Nekem 2.0 TDI volt Golf 7 Variant Highline felszereltséggel. 200e KM-nél DPF regenerálás közben kinyomta a hűtővizet a tágulási tartály szelepjén keresztül rendszeresen. Több szaki is azt mondta, hogy tuti hengerfejes stb.. Nem hittem el, rengeteg redit és US fórumot elolvasva derült ki, hogy a hűtő/utastér fűtő köre úgy van megtervezve, hogy a DPF vízhűtő köre folyamatosan cirkulál az utastér radiátoron keresztül, minél gyorsabban legyen meleg az utastérben. A probléma csak az, hogy ha az utastér radiátor eltömődött, akkor a DPF regenerálás közben a vízfok simán van 120-140 fok (de ez az órán nem látszik, mert az a hengerfejet méri), ami ha nem tud keresztül jutni a radiátoron, akkor túlnyomást gerjeszt. Szerencsére van egy bypass ág, ami kinyit ha túl nagy lesz a nyomás, és elvezeti a túlmelegedett folyadékot a tágulási tartályba. Csak mire erre rájössz, hogy VW alulméretezte a belső radiátor csőátmérőit, és ki tudod cserélni iszonyú sok ideget megeszel.. de szeretncsére nem lett hengerfejes, csak a radiátort kellett kicserélni. Tanulság, hogy tényleg célszerű a hűtővizet két három évente cseréltetni. Ahogyan a szakember is mondja, a vízköre elég komplikált az autónak, ezt leszámítva viszont hihetetlenül stabil és megbízható.
Köszi az infót 7 golf gtdrol mit tudsz mondani? 184 lovasrol ismerosomnek van 240 ezer km van benne soha semi baja nem volt nagy szerviz elvolt vegezve 200 utan tehat nem mindegyik 200 nal jon ki a hiba.
Helló az én golfom 2019 1.6 tdi dsg köszi az infót pontos km 3000ezer nél tartok ma edig nem volt semi gond az automal használom városban autópályán meg nem kelet semi hez sem nyúlni 100 ezerrel vásároltam 200 ezer nel volt vezérlés csere és generátor csere volt víz pumpa ezen kívül semi csak köteles olaj csere 15ezernel szoktam az őszes lég szűrőt 0w30 használok és egyre nol km de hálás is vagyok ügyes kis autó
Nekünk volt egy 1.6tdi céges octink 30ezer km-el került hozzánk, 280al adtuk vissza, meg se nyekkent, a szeme is ki volt tolva pályán. Később megláttam pesten továbbra is a céges matricával, lekérdeztem 450ezer km-er volt benne. :)
a kulcsszó a "pályán".. meleg motorral mehetsz nyélgázon amennyit akarsz, futómű se kopik, fékek sem.. de ha városban 5 km-es utakra használtad volna, az teljesen más.. nem a km számit hanem a használat és karbantartás
A magyar nyelvben nem léteznek az általad használt "-al" és "-el" ragok, valamint a "km-er", azaz "kilométerer" szó is értelmezhetetlen. A szükséges vesszőt kitenni pedig nem ördögtől való, miként a nagy kezdőbetűt használni sem bűn ("pesten").
2.0 TDI Octavia, 230 ezer km-ben! 80 ezerrel vettem 2020-ban. 2016-ban került forgalomba, de 2015-ös gyártás. Rendesen fel van extrázva: panoráma tető, bőr/textil ülések, top-navi és infotainment, gyárilag integralt Webasto állófűtés, adaptív tempomat, stb. Ahogy hozzám került 15 ezrenként cseréltem a motorban olajat, 40 ezrenként DSG olajat, 120 ezrenként vezérlést és persze hűtőfolyadékot! Jelenleg, 230 ezernél úgy húz, mint egy mozdony, és nagyon finoman, rántás nélkül vált! Cserébe beéri akár 4.3 liter dízellel is, de megrakva, családdal, az Autobahnon simán benyeli az 5.5-5.7 liter dízelt! Rendszeresen kap dpf meg porlasztó tisztító adalékot. Nagyon megbízható, jó autó! Nem tudok bele kötni!
360.000 km el vettem mk6 variantot 2.0 cr 2012 év végi (tehát már akkor volt 7 es is,így utolsó darabok egyike a 6 os -ból) Teli extákkal,letagadhat olyan 200.000. Km et. Életem egyik legjobb döntése volt. 12-17 golfot néztem meg akkor,és ebben volt a legtöbb (papiron),még is ezt vettem meg. Nem hiszek a "km placebóban"
@@zoltanlagzi4442 tételesen nem emlékszem,de amikor megvettem a golfot,akkor sok mindent kicseréltem egyben,számlával,munkalappal,garanciával,anyaggal (nem szürke,fekete meló) 280.000.- ft ot. ebben volt,az 5 liter motor olaj,teljes hűtő folyadék olaj szűrő,pollen szűrő,gázolaj szűrő,levegő szűrő,fék olaj,váltó olaj,4 tárcsa,4 fék,és vezérlés csere és hosszbordás szíj csere
12:54 Ez az 5,9 liter sok. Az én szintén azonos kategóriájú, motorizáltságú, de távol-keleti autóm 5,2 litert eszik úgy, hogy mindenhol GPS szerint a megengedett legnagyobb sebességgel megyek. Igaz, az enyém kézi váltós. Sokat gondolkodom, hogy cserekor egy Golf, vagy egy Passat, vagy egy Octavia lesz, de 7 deci különbség csak akkor elfogadható, ha a 150 lovas 2.0 TDI eszik ennyit, nem az 1.6.
@@tamasmateruscsak2589 Legutóbb kipróbáltam, hogy szándékosan a megengedett legnagyobb sebesség alatt autózom autópályán, konkrétan 120-szal. 4,75 lett a fogyasztás a szokásos 5,1-5,2 helyett. Már ez is elgondolkodtató, hogy érdemes-e 130-cal menni, ahogy eddig csináltam, ha 130-cal 5 percet nyersz óránként a 120-hoz képest. Ha pedig valaki folyton teljesen feleslegesen gyorsít és lassít ("vezetési stílus"), inkább ne üljön autóba, mert csak értelmetlenül szennyezni a környezetet.
Majdnem 100 ezret mentek vele egy év alatt? Az szép, nekem 10 évesen volt a 2 literes golf 6 kombimban 310 ezer, de a szélvédő már azon is kavicsos, karcos volt, plusz a cooler is ki volt már. De megbízható volt nagyon!
G Astram 2003as, ujonnan vett, 1 ev alatt tettem bele 190ezret, M0 - Bp varos javareszt. Vagy 20ezret ment palyan videken. Mondjuk meg is latszott rajta, futomu kuka volt. A motor jol birta.
@@laszlokantor2621 G Astra 1.2 2003 mas szintén mint a tiéd, háromszor motor javítás , négy vízpumpa csere , hat főtengely jeladó csere torony csapágyak egyszer csere , teleszkópok kétszer csere, spirál rugók hátul egyszer csere. Mindez 310.000 km - nél. Az életben nem kellene mégegyszer Opel!
