Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy szakmámból (villanyszerelő) adódóan tapasztalhatom ezeknek a társ szakmáknak habitusát, ezért remélem, hogy mire a saját házamat fogom építeni lesz kellő tapasztalatom, és tudásom ahhoz, hogy tudjam mikor kell az asztalra csapni. Köszönöm a videót!
Utólag könnyű okosnak lenni.... Mi is épp építkezünk. Életünkben először (és utoljára.) Nekem az a halálom, hogy vagyonokat fizetünk azért, hogy elméletileg hozzáértő emberek a szakmájukhoz tartozó tevékenységet végezzenek, és én a pénzemért egy müködőképes terméket kapjak, közben mégis azt tapasztalom, hogy nekem kell mindenben "szakemberré" válni, nekem kell mindennek utánaolvasni, nekem kell mindent kitanulni, nekem kell minden összefüggéssel tisztában lenni. És nekem kell előre mindent pontosan tudni, előre végleges döntéseket hozni, és később már nem variálni, mert na, hát azt meg hogy gondolom, hogy laikusként egy csupasz telek előtt állva nem jól találtam ki, hogy hol legyen a fürdőben a dugalj. És a végére vagy én vagyok a hülye, mert tudhattam volna, és én fogok szívni a házamban a szakmaitlan hozzáállás miatt. Szerintem túl sok felelősséget hárítanak az építkezőkre, úgy, hogy elvárják tőlük, hogy mindenre profin, és kapásból tudják a választ. és mindezt autodidakta módon és "holisztikus" szemlétettel az egész folyamatra vonatkozóan az alaptól a bútorozásig átívelően. Én javasolnám, hogy az építkezésre vállalkozóknak legyen lehetősége valamiféle tanfolyam keretein belül megtanulni, hogy mire számítson, mire kell figyelni, milyen trükkök vannak stb. Mert mire mindent az interneten összeguberálsz, leszűröd, hogy abból mi az, ami igaz, addigra megőszülsz.
Teljesen igazad van, bár azért egy egyénre szabott családi háznak épp az a nagy előnye (és egyben hátránya) egy kész házzal/lakással szemben, hogy személyre szabott. Ami csak akkor tud jó értelemben megvalósulni, ha az építtető minél pontosabban tudja, mit akar. Ehhez pedig (sajnos?) kell felkészülés. Az építő közösséget éppen azért hoztam létre 10 éve, hogy ebben segítsünk. A tapasztalat az, hogy tényleg nagy segítség lehet ez - de a stressz nélküli megvalósításhoz tényleg kellenének a jó szakemberek. Köszönet a tapasztalatok megosztásáért! Üdvözlettel Bodnár György
Persze. Nyilván minden ház egyedi, de a lépések döntő többsége azonos. És pl. nekem nagy segítség lenne, ha egy-egy döntésnél lenne valami kapaszkodó, ha biztosan tudnám, hogy mit ne válasszak például. Vagy hogy egy-egy megoldásnak mik az előnyei vagy a buktatói. Mert ha mondjuk az eladót kérdezem, akkor nyilván azt ajánlja, amit ő forgalmaz, vagy amin a legtöbb haszna van. A kivitelező meg azt, amivel neki a legegyszerűbb dolgozni. Pl.ha nézem a Fb csoportok beszélgetéseit, rendre feljön a mivel fűtsek, mivel szigeteljek, mivel burkoljak. De nyilván kevés olyan laikus van, akinek nagyjából az összesről van tapasztalata. Lehet, hogy ajánl valamit, ami neki van, és működik, de mivel nem is próbált még mást, így nem biztos, hogy tényleg nem sokkal jobb egy más rendszer.
