Nekem már csereérett volt a téli és a nyári garnitúrám is, így inkább vettem 4 évszakos Goodyear Vector 4 Seasons Gen3 gumikat. Úgy tapad mintha odaragasztották volna az aszfalthoz. Aranyszabály a 4 évszakosnál hogy nem veszünk gagyit. Vezettem vele havas úton is, nem volt gond. A mostani telek (max 2 centi hó) mellé felesleges a téli. Ha leesik 20 centi akkor meg nem megyek sehova :D
Parasztvakítás. Az alap, hogy minimum 3x kellett volna megcsinálni, annak az átlagát nézni ugyan azzal a sofőrrel, arról meg ne is beszéljünk hogy a 3. sofőr nem mert a fékre lépni. Tök jó lett volna, ha úgy csináljátok, ahogy azt kell... Nem díjazom a 4 évszakos gumit, de ha ennyire elfogultak vagytok, és nem csináltok rendes tesztet, lehet elkezdem jobban megkedvelni. 🤣
Na akkor oszlassunk el pár tévhitet. A kedves szenzációhajhász rádiós futóbolond által felhergelt hallgatóság - és most már nézőség - egy dolgot felejt el. A fizikát nem lehet megbas...ni. Amikor az út csúszóssá válik, akkor tökmindegy, hogy milyen - nem szöges - gumi van a felniken, az csúszni fog. A sofőr intelligenciáján múlik, hogy lesz-e baleset vagy sem. Ha tudom, hogy egy négyévszakos gumi van a kocsimon akkor másképpen - óvatosabban, lassabban, nagyobb követési távolsággal - kell vezessek. A célnak attól még jobban meg fog felelni, mint egy nyárigumi. A gond az olyan fajta - videón is jól megfigyelhető - kromanyoni idiótákkal van aki felteszik a "prémium" téligumit, és egyből azt hiszik, hogy a tükörjég is nyári aszfalt. Ugyanez figyelhető meg a nagy "prémium" 4×4 SUV tulajoknál is, akik azt hiszik, a nagy prémium kerekek, meg a sok három-, és négybetűs elektronika majd "megóggya" Közben meg nyomják neki, mint a barmok. Lehet bármilyen vezetéstámogató aktív és passzív rendszer a kocsiban, a balesetek 90%-ban a sofőr helytelen döntései fognak szerepet játszani. ezen helytelen döntések pedig magas százalékban olyan alapokon nyugszanak, mely alapokat a prémium téligumi, meg az autók biztonsági rendszereibe vetett hit biztosítja. Pedig a valós helyzet az általános iskolai fizika tankönyvekben is megtalálható.
Írtál pár jó, jogos és hasznos dolgot, látszik, hogy értesz hozzá. Nem lenne baj, ha egy ilyen pályán kötelező óraszámot töltene el, akinek jogsija van. Viszont a műsorvezetésről fogalmad sincs, abba nem volt szép belevauzni, főleg ilyen személyeskedően ellenszenves stílusban. Egyébként azokról a dolgokról, amiket leírtál, nagy részben volt szó a videóban is, de köszönjük. Üdv.
A lényeget nagyjából összefoglaltad. Sajnos általában azok a sofőrök okoznak baleseteket, akik a prémium téligumi, meg az autók biztonsági rendszereibe vetett hit miatt fittyet hánynak a fizika törvényeire az helyett, hogy lenne megfelelő mértékű elővigyázatosságuk, tapasztalatuk és úgy vezessenek, hogy sem a saját, sem mások testi- és autójuk épségét ne kockáztatják.
Mikor értitek meg, hogy a vezetési stílust a gumihoz kell igazítani, és aki nem tudja agyilag felfogni, hogy a gumija és az autója az adott körülmények között mit bír, annak rohadtul nincs keresnivalója az utakon, mert ők hiszik azt, hogy a téligumiistennel az autója alatt 150-el mehet a jégen is.
Mekkora szerencse, hogy bár 6 éve autózom négyévszakossal, még soha nem fordult elő, hogy hirtelen fényesrecsiszolt vizes műgyantán találtam volna magam! ;)
@@zsoltvarga81 Félretéve, hogy a "de azt érted ugye" kezdet nem túl sok kooperatív szándékot sugall, sokkal inkább lekezelő kioktatást, lapozzunk, és érdemben mégis reagálok :) Valójában részben egyetértek veled, a bemutatott teszt nem alkalmas a gumik jégen való megcsúszását jellemző tribológiai mutatók kimérésére, hanem arra való, hogy a vezetőt felkészítsék a megcsúszás kezelésére. Éppen erről szólt a kommentem, alkalmatlan a teszt arra, amire a készítők számták, nem lehet vele a téli és a négyévszakos gumikat összehasonlítani.
@@strangermm igen tegyuk felre, en sem elemzem a te kommentedet, okoskodas teren. Biztosan minden ugy van ahogy mondod. Ezek a palyak szart sem ernek! Tovabbi szep napot es sok sok balesetmentes kilometert!
@@zsoltvarga81 Az a tény véletlenül se zavarjon, hogy leírtam, mire jó az ilyen pálya (rutin megszerzése csúszós úton való vezetésre) és mire nem jó (gumik tribológiai jellemzőinek összehasonlítására), tehát pont nem azt írtam, hogy szart sem érnek. Látod, mennyire igazam volt, hogy veled nem érdemes még elkezdeni sem az eszmecserét? Önkritikában és jellemfejlődésben gazdag kilométereket kívánok ;)
Ennyire hiteles ez a műgyantás teszt. Az Autónavigátor is évek óta ugyanezt a valótlanságot hangoztatja a téligumi tesztjénél, hogy a vizes műgyant a hónak és jégnek felel meg. Közben az egyik gumimodell francia prémium), ami a külföldi, valódi havas-jeges teszteken az egyik legjobban szerepelt, a vizes műgyantán végzett magyar teszten az egyik legrosszabb volt.
Pont ezt akartam írni! Jóval később bukott az autó orra mint ahol a fékezést meg kellett volna kezdeni és igencsak a végén kezdett dolgozni az ABS! Mindamellett nem lehetett tudni hogy milyen állapotban voltak az abroncsok! Például a prémium gumit most vették le a polcról a négyévszakos meg 8 éves és mentek vele 60 ezer kilómétert! Valamennyi különbség biztos van de ez nevetségesen átlátszó teszt volt! Én szívesen letesztelném azokat a gumikat persze mindegyik autón ugyanolyan állapotban ha az egyiken új a gumi akkor a másikon is az legyen! Magyarországon ahol egyébként alig van hó és a hőmérséklet sem extrém alacsony lehet egy jobb négyévszakos gumival jobban járok mint a télivel!
Én is régóta négy évszakos gumikat használok. Azt érdemes megegyezni, hogy ezek között is vannak minőségbeli különbségek (felső-alsó kategória). Itt melyik változat lett tesztelve?
Hát nekem tökéletes a 4 évszakos,anno nagy agyalások közepedte akkor döntöttem a 4 évszakos mellett mikor rám rohadt a két garnitúra nyári/téli gumiszett mivel nem megyek több tízezret évente.Én nem csalódtam sőt meg is lepődtem milyen jó a 4 évszakos de csak ha minőségit vesz az ember és nem az olcsó szart ami tényleg semmit sem ér.Most egy opel corsa E autóm van és németországból származik az autó és gyárilag 4 évszakos gumi van rajta nos én ugyan azt a gumit fogom venni ami gyárilag vas rajta mert nagyon bevált.
Én azt hiszem, mindenki túlszaladt egy kicsit! Tisztelem, és becsülöm a BP-i Autósok Közösségét a SZÁNDÉK és a kitűzött cél miatt! Le a kalappal előttük, őszintén! Nincs kétségem afelől, hogy jót akarnak, és azt szeretnék, hogy mindenki épségben hazaérjen a családjához. Ugyanakkor nekik is be kell látni, hogy a tél nem 8-10 nehéz körülményű napból áll, hanem mellette úgy 70-80 másmilyenből is. És bizony ezzel is foglalkozni kell, mert ott nemhogy játékban van a négyévszakos gumi, hanem egyenesen jobb is tud lenni. Mindenki nyugodjon le, mély levegő, és legyen inkább kultúrált párbeszéd, nem kutyapicsázás...
Ennyi fotel-forradalmárt régen láttam egy kupacban, mint itt lejebb. Nemhogy örülnének neki, hogy végre bárki láthat egy ilyet (tesztpályát) videón, megnézheti milyen egy szimulált satufék, szimulált kikerülés (szlalom) és árokba csúszás (megpördülés), akadt 3 önkéntes, aki beáldozta saját szabadidejét, benzinjét ezért, Fittiről meg a stábról nem is beszélve, hogy kimentek fagyoskodni, nem.. fikázni kell, miért nem egy autóra rakták át a kerekeket, meg a fékek, meg miért nem csináltak pozitív/negatív reklámot a gumik adatlapjainak közlésével, meg ledegradálni az egész produkciót.. Gyerekek, nekem ég a pofám miattatok (tisztelet a kivételnek). 100x elmondták a készítők, ez NEM EGY ADAC TESZT! A közlekedésügyi államtitkárságnál kéne reklamálni, miért nincs M.o.-n is ADAC szintű teszt v.legalább ingyenes tesztpályás használat autónként évente 1x mindenkinek, nem a videó készítőit és másokat, akik okultak vmit belőle, oltogatni, hogy kinek mi a jó gumi. 3 tök egyforma kocsi, 1 tonna feletti modell. Mit számít, ha egyik-másik 5-10kg-al könnyebb/nehezebb -ismétlem- 1 tonna felett? Semmit, tök felesleges lett volna kereket cserélgetni. Fék? A full jégen a jég-autógumi μ-je 0.1-0.2, szárazon 0.7-0.9, függ a kocsi tömegétől, a gumiabroncs tapadási felületétől és anyagától, stb.. Full jégen egy kopottabb fék pont ugyanannyit ér, mint a zsír új, mivel SZINTE NICS ERŐHATÁS, amit a fékrendszernek lekéne küzdenie a jégen. A Hungaroringen voltam pár éve ugyanilyen téli tréningen, ott mondták el ezeket, de neten is találni erről infót, szvsz nem kisújból vetítem én sem az adatokat. A számokban hiszek, nem az emberi szubjektív véleményezésekben :) Igaz, sokkal jobban felszerelt pálya (drágább is mondjuk) és náluk μ
Ilyen pocsék helyesírással azt mondani, hogy neked mások miatt ég a pofád! 😂 Hogy miért fikázzák a "tesztet"? Talán azért, mert aki ért hozzá, az tudja, hogy ez a buta teszt teljesen félrevezető eredményt mutat! Örülnöm kellene, hogy láthatok ilyet videón? Miért is? Amikor különböző országokban és különböző kategóriájú járművekkel részt vettem vezetéstechnikai tréningen, akkor nem láttam élőben?
Ugyan olyan kategóriájú gumikat teszteljetek mert így nem volt számomra értelme! Én prémium Vredestein négy évszakos gumit használok,és tökéletes választás volt!
Nagyon szép steril teszt. Sajnos a nagy magyar valóság inkább az hogy 5-10 éves gumikkal szaladgálunk, mert ez a téli-nyári cserebere nagyon kitolja a gumik használati időtartamát. Gyakorlatilag a téli gumi mintázata nem kopik el és egy átlagember addig ki nem dobja amíg van rajta minta. Márpedig egy öreg téli gumi szarabb mint egy jó új nyári. Egy 12 éves téli gumit próbáltunk tavaly egy Micrán kontra egy frissen vásárolt új nyári EcoContact-al ami ráadásul ECO :) Vicces volt, hogy a nyári jobban tapad minusz néhány fok körül. Ismétlem nagyon jók ezek a steril promó tesztek mert el lehet vele adni a gumikat, de jó lenne már látni pár hétköznapibb helyzetet is...
Azt azért írd le, hogy milyen volt az út? Például havas/latyakos/száraz. Utána nézzük meg együtt az ilyen utakon hogyan szerepelnek más gumik. Például nyár új, nyári kopott, 4 évszakos új, 4 évszakos kopott, téli új, téli kopott. Hja, ilyen teszt már volt. Talán az ADAC csinált ilyet. Új gumival a Totalcar készített tesztet, fentebb linkelte is valaki. Az is csak azt hozta ki, ami leírva nem igazán van sehol "hivatalosan": a nyári gumi még erős mínuszban is jobban tapad száraz aszfalton mint a téli és a 4 évszakos. Amint van egy kis latyak, a nyári elvérzik. Szó szerint. A 4 évszakos sem muzsikál már olyan jól, míg a téli elkezdi hozni a formáját. Saját tapasztalatom az, hogy télen, hóban/latyakban a téli gumi jó kb. 5mm profilmélységig. Kortól függetlenül. Ne a 20 éves, széttiport gumikról beszéljünk, 5-6 éves gumi, ha jól tárolják, nem megy tönkre. (Minap találtam egy 19 éves Michlein gumit. Ha nem látom a DOT-ot rajta, simán azt mondom, hogy 1 éves sincs. Gumissal megnézettem, nem talált rajta repedést sem. Ez extrém kivétel és nem tudnák megfizetni, hogy feltegyem.) A nyári még új korában sem nyújt stabilitást hóban/latyakban. Kipróbáltam Toyo Proxes T1R-el, borzalmas volt. :D (nem közúton) Gyakorlatilag alig lehet irányítani. A sebességet ... na jó, az nem is volt már szinte. Próbáltuk úgy is, hogy kicsit leengedtünk belőle, de 2 bar-nál sem változott sokat a helyzet. Ennek egyik oka az lehet, hogy -12 fokban felkeményedett az egész gumi, pedig ez egy alapvetően puha gumi. Felmelegedni esélye sem volt, hisz ahhoz tiszta aszfalt kellett volna. Konklúzió: az nincs. Ha a havas napok száma tovább csökken (arról a 3-ról ami ezen a télen volt), feleslegessé válik a téli gumi.
3:13 lebomlik a sózástól a fényezés a minőségi könnyűfém felnin? Zoltá V-től idézem, mert abszolút rámutat ennek a tesztnek a torzítására: "Az Auto Bild minden négy évszakos gumi teszten összehasonlítja velük a legutóbbi tesztgyőztes nyári és téli gumit is. Hóban pl. a nyári gumi 42,9, a téli gumi 25,2 méter alatt állt meg ugyanarról a sebességről, a legjobb négy évszakosnak pedig 25,7 m kellett. Vizes úton a tesztgyőztes téli guminak 53,4 méter kellett a megálláshoz, a legjobb négy évszakosnak pedig 45,2. Száraz úton a legjobb télinek 47 méter kellett a megállásig, a legjobb négy évszakosnak pedig 39,4. A sok okos meg most majd levonja a következtetést ebből a RUclips videóból, hogy a négy évszakos maga a halál, a téli gumi meg a megtestesült biztonság..." Lentebb megírtam, hogy van olyan élethelyzet, amikor a négyévszakos bármilyen téli- / nyári guminál jobb, csak ebben a tesztben nem teremtettek hozzá tesztkörülményt
Jó a teszt,de a gumi-márkákat be kellett volna mondani.A kategóriákon belül is van különbség,melyik gyártó mire optimalizálja a gumiját.Pl: korábban használtam Bridgestone télit,feltűnt,hogy nagyon nehezen úszot fel vizen és jól is tapadt,de havas emelkedőn gyenge volt a tapadás,a párom verdáján Laufenn volt,simán kapaszkodott felfelé havon,ugyanott.Kocsik súlya és a gumi mérete közel azonos,guminyomások gyári értéken.Azóta is látható,hogy az új Bridgestone téli gumiknak továbbra is inkább a latyakos-vizes az erőssége,a havon kapaszkodásban max.közepes...és így tovább a többi gyártónál.Érdemes több tesztet tanulmányozni és egyéni preferenciák alapján választani.
Itthon télen az esetek minimum 80%-ban olyan körülmények vannak, amikor a prémium négyévszakosok jobban teljesítenek a télinél. Pl. mikor pár fokos a hőmérséklet és száraz idő van. Vizes körülményekben is általában jobbak a négyévszakosok. Hóban természetesen a téli gumik a legjobbak, de már nincs nagy különbség. Ezért kérdés, hogy tényleg megéri a téli gumi arra a 10-20%-os időszakra amikor valamivel jobbak? Most már ott tartunk egy átlag, főleg városban élő magyarnál, hogy télen összességében jobban megéri egy prémium négyévszakos, a nyári kánikulákra pedig egy dedikált nyári - ha a maximális biztonságot akarja.
Ez nem igaz. Csak így, profán módon. 4 évszakos guminál három plusz egy szabály van: 150 LE-nél ne legyen erősebb a technika; 10.000 km/év legyen a maximum futásteljesítmény; 90-10 arányban inkább városi használatban legyen az autó. A plusz egy pedig: télen, a nagy hidegekben és a jeges felületű utakon az autó maradjon otthon, mert arra nem való! BTW, mutass már nekem egy PRÉMIUM 4 évszakos gumit... Mert az, hogy a Conti vagy Brdigestone esetleg a Michelin gyártja, még nem prémium. A lehetőségei, a terhelhetősége és a vészhelyzeti teljesítménye miatt lesz prémium.
Mennyibe kerül egy koccanás ha belecsúszol valakibe? Zárhíd, géptető lámpák... 225/45r17 hanook winter rs3 került 160-ba. 1750kg össztömeggel hátsó kerékkel kerülgettem hóban a nem téligumisokat mint a pocsolyát a gödöllői dombságban. Ők egy helyben állva flexelték a kereket.. na ez a baj!
Inkább az a baj hogy sok autón szinte minta nélküli gumi van és még száguldoznak is. 94-ben nekem is 4évszakos barum gumim volt ladán-mindenhova eljutottam ésszel, odafigyelve. Nyilván nem kell követni a "régen hogy volt".. de egy fontos tényző kimaradt: nem is volt ennyi barom állat aki felelőtlenül összetöri magát meg másokat is.
A profi gumiszerelök szerint mindig az éppen aktuális idöjáráshoz passzolo gumira kellene váltanunk mint a forma 1-ben.Azon jönne ám a szörös nagy haszon nekik.
A 4 évszakosban én se hittem sose... de a minap Karotta ( Totalcar) is emlitette, hogy 2-3 éve már nagyon jók lettek a fejlesztések, és messze nem olyanok mint régen voltak...Nagyon dicsérte a Michelin CrossClimate 2 t...
Ez a teszt nem éppen okos - fogalmazzunk így. Sőt! Tehát van egy "prémium" gumi, amiről nem tudjuk, hogy melyik. Aki olvas magyar, angol és német nyelven európai gumiteszteket, tudja, hogy nem egy prémium gumi (sokszor mérettől is függően) nem szerepel jól a teszteken. Van egy "középkategóriásnak" mondott gumi, amiről szintén nem tudjuk, hogy melyik az. Itt is igaz, hogy némelyik kifejezetten gyengén szerepel a teszteken, de olyan is van, ami meg sokkal jobban, mint egy másik, de prémiumnak tartott gumi. Tehát szerintük van prémium és középkategóriás téli gumi, de négy évszakosból meg van egyféle - itt gyakorlatilag ezt állítják. Azt szintén nem tudjuk, hogy milyen négy évszakos gumi van a harmadik autón. Egyelőre nagyon kevés gyártó tud jó négy évszakos gumit gyártani, s nem tudjuk, hogy ebből a 3-4 gyártóból választott-e a harmadik autótulaj. Nyilván nem, mert az eredmények is ezt mutatják, másrészt pedig egy igazán jó négy évszakos szett többe kerül, mint a prémium téli, vagy nyári gumi szett. A különbség úgy 15-25% körül mozoghat pluszban. Tehát összehasonlítottak egy nem tudjuk milyen gumit egy nem tudjuk milyen gumival, s ezeket egy nem tudjuk milyen gumival, s ebből vonhattuk le a következtetést, hogy a négy évszakos milyen rossz... Ezzel nem állítom, hogy a négy évszakos gumi tudja azt akár télen, mint egy "csúcs téli gumi", akár azt nyáron, mint egy "csúcs nyári gumi", de azt állítom, hogy egy valóban jó négy évszakos nem marad el sem télen, sem nyáron egy olyan évszakos gumitól, mely a középmezőny tetejét képviseli. Mindezt nem az okos buksimból mondom, hanem rengeteg, professzionálisan elvégzett gumiteszt eredményét elolvasva.
Tavaly decemberben vettem Continental All Seasons Contactot úgy 88 ezerért, pótot nem, hogy spóroljak. Ha defekt lenne majd utána veszek. Nem bántam meg mert amikor jött a hó januárban olyan friss hó hegyet másztam meg vele, hogy nem hittem volna traktoton kivul bármi felmegy rajta. Bár ez a tipus a nedves uton a legjobb és túlélte a nyarat is hibák nélkül. Soha nem veszek se téli se nyári gumit többet amig ilyen jó négyévszakosokat csinálnak, igaz talán ez a legjobb, a magyar kávézgató zsernyákok kocsijain is legtöbbször Continentalt látok.
:) :) :) Akkor ami volt szerintem, egy 100ezres darabáras prémium, volt egy 70ezres darabáru "középkategória" és egy 12ezer forintos 4 évszakos!! :))) Miért nem írták le hogy konkrétan mit mivel hasonlítottak össze!!!?? Fontos infó lett volna...
engem ez a teszt nem győzött meg. Jeges uton akarmilyen hiper super teligumival elszalsz ha az ABS ed működik. Azért egy ilyen teszt ettől sokkal több mindentől függ amit nem sikerült osszehasonlitani most.
Helyes, mert ez a teszt egyáltalán semmit nem ér, ugyanis SOHA nem autózol közutakon vizes műgyantán, a valódi jeges és havas tesztek (pl. ADAC, Auto Bild stb. által végzett) teljesen mást mutatnak.
Örököltünk egy autót. Az elhunyt élettársa (idősebb nő) mondta, hogy 4 évszakos gumik vannak a kocsin. (hideg volt) Megnéztük, az volt a "4 évszak", hogy a hajtott kerekeken téli volt, hátul pedig nyári... (hozzáteszem, hogy az autót nem használták közel 3 évig)
Én mondig 100.000ft/db áras gumit veszek, és hetente cserélem, mert ugye öregszik és kopik. Kicsit drága az a havi 1.6 milla gumira, dehát a biztonság megéri 😊
A nedves műgyantával milyen valós útviszonyt próbálunk imitálni? Maximum a tükörjeget, ugyanis még a letaposott hóban is megsüllyed, tehát kapaszkodik valamennyit a gumi. Ennek így semmi értelme :/
A tükörjeget SEM, mert a gumitesztek (a valódiak) igazi jégen vizsgálják a téli és a négy évszakos gumikat, mely teljesen más eredményt ad, mint ami itt született. A vizes műgyanta vezetéstechikailag gyakorolni jó, erre lett kitalálva, nem gumitesztekhez jeget szimulálni.
Érdekelne egy arány (amit kimutatni lehetetlen), hogy a balesetek hány százaléka lett volna elkerulhető 4 évszakos helyett téligumi használatával. Véleményem szerint inkább a vezető saját képességeinek túlbecslése a balesetek fő oka, és nem a 4évszakos kontra téligumi használata.
Arról mit gondolsz, hogy a csilliókért megvett téligumijával összetöri az autódat mert közben a telefonját nyomkodta ? Vagy neked van egy "prémium" téligumid, de akkor is nyomkodni fogja a mögötted jövő a telefonját ? Ha valaki hü...e, vagy béna, a gumiválasztást már az apjának kellett volna megtennie.
