom.
Köszönöm szépen!
Üdv: Ildikó
Sziasztok! Francia módszerrel sikerült elkészítenie valakinek? Milyen aranyokkal? Köszönöm ha valaki meg tudja osztani a tapasztalatait! 🥰🥰🥰
Szia Boltban kapható kókusz lisztből is el lehet készíteni?
Találtam gesztenye lisztet is.. Hű gesztenyéset nem szeretnéd kipróbálni? 😁
Sajnos gesztenye liszttel nem működik :/
Szia kérdeznék valamit. Én Erdélyben élek és nem nagyon tudok hozzá jutni ahhoz a mandula liszthez hozzá jutni amit te be linkeltel mivel egy más országban élek. És nagy dillemaban vagyok hogy milyet rendeljek. Esetleg tudnál segíteni mert nagyon szeretném el készíteni valamelyik macaront. Előre is köszönöm ha tudsz segíteni. 🙂
Valaki próbálta már a kokoron francia verzióját? Milyen anyaghányadot használtatok?
Szia kedves Bebe!
Èn bolti kókuszlisztet vettem. De sajnos az annyira elnyelte a tojasfehèrjèt nem lehetett szinte masszává tojasozni. Mi lehetett a baj?
Szia! Szerintem mondtam is, hogy az nem jó erre a célra, zsírtalanitva van :(
Szia Bebe! 110 gramm tojasfehérjét használtam de nem lett egyáltalán nem lett olyan szép folyós. Ment a kukába 😔 körülbelül hány tojást használtál? Köszönöm
Szia, az elég kell legyen, 3 vagy 4 tojás.
Sziasztok! Ez nekem sem sikerült, nagyon sok a kókusz. Megdaráltam kávédarálón átszitáltam, de a folyós állagot nem sikerült elérni. Úgyhogy meg sem sütöttem.
@@gabriellanagy9875 én másodszorra 150 gramm fehérjével csináltam és jobb lett🙂
Nálam is ez a gond, kétszer próbálkoztam de asszem a kókuszos cukros mássza fehérjével túl tömény. Nm értem 😣 ötlet?
@@marikabanyacskikissova1090 szia, nem mindegy milyen kókuszt használsz. Pl. a spar-os nekem sem volt jó, nagyon száraz maradt a fehérjével összekeverve, de a mogyis -ami a videóban szerepel- szépen működött.
Kedves Bebe! Pár napja már én is elkezdem kísérletezni vele.. de inkább no komment, hasonlóan mint neked.. Azt kívántam bárcsak feltennél kókuszos macaront. És valóra vált a kívánságom! 😁 Köszönöm szépen! ❤️
Miért lesz repedt a teteje? 😢 mit romthattam el?
Szia Bebe! Sajnos nem sikerült nagyon darabos lett pedig pontosan kimértem a tojasfeherjét. Amikor összekevertem a ledarált kókusz és porcukor reszelékhez az 55g tojasfeherjet nem állt össze olyan szépen mint neked. Szerinted mi lehet a gond?
Szia, sikerült jól ledaralni a kókusz?
@@bebepiskota2913 Szia! Igen csak nálam több tojasfehérje kellett. Lapos lett, de irtó finom szóval szépséghiba ide vagy oda elfogyott pár nap alatt köszönöm a receptet 🤩 ma a csokis muffinodat csináltam a férjemnek telitalálat lett fehércsokival a tetején és tejcsokis ganacheal a közepén 🤤
Sziasztok! SZIA KEDVES Bebe!
Csodálom a munkádat köszönjük hogy annyit segítesz nekünk a részletes videoiddal!
Próbálkozok én is nem túl sok sikerrel idáig a dióron ami sikerült olyan közepes. (gáz sütő)
HA ESETLEG EGYSZER LESZ IDŐD ÉS KEDVED CSINÁLSZ NEKÜNK Keksz MACARONOS videót!! KÖSZÖNJÜK!
