köszi az ismertetőt. Lehet, hogy várok, amíg megjelenik az Adatpter 2.0 (csak pc mellé terveztem, de lehet, hogy ps5 lesz belőle, pláne, ha még ebben az életben TLOU2-zni akarok)
Köszi, kellett már magyarul is egy ilyen videó. Ugyan ez volt PS5-ön is. Csak a második, harmadik fw frissítés után nem akadtak be a kontrollerek. Sajnos a Sony, ahogy arra céloztál, hajlamos dolgokat, hardvereket, funkciókat simán elengedni. Bármekkora marketing hypeot is csinált előtte, ha közben változik a cég policyja. Ez az adapter ráadásul nem igazán tartozik szerintem a cég fő marketing stratégiai irányába. Kíváncsi vagyok, hogy a kialakult hiányt vala is fogja-e orvosolni.
Borzasztó látni, hogy ennyire körülményes az egész. Alapból lehúzásnak tartottam ezt a box dolgot, de azért nonszensz, hogy nincs benne BT. Fel sem merült a fejemben, hogy még plusz BT egység is kell neki. Amúgy az a legnagyobb baj ezekkel a pici usb-s verziókkal, hogy könnyen túlmelegednek, illetve tényleg problémás, hogy hova rakod. Nekem pl csak akkor jó, ha 3.0-ás USB hosszabbítóba az asztalhoz rakom. Mivel van egy céges Quest 2-m, így nem látom értelmét, hogy beruházzak újra egy PSVR2-re, pedig van kormányom és székem is, szóval a GT7 Ps5-ön rohadt jó így játszani. Csak hát kb nincs tartalom, vagy olyan tartalom, ami miatt megéri :\ Amúgy remélem, hogy nemsokára jönnek majd update-etk a játékokhoz, hogy ki tudják használni a HDR-t, illetve a szemkövetést. Az adaptív trigger és a fejeden lévő regző motor használata szerintem elengedhető. Köszi a részletes bemutatót :D
Ma csak másfél órát szenvedtem, hogy elindíthassam a Star Wars Squadronst, mert az EA és a Sony is azon volt, hogy ne akarjak játszani vele :D Sajnos nagyon körülményes tud lenni a használata, de ha minden patentul működik, akkor viszont tényleg jó headset. Anno 160 ezerért vettem, azt mondtam, ennyit megér nekem, ennyiért pedig nem bántam meg, de többet nem ér a cucc sajna.
@mystyc9 milyen videókártyád van? Lehet egy Oculus quest 2 jobban megéri használtan. Kb 100-150 e ft Rtx 2060 /rx 5600 xt - t mondanám minimumnak (oké gtx 970-en is nyomtam half life alyx - et Quest 1 - el wifin, de mikrolaggok azért voltak )
@@xAstrixx-cy6oz Milyen konfigurációban van/volt a GTX970? Én most rendeltem egy PS5-öt VR2-vel, kihasználtam, hogy végre leárazták mindkettőt. Az Alyx-et is megvettem jó áron az évfordulós eseményen és kíváncsi vagyok mire számítsak PC-n, mert ha fut a 970-nel akkor nem feltétlenül szerzek be új hardvert.
Sziasztok Most jól értelmezem ,ha az alaplapom nem Bluetooth-os akkor kell vennem egy olyan kis BT usb-t is külön a ps vr2 adapter mellé? Mert el gondolkoztam a PC-m hez egy PS VR 2-n mert csak steamon szeretném használni és játszani.
Még a videód elött megvettem a Sony által ajánlott TP-Link 500 adaptert és ugyanezeket a hibákat tapasztaltam. Rohadt idegesítő volt! Most cseréltem be az Asus-ra amit javasoltál :)Később tesztelem én is..Ha ez se válna be akkor nagyon ajánlotta valaki még a TP-LINK Archer TX3000E AX3000 - et még! Ez rádió antennás cucc!
@@Yonefing A 2060 super nem a legújabb, de nem egy rossz kártya. Azt mondom, hogy elég sok játékkal azért tudnál játszani Plusz, ha neten vásárolsz valamit, 14 napig elállhatsz a vásárlástól bármilyen fizetési kötelezettség nélkül (max a vissza posta árát kell fizetni), miért ne próbálnád akkor ki? ;)
Azt a tényt hogy 1,5m odébb már újra kalibrálhatod a játékteret, egy játéktér profil mentéssel lehetne megoldani, és akkor csak profilt kéne váltani, nem pedig újra kalibrálni azt.