Nagyon aranyos kis teszt volt. Köszönjük szépen! Természetesen,ennyiből nem lehet konzekvenciát vonni.Élesben egészen más a helyzet, amikor nem számol a gyanútlan sofőr váratlan helyzetekkel. Nem beszélve a sok külső-belső tényezőről szél iránya, sebessége az út dölésszöge kifelé-befelé, emelkedik vagy lejt az út , autó állapota,fék állapota, autó tömege, tengelytávja,hányan ülnek benne, súly elosztása,sofőr állapota,.....stb. Itt viszont előre megmondták,mire számíthatnak egy ellenőrzött, zárt,sík pályán!🤔 Tényleg,az autó márkajelzését miért nem takarták ki? Ha már a gumi márkáról nem esett szó? Már megint kit vagy mit védenek? " ...Gyártó kontra Fogyasztó..."
pont ezért nem írták ki..hogy ne legyenek okosok akik ezek után sem látják be hogy a gumitól nagyon is sok számít...kit érdekel a sofőr meg a szél?! Ez egy gumi teszt volt nem sofőr teszt :D :D gratula
Hát nem tudom gyantán lehet ez jön ki de én 205/55 R16 CrossClimate + használok és eddig tökéletes meg vagyok elégedve vele. Mondjuk pl agyig lefagyot ónosesőnél szerintem egy téli is befucsolna. Szerintem tudni kell mit vársz tőle és kész.
Ez addig működik amíg csak rajtad múlik a dolog. Egyszer esik ki eléd valaki és esélyes hogy eltudtad volna kerülni a bajt ha csak egy kicsit is jobb gumi van fent.
@@kingytb6827 Vagy nem, mert bizonyos négyévszakosok a tükörjeget kivéve, pont hogy jobb irányíthatóságot biztosítanak, mint a téligumik, még ha nyílegyenes fékezésben esetleg el is maradnak.
Gondolom nem a musicot szántátok főszámnak. Akkor HÁTTÉRZENE hangerőt lőjjétek már be légyszi, mert így baromi idegesítő volt, le-fel tekertem a hangerőt, hogy okosságot is halljak.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem általános körülmények közé vitték az autót, a másik teszten a téli bukott el a száraz, de hideg úton. Általában elmondható, hogy a 4 évszakossal egyáltalán nem tartósan ilyen körülmények közt autózunk, ugye a havas, vizes tulajdonságok az év talán 8-10%-ában vannak jelen. Nekem Vredestein Quatrac 5 van, teljesen meg vagyok vele elégedve, tudom mit tud, nem tartom fel a többi autóst. Sőt! Aki prémiumot vesz, az még nem tud automatikusan vezetni, ezt sokan elfelejtik ám! Aki ésszel autózik, az meg fog állni az autójával. Jó lett volna száraz körülmények között is letesztelni ugyanezeket a gumikat.
Én téli gumival is keresztbe álltam az úton, pedig tényleg nagyon óvatosan mentem. Kevés latyak, -2 C°, és az 1 évszakot futott Falken EuroWinter HS449 Alig tapadt meg egy közepesen éles kanyarban, ~40 km/h- ás sebességnél. Első kerekes Toyota Avensis kombi T25 teljesen felújítva, menet tulajdonságait tekintve kifogástalan állapotú. Tehát egy téli gumi sem jelenti azt, hogy teljesen biztonságba van az ember. Nincs az a Continental, vagy Lufenn esetleg Michelin, ami nem csúszik meg a latyakon. Van különbség, de mindegyikkel balesetet szenvedsz, ha nem úgy vezetsz ahogyan kellene. Tehát véleményem szerint ha csak egy kevés, de összefüggő latyak(olvadt hókása) van az úton, az a legveszélyesebb. Még az egyenesben sem szabad 60 -nál többet menni. Ezt csak azért, mert már évek óta elcsépelt duma, hogy melyik a jobb. Téli gumi legyen lehetőleg ne a legolcsóbb, és kész. A négy évszakosok pedig olyanok amilyenek, de én sosem használnám. Véleményem szerint nincsen az a gumi fajta/keverék ami a nyári 70 C°- os aszfalton ugyan úgy viselkedik, mint a -10 fokos aszfalton. Arról nem is beszélve, hogy az erőhatásokat is el kell viselni a guminak, télen nyáron ugyan úgy. Nem hiszek benne, még akkor sem, ha első kézből hallom.
Falkenem van szart sem ér es meg draga guminak sem mondhato, azelőtt bridgestonem volt 10 euroval dragabb volt darabja de az odaszögelte a kocsit az úthoz, havas uton mentek a többiek 60km/h akkor mentem 80-90 km/h-val, jövőre cserelem le ezt a falkent veszek ra bridgestonokat pedig uj garnitúra
@@firkafirkus8217 ahogy érzed! :) Szerintem nem olyan rossz gumi az. Az útviszonyok jobban számítanak. HS 449 egyáltalán nem rossz gumi, sőt. A Bridgestonok sem jobbak. Mindenki esküszik mindenre, de a tények azt állítják, hogy ha új téli gumid van akkor az majdnem mindegy milyen. Vannak persze kategóriák, de nem mindegy, hogy veszel egy gumit 80.000 -ért, vagy 2 őt veszel annyiért. Egy autó abroncsnak az ára meghatározza azt is, hogy mennyire jó, de attól még egyik sem lesz tökéletes. Az hogy neked bevált egy fajta gumi, ami felső kategóriás egy dolog, de azzal is meg lehet csúszni, akár milyen is. Ha nem lehetne, akkor mindenki olyat venne. A téli gumi attól téli gumi, hogy nem keményedik meg a hidegbe, és a mikro barázdáknak köszönhetően jobban torzul a futófelület, tehát nagyobb felületen tud majd tapadni, mikor sodródik. Ettől még lesz aquaplaning, mert a hideg lucskot semmi sem tudja elvezetni, még a traktorgumi sem.. :) Nincsen az a borda amibe bele ne üljön a "fagyi". Persze nem tökéletes a Falken nem azt mondom, de amennyibe kerül annyira jó is. A HS 449 például "V" alakú futóval rendelkezik, ami jobban kivezeti a nedvességet, nekem ez volt a lényeg, mert tudom, hogy csak ez a fajta gumi jó. Lehetne mondjuk 4 hosszanti mélyedése a kis "ék" alakok helyett, de közel sem mondanám rossznak. Sőt lehet, hogy így a jobb, mert ez nem nyári gumi.
Hiányolom a 4évszakos gumi típusú infókat. Nekem eddig 4évszakos volt prémium márka. Most Matador téli, sokkal szarabb vezetni vele. Lehet műgyanta pályán más lenne.
@@BpiAutósok Én értem, hogy márkákat nem nagyon lehet/illik konkrétan kimondani, de ez, hogy prémium márka ez tök hülyeség. Adac teszteken pont pl. a 4 évszakos gumik esetében aránylag ritkán győztek a nagy ismert "prémium márkák". Ez a teszt úgy lenne érdekes, ha összehasonlítanánk egy adac győztes nyárit, majd győztes télit, aztán meg a 4 évszakosat. Ha ez nem oldható meg akkor meg úgy lenne értelme, ha konkrét márkát és típust kimondva tesztelnétek.
Igen ez elég mínusz, hogy nem mondtak. Milyen összehasonlítás az ahol a másik kettő minőséget külön kiemelik, az hogy a négy évszakos olcsó kínai vagy a legjobbak közül nem mindegy
És a 4 évszakos milyen kategóriás?Nekem kopott olcsónak tűnt! Csak Magyarországon hülytenek műgyantás tesztekkel. Jégen meg minden elcsúszik. Nem véletlen az északiaknál a szöges gumi.
Ha megnézzük a négy évszakosnak mondott gumikat akkor láthatjuk a mintázatuk vagy nyárinak vagy közepesen lamellázott téli de semmiképp nem mikro bordázott mint a téliek. Én négyszakost használok ami anyagában télinek mondható de mintázata téli nyári közt helyezkedik el. Tehát az anyag és mintázat alapján döntök. Így télen nyáron ideális a gumi.
Üdv! Nyári gumival szerelt autót hiányoltam a tesztből, de gondolom az iskola udvarán állt volna meg. :) Amúgy köszönjük ezt a figyelemfelkeltő videót, direkt márkanevek nélkül!
Szerintem, ezt kellene a jogosítványszerzéshez előírni, nem pedig ingyen jogosítványt adni... Egy 2-4 órás gyakorlás minden kezdőnek megtudná mutatni milyen mikor a kocsi kimegy a segge alól...
Csehországban 5 mm a minimum profil mélység,a téli gumik esetében.Milyen prémium gumi a Continental,ami újonnan 8 mm-es mintázattal kerül eladásra????Michelin CrossClimate+ 11mm.
Sziasztok! Végre láttam Fittikémet, akinek ezidáig csak a hangját hallottam, köszönet érte! Amiről írni szeretnék... Az rendben van, hogy középkategóriás gumi, meg prémium gumi (azért mégis jó lenne pontos típus megjelölés, méretekkel, mert bizony sokat változik ha peresebb a gumi, vagy ballonosabb). Azt meg nagyon hiányolom, hogy nem tettétek közzé, hogy milyen a 4évszakos gumi. A Bridgestone-nak most van egy olyan 4évszakos gumija, ami a Michelin CrossClimate gimujánál is jobban teljesít, minden viszontagság között. Ha már csináltok ilyen tesztet, több infót kérünk, mert így csak dolgoztatok a videóval, de kb a semmiért.
Bizony bizony... teljesen igazad van, nem is beszelve arrol, hogy nem mindegy milyen kategoriaju a nedves tapadasa az adott guminak. A-tol F-ig vannak osztalyozva, es az adac tesztjei alapjan sokszor egy olcsobb gumi jobban teljesit B-s tapadassal egy D-s premium guminal...
Igen! Megtudtuk belőle, hogy vizes műgyantán, ami SOHA és SEHOL nem fordul elő közúton, egy nem tudjuk milyen gumi két nem tudjuk milyen gumival összehasonlítva hogyan viselkedik fékezéskor. Nagyon tanulságos! 😂
Teherautókhoz is lehet venni kifejezetten téli körülményekre fejlesztett abroncsot, pl az egyiket Conti Scandinavia HD3 néven lehet megtalálni, a többi mezei abroncs semmit nem ér télen.. elég rossz példa, hogy milyen gumit hasznàlnak a teherautókon…. 40 tonna súllyal, 11 tonna tengelyterhelésen a húzó tengelyen, egy letaposott havas részen megállva màr nem indul el a szerelvény 🤷🏻♂️ szàrazon, esőben jók az àtlag teherautó abroncsok, hóban nem, ha csak nem valami különleges északi orszàgokra tervezett verziót használunk..
Jó ez a videó. Anyósom évi 3000km-t megy, csak és kizárólag város és némi országút. Erősen gondolkodunk azon, hogy egy jó minőségű 4 évszakos gumit kellene vennie. Melyik az a 4 évszakos gumi, amelyik vízen és száraz úton (télen-nyáron) is OK? Rendes havat évek óta nem láttunk. Idehaza hóra optimalizált gumit nem sok értelme van venni. A Vredestein Quatrac 5 szárazon és vizen is jó pontszámot kapott (2018 ADAC), havon szerepel rosszabbul. Idehaza ideális választás lehet. ?
Nekem az van fenn két éve, kb 30 000 km-t megyek vele évente. Szerintem itthonra pont megfelel. Hóban észnél kell vele lenni, de két év alatt két alkalommal mentem hóban. egy öreg Pasaton van, dolgozni járok vele 200 km-re, még nem ért meglepetés. Azért van némi rutinom, 28 éve sofőr vagyok, amit nem tud a gumi, azt korrigálom. Ésszel kell menni!
A kék Suzukival a csávó csak motorfékkel lassított? Se nem bukott orra az autó fékezésnél se az ABS nem dolgozott! Parasztvakítás volt ez a teszt! A gumik állapotáról sem esett szó! Egyformán használt vagy mindegyik autón új gumikat kellett volna összehasonlítani! Lehet hogy a négyévszakoson már minta sem volt a prémium téli meg vadonatúj volt! Nevettem végig! Lehet különbség extrém esetben de nem ekkora,egyébként meg jeges úton amit a vizes műgyanta imitál csak a szöges gumi jó jégen a prémium téli se lesz jó semmire!
4-5 éves téli gumikat is tesztelhetnétek! Az új gumi persze hogy jó! De meddig? Aki megy évi 8-10 ezer km ,annak egyik gumi se kopik el 5 év alatt! Azok ugyan úgy teszik a dolgukat? ilyen tesztetek sehol nem látni!
Nekem Mazda 6 om van, 2010 és Michelin Crossclimate + gumit használok. 4 éves BF Goodrich téligumit váltottam vele és volt hely ahova nem tudtam felmenni hóban a BF Goodrich al, de a Michelin Crossclimate + al igen. Ha márkát és típust is megosztanátok az nem lenne hátrány.
Ha megosztanák, kiderülne, hogy ez a "teszt" egy nettó butaság és teljesen értelmetlen volt, mert semmit nem bizonyít. Alap, hogy mondjuk ugyanattól a konszerntől kellett volna vásárolni gumikat - lehet ez akár a Michelin is, vagy mondjuk a Goodyear. Mindkettőnek van prémium téli, középkategóriás téli és prémium négy évszakos gumija. Jaaaa, hogy akkor nem ilyen eredmény jött volna ki! Igen, valóban nem. ;-) Akkor nem hangoztathatnák a butaságot, hogy általánosságban minden prémium gumi jó, minden középkategóriába sorolt sokkal gyengébb, a négy évszakos meg maga a halál... :D
Én a 2014-es Octáviámra vettem CrossClimate+ szettet, teljesen elégedett vagyok. Azért ezt a típust vettem mert egyéb teszteken(Autobuild, Adac) első helyeken végzett. Ez a tesz elég ratyi...Szerencsére ahol lakom viszonylag kevés a műgyantás, locsolt útburkolat.
@@szilardtube Itt a szándék csillagos ötös volt, a megvalósítás egyes alá. Ez a teszt egy nagyon jó teszt lehetett volna, ha vesznek két gumigyártót, akiknek van prémium és középkategóriás téli gumijuk, valamint van négy évszakos gumijuk is - pl. Michelin és Goodyear -, majd ugyanabban a gumiméretben profi sofőrökkel összehasonlítják így őket azután, hogy mondjuk mind a 6 gumiszettel mentek 1000 km-t, hogy kicsit bekoptassák. Ebből a tesztből akkor ugyan csak a jeges úton való viselkedésre, elsősorban a fékútra lehetne következtetni, de arra valóban. Így viszont semmit nem ér, de arra nagyon jó, hogy teljesen valótlan következtetéseket vonjanak le belőle sokan. Szomorú, hogy egy ilyen jó ötletből ilyen rossz megvalósítás, és a tájékoztatási szándékból durva félretájékoztatás sikeredett. Az Auto Bild minden négy évszakos gumi teszten összehasonlítja velük a legutóbbi tesztgyőztes nyári és téli gumit is. Hóban pl. a nyári gumi 42,9, a téli gumi 25,2 méter alatt állt meg ugyanarról a sebességről, a legjobb négy évszakosnak pedig 25,7 m kellett. Vizes úton a tesztgyőztes téli guminak 53,4 méter kellett a megálláshoz, a legjobb négy évszakosnak pedig 45,2. Száraz úton a legjobb télinek 47 méter kellett a megállásig, a legjobb négy évszakosnak pedig 39,4. A sok okos meg most majd levonja a következtetést ebből a RUclips videóból, hogy a négy évszakos maga a halál, a téli gumi meg a megtestesült biztonság...
Téli gumi = Téli körülményekre -30 < x < 7 | Nyári gumi = Nyári körülményekre: 7 < x < ~40 | Na most a "semmit nem fog számítani ez a hőmérséklet" című műsorvezetői mondat talán nem állja meg a helyét. A 4 évszakos gumit pont középre optimalizálták. Tisztázzuk: Miért vesz az ember téli gumit? Mert leeshet az a fránya hó, és akkor vagy megáll, vagy életveszélyes lesz, szerencsétlenkedik, mindenki más meg sík ideg lesz miatta. Miért vesz 4 évszakosat? Mert tudja, hogy nem megy ki a városból, és nem fog hóban autózni, mert akkor leteszi a gépet. | Nyárit miért? Mert ha naponta megy valaki 1000km-t és 1,5t+ a szekér, akkor had kopjon az a puha nyári gumi, nem gondolkodik 4 évszakosban. | Ergó: Aki városon belül jár dolgozni és Tescoba, annak tökéletesen elég a 4 évszakos gumi. Mindenki másnak ott a nyári, és téli gumi. | Ha esetleg valaki úgy van vele, hogy hóban is vezet, kizárólag annak javaslom: ruclips.net/video/EC1E2eDt1JY/видео.html
Én nagyon kevés Km-t teszek bele az autómba, valószinüleg előbb meg fog keményedni mint elkopni a téli szett, de 4 évszakosra még így se dobnák ki pénzt mert a kompromisszum tökéletes példája. Semmire se jó de legalább a törvény be van tartva. Szerintem senki se tud kompenzálni 21 méternyi féktávot ha váratlanul előtte terem valami vagy valaki. Legalább az első kettő legyen téli ha már annyira spórolnánk.
A legjobb téligumi a követési távolság BETARTÁSA ezt kelle már megtanulni jójó a téliguminak nevezett gumi, De a szabályok betartása a legjobb gumi!!!!!má bocs,,, nemdicsekvésnek szánom 68 tól vezetek hol volt téligumi, akkoriban?még hirből sem ismertük! A 70es években jött be a stomil azt is zakopánéban vettem ...azvolt a menő!!+ a Barum, Meg a futózott,!!! Mégsem szakitottam át a szalag korlátot az árokba felé repülve!!!!!! Most,, hiába van ilyen gumi. Olyan gumi,+ légzsák mégis a szántásba vagy az árokba repülnek, a nagytudásuak . Miért?? Aszáguldozás, miatt!! A száguldozáshoz még nem gyártottak gumit!!!!!persze nem árt, ha van! Téli gumi, És saját hibámból nem csináltam bajt Az igaz hogy puha szerkezetü gumi (téli)nyáron nem előnyös, kopás+ a töblet fogyasztás miatt.
@@lehelzelenka207 Na ne színezzük, hogy semmire sem jó a négyévszakos! A sok gyíkarc például felteszi a télit októberben és májusig azzal jár... Biztosan van olyan körülmény, amikor a négy évszakos teljesít jobban, csak az ebben a tesztben nem szerepelt. Igazi jégen tökéletesen mindegy, milyen évszakos a gumi... Ilyen körülmény pedig max városon kívül érhet, amerre a madár sem jár, nem takarítják, nem síkosság-mentesítenek. delhir.info/2018/01/18/enyhe-telben-jobb-negyevszakos-gumi/ "bármilyen jó is egy négy évszakos gumi, nyári körülmények között egy nyári gumi, télen, hóban pedig egy téli abroncs szinte biztos, hogy jobban teljesít majd. Átlagos felhasználás mellett azonban bőven elég lehet a mindenre jó gumi is, sőt, még vannak komoly előnyei is. Például nem kell ősszel, tavasszal gumisnál sorban állni, kifizetni egy halom pénzt a cserére, aztán a leszerelt, éppen pihenőn lévő abroncsokat sem kell kerülgetni a garázsban, pincében, nagyi tárolójában. Aki főleg városban használja az autóját, nem rongyol be a kanyarokba őrült tempóval, annak egyáltalán nem létszükséglet a téli és nyári gumikészlet." www.vezess.hu/magazin/2017/11/06/negy-evszakos-gumi-teszt/
@@mesasartworks Vannak videók jégkorong pályán ami igazi jég és bizony a téli gumival el lehet fordulni a többivel alacsonyabb sebességgel sem. Arra hogy már a kerekek cseréjére is gumishoz szaladunk inkább nem mondok semmit. Mondjuk amilyen anyám asszony katonái a többség, talán jobb is ez igy mert férfi létükre egy csavart sem tudnak becsavarni.
@@BpiAutósok 19 éves (!) 15 éve nálam lévő "patika" állapotú 1.4 16V. G Astra-m van ABS nélküli még. Most 2 éve hogy újonnan vásárolt Hankook Winter ICept Rs2 szett téligumit használok. Eddigi tapasztalataim jobbak, mint az előttük majd 6 téli szezont futott Kleber Krisalp HP2, ami biza kissebb (zúzmarás) fefagyott úton is biza volt, megcsúsztatta! Fogyasztásilag is 3 deci minusz.
Okos 4 évszakosok...mindenki elmondja hogy a 4 évszakos szarra se jó! ˝Régen is jó volt..˝.IGEN! de régen 30-50-80lovas autók voltak...nem egy 130 vagy 180 lovas autót kell megfogni 1500kg-al... maximum városba tötymörögni jó a 4 évszakos...városon kívül nem
Régen?? Te éltél még a "kereklámpás Lada" korszakban?? Aranyom. Hiába csak 30-50 lovas autók voltak sokkal nehezebb volt elvezetni. Most a sok vezetéstámogató rendszerrel szerelt autókkal könnyebb .
@@zsuzsakovacsics9901 A fizika törvényei sajnos makacs dolgok. A mai autók sokkal (kétszer, akár háromszor) nehezebbek és sokkal gyorsabban is mennek. Erre utalt az előző komment - teljesen jogosan. Nem arra, hogy milyen volt a váltásérzet vagy a hidegindítás egy Skodában. Ha nem hiszed, fogj meg két 6db-os ásványvizes kartont egy-egy kezedben és menj egy kört a ház körül a havas-jeges járdán.
Régen 155-ös virsli gumikon gurultak, /65-s oldalfallal minimum, ráadásul a gumikeverékek, karkaszok felépítései sem voltak még olyan fejlettek, mint ma. Az emberek jelentős többsége Magyarországon városokban él, dolgozik, közlekedik
@kovacsgergo8738 🤣Milyen ez időjárás felétek 1998-ban? Az megvan, hogy nemcsak az autók fejlődtek, hanem velük az abroncsok is? A városi kisautónkban is blokkolás-, kipörgés- és kitörésgátló, elektronikus fékerőelosztó, vészfékasszisztens, hegymeneti elindulássegítő, 4 tárcsafék, szervokormány van, melyekből "régen" semmi nem volt az autókban, ahogy a futóművük is ezerszer kevésbé volt stabil, az apró kerekeik pedig 12-13 colosak és 135-155 mm szélesek voltak a mostani legalább 15 coloshoz és 185-195 mm széleshez képest. Persze, ha te olcsójánosként kínai gumikat veszel, akkor valóban nem jó a négy évszakos, ahogy a téli és nyári is sz*r abból. Ha viszont megfizeted a minőséget (Michelin, Goodyear, Vredestein, Continental...), akkor a négy évszakos is tökéletes és nem csak városban. A 150 lóerős, 340 Nm nyomatékú, üresen 1,5 tonnás Passaton a teszgyőztes négy évszakos gumi 3. éve tökéletesen működik télen-nyáron, éjjel-nappal, városon kívül-belül Ausztriában(!), ahol vannak valódi hegyek és igazi tél is. Utóirat. A magyar nyelvben nem létezik az általad használt "-al" rag. A -val, -vel ragok az általános iskolai tananyag részét képezik, ezért érdemes elvégezni azt. 😉
Harmadik évet kezdem vele, soha többet mást (időközben a másik kocsinkra is ugyanez került) :-) egy csomó ismerőst megtérítettem már, senki sem panaszkodott. Vredestein Quatrac 5
Szerintem nagyon tanulságos egy ilyen videó ! De tovább megyek, legalább egyszer 1 évben mindenkinek tanácsolnék egy ilyen tesztet, hogy megtapasztalja, hogy a saját kocsija hogyan viselkedik egy váratlan helyzetben. Ide értve magamat is persze ! Szerintem elég sokan tapasztaljuk, hogyha 3 szem eső esik milyen lesz a forgalom a városban ! Katasztrófa ! És ez csak a város ! Nem tudom, hogy mennyibe kerül egy ilyen teszt de ha nem drága és aki nem száz kilométerre lakik akkor annak mindenképp ajánlanám kipróbálni ! Biztos, hogy tanulságos. ;)
Itt Magyarországon mindenki profi sofőr, és mindenki kreszoktató vagy volt az. A kommenteket nézve senki nem akar fillerbaszas okán gumit cserélni, elindult a 4evszakos mosdatása.
