Dacia Duster 2018. hosszútáv teszt. Fogyasztás, tapasztalatok. 1. rész

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 8 сен 2024
  • A Dacia Duster 2018-as modelljét teszteltem 1,5 dCi dízelmotorral, comfort felszereltséggel. Kipróbáltam országúton, terepen, városban, autópályán.
    Persze van néhány tolerálandó, kifogásolható adottsága is az autónak, ám egészében tekintve szerintem egy egész jó autó a Dacia Duster.
    Nekem kimondottan tetszik a külseje is. A beltér is végre sokkal ízlésesebb már az új modellben. A korábbi Duster kimondottan taszított valamiért. Nem esett jól létezni a szürke, igénytelennek tűnő műanyagok közt. Nem tetszett a hátsó lámpa sem. Az autó alakjával sem voltam kibékülve. Ez az új Dacia, nyugodtan állíthatom minden porcikájában más. Végre jó benne létezni, jó vezetni, könnyű a kormány, dinamikus a motor, kitűnő a fogyasztás, a 6 sebességes váltó 130-nál is jól van hangolva. Terepen is teszi a dolgát az autó, még a vizes füvön is képes volt felmenni csont nélkül egy elég szép gátoldalon.
    Egyszóval elfogadnám és szívesen használnám, ám ez még csak az első tesztalanyom volt. Igaz nagy esélyes.
    Persze 600 km-be telt mire végre megtaláltam egy viszonylag kényelmes pozíciót a vezetőülésben. A deréktámasz és könyöktámasz ellenére is nehéz volt. Fájt a hátam a puha ülések miatt. Én a kemény, jó oldaltartású üléseket kedvelem. beszállásnál a térdem folyton beütöttem a műszerfal kiálló sarkába, ha nem, akkor az ajtó gumiszigetelésébe ütköztem bele, mert valamiért rosszul van lekerekítve az ajtónyílás. Ok. 185 cm vagyok.
    Hatalmas a csomagtartó, cserébe a hátsó ülésekben bizony igen szerény a lábterünk.
    Nagy a hasmagasság, ám emiatt már-már kényelmetlenül magasra kell beülnünk.
    Ám minden kisebb negatívum ellenére ez az autó igenis rendben van. Ha nem találok jobbat, a Dustert fogom választani, főleg az elképesztően jó fogyasztása miatt. Alig várom, hogy az új Blue Dízelt is kipróbálhassam! :-)
    180918

Комментарии • 120

  • @tibornedanajka8013
    @tibornedanajka8013 5 лет назад +2

    Ár érték arány, - sztem nagyon jó. A németek előszeretettel vásárolják, nyilván nyugati piacra gyártva, még jobb, belső stb.

  • @Csabi3000
    @Csabi3000 6 лет назад +1

    Korrekt teszt, várom a következő részt!

  • @zsoltkubat
    @zsoltkubat Год назад

    Köszönöm ezt a tesztet. Most gondolkodom egy ilyen autó vásárlásán. Napi kb 150 km-t autózom 100km/h sebességgel. Kíváncsi lennék a véleményére. Ajánlja e ezt a típust! ( másik választottam suzuki vitara lenne) Köszönöm előre is a válaszát.

  • @martonnagy1594
    @martonnagy1594 6 лет назад +18

    Ezt a fogyasztást bármelyik új könnyű dízel autóval hozni lehet, ettől én úgy nem esnék hasra.

    • @dani10221022
      @dani10221022 6 лет назад +3

      Legszarabb a Citroenéknél.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад +2

      Majd kiderül. :-) Ez volt az első tesztalanyom.

    • @anominusz.szigma
      @anominusz.szigma 5 лет назад

      @@dani10221022 A 2.0HDI fogyasztása átlagban 7 liter körül van ahogy kalkuláltuk. Ez, hogy neked sok-e azt nem tudni. :D Ez meg nem is kisautó ráadásul.

    • @laszlobarna966
      @laszlobarna966 5 лет назад +1

      Ez SUV nem kisautó , magas és nagy lègellenàllàsa van. Kitünő fogyasztàs.

    • @andrasszanto4975
      @andrasszanto4975 3 года назад

      @@anominusz.szigma Jó az 7 l 9-10 l- nek is.

  • @Darth.Billie
    @Darth.Billie 9 месяцев назад

    A “check engine” kijelzés is az alapfelszereltséghez tartozik?🎉

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  9 месяцев назад

      Nem tudom hol láttál ilyet? :-) Meglepne, ha ennél az új autónál lett volna ilyen.

  • @sirkokrisz
    @sirkokrisz 6 лет назад

    Várom a következő részt :D

  • @SCHLAMMERPETER_SAMU
    @SCHLAMMERPETER_SAMU 6 лет назад +5

    Nekem van egy 4 hónapos 1.6 benzines Prestige felszereltséggel, elsőkerék hajtással. Eddig 6 ezer km -ert mentem vele és egyáltalán nem fogyaszt sokat.

