'84-ben repültünk TU-154-esen Líbiába, mert apum ott melózott. A nővéremmel bekéredzkedtünk a pilótafülkébe. A kapitány, az ölébe ültetett minket egyesével, és "vezethettük" a gépet. Ami kb annyiból állt, h megmozgattuk a joyt egy kicsit előre-hátra. A gép kicsit megrázkódott, mi meg fülig érő vigyorral rohantunk vissza anyukánkhoz, h érezte -e, hogy rázkódott a gép, mert azt bizony mi csináltuk. Azóta sem tudom, h valóban mi voltunk-e vagy az első tiszt "tréfált" meg minket, de hát nem is az a lényeg, 4 éves voltam... Bár egy életre lekötelezett a repülés, soha nem kerestem a lehetőséget, h ebben az iparágban dolgozzak. Az élet furcsa fintora, hogy ma civil repülők elektronikai berendezéseit javítom. (Boeing, Airbus és Gulfstream) Ha esetleg a történetben említett kapitány úr ráismer a 2 tejfölszőke kék szemű gyerekre, akiknek egy életre szóló élményt szerzett, így utólag is hatalmas köszönet érte! 😊
Bámulatos látni a riportalany arcán az örömöt, a bánatot, minden érzelmet ami ehhez a típushoz kötődik. Annyira érződik a mélyről jövő szeretet a gép és a típus felé. :)
Megint csak egy szuper, lélekmelegítő anyag Balázs! Őszintén, szívből gratulálok! Horváth Sanyi nagyon kedves kollégám volt, imádtam vele együtt dolgozni!
Volt szerencsém repülni a 70-es évek végén Cipruson, Larnacán keresztül Kairóba és persze vissza. Menet TU-134-essel, vissza TU-154-essel. Dorbézolhattam gyerek fejjel kicsit a levegőben is a pilótafülkében, rengeteg kérdést zúdítva a 3 fős személyzetre. Arra határozottan emlékszem, hogy azt mondták, 6-7 tonna üzemanyagot fogyaszt óránként, hátszéllel 5 tonnával is megelégszik. Mivel ez volt az első repülésem, hatalmas élmény volt. A gép szépsége valóban elvitathatatlan, olyan szobor szerű szépség, mint az olasz autók úgy általában. Azóta sokat repülve, azért komfortról ne nagyon beszéljünk. Nagyszerű videó volt ismét!
Az első repülőutam egy TU-154-essel volt 1986-ban. A Nagyvas egy társasúton repített minket a furcsa, szomorúan érdekes Kelet-Berlinbe, ahonnan azután továbbutaztunk a nagyvilági Hamburgba. (Az NSZK-ba még vízum kellett akkoriban.) Micsoda izgalom járt át, amint a 154-es motorjai felpörögtek, azután a gép nekirugaszkodott a Ferihegyi Repülőtér betonjáról... Felejthetetlen, életre szóló élmény, amelyet még ennyi év távolából is nagyon köszönök a Malév fantasztikus gárdájának :) Kránitz Balázsnak és kollégáinak pedig hálás vagyok, hogy ilyen csodás módon tisztelegtek a TU-154 (amely sokak szemében a felfedezés boldogságát és a szabadságvágyat testesítette meg) és az azt repülő személyzet előtt :)
Szuper volt a videó, a gép legendás, magam is láttam érkezni és indulni Ferihegyről néhányszor. Ha már szóba került Korfu a videóban, egy sztory egy volt MALÉV Kapitánytól: Egy alkalommal úgy alakult, hogy a kapitánynak dolga akadt a mellékhelyiségben. Felvett hát egy mellényt, így nem látszódtak a vállapok. A WC éppen foglalt volt, várakozni kellett. Egy hölgy is ezt tette, de annyira izgatott volt az utazás miatt, hogy odaszólt a vele együtt várakozó kapitánynak: "Jajj Én olyan izgatott vagyok ma repülök először Korfura, Ön már volt Korfun?" Erre a kapitány csak annyit mondott: "Igen Én ma már voltam!"
We need english subtitles, please. I think the story of the captain is worth it because I can see the love for this plane in his eyes and smile! Thank you 🙂
@@aeroparkbudapest Nem fogok unatkozni, már látom... :) Nem akarok mohónak tűnni, de Ruzsom mester A320neo "typerating" sorozatának újabb darabja mikor lesz esedékes?