Igen, vagy lehetne automata vagy egyszerűen csak okosabb a játéktér felismerés. A Questnek is voltak ilyesmi bajai annak idején, de ennyire azért nem volt vészes a helyzet
Én most rendeltem egyet. Igazából csak a Half Life: Alyx-et akarom még egyszer kijátszani majd. A Valve Index-em már nincs meg. De a gépem még mindig 100 éves (6700K + 1808Ti), szóval igazából felesleges, mert szebb nem lesz. :D
Elég furcsa most nekem ezeket a siránkozásokat nézni/olvasni. Én egy hete vettem meg az adapter. Nem tudom, hogy frissítés-e az oka vagy csak szerencsém volt, de beüzemelés és ÖT perc install után nálam egyből flottul ment az egész cucc.
A psvr2 ps5-ös fícsörjei nem valószínű, hogy valamikor is működni fognak pc-n, mert ezek nincsenek szoftveresen megcsinálva, mivel egyetlen pcvr headset sem volt eddig, ami ezeket támogatná, és őszintén kétlem, hogy ezt belefejlesztenék az api-ba, és a fejlesztők is beletennék ezeket a játékaikba csak a psvr2 tulajok kedvéért.
Beszereztem, elkezdtem, eddig nem jött össze. Figyeltem hogy Asus bt vevőt vegyek, vettem kábelt. Minden mag van ami a sikerhez kell elvileg, de a siker mára elmaradt. Holnap ha már nem tikkelek és a kezembe tudom venni arcrángás nélkül az eszközt újra nekiesek a projektnek. Nem adom fel, biztos hogy nem adom fel! 😡 Max veszek egy MQ 3 at. 🙃🤪🤔 de ez nagyon szánalmas egy ekkora cégtől, hogy azt írja : a displayport kábel (külön kapható) hasznàlatàval csatlakoztassa …… ezt a sz@revést!😤 ha nem tudod hazaviszed majd mész még egy kört. Meg még egyet a bt vevőért. És meg is vagy. Nem lehetne hogy elugrassz és összepattintod? ☺️Neked ez már újgyakorlat. Sütő neked palacsintât. 🫨😶🥞
@@abydos az Asus bt vel nem sikerül csatlakoztatni a kontroll ereket. Pârosítottam őket de csak egy pillanatra villan fel a csatlakoztatva, és rögtön leszakad. Így a vr2 alkalmazás ennél a lépésnél megáll.
@@abydos nem vagánykodásból de összejött. Ha nem vagy olyan fakezû mint én, már már kellemetlenül egyszerű a proces. 😎✌️jó, és sikeres videókészítést neked! Nagyon hasznos volt a videód. Biztos sokan fognak még átmenni ezen a következő napokban. 👏
Jól áll neked ez a tematika, tech cuccokról röviden. Korrekt videó!
Roviden😂
@@abydos Ez még rövidnek számít, podcastek órásak szoktak lenni :)
köszi az ismertetőt. Lehet, hogy várok, amíg megjelenik az Adatpter 2.0 (csak pc mellé terveztem, de lehet, hogy ps5 lesz belőle, pláne, ha még ebben az életben TLOU2-zni akarok)
2.0 nem tudom lesz e valaha :D
Köszi, kellett már magyarul is egy ilyen videó.
Ugyan ez volt PS5-ön is. Csak a második, harmadik fw frissítés után nem akadtak be a kontrollerek. Sajnos a Sony, ahogy arra céloztál, hajlamos dolgokat, hardvereket, funkciókat simán elengedni. Bármekkora marketing hypeot is csinált előtte, ha közben változik a cég policyja. Ez az adapter ráadásul nem igazán tartozik szerintem a cég fő marketing stratégiai irányába. Kíváncsi vagyok, hogy a kialakult hiányt vala is fogja-e orvosolni.
Borzasztó látni, hogy ennyire körülményes az egész. Alapból lehúzásnak tartottam ezt a box dolgot, de azért nonszensz, hogy nincs benne BT. Fel sem merült a fejemben, hogy még plusz BT egység is kell neki. Amúgy az a legnagyobb baj ezekkel a pici usb-s verziókkal, hogy könnyen túlmelegednek, illetve tényleg problémás, hogy hova rakod. Nekem pl csak akkor jó, ha 3.0-ás USB hosszabbítóba az asztalhoz rakom. Mivel van egy céges Quest 2-m, így nem látom értelmét, hogy beruházzak újra egy PSVR2-re, pedig van kormányom és székem is, szóval a GT7 Ps5-ön rohadt jó így játszani. Csak hát kb nincs tartalom, vagy olyan tartalom, ami miatt megéri :\
Amúgy remélem, hogy nemsokára jönnek majd update-etk a játékokhoz, hogy ki tudják használni a HDR-t, illetve a szemkövetést. Az adaptív trigger és a fejeden lévő regző motor használata szerintem elengedhető. Köszi a részletes bemutatót :D
Ma csak másfél órát szenvedtem, hogy elindíthassam a Star Wars Squadronst, mert az EA és a Sony is azon volt, hogy ne akarjak játszani vele :D
Sajnos nagyon körülményes tud lenni a használata, de ha minden patentul működik, akkor viszont tényleg jó headset. Anno 160 ezerért vettem, azt mondtam, ennyit megér nekem, ennyiért pedig nem bántam meg, de többet nem ér a cucc sajna.