@@TheBikeBrother figyelj, sok helyen havi 120ezer forintnak az emberek már örülnek. 15ezer kilométerre meg nem fogok 2 külön garnitúrát venni. Biztos a gumigyártók a hülyék, hogy ki mertek találni ilyet. Akinek telik rá, vegyen, akinek 4évszakosra futja az meg vegyen azt.
@@estrophy Mi évente 9000-et megyünk kocsival, mégis van téli-nyari szett, féken es gumin nem spórolunk. Ha nem lenne pénzem utóbbi kettőre, nem lenne kocsink sem, ugyanis a BIZTONSÁG az első. Ezen sokat nem lehet spórolni, mert futóműállításra úgyis menni kell néha. Na ha oda sem viszed, akkor ne is beszéljünk.
@@TheBikeBrother Autótechnikus végzettségem vsn, sehova nem viszem az autót. Örülök, hogy nektek jól megy, de ez a "ha nem veszel 2garnitúra gumit akkor ne is legyen autód" ez meredek. Mi van azzal, aki hetente cseréli a gumit, meg naponta állít futóművet, de ha para van, akkor becsukott szemmel visítva rongyol be az erdőbe? Sokkal nagyobb baj, ha az ember nincs tisztában a kocsijával. 4évszakosom van? Nabumm.. Tudom, hogy mekkora követési távolságot kell hagynom, mennyivel mehetek be egy kanyarba, ha sodródik az autó, hogy reagáljam le. Ha valaki viszont suta, azon a világ összes futómű állítása, meg télinyári gumija sem segít. Ezen kár is tovább rugózni, mert ez a meggyőződésem. *a fék az kicsit más azért. Hogy NEKTEK ilyen esetben nem lenne autótok.. Nos.. Azok TI vagytok. Nem mindenkinek hobbi az autó, van, aki muszájból vesz.
Tanulsagos teszt volt, Köszönöm! Teny,a teli az teli, a nyari az nyari gumi. 4 evszakos gumit ha ingyen adnanak sem tennek fel! Föleg nem itt az alpokban ahol elek.
Egyáltalán nem volt tanulságos teszt, és egyébként is közel 6 évvel ezelőtt készült. A négy évszakos gumik hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években, de az igaz, hogy egyiket sem tervezik (azóta sem) vizes műgyantára, ami soha nem fordul elő közúton. Jégen viszont tesztelik őket, és ott a jobb négy évszakosok a jó(!) téli gumiknál is hajszállal jobban szerepelnek. Bár a jó(!) négy évszakosok vizes aszfalton kicsit, száraz aszfalton sokkal jobbak a legjobb téli guminál is, igazad van, hogy olyan helyre, ahol sokszor van hó, valóban egy jó(!) téli gumi kell télre, ez nem vitás. Bár a legjobb mai négy évszakos gumik csak kb. 5-10 százalékkal maradnak el hóban egy jó(!) téli gumival összehasonlítva, de ha az ember sokat jár hóban, akkor az az 5-10 százalék is kellhett és nagy segítség lehet. Az mondjuk tény, hogy te fogod megszívni a nyári gumiddal, amikor májusban vagy szeptemberben hirtelen jön egy lehűlés havazással a hegyekben, nem az, aki négy évszakosat használ. Akkor is te fogsz rosszul járni, amikor valaki télen +10(+) fokban egy jó négy évszakos gumival az autóján besatuzik a száraz aszfalton előtted, aki téli gumit használsz. Viszont hóban a négy évszakossal hamarabb kell félreállni feltenni a hóláncot. Röviden: mindennek van előnye és hátránya.
Ha a vizes műgyantán lehetne tesztelni a gumik jégen való megcsúszását, akkor a gumigyártók nem építenének 10 M€-s jegesíthető felületű futópályákat. Ez a teszt arra kiváló, hogy összehasonlítsa a gumikat, mennyire csúsznak meg a vizes műgyantán, szerencsére ez viszonylag ritka útburkolat ;)
@@zoltanv.7632 És mi a helyzet az 50-60% állapotú négy évszakossal? Ott is fasza még a féktáv? Mert 4 mm-ig a téliguminál nem nagy a romlás. Tesztelte ezt bárki?
@@balazstari843 Először azt kellene tisztázni, hogy mit jelent a "50-60%-os". Mert mindenki ezzel a százalékkal jön, miközben fogalma sincs, hogy pl. egy téli gumi 4 mm-nél már 0%-os, ami téli használatra a 4 évszakosnál is igaz, de nemcsak a kopottság, hanem a kor is számít.
A magyarokra még Floridában is rásóznák,a prémium téligumit!
5 лет назад+9
3 különböző autó, nem profi sofőrők, meg nem nevezett gumi márkák, modellek. Bejáratós réteg le lett-e koptatva. Ennek így valóban csak érzés értéke volt és annak is kb. értelmetlen a vásárló szempontjából. Ejnye. Nyilván nem is került annyiba a forgatás, mint egy bérelhető gumiteszt pályán külföldön. "A simpsonék már megcsinálták" annak aki tud angolul és nem net-analfabéta kinyílik a világ ebben a témában is.
@@dentu1000 Akinek nincs pénze normális gumira, az egyáltalán ne autózzon! Én már anno a "régi" Swiftre is megvettem a prémium téli és nyári gumikat, a magyarok többsége pedig azonnal lecseréli az autó megvételét követően a gyári felniket két collal nagyobbra, mert az milyen menő már és lássa már a szomszéd, aztán sír, hogy milyen drága rá a gumi. Egyébként nem is kell feltétlenül prémiumot venni, hogy valóban jó gumi legyen az autódon! Aki nyomon követi a különböző gumiteszteket, látja, hogy mindig van egy-két olyan gumi is az élvonalban, ami nem tartozik a prémium kategóriába, de nagyon jól sikerült. Csak egy példa: a Kléber Krisalp HP3 évek óta nagyon jól szerepel a gumiteszteken, holott csak a Michelin másodmárkája. Igen, a Kléber sem annyiba kerül, mint a LimLom márkájú hulladék, de magamat ismétlem: az autózzon, aki hibátlan műszaki állapotban fenn tud tartani egy autót!
@@zoltanv.7632 Jótanács ha autós közegben vagy ne nagyon mondogasd ezt a csak az autózzon aki mindenből prémiumot engedhet meg magának dumád,mert jobb esetben elküldenek vissza a létrehozóidba de rosszabb esetben kapsz két atyai pofont is.
Nem ártott volna hangoztatni, hogy a 4 évszakos gumi is egy prémium Michlen CrossClimate. Sok teszten a legjobban teljesítő 4 évszakos, itt mégis elvérzik. Rengeteg tesztet olvastam, mert tavasszal én is prémium 4 évszakosra váltanék. Ugyanígy évi max 10.000 km-t megyek. Ez a teszt most eléggé elbizonytalanított.
Üdv. Nekem 4 évszakos Matador gumim van és ezen a télen sokat autóztam vele még 25 cm hóban emelkedőn nem takarított úton és nagyon jól viselkedik persze egy VW Touran al ami üresen 1,5t , és van stabilitása. A megfelelő profilmélységgel télen is jól használható ( 2 mm felett ) a húzó keréken mindig a nagyobb profilmélységű legyen.
Pont ezen a pályán voltam és pont a CrossClimate-tel és határozottan jól szerepelt. Se a féktávban, se a szlalomban nem volt érezhető hátrány a többiekkel szemben (lehet, hogy mindenki kocsiján gagyi téli gumi volt? (nem)). A rántópadon meg majdnem annyi múlik a reflexeden, mint a gumin szerintem. Amúgy én maradtam a négyévszakosnál, de azóta már a Nexen-nek van ADAC győztes gumija, azt próbálom épp.
A kerékrántó nem valós szitut szimulál, mivel lehet tudni, hogy mikor, hol, és merre, mennyire rántja. Valós helyzetben nem pont így van. Amúgy viszont azzal egyetértek azzal, hogy nem árt ha az ember gumicsere után, meg téli szezon elején gyakorol egy kicsit ilyen úton. Ismerje csak meg az autója, és saját képességeit, még mielőtt baj lesz.
Én arra lennék kíváncsi hogy a négy évszakos gumik mennyire bírják a tartós 35-40 fokokat, amikor az aszfalt is 50-60+ fokra melegszik? Kérdezem ezt azért, mert a munkahelyemen a céges autókon négy évszakos gumik vannak, és már akkor nyomot hagy a meleg aszfalton, ha a kapura tolatáskor manővereznek.
Többnyire keverékben a 4 évszakos inkább a téli gumikra hasonlít (így mondhatni "lágyabb"). Nem tudom mennyi a 4 évszakosnál az előírt profil magasság (vagyis a használható kopó felület). A téli esetén sokkal kisebb mint a nyárinál, ha ott is hasonlóan követi a 4 évszakos akkor szintén kisebb a lekopható réteg a 4 évszakosnál (de ebben nem vagyok biztos). Persze nyári gumi se jó ha "minimumig" engedjük kopni... fék esetén persze olyankor jobb lesz, de nagyobb eséllyel úszik meg vízátfolyáson mert kevesebb lesz a vályat ami elvezetheti a vizet. De röviden. Mivel a téli gumihoz áll közelebb a (modern) 4 évszakos gumik keveréke, lényegesen kevesebb ideig lesz használható mint a nyári gumik (most körbenézve a neten, nagyon általánosítva és autónként és gumi márkánként is változhat, de a nyári gumikra 60-70ezer km írnak, a téli és 4 évszakos gumikra 40-50ezer km-t).
Nincs ilyen, hogy "a négy évszakos gumi". Olyan sincs, hogy "a nyári gumi" vagy "a téli gumi". Olyan van, hogy egy konkrét márkának a konkrét modellje, ami téli, nyári, vagy négy évszakos. Nem mindegy, hogy Goodyear az a négy évszakos gumi a céges kocsikon (ami az egyik legjobb), vagy Goodride (ami az egyik legsza®abb). A jó négy évszakos gumik télen kevésbé kopnak, mint a téli gumi, nyáron viszont jobban, mint a nyári, mivel a keverékük a kettő között van. A B8 Passaton két nyarat és két telet, összesen 40 ezer km-t futott, újonnan ~7,5 mm mintázati mélységű Vredestein Quatrac esetében az első gumiknak most ~4,5, a hatsóknak ~6 mm a mintázati mélység úgy, hogy még nem voltak megcserélve. Most meg lesznek, legalább még egyszer ugyanennyi km biztos van bennük. Szerintem egy szett gumitól legalább 80 ezer km tisztességes teljesítmény, pláne egy felső-középkategóriás, 340 Nm nyomatékú autó esetében. Ez eddig a saját tapasztalat a nevezett tesztgyőztes gumival, a 2020-ban végezett Auto Bild koptatási teszt szerint pedig 75.090 km-t lehet elmenni vele.
hát nem a legjobb hanem a legolcsóbb :D 4évszakosból is vannak olcsón ÉS jók sőt lehet olyat is beszerezni ami esőben latyakban jobban teljesít mint szárazon melegben :D ez annyira értelmetlen teszt sokat számít a mintázata a guminak sokat a profilmélység és még többet az anyaga legyen az téli-nyári-4évszak hiszen a slick gumik is nyárinak minősülnek és 2csep esőt nem képes elvezetni mert nincsen mivel hiába tapadnak az aszfalthoz a legjobban de egy túl mintás gumi meg nyáron nem jó hiába télen a legjobb és a 2centis hóban úgy megy mintha ott sem lenne...
@@SzecskoSandor na az a vicc hogy az nem egy jól eltalált gumi nagyon szenes és alig van benne lamella ami a lényege egy 4évszakosnak/télinek.... pontosítok nincsen rajta lamella :D mint egy sima nyárigumi csak téli mintával persze hogy szart sem ér én a saját kocsimról tudok beszámolni téli gumival hosszabb volt a féktávom mint a 4 évszakossal ugyan azon az úton és ugyan azzal a tempóval mindezt úgy hogy a téligumi drágább is volt de ugyan ez volt a gondom vele nincsen lamella és kemény volt mint a beton(sok szén) pedig 1éves volt vagyis 1 szezont mentem rajta
Az igazan nagy vicc az, hogy ezt tesztnek szantak. Kb azt a spektrumat fedi le a teli autozasnak, amibol a legkevesebb van Magyarorszagon. Jeges ut.. Ha kicsit is objektivek akartak volna lenni lett volna nedves ut, szaraz ut ugyanezekkel a feladatokkal evszaknak megfelelo homersekletben. Kb azt a benyomast kelti, hogy fos a 4 evszakos felejtsd el. Pedig ez igy ebben a formaban es foleg ilyen aranyokkal nem igaz. Totalcar csinalt egy tesztet a temaban, erdemes atfutni :)
Mnna. Prémium, közepes árkategória, stb. Ezek semmit nem jelentenek. Vannak gumitesztek, ahol márkát, értékelést olvashatunk a neten. Ez segíthet választani. Voltak Sz.r prémiumtesztek (pl. Michelin Alpin A5(2014-5) és jó nevenincsteszt is(pl.Sava Eskimo2007-8) Nem a márka számít!!! Magyar hülyeség. Nekem 10 éve SX 4-em van. 2 gumigarnítúrát vettem, csak a legjobbak közül, tesztek alapján. Nem csalódtam eddig soha. 2008:Pirelli Snowcontrol I., Continental mittudoménmármi, /2014 Michelin Alpin A4, Dunlop Sport BlueResponse Mindegyik különösen ajánlott/példás volt a teszteken. Ki tud több gumit összehasonlítani, stb? Nekem ez a lényeg.Közülük ezek voltak a legolcsóbbak. És igen, 2004-8 között volt új Matador téli gumim. Megúsztam kár nélkül, mikor belecsúsztam hátulról egy furgonba. És volt új téligumim, ami jól fogott, 1x megmentett, de 1 télen 5e km-en lement 3 mm. És az megint HÜLYESÉG, hogy ja, én keveset megyek.... Ha pont akkor kell az az X méter, amivel a jobb többet tud? Megbazilikázhatod az egészet. Mennyi egy lökhárító, egy ajtó....? Jól láttam a a 4évszakos mintája alapján MichelinCrossClimate volt--- igen, visszanéztem, az volt, látható a felirat.( Hú, pedig ilyenben gondolkodtam.)......Nagy csalódás... Szóval aktuális tesztek évente 2x vannak, azok segítenek. Tavasszal és ősszel. Jó, tudom, volt ADAC-csalás... Akkor is. Szerintem.
Csak hogy teljes legyen számodra az összkép. Ez egy vágott anyag volt. Többen dolgoztak azon, hogy amennyire lehet hiteles legyen. Azonos helyen és sebességnél kezdtünk fékezni. Sofőröket direkt cserlégettünk. (Ez azért nincs a videóban, mert egy 1 órás videót nem néz meg szinte senki) Tövig nyomtuk a féket, az ABS-re bízva a többit. A pálya mindig egyforma volt. Nyilván ez nem az Adac teszt volt. Az történt amit láttatok a videóban. Még direkt márkákat sem akartunk le-fel húzni. Ha megmondjuk, az nem tetszett volna sokaknak. :-) Ennyit tudtunk ebből kihozni. Ezen körülmények között (ami extrém volt, az tény) a 4 évszakos ijesztően teljesített. (Pont). Ennyi. Üdv.
Kedves @@BpiAutósok Arra akartam kihegyezni a hszt, hogy ne márkában gondolkodjunk, és a Ti tesztetek is alátámasztja ezt. Számomra teljesen hiteles volt a videótok! A leendő autógumi-vásárlóknak szólt a mondanivalóm. A gumitesztek megneveznek, Ti figyelemfelhívtok! Pont jó volt a videótok. Szerintem a célt elértétek . Ennyi :)
@@Mertsajt Mire hívják fel a figyelmet!? :D Ne viccelj már! Pont Te magad írtad le! A gumitesztek alapján pl. az egyik (ha nem A) legdrágább prémium téli gumi, azaz a Michelin Alpin A5 a középmezőny végén kullog a tudásával a tesztek szerint, miközben a szintén Michelin által tervezett és gyártott, de Kléber néven forgalmazott (Krisalp HP3) középkategóriás(nak szánt) gumi az egyik legjobb, ami kapható, s nem csak az anyacég Michelin termékét, de több másik "prémium" gyártót is maga mögé utasított a teszteken. Közben alig van még pár olyan gyártó, aki igazán jó négy évszakos gumit tud gyártani, de azok cseppet sem a budget kategóriába tartoznak, hanem a prémium téli, vagy prémium nyári gumiknál érezhetően drágábbak. Nyilván nem ilyennel hasonlították össze a nem tudjuk, hogy milyen, de prémiumnak nevezett, valamint nem tudjuk, hogy milyen, de középkategóriásnak nevezett (ki tudja, mikori gyártású és mennyit futott) téli gumikat... Szóval mire is hívják fel a figyelmet? :D:D:D:D:D Arra, hogy ne hallgass a hülyeségre, ahol általánosan kijelentik, hogy a prémium szuper, a középkategóriás gyengébb, a négy évszakos meg maga a halál? :D
Nem mindegy, mi volt a négyévszakos gumi ! Pl. Pirelli CINTURATO ALL SEASON SF 3 jeges illetve vizes felületen fékezésben (Auto Bild, ADAC, Tyre Reviews tesztek 2024-ben) magasan első helyen teljesített a kategóriában. Nem gondolnám, hogy ebben a konkrét 45 km/h tesztben ! 42 méter ! lett volna.
ugyanez a tapasztalat... pl Vaci uton befele, 60-as tábla az elején, hagysz 2 autónyi helyet mert kanyarból nem látod a lámpát se azt hol a sor, és hátulról szlalomban kielőzve 3-an is bejönnének ha valahogy beférne, és ahogy behúzták egyből fék mert áll a sor, fogják a besorolók stb. És nem csak egy ilyen van, ez rendszeres. Hagysz egy távot hogyha vált a lámpa ne kelljen satuzni, erre jó esetben egy villanás index már besorolás közben :/
Árpi Kéri Ez nem az Adac teszt volt az tuti. :-) Azt mutatta meg, amit láttál, nem pedig a táblázatokat. Szerintünk sokatmondó. Ebből most ennyit lehetett kihozni. Üdv.
@@BpiAutósok Hát valóban nem, ebben egyet értünk... Kár érte, mert nagyon kicsivel több ráfordítással jobb dolgot hozhattatok volna össze: pl váltott sofőrökkel, minden autóval/gumival mértek négyet-négyet, a legjobb és legrosszabb eredményeket eldobjátok és fennmaradókkal kezdtek valamit... A valósághoz is közelebb lett volna és hitelesebb is lett volna... és tényleg azért kár, mert nem kellett volna hozzá sokkal több idő... Vigasztalásként csak annyit, hogy az ADAC teszt sem sokkal hitelesebb, főleg mióta kiderült, hogy pár éve az egyik (azt hiszem) autógyártó gyakorlatilag kilóra megvette őket...
Árpi Kéri Csak hogy teljes legyen számodra az összkép. Ez egy vágott anyag volt. Többen dolgoztak azon, hogy amennyire lehet hiteles legyen. Azonos helyen és sebességnél kezdtünk fékezni. Sofőröket direkt cserlégettünk. (Ez azért nincs a videóban, mert egy 1 órás videót nem néz meg szinte senki) Tövig nyomtuk a féket, az ABS-re bízva a többit. A pálya mindig egyforma volt. Nyilván ez nem az Adac teszt volt. Az történt amit láttatok a videóban. Még direkt márkákat sem akartunk le-fel húzni. :-) Ennyit tudtunk ebből kihozni. Ezen körülmények között (ami extrém volt, az tény) a 4 évszakos ijesztően teljesített. (Pont). Ennyi. Üdv.
Minden gumi váltós időszakban kellene foglalkozni ezzel a témával! Csak köszönet illeti azokat akik időt és energiát ölnek abba hogy fényt gyújtsanak a fejekben!
Láttam már olyat téli időszakban vasúti átjáróhoz érkeztem az pirosra váltott előttem lévő autó a féket nyomta ennek ellenére jeges úton becsúszott az átjáróba. Az volt a szerencséje hogy ott jóval vonat előtt lezárják a sorompót autós egyszerűen tovább ment.
40 eve keztem autozni es motorozni Erdelyben es YOKO-SIMA gumikkal autoztunk jeges utakon problema nelkul, ABS sem volt ,ESP sem volt kiporgesgatlo sem volt nem ismetuk a teli gumit a mese mondo nyari gumit stb. stb. Az igazi mertado a gepkocsi vezeto, a tobbi .....marketing......
Marketing?! Mit kerestek ti az utakon?! Te vagy az a 20 al tötymörgő mert szar gumid van és feltartod a forgalmat típus? 40 éve...szarabb autók voltak 800 kilóval 50 lóval nem 1500 kg meg 180 ló :D
@@kovacsgergo8738 Minek a fasznak 180 lo ha a megengedet sebesseg 50-meg autopalyan max 130 km/ora?Es apropo mikor en 200 km/ora rohantam te meg apadban voltal.Meg most 70 eves koromban is villara veszem az ilyen fel bena BMW -es manusokat. Koztunk a kulombseg az hogy nekem nem, egy furfangos mesterseges agy meg engedi vagy sem hogy mikent vezessek.EMBER VAGYOK ES NEM SZERETNEM HOGY EGY MESTERSEGES KUTYURU PARANCSOLJON.Mikor vezetek szeretem elvezni azt amit csinalok ,at erezni az ut viszonyokat es egyut "erezzek" az autoval.
A téli gumi kizárólag latyakos havas úton jobb a nyári guminál ill. a négyévszakos guminál. Az összes többi esteben mínusz 10 foknál is sokkal jobb a nyári ill. a négyévszakos gumi. Legfőképp a népbutitás megy, én saját magam teszteltem mindent, és 29 éves tapasztalatom is van hozzá. A valaki viszonylag keveset megy évente, akkor kizárólag és egyedülállólag a négyévszakos gumi a legjobb megoldás, de abban a prémium kategóriásat kell venni.
@@chn1974 Kedves Ferenc! Mit bizonyít ez a videó? Teszteltek egy "prémium" gumit, egy "középkategóriás gumit", meg egy "négy évszakos" gumit. Elárulnád, hogy melyik gumi melyik márka melyik típusa volt, s mikori gyártású, s mennyit futott? Tényleg érdekel! Tehát te le tudsz vonni ebből a "tesztből" következtetéseket? Áruld már el, hogy hogyan jutottál bármilyen következtetésre is, mert engem nagyon érdekel! ;-) Lehet, hogy a létező legjobb prémium téli gumit hasonlították össze a legócskább középkategóriás másik téli és a legócskább négy évszakos gumival. Lehet, hogy a "prémium téli" egy 100 éves múlttal rendelkező európai márka terméke volt, a két másik pedig egy 3 éve alapított kínai cég hulladéka. Ez a teszt így semmit sem bizonyít! Csak azoknak számít bizonyítéknak, akik tájékozatlanok, így erre a "tesztre" hivatkozva még több butaságot fognak szajkózni eztán. A tájékozottak nevetnek, vagy sírnak ezen a "teszten". Mutatok én neked olyan méregdrága "prémium" téli gumit, meg olyan sokkal olcsóbb "középkategóriás" téli gumit, ráadásul ugyanattól a cégtől, ahol a prémiumot kenterbe veri a középkategóriás, sőt, mutatok simán olyan négy évszakos gumit, ami szintén sokkal jobban szerepel a nevezett "prémium" téli guminál.
