V43 1218 (431 218) Csongrád IC / Kőbánya-Kispest - Bp.-Nyugati
HTML-код
- Опубликовано: 27 сен 2024
- Sziasztok! Egy korábbi videómban már megtettük ugyanezt a távot, csak fordítva, most megtesszük "felfelé" is, azaz Kőbánya-Kispestről indulunk és Nyugati pályaudvaron a csarnokba, a 13. vágányra érkezünk. A pontos útvonal: Kőbánya-Kispest, Kőbánya-alsó megállóhely, Kőbánya-Teher, Zugló megállóhely (egyedül itt állunk meg), Városligeti elágazás, Nyugati pályaudvar. A felvétel augusztus elején készült, akkor még bőven hívójelzéssel jártunk ki és be Kőbánya-Teher állomás kezdőpont felőli végén, szerencsére azóta ez megszűnt és újra az engedélyezett sebességgel haladhatnak a vonatok itt, így azért nagyobb esély van menetrend szerint megállni Nyugatiban.
Na a Te videoidnal dől meg mindig az a tévhit hogy “csak az elejét nézem meg aztán megyek aludni”. Nagyon koszi hogy megosztod a videoid!
Köszi!
SZERETEM AZ ILYENEKET....
Én is így vagyok vele!
Harmadikos koromig vasútmániás voltam, aztán Kőbánya felsőn kiesett az álló vonatból a baseball-sapkám a peronra. Ott állt a forgalmista két méterre, mondta, hogy szálljak le és vegyem fel, mikor elindultam érte, elindította a vonatot.
Sajnos vannak ilyen "kollégák" is.
Érkezés szinte a Nagykörútra 🙂 A MÁV és a lassújelek olyan mint borsó és a héja, összetartoznak. Ha valaki kiszámolná mennyi energia megy a levegőbe (azt melegítve) a pálya állapota miatt országosan, azt hiszem szép nagy szám jönne ki a végén forintosítva.
Olyan jó hallgatni, amikor felfutnak a szellőzök.. 🥰
Ez a jojozás a rugónyöszörgéssel már szinte erotikus :D:D:D
Nem tudom miért van az az érzésem, hogy órákig el tudnám nézni...😁
Amíg ilyen remek gépek és pályaállapotok vannak, a vesekő miatt nem kell aggódni... ellenben minden más miatt igen... szégyen. Köszi a videót és a leírást!
Ja....Azt hittem, hogy leugrik a mozdony a sínekről. Ide pénzért lehetne szervezni bátorság-tesztelő turnusokat.
Nem a géppel van baj hanem a pályával.
A gépekkel is épp elég baj van, de valóban, jó pályán nyilván nyugodtabban futna egy ilyen korszerűtlen, öreg gép is.
@@markgaga6049 nem a palyaval van a baj, inkabb a geppel/mozdonnyal...amikor a kocsiban ulsz, ahol az utasok , ott ha megfigyelted volna, nem zotykolodik meg ugral ennyire...
Nagyon pazar lett!
Üdv Csanád!
Köszi!
Ez egy szép, dinamikus bejárás volt a végén, jó látni ilyet is. :D
dinamikus bejaras? :O :D azt hogy erted?
Imádtam vonatot vezeti még mindig belebonrongok, de nem bántam meg, hogy váltottam távolsági buszra. Most már úgy is egy cég, ha bért emelnek (többet mint amit most kapok) és normális kanyarokat adnak, lehet elgondolkodok a közeljövőben egy imseret megújító vizsga után, hogy átüljek ismét.
Remek videó Gratulálok hozzá és további jó egészséget és sok szerencsét kívánok a síneken!
Köszönöm szépen!
nagyon szuper videok! köszi és várjuk továbbiakat :)
Köszönjük szépen. Jó kicsit nosztalgiázni. :)
Biztos unod már a változatos hozzászólásaimat minden videód után,de megint csak azt tudom mondani,hogy szuper szuper szuper.
Üdv!
Jó lett a videó, érdekes így látni a vonalat, napi szinten járok erre utasként.
