A magyar nép egy arany, az egy kedves nép, egy gyönyörű szép, egy bálvány a magyar nép. Ezeket nem szabad bántani. Nem kell nekünk Kína, nem kell nekünk oroszlán, nem kell berzsemán se, egy ország nem kell nekünk!
- Ön szerint kevesebb az eldobált cigaretta? - Istennek hála van ( 3:04 az egyik legnormálisabb a megszólaló hajléktalan urak közül. Tippem szerint azért mert ő mértékkel fogyaszt.)
Amikor megnézek egy ilyen videót, akkor jövök rá igazán, hogy mennyire szívós is az emberi szervezet valójában, hiszen sok ember még ilyen állapotban is évtizedekig él.
"Nem rendelkezem statisztikai adatokról erről a ténykérdésről." Jegyezzük ezt jól meg, mert többet ezen a csatornán ilyen magas röptű mondat nemigen fog elhangzani.
ez az utca arról híres, hogy itt mindig lesz új. igaz már nem olyan mint régen, és előbb-utóbb ide is teljesen betör a dzsentrifikáció, úgyhogy ki kell élvezni még ezeket a pillanatokat
Amikor az ember semmi költségvetésből nem politikai szemszögből, hanem az emberek szemszögéből vetít rá a problémákra. És ezért egy nagy kincs ez a csatorna, mert itt nincs hazugság, itt a való világ (vagy legalábbis utca) fedezhető fel. Hajrá❤
@@wincent969 En is ezen toprengtem, hogy vegulis ez nem egy rossz dolog... De nem mintha a cigi jot tenne barkinek. Bar lehet oromuket lelik benne, az se mindegy
"Egyébként nem olyan vicces ez az egész dolog. Arányában nem tűnnek rossz embereknek, a rendszer miatt lesznek ilyennek. Esélyt kellene nekik adni, munkalehetőséget és hasonló jellegű dolgokat. Még ha csak tízből kettőnek sikerülne kimászni a nyomorból, annak is lenne értelme. De ez az ország semmit nem tesz a rosszabb sorsú emberekért. Itt az a lényeg, hogy a felső réteg telepakolja a zsebét, és kész."
Igen, csak ez nem ilyen egyszerű dolog. Azon is múlik mennyire hajlandó vki kitörni ebből a nyomorból, főleg azok után, hogy évekig benne él. Nagyon kell az is hogy vki tudjon célt találni az életének, máskülönben gatya az egész. Nyilván a rendszer kurva szar, de sajnos az adott emberen is múlik a dolog, mennyire akar ebből kitörni.
sajnos nem így van !most is elmehetnének dolgozni!csak mindig másoktól várják a cselekvést és a megoldást!az ilyenek sajnos nem fognak dolgozni!🥴nagyon kicsi az esély rá!😒😞
En nem azert nezem ezt a musort mert leneznek barkit , hisz mindenkinek megvan a sorsa , a multja, amiert olyan amilyen. Viszont engem kikapcsol, rovid tavon el lehet veluk beszelgetni, hosszutavon mar nem mindenkivel. Egyszer mellenk ult a Frei kavezoba egy idos ember , es elkezdte meselni az eletet , meg ossze vissza kezdett hazudozni a repulon levo gyerekullesrol... aztan kijavitottam, mert a 8 honaposommal negyhavonta utazom, aztan azt mondta , nem is ez a lenyeg... ezutan hala a lanykam nyafogni kezdett es letudtam razni az oreg embert . Pofatlannak gondoltam, tolakodo , hazug venember . Inkabb beszelgetnek egy oszinte Nepszinhaz utcaban elo hajlektalannal mint ezzel a kellemetlen oregemberrel. Lehet megvan amiert o is olyan amilyen, de nalam ki.....a a biztositekot
@@RobertTurai-tz2lx Máshogy fogalmaznék de egyet értek, hogy önmagukban ezek a dolgok nem oldják meg. Amire a leginkább szükségük lenne, szerintem, hogy rehabon, élhető körülmények között terápia. Átdolgozni, hogy nem kell kristályhoz nyúlni amikor shit hits the fan. Meg sokakban alapvető dolgok vannak elmászva, azokat helyre tenni. Ha ezek megvannak utána tudnak megtartani munkahelyet stb.