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 лет назад +1

      nem csak kurva sokat te hazug

    • @SCHLAMMERPETER_SAMU
      @SCHLAMMERPETER_SAMU 5 лет назад +1

      @@gerrardsteven2135 hülyékkel nem vitatkozom, úgyhogy igazad van!

    • @salzdorfer
      @salzdorfer 5 лет назад

      Es mennyi az az egyaltalan nem sok?

    • @SCHLAMMERPETER_SAMU
      @SCHLAMMERPETER_SAMU 5 лет назад +5

      @@salzdorfer Városban 7.2 - 7.4l, országúton 6.3 - 6.5l, autópályán 7.5l környékén A klíma mindig megy, ez szerintem nem rossz egy ekkora, rossz légellenállású benzines autótól.

    • @salzdorfer
      @salzdorfer 5 лет назад

      Peter Schlammer koszi, ez igy valoban nem sok.

  • @mate36ful
    @mate36ful 6 лет назад +7

    Szerintem hivogatobb lett volna kis hazankban is a Renault elnevezes, mint a Dacia.

  • @Thejano1998
    @Thejano1998 6 лет назад +1

    Szerintem ez egy nagyon jó fogyasztású autó. Lehet, hogy a legtöbb tudja ezt a fogyasztást produkálni, de ha figyelembe vesszük, hogy egy magasépítésű, nem egy pici autó, meg ott van a légellenállás is, akkor azért ez nem rossz érték.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      Köszönöm János!
      Nagyon jól megfogalmaztad a lényeget. Tegnap néztem egy tesztet az összkerekes Dusterrel versenypályán. Kinevették a Dustert, hogy mennyire billegős és, hogy az esp mindig leszabályozott. Azon nevettek, hogy ez a legbiztonságosabb SUV, mert hogy nem lehet vele kicsúszni sem a kanyarban, mert lefékezgeti a kerekeket az esp. :-) Naná, hiszen ez az autó inkább termett terepre, mint a Hungaroringre. :-) Ez tuti nem akad fel sehol a telekre menet és esőben is kijön a horgásztóról is. :-) Aki BMW-t használt, az nem fog ilyet venni. Ez az autó a szűkebb pénztárcájú, megfontolt, tudatos ember választása lehet, aki hajlandó félretenni a Dacia márka iránti beidegződött ellenérzéseit. :-)
      Én sem kedvelem a francia autókat, ám mások is veszik ezeket az autókat és érdekes módon nagyon elégedettek. A szomszédomnak 1,5 dCi Clioban 370 ezer km van.

  • @davidnagy2894
    @davidnagy2894 4 года назад

    Melyik jobb ez vagy Renault Zoé? gondolok magyar viszonylatban 50% arányban város és országút.

  •  6 лет назад +4

    Pár hónapja használok egy ilyen autót, de valós 5,4 l liternél nem fogyasztott többet soha ( ez komputer szerint 4,6 l/100 Km ).

    • @CSAKEGYSAS
      @CSAKEGYSAS 3 года назад

      valószínűleg a 90 lóerős.

  • @zoltanpap2196
    @zoltanpap2196 4 года назад

    Mi az a zene, ami az 5.-ik perc körül megy?

  • @leventeimre
    @leventeimre 6 лет назад +2

    Nagyon megtévesztő tud lenni a megtehető távolság közel tele tank esetén.
    Már megtapasztaltam, hogy inkább marketing szagú ez az érték, de fél tank alatt hirtelen elindul egy komoly korrekció, akkor hirtelen eltűnnek a 1300-1500 km-es teljes távok.
    Ráadásul a fogyasztást 3 dolog nagyon befolyásolja:
    1. vezető
    2. Hőmérséklet
    3. Időjárás.
    Az első adott, mindenkinek más lába van.
    A második esetén jól megfigyelhető, hogy enyhén párás időben, 22-24 fok között a legszebb az autók fogyasztása
    Amennyiben esik, akkor baromira megnövekedik a gördülési ellennállás és 1-1.5 litert tud dobni a fogyasztáson.
    Egy 50 literes tankkal rendelkező dízel autóval a reális távolság, ha odafigyel az ember az 1100-1200 km körül mozog.
    De egy dízelt tudni kell vezetni is, mert ha nem automata, akkor csodálatosan lehet hasznáni a motorféket.
    Alacsony fogyasztás eléréséhez pedig tudni kell a turbo bekapcsolási határt és annak megfelelően váltani és a tempomatot használni.
    Szóval szép ez a videó, de amíg arról nincs információ, hogy milyen sebességfogkozatokat, mikor használtál, nagyjából egy szubjektív vélemény lesz.
    Jelenleg én azt érzem téged megfogott az, hogy döbbenetesen alacsony fogyasztásokat lehet elérni, ha finoman kezeli az ember az autót.
    Ez viszont igaz mindegyik dízelre. Jelenlegi autóm esetén immáron 15e km-re vetítve 3.9 az átlag, 1.6 dízellel, aminél kb. 30-35% a városi forgalom.
    Nem kiemelkedő a Duster, hanem hozza az átlagot, ami kiemelkedő, hogy te kordában tartod a lovakat.