Balázs, ezt sírás nélkül nem lehet végignézni. Én 13 évesen életemben először természetesen 54-essel repültem Drezdába. Feleségem, akkor volt egyetemistaként stewi-ként nyaranta pont azokat a charter járatokat repülte, amiről a film is beszélt. Mit is mondhatnék, nekem is az 54-es a repülőgép, a többi játékszer. Aztán még egyszer Aeroflottal repültem vele 2008-ban. Oly jó volt látni, hogy LCA megéled. Köszönjük ezt a filmet.
'87-ben kétszer, és '89-ben is kétszer volt alkalmam repülni vele! Mindkét festéssel volt szerencsém repülni, egyszer az első osztályon is! Az utolsó az MA-806-os járat volt Berlinbe...Mai napig meg vannak a fedélzeti relikviák!...szalvéta, cukor, villla kanál stb..Nagyon menő gép!
'98-ban 6 éves voltam. Az első, és mindeddig az utolsó nagy repulőutam volt Görögországba Malév TU154-essel. Családi nyaralás. Most közel a 30-hoz, reptéri dolgozóként szintén szerencse, hogy a Kirgiz elnök tavalyi látogatása során még felnőtt fejjel is láttam Budapestre repülni a típust. Valószínű ilyen már még 1x nem lesz.
Örülök hogy volt alkalmam Tu-154-esen utazni charterba -1994-augusztusába , 8 éves voltam , Budapest - Gerona , a kapitány Csordás Tamás volt. Fantasztikus repülés volt.
Őszintén sajnálom ezeket a repülőgépeket! Mert látva a személyzetet! Örömet okoztak ! Most pedig a földön hevernek. Akik az égbe teremtődtek. Ég áldjon TU-154!
Magam is többször voltam utas aTU-154-es repülőn. 1996.szeptemberében a korfui reptéren- hazautazásra készülve-három MALÉV Tu-154-es gép várakozott. El is kapott a büszkeség.
Szuper lett a videó👍! Ez a típus is nagyon-nagy kedvencem szerintem egy eszméletlen szép gép. Egyszer remélem hogy a még a repülő egy-két katonai példányból láthatok egyet repülni✈!
És nagyon jól látható ezekben a felvételeken, hogy mennyire máshogy kellett repülni ezeket a típusokat. Ahogy a kapitány vezényel, hogy névleges. Ilyenkor nem ő állítja a teljesítményt, hanem a fedélzeti mérnök.
Megint egy remek összeállítás A REPÜLŐGÉP ami által nagy rajongója lettem az utasszállító repülőgépeknek és a repülésnek. Több tucatszor láttam fel- leszállásukat ferihegyi látogatásokkor
De szimpatikus ember a Sanyi bácsi! És egy rossz szava se volt a cégre, pedig nem lehetett egyszerű neki akkoriban. Sok nyugati gép repülése után rácsodaálkoztam az Aeroparkban, mennyire gyönyörű a nagyvas! Életemben először még 1988-ban repülhettem Budapest-Kelet-Berlin-Budapest útvonalon a Tu-154-gyel.
Hát gyönyörű gép. Édesapám Varsóban volt MALÉV képviselő a nyári szüneteket mindég az aktuális Állomás helyen tültöttük, és kiültetett leszállás után a repülő Pilóta fülke jomm ajtaján. Csodás volt.
Balázs, valamennyi összeállításodat libabőrösen nézem - ez szerelem! :) Én óvodás voltam még, amikor Szófiába repültem ezzel a géppel a 80'-as évek elején. Emlékszem arra is, hogy paprikás csirkét szervíroztak nekünk a fedélzeten FÉM evőeszközzel :)))) Életem első repülése volt:) Azóta sokminden változott, de még így felnőttként is minden egyes felszállásnál könnybe lábad a szemem, mert valami olyan felemelő érzés van benne, ami a földön nem létezik :)
Gyönyörű repülőgép.Többször is utaztam vele.Korfu volt a legérdekesebb. Visszautazásunkor egyszerre három Malév TU-154 is bent állt a reptéren.(más gép nem is volt). Mint magyar büszke is voltam rá.
Nem tudom, ki hogyan van vele, de én, ha választanom kellene egy Tu-154-turistaosztály, és egy Emirates a380-első osztály közt, én biztosan a Tupolevet válaszatnám 😀
Első repülésem 1989-ben volt TU-154-gyel Berlinbe (Július 22) Felejthetetlen élmény volt. Soha azóta olyan repülési élményem nem volt. A Boing 737 semmi ehhez képest utas szemmel nézve.
