Így 20 év után Szalacsi Sándor nem is tûnik olyan szerencsétlennek. Elmondja, amit el akar, és mikor kiadott magábòl mindent, leállítaná a felvételt. Manapság sok, nála butább ember önszántábòl teszi fel saját hülyeségének bizonyítékát a netre.
Dehogynem! Csak épp nem tudod eldönteni, hogy illuminált-e vagy gyogyós...mint utólag kiderült, nem épen százas...de szerintem csak ittas volt, az csak duma volt, hogy ő nem volt éppen százas. Mint ahogy a gátvéderes bácsi is, falun, jól be...alkoholizált fazonok ezek...nem kell őket mentegetni de azért aki ilyen videót nagy nyilvánosságra hoz, szerintem abszolút nem törvényesen cselekszik...vannak azért szabályok, mit hogyan lehetne...csak hát...ha a nagy portálok sem tesznek eleget a jogi dolgoknak akkor hogy lehetne elvárni ezt egy kis, magánembertől, a kis kamerájával...
Így sok évvel később azért más csapódik le ezekből a videókból. A mi folyik itt Gyöngyösön régen sem volt úgy vicces, viszont Fogarasi Árpád atombunkerén ma már nem röhögünk, nagy látnok volt a csávó :D
44 éves vagyok. A nagy részét láttam még mpeg és avi videóban küldve. Ma is idézem őket, de ma újranézve csak szekunderszégyent éreztem. Nevetni nem már nem tudtam rajtuk. Egyik sem vicces, de annál szomorúbbak.
Elfért volna még a mocsoládi "Na itt a kert" csávó, a "tűtűtűtűzvédelmi szabályzásokba" úr, esetleg Peka és Csupi vagy a tudakozó és a "Baromarcú" telefonbeszélgetései, de ezeket is jó volt ennyi év után visszanézni :)
A Szintiboy RTL klubos fellépésének 2004-ben kellett lennie, mert ott volt a jobb sarokban a visszaszámláló az EU-s csatlakozásig, ami 2004. május 1-én volt. Eszerint a műsor 2004. április 30-án pénteken ment le, olyan 17:08-kor.
@@bencsmark2 Mi volt ezen rosszul leírva? Bárhogy erőltetem a szemem, a legnagyobb hiba az volt, hogy nem volt mondatvégi írásjel. De ha már kukacoskodás, az megvan, hogy neten magázódni ritka nagy bunkóság, ugye? :) És ha már itt tartunk, akkor azt tán úgy kéne írni, hogy "A botrányos helyesírása alapján magyar nyelvből, gondolom, gond lett." De most komolyan, mi volt ezen botrányos?
@@Ironfist85hu1 Látszik a netikett teljes ismeretének hiánya, mellesleg a mondatvégi írásjel is a mondat része. Gondolom bukta volt az általános iskolában és nem a menzára gondolok. Egy kis aluliskolázott köcsög lehet, gondolom a szülei sem képzett emberek.
Azért nem sikerült pontosan idéznie, akkor miről beszél, azért időzőjelbe tette, ez vicces. Egyébként a mondavégi írásjel is a mondat része. A netikett ismeretének hiánya is egy mélyen aluliskolázott személyre utal és erre büszke, szánalmas. Feltehetően a szülei sem jutottak be a felsőoktatásba.
@@Ironfist85hu1 Szerintem inkább személyesen beszéljük meg a nézeteltérést, az mindenképpen tetten érhető, hogy Ön nem a magyar nyelv letéteményese. Nem egy nagy truváj a bélyegképem alapján fellelni.
A pápai Polgár Jenős történet a 90-es évek első feléből való :) Akkor dőlt össze a házuk és készített (volna) velük riportot a Pápa Tv, de leadni nem tudták, így évekkel később egy szilveszteri bakiparádéba tették bele és innen indul a siker :) (én így tudom)
A Narancs, Tetves és Dugó videókat a Warner Brothers (az eredeti "Pixie, Dixie and Mr. Jinkset"/"Inci, Finci és Kandúr Bandit" gyártó Hanna-Barbera jogutódja) leszedeti mindenhonnan. Itt a youtube-on csak ilyen szétszerkesztett verziói láthatók.
Ha csak ezt az egy videót találja meg egy régész-történész majd párezer év múlva, akkor is tökéletes képet tud alkotni a korabeli magyar társadalomról.