Én is hasonló cipőben járok (bár mondjuk lassan csak jártam). Az elmúlt 4 évben magam javítottam ki és fejeztem be szakmunkákat. Ehhez rengeteg eszközt vettem, illetve rengeteget olvastam, tájékozódtam. A kezdetekben én is abban a naív tudatban voltam, hogy az a "szak"ember, akit megbíztam majd rutinnal és az ahhoz szükséges profizmussal kivitelezi a munkát. Sajnos még mindig az a baj, hogy sokan szokások, városi legendák alapján építkeznek, nem pedig az innovatív alacsony energiaszintű modernebb és logikusabb módot választják.
Teljesen egyetértek. Én veszem a szakkönyveket, bùjom a netet a kivitelezés miért, mikor, hogyan, miveljével kapcsolatban, holott fizetek (fizettem) egy "szakembernek". De vége, elküldtük, most jön az a rész, hogy ha belepusztulunk is megcsináljuk magunknak.
Izgalmas történet! Szép nagyívű építkezés, jó nagy befektetés! Jó sok tanulság! A bonyolultság, és a terepadottságok generálták a hasonló léptékű szívásfaktort. Mindenesetre, egy ilyen értékálló nagyvonalú ház, mégha sok zsetont bele is toltak, valószínűleg hosszútávon visszahozza a befektetett pénzt, és energiát. Már csak azért is mert szép, és jó helyen van. Az én "olcsójános" mentalitásomat alapul véve, KISS szemléletben, én valószínűleg felújítottam volna meglévő házat(szerkezetileg jónak tünt). Talán még a bontás árába is belefért volna. Nyilván nem teljesen összehasonlítható egy új építéssel... Nekem speciel jobban tetszett, hangulatosabb az eredeti, öreg épület. Végső soron nem az a lényeg, hogy nekem mi tetszik, mi nem. Az a fő, hogy az építtetők, végül meg tudták valósítani az álmuk házát, még ha igen kalandosan is.
20 -30 évvel ezelött egy ember a-z ig megtervezte. Most ekkora feladatott nem tudnak megcsinálni. Butitják az emberiséget. Szörnyű milyen szintre nyomták a magyar ember tudását. Elkergették külföldre a jókat. Köszi Viki!!!! Én is most építkezek. Földszintesház semmi extra. És ott kell állni meg nekem kell kitanulni hogy ne legyen össze b.....va. Millió tervező, gépészet tervező mindent terveznek. Még a kőműves napját is megtervezik. Vicc!!!!! 20 éve kalákába megcsináltuk a volt házam és az utca 3 legszebb háza volt az ott lakok szerint. Most meg E napló minden faszság. Én nem építhetem a házam de ha a vállalkozó felvesz egy cukrászt akkor az már építheti. Bravo Viki!!!!!! Korropció , bürokrácia fellegvára ez egy pocsolya.
Heti minimálisan egy meeting szükséges , ahol minden cégvezető ott van aki az építkezésen dolgozik. Nekünk Belgiumba két nagy projekt ment le így. Sokszor értelmetlennek tűnik minek van ott mindenki. De a végén csak összeáll és nincsenek ilyen buktatók mint amibe beleszaladtatok .
Tisztelt Építőközösség 2021-22es A++ Isoteq légtömör házunk építése miatt kezdtem el rengeteget utánnaolvasni és videokat nézni építkezés témában.Oldalatokon többségében kivitelezők elmondjak mit hogy csinálnak vagy kellene de mondani bármit lehet.Annál sokkal jobban érdekelne szerintem mindenkit a tulaj/megrendelő személyes tapasztalata hogy látja ezt (mint ebben a videoban is köszönet érte). Fantasztikusak a videok de ha kérhetném lehetne több ilyen jellegű video ahol a tulaj mondja el építési tapasztalatait?