Sajnos nem repülhettem vele, de sokat láttam őket a ferihegyi teraszról, imádtam a hangját, amikor ráadták a gázt nekifutásnál, megzendült az ég :) Én is szívesen látnék bármilyen további videót a típusról!
Való igaz, fantasztikus hangja volt. Nemcsak akkor, amikor nekilódult a gép a pályán, hanem akkor is, amikor indították a hajtóműveket. Akkor volt a jellegzetes farkasüvöltés. Háromszor. :)
@@aeroparkbudapest Igen, meg nagyon szép formai megoldások vannak rajta, az orrész, a függőleges vezérsík és a hajtómű integrálása.A vízszintes és függőleges vezérsíkok felső sarkánál az a hegyes alkatrész milyen célt szolgált?
Utóbbi napokban utaztam repülővel, életemben másodszor, 21 év után. (23 vagyok) Nagyon megtetszett a repülőzés, és szembe jött velem az "Aeropark Budapest" nevű csatorna, ahol szépen lassan elkezdtem fogyasztani a videókat. egyik kedvenc részem az "Így köszönt el a Tu-154-esektől a Malév 20 évvel ezelőtt (Ep. 221)" Amelyben Horváth Sándor kapitány úr, story-zik sokat a 154-esről. Szüetésem előtt szüleim jártak repülővel Mallorca-n, egy Tu-154-el. Kivncsiságból feltúrtam az családi videó állományt, és sikeresen meglettek a nyaralás alkalmával készített felvételek. Számomra meglepő módón, a pilóta fülke is le lett videózva, menet közben. Édesapám szerint teljesen más hangulat volt a gépen, mint manapság. A videón is látszódik, hogy gyerekek kukucskálnak a pilótafülkébe. A videó anyag megtekintése közben felismerni véltük Horváth Sándor kapitány urat. POG Valaki megtudná erősíteni, hogy tényleg ő az? Köszi. video: ruclips.net/video/YHyn-o1DdiM/видео.html
1982. 09. 10. Budapest- Lybia Tripoli TU 154 B2 - vel utaztunk ki dolgozni! Ha jól emlékszem Németh Miklós volt a kapitány! A 31.-es Sz. Állami épitő ipari vállalattól!
@@aeroparkbudapest Köszönöm, Jó látni hogy hogy költözött egy szebb, nagyobb helyre, de én arra gondoltam videó ügyileg, hogy hogy készült az előző régi aeropark még anno. Arról nincs Archive felvétel?, én arra gondoltam előzőleg. De sok sikert a továbbiakban, és kellems húsvéti ünnepet. :)
Madridba utaztam elöször az 54-essel. Évekkel késöbb egy orosz pilóta megengedte, hogy leszálláskor én adagoljam a gáz, persze a másodpilóta keze 5 cm-re sem volt felette a kezemnek. De örök élmény.
2000 környéke. Kora nyár. Hűs szellős délelőtt. Patakpart. Gyerekként a kukoricásban fekve nézni a nagy füsttel leszálló Nagyvasakat és érezni az illatukat... Szép emlék. 🥲 Meg ahogy vasárnaponként néztem az F1-et a Videoton Super Coloron és 13-as iránynál 2 percenként szálltak fel olyan robajjal, hogy még a Palik ordítását is elnyomták.
Azok is hol vannak már, sajnálom hogy ilyen későn születtem, szívesen repülnék ezeken a régi vasakon. A mai modern high bypass sugárhajtóművek és a kifinomult elektronika egyre unalmasabbá teszik a repülést.
A felesleges stadionok árából hány MALÉV-ot létre lehetett volna újra létrehozni ? Egy ország a Covid ideje alatt visszahoz egy légitársaságot .... Mekkora szó lenne ???
Űltem rajta,felejthető.És naponta többszzőr "szakította" be a dobhártyámat ennek a "csodának" a zaja kertemben.Hála istennek ,hogy ma már nem repülnek ezek a...
Külön öröm egy ennyire nyugodt, jókedélyű szakembert hallgatni, ahogy így mesél a hivatásáról. Köszönjük.
Az egyik kedvenc mesélőnk. :)
Nekünk is!
Ja jó szomorúan és keservesen .hála C.O.....