    • @norbist2
      @norbist2 5 лет назад

      Igen, azt észrevettem, hogy esőben nagyon megnő a fogyasztás. Nekem is majdnem egy literrel. Viszont, hogy hideg időben többet fogyasztana, azt nem vettem észre. Ha igaz is max. 2 decivel. Mondjuk én télen letakarom a hűtőt, és lehet annak tudható be, hogy nem fogyaszt többet hidegben. Meg olyankor fűthetek is ahogy akarok, mert nem hűtöm le a motort nagyon. Az autómban OBD2 BT -vel nézem a motor hőmérsékletet, mert gyárilag nincs benne, viszont így fokra pontosan tudom, hogy mikor mennyi.

  • @mrThomi12
    @mrThomi12 4 года назад

    Sziasztok. Segitseget szeretnek kerni. Sajnos többször is elöfordult mar a hiba. Tankolas utan nem erzekeli a rendszer hogy ment bele valamennyi. Legutobb 17 litert tettem bele es meg se mozdult a csik, illetve a tankolast jelzo is vilagitott. 1.6 szivo. Talalkozott mar valaki a problemaval, mitol lehet ez ?

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  4 года назад

      Szerintem a legtöbb mai autónál hasonló módon működik. Egyszer éppen egy teszt vezetésen egy Honda civikben kifogyott az üzemanyag és hiába tettünk bele 5 l üzemanyagot nem volt hajlandó elindulni. Még 10 l-t kellett hozzá hozni hogy hajlandó legyen. Korábban más autóknál is tapasztaltam már ilyet hogy ki se mozdult az üzemanyag mutató ilyen a feleségem Nissan Note ja is. 10 l üzemanyag felett mozdul ki a mutató és annak is idő kell. Ez azért van mert hogyha ferdén állsz vele pl. egy emelkedőn, akkor azonnal más értéket mutatnak és szerintem ezt akarják ezzel kiküszöbölni hogy idő kell ahhoz hogy érzékelje a bele tankolt mennyiséget. Tehát véleményem szerint ez egy természetes dolog. Ha mész vele pár kilométert is eltelik egy pár perc akkor szerintem a valós értéket fogja érzékelni.

  • @weis-muller
    @weis-muller 6 лет назад

    Arra lennék kiváncsi, hogy üzemanyag és üzemanyag közötti különbség milyen hatással van a fogyasztásra és a motor működésére (zaj, kenés stb)? Általános megjegyzés benzinkutasoktól, hogy minden üanyag a szászhalombattai finomítóból jön, s kútspecifikusan adnak hozzá adalékot.
    Amit én tapasztalok egy 30 éves kis francia autóval, hogy nem mindegy, hogy melyik kútnál tankolok (leginkább a motor járására, hangjára gondolok). A legközelebbi kút horvátoktól szállít és nem tudom ad e hozzá valamit. Olcsóbb 5 Ft-al, de szerintem hangosabb a motor, nem gyorsul olyan jól és télen nehezebben indul.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      Mivel voltam benzinkutas (is) ezért elég sokat beszélgettem a tankeresekkel. :-) Hát nem csak Százhalombattáról jönnek az üzemanyagok. Onnan megy természetesen, ami lehetőleg közelebb van a kúthoz, ám sem minden esetben igaz. Ráadásul a prémium üzemanyagok is jöhetnek máshonnét. A shellnél korábban Ausztriából szállították. Ma már talán csak az ÖMW 100-as benzine és a prémium diesele jön onnan. A többi mind MOL. Ám attól, hogy mindenkinek a MOL szállít még csak az alapbenzin ugyanaz. Az adalékanyagok, súrlódáscsökkentők nagyon lényegesek. Ezek mennyisége is az üzemanyagban. Normál benzinben talán a legjobb az ÖMW, majd a Shell, majd a MOL és így tovább, ám ez csak elméleti sorrend természetesen és csak az én fejemben született így meg. :-) Egyébként azt tapasztaltam, hogy az olcsó kutak közül az Auchan benzin sem rossz már. Szlovákiából kapják ha jól tudom és a Tacuma azzal fogyaszt talán a legjobban. Sajnos azt tapasztaltam, hogy a MOL-os benzinnek mindkét autónk bizony berángatott út közben, ezt 3 alkalommal tapasztaltam, meg is lepett nagyon. :-( nem hiszem, hogy csak véletlen és nincs összefüggés, mert csupán ez a 3 alkalom volt.
      Néha megfordulok a Mobil Petrol kutakon is, azzal sem volt még gondom.
      A többi adalékmentes olcsó kutat viszont érdemes elkerülni szerintem, mert a rossz minőségű üzemanyag káros hatásait sajnos adalékokkal kell kompenzálni. Azt mindenki tudja, hogy ha nyugaton tankol külföldön, akkor többet elmegy az autó, nem csak élettartamban, de kilométerben is. :-)
      Na majd lehet erről is lesz egy bővebb videó, hogy én miket tapasztaltam. :-)