Ezer örömmel, én is ezt szeretném! De hidd el, nem olyan könnyű rávenni az építkezőket arra, hogy kiálljanak, és meséljenek. (Szóban még inkább, ezért erőltetem ezt a blogjainkban is - pl. www.epitemahazam.hu/epitkezok-meseltek-gergely-tortenete-2-resz/) De várunk mindenkit szeretettel! (Megj: Még nehezebb, amikor itt a RUclips-on egyes hozzászólók már 5 db ööözésbe is belekötnek :-) ) Köszönöm a biztatást! :-) Üdvözlettel Bodnár György
összefoglalva: a jelen építőiparágat szemlélve érdemes sík terepviszonyokra egy egyszintes, pince nélküli, jól megtervezett házba belekezdeni, ami összeséségben nincs túl bonyolítva és lehetőleg időzítsük a jó időre az építkezés java részét. a tervezett költségvetést pedig kapásból 1,5-el szorozzuk és akkor már közelebb állunk az igazsághoz. én csak azt nem értem, hogy ehhez miért kellett 47 perc. nézzétek gyorsítva, mert nagyon szájbarágós és vontatott, de egynek jó.
Ez jó összefoglaló :-), sajnos a tanácsok (a leegyszerűsítési lehetőségek...) még tovább bővíthetők... De ha túl hosszú a lista, akkor lehet, hogy már bele sem érdemes vágni :-) :-( Üdv Bodnár György
Az építtető azt mondta beleszerettek a házba. Én csak 1-szer építkeztem, de már akkor tudtam, hogyha ilyen adottság mellett veszem meg a telket/felújítandó házat, akkor csak bosszúság lesz egy házépítés és sokkal költségesebb. Ilyen szempontból mi sokkal átgondoltabban keresgéltünk, nem csak az érzelmek vezettek. 1 év alatt felépült, pedig volt, hogy eltűnt az egyik alvállalkozó. Mindig kalkuláltunk B vagy C opcióval is.
Hááát, ezt már többen mesélték... Sőt, már többen mondták nekünk, miért nem használjuk érvnek, hogy már hány házasságot mentettünk meg Az építő közösség által :-)
A HÉSZ mindenki számára hozzáférhető. Be lehet menni a főépítészhez is mielőtt aláírják a szerződést. Ez mindenkinek saját érdeke, nem kell az építészre mutogatni.
Ez szerintem nem ennyire egyértelmű. (Telek)vásárlás előtt persze csak az építkező tud információt gyűjteni (legfeljebb már ekkor megbíz egy szakembert ezzel), de a tervezéskor (szerintem) a szakember(ek) felelőssége, hogy MINDENBEN megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak. Persze ki is tudom forgatni azt, amit írt Péter :-) : ilyen megokolásból az építkezés során az építkezőnek saját érdeke mindenbe belelátni: na éppen ebben szeretne segíteni Az építő közösség és az Építem a házam könyvek! :-) Üdvözlettel Bodnár György
Mindenképpen felhívnám mindenki figyelmét, hogy gépészre automatikát bízni elvi hiba. A villamos tervezők jelentős része sem ért hozzá. Tapasztalatból mondom, mivel beruházásokat vezettem és felügyeltem, javítottam az esetleges hibákat, gépészek helyett gépészeti problémákra adtam megoldást. Ha valaki épület-automatikában is gondolkozik, akkor egy baráti jó tanács, keressetek olyan embert, aki otthon van az automatizálásban(villamosmérnök), programozásban, jártas a napjainkban elérhető eszközök felhasználásában. A teljes épületvillamossági tervet is érdemes kivitelezés előtt véleményeztetni vele, a kapcsolódó gépészeti tervvel együtt ( a teljes fűtési rendszer dokumentációjával együtt), ha lesz akkor a napkollektorokkal/hőszivattyúkkal, riasztó rendszerrel, egyszóval mindennel! Miért? Mert az automatizálással foglalkozó embereknek, az automatika kialakításánál, az összes területet, mint egészet, együtt kell tudni kezelni. A véleményemmel nem kell szükségszerűen egyet érteni, megbántani sem szerettem volna senkit. Jó Építkezést Kívánok mindenkinek, aki belevág!