8:52-nél: a szakemberek erre azt mondják, hogy a gázolajos autóknál a szemmel nem látható részecskék okozzák a legnagyobb kárt a tűdőben, mert azok annyira aprók, nem pedig azok, amiket látunk.
@@barnabassinka4848 51 éves szakmabeli vagyok. Szövegértési problémáid vannak. A 80-as években amikor max. 250 bar befecskendezési nyomással üzemeltet a dízelek, sokkal nagyobb átmérőjű üz. a cseppek keletkeztek, amik evidens, h. szemmel látható koromszemcsékké égtek el,amit az orrodban lévő csillámszőrzet könnyűszerrel felfogott. Kifújtad az orrod, és kész! . Én erről beszéltem. De ne velem vitázz, tőlem okosabb gépjármű mérnök mondta ezt!
@@ferencvarhegyi883 Ez kb olyan szintű eszme futtatás, vagy aggódás...pl,( ez meg az én szakmám) mint az elektromos sugárzás, bizony az is rákot, okoz meg ez is, milyen testrészt támad meg, az majdnem mindegy .....! Nem volt szövegértés, csak felesleges aggodalomnak gondolnám, persze ha ennyire belemerülünk, más nagyon sokféle dolog van ami az embert megöli! ( ezért hoztam fel pl oltást is mert ezek ,mai.... aktuális dolgok)Szép Estét!
Szia Tibor! 2020.11. havi Skoda Karoq 1,6 cr tdi-ben mikor kell vezérlést cserélni, mert számtalan számot hallok?! 100.000 km-nél milyen szerviz javasolt, flottás volt, nem tudom lekérdezni a szervízelőzményét (ha tudnál benne segíteni /hosszútávra tervezünk vele, mert nagy eséllyel ez az utolsó autónk/), Én nem 30, hanem 15000 km -enként tervezem a szervizelését (88000-nél vettük), akkor cseréltek olajat, állítólag?
Üdw! Konkrétan ennél az 1.6 115lovas motornál az megszogott e hogy bekapcsol idöközönként a ventilátor? 90foknál beál viz,meg a termosztát.. Olyankor regenálódhat a részecske szürő? Ki mit tud erről mondani?
annyival egészíteném ki hogy jó lámpa jó ülés valóban benne van, viszont a hifi az alapáras nem a jobbik dynaudio lett belekérve. illetve nem minden 7-es benzines golf szíjas vezérlésű mert például a gti-k, R golfok láncosak. ezekre oda lehetett volna figyelni. amugy takaros az 1.6 tádé 🙂
Igen, Az 15-nél nagyobb motorok láncosak maradtak, nem tudom, melyikek voltak elérhetőek Golf7-ben. Nekem 5E Octavia van, rokon ugye, 1.8TSI-vel (ez már nem az a hírhedt 1.8TSI), az is láncos motor.
Ezek a diesel autók, amit eddig megspóroltak autópályán (nem keveset), azt, vagy egy azért magyar viszonylatban érezhető hányadát sajnos ilyen km után bármikor elkérhetik. De végre arra van használva egy diesel, amire való, autópályára, mert autópályán a legköltséghatkékonyabban és legkényelmesebben még mindig egy diesellel lehet menni. Kíváncsi lennék, hogy úgy 50e km múlva a tulajdonos miről számol be, mit kellett rajta megcsinálni. Alább írtam, hogy ha 10-15e km-ként van cserélve a motorolaj, a váltóban pedig tényleg 60e km-ként az olaj, akkor valószínű, meghosszabbítható az autó élettartama. Csak sajnos a flottakezelők is azt nézik, mi a gyári előírás, s ez összhangban van-e azzal, hogy minél kevesebb költséggel legyen fenntartható az autó. Általában ez a két érték passzol, ezért van pld. BMW esetén a 30e km-es olajcsere periódus (idiótaság) és a lifefime váltóolaj (újabb idiótaság) a flottás autók esetében. A LeasePlan nem is titkolja, látható, hogy 30e km-ként cserélik a BMWk-ben az olajat, de miért is tennék máshogy, ha ez az előírás... :(
1. Mindig vicces, hogy a 30 évvel ezelőtti benzinesekhez hasonlítjátok a mai dízeleket, miközben a mai benzinesekben ugyanúgy kéttömegű lendkerék, közvetlen befecskendezés, részecskeszűrő, turbó van, ahogy a dízelekben, tehát semmivel sem kevésbé bonyolult konstrukciók. 2. Ha 100 km-re csak 1000 forintot számolok (valójában több), hogy ilyen értékben eszik kevesebbet egy dízel, és 30 ezer km-t számolok évente (én ennél többet megyek), akkor az egy évben 300 ezer forint megspórolása. Mondjuk, hogy 5 év után valamiért rá kell költeni egy látványos összeget (kétlem, hiszen a videóban szereplő Golf is 300 ezer km felett jár eddig hiba nélkül). Akkor sem lesz a számla 1,5 millió forint, de még a fele sem.
@@zoltanv.589hasonló tapasztalatom van 25 év és 12 autóm volt ,ebből 2 benzines (egy sima ,egy turbo tfsi) mindkettővel többet szívtam mint bármelyik dízelel arról nem beszélve h a benzinesek 2x annyit zabáltak.Többet sohaaaa!!
Haver regi 1.9 tdi 500ezret mutatott mikor eladta egy honapja, mert lerohadt az autorol a kaszni. Es tuti tekerve kerult hozza. Csippezve, nagy gaz nagy fek stilusban meg se nyikkant... Az meg motor volt.
Srácok, kellene egy kis segítség. Nézek egy 2014-es skoda rapid-ot 1.6 cr. Nézem az alkatrészeket, a porlasztók 200 ezer körül vannak 😳😳🤯 350 ezer km van a kocsiban, porlasztók ha gyáriak még mennyit bírnak?
Szia, az enyém egy 2011 1.6 cr 254e km-es most hoztam meg a 10.!!! Injektort hozzá, hogy újra tudjam használni az 1.6 Siemens -VDO egy fostalicska meg hal az elektronika. A Bosh injektoros állítólag jó és az javítható is ha igaz. Az ára tényleg 200e+ plusz.
Itt nèzik, hogy birja szegèny modern dizel a 300 ezer km-t, ... A jó öreg 1.9 Tdi ennyinèl mèg csak bejáratós 🤣🤣
2 года назад+2
jaj, de szerettem a golfot, pedig nem volt ennyire felextrázva, mint ez. (facelift előtti, 1.6-os, comfortline, kéziváltós, xenon lámpa) kár, hogy következőnek már fordot lízingelt a cég, fájó szívvel adtam vissza :(
Benzines már ugyanez(közvetlen befecskendezés, kettős tömegű, dpf, turbó) szinte csak többet eszik, én is dizelt venném ebből, japánból meg benzinest inkább.