Szalacsi "Mikó?"ja 20 év után is zseni. Tényleg van pár nagy hiányzó, Azbeszmegbszta, Hány álmatlan éjszakát okoztál te a kardoskútiaknak, horgász (egymás agytekervényeinek a felvilágsosítása), de azért jól esett :)
A polgár jenős videót valójában 1996-os egy szilveszteri bakiparádén mutatták először mint kivágott jelenetet majd valaki azt a részt feltöltötte az internetre és mikor felkapott lett a RUclips oda is felkerült
A Szipus Alfonz riport azert felvet sajtoetikai, ill. sulyosabb szemelyisegi jogi kerdeseket, tekintve, hogy elmondjak benne Alf lakcimet, illetve meg a zacsit is megprobalja kivenni a kezebol a riporter. Kulonben a oriasi😄
2024-et írunk és 31 vagyok, remélem leendő apa. A mi folyik itt gyöngyösön videón gyerekként nevettünk, de basszameg mai fejjel a szívem szakad meg a srácért. Mármint aki itt az apa. Feltéve hogy igaz amiket mond.
Nos szerintem is b+, de úgy tűnik most 2024-ben ,hogy semmi nem változott ezen a téren! Kérem szépen nekem JOGAIM VANNAK! Mi? Milyen felelősség, mi az hogy kötelesség, ezeket a szavakat mi itten nem ismerjük!
@@biczogabor22 A gyerek fut, azt dongalábbal nem tudna, semmi baja. Viszont van egy műtéti heg az achilleszén, az könnyen lehet a dongalábat korrigáló műtétnek a nyoma.
szalacsit már 2002-ben sem találtam viccesnek, inkább szomorúnak, az első anyag sem igazán nevettetett meg, a nagy patikás csávó mondjuk vicces valamennyire az óróm é bódottás csávót viszont a mai napig idézem, csak úgy mint polgá rjenőt. Az anyagok nagy részét innen amúgy ismertem, de amit mondani akarok hogy kurva jó hogy feltöltötted, már csak kordokumentum gyanánt is, kérem kapcsolja ki.
Annyira szomorú, hogy mindenki mémelte a Gyöngyösös csávót, viszont én pl. sajnálom. Most előítéletektől függetlenül. Szerintem nem úgy néz ki, mint egy "tipikus" C típusú állampolgár.
Azért a mi folyik itt Gyöngyösön,és a Pápai jenő magasan ver mindent. Hiányoltam a füzesabonyi választást. /viszont az a barátok közt kornyikálás sehogyan nem tartozik ide-szerintem_
alkoholistákon, fogyatékosokon és szipusokon nevettünk(?)...gratulálok magunknak. pedig én is idéztem tőlük...14 évesen viccesebbnek tűntek:( bár emlékszem rá, hogy Sándort már akkor is sajnáltam.
Miért, sírni kéne rajtuk? Az Üvegtigris valóban szar volt, egy megjátszott fogyatékos baromság. De ezeken jókat röhögök, mert önmagukat adják, nem gúnyolódnak.
A költői kifejezésmód egyik jellemzője, hogy a bonyolultat egyszerűen fejezi ki és képes a nyelvi sűrítésre. A részlegesben az általánosra, az igazban a jellemzően igazra hívja fel figyelmünket. Mindez nem megy ön-küzdelem nélkül. Végül a DAL szüli az énekest. Az irodalomtörténészek dolga ennek értelmezése és kifejtése
Az objektum elmondom ,hogy miért baromság- egy bunkert kellett volna épìtenie ha màr nukleáris tàmadàs ellen épìtette.Ebben az àllapotban csak melléképület. Föld alà kellett volna épìtenie .
Ő maga mondta, hogy kellene hozzá egy méter vastag, légmentesen záró rozsdamentes acélajtó, de azt ő maga nemigen tudja legyártani mindenhonnan összekunyerált-lopott építési törmelékből. Mert a többi szimpla szakmunka hétköznapi anyagok felhasználásával, legfeljebb a mennyiség más. Anélkül viszont nem sokat ér :)
Ja, nevettünk ezeken, csak aztán mi lett az országból... Amikor jött valaki és megértette, hogy ezeknek az embereknek a szavazatáért kell küzdeni, akik teljesen ki vannak esve a társadalomból és azzal meg is lesz a 2/3-ad... Örökre. Most már nem annyira vicces, ugye?