Én is azt próbálom javasolni az építkezőknek, hogy a tervezésnél legyen jelen villamos/automatizálási szakember is! Köszönöm a hozzászólást, támogató érvként fogom lobogtatni! :-) Üdvözlettel Bodnár György
Hihetetlen! Valóban kivételes! ruclips.net/video/8NtXOj8duX8/видео.html Javítja az építési technikát, elkerüli a téglák és / vagy betontömbök műszaki jellemzőinek megváltoztatását és csökkenti a munkaerő költségeit.
én is építtetek.a vállalkozóval megállapodtunk egy árban.igaz egy éve.most azt mondja,hogy nem számolt semmit,csak felszorzott és ennyi az ár.az lett,hogy a korábbi netto árat felszorozta az áfával,ez lett az új netto ár,és kéri erre az áfát.így 54%-al emelkedett az ár..ok.de nem csak a munkadíj,hanem az anyag ár is.komplett..én mondtam neki,hogy a munkadíj rendben,de az anyagot így én intézem,mert az nem felfelé tendált,hanem a covid óta lefelé.azonnal felmondta a munkát.igen..nekem is van egy épületgépész szakmám is korábbról..
Már a video elején sejtettem,hogy ez a beszámoló hosszú és unalmas lesz.Volt is nyögdécselés a hölgy részéről bőven,csak a tartalom is uncsi volt.Tessék máskor inkább a főzésről beszélni,az talán jobban megy. Pistabácsi
Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy szakmámból (villanyszerelő) adódóan tapasztalhatom ezeknek a társ szakmáknak habitusát, ezért remélem, hogy mire a saját házamat fogom építeni lesz kellő tapasztalatom, és tudásom ahhoz, hogy tudjam mikor kell az asztalra csapni. Köszönöm a videót!
Nagyon köszönöm a feltöltést!👍
Utólag könnyű okosnak lenni....
Mi is épp építkezünk. Életünkben először (és utoljára.) Nekem az a halálom, hogy vagyonokat fizetünk azért, hogy elméletileg hozzáértő emberek a szakmájukhoz tartozó tevékenységet végezzenek, és én a pénzemért egy müködőképes terméket kapjak, közben mégis azt tapasztalom, hogy nekem kell mindenben "szakemberré" válni, nekem kell mindennek utánaolvasni, nekem kell mindent kitanulni, nekem kell minden összefüggéssel tisztában lenni. És nekem kell előre mindent pontosan tudni, előre végleges döntéseket hozni, és később már nem variálni, mert na, hát azt meg hogy gondolom, hogy laikusként egy csupasz telek előtt állva nem jól találtam ki, hogy hol legyen a fürdőben a dugalj.
És a végére vagy én vagyok a hülye, mert tudhattam volna, és én fogok szívni a házamban a szakmaitlan hozzáállás miatt.
Szerintem túl sok felelősséget hárítanak az építkezőkre, úgy, hogy elvárják tőlük, hogy mindenre profin, és kapásból tudják a választ. és mindezt autodidakta módon és "holisztikus" szemlétettel az egész folyamatra vonatkozóan az alaptól a bútorozásig átívelően.
Én javasolnám, hogy az építkezésre vállalkozóknak legyen lehetősége valamiféle tanfolyam keretein belül megtanulni, hogy mire számítson, mire kell figyelni, milyen trükkök vannak stb. Mert mire mindent az interneten összeguberálsz, leszűröd, hogy abból mi az, ami igaz, addigra megőszülsz.
Teljesen igazad van, bár azért egy egyénre szabott családi háznak épp az a nagy előnye (és egyben hátránya) egy kész házzal/lakással szemben, hogy személyre szabott. Ami csak akkor tud jó értelemben megvalósulni, ha az építtető minél pontosabban tudja, mit akar. Ehhez pedig (sajnos?) kell felkészülés. Az építő közösséget éppen azért hoztam létre 10 éve, hogy ebben segítsünk. A tapasztalat az, hogy tényleg nagy segítség lehet ez - de a stressz nélküli megvalósításhoz tényleg kellenének a jó szakemberek. Köszönet a tapasztalatok megosztásáért! Üdvözlettel Bodnár György
Annyira igazad van!!!