@@zoltanv.7632 Ez csak eklatáns példa, de a való élet számtalanszor bizonyította. Azoknak nem, akik csőlátással rendelkeznek, vagy egyszerűen csak tapasztalatlanok. Saját tapasztalat pont ugyanezeket igazolta. Jelenleg is van autóm téli gumival (illetve nyára nyárigumival), meg van 4évszakos szettel szerelt is, az elmúlt években pedig számtalan volt mindegyik szettből. Hidd el, nem vakon beszéltem. Jelenleg egy prémium 4 évszakos, vagy egy sokat futott prémium 4 évsszakos szettet tudok megmutatni neked, hogy hogyan teljesít a középkategóriás télihez képest. Ég és föld a kettő. Hiába prémium a 4évszakos, a középkategóriás téli sokkal jobban teljesít már vizes úton is, de a mostani vegyes, helyenként jeges felületen meg pláne.
@@chn1974 Kedves Ferenc! Köszönöm a hozzászólásod! Biztosan nem tudhatom természetesen, de nagy valószínűséggel Te is abba a 99+%-ba tartozol, akiknek sokkal kevesebb vezetési gyakorlatuk és tapasztalatuk van, mint nekem. Évek óta az összes európai gumitesztet elolvasom, valamint igen sokat vezetek és nem csak személyautót, így azt hiszem, nem mondhatjuk, hogy "csőlátással rendelkeznék". Ezek a tesztek számodra is elérhetőek; nagyon sok esetben a négy évszakosokat együtt tesztelik az adott évszakos gumikkal, ezért van összehasonlítási alap rendesen. Itt egy idei teszt: www.arboe.at/infos/rund-ums-auto/reifen-und-raeder/arboe-reifentests/1633/ Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a tesztgyőztes télihez képest 2%-kal elért gyengébb eredmény, és ezzel a téli és négy évszakosok között együttesen nézve a 2. hely nem számít rossznak, sőt! Az persze tény, hogy jó nyári gumit már egész sokan, jó téli gumit nem túl sokan, jó négy évszakosat pedig (egyelőre?) csak pár gyártó tud gyártani. Az is tény, hogy megveszed ma a legjobb gumit, de 3 év múlva már az öregedésnél és kopásnál fogva a töredékét tudja, mint újonnan. Boldog karácsonyt kívánok! :)
@@zoltanv.7632 Nem ismersz, de feltételezel dolgokat rólam. Ha hivatásos kamionos, vagy buszsofőr vagy legalább 15-20 éve, akkor van esélyed arra, hogy többet vezettél eddig, mint én. Nem nagyon volt még olyan autóm, amin a gumi kibírta volna 3 évig. Még úgy sem, hogy cserélgetem a téli, meg a nyári garnitúrát. Egy szett gumi 80-90ekm-nél többet nem tud elmenni. Ez nincs két év futása 1-1 autómnak. A többit nem sorolom ide, mert azokat nem csak én vezetem, de azok még ennél is gyakrabban szorulnak cserére. Jelenleg 11 jármű van, amivel kapcsolatban van saját, első kézből vett tapasztalat. A gépeket nem sorolom ide. Az eddig alattam megfordult autókat nem nagyon tudnám most összeszámolni, de amit eddig vezettem, az valahol valahol 100 környékén van (nem, nem vagyok se tesztelő, se hivatásos, se semmi ilyesmi). Szóval elhiheted, hogy van tapasztalat bőven. Nem állítom, hogy nem lehet nálam többet vezetni, vagy tapasztalni, de vagy ugyanabba a kevesebb, mint 1%-ba tartozunk, vagy neked van kisebb tapasztalatod. ;) Amire hivatkozol 2%, az inkább 3%, de ez még nem is vészes, de ha úgy nézzük, hogy kivesszük a zajt, meg a gördülési ellenállást, akkor máris 6% lesz. Fékútban meg minden körülmények között jobb volt a legjobb téli a legjobb 4évszakossal szemben. Szőrszálhasogatás? Majd ha pont az a pár méter hiányzik, akkor más lesz a leányzó fekvése. Szóval maradjunk annyiban, hogy a kivétel nélkül mindenhol bebizonyosodik, hogy a téli télen jobb, mint a 4évszakos, a nyári meg nyáron jobb. Lehet kompromisszumot kötni, csak az első cssattanás elviszi agumin megspórolt pénzt. ;)
A bénák és kezdők gumija a szezonális. Itthon 4 évszakossal 11 éve megyek. Minden hóból kijottem eddid és balesetmentes vagyok. Apaink is a Taurussal a Zsigulin nem ilyen mintákkal mentek télen nyáron...
Apáinknál nem volt gond, mert akkor mindenki egyféle gumival ment. Így havas úton 40-ről mindenki 80-100 méter alatt állt meg. Most meg aki télivel megy az 20 méter, aki nyárival az 60-100 méter.
@@dupajizsolt4875 Kilométer és autóarányosan több baleset volt. A balesetek súlyossága (halálos, súlyos sérültek száma) pedig sokkal rosszabb volt mint most. A 4 évszakos amúgy egy jó választás.
Lekopott 4 évszakos gumit tesztelnek -.-' Valaki vigyen már oda egy autót Michelin Latitude Tour HP val. ott kezdődik a jó 4 évszakos gumi. egész télen azzal jártam terepre. friss hóba - lefagyótt hóba stb emelkedőn felfelé és lefelé ....
@Bp-i Autósok Közössége Te kis kamus! 3:13-nál látszik Michelin CrossClimate van rajta ami nem új, de még az új ára is ebben a méretben 26-28ezer körül van! :))))
@@flame04ful Itt pl. majdnem 60 ezer, ha már ennyire kötekedni tetszik, de nem érdekes. Ez volt rajta konkrétan. Ja, és új. Okés? Nyilván nem. Biztos lesz még valami a tarsolyban :-) e-autogumi.hu/michelin-crossclimate-215-55-r17-98-w-xl-negyevszakos-gumi-675405
Már 500??? Volt aki 300-at írt... Jó életveszélyesek az autógumik akkor az első 500, (vagy amennyit éppen írtok) kilométeren :)) Viccen kívül: Nem tudjuk mennyit ment, azt tudjuk, hogy idei szezon elején szerelt volt mindhárom tesztben szereplő gumi. Nem volt óraállás egyeztetés sem, meg autó súlymérés sem. (Ennyi erővel biztos téglák voltak valamelyik csomagtartóban, mert a lényeg, hogy manipuláljunk nem? Úgy, hogy még direkt a márkákat sem írjuk ki) Ugyanmár... Meg kell csinálni saját magatoknak, meg leszervezni ezt, annak majd hisztek. Az a tuti. Szép napot. Részünkről no komment tovább... Sorry. Üdv.
Tegyük fel, hogy a műgyanta nagyjából megfelel a tükörre fagyott felületű útnak. Akkor azt tanultuk ebből a videóból, hogy a prémium téligumi lényegesen jobb a négyévszakosnál a magyar téli útviszonyok nagyjából 20%-ában. A maradékban meg jobb a négyévszakos, ez már sokszor bebizonyosodott... Mindenki döntse el magában: 20% vs 80%. Aki pedig demagóg módon téligumit akar ráerőszakolni minden egyes emberre, az abba is gondoljon bele, hogy mások életével is szórakozik. És ha egy átlagos téli napon pont az a néhány méter fog hiányozni, mint amennyivel a téli rosszabb a négyévszakosnál, akkor meg ott a baj... Aki mindig maximális tapadást akar, annak sajnos olykor naponta többször is gumit kell váltania. Ez van.
Egy átlagos ember életének egy tízezred részében balesetezik, a többiek meg szerencsés esetben soha. Olyankor jól jöhet a biztonság. Az ember élete nem mérhető pénzben... Az egészség minden pénzt megér. Biztos lesz olyan hozzászóló, aki ebbe beleköt, annak tiszteletben tartom a véleményét, de el nem fogadom.
Altalaban telen 8 fok alatt van az homerseklet igy jobban jarsz a teligumival mind kanyarban mind fektavon. Nyaron pedig lenyegesen hamarabb megalsz a nyarigumival mert nem kenődik a meleg aszfalton ugy mint a teligumi. Negy evszakossal meg a jeges uton lathatod hogy van 20 meterrel tobb fektav illetve nyaron is kesobb allsz meg vele :/
@@NGrosz-zv7hx A Totalcar tesztjei szerint száraz úton mind a négyévszakos, mind a nyári jobb a télinél... És teljesen mindegy, hány fok van... Nem én mondom, a Toralcar.
@@JBalazs eleg sokat jarok telen nyaron. 90% ban télen van egy kis fagyott pára vagy valami nedvesseg az uton kb minden reggel ezt megfigyeltem, aztan megyek kb 2 km t es maris van egy S kanyar a volgyben ahol altalaban le van fagyva ez a párás dolog 5 napbol 4 szer szoval ott tuti h jobban jarok a teli puhabb kevereku teligumival es az egyenesekben is szinten kicsit fagyos az ut ott is jobb a fektavom. Szoval ezzel nem szabad szamolni h szaraz e az ut szarazon szinte mindegyik gumi jol tapad....
@@JBalazs amugy szaraz uton eselytelen hogy mondjuk nyaron 30 fokos aszfalton hamarabb megallsz a 4 evszakossal mint a nyarival mivel a 4 evszakosnak eleg durva a mintazata hogy telre is jo legyen a nyari sokkal nagyobb feleluten erintkezik az aszfalttal illetve a kemenyebb nyari keverek kevesbe csuszik meg a forro aszfalton mint az a vegyes keverku 4 evszakos.
A szlalomnál, nézzétek a féklámpát, a 4 évszakos csak a végén fékez, a másik meg már az elején nyomja, ég a féklámpa ---) Nem releváns emberek, irreleváns tesztje...
Te is nagy hozzáértő vagy :-) Szerinted mivel segített volna a szerencsétlen 4 évszakos magán, ha fékez. Méginkább alulkormányzottá vált volna azokon a gumikon, még korábban. De ha így lett volna, ebbe kötsz bele :-) :-)
@@BpiAutósok Nem segítségről van szó, hanem objektív profi tesztről, van sok itt is nézz körbe, milyen egy teszt..) Ez Gebin teszt , amit itt bemutattak!
Csak hogy teljes legyen számodra az összkép. Ez egy vágott anyag volt. Többen dolgoztak azon, hogy amennyire lehet hiteles legyen. Azonos helyen és sebességnél kezdtünk fékezni. Sofőröket direkt cserlégettünk. (Ez azért nincs a videóban, mert egy 1 órás videót nem néz meg szinte senki) Tövig nyomtuk a féket, az ABS-re bízva a többit. A pálya mindig egyforma volt. Nyilván ez nem az Adac teszt volt. Az történt amit láttatok a videóban. Még direkt márkákat sem akartunk le-fel húzni. :-) Ennyit tudtunk ebből kihozni. Ezen körülmények között (ami extrém volt, az tény) a 4 évszakos ijesztően teljesített. (Pont). Ennyi. Üdv.
@@horvathg5 Minden esetre 2 nap alatt azért 52 ezer embert érdekelt. Úgyhogy reméljük azért volt itt helye és létjogosultsága egy ilyen tesztnek is. Üdv.
a forma 1 megmutatta a gumi minösege a legfontosabb teli vagy nyári gumi ha megteheted vedd a jobbat ha kezdö soför vagy akkor meg kötelezöa premium gumi
A Forma 1 megmutatta, hogy ahhoz, hogy a létező legjobb tapadást érjük el, kifejezetten az abban a pillanatban legideálisabb gumit kell feltenni, azaz akár 2 óra alatt háromszor gumit kell cserélni. Azt kívánja mondani, kedves József, hogy Ön ónos esőben szöges gumival jár, esőben esőgumival, ha felhajt egy földútra, akkor felteszi a terepgumit, ha hó van, akkor a legjobb hógumival, ha száraz az aszfalt, akkor pedig... Tehát Ön így csinálja? Magánál hord 5-6-8 garnitúra gumit felnire szerelve és akár egy 1 órás autózás során négyszer-ötször lecseréli a 4 kereket? Ha nem, akkor nem értem a hozzászólását. Meg amúgy sem, mert gumit nem az ára, hanem a tulajdonságai alapján veszünk. Nem minden prémium gumi tapad jól, s sokszor a sokkal olcsóbb (akár konszernen belüli) társaik jobbak náluk, vagy legalább ugyanolyan jók.
@@zoltanv.7632 Nem kell túl gondolni csak annyi hogy a tapadás fontos kinek milyen mértékben helyzet függő szélsőséges esetben pl ónos eső esetén utcai autóknál szinte mindegy mi van a kocsin lassan kell menni de nagyon és a kezdő vezető ne autozzon az pedig hogy afékut ill féktavolsag gumi függő is tény mitnem lehet ezen érteni a forma 1 ben 20 kör után nem tudnak gyorsan menni tehát a kopottgumi el melegedett gumi nem tapad de ez kiélezett körülmények esetén van... Akik csak hétköznapi vezetők azok téli és nyári gumikat használnak Angliában élek itt ha le esik 5cm hó megall az élet a téli gumit nemsokan ismerik tehát télen téli gumi lehetőség szerint jó minőségben nyáron meg még valami közepes kivéve Németországban ahol 70 éves néni 200 felett tép a kombi passattal bár ők évente cserélik remélem most érthető amit leirtam bár ez nem szentírás szubjektív vélemény a szerintem a forma 1-es hasonlat be zavarhatott ott ugyanis 2 óra alatt többször cserélnek gumit több keménységű tipust kell feltenni
Ha a forma 1-es hasonlatot elfelejtjük, akkor sincs túl sok értelme eme kijelentésnek - már bocsánat. Mi az, hogy kötelező a prémium kezdőknek? Nem. Kötelező megtanulnia a kezdőnek, hogy rendesen kezelje a kocsit éles helyzetekben! Már ha akar közlekedni normálisan az utakon és nem csak azért szerezte a jogosítványát, hogy ne csesztesse a rendőr, ha épp csapatni vágyik... (ne is menjünk bele) A legfontosabb, hogy kulturáltan és szabályosan közlekedjen. Természetesen a szabályokba beletartozik a gumik minősége is, de nem az árcédulája. Figyeljünk oda, mennyi a kopása a guminak. Én a jól bevált módszerre esküszöm: amikor a gumi rovátkáiban nem tűnik már el a százforintos érme ezüst széle, kopott - csere! Ha ráz az úton, nézessük meg, állíttassuk be. Ne keverjük össze, melyik gumi melyik helyre való - hiszen a gumis sem potyára írja rá, hogy JH vagy BE stb. Ezek után mondhatnám, hogy a felni sem mindegy. Az is elkopik, patkázásnál deformálódik, plusz az évek során korrodálódik. Az alut is tönkre teszi a só. Szóval arra is érdemes odafigyelni. Visszatérve a gumikra: az árcédula mellékes. Aki megteheti természetesen vehet drágábbat, ha az ízlése azt kívánja, de sokan vannak, akik inkább a kis betűket lesik, melyekkel besorolják a gumi képességeit (fogyasztás, tapadás, zaj kibocsájtás) - szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy neves cég logója.
Két kérdésem lenne: ha a négyévszakos gumi ennyire életveszélyes, miért gyártják egyáltalán??? Szerintem a gyártókat kellene beperelni, amiért tudatosan, anyagi érdekből kifolyólag dob piacra életveszélyes árut. (Vajon hány ember lelte halálát amiatt, hogy hitt az elnevezésben, "négy évszakos". Azaz, minden évszakban biztonságos. A másik kérdésem: Ha a csúszós úton való vezetés "élményét" ilyen pályán meg lehet tapasztalni, és ezzel megtanulni is, akkor a jogosítvány megszerzéséhez, miért nem iktatják be kötelezően a gépjármű-vezetés oktató programjába ennek oktatását, illetve gyakorlási lehetőségét is???
gondolom ön sokszor vezet vizes műgyantán... :) - mindenféle gumi megcsúszik mivel a jeget szimulálja. ja és a másik: ön szerint akkor télen a téligumikkal senki sem megy bele a másikba ? :) kétlem. a lényeg ésszel kellene menni de mivel az emberek 90%-a idióta birka igy hiába a téligumi,ugyanugy összemennek...
Ez a gumi, ahogy a képen látod (3:13-nál), nem valódi 4 évszakos volt. A tényleges 4 évszakosoknak szintén kis lamellái vannak, hasonlóan a télihez, csak kevesebb. Itt valami gagyi 4 évszakosnak mondottat láthattunk, ami inkább sima nyári.
József János Fórizs: Azért gyártanak ilyen gumit, mert annak kényelmesebb aki csak városban autókázik és nem találkozik extrém hóval vagy jéggel nagy sebességgel meg pláne. A másik ok és az inkább lényeges, hogy azokban az országokban ahol egész évben legtöbbször 5-20 fok között van a hőmérséklet (nincs hó, fagy meg extrém meleg sem nyáron mint pl. Angliában) ott is vezetnek autót. Én amikor ott éltem prémium 4 évszakossal közlekedtem egész évben de miután hazaköltöztem vettem külön prémium nyárit meg télit. Amúgy meg még ha hülyeség is lenne a 4 évszakos (itthon amúgy szerintem az) akkor sem kötelező megvenni. Gyártanak sok más hülyeséget is (pl. toronyórát lánccal), nem muszáj megvenni, úgyhogy nem a gyártókat hanem a vásárlókat kellene beperelni. Ha valaki csizmában van nyáron és szandálban télen akkor ki hülye, a cipőboltos?
Ennél olcsóbb (és sz@rabb) gumit nem találtál? Most tényleg a gumin spórolsz!? Aztán majd összetöröd más autóját... Az autózzon, akinek van rá pénze és hajlandó is áldozni rá!
Nekem már csereérett volt a téli és a nyári garnitúrám is, így inkább vettem 4 évszakos Goodyear Vector 4 Seasons Gen3 gumikat. Úgy tapad mintha odaragasztották volna az aszfalthoz. Aranyszabály a 4 évszakosnál hogy nem veszünk gagyit. Vezettem vele havas úton is, nem volt gond. A mostani telek (max 2 centi hó) mellé felesleges a téli. Ha leesik 20 centi akkor meg nem megyek sehova :D
Sok éve járok prémium négyévszakos gumikkal. Ausztriában élek dombvidéken, ahol azért a hó sem olyan ritka. Sosem volt problémám a gumik miatt.
Megkérdezhetem milyen gumik váltak be?
Parasztvakítás. Az alap, hogy minimum 3x kellett volna megcsinálni, annak az átlagát nézni ugyan azzal a sofőrrel, arról meg ne is beszéljünk hogy a 3. sofőr nem mert a fékre lépni. Tök jó lett volna, ha úgy csináljátok, ahogy azt kell... Nem díjazom a 4 évszakos gumit, de ha ennyire elfogultak vagytok, és nem csináltok rendes tesztet, lehet elkezdem jobban megkedvelni. 🤣
Na akkor oszlassunk el pár tévhitet. A kedves szenzációhajhász rádiós futóbolond által felhergelt hallgatóság - és most már nézőség - egy dolgot felejt el. A fizikát nem lehet megbas...ni. Amikor az út csúszóssá válik, akkor tökmindegy, hogy milyen - nem szöges - gumi van a felniken, az csúszni fog. A sofőr intelligenciáján múlik, hogy lesz-e baleset vagy sem. Ha tudom, hogy egy négyévszakos gumi van a kocsimon akkor másképpen - óvatosabban, lassabban, nagyobb követési távolsággal - kell vezessek. A célnak attól még jobban meg fog felelni, mint egy nyárigumi.
A gond az olyan fajta - videón is jól megfigyelhető - kromanyoni idiótákkal van aki felteszik a "prémium" téligumit, és egyből azt hiszik, hogy a tükörjég is nyári aszfalt. Ugyanez figyelhető meg a nagy "prémium" 4×4 SUV tulajoknál is, akik azt hiszik, a nagy prémium kerekek, meg a sok három-, és négybetűs elektronika majd "megóggya" Közben meg nyomják neki, mint a barmok.
Lehet bármilyen vezetéstámogató aktív és passzív rendszer a kocsiban, a balesetek 90%-ban a sofőr helytelen döntései fognak szerepet játszani. ezen helytelen döntések pedig magas százalékban olyan alapokon nyugszanak, mely alapokat a prémium téligumi, meg az autók biztonsági rendszereibe vetett hit biztosítja. Pedig a valós helyzet az általános iskolai fizika tankönyvekben is megtalálható.
Írtál pár jó, jogos és hasznos dolgot, látszik, hogy értesz hozzá. Nem lenne baj, ha egy ilyen pályán kötelező óraszámot töltene el, akinek jogsija van.
Viszont a műsorvezetésről fogalmad sincs, abba nem volt szép belevauzni, főleg ilyen személyeskedően ellenszenves stílusban. Egyébként azokról a dolgokról, amiket leírtál, nagy részben volt szó a videóban is, de köszönjük. Üdv.
A lényeget nagyjából összefoglaltad. Sajnos általában azok a sofőrök okoznak baleseteket, akik a prémium téligumi, meg az autók biztonsági rendszereibe vetett hit miatt fittyet hánynak a fizika törvényeire az helyett, hogy lenne megfelelő mértékű elővigyázatosságuk, tapasztalatuk és úgy vezessenek, hogy sem a saját, sem mások testi- és autójuk épségét ne kockáztatják.
Na végre!hogy valakinek igaza van
Ezzel nagyon is egyet értek! Gratulálok!!
Mikor értitek meg, hogy a vezetési stílust a gumihoz kell igazítani, és aki nem tudja agyilag felfogni, hogy a gumija és az autója az adott körülmények között mit bír, annak rohadtul nincs keresnivalója az utakon, mert ők hiszik azt, hogy a téligumiistennel az autója alatt 150-el mehet a jégen is.
Mekkora szerencse, hogy bár 6 éve autózom négyévszakossal, még soha nem fordult elő, hogy hirtelen fényesrecsiszolt vizes műgyantán találtam volna magam! ;)
....keveset jàrsz ilyen tesztpálýákra
@@zsoltvarga81 Félretéve, hogy a "de azt érted ugye" kezdet nem túl sok kooperatív szándékot sugall, sokkal inkább lekezelő kioktatást, lapozzunk, és érdemben mégis reagálok :)
Valójában részben egyetértek veled, a bemutatott teszt nem alkalmas a gumik jégen való megcsúszását jellemző tribológiai mutatók kimérésére, hanem arra való, hogy a vezetőt felkészítsék a megcsúszás kezelésére.
Éppen erről szólt a kommentem, alkalmatlan a teszt arra, amire a készítők számták, nem lehet vele a téli és a négyévszakos gumikat összehasonlítani.
@@strangermm igen tegyuk felre, en sem elemzem a te kommentedet, okoskodas teren.
Biztosan minden ugy van ahogy mondod. Ezek a palyak szart sem ernek! Tovabbi szep napot es sok sok balesetmentes kilometert!