@@gaborszabo6406 Milyen millió dollárokra gondolsz? Amit a fidesz ellopott az elmúlt 14 évben és amiből fenntartják a mocskos propagandájukat??? Mert az milliárd dollárokban mérhető, van a végén még 3 db 0....
Egy videót nem látni sehol, amiben az "ohot le fogja takarítani egész józsák környékéről". Graffiti miatt akad ki a manusz, legalább 20 éve sehol nem bukkan fel a felvétel.
Regebben nevetsegesebbnek tunt, de volt amin mar akkor sem tudtam nevetni. Igy, 20 evvel kesobb megnezve ezeket mar nem viccesek. Inkabb masodlagos szegyent erzek. Ha a TV adoknak lett volna eszuk es szivuk, akkor ezeket le sem adjak, mert ezzel siman megalaztak embereket egy eleten at.
valahogy mára ezek már tökre másként hatnak mint anno, akkor mindenki ezeken röhögött ma meg már olyan semmilyenek... durva mennyit változott az ingerküszöb :D
Így 20 év után Szalacsi Sándor nem is tûnik olyan szerencsétlennek. Elmondja, amit el akar, és mikor kiadott magábòl mindent, leállítaná a felvételt. Manapság sok, nála butább ember önszántábòl teszi fel saját hülyeségének bizonyítékát a netre.
Megölte a feleségét ember
A srac, aki epitette a bunkert, szerintem autista.
Dehogynem! Csak épp nem tudod eldönteni, hogy illuminált-e vagy gyogyós...mint utólag kiderült, nem épen százas...de szerintem csak ittas volt, az csak duma volt, hogy ő nem volt éppen százas. Mint ahogy a gátvéderes bácsi is, falun, jól be...alkoholizált fazonok ezek...nem kell őket mentegetni de azért aki ilyen videót nagy nyilvánosságra hoz, szerintem abszolút nem törvényesen cselekszik...vannak azért szabályok, mit hogyan lehetne...csak hát...ha a nagy portálok sem tesznek eleget a jogi dolgoknak akkor hogy lehetne elvárni ezt egy kis, magánembertől, a kis kamerájával...
Ez igaz
Hmm valahogy már engem sem nem nevettet. Nullajulik és impotens véglények, celebek után
Így sok évvel később azért más csapódik le ezekből a videókból.
A mi folyik itt Gyöngyösön régen sem volt úgy vicces, viszont Fogarasi Árpád atombunkerén ma már nem röhögünk, nagy látnok volt a csávó :D
Mármint te nem röhögsz mert azt hiszed felnõttél. Az atombunkereket a föld alá építik nem a kertbe idiúta
44 éves vagyok. A nagy részét láttam még mpeg és avi videóban küldve. Ma is idézem őket, de ma újranézve csak szekunderszégyent éreztem.
Nevetni nem már nem tudtam rajtuk.
Egyik sem vicces, de annál szomorúbbak.
Pont ugyan így, bár én régen is csak elvétve tudtam ezeken nevetni :/
Na én ezzel pont fordítva vagyok
Az nekem hiányzik amikor nem bírtam levegőt venni egy Gino majális miatt mert annyira röhögtem.
Elfért volna még a mocsoládi "Na itt a kert" csávó, a "tűtűtűtűzvédelmi szabályzásokba" úr, esetleg Peka és Csupi vagy a tudakozó és a "Baromarcú" telefonbeszélgetései, de ezeket is jó volt ennyi év után visszanézni :)
Azokról van videó?
Meg pártvéder. Egyik párt a másik... Fontos volt a kampány, mármint nem volt fontos, hanem mert azt is én csináltam. Félig...
A Szintiboy RTL klubos fellépésének 2004-ben kellett lennie, mert ott volt a jobb sarokban a visszaszámláló az EU-s csatlakozásig, ami 2004. május 1-én volt. Eszerint a műsor 2004. április 30-án pénteken ment le, olyan 17:08-kor.
A 2003 a felvételre vonatkozott sztem. Valóban 2004 áprilisában adták le de nem élő...
Ha ez lenne a töri érettségin, nem kellene izgulni
A botrányos helyesírása alapján magyar nyelvből gondolom gond lett.