15:50 2 órás játékmenet alatt mennyire melegszik a konvertáló dobozka?
Szia, nincs gond a melegedéssel. Bocsi, hogy csak most válaszolok, de nem jelezte a RUclips a kérdést :(
Köszi a videót🙂 Az Alyx miatt beszereztem volna az átalakítót - bár egy vga-t is kellene vennem - de egyelőre ez így felejtős🙄😢
@mystyc9 milyen videókártyád van?
Lehet egy Oculus quest 2 jobban megéri használtan. Kb 100-150 e ft
Rtx 2060 /rx 5600 xt - t mondanám minimumnak (oké gtx 970-en is nyomtam half life alyx - et Quest 1 - el wifin, de mikrolaggok azért voltak )
@@xAstrixx-cy6oz
Milyen konfigurációban van/volt a GTX970?
Én most rendeltem egy PS5-öt VR2-vel, kihasználtam, hogy végre leárazták mindkettőt. Az Alyx-et is megvettem jó áron az évfordulós eseményen és kíváncsi vagyok mire számítsak PC-n, mert ha fut a 970-nel akkor nem feltétlenül szerzek be új hardvert.
Az adás körülbelül fél órás lesz :)
Szia köszönöm ezt a videót sokat segített.
Kormánnyal könnyen lehet vele játszani?
Azzal igen, ott nem számít annyira a BT adapter
Sziasztok
Most jól értelmezem ,ha az alaplapom nem Bluetooth-os akkor kell vennem egy olyan kis BT usb-t is külön a ps vr2 adapter mellé? Mert el gondolkoztam a PC-m hez egy PS VR 2-n mert csak steamon szeretném használni és játszani.
Igen kell. Nem nagy összeg. 2-3000 Ft.
Megvettem én is de nincs dp csatlakozó a laptopomon. Probaltam mar mindenhogy de sehogy se tudom ossze hozni. Valami tipped van esetleg?
DP csatlakozó nélkül sajnos nem nagyon valószínű, hogy megy :( De hátha sikerült azóta megoldást találni
Sajnos nem. Vissza kellett vinnem
Még a videód elött megvettem a Sony által ajánlott TP-Link 500 adaptert és ugyanezeket a hibákat tapasztaltam. Rohadt idegesítő volt! Most cseréltem be az Asus-ra amit javasoltál :)Később tesztelem én is..Ha ez se válna be akkor nagyon ajánlotta valaki még a TP-LINK Archer TX3000E AX3000 - et még! Ez rádió antennás cucc!
Szurkolok neked
@@abydos ..ééés tényleg jó az Asus! Kösz a tippet :)
@@Lezsak68 Ezaz!
Sziasztok! Az Asus-szal is szükséges az USB hosszabbító? Illetve az sem szabad se USB 3.0-ba dugni se hátra?
Szia! Esetleg F1 24 játszható így? Ha igen akkor minőségben milyen?
Bocsi, nem láttam a kommentet korábban, de remélem megtaláltad a választ azóta, hogy igen, működik jól
Hali! Szerinted egy Rtx 2060 super 6gb es egy i5 9400f 16gb rammal kitudna hajtani? Koszi a valaszt!
Hm... jó kérdés, a Sony szerint igen, de szerintem sok játék sajnos szaggatni fog (Half-Life Alyx működni fog,)
@@abydos Köszi szépen a választ... akkor még elgondolkodom rajta... Szerinted érdemes így megvenni esetleg vagy felejtős?
@@Yonefing A 2060 super nem a legújabb, de nem egy rossz kártya. Azt mondom, hogy elég sok játékkal azért tudnál játszani
Plusz, ha neten vásárolsz valamit, 14 napig elállhatsz a vásárlástól bármilyen fizetési kötelezettség nélkül (max a vissza posta árát kell fizetni), miért ne próbálnád akkor ki? ;)
@@abydos Rendi!:) Köszi szépen a segítséget. Akkor lehet rá próbálok hátha... Legyen szép estéd! :D
@@Yonefing ha már gondolkozol rajta,adaptert szerintem mindenképpen vegyél..félek egy idő után levadászhatatlan lesz..inkább legyen meg :)
Azt a tényt hogy 1,5m odébb már újra kalibrálhatod a játékteret, egy játéktér profil mentéssel lehetne megoldani, és akkor csak profilt kéne váltani, nem pedig újra kalibrálni azt.