  • @boborjanpandacsoki5239
    @boborjanpandacsoki5239 6 лет назад

    A dízel szó után nem is néztem tovább. Abban mi a kunszt?

  • @balintpapp9897
    @balintpapp9897 6 лет назад

    Mondok egy jó fogyasztású autót.
    Nissan x-trail 1.6 130le 2015
    Teletank Herceg Novi, következő tankolás Zsámbék 59liter, kb 1050 km. Végig a horváth autópályán.130-170 között. Asszonnyal+ 3gyerek(nem olyan kicsil) és a csomagtartóba már semmi nem fért volna be!
    Na ez egy hosszútávú teszt volt!

  • @milannedelykov7603
    @milannedelykov7603 6 лет назад

    Ez melyik dCi? Már az AdBlue adalékos? Hány lóerős? 90 vagy 95? Netán110, esetleg 115? Fontos az is, hogy milyen ülésfűtés van benne, de egy fogyasztási tesztnél nem ez lenne a legfontosabb infó?

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      Ez még nem a Blue dCi. Igaz arra is nagyon kíváncsi vagyok fogyasztásban, ám ez még nem az volt.

    • @milannedelykov7603
      @milannedelykov7603 6 лет назад

      Lukács László - Az élet iskolája : Oké, de a 90, vagy a 110 lóerős motor?

    • @davaydavay4566
      @davaydavay4566 2 года назад

      @@milannedelykov7603 110

  • @belakeszeg1061
    @belakeszeg1061 5 лет назад

    Lehetne kérni a folytatásban hogy , a fedélzeti computer fogyasztási adatával szemben manuálisan kiszámolja a fogyasztást és összehasonlítani a két értéket !? Köszönöm nagyon tetszik a videó köszönöm.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  5 лет назад

      Ha jól emlékszem, akkor van ilyen összehasonlítás valamelyik videóban, és mindössze néhány dl az eltérés. Közben próbáltam Dácia Logant is, ott is pár dl volt a tévedés a kompjúter által jelzett hez képest. Egyébként azóta sajnos ezzel a motorral már nem elérhető A Dácia Daszter. Már csak a Blue dízel érhető el. Így viszont elvesztette Dacia az előnyét árban.

    • @belakeszeg1061
      @belakeszeg1061 5 лет назад

      @@nepazarolj Köszönöm válaszát közben a második részben megtaláltam én is . Persze ez már 2018-as videó. Mi a különbség a két motor között azon kívül hogy környezetbarátabb Blue ?

  • @ZoltanMRVarga
    @ZoltanMRVarga 6 лет назад +2

    Lesz nissan leaf teszt is?

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад +2

      Na az jó lenne. :-) Arra az autóra én magam is nagyon kíváncsi vagyok.

  • @Lawrence8404
    @Lawrence8404 6 лет назад +2

    Én sem vagyok dízel párti,de sokat mentem Duster-rel,és egyértelműen az 1.5dci illik a legjobban ehhez a karosszériához.-annak ellenére,hogy alapvetően egy megbízható motor,csak újonnan merném megvenni,mivel a megfelelő karbantartás hiányában hamar tönkre lehet tenni.
    totalcar.hu/magazin/technika/2012/05/26/mitol_doglik_a_turbo/ -(érdemes elolvasni ezt a cikket,amiben többek között még arra is felhívják a figyelmet,hogy a modern-dízeleket nem szabad nagyon üresre járatni,mert bizony azzal is ki lehet nyírni a rendszert.-ezen kívül még sok más jó tanácsot is írnak benne,ami dízel tulajoknak nagyon hasznos lehet)
    Nekem 1 dolog nem tetszett a 6 sebességes 1.5 dci-ben,a túl rövid 1. sebesség fokozat,bár terepen nyilván ennek van előnye,de városban én sokszor inkább 2.-ban indultam vele.

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 5 лет назад

      Hogy üresre járatni?

    • @Lawrence8404
      @Lawrence8404 5 лет назад +1

      @@luxbeci2 Úgy, hogy lehetőleg mindig legyen minimum negyedig az üzemanyag tank.(a cikkben kifejtik részletesen, hogy miért)

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 5 лет назад

      Nem néztem végig ...mert miért? Jobban kitisztul a porlasztó fúvóka?