@@bencsmark2
Mi volt ezen rosszul leírva? Bárhogy erőltetem a szemem, a legnagyobb hiba az volt, hogy nem volt mondatvégi írásjel.
De ha már kukacoskodás, az megvan, hogy neten magázódni ritka nagy bunkóság, ugye? :) És ha már itt tartunk, akkor azt tán úgy kéne írni, hogy
"A botrányos helyesírása alapján magyar nyelvből, gondolom, gond lett."
De most komolyan, mi volt ezen botrányos?
@@Ironfist85hu1 Látszik a netikett teljes ismeretének hiánya, mellesleg a mondatvégi írásjel is a mondat része. Gondolom bukta volt az általános iskolában és nem a menzára gondolok. Egy kis aluliskolázott köcsög lehet, gondolom a szülei sem képzett emberek.
Azért nem sikerült pontosan idéznie, akkor miről beszél, azért időzőjelbe tette, ez vicces. Egyébként a mondavégi írásjel is a mondat része. A netikett ismeretének hiánya is egy mélyen aluliskolázott személyre utal és erre büszke, szánalmas. Feltehetően a szülei sem jutottak be a felsőoktatásba.
@@Ironfist85hu1 Szerintem inkább személyesen beszéljük meg a nézeteltérést, az mindenképpen tetten érhető, hogy Ön nem a magyar nyelv letéteményese. Nem egy nagy truváj a bélyegképem alapján fellelni.
Hát nem is tudom... 20 éve még röhögtem ezeken. Most valahogy nem tűnik viccesnek...
Húsz év alatt meg lehet közelíteni a szintjüket kitartó ivással.
Mert az ingerküszöb az egekben, hála a tiktok és hasonló tartalmaknak
Igen inkább csak szomorú
Még az "azbeszt megb..." hiányzott :)
Köszi, jó volt nosztalgiázni!
Ezek a videók erősen ajánlottak minden december utolsó napjára.
Lemaradt a" Mocsolád, ez itt a kert", de így is jó lett.
A pápai Polgár Jenős történet a 90-es évek első feléből való :) Akkor dőlt össze a házuk és készített (volna) velük riportot a Pápa Tv, de leadni nem tudták, így évekkel később egy szilveszteri bakiparádéba tették bele és innen indul a siker :) (én így tudom)
Még az “Azbeszt” és a “nefürgyéle” is befért volna ide, no meg a “fater nagyszidás” és folytatásai. Illetve a Dallas első utószinkron.
Nefürgyéle 2007-es, akkor már volt RUclips.
A gyöngyösi csávó amúgy már nem él állítólag. Börtönbe került pedofília és erőszakosság miatt, később meghalt.
Korai időkből nekem az Oroszlánkirály paródia illetve a Narancs, Tetves és Dugó részek a kedvenceim még.
Robotkurvaaaa
A Narancs, Tetves és Dugó videókat a Warner Brothers (az eredeti "Pixie, Dixie and Mr. Jinkset"/"Inci, Finci és Kandúr Bandit" gyártó Hanna-Barbera jogutódja) leszedeti mindenhonnan. Itt a youtube-on csak ilyen szétszerkesztett verziói láthatók.
Hát a betonbunker építő srác,nem biztos hogy rosszul lássa a világot!😊(csak hamarabb ébredt,mint az átlag ember!)
Csak a szellőztetés nem jutott eszébe! Eddig..
Honnan szedett ennyi betont?
@@ubul8616 Elég sok helyen lehet betont venni. Tüzép, épitőipari kereskedés, ilyenek 😂
@nasahu 😁😁
@@krisztinasarkozi 1989-ről beszélünk , nem 2023-ról :)
Ha csak ezt az egy videót találja meg egy régész-történész majd párezer év múlva, akkor is tökéletes képet tud alkotni a korabeli magyar társadalomról.
Mièrt tudna? Nèhàny alkesz nem a tàrsadalom.
Szalacsi "Mikó?"ja 20 év után is zseni. Tényleg van pár nagy hiányzó, Azbeszmegbszta, Hány álmatlan éjszakát okoztál te a kardoskútiaknak, horgász (egymás agytekervényeinek a felvilágsosítása), de azért jól esett :)
A jó infraporton átküldött videók 160 pixeles kijelzőn...
15:50...pont ilyen szellemi színvonalban léptünk be az EUba! Gyöngyösi srácnak meg Oscart követelek azóta is!