'84-ben repültünk TU-154-esen Líbiába, mert apum ott melózott. A nővéremmel bekéredzkedtünk a pilótafülkébe. A kapitány, az ölébe ültetett minket egyesével, és "vezethettük" a gépet. Ami kb annyiból állt, h megmozgattuk a joyt egy kicsit előre-hátra. A gép kicsit megrázkódott, mi meg fülig érő vigyorral rohantunk vissza anyukánkhoz, h érezte -e, hogy rázkódott a gép, mert azt bizony mi csináltuk. Azóta sem tudom, h valóban mi voltunk-e vagy az első tiszt "tréfált" meg minket, de hát nem is az a lényeg, 4 éves voltam...
Bár egy életre lekötelezett a repülés, soha nem kerestem a lehetőséget, h ebben az iparágban dolgozzak. Az élet furcsa fintora, hogy ma civil repülők elektronikai berendezéseit javítom. (Boeing, Airbus és Gulfstream)
Ha esetleg a történetben említett kapitány úr ráismer a 2 tejfölszőke kék szemű gyerekre, akiknek egy életre szóló élményt szerzett, így utólag is hatalmas köszönet érte! 😊
Bámulatos látni a riportalany arcán az örömöt, a bánatot, minden érzelmet ami ehhez a típushoz kötődik. Annyira érződik a mélyről jövő szeretet a gép és a típus felé. :)
Megint csak egy szuper, lélekmelegítő anyag Balázs! Őszintén, szívből gratulálok! Horváth Sanyi nagyon kedves kollégám volt, imádtam vele együtt dolgozni!
Horváth Sanyi az egyik főszereplőnk az Aeroparkban a Múzeumok éjszakáján. :)
Orosz vagyok és nem tudok magyarul, de egy férfi mosolyából látom, hogy melegen emlékszik vissza a Tu-154-es autóra. A korszak elmúlt!
Kedves, aranyos és nosztalgikus hangulatú videó lett ez is! Olyan igazi Kránitzos! Szép volt Balázs!
Drága Sanyi bá! A valaha létezett legjobb főnök! Egyike voltam az említett 5 nek, de így is gyönyörű emlékek fűznek a nagy vashoz.
Megbocsáthatatlan hogy kicsinálták a Malévet....
Remek videó.
Volt szerencsém repülni a 70-es évek végén Cipruson, Larnacán keresztül Kairóba és persze vissza. Menet TU-134-essel, vissza TU-154-essel. Dorbézolhattam gyerek fejjel kicsit a levegőben is a pilótafülkében, rengeteg kérdést zúdítva a 3 fős személyzetre. Arra határozottan emlékszem, hogy azt mondták, 6-7 tonna üzemanyagot fogyaszt óránként, hátszéllel 5 tonnával is megelégszik. Mivel ez volt az első repülésem, hatalmas élmény volt. A gép szépsége valóban elvitathatatlan, olyan szobor szerű szépség, mint az olasz autók úgy általában. Azóta sokat repülve, azért komfortról ne nagyon beszéljünk.
Nagyszerű videó volt ismét!
Az első repülőutam egy TU-154-essel volt 1986-ban. A Nagyvas egy társasúton repített minket a furcsa, szomorúan érdekes Kelet-Berlinbe, ahonnan azután továbbutaztunk a nagyvilági Hamburgba. (Az NSZK-ba még vízum kellett akkoriban.) Micsoda izgalom járt át, amint a 154-es motorjai felpörögtek, azután a gép nekirugaszkodott a Ferihegyi Repülőtér betonjáról... Felejthetetlen, életre szóló élmény, amelyet még ennyi év távolából is nagyon köszönök a Malév fantasztikus gárdájának :) Kránitz Balázsnak és kollégáinak pedig hálás vagyok, hogy ilyen csodás módon tisztelegtek a TU-154 (amely sokak szemében a felfedezés boldogságát és a szabadságvágyat testesítette meg) és az azt repülő személyzet előtt :)
Az első krétai nyaralásra 1994-ben ilyen géppel mentünk, aztán még sok helyre vitt minket!
Klassz videó, köszi szépen!
Szuper volt a videó, a gép legendás, magam is láttam érkezni és indulni Ferihegyről néhányszor.
Ha már szóba került Korfu a videóban, egy sztory egy volt MALÉV Kapitánytól:
Egy alkalommal úgy alakult, hogy a kapitánynak dolga akadt a mellékhelyiségben. Felvett hát egy mellényt, így nem látszódtak a vállapok.
A WC éppen foglalt volt, várakozni kellett. Egy hölgy is ezt tette, de annyira izgatott volt az utazás miatt, hogy odaszólt a vele együtt várakozó
kapitánynak: "Jajj Én olyan izgatott vagyok ma repülök először Korfura, Ön már volt Korfun?"