    • @Lawrence8404
      @Lawrence8404 5 лет назад

      Hopp!Bocsánat!Most nézem csak,hogy rossz cikket linkeltem be.-de nem baj ebbe is nagyon sok hasznos dolgot írnak
      Viszont amiről beszélünk,arról ebben a cikkben írnak:
      totalcar.hu/magazin/technika/2014/03/11/felek_a_dizeltol/
      (nem hosszú,kb.10 perc elolvasni)

  • @kevcsayt4314
    @kevcsayt4314 5 лет назад +1

    Ez dízel?

  • @szekreny0
    @szekreny0 6 лет назад +3

    Szerintem neked a dacia dokker való, dupla tolóajtóval...

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад +1

      Azt is tervezem kipróbálni, olcsóbb is, nem kellene cégautóadót sem fizetni, stb.

    • @andrasbuza905
      @andrasbuza905 5 лет назад +1

      @@nepazarolj Miért nem kéne cégautó adót fizetni a dokker esetében?

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  5 лет назад +1

      A Dokkerből teherautót vásárolnék. A Dusternél nincs gyárilag teherautó, hanem 500 e Ft felárral veszik ki a két hátsó ülést és alakítják át. :-(

    • @jokerbuszos
      @jokerbuszos 5 лет назад

      @@nepazarolj
      És mikor tervezed kipróbálni ?
      Mert engem nagyon érdekelne !

  • @kiscsabikiscsabi311
    @kiscsabikiscsabi311 3 года назад

    Szerintem mindegy mennyit mutat a fedélzeti mert a benzinkutaknál változo az üzemanyag minőség 😁

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  3 года назад

      Az üzemanyag minőség nem észlelhető különbség szerintem, de mos ezt is tesztelem éppen.

  • @anominusz.szigma
    @anominusz.szigma 5 лет назад

    Nekem személyautóban, de még egy ilyen SUV-ból sem kellene dízeles! Ízlések és pofonok. Ámbár kíváncsi lennék a turbó benzinesek mennyire betegágyak.

  • @Benoke2
    @Benoke2 6 лет назад

    Ez a fogyasztás a modern kis dízelek sajátja. Azért majd újra tele tankolva kell megnézni mennyi is volt valójában. A Benzines nem fogyaszt 10 litert, van egy kollégám akinek városban 8 litert eszik 1,6 szívó. Ami ahhoz mérten hogy mekkora dög az autó és hogy benzines és városi dugózással ennyiben meg ez alatt megáll az nagyon jó. Benzines érzékenyebb a különböző helyzetekre fogyasztást tekintve. Ennek ellenére Évi 20k ig vagy alatt nem vennék dízelt. Ezekkel nem lehet úgy közlekedni hogy mindig kímélőben megyünk, mert rendszeresen meg kell kínálni fordulattal, a részecskeszűrő ki tudjon tisztulni. Városi forgalomban erre ugye nem nagyon van lehetőség. Egész autószerű, és szerintem is jó vétel. A mostani külsővel pedig jól is néz ki. A Többi Dacia -ról ezt nem lehet elmondani, de ez most el van találva. Kollégámnál széria hiba is van mi szerint a kompjúter túlmelegszik és kikapcsol, semmit sem lehet látni addig ameddig vissza nem hűl. Se fogyasztást, se azt hogy mennyi üzemanyag van még hátra :) Vennék ilyet de szigorúan szívó benzinessel. 1.6. Terepjárósabb mint a Suzuki vitara ami meg autószerűbb. Bár inkább Vitara szívó 1.6 -al :)

    • @WilliamTRiker-rh4kl
      @WilliamTRiker-rh4kl 6 лет назад

      Na várd ki a végét, mert már, ha jól tudom persze, egyre több benzinesbe is tesznek részecskeszűrőt.

    • @Avasallador101
      @Avasallador101 6 лет назад

      Volvo 2.4 automata benzines város 10 kb vegyes 90es tempó 6,9. És az nem turbo tömeg meg van...

  • @ferenc7076
    @ferenc7076 6 лет назад

    Kiváncsi lettem volna hogy a 258 km megtett út után mennyi gázolajat tankoltál volna bele, mert az lett volna az igazi bizonyíték a jó átlagfogyasztásra.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      A következő videó már fent van és abban benne van. :-)

  • @gaborhd1773
    @gaborhd1773 5 лет назад

    Azért ezen értékeket nagyon kevesellem. Nekem egy Duster 1.5 DCI-m van 2012 4WD újkora óta én használom hosszútávon autópálya/autóút max 120 de inkább átlag 100-al 7,2-es átlag adódott 800km-en. Fedélzeti szerint 7.3 ! Sose tudtam átlag 7l alá vinni a 4WD-t pedig nagyon óvatosan használom és 50ezer km sincs benne!

