Egyetlen egy szavamat se ertette vagy megis? De nem erdekelte. Azt mondta ne beszéljek hulyesegeket. Együgyű volt. Ahogy mondod. De történt valami erdekes. Belefutott egy hasonloba mint ő es az ugyanugy intezte el ezt az embert ahogy ő engem. Pontrol pontra. Es ez a projekt neki most nagyon fontos lett volna. Hat a karma intezkedett😉köszönöm a munkad❤️
A problémák miutàn megtörténtek, màr múltnak szàmítottak. Nem lehetett róla beszélni. Ha mégis megtörtént akkor jött a csenddel verés. De maga sem gondolta, hogy eljön az a pillanat, amikor a hallgatàsa màr àldàs.
@@punkostinora Igen....itt is ez történt...és ezredszer is újrapróbálkozik, de hát nem érti ..de most is ezt csinálja...küldi az sms-t ...a házas nővel meg közben Viberen üzenget. 🤣
Minden így igaz! A gyerekkel kapcsolatban is! Mindig bedobott vmit ha ő kimaradt abból amit igazából ő nem tudott megélni velünk de átadni sem neki amire szüksége lett volna csak az anyagi elhalmozás! Végtelenül! De szerencsére átlátja a gyerek 10 éves korátol hogy vmi nem az igazi! Köszönöm!
20 év után egyik napról a másikra kirakott. Mondta már 5 éve ki akard dobni, de gondolkodott azon hogy helyre akarja-e hozni a kapcsolatot, és úgy döntött nem, úgyhogy költözzek el, mert foglalom a helyet a lakásában. Megbeszélni vele semmit sem lehetett, azonnal dühroham. Aztán később hozzám vágta, hogy én voltam az oka a dührohamának, mert amiota nem vagyok, nincsen dühkitörése, és nyugodtabb. Ja és csak a kutyának volt jó hogy ott vagyok. Konkrétan a jelenlétem irritálta! Többit nem taglalom.
@@punkostinora ráadásul úgy, hogy tudta nincs hova mennem. Azt mondta: tudom hogy nehez ez a helyzet neked, de majd megoldodik, és remélem jobb lesz neked is. Amit gondoltam, az nem tűri a nyomdafestéket.
Tagad,támad,teker,és a végén azt mondta nézzek tükörbe.Ez a mai düh kitörése.Majd megkértem adjon tiszteletet a beszédjében(állatot hozom ki belőle:mondta)Október az első tárgyalás.Hogy lehet ezt addig kibírni😥
Csak úgy, hogy azzal biztatod magadat, hogy milyen jó, hogy már átlátod, hogy mit művel, ennek köszönhetően sokkal kevésbé visel meg. Addig rosszabb szerintem, ameddig abszolút tudatlanul sodor magával jobbra-balra, és azt sem értjük, mi ez a szürreális agyrém.
Nekem egyszer azt mondta, mikor meg akartam vele beszélni valamit, mert megint hülye volt, hogy én mindig veszekedni akarok 😩. Vagy elrohant, vagy veszekedés lett belőle, vagy csapkodott, rúgdosott még mellette. Egyszer azt is mondta, hogy te beszélj 😏. Végighallgatott, de szerintem semmit nem fogott fel belőle, csak nézett. Ki tudja mit gondolt magában, de utána elrohant 😂. Volt amikor kb. 1 hét csenddel verés után, mikor hívott, nem voltam nyilván kedves, megkérdezte mi a bajom? Kérdezem, szerinted? Válasz: miért nem volt igazam? Mondtam, de neked mindig igazad van 😡.
Elképesztőek. Természetesen mindig mi robbantjuk ki a veszekedést. :D Az életemben nem robbantottam ki veszekedést, de ő még azzal is meggyanúsított, hogy már reggel elterveztem, hogy este veszekedni fogok vele. 🙃
Mikor volt igazam? Amikor közöltem vele, itt a vége. És elmondtam, mik az okaim. Ilyenkor olybá tűnt, hogy érti, ( bár mostmár tudom, sosem értette) de annak érdekében, hogy kibéküljek vele, úgy tett. Tulajdonképpen érdemi vitát sosem folytattunk. 1 hónapja lett vége, 2,5 évig tartott. Muszáj volt lépnem, mert az egészségi állapotom jelezte, ( fizikai tünetekkel) hogy baj van. Hogy erre én rá fogok menni. Igen, fáj, mert ez veszteség, hiszen kudarcot vallottam- vallottunk.