😂😂
Parlamenti közvetítés, 2024 🤣
Kb ez a színvonal van ott is....
@janosbiri 😁😁
A polgár jenős videót valójában 1996-os egy szilveszteri bakiparádén mutatták először mint kivágott jelenetet majd valaki azt a részt feltöltötte az internetre és mikor felkapott lett a RUclips oda is felkerült
Kimaradt az első , amit láttam Gyuri bá, aki Parádrol igazította útba az arra tevedoket és ittasan udvarolt így "Blokkolnam ezt a nőt-e"
A Szipus Alfonz riport azert felvet sajtoetikai, ill. sulyosabb szemelyisegi jogi kerdeseket, tekintve, hogy elmondjak benne Alf lakcimet, illetve meg a zacsit is megprobalja kivenni a kezebol a riporter. Kulonben a oriasi😄
Szipus Alfonzról még nem hallottam korábban. Egy hatalmas élménnyel lettem gazdagabb! 😂😂
2024-et írunk és 31 vagyok, remélem leendő apa. A mi folyik itt gyöngyösön videón gyerekként nevettünk, de basszameg mai fejjel a szívem szakad meg a srácért. Mármint aki itt az apa. Feltéve hogy igaz amiket mond.
Feltéve ha igaz amit mond😂 hahó szentem, donga a lába a gyereknek... 😅
Nos szerintem is b+, de úgy tűnik most 2024-ben ,hogy semmi nem változott ezen a téren! Kérem szépen nekem JOGAIM VANNAK! Mi? Milyen felelősség, mi az hogy kötelesség, ezeket a szavakat mi itten nem ismerjük!
Milyen srácé ? A büdös putrilakó romáé ? Egy vicc az a majom meg aki megsajnâlja.
Valószínűleg közel egyidős lehetsz a Matiz nagypapával :)
@@biczogabor22 A gyerek fut, azt dongalábbal nem tudna, semmi baja. Viszont van egy műtéti heg az achilleszén, az könnyen lehet a dongalábat korrigáló műtétnek a nyoma.
szalacsit már 2002-ben sem találtam viccesnek, inkább szomorúnak, az első anyag sem igazán nevettetett meg, a nagy patikás csávó mondjuk vicces valamennyire az óróm é bódottás csávót viszont a mai napig idézem, csak úgy mint polgá rjenőt. Az anyagok nagy részét innen amúgy ismertem, de amit mondani akarok hogy kurva jó hogy feltöltötted, már csak kordokumentum gyanánt is, kérem kapcsolja ki.
A kocsordi ojjektummal kapcsolatban igazából nem Szalacsi habogása az érdekes, hanem Fogarasi Árpád gondolatai a hidegháborúról...
18:58 ez szomorú meg az égsz videó szomorú
Egyebet nem tudok elmondani. Kérem kapcsolja ki!
miert kezdtem el sajnalni a "mi folyik itt gyongyoson" csavot?
Koszos cigány.
Reméljük már megdöglött a purdéival eggyütt az untermentsch
Én ott voltam Gandalf, 3000 évvel ezelőtt! Ez így történt ahogy van, a két részeggel együtt.
Annyira szomorú, hogy mindenki mémelte a Gyöngyösös csávót, viszont én pl. sajnálom. Most előítéletektől függetlenül. Szerintem nem úgy néz ki, mint egy "tipikus" C típusú állampolgár.
de
@@szeretemahansant226 tudod milyen ember? Ismered? Vesd rá te az első téglát, HA te is tökéletes vagy
@@adamtm8255 megjarta a bortont, nezz utanna
@@szeretemahansant226 erről viszont nem tudtam
@@adamtm8255 nem gaz
Ez egytölenegyig aranyköpet volt Júozska bátyám, amitt itten láttá, igaze?!
Iga hát!!!
Hát régen viccesebbnek tűntek...
mert az is volt :) 2 évtized alatt nagyot változott a világ
Mert manapság a kétharmad sem a semmiből terem. És nem is a Mitulátbáti hotta űtet.
Azért a mi folyik itt Gyöngyösön,és a Pápai jenő magasan ver mindent.
Hiányoltam a füzesabonyi választást.
/viszont az a barátok közt kornyikálás sehogyan nem tartozik ide-szerintem_
Tényleg, füzesabony, kedvencem.
@@Sedna_B
Benne van a harmadik részben.
