@@jocibanderas3885 mármint a patkánylázadással? Azon kívül, hogy az ország védelme helyett forradalmasdit játszottak és leszerelték az ország megvédésére alkalmas hadsereget, mert "nem akartak katonát látni." Azon kívül semmi.
Jó programnak tűnik, köszönjük, hogy itt vagy, a szakdolgozathoz pedig természetesen sok sikert! Üdvözlettel, Besztercei Márk, a Színes Századok csapat tagja 🙂
lengyelek már 1934 ben szerzodest kotottek hitlerrel, ja és megemlithette volna a 1921 béketargyalast amikor a nyugat ukraina lengyelekhez lett csatolva ennek az elozmenye az volt hogy a lengyelek megtámadtak orroszországot két évvel az elott
A lengyel-hitler paktumot megemlítette a baltiak által hitlerrel megkötött paktumokkal együtt, a Tanár Úr, annak tartalmával együtt. a 7:08-ig befejezve.
@@adalbertsimon1386 A lengyel-hitler paktumot megemlítette a baltiak által hitlerrel megkötött paktumokkal együtt, a Tanár Úr, annak tartalmával együtt. a 7:08-ig befejezve.
Érdekesen és következetesen csúsztatsz. 1. 1934-ben német-lengyel megnemtámadási szerződést kötöttek, ami kicsit mégis más, mint amit te sugallsz 2. 1934-ben Hitler még nem a világháborút elindító patás ördög volt, hanem csak egy radikális és revizionista német vezető. Vele szerződni még nem bűn volt, csak egy utólag vitatható döntés. 3. Emlegetheted azt, hogy a lengyelek megtámadták Oroszországot, de akkor tedd hozzá, hogy Lengyelország 1918-ban nyerte el a függetlenségét több mint száz év után. A határai bizonytalanok voltak, mivel fel lettek osztva más hatalmak között, és ezt Versailles se rendezte. A lengyel területi kérdés éppen ezért egészen biztosan nem volt megoldható harc nélkül (pl az oroszokkal, vagy az ukránokkal). Oroszország épp polgárháborúban állt, még nem dőlt el, hogy kiválnak-e belőle ugyanazok a területek, amelyek mit tesz isten, a Szovjetunió felbomlásával végül önállósodtak. Ha már "tényeket" közölsz, akkor az összefüggéseikkel együtt tedd, mert még azt hinné a jámbor olvasó, hogy csak hangulatot akarsz kelteni.
Mindig meglepődök, hogy a történelem iránt minimális érdeklődést tanúsító tájékozatlan emberek beszívnak a propagandából mondatokat, azt megrágják, majd onnantól azt ismételgetik, pedig akár utána is nézhetnének, nem sok idő, nem nagy fáradtság. 1. A szovjet hadsereg nem etnikai és területi alapon szerveződött, ezért az, hogy egy hadosztály Ukrajna területéről érkezett, nem jelentette azt, hogy az ukrán hadosztály volt. 2. A Szovjetunió a soknemzetiségű orosz birodalom utódállamaként minden ideológiai máz ellenére mégiscsak ugyanazt a Moszkva központú, orosz dominanciájú államszerveződést jelentette, amelyben nem a tankban ülő esetleges ukrán kiskatona döntötte el, hogy mit támad meg. 3. Az 56-ban hazánk területén elesett szovjet katonák nemzetiségi megoszlása alapján 100 emberből kb 55 volt orosz, 22 ukrán. 4. 56 leverésére csak részben érkeztek ukrán területről a szovjet csapatok, érkeztek Romániából, illetve az eleve itt tartózkodó megszálló csapatok adták az erők egy részét. A tudatlanság nem mentesít senkit az alól, hogy hazugságot terjeszt. A szovjet hadseregben szolgáló ukrán katonákat bármilyen felelősséggel terhelni, és kijelenteni, hogy ők támadtak meg minket 56-ban olyan fokú butaságot és tájékozatlanságot jelent, ami egyszerűen színvonal alatti. Értem, hogy az ukránellenességnek mindegy, hogy a gyűlöletét milyen hamis érvelésre alapozza, mert a rosszindulat csak és kizárólag ürügyet keres, legyen az bármilyen hitvány, alantas és átlátszó.
Leszámítva azokat a tankokat,amelyikek már itt voltak! Ne feledd Duzse Josip Broz,hogy a Varsói Szerződés akkor már élt! ( a NATO, a CENTO,és a SEATO még korábban!!!)