Erre a kapitány csak annyit mondott: "Igen Én ma már voltam!"
Nagyon hálás vagyok, hogy a kedvenc repülőtípusomról ilyen sok videót készítetek! Köszönöm! Ez egy igazi húsvéti ajándék volt! ❤️
We need english subtitles, please. I think the story of the captain is worth it because I can see the love for this plane in his eyes and smile! Thank you 🙂
Kránitz mester megpihent egy kicsit a kontentgyártásban, de csak azért, hogy ismét egy remekművel és egy pilóta-legendával térjen vissza... szuper :)
És hamarosan jön a Szellemjárat c. rész, valamint a "Boeing 797"-ről szóló epizód.
@@aeroparkbudapest Nem fogok unatkozni, már látom... :) Nem akarok mohónak tűnni, de Ruzsom mester A320neo "typerating" sorozatának újabb darabja mikor lesz esedékes?
@@dzadam32 Jövő héten vesszük fel a következő két részt :)
El nem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom, hogy a MALÉV már mult idő!
Balázs, ezt sírás nélkül nem lehet végignézni. Én 13 évesen életemben először természetesen 54-essel repültem Drezdába. Feleségem, akkor volt egyetemistaként stewi-ként nyaranta pont azokat a charter járatokat repülte, amiről a film is beszélt. Mit is mondhatnék, nekem is az 54-es a repülőgép, a többi játékszer. Aztán még egyszer Aeroflottal repültem vele 2008-ban. Oly jó volt látni, hogy LCA megéled. Köszönjük ezt a filmet.
'87-ben kétszer, és '89-ben is kétszer volt alkalmam repülni vele! Mindkét festéssel volt szerencsém repülni, egyszer az első osztályon is! Az utolsó az MA-806-os járat volt Berlinbe...Mai napig meg vannak a fedélzeti relikviák!...szalvéta, cukor, villla kanál stb..Nagyon menő gép!
'98-ban 6 éves voltam. Az első, és mindeddig az utolsó nagy repulőutam volt Görögországba Malév TU154-essel. Családi nyaralás. Most közel a 30-hoz, reptéri dolgozóként szintén szerencse, hogy a Kirgiz elnök tavalyi látogatása során még felnőtt fejjel is láttam Budapestre repülni a típust. Valószínű ilyen már még 1x nem lesz.
Örülök hogy volt alkalmam Tu-154-esen utazni charterba -1994-augusztusába ,
8 éves voltam , Budapest - Gerona , a kapitány Csordás Tamás volt. Fantasztikus repülés volt.
Születésnapom estéjén megleptetek egy csodás videóval! Köszönöm az ajándékot és az élményt!
Isten éltessen sokáig! :)
@@aeroparkbudapest
Nagyon aranyos volt a Tu 154-s videó! Sanyi bácsit szeretettel üdvözlöm! Szeretem a hangját ahogy mesél!! Köszönöm Balázs! Szia:Tibi
Őszintén sajnálom ezeket a repülőgépeket!
Mert látva a személyzetet! Örömet okoztak !
Most pedig a földön hevernek.
Akik az égbe teremtődtek.
Ég áldjon TU-154!
Csodàs videó, Sanyi bàcsi mèltàn èlô legenda!
Horváth Sanyi bá, egy legenda! Büszke vagyok rá, hogy ismerhetem!
Magam is többször voltam utas aTU-154-es repülőn. 1996.szeptemberében a korfui reptéren- hazautazásra készülve-három MALÉV Tu-154-es gép várakozott. El is kapott a büszkeség.
Az első és élete szerelméről beszél ilyen párás szemmel az ember...
Nagyon király lett! Csak így tovább! Nekem tőletek egy videó megszépíti a napom! :)
Szuper lett a videó👍! Ez a típus is nagyon-nagy kedvencem szerintem egy eszméletlen szép gép. Egyszer remélem hogy a még a repülő egy-két katonai példányból láthatok egyet repülni✈!
Az Air Koryo keretein belül még repülhetsz vele. :) Mondjuk egy Peking-Phenjan útvonalon. :)
Úgy elbúcsúztatták a Tu-154-est, hogy a MALÉV is követte. Ilyen sem nagyon van a világban, hogy egy országnak nincs légitársasága.
Köszönjük szépen profi videó lett. 🙂Jó egészséget kívánunk kapitány Úrnak!!!