@@akoskatona2046 sokan nem értik, hogy az új autónál egy pici turbós benzin az technikában egyenlő egy turbo diesellel. annyi, hogy többet eszik. egyedül a károsanyag kibocsájtás szól a benzin mellett, de mondjon nekem bárki olyan magánszemélyt aki bement egy kereskedésbe és az alapján választott új autót... NINCS ilyen. hosszú távra, ingázásra, pályázásra még mindig a diesel a legjobb választás
Mi érdekes? Ezek a CRTDI-k a világból kimennek, majd vissza is jönnek. Rendkivül takarékos, erős, nagy tempónál is alig pörög a motor, és alig fogyaszt. És ez a híres dízelbotrányos autó, amit le akartak húzni, mert túl jó lett, szerencsére az emberek nem dőltek be a hülyeségnek.
@@zsoltih2540 Azért a dízelbotrány egy baromi nagy átverés és alapvetően egy rendkívül felháborító dolog volt a VW részéről. Viszont még az eggyel ezelőtti crtdi motorcsalád volt az érintett, a 7-es Golfban lévő motorok elvben már rendben vannak (legalábbis eddig még nem derült ki semmi turpisság).
Én 120 ezrenként cseréltetem! A harmadikat nyüstölöm, december (2023) végén lett lecserélve, hibátlan állapotban volt, de a feszítő görgő már hallatta a hangját. A vízpumpára is ráfért a csere!
A karaktere nem a legjobb az 1.6 tdi-nek, túlságosan kicsi tartományban autózható, persze a dsg eltűnteti ezt a problémát vagy az audi a3-as lehet jobb választás, mivel ahhoz alapból adták a 6os váltót, a golfnál csak a 4motion hajtású kapta meg, az 5ös váltónál sok van a már nem jó , még nem jó esete. Egyébként jó értelemben vett igénytelen kocsi.
Igen, sajnos regeneráláskor engedi ki az olyan apró és káros részecskéket, ami az emberi tüdő se tud szűrni állítólag. Regenerálások között lehet ok. Meg tudom erősíteni, Golf 6 270ekm egyszer kellett cserélni EGR-t. De abban nincs kettős tömegű lendkerék.
@@szandras1 Kedves András? ebben is (DQ 200)ajánlott az olajcsere? Tudom hogy ezesetben a kuplung szárazon fut, de 2 liter sebességváltó olaj és mechatronika olaj ebben is van. Ha kell cserélni,milyen gyakran?
@@fulluka Kedves Fulluka! Mindenképp cserélnék benne olajat. A videóban Varga Tibor mondja is, hogy 60 ezrenként érdemes, amennyi az olajos kuplungos DSG-k periódusa.
Családban van egy 6R 1.6TDI Polo, ami a 6-os golfokba is került, illetve egy 2018-as 1.6 TDI Touran, ami ugyan az a konstrukció tudtommal, mint a videóban lévő Golf. Eléggé különbözőek így a tapasztalataim szerint. A poloban lévő még csak EURO5, csak részecskeszűrő+EGR van benne, míg a Touranban már ugye AdBlue is van, EURO6-os. Igazából nagy baj ezzel a régebbi 1.6CR TDI-vel sincs, keveset fogyaszt, megbízható. Egy dolgot kell észben tartani, hogy ezek az 1.6-os, CAYA CAYB CAYC motorkódú dízelek, sajnos a VW csalódízeles időszaka alatt születtek. Nekem a VW által frissített "nemcsaló" szoftverrel borzasztóan járt a motor, feleslegesen összevissza nyitogatta az EGR szelepet, és nagyon egyenetlenül járt. Vagy vissza kell rakni még a korábbi nem "javított" verziót, vagy pedig amit jobban ajánlanak, meg kell íratni egy profibb Chipes céggel. 120-130 lóig húzhatóak ezek gond nélkül, és eltűnik minden ilyen probléma. Nagyon le vannak gyárilag butítva ezek a motorok. Főleg a CAYA 75 lóerős verzió. CAYA CAYB az utolsó csavarig megegyezik a legerősebb 105 lovas CAYC motorral. Szóval ennek a motornak a legnagyobb problémája szerintem a gyári szoftver. Injektorok tudnak szétmenni, azokat be is kell nekem méretnem valószínűleg, mert bizonyos fordulaton, mintha "csörgő" hangja lenne néha a motornak. De erre meg mind azt mondják a szerelők is, és a tulajok is, hogy hát ez ilyen. És valóban nincs a hangon kívül más probléma vele. Nekem olaj/szűrők/többi alap dolgon kívül egyedül egy kipufogógáz hőmérséklet jeladó volt plusz tétel. Valamiért megadta magát. De az is egy 10 ezer forintos tétel volt. Most van 110 ezer az autóban, és lekopogom, de semmi baja.
@@marcellbagi6345 Szia! Motortartó bakot nézted már? Nekem is kevés van benne mégis cserélnem kellett ujjal lehetett kb a motort mozgatni. Èn cseréltem és sokat javult a csörgés, pedig updatelt SW van rajta. 1200-1600 kozott nagyjabol ott szokott neki rossz hangja lenni, viszont 1800-2000 ott kisimul. Fogyasztasmero szerint nem biztos hogy erdemes eroltetni az alacsony tartomanyt. Mondjuk nekem is 7-es DSG van de pl 5. -ben 50-nel szinte alig fogyaszt tobbet 4.-ben mint 5.-ben viszont jobb a hangja, siman tudja erolkodes nelkul picit magasabb fordulaton
@@kenezmorotz6490 Szia! Erre még nem gondoltam. Megnézem majd, hátha nekem is viszonylag könnyen mozog. Nekem ötös kézi váltós a kocsi, de borzasztóan hosszúak a fokozatok. Városban négyesbe ritkán lehet kapcsolni, 160-nal meg forog kb 2200at ötösben :D Nekem is kisimul egyébként nagyobb fordulaton. Inkább alacsonyabb fordulatnal jön elő ez a hang, szintén 1200-1600 között, de akkor se mindig. Injektor korrekciós értékek nem rosszak kiolvasva, szóval ez most egy kis reményt adott, hogy hátha nem kell az injektorokkal foglalkozni :D köszi a tippet!
igen, így a 0-100 is " megcsúszott " vagy 3 másodpercet a gyári adathoz képest, kb 14 sec...😢😅 Még ha elnézték, és mondjuk a konkrét tesztpéldány 105 lovas, akkor is gebasz van ott valamivel.... De azért András szerint " élménnyé" is vált a gázolaj.....
2,5-3 Milla elég túlzás ezért hajtott autóért.Ezutan jönnek csak az igazi költségek.Mellette szól a hosszú út és nyilván a dieselt sem pancsoltak bele.Legnagyobb jóindulattal is max.2milla és már sokat mondtam.Igen Dsg kenyelmes,költségesebb.A manuális váltóval,gazdaságosabb,de viszont 1.6tdivel nincs dinamikája.Eretlen fiataloknak viszont jó vétel.