Persze. Nyilván minden ház egyedi, de a lépések döntő többsége azonos. És pl. nekem nagy segítség lenne, ha egy-egy döntésnél lenne valami kapaszkodó, ha biztosan tudnám, hogy mit ne válasszak például. Vagy hogy egy-egy megoldásnak mik az előnyei vagy a buktatói. Mert ha mondjuk az eladót kérdezem, akkor nyilván azt ajánlja, amit ő forgalmaz, vagy amin a legtöbb haszna van. A kivitelező meg azt, amivel neki a legegyszerűbb dolgozni.
Pl.ha nézem a Fb csoportok beszélgetéseit, rendre feljön a mivel fűtsek, mivel szigeteljek, mivel burkoljak. De nyilván kevés olyan laikus van, akinek nagyjából az összesről van tapasztalata. Lehet, hogy ajánl valamit, ami neki van, és működik, de mivel nem is próbált még mást, így nem biztos, hogy tényleg nem sokkal jobb egy más rendszer.
Én is hasonló cipőben járok (bár mondjuk lassan csak jártam). Az elmúlt 4 évben magam javítottam ki és fejeztem be szakmunkákat. Ehhez rengeteg eszközt vettem, illetve rengeteget olvastam, tájékozódtam. A kezdetekben én is abban a naív tudatban voltam, hogy az a "szak"ember, akit megbíztam majd rutinnal és az ahhoz szükséges profizmussal kivitelezi a munkát. Sajnos még mindig az a baj, hogy sokan szokások, városi legendák alapján építkeznek, nem pedig az innovatív alacsony energiaszintű modernebb és logikusabb módot választják.
Teljesen egyetértek. Én veszem a szakkönyveket, bùjom a netet a kivitelezés miért, mikor, hogyan, miveljével kapcsolatban, holott fizetek (fizettem) egy "szakembernek". De vége, elküldtük, most jön az a rész, hogy ha belepusztulunk is megcsináljuk magunknak.
Izgalmas történet! Szép nagyívű építkezés, jó nagy befektetés! Jó sok tanulság! A bonyolultság, és a terepadottságok generálták a hasonló léptékű szívásfaktort. Mindenesetre, egy ilyen értékálló nagyvonalú ház, mégha sok zsetont bele is toltak, valószínűleg hosszútávon visszahozza a befektetett pénzt, és energiát. Már csak azért is mert szép, és jó helyen van. Az én "olcsójános" mentalitásomat alapul véve, KISS szemléletben, én valószínűleg felújítottam volna meglévő házat(szerkezetileg jónak tünt). Talán még a bontás árába is belefért volna. Nyilván nem teljesen összehasonlítható egy új építéssel... Nekem speciel jobban tetszett, hangulatosabb az eredeti, öreg épület.
Végső soron nem az a lényeg, hogy nekem mi tetszik, mi nem. Az a fő, hogy az építtetők, végül meg tudták valósítani az álmuk házát, még ha igen kalandosan is.
20 -30 évvel ezelött egy ember a-z ig megtervezte. Most ekkora feladatott nem tudnak megcsinálni. Butitják az emberiséget. Szörnyű milyen szintre nyomták a magyar ember tudását. Elkergették külföldre a jókat. Köszi Viki!!!! Én is most építkezek. Földszintesház semmi extra. És ott kell állni meg nekem kell kitanulni hogy ne legyen össze b.....va. Millió tervező, gépészet tervező mindent terveznek. Még a kőműves napját is megtervezik. Vicc!!!!! 20 éve kalákába megcsináltuk a volt házam és az utca 3 legszebb háza volt az ott lakok szerint. Most meg E napló minden faszság. Én nem építhetem a házam de ha a vállalkozó felvesz egy cukrászt akkor az már építheti. Bravo Viki!!!!!! Korropció , bürokrácia fellegvára ez egy pocsolya.