Ukrán? Ja meg ne feledjük a szovjet űrkutatás legfőbb koponyája Szergej Koroljov is ukrán volt, két munkatársa is az. Milyen gazemberek Ukrajna, én inkább állok Ukrajna mellett, mint a vérszopó tömeggyilkos Putler mellett, aki semmibe veszi az 1991-es népszavazást, az 1994-es budapesti memorandumot. Előjött belőle a bolsevik, akik szintén véget vetettek az ukrán függetlenségi álmoknak az első világháborúból való kilépés után. Mellesleg az ukrán parasztság kiírtása a holodomor által ne is beszéljünk, csoda, ha utálják az orszokat? Zsukov ukrán volt Uram, ő vezényelte le az 56-os megszállást? Konyev ukrán volt?
No és Malinovszkíj Stinmetz Miklóssal együtt. Persze a köztársaságiak oldalán. Münnich, Rajk? Biztos,hogy oroszok voltak? Dolores Ibarruriról nem is beszélve
@@lajospeczi4577 Krausz történetei általában nem igazak, Krausz egy Homo Szovjetikusz, nem történész, hanem propagandista. De én most nem erre reagáltam. Viszont Bandera fogolyként, koncentrációs táborban aligha szolgált ki bármilyen hatalmat.
@@lajospeczi4577 Krausz Homo Szovjetikusz, a történetei egyoldalúak, elfogultak, hamisak. De a lényeg, koncentrációs táborban fogolyként aligha lehet bári érdekeit kiszolgálni.
Egy lényeges dolog nem lett megemlítve. Sztálinnál nagyobb antiszemita kevés volt a világon Nem védve Hitlert, de nem egyedül irtott és ez nagyon el van hallgatva. Még kimaradt a riportból az ukrán holodomor, amikor egész Ukrana ki lett éheztetve és sok ukrajnában élő ember akkor látott először kenyeret, amikor ezek a gaz nácikok megjelentek.
holodomor egy ukran kitalacio messze nem volt annyi áldozat és nem csak ukrajina teuleten volt éhinség, egészszovjetunio szenvedte, masodszor e fajta éhinségek tobszor is voltak azelot nem volt kulonos dolog,
Bla bla. Az éhinség nem csak az ukránokat érintette. Ukrajna keleti részén az oroszok, beszarábiában mindenféle, moldávok ugyanúgy éhen haltak. Sztálin a zsidó túlhatalmat próbálta visszavágni. Joggal. Lám , mit tett a mostani ukrajnával a zsidó hatalmat bitorló bagázs. Gondolkodni nem fáj. Gyakoroljad.
Horthy ráadásul kormányzó volt, amely ha nem tudnád, akkor a köztársasági elnöki szerepkör, és nem a miniszterelnöké. Mint köztársasági elnöki szerepkör, hát nem tartozik hozzá a közvetlen politizálás. Ahogyan Göncz Árpádnak se lett volna szabad a taxisblokádnál a taxisok mellé állni. Mert ez a szerepkör azért jogilag korlátozott. Persze ha azt vesszük, hogy a baloldal hogyan próbálja a kezdetektől fogva bemocskolni, hát lehet abban is hinni, hogy egyébként gyerekeket evett...
Köszönjük szépen !!!
Köszönöm szépen Tisztelt Tanár Úr a tanulságos előadást. Sokat lehet tanulni az előadásokból.
Mikor a szovjet, német, magyar , stb. bűnökről beszélünk, beszéljünk a zsidó bűnökről is. Pl. az őszirózsás forradalomról, a trianoncsinálókról...
Mert szerinted trianont kik csinálták? Az őszirózsás forradalommal mi a bajod agytröszt?
@jocibanderas3885 erre már válasz sincs.
@jocibanderas3885 erre már válasz sincs.
@@jocibanderas3885 buta senki vagy
@@jocibanderas3885 mármint a patkánylázadással? Azon kívül, hogy az ország védelme helyett forradalmasdit játszottak és leszerelték az ország megvédésére alkalmas hadsereget, mert "nem akartak katonát látni." Azon kívül semmi.
Szakdoga írás + Színes Századok hallgatás = 👌😄
Jó programnak tűnik, köszönjük, hogy itt vagy, a szakdolgozathoz pedig természetesen sok sikert!
Üdvözlettel,
Besztercei Márk, a Színes Századok csapat tagja 🙂
Színes Századok fullos mindig! :)... Krausz Tamás, háth....sztem ha valaki a 3. birodalomról szakértene így az valsz netto nácimosdatás lenne.... :/
lengyelek már 1934 ben szerzodest kotottek hitlerrel, ja és megemlithette volna a 1921 béketargyalast amikor a nyugat ukraina lengyelekhez lett csatolva ennek az elozmenye az volt hogy a lengyelek megtámadtak orroszországot két évvel az elott
@@axelpalfy7597 briliáns megjegyzés.
A lengyel-hitler paktumot megemlítette a baltiak által hitlerrel megkötött paktumokkal együtt, a Tanár Úr, annak tartalmával együtt. a 7:08-ig befejezve.