és már megbocsáss, mihez kell több dinamika? 115 lóerővel bőven tud akár pályán kényelmes 160-at menni, sőt többet is. ez egy utazóautó, nem versenyautó.
@@davidlehrreich3946 115le az csak egy haszontalan szám az utazoautoknal.Nem alacsony fordulaton fogja leadni.Nyomatek ami szamit.nem fogom 4-5 fordulatig forgatni,hogy leadja a 115lovacskat.Azert írtam éretlen sofőröket,mert tökolni való motor.nagyobb sebességnél nagyon elveszik az ereje.Ezektol a régi PD 1.9 dinamikusabb.Manapsag inkább 2l re esküszöm.De azért ez a golf is elmegy dsgvel és az undorítóan lebutitott hátsó futomuvevel.
Ennyi baromságot összehordani. Tehát egyrészt az árakkal nagyon nem vagy tisztában. 2 milláért egy alap 6os golfot kapsz esetleg. A dsg pedig pont, hogy nem költségesebb csak megint nem gondolkodtál. 60ezrenként olaj csere (nem túl nagy költség) aztán viszlát, ha így használod egy hamar felújítani sem kell (az sem milliós tétel mint azt sokan gondolják) míg egy manuális váltónál kopnak dolgok és elég gyakran hozzá kell nyúlni. 1.6tdi bőven elég egy átlagembernek mivel turbó dizelről és nem is egy nehéz autóról beszélünk. Nemtudom te hol élsz, de itt a fiatalok 2.0tdi-vel és 2.0tfsi-vel rohangálnak inkább, ki az aki fiatalon egy 1.6tdi-re vágyik ? XD Hálistennek az ilyen "éretlen fiatalok, nem az ilyen buta kommentekből infórmálódnak.
Koromszűrős diesel kipufogója még szerencse hogy tiszta, ha nem lenne akkor nincs benne vagy nem működik. Sajnos már az 1.5 tsi-ben is van, tehát semmi különbség a jó válasz.
292ezerrel vettem az 1.4 TSI CAXA motoros Octaviámat 4éve. Vízpumpa lett csapágyas eddig,más baja nem volt. Nem bántam meg.(igen,enyémet sem a Pesti forgalomban használták)Ja és a kipufogó nem fekete!
Rossz ránézni arra a motorra. Itt ha egy 5 forintos alkatrészt is kell cserélni, lebontani azt a rengeteg csövet meg apjafa…át. Többe kerül a leves mint a hús. Asszem én befejeztem az autóvásárlást. Inkább átállok tömegközlekedésre. Ki az a marha aki ilyen szarságokra akarja szórni a pénzét? Itt lehet egy gyertya csere is 200 ezer basszus.
@@bamlizoli autópályás kocsi. oké, hogy 300 ezer alatt még így is sokat száll ki meg be, de az egy helyben ülés dominált. mellesleg vannak ennél szebb ülések többet futott autóknál is
@@kmicar Pályán használat során hányszor kell ki-be szállni? Mert ugye ezt hazudták róla..., ha meg tényleg pályás használat akkor tényleg gáz, ahogy kinéz.
Nekem 2.0 TDI volt Golf 7 Variant Highline felszereltséggel. 200e KM-nél DPF regenerálás közben kinyomta a hűtővizet a tágulási tartály szelepjén keresztül rendszeresen. Több szaki is azt mondta, hogy tuti hengerfejes stb.. Nem hittem el, rengeteg redit és US fórumot elolvasva derült ki, hogy a hűtő/utastér fűtő köre úgy van megtervezve, hogy a DPF vízhűtő köre folyamatosan cirkulál az utastér radiátoron keresztül, minél gyorsabban legyen meleg az utastérben. A probléma csak az, hogy ha az utastér radiátor eltömődött, akkor a DPF regenerálás közben a vízfok simán van 120-140 fok (de ez az órán nem látszik, mert az a hengerfejet méri), ami ha nem tud keresztül jutni a radiátoron, akkor túlnyomást gerjeszt. Szerencsére van egy bypass ág, ami kinyit ha túl nagy lesz a nyomás, és elvezeti a túlmelegedett folyadékot a tágulási tartályba. Csak mire erre rájössz, hogy VW alulméretezte a belső radiátor csőátmérőit, és ki tudod cserélni iszonyú sok ideget megeszel.. de szeretncsére nem lett hengerfejes, csak a radiátort kellett kicserélni. Tanulság, hogy tényleg célszerű a hűtővizet két három évente cseréltetni. Ahogyan a szakember is mondja, a vízköre elég komplikált az autónak, ezt leszámítva viszont hihetetlenül stabil és megbízható.
ez uj info volt, köszi
Köszi az infót 7 golf gtdrol mit tudsz mondani? 184 lovasrol ismerosomnek van 240 ezer km van benne soha semi baja nem volt nagy szerviz elvolt vegezve 200 utan tehat nem mindegyik 200 nal jon ki a hiba.
Helló az én golfom 2019 1.6 tdi dsg köszi az infót pontos km 3000ezer nél tartok ma edig nem volt semi gond az automal használom városban autópályán meg nem kelet semi hez sem nyúlni 100 ezerrel vásároltam 200 ezer nel volt vezérlés csere és generátor csere volt víz pumpa ezen kívül semi csak köteles olaj csere 15ezernel szoktam az őszes lég szűrőt 0w30 használok és egyre nol km de hálás is vagyok ügyes kis autó
Örülök hogy ilyen szépen beszéltek magyarul!!
Nekünk volt egy 1.6tdi céges octink 30ezer km-el került hozzánk, 280al adtuk vissza, meg se nyekkent, a szeme is ki volt tolva pályán. Később megláttam pesten továbbra is a céges matricával, lekérdeztem 450ezer km-er volt benne. :)
a kulcsszó a "pályán".. meleg motorral mehetsz nyélgázon amennyit akarsz, futómű se kopik, fékek sem.. de ha városban 5 km-es utakra használtad volna, az teljesen más.. nem a km számit hanem a használat és karbantartás
Mk2/3?
@@petermolnar8667 2. Gen fészlift
A magyar nyelvben nem léteznek az általad használt "-al" és "-el" ragok, valamint a "km-er", azaz "kilométerer" szó is értelmezhetetlen. A szükséges vesszőt kitenni pedig nem ördögtől való, miként a nagy kezdőbetűt használni sem bűn ("pesten").
@@zoltanv.589 Te is unatkozhatsz, dugd fel kérlek a 2020 as helyesíràsi szótàrt valamelyik tetszőleges nyílàsodba! Üdv.
Úgy érzem ezt nem most hétvégén vettétek fel :) Egyébként köszi a remek példát arra hogy a km állás, bár fontos, de messze nem mindenható.