@@Ironfist85hu1 köszike, odáig nem jutottam még : D
A szomorú az, hogy most már a 60%-a a "magyar" embernek ilyen, ezen a kimagasló értelmi színvonalon éli életét és ezt maximálisan dotálják :(
Ezért van 2/3-a a fidesznek.
ez nagy baromság volt, de legalább kiadtad magadból :)
ha így folytatod, te is bekerülhetsz még ilyen videóba 👍🏻
Miért volt baromság májfrend? Írd le kérlek ;)
@@g.a.s.8788elöször kérlek ird le, májfrend, hogy miért nem vagy megelégedve a magyar emberek értelmi szinvonalával?
Ááá...nincs kedvem! Én csak örülök neki, ha te nem talalkozol ilyen emberekkel és remélem így is marad 😉
Az azbeszt kimaradt, ááá
Jani a kemény :) Hogyan fejel le másokat a kocsmában... :)
Az "Ez itt a kert" kár hogy kimaradt.
Meg ami szerintem még hiányzik az a:
"Blokkolnám.... blokkolnám!"
@@nemodabuda4817 meg Piszmán Béla
Konkretan:
"...Na, itt a kert!" BANG
@@meleardil mocsolad
alkoholistákon, fogyatékosokon és szipusokon nevettünk(?)...gratulálok magunknak. pedig én is idéztem tőlük...14 évesen viccesebbnek tűntek:( bár emlékszem rá, hogy Sándort már akkor is sajnáltam.
14 évesen ?? Miért, ezek a felvételek mikoriak ?
@@Charlotte2000V.
Oda van írva. Szalacsi konkrétan '80-as évek vége.
@@Ironfist85hu1 😳 Tényleg ?? 80as évek vége ? Akkor rá 10 évre, 2000 decemberében születtem ... 😀
Miért, sírni kéne rajtuk? Az Üvegtigris valóban szar volt, egy megjátszott fogyatékos baromság. De ezeken jókat röhögök, mert önmagukat adják, nem gúnyolódnak.
Úgy látszik ez a fene nagy érzékenyítés, amit tolnak, el érte célját..
Elnézést, de én dőlök a röhögéstől 😂😂😂😂
elég sok kimaradt. dobrai brazilok, 2003as aluljárós videó (életét adta), régi mandula777 videók
Ez rendkívűl értékes anyag, köszi! 😂
Vki esetleg tudja, hogy a gyöngyösi csávónak végül segítettek? Kellene egy after sztori is mindegyikre, vagy van már ilyen?
Van kb mindegyikre :)
Fogarasi Árpád most nézve, tiszta Pisti Szerel :D :D :D :D :D :D
Jó tàrsaságban röpül az idő😀
Szintiboy. Mi lehet azzal a szerencsétlennnel? 🤔 Úgy tudom édesanyja elhunyt már régebben...
Hajrá Magyarok
A bunker vagy mi az még megvan?
Ez itt a kert kimaradt :)
Polgár Jenőt nem a 97-es szilveszterkor adta le egy vidéki adó? Mert akkor régebbi, mint 2001.
'96-ban ahogy hallottam de olyan körül
Nevetséges, miközben elég szomorú, hogy ilyen van, létezik.😢
Áhh már nem létezik. Mind megdöglött mára😂
Jani a kemény volt a legjobb anno😅
A költői kifejezésmód egyik jellemzője, hogy a bonyolultat egyszerűen fejezi ki és képes a nyelvi sűrítésre. A részlegesben az általánosra, az igazban a jellemzően igazra hívja fel figyelmünket. Mindez nem megy ön-küzdelem nélkül. Végül a DAL szüli az énekest. Az irodalomtörténészek dolga ennek értelmezése és kifejtése
Évekig emlegettük a szállóigévé vált mondatokat!
Azért érdekelne a történetek utóélete...pl mi lett az atombunkerből....stb...
Bunkerépítés helyett olcsóbb lett volna gyógyszert szedni.
Pepsi Béla?
Halóóóó?
Ez kizárt dolog mert nem tudom
Gyongyosi nagy szinesz😂 remek
Kariko Katalin Hogy került ide%
Nem derült ki azóta sem, hogy mi folyik itt Gyöngyösön? Ha valaki tudja kérem írja meg!
Mára még jobban lerohadt és elcigósodott 😢
@@goblinfing14😢😢
Csóró vasember jól lepukkant mióta meghalt halivúdban...