@@adalbertsimon1386 A lengyel-hitler paktumot megemlítette a baltiak által hitlerrel megkötött paktumokkal együtt, a Tanár Úr, annak tartalmával együtt. a 7:08-ig befejezve.
No és Moszkvát a lengyelek általi elözönléstől Tuhacsevszkij marsall katonai lángelméje mentette meg!
Érdekesen és következetesen csúsztatsz.
1. 1934-ben német-lengyel megnemtámadási szerződést kötöttek, ami kicsit mégis más, mint amit te sugallsz
2. 1934-ben Hitler még nem a világháborút elindító patás ördög volt, hanem csak egy radikális és revizionista német vezető. Vele szerződni még nem bűn volt, csak egy utólag vitatható döntés.
3. Emlegetheted azt, hogy a lengyelek megtámadták Oroszországot, de akkor tedd hozzá, hogy Lengyelország 1918-ban nyerte el a függetlenségét több mint száz év után. A határai bizonytalanok voltak, mivel fel lettek osztva más hatalmak között, és ezt Versailles se rendezte. A lengyel területi kérdés éppen ezért egészen biztosan nem volt megoldható harc nélkül (pl az oroszokkal, vagy az ukránokkal). Oroszország épp polgárháborúban állt, még nem dőlt el, hogy kiválnak-e belőle ugyanazok a területek, amelyek mit tesz isten, a Szovjetunió felbomlásával végül önállósodtak.
Ha már "tényeket" közölsz, akkor az összefüggéseikkel együtt tedd, mert még azt hinné a jámbor olvasó, hogy csak hangulatot akarsz kelteni.
Megkérdeztük a Jereváni Rádiót,:-Szabad-e komolyan venni Krausz Tamást?
Fûggetlen ukrajna gazemberekből????😮😮 1956s tankokba ukrán katonák ültek..mert a tankok is onnan jöttek..mert Kárpátalja felŏl volt a legközelebb.
Mindig meglepődök, hogy a történelem iránt minimális érdeklődést tanúsító tájékozatlan emberek beszívnak a propagandából mondatokat, azt megrágják, majd onnantól azt ismételgetik, pedig akár utána is nézhetnének, nem sok idő, nem nagy fáradtság.
1. A szovjet hadsereg nem etnikai és területi alapon szerveződött, ezért az, hogy egy hadosztály Ukrajna területéről érkezett, nem jelentette azt, hogy az ukrán hadosztály volt.
2. A Szovjetunió a soknemzetiségű orosz birodalom utódállamaként minden ideológiai máz ellenére mégiscsak ugyanazt a Moszkva központú, orosz dominanciájú államszerveződést jelentette, amelyben nem a tankban ülő esetleges ukrán kiskatona döntötte el, hogy mit támad meg.
3. Az 56-ban hazánk területén elesett szovjet katonák nemzetiségi megoszlása alapján 100 emberből kb 55 volt orosz, 22 ukrán.
4. 56 leverésére csak részben érkeztek ukrán területről a szovjet csapatok, érkeztek Romániából, illetve az eleve itt tartózkodó megszálló csapatok adták az erők egy részét.
A tudatlanság nem mentesít senkit az alól, hogy hazugságot terjeszt. A szovjet hadseregben szolgáló ukrán katonákat bármilyen felelősséggel terhelni, és kijelenteni, hogy ők támadtak meg minket 56-ban olyan fokú butaságot és tájékozatlanságot jelent, ami egyszerűen színvonal alatti. Értem, hogy az ukránellenességnek mindegy, hogy a gyűlöletét milyen hamis érvelésre alapozza, mert a rosszindulat csak és kizárólag ürügyet keres, legyen az bármilyen hitvány, alantas és átlátszó.
Leszámítva azokat a tankokat,amelyikek már itt voltak! Ne feledd Duzse Josip Broz,hogy a Varsói Szerződés akkor már élt! ( a NATO, a CENTO,és a SEATO még korábban!!!)
@@MrTito1968 csakhogy az ukrán sorkatonákat leginkább másik, távoli tagköztársaságokba vitték, a tankban lehet hogy burjátok meg tádzsikik ültek
Gyanus ,hogy aki ezt mondja az a gazember.... tudatosan uszit .... de miert ? kinek ? mi értelme ?
Ukrán? Ja meg ne feledjük a szovjet űrkutatás legfőbb koponyája Szergej Koroljov is ukrán volt, két munkatársa is az. Milyen gazemberek Ukrajna, én inkább állok Ukrajna mellett, mint a vérszopó tömeggyilkos Putler mellett, aki semmibe veszi az 1991-es népszavazást, az 1994-es budapesti memorandumot. Előjött belőle a bolsevik, akik szintén véget vetettek az ukrán függetlenségi álmoknak az első világháborúból való kilépés után. Mellesleg az ukrán parasztság kiírtása a holodomor által ne is beszéljünk, csoda, ha utálják az orszokat? Zsukov ukrán volt Uram, ő vezényelte le az 56-os megszállást? Konyev ukrán volt?