Mar vagy 3x probaltam es olyan szaraz, egyszeruen nem all ossze hiaba kavargatom. Mindent grammra pontosan kimertem. Mit rontok el mindig?🤷♀️
Szia, milyen kókuszreszeléket vettél?
Erdelyben elek, itteni marka. Megneztem a zsirtartalmat 33,5 g (100 grammos csomag)
Szia. Klasszak a macaronok. Biztos hallottad te is, de ha nem, már van kekszből is macaroon francia módszerrel. Csak hogy azt is próbáld ki! 😜
szia, köszönöm :) hallottam róla, de maradok a magoknál...) az egy kicsit édes szerintem, gyakorlásra remek :)
Szia Bebe!
A porcukros kókuszhoz amikor hozzáadtam az 55g tojásfehérjét nem áll össze masszává úgy, mint neked, inkább por állagú! Sokáig kell keverni vagy mit ronthattam el?
Nekem is ez a problémám. :(
Szintén,pedig nem az első makaron,amit sütök,már sokadik sikerült szuperül,a mákos,a mandulás,mind,viszont ez a kókuszos kifog rajtam.Sima kókuszreszeléket vettem,átdaráltam a porcukorral,átszitáltam,viszont csak egy száraz morzsalék lett a fehérjével....
Kedves Bebe! A korábbi macaronok mindig hibátlanul sikerültek, de ez a kókuszos sajnos nem. Mit ronthattam el, mert nem lett talpuk?
Nagyon jo kérdés, a massza rendben volt? Milyen hőfokon sutotted?
@@bebepiskota2913 a javaslat szerinti hőfokon sütöttem. Először 150 fokon 10 percig, majd 135 fokon újabb 10 percig. A 2. adagot 20 percig 135 fokon. Mindkét esetben talpatlanok lettek, a belseje szinte lyukas. A massza hasonló volt a mandulalisztes állaghoz.
Kedves Bebe! Szerinted kókuszliszttel működik a raffaellon?
Szia, mondtam a videóban... nem hiszen :/
Szia. Fogalmam nincs mit rontok el.. De nekem a kókuszreszelek és a porcukor 55 gr tojásfehérjével sehogy sem áll össze. Egyáltalán nem. 🤷♀️ Pedig már vagy 15x próbálkoztam vele 🙍♀️
Szia, hol vetted a kókuszreszeléket?
@@bebepiskota2913 bioboltban 🤷♀️
Milyen állagút keressek? 🙍♀️
Nem szabad kókuszliszet használni, ezt mondtam is azt hiszem. Borzasztó száraz, sosem lesz jó állaga :( aldis kókuszreszelék nagyon jó!
Szia Bebe! A hagyományos mandulával készült macaronokat már sokszor elkészítettem a videóid alapján, mindig szuperek lettek. Ez viszont egyáltalán nem sikerült. Teljesen szétrepedtek, szétfolytak sütés közben. Nem tudom, hol ronthattam el. A lakásban szuper kókusz illat volt, biztosan nem adom fel a próbálkozást, hátha sikerül.
Szia, huhh sajnálom, :( nem tudom mi lehet a gond. Mindkét adagot ezzel az anyaghányaddal készítettem, esetleg nem volt elég forró a Sütő. Maga a massza rendben volt?
@@bebepiskota2913 Nagyon ugyi vagy.
Megkerdezhetem h.a cukorhomerot hol vetted?
Nagyon koszonom h.segitesz.
Szia Bebe!🥰
Én is éppen most lettem kész az első adaggal, azt hittem szuper minden, jól sikerült a massza stb. Aztán mintha mindez meg sem történt volna, mikor ki nyomtam őket nem volt már olyan a massza mint kellett volna :( és kirepedtek a sutesnel és talpatlanok lettek :(((
Szia, sajnos rosszul mondta a hőfokot, de javítottam a leírásban (most próbálom a videót is szerkeszteni :D
Szóval először magasabb hőfok kell, az adja a talpakat, majd még 10 percig alacsonyabb fokon szárítjuk. Remélem legközelebb jobban sikerül :)
@@londamazonie1 szia, Köszönöm, Gréta webshop :)
Hol kehet venni csoki pasztillàt
Hello! Can you share your ganache recipe in English please?