@@zsoltvarga81 Az a tény véletlenül se zavarjon, hogy leírtam, mire jó az ilyen pálya (rutin megszerzése csúszós úton való vezetésre) és mire nem jó (gumik tribológiai jellemzőinek összehasonlítására), tehát pont nem azt írtam, hogy szart sem érnek. Látod, mennyire igazam volt, hogy veled nem érdemes még elkezdeni sem az eszmecserét? Önkritikában és jellemfejlődésben gazdag kilométereket kívánok ;)
@@zsoltvarga81 Első lépésben az értő olvasást kellene megtanulnod, utána jöhet a többi, amit írtál :D
Érdemes megjegyezni, hogy a 2018-as ADAC teszt alapján az összes négyévszakos gumi a jégen jobban teljesített, mint a referencia téli gumi.
Ennyire hiteles ez a műgyantás teszt. Az Autónavigátor is évek óta ugyanezt a valótlanságot hangoztatja a téligumi tesztjénél, hogy a vizes műgyant a hónak és jégnek felel meg. Közben az egyik gumimodell francia prémium), ami a külföldi, valódi havas-jeges teszteken az egyik legjobban szerepelt, a vizes műgyantán végzett magyar teszten az egyik legrosszabb volt.
A kék suzukival végzett féktesztnél amin a 4 évszakos gumi volt még az abs sem dolgozott anyirra nyomta a féket. Vicc kategória volt ez a teszt😅😅😅😅😅
Pont ezt akartam írni! Jóval később bukott az autó orra mint ahol a fékezést meg kellett volna kezdeni és igencsak a végén kezdett dolgozni az ABS! Mindamellett nem lehetett tudni hogy milyen állapotban voltak az abroncsok! Például a prémium gumit most vették le a polcról a négyévszakos meg 8 éves és mentek vele 60 ezer kilómétert! Valamennyi különbség biztos van de ez nevetségesen átlátszó teszt volt! Én szívesen letesztelném azokat a gumikat persze mindegyik autón ugyanolyan állapotban ha az egyiken új a gumi akkor a másikon is az legyen! Magyarországon ahol egyébként alig van hó és a hőmérséklet sem extrém alacsony lehet egy jobb négyévszakos gumival jobban járok mint a télivel!
Az sajnos nem derült ki hogy a négyévszakos gumi prémium, közép vagy alsó kategóriás-e így nehéz összehasonlítani.
Ez teljesen tróger hozzáállás
@@csmotor5065 Milyen értelemben? 6 éves "teszt". Prémium téli VS nem tudni milyen 4 évszakos gumival. Jogos a kérdés hogy mégis milyen gumi volt.
@@csmotor5065 Ja jó tróger vagy! Egy fos gyártó gumija ami tele van műanyaggal sokkal jobban csúszik, írhat rá bármit!
@@csmotor5065Az a helyzet hogy pont a te hozzászólásod tróger.Az egész videón érzik hogy minden áron a drágább a jobb.
Én is régóta négy évszakos gumikat használok. Azt érdemes megegyezni, hogy ezek között is vannak minőségbeli különbségek (felső-alsó kategória). Itt melyik változat lett tesztelve?
Hát nekem tökéletes a 4 évszakos,anno nagy agyalások közepedte akkor döntöttem a 4 évszakos mellett mikor rám rohadt a két garnitúra nyári/téli gumiszett mivel nem megyek több tízezret évente.Én nem csalódtam sőt meg is lepődtem milyen jó a 4 évszakos de csak ha minőségit vesz az ember és nem az olcsó szart ami tényleg semmit sem ér.Most egy opel corsa E autóm van és németországból származik az autó és gyárilag 4 évszakos gumi van rajta nos én ugyan azt a gumit fogom venni ami gyárilag vas rajta mert nagyon bevált.
Én azt hiszem, mindenki túlszaladt egy kicsit!
Tisztelem, és becsülöm a BP-i Autósok Közösségét a SZÁNDÉK és a kitűzött cél miatt! Le a kalappal előttük, őszintén! Nincs kétségem afelől, hogy jót akarnak, és azt szeretnék, hogy mindenki épségben hazaérjen a családjához.
Ugyanakkor nekik is be kell látni, hogy a tél nem 8-10 nehéz körülményű napból áll, hanem mellette úgy 70-80 másmilyenből is. És bizony ezzel is foglalkozni kell, mert ott nemhogy játékban van a négyévszakos gumi, hanem egyenesen jobb is tud lenni.
Mindenki nyugodjon le, mély levegő, és legyen inkább kultúrált párbeszéd, nem kutyapicsázás...
Ennyi fotel-forradalmárt régen láttam egy kupacban, mint itt lejebb. Nemhogy örülnének neki, hogy végre bárki láthat egy ilyet (tesztpályát) videón, megnézheti milyen egy szimulált satufék, szimulált kikerülés (szlalom) és árokba csúszás (megpördülés), akadt 3 önkéntes, aki beáldozta saját szabadidejét, benzinjét ezért, Fittiről meg a stábról nem is beszélve, hogy kimentek fagyoskodni, nem.. fikázni kell, miért nem egy autóra rakták át a kerekeket, meg a fékek, meg miért nem csináltak pozitív/negatív reklámot a gumik adatlapjainak közlésével, meg ledegradálni az egész produkciót.. Gyerekek, nekem ég a pofám miattatok (tisztelet a kivételnek). 100x elmondták a készítők, ez NEM EGY ADAC TESZT! A közlekedésügyi államtitkárságnál kéne reklamálni, miért nincs M.o.-n is ADAC szintű teszt v.legalább ingyenes tesztpályás használat autónként évente 1x mindenkinek, nem a videó készítőit és másokat, akik okultak vmit belőle, oltogatni, hogy kinek mi a jó gumi. 3 tök egyforma kocsi, 1 tonna feletti modell. Mit számít, ha egyik-másik 5-10kg-al könnyebb/nehezebb -ismétlem- 1 tonna felett? Semmit, tök felesleges lett volna kereket cserélgetni. Fék? A full jégen a jég-autógumi μ-je 0.1-0.2, szárazon 0.7-0.9, függ a kocsi tömegétől, a gumiabroncs tapadási felületétől és anyagától, stb.. Full jégen egy kopottabb fék pont ugyanannyit ér, mint a zsír új, mivel SZINTE NICS ERŐHATÁS, amit a fékrendszernek lekéne küzdenie a jégen. A Hungaroringen voltam pár éve ugyanilyen téli tréningen, ott mondták el ezeket, de neten is találni erről infót, szvsz nem kisújból vetítem én sem az adatokat. A számokban hiszek, nem az emberi szubjektív véleményezésekben :) Igaz, sokkal jobban felszerelt pálya (drágább is mondjuk) és náluk μ
Köszi, hogy leírtad...
Kicsit hosszú,de korrekt.
Ilyen pocsék helyesírással azt mondani, hogy neked mások miatt ég a pofád! 😂
Hogy miért fikázzák a "tesztet"? Talán azért, mert aki ért hozzá, az tudja, hogy ez a buta teszt teljesen félrevezető eredményt mutat!
Örülnöm kellene, hogy láthatok ilyet videón? Miért is? Amikor különböző országokban és különböző kategóriájú járművekkel részt vettem vezetéstechnikai tréningen, akkor nem láttam élőben?
Eresszetek Ladásokat ide... Azoknak mindegy milyen gumijuk van! 😀
Ugyan olyan kategóriájú gumikat teszteljetek mert így nem volt számomra értelme!
Én prémium Vredestein négy évszakos gumit használok,és tökéletes választás volt!
Nagyon szép steril teszt. Sajnos a nagy magyar valóság inkább az hogy 5-10 éves gumikkal szaladgálunk, mert ez a téli-nyári cserebere nagyon kitolja a gumik használati időtartamát. Gyakorlatilag a téli gumi mintázata nem kopik el és egy átlagember addig ki nem dobja amíg van rajta minta. Márpedig egy öreg téli gumi szarabb mint egy jó új nyári. Egy 12 éves téli gumit próbáltunk tavaly egy Micrán kontra egy frissen vásárolt új nyári EcoContact-al ami ráadásul ECO :) Vicces volt, hogy a nyári jobban tapad minusz néhány fok körül. Ismétlem nagyon jók ezek a steril promó tesztek mert el lehet vele adni a gumikat, de jó lenne már látni pár hétköznapibb helyzetet is...
Ez így igaz.
Azt azért írd le, hogy milyen volt az út? Például havas/latyakos/száraz. Utána nézzük meg együtt az ilyen utakon hogyan szerepelnek más gumik. Például nyár új, nyári kopott, 4 évszakos új, 4 évszakos kopott, téli új, téli kopott. Hja, ilyen teszt már volt. Talán az ADAC csinált ilyet. Új gumival a Totalcar készített tesztet, fentebb linkelte is valaki. Az is csak azt hozta ki, ami leírva nem igazán van sehol "hivatalosan": a nyári gumi még erős mínuszban is jobban tapad száraz aszfalton mint a téli és a 4 évszakos. Amint van egy kis latyak, a nyári elvérzik. Szó szerint. A 4 évszakos sem muzsikál már olyan jól, míg a téli elkezdi hozni a formáját. Saját tapasztalatom az, hogy télen, hóban/latyakban a téli gumi jó kb. 5mm profilmélységig. Kortól függetlenül. Ne a 20 éves, széttiport gumikról beszéljünk, 5-6 éves gumi, ha jól tárolják, nem megy tönkre. (Minap találtam egy 19 éves Michlein gumit. Ha nem látom a DOT-ot rajta, simán azt mondom, hogy 1 éves sincs. Gumissal megnézettem, nem talált rajta repedést sem. Ez extrém kivétel és nem tudnák megfizetni, hogy feltegyem.) A nyári még új korában sem nyújt stabilitást hóban/latyakban. Kipróbáltam Toyo Proxes T1R-el, borzalmas volt. :D (nem közúton) Gyakorlatilag alig lehet irányítani. A sebességet ... na jó, az nem is volt már szinte. Próbáltuk úgy is, hogy kicsit leengedtünk belőle, de 2 bar-nál sem változott sokat a helyzet. Ennek egyik oka az lehet, hogy -12 fokban felkeményedett az egész gumi, pedig ez egy alapvetően puha gumi. Felmelegedni esélye sem volt, hisz ahhoz tiszta aszfalt kellett volna.
Konklúzió: az nincs.
Ha a havas napok száma tovább csökken (arról a 3-ról ami ezen a télen volt), feleslegessé válik a téli gumi.
3:13 lebomlik a sózástól a fényezés a minőségi könnyűfém felnin?
Zoltá V-től idézem, mert abszolút rámutat ennek a tesztnek a torzítására:
"Az Auto Bild minden négy évszakos gumi teszten összehasonlítja velük a legutóbbi tesztgyőztes nyári és téli gumit is. Hóban pl. a nyári gumi 42,9, a téli gumi 25,2 méter alatt állt meg ugyanarról a sebességről, a legjobb négy évszakosnak pedig 25,7 m kellett. Vizes úton a tesztgyőztes téli guminak 53,4 méter kellett a megálláshoz, a legjobb négy évszakosnak pedig 45,2. Száraz úton a legjobb télinek 47 méter kellett a megállásig, a legjobb négy évszakosnak pedig 39,4. A sok okos meg most majd levonja a következtetést ebből a RUclips videóból, hogy a négy évszakos maga a halál, a téli gumi meg a megtestesült biztonság..."
Lentebb megírtam, hogy van olyan élethelyzet, amikor a négyévszakos bármilyen téli- / nyári guminál jobb, csak ebben a tesztben nem teremtettek hozzá tesztkörülményt
Meg csak Vitarára próbálni?! Nevetséges, annyi márka, annyi autógyártó és pont ez... A hulladék futóművével.
mesa's artworks Ez lehet egy fizetet promóciós film volt. Lehet pont úgy fékeztek, hogy igaznak tűnjön.
De az igazság odaát van 🤔
Jó a teszt,de a gumi-márkákat be kellett volna mondani.A kategóriákon belül is van különbség,melyik gyártó mire optimalizálja a gumiját.Pl:
korábban használtam Bridgestone télit,feltűnt,hogy nagyon nehezen úszot fel vizen és jól is tapadt,de havas emelkedőn gyenge volt a tapadás,a párom verdáján Laufenn volt,simán kapaszkodott felfelé havon,ugyanott.Kocsik súlya és a gumi mérete közel azonos,guminyomások gyári értéken.Azóta is látható,hogy az új Bridgestone téli gumiknak továbbra is inkább a latyakos-vizes az erőssége,a havon kapaszkodásban max.közepes...és így tovább a többi gyártónál.Érdemes több tesztet tanulmányozni és egyéni preferenciák alapján választani.
Itthon télen az esetek minimum 80%-ban olyan körülmények vannak, amikor a prémium négyévszakosok jobban teljesítenek a télinél. Pl. mikor pár fokos a hőmérséklet és száraz idő van. Vizes körülményekben is általában jobbak a négyévszakosok. Hóban természetesen a téli gumik a legjobbak, de már nincs nagy különbség.
Ezért kérdés, hogy tényleg megéri a téli gumi arra a 10-20%-os időszakra amikor valamivel jobbak?
Most már ott tartunk egy átlag, főleg városban élő magyarnál, hogy télen összességében jobban megéri egy prémium négyévszakos, a nyári kánikulákra pedig egy dedikált nyári - ha a maximális biztonságot akarja.
Ez nem igaz :D
Ez nem igaz.
Csak így, profán módon.
4 évszakos guminál három plusz egy szabály van:
150 LE-nél ne legyen erősebb a technika;
10.000 km/év legyen a maximum futásteljesítmény;
90-10 arányban inkább városi használatban legyen az autó.
A plusz egy pedig: télen, a nagy hidegekben és a jeges felületű utakon az autó maradjon otthon, mert arra nem való!
BTW, mutass már nekem egy PRÉMIUM 4 évszakos gumit... Mert az, hogy a Conti vagy Brdigestone esetleg a Michelin gyártja, még nem prémium. A lehetőségei, a terhelhetősége és a vészhelyzeti teljesítménye miatt lesz prémium.
Kérdés........Mennyi zsozsot kaptak a prémium téli gumi forgalmazótól a film készítői.
Mennyibe kerül egy koccanás ha belecsúszol valakibe? Zárhíd, géptető lámpák... 225/45r17 hanook winter rs3 került 160-ba. 1750kg össztömeggel hátsó kerékkel kerülgettem hóban a nem téligumisokat mint a pocsolyát a gödöllői dombságban. Ők egy helyben állva flexelték a kereket.. na ez a baj!
Inkább az a baj hogy sok autón szinte minta nélküli gumi van és még száguldoznak is. 94-ben nekem is 4évszakos barum gumim volt ladán-mindenhova eljutottam ésszel, odafigyelve. Nyilván nem kell követni a "régen hogy volt".. de egy fontos tényző kimaradt: nem is volt ennyi barom állat aki felelőtlenül összetöri magát meg másokat is.
A profi gumiszerelök szerint mindig az éppen aktuális idöjáráshoz passzolo gumira kellene váltanunk mint a forma 1-ben.Azon jönne ám a szörös nagy haszon nekik.
A 4 évszakosban én se hittem sose... de a minap Karotta ( Totalcar) is emlitette, hogy 2-3 éve már nagyon jók lettek a fejlesztések, és messze nem olyanok mint régen voltak...Nagyon dicsérte a Michelin CrossClimate 2 t...
tudnál küldeni linket, légyszi.
@@balintpapay7352 ruclips.net/video/S0XxXFnFy6g/видео.html 48.30 tol beszelnek rola ez nem totalcaros ,de itt is dicserik
3. Éve van fenn. Sose volt vele semmi gond.
Milyen állapotúak volt ak a gumik? Milyen márkájúak? Hideg volt e a gumi vagy üzemmeleg?
Stb....
Ez a teszt nem éppen okos - fogalmazzunk így. Sőt!
Tehát van egy "prémium" gumi, amiről nem tudjuk, hogy melyik. Aki olvas magyar, angol és német nyelven európai gumiteszteket, tudja, hogy nem egy prémium gumi (sokszor mérettől is függően) nem szerepel jól a teszteken.
Van egy "középkategóriásnak" mondott gumi, amiről szintén nem tudjuk, hogy melyik az. Itt is igaz, hogy némelyik kifejezetten gyengén szerepel a teszteken, de olyan is van, ami meg sokkal jobban, mint egy másik, de prémiumnak tartott gumi.
Tehát szerintük van prémium és középkategóriás téli gumi, de négy évszakosból meg van egyféle - itt gyakorlatilag ezt állítják.
Azt szintén nem tudjuk, hogy milyen négy évszakos gumi van a harmadik autón. Egyelőre nagyon kevés gyártó tud jó négy évszakos gumit gyártani, s nem tudjuk, hogy ebből a 3-4 gyártóból választott-e a harmadik autótulaj. Nyilván nem, mert az eredmények is ezt mutatják, másrészt pedig egy igazán jó négy évszakos szett többe kerül, mint a prémium téli, vagy nyári gumi szett. A különbség úgy 15-25% körül mozoghat pluszban.
Tehát összehasonlítottak egy nem tudjuk milyen gumit egy nem tudjuk milyen gumival, s ezeket egy nem tudjuk milyen gumival, s ebből vonhattuk le a következtetést, hogy a négy évszakos milyen rossz...
Ezzel nem állítom, hogy a négy évszakos gumi tudja azt akár télen, mint egy "csúcs téli gumi", akár azt nyáron, mint egy "csúcs nyári gumi", de azt állítom, hogy egy valóban jó négy évszakos nem marad el sem télen, sem nyáron egy olyan évszakos gumitól, mely a középmezőny tetejét képviseli. Mindezt nem az okos buksimból mondom, hanem rengeteg, professzionálisan elvégzett gumiteszt eredményét elolvasva.
Tavaly decemberben vettem Continental All Seasons Contactot úgy 88 ezerért, pótot nem, hogy spóroljak. Ha defekt lenne majd utána veszek.
Nem bántam meg mert amikor jött a hó januárban olyan friss hó hegyet másztam meg vele, hogy nem hittem volna traktoton kivul bármi felmegy rajta.
Bár ez a tipus a nedves uton a legjobb és túlélte a nyarat is hibák nélkül.
Soha nem veszek se téli se nyári gumit többet amig ilyen jó négyévszakosokat csinálnak, igaz talán ez a legjobb, a magyar kávézgató zsernyákok kocsijain is legtöbbször Continentalt látok.
:) :) :) Akkor ami volt szerintem, egy 100ezres darabáras prémium, volt egy 70ezres darabáru "középkategória" és egy 12ezer forintos 4 évszakos!! :)))
Miért nem írták le hogy konkrétan mit mivel hasonlítottak össze!!!??
Fontos infó lett volna...
A 4 èvszakos az Michelin. Látszik egy pillanatra a videó elejèn. Amugy nekem is 4 èvszakos van ès el vagyok vele.
Szeszélyes évszakok műsor. Főleg ilyen gumival.
engem ez a teszt nem győzött meg. Jeges uton akarmilyen hiper super teligumival elszalsz ha az ABS ed működik. Azért egy ilyen teszt ettől sokkal több mindentől függ amit nem sikerült osszehasonlitani most.
Helyes, mert ez a teszt egyáltalán semmit nem ér, ugyanis SOHA nem autózol közutakon vizes műgyantán, a valódi jeges és havas tesztek (pl. ADAC, Auto Bild stb. által végzett) teljesen mást mutatnak.
miért ne számítana a hőmérséklet?? a 8 fok az nem téli körülmény.
Örököltünk egy autót. Az elhunyt élettársa (idősebb nő) mondta, hogy 4 évszakos gumik vannak a kocsin. (hideg volt) Megnéztük, az volt a "4 évszak", hogy a hajtott kerekeken téli volt, hátul pedig nyári... (hozzáteszem, hogy az autót nem használták közel 3 évig)
Az enyémen négy évszakos Barum van. Mentem már vele hóban is,bár nem az a jellemző. Soha nem volt gondom vele. Igaz,nem is szokásom csapatni.
Én mondig 100.000ft/db áras gumit veszek, és hetente cserélem, mert ugye öregszik és kopik. Kicsit drága az a havi 1.6 milla gumira, dehát a biztonság megéri 😊
A nedves műgyantával milyen valós útviszonyt próbálunk imitálni? Maximum a tükörjeget, ugyanis még a letaposott hóban is megsüllyed, tehát kapaszkodik valamennyit a gumi.
Ennek így semmi értelme :/
A tükörjeget SEM, mert a gumitesztek (a valódiak) igazi jégen vizsgálják a téli és a négy évszakos gumikat, mely teljesen más eredményt ad, mint ami itt született. A vizes műgyanta vezetéstechikailag gyakorolni jó, erre lett kitalálva, nem gumitesztekhez jeget szimulálni.
Miért nem Prémium 4 évszakossal végeztétek a tesztet?😃
És egyébként a kék szuzukis miért nem fékezett rendesen?
De prém az: michelin crossclimate
Érdekelne egy arány (amit kimutatni lehetetlen), hogy a balesetek hány százaléka lett volna elkerulhető 4 évszakos helyett téligumi használatával. Véleményem szerint inkább a vezető saját képességeinek túlbecslése a balesetek fő oka, és nem a 4évszakos kontra téligumi használata.
Arról mit gondolsz, hogy a csilliókért megvett téligumijával összetöri az autódat mert közben a telefonját nyomkodta ? Vagy neked van egy "prémium" téligumid, de akkor is nyomkodni fogja a mögötted jövő a telefonját ? Ha valaki hü...e, vagy béna, a gumiválasztást már az apjának kellett volna megtennie.
Nagyon aranyos kis teszt volt. Köszönjük szépen!
Természetesen,ennyiből nem lehet konzekvenciát vonni.Élesben egészen más a helyzet, amikor nem számol a gyanútlan sofőr váratlan helyzetekkel. Nem beszélve a sok külső-belső tényezőről szél iránya, sebessége az út dölésszöge kifelé-befelé, emelkedik vagy lejt az út , autó állapota,fék állapota, autó tömege, tengelytávja,hányan ülnek benne, súly elosztása,sofőr állapota,.....stb.
Itt viszont előre megmondták,mire számíthatnak egy ellenőrzött, zárt,sík pályán!🤔 Tényleg,az autó márkajelzését miért nem takarták ki? Ha már a gumi márkáról nem esett szó?
Már megint kit vagy mit védenek?
" ...Gyártó kontra Fogyasztó..."
pont ezért nem írták ki..hogy ne legyenek okosok akik ezek után sem látják be hogy a gumitól nagyon is sok számít...kit érdekel a sofőr meg a szél?! Ez egy gumi teszt volt nem sofőr teszt :D :D gratula
Egy kicsit viszább a nagyképűségtől és nem kell a néző szájába magyarázni!A lejtőn nem megyünk fel! Az emelkedőn meg nem megyünk le!
Hát nem tudom gyantán lehet ez jön ki de én 205/55 R16 CrossClimate
+ használok és eddig tökéletes meg vagyok elégedve vele. Mondjuk pl agyig lefagyot ónosesőnél szerintem egy téli is befucsolna. Szerintem tudni kell mit vársz tőle és kész.
Ez addig működik amíg csak rajtad múlik a dolog. Egyszer esik ki eléd valaki és esélyes hogy eltudtad volna kerülni a bajt ha csak egy kicsit is jobb gumi van fent.
@@kingytb6827 Vagy nem, mert bizonyos négyévszakosok a tükörjeget kivéve, pont hogy jobb irányíthatóságot biztosítanak, mint a téligumik, még ha nyílegyenes fékezésben esetleg el is maradnak.