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  5 лет назад

      Az összkerekesekben más az a váltó áttételezése ez az egyik oka, hogy többet fogyasztanak, a másik maga a hajtáslánc, valamint a többletsúly is közrejátszik. Szerintem.

    • @gaborhd1773
      @gaborhd1773 5 лет назад

      Igen meg lehet, tegnap kipróbáltam, lenulláztam a számlálót teletankoltam, áttettem 2WD-be városon kívül szigorúan 70-90 km/h-val 6liter/100 km tankolás szerint, kijelző szerint 6.1l/100km ennyit lehet a 4WD-ből kihozni igaz 6. nagyon rövid már 70nél fel kell kapcsolni.

    • @laszlohudak5778
      @laszlohudak5778 5 лет назад

      Az új 6 sebességes míg a régi az csak 5...

    • @ambruslaczi1534
      @ambruslaczi1534 3 года назад

      Az a baj,hogy 2012-es,4wd.Ebben a videóban teljesen más a motor,meg elsőkerekes.

  • @kampokez4583
    @kampokez4583 6 лет назад

    Létezik belőle automata változat?

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      Nos ez érdekes, mert az árlistában nem látok AT-t. :-( Pedig engem is az érdekelne.

    • @attilajanosturos794
      @attilajanosturos794 6 лет назад +1

      Csak 1.5 dci 110 loeros motorral lehet automata vagyis edc valtot rendelni.

  • @milannagy5010
    @milannagy5010 6 лет назад

    Nekünk BMW 320xd 2011 e90 6,0 az átlag fogyasztás ebben minden van város és autópályá is

  • @BlastingMirror0
    @BlastingMirror0 6 лет назад

    Én egy 2016-os 1.5dCI 4WD-st hajtok. 2WD és ECO üzemmódban. Havi 4-5E km-t megyek vele. Országúton, várossal, földutakon nekem 5,6-5,8 az átlag klímával, klíma nélkül se nagyon megy 5,5 alá. Viszont pályán 7-8l-t is elkéri. Kíváncsi lennék ennek is a 4WD változatára, hogy az mennyit eszik.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      Az 4WD változatnak, ha jól tudom más a váltó áttételezése is. Valamint nagyobb az autó súlya is. A videóban még nem szerepeltek a tankolások videói. Az első alkalommal országút, város, autópálya vegyesen 4,2 liter volt. Majd Budapest város (dugóban) és autópálya együtt 5,4 liter. Majd autópálya 130-as tempóval 5,9 liter. Tegyük hozzá, hogy Lookoil Top dízel lett elsőre tankolva, majd én már normál dízelt tankoltam mindenhol. Úgy vélem nem rossz értékek és valósak.

  • @egyhazfomacskista7826
    @egyhazfomacskista7826 6 лет назад +3

    Ahhoz képest mennyibr kerül, nagyon fapados.
    A dieselek pedig úgyis kimennek a divatból.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад +6

      Fapados? Nézd csak meg mennyibe kerül hasonló felszereltséggel egy hasonló autó bármely konkurensnél. Minimum fél millióval olcsóbb a Duster.

    • @kriviontheroad4955
      @kriviontheroad4955 6 лет назад +4

      Faszagy ez a lada után a legolcsóbb kocsi a magyar piacon, és eszméletlen jó árérték aránnyal bír...
      Ilyen felszereltséggel ekkora mérettel egy sokodát, opelt (magyar népkocsik) 6-7 millátol kapsz...

    • @egyhazfomacskista7826
      @egyhazfomacskista7826 6 лет назад +1

      @@kriviontheroad4955 Az alapfelszereltben rádió nincs. Ez sok mindent elmond.

  • @CSAKEGYSAS
    @CSAKEGYSAS 3 года назад

    valószínűleg a 90 le-s dízelt mérted. volt 90 le-s,most 110 le-s van. a 110 le-s még nem adblu-s,akkor eszik mondjuk autopályán 5 litert,ha 98-al megyek. 130 as temponál 8,5 minimum. igaz 4x4 es,de csak 2 kerékhajtással. vagyis a 4x4 es azt hiszem 100 kg-val nehezebb. magyarul szarul fogyaszt. a 90 le-s tényleg jól fogyasztott!

  • @Valaki-Aki
    @Valaki-Aki 6 лет назад

    Inkább a Vitara...vegyesben 5,8 az 1.6 benzin és az mégiscsak 120ló. A dízel gondolom még ennél is jóval kevesebbet fogyaszt.