Nekem konkrétan az apám csinálta, csinálja ezt, még 80 év felett is. Nekem 50 év felett nem lehet vélemênyem, én hülye vagyok mindenhez, miközben őt gondozom😱 Ha nem értek vele egyet, akkor szinte "ellenség" vagyok, meg különben sem tudok magyarul, ha netalán nem úgy fogalmazok, ahogy ő gondolja. Közben meg sok mindent félreért, mert mindkét fülére nagyothall, hogy mást ne mondjak. Ritka az a nap, hogy ne szólna be valamiért. Borzasztó vele, korábban még rosszabb volt, míg fiatalabb volt, mostmár viszont én bírom kevésbé, hatàreset.
@@punkostinora Másoknak a jó arcát mutatja. Nem akar más ápolót, mert az a pénzébe kerülne, így nem kell fizetnie, én ápolási "díjat" kapok utána. És így nem kell máshoz alkalmazkodnia, ő lehet a középpontban. 😯
Soha nem sikerült vele megbeszélni a problémákat. Nulla. "Már megint kötözködsz, nem hagysz békén" stb. Pedig szépen beszéltem vele.. Egyszer (!) kaptam tőle születésnapomra 10 percet. Amikor meghallgatott. Mert ezt kértem ajándékba. De előre szólt, hogy nem lesz beszélgetés, csak meghallgatja, ő nem szól semmit. Így is lett. Telefonjával mérte az időt. 🙈
ezt a dolgot még a saját klinikai szakpszichológus nővéremnek sem tudom elmagyarázni, aki egyébként rendkívül kedvelte a férjemet. Képtelen vagyok elmesélni, hogy mi történt zárt ajtók mögött 14 évig.
Nehéz lehet ezt megélni. Érdemes sorstársakkal beszélgetni, hogy megkaphasd az érvényesítést. Tudom, nem ugyanaz, ismerem ezt az érzést. Mivel nálunk is teljesen ismeretlen a családban, a két fiútestvérem nehezen érti, min mentem keresztül.
@@mariavamos1206. vele úgysem érdemes közös barátságokat fenntartani. A helyedben csak azokkal foglalkoznék, akik az én barátaim, akik mindig mellettem álltak. 🌹Nincs értelme olyanokkal törődni, akik meg sem kérdeznek, csak állást foglalnak egyoldalúan. Sosem voltak igazából a barátaid, higgy nekem!
Egyetlen egy szavamat se ertette vagy megis? De nem erdekelte. Azt mondta ne beszéljek hulyesegeket. Együgyű volt. Ahogy mondod. De történt valami erdekes. Belefutott egy hasonloba mint ő es az ugyanugy intezte el ezt az embert ahogy ő engem. Pontrol pontra. Es ez a projekt neki most nagyon fontos lett volna. Hat a karma intezkedett😉köszönöm a munkad❤️
Köszönöm! Neked akkor legalább van valamiféle visszaigazolásod, hogy nem mindig ők röhögnek a végén. 🌹
Jesszus, tényleg. Ha a gyerekeimmel harmónia volt, azonnal ledobta a bombát. Igazi dráma-király volt.
Megörül, ha mások képesek magukat jól érezni vagy vidámak, valamint nem ő van középpontban. :(
Szép napot mindenkinek!😊
Egyetlen egyszer sem. 5 év alatt.
Kiszaladt a kapun, a beszélgetés elől.
Köszönöm szépen a videót, nagyon tanulságos 🙏
És segít visszanyerni az objektivitasomat, és önbecsülésemet
Köszönöm a kedves visszajelzésedet, minden jót kívánok a felépüléshez! 🌹
Drága Nóra!Hónapokóta hallgatom videóit és nagyon köszönöm munkáját!Felbecsülhetetlen értékű,amit tesz❣️
Kedves Erika, nagyon köszönöm a jóleső visszajelzést! 🌹
A problémák miutàn megtörténtek, màr múltnak szàmítottak. Nem lehetett róla beszélni. Ha mégis megtörtént akkor jött a csenddel verés. De maga sem gondolta, hogy eljön az a pillanat, amikor a hallgatàsa màr àldàs.