Gondolom nem a musicot szántátok főszámnak. Akkor HÁTTÉRZENE hangerőt lőjjétek már be légyszi, mert így baromi idegesítő volt, le-fel tekertem a hangerőt, hogy okosságot is halljak.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem általános körülmények közé vitték az autót, a másik teszten a téli bukott el a száraz, de hideg úton. Általában elmondható, hogy a 4 évszakossal egyáltalán nem tartósan ilyen körülmények közt autózunk, ugye a havas, vizes tulajdonságok az év talán 8-10%-ában vannak jelen. Nekem Vredestein Quatrac 5 van, teljesen meg vagyok vele elégedve, tudom mit tud, nem tartom fel a többi autóst. Sőt! Aki prémiumot vesz, az még nem tud automatikusan vezetni, ezt sokan elfelejtik ám! Aki ésszel autózik, az meg fog állni az autójával.
Jó lett volna száraz körülmények között is letesztelni ugyanezeket a gumikat.
Én téli gumival is keresztbe álltam az úton, pedig tényleg nagyon óvatosan mentem.
Kevés latyak, -2 C°, és az 1 évszakot futott
Falken EuroWinter HS449
Alig tapadt meg egy közepesen éles kanyarban, ~40 km/h- ás sebességnél.
Első kerekes Toyota Avensis kombi T25 teljesen felújítva, menet tulajdonságait tekintve kifogástalan állapotú.
Tehát egy téli gumi sem jelenti azt, hogy teljesen biztonságba van az ember. Nincs az a Continental, vagy Lufenn esetleg Michelin, ami nem csúszik meg a latyakon.
Van különbség, de mindegyikkel balesetet szenvedsz, ha nem úgy vezetsz ahogyan kellene.
Tehát véleményem szerint ha csak egy kevés, de összefüggő latyak(olvadt hókása) van az úton, az a legveszélyesebb.
Még az egyenesben sem szabad 60 -nál többet menni.
Ezt csak azért, mert már évek óta elcsépelt duma, hogy melyik a jobb. Téli gumi legyen lehetőleg ne a legolcsóbb, és kész.
A négy évszakosok pedig olyanok amilyenek, de én sosem használnám.
Véleményem szerint nincsen az a gumi fajta/keverék ami a nyári 70 C°- os aszfalton ugyan úgy viselkedik, mint a -10 fokos aszfalton.
Arról nem is beszélve, hogy az erőhatásokat is el kell viselni a guminak, télen nyáron ugyan úgy. Nem hiszek benne, még akkor sem, ha első kézből hallom.
Nagyon nagyon egyet értek. ezzel.
Tehát!! Az eszedre bizd magad, ne csak, gumira,! Az ész 90% a gumi. 10% biztonságot nyujt.
Falkenem van szart sem ér es meg draga guminak sem mondhato, azelőtt bridgestonem volt 10 euroval dragabb volt darabja de az odaszögelte a kocsit az úthoz, havas uton mentek a többiek 60km/h akkor mentem 80-90 km/h-val, jövőre cserelem le ezt a falkent veszek ra bridgestonokat pedig uj garnitúra
@@firkafirkus8217
ahogy érzed! :)
Szerintem nem olyan rossz gumi az. Az útviszonyok jobban számítanak. HS 449 egyáltalán nem rossz gumi, sőt.
A Bridgestonok sem jobbak. Mindenki esküszik mindenre, de a tények azt állítják, hogy ha új téli gumid van akkor az majdnem mindegy milyen. Vannak persze kategóriák, de nem mindegy, hogy veszel egy gumit 80.000 -ért, vagy 2 őt veszel annyiért.
Egy autó abroncsnak az ára meghatározza azt is, hogy mennyire jó, de attól még egyik sem lesz tökéletes. Az hogy neked bevált egy fajta gumi, ami felső kategóriás egy dolog, de azzal is meg lehet csúszni, akár milyen is. Ha nem lehetne, akkor mindenki olyat venne.
A téli gumi attól téli gumi, hogy nem keményedik meg a hidegbe, és a mikro barázdáknak köszönhetően jobban torzul a futófelület, tehát nagyobb felületen tud majd tapadni, mikor sodródik.
Ettől még lesz aquaplaning, mert a hideg lucskot semmi sem tudja elvezetni, még a traktorgumi sem.. :) Nincsen az a borda amibe bele ne üljön a "fagyi".
Persze nem tökéletes a Falken nem azt mondom, de amennyibe kerül annyira jó is. A HS 449 például "V" alakú futóval rendelkezik, ami jobban kivezeti a nedvességet, nekem ez volt a lényeg, mert tudom, hogy csak ez a fajta gumi jó. Lehetne mondjuk 4 hosszanti mélyedése a kis "ék" alakok helyett, de közel sem mondanám rossznak. Sőt lehet, hogy így a jobb, mert ez nem nyári gumi.
Hiányolom a 4évszakos gumi típusú infókat. Nekem eddig 4évszakos volt prémium márka. Most Matador téli, sokkal szarabb vezetni vele. Lehet műgyanta pályán más lenne.
Arra azért nagyon kíváncsi lettem volna, hogy a 4 évszakos milyen minőség, márka, típus, stb...
Gondolom valami alapkategóriás fossal állították össze.
Premium márka volt a 4 évszakos is!
@@BpiAutósok Én értem, hogy márkákat nem nagyon lehet/illik konkrétan kimondani, de ez, hogy prémium márka ez tök hülyeség. Adac teszteken pont pl. a 4 évszakos gumik esetében aránylag ritkán győztek a nagy ismert "prémium márkák". Ez a teszt úgy lenne érdekes, ha összehasonlítanánk egy adac győztes nyárit, majd győztes télit, aztán meg a 4 évszakosat. Ha ez nem oldható meg akkor meg úgy lenne értelme, ha konkrét márkát és típust kimondva tesztelnétek.
michelin crossclimate
Igen ez elég mínusz, hogy nem mondtak. Milyen összehasonlítás az ahol a másik kettő minőséget külön kiemelik, az hogy a négy évszakos olcsó kínai vagy a legjobbak közül nem mindegy
És a 4 évszakos milyen kategóriás?Nekem kopott olcsónak tűnt! Csak Magyarországon hülytenek műgyantás tesztekkel. Jégen meg minden elcsúszik. Nem véletlen az északiaknál a szöges gumi.
Michelin Crossclimate- van rajta.
Ha megnézzük a négy évszakosnak mondott gumikat akkor láthatjuk a mintázatuk vagy nyárinak vagy közepesen lamellázott téli de semmiképp nem mikro bordázott mint a téliek. Én négyszakost használok ami anyagában télinek mondható de mintázata téli nyári közt helyezkedik el. Tehát az anyag és mintázat alapján döntök. Így télen nyáron ideális a gumi.
Michelin Crossclimate 2, két garnitúra összesen 160.000 km, Suzuki Vitara, Mazda CX-30, Alföld, nekem bevált.
A büdös életben nem fogsz csúszó autóval fékezés közben kanyarodni. És ez nem a gumi hibája...
Üdv!
Nyári gumival szerelt autót hiányoltam a tesztből, de gondolom az iskola udvarán állt volna meg. :)
Amúgy köszönjük ezt a figyelemfelkeltő videót, direkt márkanevek nélkül!
Ez egy "milyen gumi jó a vizes műgyantára" teszt.
Ez egy vezetéstechnikai tréning pálya. Nem a gumik tesztelésére találták ki.
Így igaz.
@@B0bTheBiker Akkor annyit is ér.
Szerintem, ezt kellene a jogosítványszerzéshez előírni, nem pedig ingyen jogosítványt adni... Egy 2-4 órás gyakorlás minden kezdőnek megtudná mutatni milyen mikor a kocsi kimegy a segge alól...
Kuplung ,ellenkormányzás.
Ezzel mondjuk vitatkoznék.
Amúgy tetszenek e filmjeitek!!!
rajta vagyok a gumiváltáson, kíváncsivá tettetek, várom az eredményeket
...mármint?
Csehországban 5 mm a minimum profil mélység,a téli gumik esetében.Milyen prémium gumi a Continental,ami újonnan 8 mm-es mintázattal kerül eladásra????Michelin CrossClimate+ 11mm.
A téli gumik 8-8,5 mm mintázati mélységgel rendelkeznek újonnan, a Michelin CrossClimate 7 mm-rel.
@@zoltanv.7632 +10mm,minden Michelin.
Mondjuk jó lett volna tudni a gumik márkáját és típusát is... Prémium és prémium között is komoly eltérések vannak...
Sziasztok!
Végre láttam Fittikémet, akinek ezidáig csak a hangját hallottam, köszönet érte!
Amiről írni szeretnék...
Az rendben van, hogy középkategóriás gumi, meg prémium gumi (azért mégis jó lenne pontos típus megjelölés, méretekkel, mert bizony sokat változik ha peresebb a gumi, vagy ballonosabb). Azt meg nagyon hiányolom, hogy nem tettétek közzé, hogy milyen a 4évszakos gumi. A Bridgestone-nak most van egy olyan 4évszakos gumija, ami a Michelin CrossClimate gimujánál is jobban teljesít, minden viszontagság között.
Ha már csináltok ilyen tesztet, több infót kérünk, mert így csak dolgoztatok a videóval, de kb a semmiért.
Bizony bizony... teljesen igazad van, nem is beszelve arrol, hogy nem mindegy milyen kategoriaju a nedves tapadasa az adott guminak. A-tol F-ig vannak osztalyozva, es az adac tesztjei alapjan sokszor egy olcsobb gumi jobban teljesit B-s tapadassal egy D-s premium guminal...
PARASZTVAKÍTÁS AZ EGÉSZ FELVÉTEL.
Tanulságos teszt volt mindenképp, köszi!
Igen! Megtudtuk belőle, hogy vizes műgyantán, ami SOHA és SEHOL nem fordul elő közúton, egy nem tudjuk milyen gumi két nem tudjuk milyen gumival összehasonlítva hogyan viselkedik fékezéskor. Nagyon tanulságos! 😂
Teherautó, kamion
Milyen téli, nyári gumit használ?
Teherautókhoz is lehet venni kifejezetten téli körülményekre fejlesztett abroncsot, pl az egyiket Conti Scandinavia HD3 néven lehet megtalálni, a többi mezei abroncs semmit nem ér télen.. elég rossz példa, hogy milyen gumit hasznàlnak a teherautókon…. 40 tonna súllyal, 11 tonna tengelyterhelésen a húzó tengelyen, egy letaposott havas részen megállva màr nem indul el a szerelvény 🤷🏻♂️ szàrazon, esőben jók az àtlag teherautó abroncsok, hóban nem, ha csak nem valami különleges északi orszàgokra tervezett verziót használunk..
Jó ez a videó. Anyósom évi 3000km-t megy, csak és kizárólag város és némi országút. Erősen gondolkodunk azon, hogy egy jó minőségű 4 évszakos gumit kellene vennie. Melyik az a 4 évszakos gumi, amelyik vízen és száraz úton (télen-nyáron) is OK? Rendes havat évek óta nem láttunk. Idehaza hóra optimalizált gumit nem sok értelme van venni.
A Vredestein Quatrac 5 szárazon és vizen is jó pontszámot kapott (2018 ADAC), havon szerepel rosszabbul. Idehaza ideális választás lehet.
?
Nekem az van fenn két éve, kb 30 000 km-t megyek vele évente. Szerintem itthonra pont megfelel. Hóban észnél kell vele lenni, de két év alatt két alkalommal mentem hóban. egy öreg Pasaton van, dolgozni járok vele 200 km-re, még nem ért meglepetés. Azért van némi rutinom, 28 éve sofőr vagyok, amit nem tud a gumi, azt korrigálom. Ésszel kell menni!
A kék Suzukival a csávó csak motorfékkel lassított? Se nem bukott orra az autó fékezésnél se az ABS nem dolgozott! Parasztvakítás volt ez a teszt! A gumik állapotáról sem esett szó! Egyformán használt vagy mindegyik autón új gumikat kellett volna összehasonlítani! Lehet hogy a négyévszakoson már minta sem volt a prémium téli meg vadonatúj volt! Nevettem végig! Lehet különbség extrém esetben de nem ekkora,egyébként meg jeges úton amit a vizes műgyanta imitál csak a szöges gumi jó jégen a prémium téli se lesz jó semmire!
Az sem hangzott el, h a 4 évszakos prémium vagy miféle. A télinél elmondta h prémium vagy közép kategória, a 4 évszakosról semmit nem tudni.
@@ferencnemes3461 A négy évszakos az ez rajta: Michelin Crossclimate, a méretét nem mutatja sajnos.
A teszteket ugyan annak a vezetőnek kellett volna végrehajtania, mert akkor ténylegesen látszott volna a különbség.
4-5 éves téli gumikat is tesztelhetnétek! Az új gumi persze hogy jó! De meddig? Aki megy évi 8-10 ezer km ,annak egyik gumi se kopik el 5 év alatt! Azok ugyan úgy teszik a dolgukat? ilyen tesztetek sehol nem látni!
Vredestein Quatrac 5 a nyerő számomra! (225/55 R 18 .... Hollandiából beszerezve...a magyar klímaviszonyokra több mint kiváló!
Én is ezt használom. 185/55 R 15 méretben. Második telet kezdem meg. 16000km van benne.
Nekem Mazda 6 om van, 2010 és Michelin Crossclimate + gumit használok. 4 éves BF Goodrich téligumit váltottam vele és volt hely ahova nem tudtam felmenni hóban a BF Goodrich al, de a Michelin Crossclimate + al igen. Ha márkát és típust is megosztanátok az nem lenne hátrány.
Ha megosztanák, kiderülne, hogy ez a "teszt" egy nettó butaság és teljesen értelmetlen volt, mert semmit nem bizonyít.
Alap, hogy mondjuk ugyanattól a konszerntől kellett volna vásárolni gumikat - lehet ez akár a Michelin is, vagy mondjuk a Goodyear. Mindkettőnek van prémium téli, középkategóriás téli és prémium négy évszakos gumija. Jaaaa, hogy akkor nem ilyen eredmény jött volna ki! Igen, valóban nem. ;-) Akkor nem hangoztathatnák a butaságot, hogy általánosságban minden prémium gumi jó, minden középkategóriába sorolt sokkal gyengébb, a négy évszakos meg maga a halál... :D
Én a 2014-es Octáviámra vettem CrossClimate+ szettet, teljesen elégedett vagyok. Azért ezt a típust vettem mert egyéb teszteken(Autobuild, Adac) első helyeken végzett. Ez a tesz elég ratyi...Szerencsére ahol lakom viszonylag kevés a műgyantás, locsolt útburkolat.
@@szilardtube Itt a szándék csillagos ötös volt, a megvalósítás egyes alá. Ez a teszt egy nagyon jó teszt lehetett volna, ha vesznek két gumigyártót, akiknek van prémium és középkategóriás téli gumijuk, valamint van négy évszakos gumijuk is - pl. Michelin és Goodyear -, majd ugyanabban a gumiméretben profi sofőrökkel összehasonlítják így őket azután, hogy mondjuk mind a 6 gumiszettel mentek 1000 km-t, hogy kicsit bekoptassák. Ebből a tesztből akkor ugyan csak a jeges úton való viselkedésre, elsősorban a fékútra lehetne következtetni, de arra valóban. Így viszont semmit nem ér, de arra nagyon jó, hogy teljesen valótlan következtetéseket vonjanak le belőle sokan. Szomorú, hogy egy ilyen jó ötletből ilyen rossz megvalósítás, és a tájékoztatási szándékból durva félretájékoztatás sikeredett.
Az Auto Bild minden négy évszakos gumi teszten összehasonlítja velük a legutóbbi tesztgyőztes nyári és téli gumit is. Hóban pl. a nyári gumi 42,9, a téli gumi 25,2 méter alatt állt meg ugyanarról a sebességről, a legjobb négy évszakosnak pedig 25,7 m kellett. Vizes úton a tesztgyőztes téli guminak 53,4 méter kellett a megálláshoz, a legjobb négy évszakosnak pedig 45,2. Száraz úton a legjobb télinek 47 méter kellett a megállásig, a legjobb négy évszakosnak pedig 39,4.
A sok okos meg most majd levonja a következtetést ebből a RUclips videóból, hogy a négy évszakos maga a halál, a téli gumi meg a megtestesült biztonság...
Téli gumi = Téli körülményekre -30 < x < 7 | Nyári gumi = Nyári körülményekre: 7 < x < ~40 | Na most a "semmit nem fog számítani ez a hőmérséklet" című műsorvezetői mondat talán nem állja meg a helyét. A 4 évszakos gumit pont középre optimalizálták. Tisztázzuk: Miért vesz az ember téli gumit? Mert leeshet az a fránya hó, és akkor vagy megáll, vagy életveszélyes lesz, szerencsétlenkedik, mindenki más meg sík ideg lesz miatta. Miért vesz 4 évszakosat? Mert tudja, hogy nem megy ki a városból, és nem fog hóban autózni, mert akkor leteszi a gépet. | Nyárit miért? Mert ha naponta megy valaki 1000km-t és 1,5t+ a szekér, akkor had kopjon az a puha nyári gumi, nem gondolkodik 4 évszakosban. | Ergó: Aki városon belül jár dolgozni és Tescoba, annak tökéletesen elég a 4 évszakos gumi. Mindenki másnak ott a nyári, és téli gumi. | Ha esetleg valaki úgy van vele, hogy hóban is vezet, kizárólag annak javaslom: ruclips.net/video/EC1E2eDt1JY/видео.html
Én nagyon kevés Km-t teszek bele az autómba, valószinüleg előbb meg fog keményedni mint elkopni a téli szett, de 4 évszakosra még így se dobnák ki pénzt mert a kompromisszum tökéletes példája. Semmire se jó de legalább a törvény be van tartva. Szerintem senki se tud kompenzálni 21 méternyi féktávot ha váratlanul előtte terem valami vagy valaki. Legalább az első kettő legyen téli ha már annyira spórolnánk.
A legjobb téligumi a követési távolság BETARTÁSA ezt kelle már megtanulni jójó a téliguminak nevezett gumi, De a szabályok betartása a legjobb gumi!!!!!má bocs,,, nemdicsekvésnek szánom 68 tól vezetek hol volt téligumi, akkoriban?még hirből sem ismertük! A 70es években jött be a stomil azt is zakopánéban vettem ...azvolt a menő!!+ a Barum,
Meg a futózott,!!! Mégsem szakitottam át a szalag korlátot az árokba felé repülve!!!!!!
Most,, hiába van ilyen gumi. Olyan gumi,+ légzsák mégis a szántásba vagy az árokba repülnek, a nagytudásuak . Miért?? Aszáguldozás, miatt!! A száguldozáshoz még nem gyártottak gumit!!!!!persze nem árt, ha van! Téli gumi, És saját hibámból nem csináltam bajt
Az igaz hogy puha szerkezetü gumi (téli)nyáron nem előnyös, kopás+ a töblet fogyasztás miatt.
Ez többnyire igaz.
@@lehelzelenka207 Na ne színezzük, hogy semmire sem jó a négyévszakos!
A sok gyíkarc például felteszi a télit októberben és májusig azzal jár... Biztosan van olyan körülmény, amikor a négy évszakos teljesít jobban, csak az ebben a tesztben nem szerepelt. Igazi jégen tökéletesen mindegy, milyen évszakos a gumi... Ilyen körülmény pedig max városon kívül érhet, amerre a madár sem jár, nem takarítják, nem síkosság-mentesítenek.
delhir.info/2018/01/18/enyhe-telben-jobb-negyevszakos-gumi/
"bármilyen jó is egy négy évszakos gumi, nyári körülmények között egy nyári gumi, télen, hóban pedig egy téli abroncs szinte biztos, hogy jobban teljesít majd. Átlagos felhasználás mellett azonban bőven elég lehet a mindenre jó gumi is, sőt, még vannak komoly előnyei is. Például nem kell ősszel, tavasszal gumisnál sorban állni, kifizetni egy halom pénzt a cserére, aztán a leszerelt, éppen pihenőn lévő abroncsokat sem kell kerülgetni a garázsban, pincében, nagyi tárolójában. Aki főleg városban használja az autóját, nem rongyol be a kanyarokba őrült tempóval, annak egyáltalán nem létszükséglet a téli és nyári gumikészlet."
www.vezess.hu/magazin/2017/11/06/negy-evszakos-gumi-teszt/
@@mesasartworks Vannak videók jégkorong pályán ami igazi jég és bizony a téli gumival el lehet fordulni a többivel alacsonyabb sebességgel sem. Arra hogy már a kerekek cseréjére is gumishoz szaladunk inkább nem mondok semmit. Mondjuk amilyen anyám asszony katonái a többség, talán jobb is ez igy mert férfi létükre egy csavart sem tudnak becsavarni.
Te milyen gumin jársz?
Ki?
Például Te Laci :-)
@@BpiAutósok 19 éves (!) 15 éve nálam lévő "patika" állapotú 1.4 16V. G Astra-m van ABS nélküli még. Most 2 éve hogy újonnan vásárolt Hankook Winter ICept Rs2 szett téligumit használok. Eddigi tapasztalataim jobbak, mint az előttük majd 6 téli szezont futott Kleber Krisalp HP2, ami biza kissebb (zúzmarás) fefagyott úton is biza volt, megcsúsztatta! Fogyasztásilag is 3 deci minusz.
Goodyear
Continental wintercontact 5
egy ugyanaz a vezető kellene vezessen.
Okos 4 évszakosok...mindenki elmondja hogy a 4 évszakos szarra se jó! ˝Régen is jó volt..˝.IGEN! de régen 30-50-80lovas autók voltak...nem egy 130 vagy 180 lovas autót kell megfogni 1500kg-al... maximum városba tötymörögni jó a 4 évszakos...városon kívül nem
Régen?? Te éltél még a "kereklámpás Lada" korszakban?? Aranyom. Hiába csak 30-50 lovas autók voltak sokkal nehezebb volt elvezetni. Most a sok vezetéstámogató rendszerrel szerelt autókkal könnyebb .
@@zsuzsakovacsics9901 A fizika törvényei sajnos makacs dolgok.
A mai autók sokkal (kétszer, akár háromszor) nehezebbek és sokkal gyorsabban is mennek.
Erre utalt az előző komment - teljesen jogosan. Nem arra, hogy milyen volt a váltásérzet vagy a hidegindítás egy Skodában.
Ha nem hiszed, fogj meg két 6db-os ásványvizes kartont egy-egy kezedben és menj egy kört a ház körül a havas-jeges járdán.
Régen 155-ös virsli gumikon gurultak, /65-s oldalfallal minimum, ráadásul a gumikeverékek, karkaszok felépítései sem voltak még olyan fejlettek, mint ma.
Az emberek jelentős többsége Magyarországon városokban él, dolgozik, közlekedik
@kovacsgergo8738 🤣Milyen ez időjárás felétek 1998-ban? Az megvan, hogy nemcsak az autók fejlődtek, hanem velük az abroncsok is? A városi kisautónkban is blokkolás-, kipörgés- és kitörésgátló, elektronikus fékerőelosztó, vészfékasszisztens, hegymeneti elindulássegítő, 4 tárcsafék, szervokormány van, melyekből "régen" semmi nem volt az autókban, ahogy a futóművük is ezerszer kevésbé volt stabil, az apró kerekeik pedig 12-13 colosak és 135-155 mm szélesek voltak a mostani legalább 15 coloshoz és 185-195 mm széleshez képest. Persze, ha te olcsójánosként kínai gumikat veszel, akkor valóban nem jó a négy évszakos, ahogy a téli és nyári is sz*r abból. Ha viszont megfizeted a minőséget (Michelin, Goodyear, Vredestein, Continental...), akkor a négy évszakos is tökéletes és nem csak városban. A 150 lóerős, 340 Nm nyomatékú, üresen 1,5 tonnás Passaton a teszgyőztes négy évszakos gumi 3. éve tökéletesen működik télen-nyáron, éjjel-nappal, városon kívül-belül Ausztriában(!), ahol vannak valódi hegyek és igazi tél is.