Heti minimálisan egy meeting szükséges , ahol minden cégvezető ott van aki az építkezésen dolgozik. Nekünk Belgiumba két nagy projekt ment le így. Sokszor értelmetlennek tűnik minek van ott mindenki. De a végén csak összeáll és nincsenek ilyen buktatók mint amibe beleszaladtatok .
Tisztelt Építőközösség
2021-22es A++ Isoteq légtömör házunk építése miatt kezdtem el rengeteget utánnaolvasni és videokat nézni építkezés témában.Oldalatokon többségében kivitelezők elmondjak mit hogy csinálnak vagy kellene de mondani bármit lehet.Annál sokkal jobban érdekelne szerintem mindenkit a tulaj/megrendelő személyes tapasztalata hogy látja ezt (mint ebben a videoban is köszönet érte). Fantasztikusak a videok de ha kérhetném lehetne több ilyen jellegű video ahol a tulaj mondja el építési tapasztalatait?
Ezer örömmel, én is ezt szeretném! De hidd el, nem olyan könnyű rávenni az építkezőket arra, hogy kiálljanak, és meséljenek. (Szóban még inkább, ezért erőltetem ezt a blogjainkban is - pl. www.epitemahazam.hu/epitkezok-meseltek-gergely-tortenete-2-resz/) De várunk mindenkit szeretettel!
(Megj: Még nehezebb, amikor itt a RUclips-on egyes hozzászólók már 5 db ööözésbe is belekötnek :-) ) Köszönöm a biztatást! :-)
Üdvözlettel Bodnár György
összefoglalva: a jelen építőiparágat szemlélve érdemes sík terepviszonyokra egy egyszintes, pince nélküli, jól megtervezett házba belekezdeni, ami összeséségben nincs túl bonyolítva és lehetőleg időzítsük a jó időre az építkezés java részét. a tervezett költségvetést pedig kapásból 1,5-el szorozzuk és akkor már közelebb állunk az igazsághoz. én csak azt nem értem, hogy ehhez miért kellett 47 perc. nézzétek gyorsítva, mert nagyon szájbarágós és vontatott, de egynek jó.
Ez jó összefoglaló :-), sajnos a tanácsok (a leegyszerűsítési lehetőségek...) még tovább bővíthetők... De ha túl hosszú a lista, akkor lehet, hogy már bele sem érdemes vágni :-) :-( Üdv Bodnár György
Az építtető azt mondta beleszerettek a házba. Én csak 1-szer építkeztem, de már akkor tudtam, hogyha ilyen adottság mellett veszem meg a telket/felújítandó házat, akkor csak bosszúság lesz egy házépítés és sokkal költségesebb.
Ilyen szempontból mi sokkal átgondoltabban keresgéltünk, nem csak az érzelmek vezettek. 1 év alatt felépült, pedig volt, hogy eltűnt az egyik alvállalkozó. Mindig kalkuláltunk B vagy C opcióval is.
Jó videó, köszönjük. Nem hogy hosszú, inkább rövid.
Azt gondolom, emberszámba vennék a melósokat, pl lenne egy étkezőkonténer rendelve a helyszínre, nem kellene a földön enniük....
Most komoly.....még mi nem?... masszőrlányok ingyenprostik lakomák..és akkor mikor van melóXD
És ha ki van nyalva a seggük se jobbak sajna.
Hurrá, kész a ház, a gyomorfekély garantált!👍
Hááát, ezt már többen mesélték... Sőt, már többen mondták nekünk, miért nem használjuk érvnek, hogy már hány házasságot mentettünk meg Az építő közösség által :-)
Ennyi pénzt nem ért a felújítás..kb szerintem 30 milliót eltapsolni..ezért?..