2.0 TDI Octavia, 230 ezer km-ben! 80 ezerrel vettem 2020-ban. 2016-ban került forgalomba, de 2015-ös gyártás. Rendesen fel van extrázva: panoráma tető, bőr/textil ülések, top-navi és infotainment, gyárilag integralt Webasto állófűtés, adaptív tempomat, stb.
Ahogy hozzám került 15 ezrenként cseréltem a motorban olajat, 40 ezrenként DSG olajat, 120 ezrenként vezérlést és persze hűtőfolyadékot!
Jelenleg, 230 ezernél úgy húz, mint egy mozdony, és nagyon finoman, rántás nélkül vált!
Cserébe beéri akár 4.3 liter dízellel is, de megrakva, családdal, az Autobahnon simán benyeli az 5.5-5.7 liter dízelt!
Rendszeresen kap dpf meg porlasztó tisztító adalékot.
Nagyon megbízható, jó autó! Nem tudok bele kötni!
Es ez cuna motorkodu? 184 lovas?
@@davidsandor8239
150 lovas.
200 nal cseréltem szijjat ami a szerelő szerint nagyon joallapotba volt de a vizpompa már kezdte megadni magát 🙂
360.000 km el vettem mk6 variantot 2.0 cr
2012 év végi (tehát már akkor volt 7 es is,így utolsó darabok egyike a 6 os -ból)
Teli extákkal,letagadhat olyan 200.000. Km et.
Életem egyik legjobb döntése volt.
12-17 golfot néztem meg akkor,és ebben volt a legtöbb (papiron),még is ezt vettem meg.
Nem hiszek a "km placebóban"
Mennyi ebbe egy vezérlés csere?
@@zoltanlagzi4442 tételesen nem emlékszem,de amikor megvettem a golfot,akkor sok mindent kicseréltem egyben,számlával,munkalappal,garanciával,anyaggal (nem szürke,fekete meló) 280.000.- ft ot.
ebben volt,az 5 liter motor olaj,teljes hűtő folyadék olaj szűrő,pollen szűrő,gázolaj szűrő,levegő szűrő,fék olaj,váltó olaj,4 tárcsa,4 fék,és vezérlés csere és hosszbordás szíj csere
@@gtitdigti olaj pumpa bordás szíj is volt cserélve?
@@petermolnar8667 bordás igen,olaj pumpa még nem.
Biztos nem "km el" vetted és nem "Km et" tagadhatna le. 😉
12:54 Ez az 5,9 liter sok. Az én szintén azonos kategóriájú, motorizáltságú, de távol-keleti autóm 5,2 litert eszik úgy, hogy mindenhol GPS szerint a megengedett legnagyobb sebességgel megyek. Igaz, az enyém kézi váltós. Sokat gondolkodom, hogy cserekor egy Golf, vagy egy Passat, vagy egy Octavia lesz, de 7 deci különbség csak akkor elfogadható, ha a 150 lovas 2.0 TDI eszik ennyit, nem az 1.6.
7 deci különbségnék több adódhat vezetési stílusból.
@@tamasmateruscsak2589 Legutóbb kipróbáltam, hogy szándékosan a megengedett legnagyobb sebesség alatt autózom autópályán, konkrétan 120-szal. 4,75 lett a fogyasztás a szokásos 5,1-5,2 helyett. Már ez is elgondolkodtató, hogy érdemes-e 130-cal menni, ahogy eddig csináltam, ha 130-cal 5 percet nyersz óránként a 120-hoz képest. Ha pedig valaki folyton teljesen feleslegesen gyorsít és lassít ("vezetési stílus"), inkább ne üljön autóba, mert csak értelmetlenül szennyezni a környezetet.
2.0 TDI Octaviám 4.3-5.7 liter között fogyaszt, tehertől, sebességtől és üzemanyag minőségtől függően! 2016-os, 230 ezer km-ben
nem tudhatod hogy mennyi cuccal megy, milyen stílusban vezet, stb.
Majdnem 100 ezret mentek vele egy év alatt? Az szép, nekem 10 évesen volt a 2 literes golf 6 kombimban 310 ezer, de a szélvédő már azon is kavicsos, karcos volt, plusz a cooler is ki volt már. De megbízható volt nagyon!
G Astram 2003as, ujonnan vett, 1 ev alatt tettem bele 190ezret, M0 - Bp varos javareszt. Vagy 20ezret ment palyan videken.
Mondjuk meg is latszott rajta, futomu kuka volt. A motor jol birta.
Decemberben adtuk el a feleségem 2005-ös Octaviáját, 111.000 Km volt benne.
@@laszlokantor2621 G Astra 1.2 2003 mas szintén mint a tiéd, háromszor motor javítás , négy vízpumpa csere , hat főtengely jeladó csere torony csapágyak egyszer csere , teleszkópok kétszer csere, spirál rugók hátul egyszer csere. Mindez 310.000 km - nél. Az életben nem kellene mégegyszer Opel!
Nagyon koszonom!
8:52-nél: a szakemberek erre azt mondják, hogy a gázolajos autóknál a szemmel nem látható részecskék okozzák a legnagyobb kárt a tűdőben, mert azok annyira aprók, nem pedig azok, amiket látunk.
Valóban sokakban felmerül ez a probléma,h. a DPF-fel átesünk aló másik oldalára,mert pl.az orr természetes szűrő
képességét nem tudja ellátni,olyan apró részecskéket bocsátanak ki a modern dízelek!
@@barnabassinka4848 51 éves szakmabeli vagyok. Szövegértési problémáid vannak. A 80-as években amikor max. 250 bar befecskendezési nyomással üzemeltet a dízelek, sokkal nagyobb átmérőjű üz. a cseppek keletkeztek, amik evidens, h. szemmel látható koromszemcsékké égtek el,amit az orrodban lévő csillámszőrzet könnyűszerrel felfogott. Kifújtad az orrod, és kész! . Én erről beszéltem. De ne velem vitázz, tőlem okosabb gépjármű mérnök mondta ezt!
@@ferencvarhegyi883 Ez kb olyan szintű eszme futtatás, vagy aggódás...pl,( ez meg az én szakmám) mint az elektromos sugárzás, bizony az is rákot, okoz meg ez is, milyen testrészt támad meg, az majdnem mindegy .....! Nem volt szövegértés, csak felesleges aggodalomnak gondolnám, persze ha ennyire belemerülünk, más nagyon sokféle dolog van ami az embert megöli! ( ezért hoztam fel pl oltást is mert ezek ,mai.... aktuális dolgok)Szép Estét!
@@barnabassinka4848 tudom, hogy fölöslegesen írom le, de az mRNS oltás soha semmit nem csinált és nem is fog az emberi DNS-sel.
Szia Tibor! 2020.11. havi Skoda Karoq 1,6 cr tdi-ben mikor kell vezérlést cserélni, mert számtalan számot hallok?! 100.000 km-nél milyen szerviz javasolt, flottás volt, nem tudom lekérdezni a szervízelőzményét (ha tudnál benne segíteni /hosszútávra tervezünk vele, mert nagy eséllyel ez az utolsó autónk/), Én nem 30, hanem 15000 km -enként tervezem a szervizelését (88000-nél vettük), akkor cseréltek olajat, állítólag?