S50-et szoktál vinni?:)
Köszi! Nem, csak szegedi ic-t
Bukósisakot ad a vasút?☺☺
Köszi a videot, nagyon jó lett. A műszaki állapot miatt külön biztosítás kéne gyomorra, gerincre
Köszi a videót. Nagyon tetszett!
Nagyon jo lett az a álmom hogy legyek vonatos
Az komoly😂Low rider vasút😂
Élveztem a videót, de keserű pirulaként nyeltem a pálya pattogós szakaszait. Többet érdemel a vasút , a vasutasok és az utazóközönség.
Megvalósult egy álmom :) köszi a videot :)
Szép menet volt, de a Szili egy kicsit "nyugtalankodott" néha!
Igen Szili pattogás királya itt ott ráz nagyon kis édes mozdony ❣️❤️🥺
Дуже цікаве відео, згадав як колись їздив в Будапешт!)
Привіт з Ужнорода!)
Ez szuper volt!!!!!!
Mit jelképez a kattogás?
Jó videó lett.
Már többször Felmerült bennem a kérdés hogy itt hogy van irányváltás, mivel itt nincs rá hely mint szegeden körbejárni a mozdonynak a vonatot.
Köszi! Nyugatiban a szegedi ic-k esetében nem jár körbe a gép. A vonat ahogy megérkezik Szeged felől és megáll a bakon, a végére már koppan is rá a másik gép, amelyik az eggyel azelőtti ic-t hozta. Egyébként fejállomásokon, tehát Keletiben, Nyugatiban, Déliben alapvetően úgy működik a körbejárás, ha ugyanaz a gép viszi a vonatot, mint amelyik hozta, hogy a szerelvényt egy tolatómozdony húzza le a gépről, az kiáll valahova, a tolatógép visszatolja a szerelvényt az induló vágányra, leakad, kiáll, és mehet a szerelvényre a továbbító gép. Nyugatiban is van ilyen időnként, csak nem a szegedi ic-k esetében.
Olyan hangja van, mint a HÉV-nek.
Énekelhettél volna közben egy Korda Gyuri számot,pl a Reptér című dalt😂
Lehet hülye kérdés vagy már kérdeztem, de Szilin mire használjátok a söntölést? Az a kapcsoló a vontatómotorokkal párhuzamosan kapcsol egy söntellenállást így csökkentve a rajtuk eső feszültséget? Miért van erre szükség?
Egyébként nagyszerű a videó!
Csak az állórésszel párhuzamosan. Ezáltal a motor mágneses mezeje lecsökken, mert az áram egy része az állórész helyett a söntön megy át, a forgórész által generált ellenfeszültség is lecsökken, ezért több áram indul meg a forgórészen keresztül és összességében nagyobb lesz a vonóerő. Nagyobb sebességeknél fontos ez csak; kis sebességen a generált ellenfeszültség is kicsi, ekkor ez még nem korlátozza komolyabban a motor áramfelvételét.
Köszi! A villanymotor álló- és forgórésze között mágneses mező keletkezik, amely gátolja a forgórész forgását. A söntkapcsolóval 4 fokozatban lehet gyengíteni ezt a mágneses mezőt (a söntölés magyarosabb neve mezőgyengítés), ekkor a motorfeszültség csökken és a motoráram nő.
Ettöl a kattogástól a mozdony elé vetném magam 2 perc után!😂
uristen, ez mmi??????? neha akkorakat ugrott a mozdony hogy azt hittem felszall a levegobe :D :D emlekszek mikor kicsi voltam , megkertem egy mozdonyvezetot hadd menjek egy megallot! megengedte, es emlekszek hogy hihetetlenul zotykolodott akkor is :D
ez melyik mozdony, aminek egyenes az eleje vagy a szogletes?
Mindennap utazni egyfojtában jön a táj befelé ezt nézni zörgések mozgás billeg odafigyelni borzalom lehet
Egyáltalán nem borzalom, csak nem való mindenkinek.
Te jó ég! Kívülrõl jobban néz ki. Vagy ez egy nosztalgia járat nyugdíjas mozdonyvezetõknek?
Sajnos nem, tudnék róla, ha már nyugdíjas lennék
Ez komolyan elugrik a sinrol neha?