Szalacsin sosem nevettem nem is értettem mire fel?
Az objektum elmondom ,hogy miért baromság- egy bunkert kellett volna épìtenie ha màr nukleáris tàmadàs ellen épìtette.Ebben az àllapotban csak melléképület. Föld alà kellett volna épìtenie .
Ő maga mondta, hogy kellene hozzá egy méter vastag, légmentesen záró rozsdamentes acélajtó, de azt ő maga nemigen tudja legyártani mindenhonnan összekunyerált-lopott építési törmelékből. Mert a többi szimpla szakmunka hétköznapi anyagok felhasználásával, legfeljebb a mennyiség más. Anélkül viszont nem sokat ér :)
Akik bűnösek, szenvedjenek!
Miért van letiltva a hozzászólásom?
Nincs is:D
Vegyétek észre az Árpi, Pisti szerel hasonlóságot.
Első csávó vwl mi lett??
Mégis hany almatlan ejszakat okoztal te a kardoskotiaknak mi? Es jol van ez igy?
Az ám és hamar Mónika idegbeteg Gabi is idefert volna a Bezboz ütős aranykopesevel :D
89es videó és olyan minőségű,mint egy mai rosszabb minőségű telefonnal rögzített videó😮
Tömény szomorúság. Magyar tragédia. Sajnos nem tudok nevetni rajta.
Lakatos Chapo Chaba merre van?
Henker féle "Átlő a vason bazze" is hiányzik. Igaz az inkább hangban volt.
Ja, nevettünk ezeken, csak aztán mi lett az országból... Amikor jött valaki és megértette, hogy ezeknek az embereknek a szavazatáért kell küzdeni, akik teljesen ki vannak esve a társadalomból és azzal meg is lesz a 2/3-ad... Örökre. Most már nem annyira vicces, ugye?
Hát igen, jó erre fogni amikor hiába a millió dollárok. :)
@@gaborszabo6406 Milyen millió dollárokra gondolsz? Amit a fidesz ellopott az elmúlt 14 évben és amiből fenntartják a mocskos propagandájukat??? Mert az milliárd dollárokban mérhető, van a végén még 3 db 0....
Egy videót nem látni sehol, amiben az "ohot le fogja takarítani egész józsák környékéről". Graffiti miatt akad ki a manusz, legalább 20 éve sehol nem bukkan fel a felvétel.
Szaporodjatok,sokasodjatok!!!--------Nem b@z+,csak vicceltem!!!!!
Az első videót nem értem.... Bocsánat, nem a szocializmusban nőttem fel.
Rohogunk de Arpad mindent iss, tulfog elni ha a vilag igy megy tovabb. Bor es palinkarol nem beszelt!
A "polgárjenős" felvétel 1996 decemberében készült.
En úgy tudom '91-92' telén
10:21 😍😆😅😂🤣
22:30
26:04
Regebben nevetsegesebbnek tunt, de volt amin mar akkor sem tudtam nevetni.
Igy, 20 evvel kesobb megnezve ezeket mar nem viccesek. Inkabb masodlagos szegyent erzek.
Ha a TV adoknak lett volna eszuk es szivuk, akkor ezeket le sem adjak, mert ezzel siman megalaztak embereket egy eleten at.
Hülye.
@@user-ys2eh1nc4v miert is?
Vajon áll még az objektum? 😂
Persze. Telen jol lathato a kocsordi vonatallomasrol vagy ha a vonatsineken atdocog az ember
Mama helyén marad?
Május 12-én szülinapom van😊
Pejorikációs rendszer
1. MEME Paul Rudd
Jol van Sanyika
Gyerekek! és ezek szavaztak a döbrögire (OV)
valahogy mára ezek már tökre másként hatnak mint anno, akkor mindenki ezeken röhögött ma meg már olyan semmilyenek... durva mennyit változott az ingerküszöb :D
Mi az, hogy mém? Honnan jött ez a hülye szó?
Az intro a best
A gyöngyösi az igazi CIGÁNY ettől jobban nem lehetne őket eljátszani!
Az összes? Igen merész kijelentés.
Bojler Gyula kimaradt : ruclips.net/video/cf5xI0FG1_I/видео.html
Még a gyöngyösi-nek’ is igaza lett!😢
😹😱😰😨🥸