Igen, igen, tényleg, milyen jó volt, ha nem szórakoztatott csetben, mert éppen nem ért rá. Nyilván mást szórakoztatott éppen.
@@punkostinora Igen....itt is ez történt...és ezredszer is újrapróbálkozik, de hát nem érti ..de most is ezt csinálja...küldi az sms-t ...a házas nővel meg közben Viberen üzenget. 🤣
@@hegedusveronika7060, gusztustalanok a végtelenségig.
Minden így igaz! A gyerekkel kapcsolatban is! Mindig bedobott vmit ha ő kimaradt abból amit igazából ő nem tudott megélni velünk de átadni sem neki amire szüksége lett volna csak az anyagi elhalmozás! Végtelenül! De szerencsére átlátja a gyerek 10 éves korátol hogy vmi nem az igazi! Köszönöm!
20 év után egyik napról a másikra kirakott. Mondta már 5 éve ki akard dobni, de gondolkodott azon hogy helyre akarja-e hozni a kapcsolatot, és úgy döntött nem, úgyhogy költözzek el, mert foglalom a helyet a lakásában. Megbeszélni vele semmit sem lehetett, azonnal dühroham. Aztán később hozzám vágta, hogy én voltam az oka a dührohamának, mert amiota nem vagyok, nincsen dühkitörése, és nyugodtabb. Ja és csak a kutyának volt jó hogy ott vagyok. Konkrétan a jelenlétem irritálta! Többit nem taglalom.
De nehéz lehetett ez megélni. 😢
Az empátiahiány miatt elképesztően otrombák tudnak lenni.
@@punkostinora ráadásul úgy, hogy tudta nincs hova mennem. Azt mondta: tudom hogy nehez ez a helyzet neked, de majd megoldodik, és remélem jobb lesz neked is. Amit gondoltam, az nem tűri a nyomdafestéket.
Tagad,támad,teker,és a végén azt mondta nézzek tükörbe.Ez a mai düh kitörése.Majd megkértem adjon tiszteletet a beszédjében(állatot hozom ki belőle:mondta)Október az első tárgyalás.Hogy lehet ezt addig kibírni😥
Csak úgy, hogy azzal biztatod magadat, hogy milyen jó, hogy már átlátod, hogy mit művel, ennek köszönhetően sokkal kevésbé visel meg. Addig rosszabb szerintem, ameddig abszolút tudatlanul sodor magával jobbra-balra, és azt sem értjük, mi ez a szürreális agyrém.
A nézzek tükörbe és a szálljak le a magas lóról, rohadjak meg. Ezeket folyamatosan mondogatta...
Nekem egyszer azt mondta, mikor meg akartam vele beszélni valamit, mert megint hülye volt, hogy én mindig veszekedni akarok 😩. Vagy elrohant, vagy veszekedés lett belőle, vagy csapkodott, rúgdosott még mellette.
Egyszer azt is mondta, hogy te beszélj 😏. Végighallgatott, de szerintem semmit nem fogott fel belőle, csak nézett. Ki tudja mit gondolt magában, de utána elrohant 😂.
Volt amikor kb. 1 hét csenddel verés után, mikor hívott, nem voltam nyilván kedves, megkérdezte mi a bajom? Kérdezem, szerinted? Válasz: miért nem volt igazam? Mondtam, de neked mindig igazad van 😡.
Elképesztőek. Természetesen mindig mi robbantjuk ki a veszekedést. :D Az életemben nem robbantottam ki veszekedést, de ő még azzal is meggyanúsított, hogy már reggel elterveztem, hogy este veszekedni fogok vele. 🙃
Mikor volt igazam? Amikor közöltem vele, itt a vége. És elmondtam, mik az okaim. Ilyenkor olybá tűnt, hogy érti, ( bár mostmár tudom, sosem értette) de annak érdekében, hogy kibéküljek vele, úgy tett. Tulajdonképpen érdemi vitát sosem folytattunk. 1 hónapja lett vége, 2,5 évig tartott. Muszáj volt lépnem, mert az egészségi állapotom jelezte, ( fizikai tünetekkel) hogy baj van. Hogy erre én rá fogok menni. Igen, fáj, mert ez veszteség, hiszen kudarcot vallottam- vallottunk.