  • @dideki01
    @dideki01 6 лет назад

    A korszerű dízel motorok már csak ilyenek. Részterhelésen, üresen, könnyű kasztniban keveset fogyasztanak. A videó olybá tűnik, mintha gyerekként rácsodálkoznál arra, amit 20-25 éve mindenki tud, amiért dizel motorok kerültek a személyautókba. Ilyen rövidtávú fogyasztási teszteket azért ne csinálj.
    A Duster amúgy jó kis kocsi.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      Nem csak rövidtávú fogyasztási teszteket csináltam és folyamatosan teletankokkal ellenőriztem is az adatokat. :-) A rácsodálkozás azt gondolom indokolt volt, hiszen nem a pillanatnyi fogyasztásokon csodálkoztam, hanem a valódi fogyasztáson, ami pl. autópálya 120-130 km/h, terep, országút 90 + város, 300 km megtett út felett mérve 4,18 liter volt. Nos nem nagyon halottam eddig senkitől, hogy 3,3 literes fogyasztással vagy ezalatt eljárt volna csak városban és országúton. 5-6 literekről sokan beszélnek viszont. Az én eddigi dízel autóimmal sem lehetett 5 liter alá menni fogyasztásban. Vezettem Peugeot 1,6 HDI dízelt, kis autóban, na az tudott 4,3-as átlagfogyasztást autópályán.
      Úgy vélem a 2-2,5 literes átlagfogyasztáson még, ha 15-25 km-en, sík úton is történt szintén van okom elcsodálkozni. :-)

    • @molo8
      @molo8 6 лет назад

      Ez benne a vicc, hogy 1200-1400 kiló a dízel Duster. Ami határeset, de a Vitara pl. lényegesen könnyebb. És 1,6 méter magas a bódé. Az 1.5 dci mindig is aszkéta volt, de itt most valami történt ezzel a motorral. Franc se érti. :D

  • @CSAKEGYSAS
    @CSAKEGYSAS 6 лет назад

    az üzemanyag szint jelző nem arányosan van kialakítva. legalábbis a régiben. az utolsó rovátkával lehet a legtöbbet elmenni. az csak jelzés értékű szerintem,abból nem lehet következtetni semmire.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      Nos, én azt tapasztaltam több autóban is, hogy kb. 100-150 kilométert lehet megtenni anélkül, hogy lefelé mozdulna egy egységet. Természetesen ez az aktuális átlag fogyasztástól is nagyban függ. No meg persze attól, hogy mennyire lett tele tankolva az autó

  • @magorfia3503
    @magorfia3503 6 лет назад

    2.5 literes fogyatszás...?! Mese!

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      A 2,5 liter-t csak rövid 8-25 km-en és nagyobb emelkedők nélkül lehet hozni, optimális fordulaton. A 3,3 litert viszont minden nagyobb megerőltetés nélkül 90-el is, persze hosszú úton, ahol nem hűl, majd nem kell újra bemelegedni a motornak. Ugyanis ez a bemelegedési időszak zabálja az üzemanyagot minden autónál.

  • @ferencicc87
    @ferencicc87 6 лет назад +5

    Ezen a terepen az én 21 éves f astrám is felmegy 😅😅😅😅

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад +3

      Vizes füvön, esőben? :-) A legtöbb autó az útpadkáról nem tud visszabaktatni az útra vizes fűről. Nem, hogy ilyen meredek lejtőn felmenni.

    • @mehimre9249
      @mehimre9249 5 лет назад

      @@laszlobarna966 Már megbocsáss, de az EU második leggazdagabb országában élek ahol minden kocsi BMW meg Lamborghini és még itt se picsog senki, hogy 2(!) éves a kocsija. 3-4 évente cserélik és szerintem te se teheted gyakrabban. A feltételezett mentális állapotodból következtetve még OP 21 éves Astrájára se telne...

    • @laszlobarna966
      @laszlobarna966 5 лет назад

      @@mehimre9249 Melyik az az ország??? Borsod megye? Ahol a 20éves szakadt bmw a menő?Te szánalmas vagy...

    • @mehimre9249
      @mehimre9249 5 лет назад

      @@laszlobarna966 Luxemburg. Google-on megtalálod, a te szinteden nem várom el, hogy tudjad az EU alapítóországait. GDP-t is kikeresheted, ha tudod mi az egyáltalán.

    • @laszlobarna966
      @laszlobarna966 5 лет назад

      1. A GPD szerint a világ második leggazdagabb országa! 2. 11hónapos az autóm nem 2 éves!!! 3. Audi , meg WV a népautó ott is, ha mást állitasz nem voltál ott!!! Tehát a TE iq light szinteden álmodozz csak

  • @luxbeci2
    @luxbeci2 5 лет назад

    Én inkább Lada Nivát vennék abba nincs semmi elektronikás chip ilyenek és chipelni sem kell szervíz sem kell nagyon itthon is szerelhető és a legtöbb szerelő tudja szerelni ..alkatrész is sokkal olcsóbb.

  • @ladahd3394
    @ladahd3394 6 лет назад

    ezsz akra veni ismerösöm

  • @gadezso
    @gadezso 6 лет назад

    Teszt a Rusterrel....