Nem.
Kő teher állomáson hogyan van felhatalmazva a vonat a kijárati jelző melletti elhaladásra? Lapátol valaki?
Menesztenek a felvételi épületből, csak a videón nem látszik
@@Pista357 Legalabb ennyi.
Szia Pista! Neked mindig más helyen máshova kell menned mozdonyt vezetni? Vagy van egy körzet és azon belül szoktál? Ha máshova kell menni az odáig való utazást is beleszámítják a munkaidődbe?
Köszönöm a sok feltöltésed!! Új feliratkozókénk kérdezném,hogy a 145-ös vonalról készítettél már kisfilmet?Annó PFT.sorait "erőítettem" és érdekelnének a véleményeid,tapasztalataid a vonalról! Előre is köszönöm és további sok sikert kívánok!!!
Üdv! Nincs vonalismeretem a 145-ösre, így fejből azt sem tudom, hogy melyik vonal az.
@@Pista357 Köszönöm a gyors választ! A nyáron sokat vonatoztam az alföldöm Uzsgyival a Szolnok-Lakitelek-Kecskemét vonalon és nagyon megszerettem a vonalat.PFT nézőpontból egy csemege! A videóid nekem is nagyon tetszenek,sőt függő lettem! :-)
Szègyen mennyire hagyjàk lepusztulni a vasúti közlekedést.
Jó videó lett voltál már beosztva a 001es szilire?
Köszi. Igen, voltam már azon a gépen egy párszor
@@Pista357 Nekem a rokonom aki ugyan úgy mozodnyvezető mondta Hogy jó gép a 001es 5perccel hamarabb ért vele Miskolcra
Nagyon jó videó lett! Azt megkérdezhetem hogy 14:21 -nél miért van jelző?
Fedezendő pont. Az utasítás értelmezése szempontjából fedezendő pontnak minősül: (itt több felsorolás van, ezek közül ami a kérdésedet érinti): "... az állomások ütközőbakban végződő vonatfogadó vágányainak vége"
@@steve2563 köszönöm szépen!
a modern mozdonyokban van vécé?
Fogalmam sincs, semmilyen modern mozdonyra nincs típusom
gépészasmr :)
Mi ez a kattogas?
Menetíró,rögzíti a kilométereket és a sebességet.(asszem)
A sebességmérő
Pokolgép időzítő órája. :D
Mért lassít minden vonat Gattyán úr cégénél csigalassúra?
Elképzelésem sincs, hogy kiről beszélsz és milyen cégről
@@Pista357 Akkor lefordítom :)
Kőbánya Teher kijárati jelzőjén hívójelzés volt és onnan a következő jelfeladásig 15 km/ó
Erre gondolt Umf kolléga ;)
Gattyán cége ott van jobb oldalt ha jól emléxem akkor a Docler Holding-ra gondolt. :)
@@robertadam3477 hát egyrészt, én nem tudom, és nem is kell tudnom, hogy a vasút mentén milyen cégek vannak és azoknak kik a tulajdonosai, szóval az ilyen kérdésekkel nem tudok mit kezdeni. Másrészt, amit írtál, ez így nem igaz, hívójelzés esetén több különböző szabály van, jelen esetben a pálya jelfeladásra ki van építve, önműködő térközjelzős, és nincs hívójelzés feloldása, tehát ha a vezetőállás jelzőn megjelenik a szabad jelzés és a vonat legutolsó tengelye is elhagyta már az utolsó váltót is, akkor lehet növelni a sebességet.
Még mielőtt előhoznád megint a Gattyán vonalat, előtte érdemesebb lett volna utánanézni a dolgoknak és bekommentelni azt, amit írtál.