Üdw! Konkrétan ennél az 1.6 115lovas motornál az megszogott e hogy bekapcsol idöközönként a ventilátor? 90foknál beál viz,meg a termosztát.. Olyankor regenálódhat a részecske szürő? Ki mit tud erről mondani?
Igen valoszinüleg regenerál, fordulat is magasabb alapjáraton olyankor
annyival egészíteném ki hogy jó lámpa jó ülés valóban benne van, viszont a hifi az alapáras nem a jobbik dynaudio lett belekérve. illetve nem minden 7-es benzines golf szíjas vezérlésű mert például a gti-k, R golfok láncosak. ezekre oda lehetett volna figyelni. amugy takaros az 1.6 tádé 🙂
Igen, Az 15-nél nagyobb motorok láncosak maradtak, nem tudom, melyikek voltak elérhetőek Golf7-ben. Nekem 5E Octavia van, rokon ugye, 1.8TSI-vel (ez már nem az a hírhedt 1.8TSI), az is láncos motor.
Szia András
Tényleg nem lesz már nagyon Értékbecslő? Befejezitek?
Ezek a diesel autók, amit eddig megspóroltak autópályán (nem keveset), azt, vagy egy azért magyar viszonylatban érezhető hányadát sajnos ilyen km után bármikor elkérhetik. De végre arra van használva egy diesel, amire való, autópályára, mert autópályán a legköltséghatkékonyabban és legkényelmesebben még mindig egy diesellel lehet menni. Kíváncsi lennék, hogy úgy 50e km múlva a tulajdonos miről számol be, mit kellett rajta megcsinálni. Alább írtam, hogy ha 10-15e km-ként van cserélve a motorolaj, a váltóban pedig tényleg 60e km-ként az olaj, akkor valószínű, meghosszabbítható az autó élettartama. Csak sajnos a flottakezelők is azt nézik, mi a gyári előírás, s ez összhangban van-e azzal, hogy minél kevesebb költséggel legyen fenntartható az autó. Általában ez a két érték passzol, ezért van pld. BMW esetén a 30e km-es olajcsere periódus (idiótaság) és a lifefime váltóolaj (újabb idiótaság) a flottás autók esetében. A LeasePlan nem is titkolja, látható, hogy 30e km-ként cserélik a BMWk-ben az olajat, de miért is tennék máshogy, ha ez az előírás... :(
1. Mindig vicces, hogy a 30 évvel ezelőtti benzinesekhez hasonlítjátok a mai dízeleket, miközben a mai benzinesekben ugyanúgy kéttömegű lendkerék, közvetlen befecskendezés, részecskeszűrő, turbó van, ahogy a dízelekben, tehát semmivel sem kevésbé bonyolult konstrukciók.
2. Ha 100 km-re csak 1000 forintot számolok (valójában több), hogy ilyen értékben eszik kevesebbet egy dízel, és 30 ezer km-t számolok évente (én ennél többet megyek), akkor az egy évben 300 ezer forint megspórolása. Mondjuk, hogy 5 év után valamiért rá kell költeni egy látványos összeget (kétlem, hiszen a videóban szereplő Golf is 300 ezer km felett jár eddig hiba nélkül). Akkor sem lesz a számla 1,5 millió forint, de még a fele sem.
@@zoltanv.589hasonló tapasztalatom van 25 év és 12 autóm volt ,ebből 2 benzines (egy sima ,egy turbo tfsi) mindkettővel többet szívtam mint bármelyik dízelel arról nem beszélve h a benzinesek 2x annyit zabáltak.Többet sohaaaa!!
gondolom nem a gyárilag előírt longlife-os 30ezres olajcsere intervallummal volt szervizelve, ha ilyen szép a motor...
Haver regi 1.9 tdi 500ezret mutatott mikor eladta egy honapja, mert lerohadt az autorol a kaszni. Es tuti tekerve kerult hozza.
Csippezve, nagy gaz nagy fek stilusban meg se nyikkant... Az meg motor volt.
Srácok, kellene egy kis segítség. Nézek egy 2014-es skoda rapid-ot 1.6 cr. Nézem az alkatrészeket, a porlasztók 200 ezer körül vannak 😳😳🤯
350 ezer km van a kocsiban, porlasztók ha gyáriak még mennyit bírnak?
Szia, az enyém egy 2011 1.6 cr 254e km-es most hoztam meg a 10.!!! Injektort hozzá, hogy újra tudjam használni az 1.6 Siemens -VDO egy fostalicska meg hal az elektronika. A Bosh injektoros állítólag jó és az javítható is ha igaz. Az ára tényleg 200e+ plusz.
Itt nèzik, hogy birja szegèny modern dizel a 300 ezer km-t, ... A jó öreg 1.9 Tdi ennyinèl mèg csak bejáratós 🤣🤣
jaj, de szerettem a golfot, pedig nem volt ennyire felextrázva, mint ez. (facelift előtti, 1.6-os, comfortline, kéziváltós, xenon lámpa)
kár, hogy következőnek már fordot lízingelt a cég, fájó szívvel adtam vissza :(
én úgy tudtam, hogy az 1,6-os Crtdi-s motorokban nincs kettös tömegü lendkerék. Vagy az váltó és évjárat függö ?
2012-től nincs
Ajánlott motorok: csak a dízelek. Érdekes. 🙂 Amúgy bekapcsolva maradt a tükörfűtés.
Benzines már ugyanez(közvetlen befecskendezés, kettős tömegű, dpf, turbó) szinte csak többet eszik, én is dizelt venném ebből, japánból meg benzinest inkább.
@@akoskatona2046 sokan nem értik, hogy az új autónál egy pici turbós benzin az technikában egyenlő egy turbo diesellel. annyi, hogy többet eszik. egyedül a károsanyag kibocsájtás szól a benzin mellett, de mondjon nekem bárki olyan magánszemélyt aki bement egy kereskedésbe és az alapján választott új autót... NINCS ilyen. hosszú távra, ingázásra, pályázásra még mindig a diesel a legjobb választás
Mi érdekes? Ezek a CRTDI-k a világból kimennek, majd vissza is jönnek. Rendkivül takarékos, erős, nagy tempónál is alig pörög a motor, és alig fogyaszt. És ez a híres dízelbotrányos autó, amit le akartak húzni, mert túl jó lett, szerencsére az emberek nem dőltek be a hülyeségnek.
@@zsoltih2540 Azért a dízelbotrány egy baromi nagy átverés és alapvetően egy rendkívül felháborító dolog volt a VW részéről. Viszont még az eggyel ezelőtti crtdi motorcsalád volt az érintett, a 7-es Golfban lévő motorok elvben már rendben vannak (legalábbis eddig még nem derült ki semmi turpisság).