Utóirat. A magyar nyelvben nem létezik az általad használt "-al" rag. A -val, -vel ragok az általános iskolai tananyag részét képezik, ezért érdemes elvégezni azt. 😉
jó lett volna, ha nyári gumi is szerepelt volna a tesztben :)
Ja, annak a sofőrje meg a műgyanta végén nyomott volna satut mi? Xd
Harmadik évet kezdem vele, soha többet mást (időközben a másik kocsinkra is ugyanez került) :-) egy csomó ismerőst megtérítettem már, senki sem panaszkodott. Vredestein Quatrac 5
én is azt használom, tökéletes számomra
Nekem ott eldőlt, mikor azt mondta ez az ugri bugri riporter, hogy " kuplung és vészfék"! Kamu az egész! 21m különbség? Na ne már gyerekek!
(Egy videó szakmai kérdés) Namost... ha már ott volt a kezetekben a mikrofon és a rögzítő... miért nem azt a hangot raktátok a videó alá?
Hát... ez nagyon egyszerű. Az egy élő rádióműsor volt a forgatástól teljesen függetlenül. Üdv.
Mert pancserek. :)
Szerintem nagyon tanulságos egy ilyen videó ! De tovább megyek, legalább egyszer 1 évben mindenkinek tanácsolnék egy ilyen tesztet, hogy megtapasztalja, hogy a saját kocsija hogyan viselkedik egy váratlan helyzetben. Ide értve magamat is persze ! Szerintem elég sokan tapasztaljuk, hogyha 3 szem eső esik milyen lesz a forgalom a városban ! Katasztrófa ! És ez csak a város ! Nem tudom, hogy mennyibe kerül egy ilyen teszt de ha nem drága és aki nem száz kilométerre lakik akkor annak mindenképp ajánlanám kipróbálni ! Biztos, hogy tanulságos. ;)
Én pl üres szerpentinre havazás után hajnal 2kor rendszeresen járok. Rengeteget tanultam
Itt Magyarországon mindenki profi sofőr, és mindenki kreszoktató vagy volt az. A kommenteket nézve senki nem akar fillerbaszas okán gumit cserélni, elindult a 4evszakos mosdatása.
@@TheBikeBrother figyelj, sok helyen havi 120ezer forintnak az emberek már örülnek. 15ezer kilométerre meg nem fogok 2 külön garnitúrát venni. Biztos a gumigyártók a hülyék, hogy ki mertek találni ilyet. Akinek telik rá, vegyen, akinek 4évszakosra futja az meg vegyen azt.
@@estrophy Mi évente 9000-et megyünk kocsival, mégis van téli-nyari szett, féken es gumin nem spórolunk. Ha nem lenne pénzem utóbbi kettőre, nem lenne kocsink sem, ugyanis a BIZTONSÁG az első. Ezen sokat nem lehet spórolni, mert futóműállításra úgyis menni kell néha. Na ha oda sem viszed, akkor ne is beszéljünk.
@@TheBikeBrother Autótechnikus végzettségem vsn, sehova nem viszem az autót. Örülök, hogy nektek jól megy, de ez a "ha nem veszel 2garnitúra gumit akkor ne is legyen autód" ez meredek. Mi van azzal, aki hetente cseréli a gumit, meg naponta állít futóművet, de ha para van, akkor becsukott szemmel visítva rongyol be az erdőbe? Sokkal nagyobb baj, ha az ember nincs tisztában a kocsijával. 4évszakosom van? Nabumm.. Tudom, hogy mekkora követési távolságot kell hagynom, mennyivel mehetek be egy kanyarba, ha sodródik az autó, hogy reagáljam le. Ha valaki viszont suta, azon a világ összes futómű állítása, meg télinyári gumija sem segít. Ezen kár is tovább rugózni, mert ez a meggyőződésem.
*a fék az kicsit más azért. Hogy NEKTEK ilyen esetben nem lenne autótok.. Nos.. Azok TI vagytok. Nem mindenkinek hobbi az autó, van, aki muszájból vesz.
Tanulsagos teszt volt, Köszönöm! Teny,a teli az teli, a nyari az nyari gumi. 4 evszakos gumit ha ingyen adnanak sem tennek fel! Föleg nem itt az alpokban ahol elek.
Egyáltalán nem volt tanulságos teszt, és egyébként is közel 6 évvel ezelőtt készült. A négy évszakos gumik hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években, de az igaz, hogy egyiket sem tervezik (azóta sem) vizes műgyantára, ami soha nem fordul elő közúton. Jégen viszont tesztelik őket, és ott a jobb négy évszakosok a jó(!) téli gumiknál is hajszállal jobban szerepelnek.
Bár a jó(!) négy évszakosok vizes aszfalton kicsit, száraz aszfalton sokkal jobbak a legjobb téli guminál is, igazad van, hogy olyan helyre, ahol sokszor van hó, valóban egy jó(!) téli gumi kell télre, ez nem vitás. Bár a legjobb mai négy évszakos gumik csak kb. 5-10 százalékkal maradnak el hóban egy jó(!) téli gumival összehasonlítva, de ha az ember sokat jár hóban, akkor az az 5-10 százalék is kellhett és nagy segítség lehet.
Az mondjuk tény, hogy te fogod megszívni a nyári gumiddal, amikor májusban vagy szeptemberben hirtelen jön egy lehűlés havazással a hegyekben, nem az, aki négy évszakosat használ. Akkor is te fogsz rosszul járni, amikor valaki télen +10(+) fokban egy jó négy évszakos gumival az autóján besatuzik a száraz aszfalton előtted, aki téli gumit használsz. Viszont hóban a négy évszakossal hamarabb kell félreállni feltenni a hóláncot. Röviden: mindennek van előnye és hátránya.
Ha a vizes műgyantán lehetne tesztelni a gumik jégen való megcsúszását, akkor a gumigyártók nem építenének 10 M€-s jegesíthető felületű futópályákat. Ez a teszt arra kiváló, hogy összehasonlítsa a gumikat, mennyire csúsznak meg a vizes műgyantán, szerencsére ez viszonylag ritka útburkolat ;)
@@zoltanv.7632 Most gumi vásárlás előtt állok, és ki is néztem ezt: Pirelli CINTURATO ALL SEASON SF 3 XL 205/55 R16
@@zoltanv.7632 És mi a helyzet az 50-60% állapotú négy évszakossal? Ott is fasza még a féktáv? Mert 4 mm-ig a téliguminál nem nagy a romlás. Tesztelte ezt bárki?
@@balazstari843 Először azt kellene tisztázni, hogy mit jelent a "50-60%-os". Mert mindenki ezzel a százalékkal jön, miközben fogalma sincs, hogy pl. egy téli gumi 4 mm-nél már 0%-os, ami téli használatra a 4 évszakosnál is igaz, de nemcsak a kopottság, hanem a kor is számít.
A magyarokra még Floridában is rásóznák,a prémium téligumit!
3 különböző autó, nem profi sofőrők, meg nem nevezett gumi márkák, modellek. Bejáratós réteg le lett-e koptatva. Ennek így valóban csak érzés értéke volt és annak is kb. értelmetlen a vásárló szempontjából. Ejnye. Nyilván nem is került annyiba a forgatás, mint egy bérelhető gumiteszt pályán külföldön. "A simpsonék már megcsinálták" annak aki tud angolul és nem net-analfabéta kinyílik a világ ebben a témában is.
Igazad van, de í lényeg talán átjön a spórolósoknak: ne sajnálják a pénzt a prémium gumikra.
@@gabortoth7050 van akinek nincs pénze prémiumra
@@dentu1000 Akinek nincs pénze normális gumira, az egyáltalán ne autózzon! Én már anno a "régi" Swiftre is megvettem a prémium téli és nyári gumikat, a magyarok többsége pedig azonnal lecseréli az autó megvételét követően a gyári felniket két collal nagyobbra, mert az milyen menő már és lássa már a szomszéd, aztán sír, hogy milyen drága rá a gumi.
Egyébként nem is kell feltétlenül prémiumot venni, hogy valóban jó gumi legyen az autódon! Aki nyomon követi a különböző gumiteszteket, látja, hogy mindig van egy-két olyan gumi is az élvonalban, ami nem tartozik a prémium kategóriába, de nagyon jól sikerült. Csak egy példa: a Kléber Krisalp HP3 évek óta nagyon jól szerepel a gumiteszteken, holott csak a Michelin másodmárkája. Igen, a Kléber sem annyiba kerül, mint a LimLom márkájú hulladék, de magamat ismétlem: az autózzon, aki hibátlan műszaki állapotban fenn tud tartani egy autót!
@@zoltanv.7632 jó beszűkűlt agyú ember vagy majd te mondod meg ki autózzon meg ki nem valós
@@zoltanv.7632 Jótanács ha autós közegben vagy ne nagyon mondogasd ezt a csak az autózzon aki mindenből prémiumot engedhet meg magának dumád,mert jobb esetben elküldenek vissza a létrehozóidba de rosszabb esetben kapsz két atyai pofont is.
Nem ártott volna hangoztatni, hogy a 4 évszakos gumi is egy prémium Michlen CrossClimate. Sok teszten a legjobban teljesítő 4 évszakos, itt mégis elvérzik. Rengeteg tesztet olvastam, mert tavasszal én is prémium 4 évszakosra váltanék. Ugyanígy évi max 10.000 km-t megyek. Ez a teszt most eléggé elbizonytalanított.
Üdv. Nekem 4 évszakos Matador gumim van és ezen a télen sokat autóztam vele még 25 cm hóban emelkedőn nem takarított úton és nagyon jól viselkedik persze egy VW Touran al ami üresen 1,5t , és van stabilitása. A megfelelő profilmélységgel télen is jól használható ( 2 mm felett ) a húzó keréken mindig a nagyobb profilmélységű legyen.
Pont ezen a pályán voltam és pont a CrossClimate-tel és határozottan jól szerepelt. Se a féktávban, se a szlalomban nem volt érezhető hátrány a többiekkel szemben (lehet, hogy mindenki kocsiján gagyi téli gumi volt? (nem)). A rántópadon meg majdnem annyi múlik a reflexeden, mint a gumin szerintem. Amúgy én maradtam a négyévszakosnál, de azóta már a Nexen-nek van ADAC győztes gumija, azt próbálom épp.
Ez a "teszt" jeges útburkolatot akart szimulálni. Jégen a CC nem túl erős. Kérdés, hogy egy évben hány napon kell jégen autózni és vészfékezni.
@@csanadnagy8185 mi a tapasztalat a nexen négyévszakossal eddig?
nekem bevalt...
A kerékrántó nem valós szitut szimulál, mivel lehet tudni, hogy mikor, hol, és merre, mennyire rántja. Valós helyzetben nem pont így van.
Amúgy viszont azzal egyetértek azzal, hogy nem árt ha az ember gumicsere után, meg téli szezon elején gyakorol egy kicsit ilyen úton. Ismerje csak meg az autója, és saját képességeit, még mielőtt baj lesz.
Hungaroringen voltam céges verdával, nem, nem tudod merre fogja kirántani.....
Én arra lennék kíváncsi hogy a négy évszakos gumik mennyire bírják a tartós 35-40 fokokat, amikor az aszfalt is 50-60+ fokra melegszik? Kérdezem ezt azért, mert a munkahelyemen a céges autókon négy évszakos gumik vannak, és már akkor nyomot hagy a meleg aszfalton, ha a kapura tolatáskor manővereznek.
Többnyire keverékben a 4 évszakos inkább a téli gumikra hasonlít (így mondhatni "lágyabb"). Nem tudom mennyi a 4 évszakosnál az előírt profil magasság (vagyis a használható kopó felület). A téli esetén sokkal kisebb mint a nyárinál, ha ott is hasonlóan követi a 4 évszakos akkor szintén kisebb a lekopható réteg a 4 évszakosnál (de ebben nem vagyok biztos). Persze nyári gumi se jó ha "minimumig" engedjük kopni... fék esetén persze olyankor jobb lesz, de nagyobb eséllyel úszik meg vízátfolyáson mert kevesebb lesz a vályat ami elvezetheti a vizet.
De röviden. Mivel a téli gumihoz áll közelebb a (modern) 4 évszakos gumik keveréke, lényegesen kevesebb ideig lesz használható mint a nyári gumik (most körbenézve a neten, nagyon általánosítva és autónként és gumi márkánként is változhat, de a nyári gumikra 60-70ezer km írnak, a téli és 4 évszakos gumikra 40-50ezer km-t).
Nincs ilyen, hogy "a négy évszakos gumi". Olyan sincs, hogy "a nyári gumi" vagy "a téli gumi". Olyan van, hogy egy konkrét márkának a konkrét modellje, ami téli, nyári, vagy négy évszakos. Nem mindegy, hogy Goodyear az a négy évszakos gumi a céges kocsikon (ami az egyik legjobb), vagy Goodride (ami az egyik legsza®abb).
A jó négy évszakos gumik télen kevésbé kopnak, mint a téli gumi, nyáron viszont jobban, mint a nyári, mivel a keverékük a kettő között van.
A B8 Passaton két nyarat és két telet, összesen 40 ezer km-t futott, újonnan ~7,5 mm mintázati mélységű Vredestein Quatrac esetében az első gumiknak most ~4,5, a hatsóknak ~6 mm a mintázati mélység úgy, hogy még nem voltak megcserélve. Most meg lesznek, legalább még egyszer ugyanennyi km biztos van bennük. Szerintem egy szett gumitól legalább 80 ezer km tisztességes teljesítmény, pláne egy felső-középkategóriás, 340 Nm nyomatékú autó esetében. Ez eddig a saját tapasztalat a nevezett tesztgyőztes gumival, a 2020-ban végezett Auto Bild koptatási teszt szerint pedig 75.090 km-t lehet elmenni vele.
Véletlenül nem music FM rádió riportere volt ő több éve meg szűnt a kedvenc radiom 🙆😒
És a 4 évszakos milyen kategória?
Nekem volt 4evszakos. Michelin Crossclimate+ ami sokkal jobb volt mint barmelyik középkategóriás teli gumi.
hát nem a legjobb hanem a legolcsóbb :D 4évszakosból is vannak olcsón ÉS jók sőt lehet olyat is beszerezni ami esőben latyakban jobban teljesít mint szárazon melegben :D ez annyira értelmetlen teszt sokat számít a mintázata a guminak sokat a profilmélység és még többet az anyaga legyen az téli-nyári-4évszak
hiszen a slick gumik is nyárinak minősülnek és 2csep esőt nem képes elvezetni mert nincsen mivel hiába tapadnak az aszfalthoz a legjobban de egy túl mintás gumi meg nyáron nem jó hiába télen a legjobb és a 2centis hóban úgy megy mintha ott sem lenne...
Egy Michelin Crossclimate volt, a videó elején mutatja a koma
@@SzecskoSandor na az a vicc hogy az nem egy jól eltalált gumi nagyon szenes és alig van benne lamella ami a lényege egy 4évszakosnak/télinek.... pontosítok nincsen rajta lamella :D mint egy sima nyárigumi csak téli mintával persze hogy szart sem ér
én a saját kocsimról tudok beszámolni téli gumival hosszabb volt a féktávom mint a 4 évszakossal ugyan azon az úton és ugyan azzal a tempóval mindezt úgy hogy a téligumi drágább is volt de ugyan ez volt a gondom vele nincsen lamella és kemény volt mint a beton(sok szén) pedig 1éves volt vagyis 1 szezont mentem rajta
Az igazan nagy vicc az, hogy ezt tesztnek szantak.
Kb azt a spektrumat fedi le a teli autozasnak, amibol a legkevesebb van Magyarorszagon. Jeges ut..
Ha kicsit is objektivek akartak volna lenni lett volna nedves ut, szaraz ut ugyanezekkel a feladatokkal evszaknak megfelelo homersekletben.
Kb azt a benyomast kelti, hogy fos a 4 evszakos felejtsd el. Pedig ez igy ebben a formaban es foleg ilyen aranyokkal nem igaz.
Totalcar csinalt egy tesztet a temaban, erdemes atfutni :)
Egy mérés nem mérés! Minden ember másképpen fékez.
Pontosan ezt akartam írni. Nagyjából nulla információértéke van ennek a tesztnek, ebben a formában.
Fékezni egyformán fékeznek, a kormányzás más.
A gumi gyártók is különböző minőséget gyártanak. Ugyanolyan márkákat kellene összehasonlítási.
@@laszlofrank5051Ponthogy nem.Egy sofőr kellett volna tesztelje mind a hármat .Ugyanaz a reflex, tudás stb.Akkor talán hiteles a teszt.
Mnna. Prémium, közepes árkategória, stb. Ezek semmit nem jelentenek. Vannak gumitesztek, ahol márkát, értékelést olvashatunk a neten. Ez segíthet választani. Voltak Sz.r prémiumtesztek (pl. Michelin Alpin A5(2014-5) és jó nevenincsteszt is(pl.Sava Eskimo2007-8) Nem a márka számít!!! Magyar hülyeség. Nekem 10 éve SX 4-em van. 2 gumigarnítúrát vettem, csak a legjobbak közül, tesztek alapján. Nem csalódtam eddig soha. 2008:Pirelli Snowcontrol I., Continental mittudoménmármi, /2014 Michelin Alpin A4, Dunlop Sport BlueResponse Mindegyik különösen ajánlott/példás volt a teszteken. Ki tud több gumit összehasonlítani, stb? Nekem ez a lényeg.Közülük ezek voltak a legolcsóbbak. És igen, 2004-8 között volt új Matador téli gumim. Megúsztam kár nélkül, mikor belecsúsztam hátulról egy furgonba. És volt új téligumim, ami jól fogott, 1x megmentett, de 1 télen 5e km-en lement 3 mm.
És az megint HÜLYESÉG, hogy ja, én keveset megyek.... Ha pont akkor kell az az X méter, amivel a jobb többet tud? Megbazilikázhatod az egészet. Mennyi egy lökhárító, egy ajtó....?
Jól láttam a a 4évszakos mintája alapján MichelinCrossClimate volt--- igen, visszanéztem, az volt, látható a felirat.( Hú, pedig ilyenben gondolkodtam.)......Nagy csalódás...
Szóval aktuális tesztek évente 2x vannak, azok segítenek. Tavasszal és ősszel. Jó, tudom, volt ADAC-csalás... Akkor is. Szerintem.
Csak hogy teljes legyen számodra az összkép. Ez egy vágott anyag volt. Többen dolgoztak azon, hogy amennyire lehet hiteles legyen. Azonos helyen és sebességnél kezdtünk fékezni. Sofőröket direkt cserlégettünk. (Ez azért nincs a videóban, mert egy 1 órás videót nem néz meg szinte senki) Tövig nyomtuk a féket, az ABS-re bízva a többit. A pálya mindig egyforma volt.
Nyilván ez nem az Adac teszt volt. Az történt amit láttatok a videóban. Még direkt márkákat sem akartunk le-fel húzni. Ha megmondjuk, az nem tetszett volna sokaknak. :-) Ennyit tudtunk ebből kihozni. Ezen körülmények között (ami extrém volt, az tény) a 4 évszakos ijesztően teljesített. (Pont). Ennyi. Üdv.
Kedves @@BpiAutósok Arra akartam kihegyezni a hszt, hogy ne márkában gondolkodjunk, és a Ti tesztetek is alátámasztja ezt. Számomra teljesen hiteles volt a videótok! A leendő autógumi-vásárlóknak szólt a mondanivalóm. A gumitesztek megneveznek, Ti figyelemfelhívtok! Pont jó volt a videótok.
Szerintem a célt elértétek . Ennyi :)
@@Mertsajt Mire hívják fel a figyelmet!? :D Ne viccelj már!
Pont Te magad írtad le! A gumitesztek alapján pl. az egyik (ha nem A) legdrágább prémium téli gumi, azaz a Michelin Alpin A5 a középmezőny végén kullog a tudásával a tesztek szerint, miközben a szintén Michelin által tervezett és gyártott, de Kléber néven forgalmazott (Krisalp HP3) középkategóriás(nak szánt) gumi az egyik legjobb, ami kapható, s nem csak az anyacég Michelin termékét, de több másik "prémium" gyártót is maga mögé utasított a teszteken.
Közben alig van még pár olyan gyártó, aki igazán jó négy évszakos gumit tud gyártani, de azok cseppet sem a budget kategóriába tartoznak, hanem a prémium téli, vagy prémium nyári gumiknál érezhetően drágábbak. Nyilván nem ilyennel hasonlították össze a nem tudjuk, hogy milyen, de prémiumnak nevezett, valamint nem tudjuk, hogy milyen, de középkategóriásnak nevezett (ki tudja, mikori gyártású és mennyit futott) téli gumikat...
Szóval mire is hívják fel a figyelmet? :D:D:D:D:D
Arra, hogy ne hallgass a hülyeségre, ahol általánosan kijelentik, hogy a prémium szuper, a középkategóriás gyengébb, a négy évszakos meg maga a halál? :D
Nem mindegy, mi volt a négyévszakos gumi ! Pl. Pirelli CINTURATO ALL SEASON SF 3 jeges illetve vizes felületen fékezésben (Auto Bild, ADAC, Tyre Reviews tesztek 2024-ben) magasan első helyen teljesített a kategóriában. Nem gondolnám, hogy ebben a konkrét 45 km/h tesztben ! 42 méter ! lett volna.
Ezentúl csakis műgyantan vezetek
Én inkább kerülöm a műgyantás utat. Eddig sikerült!!!
De soha ne felejtsd el előtte fellocsolni!!! 😉
Ha meg városban hagysz egy sima busznyi helyet(12 méter) már jönnek be eléd sajnos...
ugyanez a tapasztalat... pl Vaci uton befele, 60-as tábla az elején, hagysz 2 autónyi helyet mert kanyarból nem látod a lámpát se azt hol a sor, és hátulról szlalomban kielőzve 3-an is bejönnének ha valahogy beférne, és ahogy behúzták egyből fék mert áll a sor, fogják a besorolók stb. És nem csak egy ilyen van, ez rendszeres. Hagysz egy távot hogyha vált a lámpa ne kelljen satuzni, erre jó esetben egy villanás index már besorolás közben :/
Hadd jöjjenek. Most mennyivel később érsz haza emiatt? A biztonságod a fontosabb.
Az ötlet jó, a kivitelezés amatőr és semmit nem mutat meg...
Árpi Kéri Ez nem az Adac teszt volt az tuti. :-) Azt mutatta meg, amit láttál, nem pedig a táblázatokat. Szerintünk sokatmondó. Ebből most ennyit lehetett kihozni. Üdv.
@@BpiAutósok Hát valóban nem, ebben egyet értünk... Kár érte, mert nagyon kicsivel több ráfordítással jobb dolgot hozhattatok volna össze: pl váltott sofőrökkel, minden autóval/gumival mértek négyet-négyet, a legjobb és legrosszabb eredményeket eldobjátok és fennmaradókkal kezdtek valamit... A valósághoz is közelebb lett volna és hitelesebb is lett volna... és tényleg azért kár, mert nem kellett volna hozzá sokkal több idő...
Vigasztalásként csak annyit, hogy az ADAC teszt sem sokkal hitelesebb, főleg mióta kiderült, hogy pár éve az egyik (azt hiszem) autógyártó gyakorlatilag kilóra megvette őket...
Árpi Kéri Csak hogy teljes legyen számodra az összkép. Ez egy vágott anyag volt. Többen dolgoztak azon, hogy amennyire lehet hiteles legyen. Azonos helyen és sebességnél kezdtünk fékezni. Sofőröket direkt cserlégettünk. (Ez azért nincs a videóban, mert egy 1 órás videót nem néz meg szinte senki) Tövig nyomtuk a féket, az ABS-re bízva a többit. A pálya mindig egyforma volt.