Igen, vagy lehetne automata vagy egyszerűen csak okosabb a játéktér felismerés.
A Questnek is voltak ilyesmi bajai annak idején, de ennyire azért nem volt vészes a helyzet
Én most rendeltem egyet. Igazából csak a Half Life: Alyx-et akarom még egyszer kijátszani majd. A Valve Index-em már nincs meg. De a gépem még mindig 100 éves (6700K + 1808Ti), szóval igazából felesleges, mert szebb nem lesz. :D
Végül milyen lett az eredmény, megy az Alyx?
@@abydos Még sajna nem jutottam odáig. Le vagyok maradva pár címmel, amit ki kéne tolnom előtte. Tipikus. :D
Elég furcsa most nekem ezeket a siránkozásokat nézni/olvasni. Én egy hete vettem meg az adapter. Nem tudom, hogy frissítés-e az oka vagy csak szerencsém volt, de beüzemelés és ÖT perc install után nálam egyből flottul ment az egész cucc.
Frissítések, amik hála a siránkozásoknak elkészültek, így neked már csak a furcsa visszatekintés maradt, nem pedig a rossz tapasztalat
Alzánál találtam, megjelenés utáni nap reggel már a kezemben volt.
Nem kell hosszabbító kábel csak egy 4.0-ás bluetootth adapter 5.0-ás helyett és minden probléma megoldódik. Atom stabil kapcsolat vele.
Sajna sokaknak kell a kábel, és az 5.0 sokszor nem elég, az Ugreen 5.0 BT adapterem pl. nem látja
amugy eleg ha elinditod a steamVR-t es megy
Te rád akkor Fortuna vigyáz :D Nem lehetetlen, hogy így működjön, csak hát ritka sajnos
A psvr2 ps5-ös fícsörjei nem valószínű, hogy valamikor is működni fognak pc-n, mert ezek nincsenek szoftveresen megcsinálva, mivel egyetlen pcvr headset sem volt eddig, ami ezeket támogatná, és őszintén kétlem, hogy ezt belefejlesztenék az api-ba, és a fejlesztők is beletennék ezeket a játékaikba csak a psvr2 tulajok kedvéért.
Persze, nem mind olyan, de pl adaptív trigger megoldható lehetne, ahogy a szemkövetést is több app támogatja.
Valóban katasztrófa a telepítés .
Most jól értem, az a probléma, hogy a PS VR amit PS-hez terveztek az szarakodik pc-re kötve?
Beszereztem, elkezdtem, eddig nem jött össze. Figyeltem hogy Asus bt vevőt vegyek, vettem kábelt. Minden mag van ami a sikerhez kell elvileg, de a siker mára elmaradt. Holnap ha már nem tikkelek és a kezembe tudom venni arcrángás nélkül az eszközt újra nekiesek a projektnek. Nem adom fel, biztos hogy nem adom fel! 😡 Max veszek egy MQ 3 at. 🙃🤪🤔 de ez nagyon szánalmas egy ekkora cégtől, hogy azt írja : a displayport kábel (külön kapható) hasznàlatàval csatlakoztassa …… ezt a sz@revést!😤 ha nem tudod hazaviszed majd mész még egy kört. Meg még egyet a bt vevőért. És meg is vagy. Nem lehetne hogy elugrassz és összepattintod? ☺️Neked ez már újgyakorlat. Sütő neked palacsintât. 🫨😶🥞
Nem ír ki valami hibát, hogy mi a gondja? Akár a Steam, akár a PS App
@@abydos az Asus bt vel nem sikerül csatlakoztatni a kontroll ereket. Pârosítottam őket de csak egy pillanatra villan fel a csatlakoztatva, és rögtön leszakad. Így a vr2 alkalmazás ennél a lépésnél megáll.
@@barsyviktor8317 Ilyenkor jön a próbálkozás az USB hosszabbítóval, más USB slotokkal (gép eleje/hátulja) és szenteltvízzel :D
@@abydos hosszabbítóban van. Mindenestre kôszönöm a törődést. 👍
@@abydos nem vagánykodásból de összejött. Ha nem vagy olyan fakezû mint én, már már kellemetlenül egyszerű a proces. 😎✌️jó, és sikeres videókészítést neked! Nagyon hasznos volt a videód. Biztos sokan fognak még átmenni ezen a következő napokban. 👏
Azt már csak halkan jegyzem meg 400euro a VR2 ezért nem is értem minek rugözol az árán
Ez mekkora faszság, egyáltalán nem kell újra pozícionálni a headsetet, örökre megjegyezte a szobát lol