Golf 7-ben a benzines motorok is kiforrott, korrekt darabok, nyugodtan meg lehet venni. 1.2-1.4 TSI szinte dízelesen alacsony fogyasztásra képes
450Ft-os üzemanyag árral 6l-es fogyasztással jelenleg 8,1 millióba kerülne 300 000km megtétele.
Azért ezzel így érdekes szembesülni 😳
Üdv. A vezérléssel kapcsolatban az volna a kérdèsem ez a 210.000km mi alapján? A gyári szíj annyit bir?
130.000 körül nekem szétszakadt..... 😅
Én 120 ezrenként cseréltetem! A harmadikat nyüstölöm, december (2023) végén lett lecserélve, hibátlan állapotban volt, de a feszítő görgő már hallatta a hangját. A vízpumpára is ráfért a csere!
Powershift váltós diesel motoros Ford autó tesztet várok.
Gtd rol mi a velemenyetek? 184 lovas cuna motorkodu 2013 as
CC R line-t birtokolok 184-le-s Crtdi motorral. CUW-a kód, nem CUN.😂
Kuka a motorja!
Ne vedd meg! A világ összes olaját megeszi!
Na és mennyi a kettestömegű javítása ? Azért a 2,6 millió és 8.7 millió között elég nagy a szórás.
Ilyen jó idő van BP-en? 🤣
A karaktere nem a legjobb az 1.6 tdi-nek, túlságosan kicsi tartományban autózható, persze a dsg eltűnteti ezt a problémát vagy az audi a3-as lehet jobb választás, mivel ahhoz alapból adták a 6os váltót, a golfnál csak a 4motion hajtású kapta meg, az 5ös váltónál sok van a már nem jó , még nem jó esete. Egyébként jó értelemben vett igénytelen kocsi.
Volt elsőkerekes hatos is, csak nagyon ritka.
Jó kis szlovák rendszám.
Ugyanilyen autónk van, 383000 km van benne.
Igen, sajnos regeneráláskor engedi ki az olyan apró és káros részecskéket, ami az emberi tüdő se tud szűrni állítólag. Regenerálások között lehet ok.
Meg tudom erősíteni, Golf 6 270ekm egyszer kellett cserélni EGR-t. De abban nincs kettős tömegű lendkerék.
A tsi! Tdi.. minden !☠🤡😈👺
1.6 Tdi hez mit raktak? Száraz v olajos DSG-t? Azért az új 1.5 Tsi evo is így nézhet ki hátulról mert az is részecskeszűrős már.
Ebben száraz kuplungos a DSG, 250 Nm-ig az az uralkodó.
@@szandras1 Kedves András? ebben is (DQ 200)ajánlott az olajcsere? Tudom hogy ezesetben a kuplung szárazon fut, de 2 liter sebességváltó olaj és mechatronika olaj ebben is van. Ha kell cserélni,milyen gyakran?
@@fulluka Kedves Fulluka! Mindenképp cserélnék benne olajat. A videóban Varga Tibor mondja is, hogy 60 ezrenként érdemes, amennyi az olajos kuplungos DSG-k periódusa.
@@szandras1 akkor jól gondoltam. Köszönöm a választ!
@@szandras1 Gondolnám, hogy nem hasonlítható a 2 féle váltó olajcsere intervalluma! TEljesen mások a működési körülmények.
Mentek vele rendesen nekem 20 év alatt tettem 260 000 km az autómba
Rendes TDI ekkor érik csak meg
a régi adagolosok, meg a PDk igen, ezek messze nem olyan masszivak.
@@DjBambo420 Ezek sokkal jobbak mint a pd-k...
Esetleg valakinek lenne infója a 6-ba szerelt 1.6 tdi motorról? Gondolok itt a megbízhatóságról, más konstrukció lenne-e mint ami a videóban van?
Valszeg az is cr tdi, tehát csak jó lehet.
Családban van egy 6R 1.6TDI Polo, ami a 6-os golfokba is került, illetve egy 2018-as 1.6 TDI Touran, ami ugyan az a konstrukció tudtommal, mint a videóban lévő Golf. Eléggé különbözőek így a tapasztalataim szerint. A poloban lévő még csak EURO5, csak részecskeszűrő+EGR van benne, míg a Touranban már ugye AdBlue is van, EURO6-os.
Igazából nagy baj ezzel a régebbi 1.6CR TDI-vel sincs, keveset fogyaszt, megbízható. Egy dolgot kell észben tartani, hogy ezek az 1.6-os, CAYA CAYB CAYC motorkódú dízelek, sajnos a VW csalódízeles időszaka alatt születtek. Nekem a VW által frissített "nemcsaló" szoftverrel borzasztóan járt a motor, feleslegesen összevissza nyitogatta az EGR szelepet, és nagyon egyenetlenül járt. Vagy vissza kell rakni még a korábbi nem "javított" verziót, vagy pedig amit jobban ajánlanak, meg kell íratni egy profibb Chipes céggel. 120-130 lóig húzhatóak ezek gond nélkül, és eltűnik minden ilyen probléma. Nagyon le vannak gyárilag butítva ezek a motorok. Főleg a CAYA 75 lóerős verzió. CAYA CAYB az utolsó csavarig megegyezik a legerősebb 105 lovas CAYC motorral.
Szóval ennek a motornak a legnagyobb problémája szerintem a gyári szoftver. Injektorok tudnak szétmenni, azokat be is kell nekem méretnem valószínűleg, mert bizonyos fordulaton, mintha "csörgő" hangja lenne néha a motornak. De erre meg mind azt mondják a szerelők is, és a tulajok is, hogy hát ez ilyen. És valóban nincs a hangon kívül más probléma vele.
Nekem olaj/szűrők/többi alap dolgon kívül egyedül egy kipufogógáz hőmérséklet jeladó volt plusz tétel. Valamiért megadta magát. De az is egy 10 ezer forintos tétel volt. Most van 110 ezer az autóban, és lekopogom, de semmi baja.
Nekem olyan vsn 270e-el. Egyszer kellett benne cserelni EGR-t. Semmi más baja. Nagyon szeretem, megbízható.
@@marcellbagi6345 Szia! Motortartó bakot nézted már? Nekem is kevés van benne mégis cserélnem kellett ujjal lehetett kb a motort mozgatni. Èn cseréltem és sokat javult a csörgés, pedig updatelt SW van rajta. 1200-1600 kozott nagyjabol ott szokott neki rossz hangja lenni, viszont 1800-2000 ott kisimul. Fogyasztasmero szerint nem biztos hogy erdemes eroltetni az alacsony tartomanyt. Mondjuk nekem is 7-es DSG van de pl 5. -ben 50-nel szinte alig fogyaszt tobbet 4.-ben mint 5.-ben viszont jobb a hangja, siman tudja erolkodes nelkul picit magasabb fordulaton
@@kenezmorotz6490 Szia! Erre még nem gondoltam. Megnézem majd, hátha nekem is viszonylag könnyen mozog. Nekem ötös kézi váltós a kocsi, de borzasztóan hosszúak a fokozatok. Városban négyesbe ritkán lehet kapcsolni, 160-nal meg forog kb 2200at ötösben :D
Nekem is kisimul egyébként nagyobb fordulaton. Inkább alacsonyabb fordulatnal jön elő ez a hang, szintén 1200-1600 között, de akkor se mindig. Injektor korrekciós értékek nem rosszak kiolvasva, szóval ez most egy kis reményt adott, hogy hátha nem kell az injektorokkal foglalkozni :D köszi a tippet!