Szerintem csinálhatnátok egy külön filmet arról hogy milyen utóélete volt annak a 14 gépnek amit visszarepültek Oroszországba!
Mennyire jó emberek, mennyire jó gépek,amik nekünk örömet adnak laikusoknak.
Az eggyik kedvenc tu154-es felvételem az az éjszakai felszállás és mindig meglepődök hogy magyarul beszélnek a pilóta fülkébe. Jó lett.
És nagyon jól látható ezekben a felvételeken, hogy mennyire máshogy kellett repülni ezeket a típusokat. Ahogy a kapitány vezényel, hogy névleges. Ilyenkor nem ő állítja a teljesítményt, hanem a fedélzeti mérnök.
Megint egy remek összeállítás
A REPÜLŐGÉP ami által nagy rajongója lettem az utasszállító repülőgépeknek és a repülésnek. Több tucatszor láttam fel- leszállásukat ferihegyi látogatásokkor
De szimpatikus ember a Sanyi bácsi! És egy rossz szava se volt a cégre, pedig nem lehetett egyszerű neki akkoriban. Sok nyugati gép repülése után rácsodaálkoztam az Aeroparkban, mennyire gyönyörű a nagyvas! Életemben először még 1988-ban repülhettem Budapest-Kelet-Berlin-Budapest útvonalon a Tu-154-gyel.
Egy igazi úriember! Minden tiszteletet megérdemel.
1993-ban Budapest - Larnaca, életem első repülőútját egy ilyen géppel repültem. Hatalmas élmény volt!
Hát gyönyörű gép. Édesapám Varsóban volt MALÉV képviselő a nyári szüneteket mindég az aktuális Állomás helyen tültöttük, és kiültetett leszállás után a repülő Pilóta fülke jomm ajtaján. Csodás volt.
Gyönyörű gép volt!
Balázs, valamennyi összeállításodat libabőrösen nézem - ez szerelem! :) Én óvodás voltam még, amikor Szófiába repültem ezzel a géppel a 80'-as évek elején. Emlékszem arra is, hogy paprikás csirkét szervíroztak nekünk a fedélzeten FÉM evőeszközzel :)))) Életem első repülése volt:) Azóta sokminden változott, de még így felnőttként is minden egyes felszállásnál könnybe lábad a szemem, mert valami olyan felemelő érzés van benne, ami a földön nem létezik :)
Gyönyörű repülőgép.Többször is utaztam vele.Korfu volt a legérdekesebb. Visszautazásunkor egyszerre három Malév TU-154 is bent állt a reptéren.(más gép nem is volt). Mint magyar büszke is voltam rá.
Jó egészséget kívánok Neked, Sanyi Bá!!
Megtiszteltetés volt Veled repülni
Nagyon jó , élménnyel beszél a szép időkről , lehet látni hogy a repülésnek élt!
És él még ma is! Sándor oktat mind a mai napig. :)
@@aeroparkbudapest És az egyik legjobb oktató! ;)
Fantasztikus rész volt, mint mindig!! Köszönöm!
Nagyon szuper videó! :)
2000 nyarán még repülhettem vele Málaga-ba. :)
Ez de jó volt. Felidézett egy sor régi kedves emléket, de még KB. hangját a Kossuthról is!
Megszakad a szív...💻😢
Nagyon jo videok...sok erdekes dolgot tudhatunk meg... nekem nagyon tetszenek a tu 154-sek...
Köszönöm a szuper videót Balázs!
Nem tudom, ki hogyan van vele, de én, ha választanom kellene egy Tu-154-turistaosztály, és egy Emirates a380-első osztály közt, én biztosan a Tupolevet válaszatnám 😀
Első repülésem 1989-ben volt TU-154-gyel Berlinbe (Július 22) Felejthetetlen élmény volt. Soha azóta olyan repülési élményem nem volt. A Boing 737 semmi ehhez képest utas szemmel nézve.
Sajnos nem repülhettem vele, de sokat láttam őket a ferihegyi teraszról, imádtam a hangját, amikor ráadták a gázt nekifutásnál, megzendült az ég :) Én is szívesen látnék bármilyen további videót a típusról!
Való igaz, fantasztikus hangja volt. Nemcsak akkor, amikor nekilódult a gép a pályán, hanem akkor is, amikor indították a hajtóműveket. Akkor volt a jellegzetes farkasüvöltés. Háromszor. :)
@@aeroparkbudapest Igen, meg nagyon szép formai megoldások vannak rajta, az orrész, a függőleges vezérsík és a hajtómű integrálása.A vízszintes és függőleges vezérsíkok felső sarkánál az a hegyes alkatrész milyen célt szolgált?