Kezdjük a legelejéről dióhéjban:
2021.november 16-án Kőbánya-Teher állomáson az állomásépületben lévő biztosítóberendezés felett lévő fűtéscső eltörött majd a csőből kifolyó víz szépen eláztatta az alatta lévő szinten lévő bizber helységet is. Ennek okán az egész ottani bizber lehalt, konkrétan nem lehet semmit sem kezelni / vezérelni. Így a vonatok áthaladása Bp. Nyugati felől, illetve a teljes 100-as vonalt érintő elővárosi és távolsági, valamint a 100-asból leágazó vonalak (pl.: 140; 142) elővárosi / távolsági személyforgalma esetében az alap esetben érvényben lévő 80/80 és 60/80-as tempóval, illetve a jelzők és váltók működésképtelensége okán volt kimondottan indokolt és szükséges a balesetek elkerülése érdekében a Vmax. 15 km/h-s sebesség bevezetése és betartása meghatározott időszakra visszavonásig. Ezt 2022.augusztus 20 üzemnyitástól oldották fel, mely mondjuk ki égető és szükséges lépés volt már.
Pár hivatalos kommüniké:
- www.mavcsoport.hu/mav-csoport/kobanya-teher-allomason-tovabbra-dolgoznak-biztositoberendezes-helyreallitasan
- www.mavcsoport.hu/mavinform/megszunik-sebessegkorlatozas-kobanya-teher-allomason
///////////////
( @Pista357 majd úgy is kijavít, ha valami badarságot írtam )
Peron elejétől 20,ugye?
Kérdés, hogy létezik e még ez az utasításban? Itt úgy tűnt nekem, hogy nem.
Egyébként ez a sebességkorlátozás szerintem óriási baromság. Egy fejpályaudvar forgalomi kapacitását nagymértékben csökkenti. Érdekes hogy Németországban ilyen szabály egyértelműen nincs. München főpályaudvara meg is halna a sok döcögő vonat miatt, de szerintem Budapesten is csak hátránya van belőle.
Magyarországon sajnos nem bíznak a mozdonyvezetőkben, azért hoznak ilyen idióta utasításokat.
A legdurvább az amit Monoron tapasztalok. Ott is van egy csonka vágány a peron elejére ki van tűzve a 20-as lassújel. A behaladó főleg helyi vonatok ennek megfelelően gurul be, de ami elképesztő számomra, hogy a csonkából induló vonat is csak 20-szal megy kifelé. Micsoda hülyeség. Az ott lévő sorompó mögött várakozó autósok azt hiszik, hogy a mozdonyvezető szivatja őket a döcögő sebeségével.
@@furedipeter2146 itt olaszorszagban 5km/h a fejpalyaudvarokon meg a csonkakon.. szoval mindig van rosszabb 😂
@@furedipeter2146 Monoron a pálya állapota miatt 20-as. Fejpályaudvaron peron elejétől legfeljebb 20 km/h,utolsó 100 méteren legfeljebb 15 km/h. Bár Én megyek peron elejétől 15-tel,mert ha felkapja a vöröset,kellemetlen elindulni,mikor a fél vonat nekiáll leszállni a vágányok közé. Kifelé lehet menni 20 km/h-nál gyorsabban.
Olyan Hangja van Mindt a Hévnek.
Középkori állapotok.
Jó video
De az ablakot alaposan megpucolhatnád kívülről is!!!!😉
Ez meg akár jó komment is lehetne, de! Nem az. Semmi közünk a mozdony külső és belső tisztaságához, a takarítást, beleértve az ablakpucolást akár kívülről, akár belülről megfelelő emberek végzik megfelelő helyeken. Mi nem is tudunk ezzel foglalkozni, a gépeken semmilyen tisztítószer nincs.
@@Pista357 tudom hogy nem a te dolgod. És takarító szer sincs.
De.
Ha TE készítesz egy videót, akkor az a film a TE kezed munkája, és TE vagy felelős annak a jó minőségéért.
@@ub4079 nem érted. Mi nem mehetünk ki a mozdony elejére lepucolni az ablakot. Tilos kimásznunk oda.
@@levi200420nagy Ez mióta van? Nekem teljesen megszokott látvány a fejpályaudvarokon az ablakot tisztító vezér. De ha tévedek, és nem vezér, hanem takarítószemélyzet, akkor bocsánat.
@@tubegeri Az még a 2010 előtti gyakorlat idején fordult elő. Amikor az optimális személyzetgazdálkodás mókuskereke helyett helyett a gépekhez tartósan beosztott mozdonyvezetők tartoztak.