Azért az a 4.-be felváltás megcsúszott már picit... :(
igen, így a 0-100 is " megcsúszott " vagy 3 másodpercet a gyári adathoz képest, kb 14 sec...😢😅 Még ha elnézték, és mondjuk a konkrét tesztpéldány 105 lovas, akkor is gebasz van ott valamivel.... De azért András szerint " élménnyé" is vált a gázolaj.....
@@nemethbalazs8184 Szétszaladt ott már a ménes. Olvassatok a diag adataiból.
Jó hát ez egy vicc egy Debrecen Kecskemét napi szinten oda vissza és csak pályán ....itthon ilyen jóformán nincs
En ugy tudom az 1,6 tdi 85kw nincs kettos tomegu lendkerek,,,,
Igen. Nekem 6-os Golf 1.6 CR TDI ben nincs kettős tömegű. De itt lehet a DSG miatt van?
@@gaborkelemen9438 igen, amiatt van
2,5-3 Milla elég túlzás ezért hajtott autóért.Ezutan jönnek csak az igazi költségek.Mellette szól a hosszú út és nyilván a dieselt sem pancsoltak bele.Legnagyobb jóindulattal is max.2milla és már sokat mondtam.Igen Dsg kenyelmes,költségesebb.A manuális váltóval,gazdaságosabb,de viszont 1.6tdivel nincs dinamikája.Eretlen fiataloknak viszont jó vétel.
Eretlen idoseknek szintugy.
és már megbocsáss, mihez kell több dinamika? 115 lóerővel bőven tud akár pályán kényelmes 160-at menni, sőt többet is. ez egy utazóautó, nem versenyautó.
@@davidlehrreich3946 115le az csak egy haszontalan szám az utazoautoknal.Nem alacsony fordulaton fogja leadni.Nyomatek ami szamit.nem fogom 4-5 fordulatig forgatni,hogy leadja a 115lovacskat.Azert írtam éretlen sofőröket,mert tökolni való motor.nagyobb sebességnél nagyon elveszik az ereje.Ezektol a régi PD 1.9 dinamikusabb.Manapsag inkább 2l re esküszöm.De azért ez a golf is elmegy dsgvel és az undorítóan lebutitott hátsó futomuvevel.
Ennyi baromságot összehordani. Tehát egyrészt az árakkal nagyon nem vagy tisztában. 2 milláért egy alap 6os golfot kapsz esetleg. A dsg pedig pont, hogy nem költségesebb csak megint nem gondolkodtál. 60ezrenként olaj csere (nem túl nagy költség) aztán viszlát, ha így használod egy hamar felújítani sem kell (az sem milliós tétel mint azt sokan gondolják) míg egy manuális váltónál kopnak dolgok és elég gyakran hozzá kell nyúlni. 1.6tdi bőven elég egy átlagembernek mivel turbó dizelről és nem is egy nehéz autóról beszélünk. Nemtudom te hol élsz, de itt a fiatalok 2.0tdi-vel és 2.0tfsi-vel rohangálnak inkább, ki az aki fiatalon egy 1.6tdi-re vágyik ? XD Hálistennek az ilyen "éretlen fiatalok, nem az ilyen buta kommentekből infórmálódnak.
@@csabahorvath3613 jól van öreg, akkor autópályázz 130-cal miközben mások az 1.6-tal is ugyanezt teszik🤷🏾♂️
300ezer pár évesen más mint 15 évesen 300ezer. Ebben az esetben még nem öregedett el sok alkatrész. Ha azok elöregednek....
Taxikba is ez a motor van mégis elmennek 800 ezreket
az 5ös golf is két féle hátsó futóművel készült.
Nekem Golf 4 van 170.000 van benne
Koromszűrős diesel kipufogója még szerencse hogy tiszta, ha nem lenne akkor nincs benne vagy nem működik. Sajnos már az 1.5 tsi-ben is van, tehát semmi különbség a jó válasz.
1,5 tsi volt már 2017-ben?
292ezerrel vettem az 1.4 TSI CAXA motoros Octaviámat 4éve.
Vízpumpa lett csapágyas eddig,más baja nem volt.
Nem bántam meg.(igen,enyémet sem a Pesti forgalomban használták)Ja és a kipufogó nem fekete!
Nem.
a világ legjobb Diesel motorja a Fiat é , a Fiat 1,6 Multijetet vegyétek az sokkal megbízhatóbb!
Elegge lepukkant szemetes helyen készitetétek a videot...nem semmi
Rossz ránézni arra a motorra. Itt ha egy 5 forintos alkatrészt is kell cserélni, lebontani azt a rengeteg csövet meg apjafa…át. Többe kerül a leves mint a hús.
Asszem én befejeztem az autóvásárlást. Inkább átállok tömegközlekedésre. Ki az a marha aki ilyen szarságokra akarja szórni a pénzét? Itt lehet egy gyertya csere is 200 ezer basszus.
Golf 7 1.6 Tdi = ipari hulladék
mert?
7-es Golfból PHEV-et kell venni és minden gond megoldva.
Az kb. kétszer ennyibe kerül a használtpiacon.
@@Baracktej Igen 2:1-ben és simán megéri nekem tutira megérte.
@@yodamester10 Hány évtizedig kell ehhez használni? Ha csak város, akkor más a helyzet, de ahova dízel kell, ott a PHEV nettó ráfizetés.
ja pályára hibridet,mi ? :)
@@yodamester10 hogyan éri meg?
Golf? Na ne röhögtess már!
Népautó a régebbiek ütősebbek
legjobb
az az ülés elég gányul néz ki 4 évesen. fejtámlája is kopott (vagy a fény esik rá hülyén?)
háromszázezer km-es. Nem az évek számítanak.
Ülésen nem az évek, hanem a km látszik meg minden autóban
@@bamlizoli autópályás kocsi. oké, hogy 300 ezer alatt még így is sokat száll ki meg be, de az egy helyben ülés dominált. mellesleg vannak ennél szebb ülések többet futott autóknál is
@@justforuploadavideo azért függ az ülés minőségétől, a sofőr testsúlyától is
@@kmicar Pályán használat során hányszor kell ki-be szállni? Mert ugye ezt hazudták róla..., ha meg tényleg pályás használat akkor tényleg gáz, ahogy kinéz.