Nyilván ez nem az Adac teszt volt. Az történt amit láttatok a videóban. Még direkt márkákat sem akartunk le-fel húzni. :-) Ennyit tudtunk ebből kihozni. Ezen körülmények között (ami extrém volt, az tény) a 4 évszakos ijesztően teljesített. (Pont). Ennyi. Üdv.
@@BpiAutósok Most már teljes a kép... Köszi...
Minden gumi váltós időszakban kellene foglalkozni ezzel a témával!
Csak köszönet illeti azokat akik időt és energiát ölnek abba hogy fényt gyújtsanak a fejekben!
Ez így elég gyenge. Nem derült ki semmi, csak hogy ki mellé nem ülök be soha (súgok: mindegyik suzukis vesztett)
Jaj de jó, ne is :-)
@@BpiAutósok Komolyan azt hiszitek, hogy ezekkel a műmájer jópofizással elveszitek az élét a bénaságotoknak?
Láttam már olyat téli időszakban vasúti átjáróhoz érkeztem az pirosra váltott előttem lévő autó a féket nyomta ennek ellenére jeges úton becsúszott az átjáróba.
Az volt a szerencséje hogy ott jóval vonat előtt lezárják a sorompót autós egyszerűen tovább ment.
Ezt milyen gumival sikerult?
@@pomajzsolt4363 Jeges út tök mindegy milyen gumival így is úgy is csúszik
40 eve keztem autozni es motorozni Erdelyben es YOKO-SIMA gumikkal autoztunk jeges utakon problema nelkul, ABS sem volt ,ESP sem volt kiporgesgatlo sem volt nem ismetuk a teli gumit a mese mondo nyari gumit stb. stb. Az igazi mertado a gepkocsi vezeto, a tobbi .....marketing......
Marketing?! Mit kerestek ti az utakon?! Te vagy az a 20 al tötymörgő mert szar gumid van és feltartod a forgalmat típus? 40 éve...szarabb autók voltak 800 kilóval 50 lóval nem 1500 kg meg 180 ló :D
@@kovacsgergo8738 Minek a fasznak 180 lo ha a megengedet sebesseg 50-meg autopalyan max 130 km/ora?Es apropo mikor en 200 km/ora rohantam te meg apadban voltal.Meg most 70 eves koromban is villara veszem az ilyen fel bena BMW -es manusokat. Koztunk a kulombseg az hogy nekem nem, egy furfangos mesterseges agy meg engedi vagy sem hogy mikent vezessek.EMBER VAGYOK ES NEM SZERETNEM HOGY EGY MESTERSEGES KUTYURU PARANCSOLJON.Mikor vezetek szeretem elvezni azt amit csinalok ,at erezni az ut viszonyokat es egyut "erezzek" az autoval.
@@Pallarpad remélem nem úgy vezetsz, ahogy írsz.
@@LeCsa94 Sajnos magyar iskolarol ahol en eltem ...csak hallotuk hogy leteznek.Mea culpa.
A téli gumi kizárólag latyakos havas úton jobb a nyári guminál ill. a négyévszakos guminál. Az összes többi esteben mínusz 10 foknál is sokkal jobb a nyári ill. a négyévszakos gumi. Legfőképp a népbutitás megy, én saját magam teszteltem mindent, és 29 éves tapasztalatom is van hozzá. A valaki viszonylag keveset megy évente, akkor kizárólag és egyedülállólag a négyévszakos gumi a legjobb megoldás, de abban a prémium kategóriásat kell venni.
Mint ahogy ez aa videó is bizonyítja. :D
@@chn1974 Kedves Ferenc! Mit bizonyít ez a videó? Teszteltek egy "prémium" gumit, egy "középkategóriás gumit", meg egy "négy évszakos" gumit.
Elárulnád, hogy melyik gumi melyik márka melyik típusa volt, s mikori gyártású, s mennyit futott? Tényleg érdekel! Tehát te le tudsz vonni ebből a "tesztből" következtetéseket? Áruld már el, hogy hogyan jutottál bármilyen következtetésre is, mert engem nagyon érdekel! ;-) Lehet, hogy a létező legjobb prémium téli gumit hasonlították össze a legócskább középkategóriás másik téli és a legócskább négy évszakos gumival. Lehet, hogy a "prémium téli" egy 100 éves múlttal rendelkező európai márka terméke volt, a két másik pedig egy 3 éve alapított kínai cég hulladéka. Ez a teszt így semmit sem bizonyít! Csak azoknak számít bizonyítéknak, akik tájékozatlanok, így erre a "tesztre" hivatkozva még több butaságot fognak szajkózni eztán. A tájékozottak nevetnek, vagy sírnak ezen a "teszten".
Mutatok én neked olyan méregdrága "prémium" téli gumit, meg olyan sokkal olcsóbb "középkategóriás" téli gumit, ráadásul ugyanattól a cégtől, ahol a prémiumot kenterbe veri a középkategóriás, sőt, mutatok simán olyan négy évszakos gumit, ami szintén sokkal jobban szerepel a nevezett "prémium" téli guminál.
@@zoltanv.7632 Ez csak eklatáns példa, de a való élet számtalanszor bizonyította. Azoknak nem, akik csőlátással rendelkeznek, vagy egyszerűen csak tapasztalatlanok. Saját tapasztalat pont ugyanezeket igazolta. Jelenleg is van autóm téli gumival (illetve nyára nyárigumival), meg van 4évszakos szettel szerelt is, az elmúlt években pedig számtalan volt mindegyik szettből. Hidd el, nem vakon beszéltem. Jelenleg egy prémium 4 évszakos, vagy egy sokat futott prémium 4 évsszakos szettet tudok megmutatni neked, hogy hogyan teljesít a középkategóriás télihez képest. Ég és föld a kettő. Hiába prémium a 4évszakos, a középkategóriás téli sokkal jobban teljesít már vizes úton is, de a mostani vegyes, helyenként jeges felületen meg pláne.
@@chn1974 Kedves Ferenc! Köszönöm a hozzászólásod! Biztosan nem tudhatom természetesen, de nagy valószínűséggel Te is abba a 99+%-ba tartozol, akiknek sokkal kevesebb vezetési gyakorlatuk és tapasztalatuk van, mint nekem.
Évek óta az összes európai gumitesztet elolvasom, valamint igen sokat vezetek és nem csak személyautót, így azt hiszem, nem mondhatjuk, hogy "csőlátással rendelkeznék". Ezek a tesztek számodra is elérhetőek; nagyon sok esetben a négy évszakosokat együtt tesztelik az adott évszakos gumikkal, ezért van összehasonlítási alap rendesen.
Itt egy idei teszt:
www.arboe.at/infos/rund-ums-auto/reifen-und-raeder/arboe-reifentests/1633/
Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a tesztgyőztes télihez képest 2%-kal elért gyengébb eredmény, és ezzel a téli és négy évszakosok között együttesen nézve a 2. hely nem számít rossznak, sőt!
Az persze tény, hogy jó nyári gumit már egész sokan, jó téli gumit nem túl sokan, jó négy évszakosat pedig (egyelőre?) csak pár gyártó tud gyártani. Az is tény, hogy megveszed ma a legjobb gumit, de 3 év múlva már az öregedésnél és kopásnál fogva a töredékét tudja, mint újonnan.
Boldog karácsonyt kívánok! :)
@@zoltanv.7632 Nem ismersz, de feltételezel dolgokat rólam. Ha hivatásos kamionos, vagy buszsofőr vagy legalább 15-20 éve, akkor van esélyed arra, hogy többet vezettél eddig, mint én. Nem nagyon volt még olyan autóm, amin a gumi kibírta volna 3 évig. Még úgy sem, hogy cserélgetem a téli, meg a nyári garnitúrát. Egy szett gumi 80-90ekm-nél többet nem tud elmenni. Ez nincs két év futása 1-1 autómnak. A többit nem sorolom ide, mert azokat nem csak én vezetem, de azok még ennél is gyakrabban szorulnak cserére. Jelenleg 11 jármű van, amivel kapcsolatban van saját, első kézből vett tapasztalat. A gépeket nem sorolom ide. Az eddig alattam megfordult autókat nem nagyon tudnám most összeszámolni, de amit eddig vezettem, az valahol valahol 100 környékén van (nem, nem vagyok se tesztelő, se hivatásos, se semmi ilyesmi).
Szóval elhiheted, hogy van tapasztalat bőven. Nem állítom, hogy nem lehet nálam többet vezetni, vagy tapasztalni, de vagy ugyanabba a kevesebb, mint 1%-ba tartozunk, vagy neked van kisebb tapasztalatod. ;)
Amire hivatkozol 2%, az inkább 3%, de ez még nem is vészes, de ha úgy nézzük, hogy kivesszük a zajt, meg a gördülési ellenállást, akkor máris 6% lesz. Fékútban meg minden körülmények között jobb volt a legjobb téli a legjobb 4évszakossal szemben. Szőrszálhasogatás? Majd ha pont az a pár méter hiányzik, akkor más lesz a leányzó fekvése.
Szóval maradjunk annyiban, hogy a kivétel nélkül mindenhol bebizonyosodik, hogy a téli télen jobb, mint a 4évszakos, a nyári meg nyáron jobb. Lehet kompromisszumot kötni, csak az első cssattanás elviszi agumin megspórolt pénzt. ;)
Koszonjuk!
A bénák és kezdők gumija a szezonális. Itthon 4 évszakossal 11 éve megyek. Minden hóból kijottem eddid és balesetmentes vagyok. Apaink is a Taurussal a Zsigulin nem ilyen mintákkal mentek télen nyáron...
Apáinknál nem volt gond, mert akkor mindenki egyféle gumival ment. Így havas úton 40-ről mindenki 80-100 méter alatt állt meg. Most meg aki télivel megy az 20 méter, aki nyárival az 60-100 méter.
@@aghhj-cy5je mégis kevesebb baleset volt 😉 én 4 evszakossal 23 éve balesetmentesen. 😉 Vezetni is tudni kell,nem lehet mindent a gumira fogni 😉
@@dupajizsolt4875 Kilométer és autóarányosan több baleset volt. A balesetek súlyossága (halálos, súlyos sérültek száma) pedig sokkal rosszabb volt mint most.
A 4 évszakos amúgy egy jó választás.
Lekopott 4 évszakos gumit tesztelnek -.-' Valaki vigyen már oda egy autót Michelin Latitude Tour HP val. ott kezdődik a jó 4 évszakos gumi. egész télen azzal jártam terepre. friss hóba - lefagyótt hóba stb emelkedőn felfelé és lefelé ....
Vadonatúj, prémium (50ezer forintos) gumi volt a 4 évszakos. (A másik 2 gumi is új volt) Üdv.
@Bp-i Autósok Közössége Te kis kamus! 3:13-nál látszik Michelin CrossClimate van rajta ami nem új, de még az új ára is ebben a méretben 26-28ezer körül van! :))))
@@flame04ful Itt pl. majdnem 60 ezer, ha már ennyire kötekedni tetszik, de nem érdekes. Ez volt rajta konkrétan. Ja, és új. Okés? Nyilván nem. Biztos lesz még valami a tarsolyban :-) e-autogumi.hu/michelin-crossclimate-215-55-r17-98-w-xl-negyevszakos-gumi-675405
@@BpiAutósok Őszintén, ment ez a gumi már 500 kilométert mielőtt teszteltétek?
Már 500??? Volt aki 300-at írt...
Jó életveszélyesek az autógumik akkor az első 500, (vagy amennyit éppen írtok) kilométeren :))
Viccen kívül: Nem tudjuk mennyit ment, azt tudjuk, hogy idei szezon elején szerelt volt mindhárom tesztben szereplő gumi. Nem volt óraállás egyeztetés sem, meg autó súlymérés sem.
(Ennyi erővel biztos téglák voltak valamelyik csomagtartóban, mert a lényeg, hogy manipuláljunk nem? Úgy, hogy még direkt a márkákat sem írjuk ki) Ugyanmár... Meg kell csinálni saját magatoknak, meg leszervezni ezt, annak majd hisztek. Az a tuti. Szép napot.
Részünkről no komment tovább... Sorry.
Üdv.
Tegyük fel, hogy a műgyanta nagyjából megfelel a tükörre fagyott felületű útnak. Akkor azt tanultuk ebből a videóból, hogy a prémium téligumi lényegesen jobb a négyévszakosnál a magyar téli útviszonyok nagyjából 20%-ában. A maradékban meg jobb a négyévszakos, ez már sokszor bebizonyosodott...
Mindenki döntse el magában: 20% vs 80%.
Aki pedig demagóg módon téligumit akar ráerőszakolni minden egyes emberre, az abba is gondoljon bele, hogy mások életével is szórakozik. És ha egy átlagos téli napon pont az a néhány méter fog hiányozni, mint amennyivel a téli rosszabb a négyévszakosnál, akkor meg ott a baj...
Aki mindig maximális tapadást akar, annak sajnos olykor naponta többször is gumit kell váltania. Ez van.
Egy átlagos ember életének egy tízezred részében balesetezik, a többiek meg szerencsés esetben soha. Olyankor jól jöhet a biztonság. Az ember élete nem mérhető pénzben... Az egészség minden pénzt megér. Biztos lesz olyan hozzászóló, aki ebbe beleköt, annak tiszteletben tartom a véleményét, de el nem fogadom.
Altalaban telen 8 fok alatt van az homerseklet igy jobban jarsz a teligumival mind kanyarban mind fektavon. Nyaron pedig lenyegesen hamarabb megalsz a nyarigumival mert nem kenődik a meleg aszfalton ugy mint a teligumi. Negy evszakossal meg a jeges uton lathatod hogy van 20 meterrel tobb fektav illetve nyaron is kesobb allsz meg vele :/
@@NGrosz-zv7hx A Totalcar tesztjei szerint száraz úton mind a négyévszakos, mind a nyári jobb a télinél... És teljesen mindegy, hány fok van... Nem én mondom, a Toralcar.
@@JBalazs eleg sokat jarok telen nyaron. 90% ban télen van egy kis fagyott pára vagy valami nedvesseg az uton kb minden reggel ezt megfigyeltem, aztan megyek kb 2 km t es maris van egy S kanyar a volgyben ahol altalaban le van fagyva ez a párás dolog 5 napbol 4 szer szoval ott tuti h jobban jarok a teli puhabb kevereku teligumival es az egyenesekben is szinten kicsit fagyos az ut ott is jobb a fektavom. Szoval ezzel nem szabad szamolni h szaraz e az ut szarazon szinte mindegyik gumi jol tapad....
@@JBalazs amugy szaraz uton eselytelen hogy mondjuk nyaron 30 fokos aszfalton hamarabb megallsz a 4 evszakossal mint a nyarival mivel a 4 evszakosnak eleg durva a mintazata hogy telre is jo legyen a nyari sokkal nagyobb feleluten erintkezik az aszfalttal illetve a kemenyebb nyari keverek kevesbe csuszik meg a forro aszfalton mint az a vegyes keverku 4 evszakos.
A szlalomnál, nézzétek a féklámpát, a 4 évszakos csak a végén fékez, a másik meg már az elején nyomja, ég a féklámpa ---) Nem releváns emberek, irreleváns tesztje...
Te is nagy hozzáértő vagy :-) Szerinted mivel segített volna a szerencsétlen 4 évszakos magán, ha fékez. Méginkább alulkormányzottá vált volna azokon a gumikon, még korábban. De ha így lett volna, ebbe kötsz bele :-) :-)
@@BpiAutósok Nem segítségről van szó, hanem objektív profi tesztről, van sok itt is nézz körbe, milyen egy teszt..) Ez Gebin teszt , amit itt bemutattak!
Csak hogy teljes legyen számodra az összkép. Ez egy vágott anyag volt. Többen dolgoztak azon, hogy amennyire lehet hiteles legyen. Azonos helyen és sebességnél kezdtünk fékezni. Sofőröket direkt cserlégettünk. (Ez azért nincs a videóban, mert egy 1 órás videót nem néz meg szinte senki) Tövig nyomtuk a féket, az ABS-re bízva a többit. A pálya mindig egyforma volt.
Nyilván ez nem az Adac teszt volt. Az történt amit láttatok a videóban. Még direkt márkákat sem akartunk le-fel húzni. :-) Ennyit tudtunk ebből kihozni. Ezen körülmények között (ami extrém volt, az tény) a 4 évszakos ijesztően teljesített. (Pont). Ennyi. Üdv.
@@horvathg5 Minden esetre 2 nap alatt azért 52 ezer embert érdekelt. Úgyhogy reméljük azért volt itt helye és létjogosultsága egy ilyen tesztnek is. Üdv.
@@BpiAutósok a nézettség és a teszt értéke két küln dolog, kár összekeverni
a forma 1 megmutatta a gumi minösege a legfontosabb teli vagy nyári gumi ha megteheted vedd a jobbat ha kezdö soför vagy akkor meg kötelezöa premium gumi
A Forma 1 megmutatta, hogy ahhoz, hogy a létező legjobb tapadást érjük el, kifejezetten az abban a pillanatban legideálisabb gumit kell feltenni, azaz akár 2 óra alatt háromszor gumit kell cserélni. Azt kívánja mondani, kedves József, hogy Ön ónos esőben szöges gumival jár, esőben esőgumival, ha felhajt egy földútra, akkor felteszi a terepgumit, ha hó van, akkor a legjobb hógumival, ha száraz az aszfalt, akkor pedig... Tehát Ön így csinálja? Magánál hord 5-6-8 garnitúra gumit felnire szerelve és akár egy 1 órás autózás során négyszer-ötször lecseréli a 4 kereket? Ha nem, akkor nem értem a hozzászólását.
Meg amúgy sem, mert gumit nem az ára, hanem a tulajdonságai alapján veszünk. Nem minden prémium gumi tapad jól, s sokszor a sokkal olcsóbb (akár konszernen belüli) társaik jobbak náluk, vagy legalább ugyanolyan jók.
@@zoltanv.7632 Nem kell túl gondolni csak annyi hogy a tapadás fontos kinek milyen mértékben helyzet függő szélsőséges esetben pl ónos eső esetén utcai autóknál szinte mindegy mi van a kocsin lassan kell menni de nagyon és a kezdő vezető ne autozzon az pedig hogy afékut ill féktavolsag gumi függő is tény mitnem lehet ezen érteni a forma 1 ben 20 kör után nem tudnak gyorsan menni tehát a kopottgumi el melegedett gumi nem tapad de ez kiélezett körülmények esetén van... Akik csak hétköznapi vezetők azok téli és nyári gumikat használnak Angliában élek itt ha le esik 5cm hó megall az élet a téli gumit nemsokan ismerik tehát télen téli gumi lehetőség szerint jó minőségben nyáron meg még valami közepes kivéve Németországban ahol 70 éves néni 200 felett tép a kombi passattal bár ők évente cserélik remélem most érthető amit leirtam bár ez nem szentírás szubjektív vélemény a szerintem a forma 1-es hasonlat be zavarhatott ott ugyanis 2 óra alatt többször cserélnek gumit több keménységű tipust kell feltenni
Ha a forma 1-es hasonlatot elfelejtjük, akkor sincs túl sok értelme eme kijelentésnek - már bocsánat.
Mi az, hogy kötelező a prémium kezdőknek?
Nem.
Kötelező megtanulnia a kezdőnek, hogy rendesen kezelje a kocsit éles helyzetekben! Már ha akar közlekedni normálisan az utakon és nem csak azért szerezte a jogosítványát, hogy ne csesztesse a rendőr, ha épp csapatni vágyik... (ne is menjünk bele)
A legfontosabb, hogy kulturáltan és szabályosan közlekedjen. Természetesen a szabályokba beletartozik a gumik minősége is, de nem az árcédulája. Figyeljünk oda, mennyi a kopása a guminak. Én a jól bevált módszerre esküszöm: amikor a gumi rovátkáiban nem tűnik már el a százforintos érme ezüst széle, kopott - csere! Ha ráz az úton, nézessük meg, állíttassuk be. Ne keverjük össze, melyik gumi melyik helyre való - hiszen a gumis sem potyára írja rá, hogy JH vagy BE stb. Ezek után mondhatnám, hogy a felni sem mindegy. Az is elkopik, patkázásnál deformálódik, plusz az évek során korrodálódik. Az alut is tönkre teszi a só. Szóval arra is érdemes odafigyelni.
Visszatérve a gumikra: az árcédula mellékes. Aki megteheti természetesen vehet drágábbat, ha az ízlése azt kívánja, de sokan vannak, akik inkább a kis betűket lesik, melyekkel besorolják a gumi képességeit (fogyasztás, tapadás, zaj kibocsájtás) - szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy neves cég logója.
A lejtőn negyven fokban is lefelé mennek... (3:00)
Két kérdésem lenne: ha a négyévszakos gumi ennyire életveszélyes, miért gyártják egyáltalán??? Szerintem a gyártókat kellene beperelni, amiért tudatosan, anyagi érdekből kifolyólag dob piacra életveszélyes árut. (Vajon hány ember lelte halálát amiatt, hogy hitt az elnevezésben, "négy évszakos". Azaz, minden évszakban biztonságos.
A másik kérdésem: Ha a csúszós úton való vezetés "élményét" ilyen pályán meg lehet tapasztalni, és ezzel megtanulni is, akkor a jogosítvány megszerzéséhez, miért nem iktatják be kötelezően a gépjármű-vezetés oktató programjába ennek oktatását, illetve gyakorlási lehetőségét is???
gondolom ön sokszor vezet vizes műgyantán... :) - mindenféle gumi megcsúszik mivel a jeget szimulálja. ja és a másik: ön szerint akkor télen a téligumikkal senki sem megy bele a másikba ? :) kétlem. a lényeg ésszel kellene menni de mivel az emberek 90%-a idióta birka igy hiába a téligumi,ugyanugy összemennek...
Ez a gumi, ahogy a képen látod (3:13-nál), nem valódi 4 évszakos volt. A tényleges 4 évszakosoknak szintén kis lamellái vannak, hasonlóan a télihez, csak kevesebb. Itt valami gagyi 4 évszakosnak mondottat láthattunk, ami inkább sima nyári.
@@aszandek az egy Michelin Crossclimate. Az egyik legjobb négyévszakos gumi a piacon, de mindegy...
@@norbert8140 a 4 évszakos gumik is lamelláva vannak, itt ez nem volr, tehát mint egy sima nyári gumi, úgy viselkedett.
József János Fórizs: Azért gyártanak ilyen gumit, mert annak kényelmesebb aki csak városban autókázik és nem találkozik extrém hóval vagy jéggel nagy sebességgel meg pláne. A másik ok és az inkább lényeges, hogy azokban az országokban ahol egész évben legtöbbször 5-20 fok között van a hőmérséklet (nincs hó, fagy meg extrém meleg sem nyáron mint pl. Angliában) ott is vezetnek autót. Én amikor ott éltem prémium 4 évszakossal közlekedtem egész évben de miután hazaköltöztem vettem külön prémium nyárit meg télit. Amúgy meg még ha hülyeség is lenne a 4 évszakos (itthon amúgy szerintem az) akkor sem kötelező megvenni. Gyártanak sok más hülyeséget is (pl. toronyórát lánccal), nem muszáj megvenni, úgyhogy nem a gyártókat hanem a vásárlókat kellene beperelni. Ha valaki csizmában van nyáron és szandálban télen akkor ki hülye, a cipőboltos?
4 évszakos west lake és unigrip lateral. Tapasztalatok ?
Ennél olcsóbb (és sz@rabb) gumit nem találtál? Most tényleg a gumin spórolsz!? Aztán majd összetöröd más autóját... Az autózzon, akinek van rá pénze és hajlandó is áldozni rá!