Amikor már az ember el akar aludni akkor mindig zörög benne valami
😀
Elég hasznosak ezek a videók elmegy az embernek a kedve A vonatozás tól még jobban
Nagyon köszönöm ezt a Magyarországon elég ritka stílusú - "Cab Ride" - videót, élvezetes volt számomra, a jó öreg Szili fedélzetén Veled virtuálisan utazni! 😊
Most végre láttam, hogy hogy is kell ezt a típust vezetni, láttam végre a kontroller, a söntkapcsoló, és a "rulett" működését. 😊
Mindenesetre jót mosolyogtam azon, ahogy a jó öreg Szili, milyen lelkesen hintázott a kitérőkön és az egyéb döccenős helyeken, 😁 gondolom azért Nektek ez azért, nem annyira kellemes... 🙃
De továbbra is azt mondom a MÁV villamosmozdonyainak gerincére: "Öreg mozdony, nem vén mozdony!" 🤣🤣🤣
Nem, nekünk valóban nem kellemes, elég komoly egészségügyi problémák alakulhatnak ki ez miatt
@@Pista357 el is hiszem...
@@Pista357nem mondod bakker ?????? 😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮
Ilyen rossza pálya? ez borzasztó.
Amúgy 13:26 nál azért húztad úgy le a kamerát, hogy a másik mozdonyból nehogy meglássák vagy mi történt?
Nem, a kollégákat nem akarom levideózni. Minden felvételen lehúzom a kamerát, ha jön szembe egy másik vonat vagy gép.
@@Pista357 ja értem.
Már az is rém kellemetlen, hogy ilyen muzeális gépet kell vezetni. 1963-82 ig gyártották. A legiatalabb is 40 éves.
A bezzeg nyugaton is vannak múzeális korú gépek üzemben csaxólok....
A retro ma divat
Szia, ne félj attól, hogy a kocsi kisiklik, nagyon nyugtalan útvonal
Arra lennék kíváncsi, hogyha mondjuk átmész egy megállj jelzésen, azonnal gyorsféket kell alkalmazni?
Ha átmegy a vörös jelzőn, akkor a vonat kényszerfékez, kivéve, ha 15km/h-nál lassabban megy.
Ezt még nézni is félelmetes, azt hinné az ember Indiában van
Várjon már ez kajak pár megállos út?
Ez csak egy része,de mivel IC,ezért amúgy sem áll meg sok helyen.(bpvel es szegeddel egyutt 11megallas)
Szuper. 👍👍💯👍
valaki megtudja mondani mennyi áramot vesz fel egy mozdony, h sík terepen kb 5 kocsival 100km/h-ra felgyorsuljon? Plusz, h kb fékezésnél mennyit táplál vissza a rendszerbe? Rettentően érdekel, h milyen hatásfokkal működik.
Áramfelvétel? Mozdonyvezetőtől függ. Az indítóáram 1700 A. Visszatáplálásról a V43 sorozat esetében nem beszélhetünk.
@@ts-works8210 wow, köszi a gyors választ. Akkor ez esetben a gyorsulási idő határozza meg elsősorban az áramfelvételt? Tudod esetleg mennyi idő alatt gyorsul általában kb 100ra? A gyorsulás alatt ez az 1700A áramfelvétel a reális érték? Tartani a sebbeséget kb mibe kerül? 1000 köszönet a válaszért!
@@Thomas384 Sok tényezős a dolog, így egzakt válasz se lesz rá. Az 1700 A a vontatómotorok megengedett indítóárama. lehet ettől több is amíg a motorköri túláramvédelem meg nem szólal. Gyorsítani lehet komótosan, de lehet vadabb módon is, a megengedett indítóáram környékén. De bele szól még a kerék és a sín közötti tapadás is. Ha ez kicsi a kerék meg fog perülni, és már limitálva is van a vadulás. ruclips.net/video/U2MpXp9EAy4/видео.html Itt egy rövid videó egy igencsak dinamikus indításról, a motoráram a 2000 A-t is eléri, ill. szépen lehet hallani a kerék visítását a tapadáshatáron.