Egy daru telepítése sokat jelentett volna szerintem.
Soha az életben nem fogok építkezni.
Akkor jól eltévedtél.
27 körül: Úgyis tudják majd ....nem ,nem tudják. De a férjedre legalább hallgatnod kellett volna....
A HÉSZ mindenki számára hozzáférhető. Be lehet menni a főépítészhez is mielőtt aláírják a szerződést. Ez mindenkinek saját érdeke, nem kell az építészre mutogatni.
Ez szerintem nem ennyire egyértelmű. (Telek)vásárlás előtt persze csak az építkező tud információt gyűjteni (legfeljebb már ekkor megbíz egy szakembert ezzel), de a tervezéskor (szerintem) a szakember(ek) felelőssége, hogy MINDENBEN megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak.
Persze ki is tudom forgatni azt, amit írt Péter :-) : ilyen megokolásból az építkezés során az építkezőnek saját érdeke mindenbe belelátni: na éppen ebben szeretne segíteni Az építő közösség és az Építem a házam könyvek! :-)
Üdvözlettel Bodnár György
Az építésznek kell ezt követni és tudni, utánajárni! Azért kapja a sok pénzt! Am meg én is tervezhetném magamnak, aztán utánajárok mindennek.
@@traube79 telekvásárlás előtt építész?
Mindenképpen felhívnám mindenki figyelmét, hogy gépészre automatikát bízni elvi hiba. A villamos tervezők jelentős része sem ért hozzá. Tapasztalatból mondom, mivel beruházásokat vezettem és felügyeltem, javítottam az esetleges hibákat, gépészek helyett gépészeti problémákra adtam megoldást. Ha valaki épület-automatikában is gondolkozik, akkor egy baráti jó tanács, keressetek olyan embert, aki otthon van az automatizálásban(villamosmérnök), programozásban, jártas a napjainkban elérhető eszközök felhasználásában. A teljes épületvillamossági tervet is érdemes kivitelezés előtt véleményeztetni vele, a kapcsolódó gépészeti tervvel együtt ( a teljes fűtési rendszer dokumentációjával együtt), ha lesz akkor a napkollektorokkal/hőszivattyúkkal, riasztó rendszerrel, egyszóval mindennel! Miért? Mert az automatizálással foglalkozó embereknek, az automatika kialakításánál, az összes területet, mint egészet, együtt kell tudni kezelni. A véleményemmel nem kell szükségszerűen egyet érteni, megbántani sem szerettem volna senkit. Jó Építkezést Kívánok mindenkinek, aki belevág!
Én is azt próbálom javasolni az építkezőknek, hogy a tervezésnél legyen jelen villamos/automatizálási szakember is!
Köszönöm a hozzászólást, támogató érvként fogom lobogtatni! :-) Üdvözlettel Bodnár György
Hihetetlen!
Valóban kivételes!
ruclips.net/video/8NtXOj8duX8/видео.html
Javítja az építési technikát, elkerüli a téglák és / vagy betontömbök műszaki jellemzőinek megváltoztatását és csökkenti a munkaerő költségeit.
én is építtetek.a vállalkozóval megállapodtunk egy árban.igaz egy éve.most azt mondja,hogy nem számolt semmit,csak felszorzott és ennyi az ár.az lett,hogy a korábbi netto árat felszorozta az áfával,ez lett az új netto ár,és kéri erre az áfát.így 54%-al emelkedett az ár..ok.de nem csak a munkadíj,hanem az anyag ár is.komplett..én mondtam neki,hogy a munkadíj rendben,de az anyagot így én intézem,mert az nem felfelé tendált,hanem a covid óta lefelé.azonnal felmondta a munkát.igen..nekem is van egy épületgépész szakmám is korábbról..
sokáig beszél...a semmiről....elnyújtott....felesleges...
Élményeket mesél