Utóbbi napokban utaztam repülővel, életemben másodszor, 21 év után.
(23 vagyok)
Nagyon megtetszett a repülőzés, és szembe jött velem az
"Aeropark Budapest" nevű csatorna, ahol szépen lassan elkezdtem fogyasztani a videókat.
egyik kedvenc részem az "Így köszönt el a Tu-154-esektől a Malév 20 évvel ezelőtt (Ep. 221)"
Amelyben Horváth Sándor kapitány úr, story-zik sokat a 154-esről.
Szüetésem előtt szüleim jártak repülővel Mallorca-n, egy Tu-154-el.
Kivncsiságból feltúrtam az családi videó állományt, és sikeresen meglettek a nyaralás alkalmával készített felvételek.
Számomra meglepő módón, a pilóta fülke is le lett videózva, menet közben.
Édesapám szerint teljesen más hangulat volt a gépen, mint manapság. A videón is látszódik, hogy gyerekek kukucskálnak a pilótafülkébe.
A videó anyag megtekintése közben felismerni véltük Horváth Sándor kapitány urat. POG
Valaki megtudná erősíteni, hogy tényleg ő az?
Köszi.
video: ruclips.net/video/YHyn-o1DdiM/видео.html
Életem első repülő útja TU154-esen volt! Élmény volt vele repülni!
Bravo! Csak ennyi! ❤
Nagyon szerettem a tipust mikor meglátam integetni keztem neki
1994-ben Budapest-Kréta életem első repülőútját egy ilyen géppel repültem. Nagyon nagy élmény volt, de mivel az első repülésem volt így féltem is ;)
Nekem ugyan nem az első utam volt, de én is '94-ben repültem vele Krétára! :)
Borzaszto szerencsès vagyok hogy 2 szer repülhertem ezzel a tipussal 🥰🥰🥰
Balázs!
Én ezt a videódat ma már másodjára néztem meg.
Annyira, de annyira JÓÓÓ!
Örömmel olvasom! :) Köszönjük szépen.
profi video ismét :)
Köszi!
1996-ban repültünk Korfura, nászútra, Tu-154-sel. Csupa jó emlék! Lehet, hogy a Kapitány úr vitt minket? Köszönjük a videót! ✈️
En 95ben. Naszut. Korfu. Tavaly valtunk el 😁
Hát ezt sikerült 'átaludni'! :D 2001 03 13-tól olyan május elejéig kómában voltam..... :)
A valaha epult legszebb repulo - koszi az emlekeket
Köszönöm !!!
Indeed video👍🏼👌🏼👏🏼
1982. 09. 10. Budapest- Lybia Tripoli TU 154 B2 - vel utaztunk ki dolgozni! Ha jól emlékszem Németh Miklós volt a kapitány! A 31.-es Sz. Állami épitő ipari vállalattól!
lesz videó az aeropark építéséről, hogy hogykerültek oda a madarak? Nagyon jó videó lenne belőle szerintem.
Négy évvel ezelőtt már elkészült. :) ruclips.net/video/vDxx-Vx60RY/видео.html
@@aeroparkbudapest Köszönöm, Jó látni hogy hogy költözött egy szebb, nagyobb helyre, de én arra gondoltam videó ügyileg, hogy hogy készült az előző régi aeropark még anno. Arról nincs Archive felvétel?, én arra gondoltam előzőleg. De sok sikert a továbbiakban, és kellems húsvéti ünnepet. :)
Milyen érdekes hogy nem feleltek meg sem környezetvédelmi sem hangi besorolàs alapján,de azért tudtak gyorsan lízingre pàr gépet nyugatról.
A 154es, amiből sosem elég. 😌
Moszkvába utaztam vele 3x is Malév Jó élmények, profi személyzet, isteni magyaros ételek.
1991, Tenerife🛫
Szia Balázs!Csinálhatnál egyszer egy "retro" talkshow-t a parkban.Az egyik riportalany azt hiszem már meg lenne.És egyszer hozz össze vele kérlek.
Javasoltam én is neki, díjazta az ötletet... :) Amúgy Kapitány úr rendszeresen megtalálható az Aeropoarkban...