  • @egyhazfomacskista7826
    @egyhazfomacskista7826 6 лет назад

    Továbbá szégyen ilyen gyenge motorokat rakni egy terepjárónak dzánt autóba.

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  6 лет назад

      Én egyáltalán nem éreztem gyengének, terepen sem. Egyesben kuplung nélkül simán felment bárhol. Nagyon rövid az egyes.

    • @egyhazfomacskista7826
      @egyhazfomacskista7826 6 лет назад

      @@nepazarolj A helyesírásomért meg bocsánat, csak telefonon borzalmas írni.

    • @Csabi3000
      @Csabi3000 6 лет назад

      Ez nem terepkáró, ez crossover, van különbség!

    • @egyhazfomacskista7826
      @egyhazfomacskista7826 6 лет назад

      @@Csabi3000 Városi terepjáró.

    • @anominusz.szigma
      @anominusz.szigma 5 лет назад

      Egy divatterepjáróba mekkorát tegyenek? :D Persze vannak a nagy, és nehéz dögök, most példákat nem említek, amelyeknek a nem szó szerint értendő farokhosszabbításon, feltűnősködésen kívül semmi értelmük nincs. Még gázolajból is kortyol, de amúgy terepre egyáltalán nem jók. ;) Jó, írok azért példákat, Audi, BMW és haszonszűrő társai, amelyeknek az áráért adnak még rendes, alvázas terepjárót is. :)

  • @anominusz.szigma
    @anominusz.szigma 5 лет назад

    Annyit még hozzátennék, hogy bár a Duster viszonylag meg van emelve, de a 4x4-es verzió bizony nem áll meg 4 millió alatt, de inkább közelebb van már az 5-höz, így jómagam is inkább egy alapfelszereltebb Vitarát választanék ha annyira SUV kellene, helykínálatban mindkettő szűk, csomagtartó szempontjából is, de a "Suzi" benzines pl., amit jobban pártolok személyautóban, magyarán ezekből száműzni kellene dízelt szerintem. 4x2-es nem kellene ingyen sem, annak meg mi értelme? És, hogy miért pártolom inkább személyautóban a benzinest? Mert azt sokat használjuk arra, főleg, hogy most lett egy benzines, egyterű személyautó-funkcionalitással, ide-oda szaladozásra, rövidebb távokra, és a benzines hamarabb bemelegszik, nem kell járatni hidegben (igazából) mint a dízelest, satöbbi. És mielőtt valaki elkezdene okoskodni, támadni, van rajta kívül 2 dízeles jármű, amelyek inkább munkaeszközök, azaz nem vagyok egy elvakult "benzinfan". :P

    • @nepazarolj
      @nepazarolj  5 лет назад

      Nos a dízel nagy előnye az alacsonyabb fogyasztás. Igaz a mai érdekes dízel árak mellett ez sem érvényesülne. :-) Vicc ez az árképzés, így vége lesz a dízeleknek személyautókban az tuti, illetve erősítik most a kannás vásárlásokat, amik a modern dízelek halálát jelentik majd.

    • @anominusz.szigma
      @anominusz.szigma 5 лет назад

      @@nepazarolj Szerintem a jelenlegi benzin és dízel közti árkülönbség lehet erre is sarkallja az egészet. (Mondjuk így is baszhatjuk, mert attól függetlenül jóval több gázolaj kell nekünk mint benzin. :D) Mi mindenesetre nem bántuk meg, hogy a személy-jellegű autó nem dCi-motoros lett, nem is ért meg nekünk az akkori fél millás árkülönbözet annyit, főleg mivel nem is nagyon akartunk dízelest, még úgy sem, hogy mivel néha kellene próbáltam a választásnál preferálni a terepjárós-jelleget, csak le lett szavazva a dolog. Ez a típus meg praktikusabb, mivel nagyobb a férőhely hátul mint mondjuk a Dusterben. (Ugye ha nagyobb, tágasabb kaszni kell akkor pickupot, vagy rendes nagyterepjárót kellett volna nézni, de azok bizonyos tulajdonságait ritkán tudnánk kihasználni.) Amúgy mekkora az árkülönbözet a dízelnél és benzinesnél a Dusternél? Példának azért írtam a Vitarát, mert amikor nézegettük az autókat akkor az alapfelszerelt, 4x4-es Suzukira is akkora árat mondtak mint amennyibe a 4x4-es Duster jött volna ki. Csak az már meghaladta volna bőven a keretet amit szántunk a dologra, így ezeket hanyagoltuk. Egyébként ha szabad kérdezni te mire használnál egy SUV-ot? Mondjuk a Dustert. És bár belenéztem a videóba de így most nem rémlik, hogy a tesztalany sima elsőkerekes, vagy összkerekes?