Miért kell rángatni a kis kormánykereket induláskor? :)
Mert az a menetszabályzó, amivel a vonóerő növelhető, a motor előtti előtét-ellenállások kiiktatásával. A mozdony indulásakor, a felsőfezetékből nyert, egyenirányított feszültséget, a motor állórészére bocsájtják. Ilyenkor, ugye az bevonzza a forgórészt, ezzel forgatva, hajtva a tengelyt és a kerekeket. Hogy a jármű ne csak lökésszerűen, vagy csak egy bizonyos vonóerővelerővel indulhasson (pl.: csúszós pályán a túl nagy vonóerő kerékperdülést eredményez), ezért a motor állórésze elé (előtét)ellenállásokat kötnek, így csökkentve a motoron áthaladó áramerősséget, és az átfolyó áram miatt létrejövő mágneses mezőt. Ezeknek a be-és kiiktatásával (rövidre zárásával) beállítható a mágnese mező, ezáltal a kifejtett vonóerő nagysága. Ezeket az ellenállásokat áthidaló kapcsolókat ún. kontaktorok vezérlik (nagy áramerősségre és sok kapcsolgatásra tervezett, ívoltóval felszerelt kapcsoló szerkezet), és ezeknek az elektromágneses kapcsolócskáknak (kontaktoroknak) a vezérlésére szolgál a "kormáynkerék". A szilin 32 fokozat van. Egy újabb fokozatba léptetéskor egy ellenállás kerül kiiktatásra. A menetszabályzó/fokozatkapcsoló (a vonóerő beállítására szolgáló kezelőszerv - olyan, mint az autóban a gáz), a német BR 155-ös mozdonyból kiindulva az alábbi funkciókkal rendelkezik. "Fokozatos" léptetés, azaz a szabályzó bizonyos irányba való rövid mozgatására egy fokozatot lép előre vagy hátra. "Csoportos" léptetés, azaz a kezelőszerv egyik irányba tartásakor, amíg ott van tartva, folyamatosan lépteti a fokozatokat.
@@alexbanyasz333 Nagyon szépen köszönöm a minden részletre kiterjedő választ! Így már világos. Azt hittem, hogy a fokozatok eléréséhez el kell tekerni a kereket, mint mondjuk egy villamosnál, de így már értem a rángatást. :)
@@tibkri2411 Szívesen!
@@alexbanyasz333 Amit írtál az a villamos működése, ami egyenfeszültségről működik. Itt váltakozó feszültség kerül a főtranszformátorra, annak a csapolásait kapcsolgatja a fokozatkapcsoló, ez után lesz egyenirányítva az áram és úgy kerül a motorokra. Nincsenek előtét ellenállások. Nagyon más a kettő. Szép is lenne ekkora teljesítményeket ellenállásokon elfűteni!
Szia Kiss motor vonatra van jogosítványod?
Üdv! Nincs.
@@Pista357 és valami flirtel menni S50en?
@@mavspotting csak szegedi ic-vel járok arra
Értem😋😋
ez a ketyegő hang micsoda miután elindultál?
ha tippellnék ez a sebességmérő??? But why? xD
Teloc óra. A bal oldali fekete doboz, ami az elektromechanikus sebességmérő, és a menetregisztráló szalagot író ("tachográf") berendezés is egyben.
@@DPilot154 Ez csak sebességmérő, a menetrögzítős a másik végén van. Szemmel látható különbség, hogy nincs rajta kilométerszámláló.
@@DPilot154 A kamera mikrofonja általában erősebbnek hallatja a ketyegést, mint ahogy az hallható a valóságban.
@ Az az idegörlő lom, működhetne hangtalanul is. De lehet ez is egyfajta éberségi berendezés?
3:40-nél honnan tudtad, hogy lassítani kell?
Sárga fény volt a bejárati jelzőn, tehát vagy vörös fényt, vagy hívójelzést vártam a kijárati jelzőn, nyilván mindkettő miatt lassítani kell. Azt pedig, hogy pontosan honnan kell elkezdeni fékezni, nem tudom megmondani, rutin.
Ahogy a kollégák elől dugdosod a kamerát aztán feltöltöd a jútúbra az valami pazar...