Szerintem ezt érdemes átkeretezni, nem mi vallottunk kudarcot, vele mindenki kudarcra van ítélve. 🌷
Nekem konkrétan az apám csinálta, csinálja ezt, még 80 év felett is. Nekem 50 év felett nem lehet vélemênyem, én hülye vagyok mindenhez, miközben őt gondozom😱
Ha nem értek vele egyet, akkor szinte "ellenség" vagyok, meg különben sem tudok magyarul, ha netalán nem úgy fogalmazok, ahogy ő gondolja. Közben meg sok mindent félreért, mert mindkét fülére nagyothall, hogy mást ne mondjak. Ritka az a nap, hogy ne szólna be valamiért. Borzasztó vele, korábban még rosszabb volt, míg fiatalabb volt, mostmár viszont én bírom kevésbé, hatàreset.
Borzasztó lehet, és nyilván van lelkiismereted, ezért ápolod. Gondolom, még ápolót sem lehet felfogadni, mert kicsinálja. :(
@@punkostinora Másoknak a jó arcát mutatja. Nem akar más ápolót, mert az a pénzébe kerülne, így nem kell fizetnie, én ápolási "díjat" kapok utána. És így nem kell máshoz alkalmazkodnia, ő lehet a középpontban. 😯
@Andrea-fi9zd, azért kérlek, ne feledd, a gyeplő a te kezedben van, egy beteg ember sem bánthat, akkor sem, ha történetesen az apád! 🌺
Sajnálom 😢 együttérzek veled. Az enyém is ilyen.
Szerencsére nem szorul ápolásra, mert fittebb, mint bármelyikünk 🙏
Az enyém konkréten közölte, hogy a problémákról nem beszélünk.
Ott érdemes nyúlcipőt venni, nem hiszem, hogy ezt kapcsolatnak lehetne nevezni. :(
@@punkostinora már kizárom az életemből, amennyire tudom. (Van egy közös gyermek.)
Huh, együttérzésem, ezek az igazán kemény menetek, ha gyerkőc is van. 🌹
én unnep rontonak hivtam.. 😊
Igen, az, minden idegesíti, ami arról szól, hogy mások jól érzik magukat.
Dupla nulla. És annyira bántott, h semmit nem lehetett felnőtt módjára tisztázni. Még 3 év után is forog a gyomrom.
Soha nem sikerült vele megbeszélni a problémákat. Nulla.
"Már megint kötözködsz, nem hagysz békén" stb.
Pedig szépen beszéltem vele..
Egyszer (!) kaptam tőle születésnapomra 10 percet. Amikor meghallgatott. Mert ezt kértem ajándékba. De előre szólt, hogy nem lesz beszélgetés, csak meghallgatja, ő nem szól semmit. Így is lett. Telefonjával mérte az időt. 🙈
Borzasztó a jogosultságuk. :(🌷
ezt a dolgot még a saját klinikai szakpszichológus nővéremnek sem tudom elmagyarázni, aki egyébként rendkívül kedvelte a férjemet. Képtelen vagyok elmesélni, hogy mi történt zárt ajtók mögött 14 évig.
Nehéz lehet ezt megélni. Érdemes sorstársakkal beszélgetni, hogy megkaphasd az érvényesítést. Tudom, nem ugyanaz, ismerem ezt az érzést. Mivel nálunk is teljesen ismeretlen a családban, a két fiútestvérem nehezen érti, min mentem keresztül.
Nálunk a mi közös barátaink sem értik a dolgot, szerintük semmi baj a férjemmel. El is fordultak tőlem. 😔
@@mariavamos1206. vele úgysem érdemes közös barátságokat fenntartani. A helyedben csak azokkal foglalkoznék, akik az én barátaim, akik mindig mellettem álltak. 🌹Nincs értelme olyanokkal törődni, akik meg sem kérdeznek, csak állást foglalnak egyoldalúan. Sosem voltak igazából a barátaid, higgy nekem!
"Az a drágajó ember?"....Kedvencem:"Szépen kell vele beszélni".....
@@mariakis6989, költözzenek vele össze, és beszélgessenek vele jókat és szépen is. 😀
Szintén nulla siker a 2 év alatt. Nem lehetett vele. Egyáltalán nem érdekelte, vagy ha erőltettem, akkor elhagyással fenyegetett.
Tripla nulla