A nacik mellett oroszok is harcoltak. Vlaszov es a ROA. ERROL IS beszeljen kedves oroszbarat
No és Malinovszkíj Stinmetz Miklóssal együtt. Persze a köztársaságiak oldalán.
Münnich, Rajk? Biztos,hogy oroszok voltak? Dolores Ibarruriról nem is beszélve
Bandera 1941-től 1944 őszéig koncentrációs táborban, fogolyként "szolgálta ki a Harmadik Birodalmat".
Ha igaz a történet, én nem tudom, de nagyon nagy kár volt életben hagyni ezt a férget 😅!
Hát persze, de szabadon engedték a németek aztán csinálta tovább a nacionalista piszokságait, ahelyett, hogy az oroszok ellen harcolt volna
@@lajospeczi4577
Krausz történetei általában nem igazak, Krausz egy Homo Szovjetikusz, nem történész, hanem propagandista.
De én most nem erre reagáltam. Viszont Bandera fogolyként, koncentrációs táborban aligha szolgált ki bármilyen hatalmat.
@@lajospeczi4577
Krausz Homo Szovjetikusz, a történetei egyoldalúak, elfogultak, hamisak.
De a lényeg, koncentrációs táborban fogolyként aligha lehet bári érdekeit kiszolgálni.
@@lajospeczi4577 32
A Krausz kritikus választ törlik.
mit handabandáznak itt? Ukrajna nem is létezik! Akkor hogyan szolgáltathatott ki bárkit egy nem létező állam?
Nézzél már rá a térképre, h*jegyerek😊
@@istoknemetz7176 hülyegyerek! Putyint idéztem. Komolyan gondolod, hogy komolyan gondoltam putyin szavait?
@@miklosrez3032 Ha már idézel valakitől, akkor használd az idézőjelet. Amúgy a családtagjaidat minősítgesd, "hülyegyerek"!👯😉
@@istoknemetz7176 nem értem, miről írsz, de nem is akarom megérteni. Mert semmi értelme nincs a "gondolataidnak".
Krausz tanárúr kiváló.
Egy lényeges dolog nem lett megemlítve. Sztálinnál nagyobb antiszemita kevés volt a világon Nem védve Hitlert, de nem egyedül irtott és ez nagyon el van hallgatva.
Még kimaradt a riportból az ukrán holodomor, amikor egész Ukrana ki lett éheztetve és sok ukrajnában élő ember akkor látott először kenyeret, amikor ezek a gaz nácikok megjelentek.
holodomor egy ukran kitalacio messze nem volt annyi áldozat és nem csak ukrajina teuleten volt éhinség, egészszovjetunio szenvedte, masodszor e fajta éhinségek tobszor is voltak azelot nem volt kulonos dolog,
Bla bla. Az éhinség nem csak az ukránokat érintette. Ukrajna keleti részén az oroszok, beszarábiában mindenféle, moldávok ugyanúgy éhen haltak. Sztálin a zsidó túlhatalmat próbálta visszavágni. Joggal. Lám , mit tett a mostani ukrajnával a zsidó hatalmat bitorló bagázs. Gondolkodni nem fáj. Gyakoroljad.
Hitler zsidó volt.
felszabadítóként fogadták őket,..teljesen érthető módon...aztán újra kibasztak velük.
@ZoliLucky kiket fogadtak felszabadítóként?
Horthy jobb volt Banderánál?
Miért kellene összehasonlítani az almát a trolibusszal? Csak a színük közös.
@@twitch36658y Horthy ember volt és az is maradt. Bandera tömeggyilkos volt. Akárcsak Antoneacu.
Horthy ráadásul kormányzó volt, amely ha nem tudnád, akkor a köztársasági elnöki szerepkör, és nem a miniszterelnöké. Mint köztársasági elnöki szerepkör, hát nem tartozik hozzá a közvetlen politizálás. Ahogyan Göncz Árpádnak se lett volna szabad a taxisblokádnál a taxisok mellé állni. Mert ez a szerepkör azért jogilag korlátozott.
Persze ha azt vesszük, hogy a baloldal hogyan próbálja a kezdetektől fogva bemocskolni, hát lehet abban is hinni, hogy egyébként gyerekeket evett...
Hol olvasott, kiktől hallott ilyesmit? Nem mindegy...
@@adalbertsimon1386 Nyugodj meg,Horthy is az volt:Héjjjjas különítmény stb....