Madridba utaztam elöször az 54-essel. Évekkel késöbb egy orosz pilóta megengedte, hogy leszálláskor én adagoljam a gáz, persze a másodpilóta keze 5 cm-re sem volt felette a kezemnek. De örök élmény.
Az első ami feltünt az a lábtér. Jelenleg a wizznél a külön fizetős nagyobb lábtérnél nincs akkora hely mint itt. 😬😬
Ha megtehetném,akkor modernizálva korszerű hajtóművekkel újra gyártatnám a 154-est!
Már rajzasztalon volt a modernizált, csak kettő de erősebb hajtóművel felszerelt változat. Viszont a gyártásig nem jutott el.
Lesz videó valamikor a Malév zenéjéről?
Sziasztok!
Ajánlom figyelmetekbe édesapám videóját az LCNándor kirepüléséről 2001 májusában.
ruclips.net/p/PLHHPNS_674PSDDUoj6Lgi_g4Dd3nxmJiN
👍👏👏🍾
Milyen szép repülő, :)
Narrátorunk hangja,tisztára mint a Gönczi Gáboré😀
2000 környéke. Kora nyár. Hűs szellős délelőtt. Patakpart. Gyerekként a kukoricásban fekve nézni a nagy füsttel leszálló Nagyvasakat és érezni az illatukat... Szép emlék. 🥲
Meg ahogy vasárnaponként néztem az F1-et a Videoton Super Coloron és 13-as iránynál 2 percenként szálltak fel olyan robajjal, hogy még a Palik ordítását is elnyomták.
Nem értek hozzá, és nem is trollként kérdezem : Jó döntéseket hoztak akkor, ha nem sokkal később lehúztàk a Malévnak a rolót ?
.Спасибо
Sokkal de sokkal szebb volt mind a B727-es nél mind pedig a Tridentnél...
Szomorú hogy a sok jó reklámot egy rövid repülős videóval folyton megszakitjátok.
Soon the malev will work again.
Honnan, miért a szovjet repülőgépeken, mint a Zil teherautókban is a pilótafülkékben ez a sajátos kék szín?
Kár hogy a Malév már nincs az egy magyar légitársaság volt mist már az sincs csak külfőldi társaságok, ebbe a csodába is beleszólt a politika.
A Wizzair nem magyar társaság? Talán félig magyar tulajdonú, azt hiszem.
@@flyingtigerfromhungary Nem érzem magyarnak.
@@flyingtigerfromhungary Teljesen magyar.
Ilyenen én is repültem.
Frankón kiszámították,hogy rákényszerítsék a társaságot egy amerikai gép vásárlására! :D Ugrottam volna az óceán felett egy utolsót!
Egyszer ültem rajta, de komoly volt.
A 220 asok is igen zajosak voltak és füstösek
220?
@@aeroparkbudapest feltételezem a (737)-200-asokra gondol Zoltán... amik (a pletykák szerint) valóban közel ilyen zajszintet produkáltak...
Azok is hol vannak már, sajnálom hogy ilyen későn születtem, szívesen repülnék ezeken a régi vasakon. A mai modern high bypass sugárhajtóművek és a kifinomult elektronika egyre unalmasabbá teszik a repülést.
Nem lehetett egyszerű üzemben tartani...
Üdv mindenkinek nekem van egy félorás videom aLCO UTOLSO REÜLÉSÉRŐL ELŐKÉSZITÉS hajtomű inditás kigurulás nagyon alacsony áthuzás a pálya felett
A felesleges stadionok árából hány MALÉV-ot létre lehetett volna újra létrehozni ? Egy ország a Covid ideje alatt visszahoz egy légitársaságot .... Mekkora szó lenne ???
Hááát Covid alatt, amikor a légiforgalom töredékére esett vissza nem biztos, hogy jó időzítés!
@@steve1435 Az államnak a kovidban van a nagy üzlet, nem a légitársaságban...
...már nagyon hiányzott, hogy valaki stadionozzon és zorbánozzon. És tessék..
Űltem rajta,felejthető.És naponta többszzőr "szakította" be a dobhártyámat ennek a "csodának" a zaja kertemben.Hála istennek ,hogy ma már nem repülnek ezek a...
Köszönjük, Emese.
Ezek a történelmi mérföldkőnek számító gyönyörű repülőgépek. Gondolom ezt akartad írni, csak lemaradt a vége.
De az a motor, amit feltettél magadról....
Az maga a hangtalan suhanás😁😁😁😁👍👍👍👍
Nagyon szimpatikus a volt elsötiszt!