Szeretnem a tanácsodat kerni ...mi lehet a baj...hogy 77-re se sikerul a makaron😏🙄mi ndig van valami hibája ...általában az hogy nem nőnek meg ,nincs talpuk🤪🤯es mindegy hogy a makbol próbáltam vagy a kókuszost ,vagy a mandulasat...eskü nagyon bosszantó ..foleg mikor amatőroknek elsőre sikerült...nekem pedig aki evek ota sut ..ez az egy édesség a mumusom ...🙄🙄koszike
Szia! Érdeklődöm, hogy esetleg nem gondoltál-e sütő tanfolyamot indítani. Pl. karácsony előtt. Igazán remek a sok infó is amit megosztasz. Nem baj, ha többet beszélsz, hiszen fontos részleteket osztasz meg. Nehéz jó, használható videókat találni. A te vidéóid remekek. :)
Már 2 adagot dobtam ki... 😐 Mindent kimértem pontosan. Viszont mivel nincs hőmérőm, így francia módszerrel akartam elkészíteni. Túl sűrű volt, kókuszcsók lett belőle 😔 kislányom 1 éves szülinapi tortaját szeretném díszíteni vele. Segítség! 🙏
Szia! Milyen a kókusz? Nem sparos véletlenül? Azzá nekem sem sikerül :(
@@bebepiskota2913 Paco márkájút vettem, nagyon finom szemű, de azért persze átdaráltam és szitáltam. Lehet nem elég zsíros? Próbáljam már fajtával?
@@bebepiskota2913 images.app.goo.gl/FBTgNHnjeN6M29WE7
Sajnos nekem nagyon nem sikerült egyszerűen nem áll össze a tojásfehérjével a massza természetes így amikor hozzaraktam a habbá vert tojásfehérjét nem lett szalagos. A kukának készítettem sajnos. Pedig pontos volt minden mérés.
Képzeld Bebe! Egy másik személy videójában ahol macaront sütött az illető azt mondta hogy lehet ilyen zsírtalanított mandulával is készíteni macaront...amit furcsáltam...pont azert mert a te személyes tapasztalatod alapjan mondtad el hogy avval nem jo dolgozni..minőségben is más...tehát nem is értem...😒😃
Azt hiszem, tudom melyik videóról beszélsz, én is csodálkoztam. Nagyon nagyon sok negatív tapasztalt bizonyítja pont az ellenkezőjét 🙈😬
@@bebepiskota2913 🙌😄
Kedves Bebe, végső elkeseredésében kérek segítséget, nem tudom mit csináltatok rosszul de már az hetedik alkalommal nem sikerül a kókuszos Macaron , nem vagyok a feladós típus 😔 Mindent betartok a recept alapján de száraz kókusz csók az vagy lapos korong lett mindegyik adag , a családom szerint már megszállottan próbálkozom. Köszönettel Kamilla
Nekem borzasztóan száraz már a tészta is, egyszerűen formázni is lehetetlen.😞
Sziasztok, na nekem túl sűrű volt a mássza úgy h a végen adtam hozzá tojásfehérjét. De nem lettek tul szépek.
@@marikabanyacskikissova1090 ismételt próbálkozásom eredménye első tepsi szuper a következő kettő pedig a lapos korong , ugyanaz a keverék most már végképp nem tudom mit tegyek 😔
@Tiborné lázár töprengek h nem e kókusz minőségétől függ?
Nekem sokadik próbálkozás után is kemény massza lesz. Formazhatatlan.