Mindig ámulattal nézem a Népszi utcai badzsaókat, ahogy hugyfoltos nadrágban sörszagot eregetve lebegnek körülöttünk, majd végbélkúpként oldódnak fel a tárcáddal együtt!
Ezzel a videóval felülmúltátok magatokat. Jámbor András, dr. Tenuki-Telkész Lászlótól idéző szakember, az újra spawnoló NPC 7:18nál, rakás mémelhető agytröszt :D imádom, főleg az introval együtt! :D
A legnormálisabb, legértelmesebb megszólalók 1:53 az exkamionos úr (akinek élete a vezetés ... bocs) 0:33 a magyar John Locke a (járda)szigetről ... béna szóvicc, ezért is bocs. 3:04 az úr a lépcsőn, aki bár ül, de felette áll a többi megszólalónak. Isten adja hogy legyen SZÁMÁRA elég csikk! (Ők legalább - saját használatra - összeszedik amit más eldob.)
Dobáljátokcsak el. Sokan járunk csikkezni főleg a buszmegállokban voltak mindig jó nagy stabok. Azokat én is sokat szedtem össze aztán kiszedtem belőle a dohányt egy nagy kupacba . Abból tekertem mindig magamnak cigiket. Sokszor kevés is volt az eldobált csikk.
10:07 "hála istennek én nem iszom, én nem foglalkozok ilyen kannás borokkal" és még keresztet is vet a bàttya. 10 màsodperc után màr ott a kezében a legolcsóbb húgysör😂
Nemzetünk fővárosa Budapest. Nyilván itt csupán egy utcányi részletet látunk ebből, ami természetesen nem reprezentatív, de mindenképpen beszédes halmaz. Nem látunk zömmel mást, csak lepusztult, lezüllőtt alakokat, félig-meddig megbomlott elméket, a posvány peremét... És bármerre járjam az országot és tévedjek be a legkülönfélébb környékek utcáiba, talán kicsit más körítéssel, de ugyanezt, mint a lábazatra lágyan ejtett fost, a lejtőn lefelé tartó népet, "nemzetet" látom...
6 месяцев назад+2
Ez volt a legjobb magyar kontent amit az iden lattam. Allati jo a csatorna, nyomjatok ezerrel! Nepszinhaz TV full reality!
A magyar nép egy arany, az egy kedves nép, egy gyönyörű szép, egy bálvány a magyar nép. Ezeket nem szabad bántani. Nem kell nekünk Kína, nem kell nekünk oroszlán, nem kell berzsemán se, egy ország nem kell nekünk!
Lehet Karim Benzemára gondolt az öreg? :D
Ez lesz a sírkövemre vésve.
sok magyar azért ott nem volt köztük 😂
igaz teso
@@csupakabra4melléd fexek! Meg viszem magammal a 7percnél lévő császárt!😊
"Felveszem én a csikket, mit bánom én, ha eldobja valaki, én felveszem" -Vers mindenkinek. Ady a kanyarban sincs.
Én úgy hallgatnám még a palit csinálhatna valami podcastet 😂😅
23 éve ... 23 voltam most 61 vagyok
😆
Ezen beszartam xD
Lehet a biológiai életkorára utalt a bácsi.
Hat nem egy matematikus az ürge 😂
@@turifster vagy csak kimaradt 1-2 évtized, mint a rolling stonesnak a piától meg egyebektől
-szerinted kevesebb eldobált cigicsikk van mióta bejöttek az elektromos cigaretták?
-Igen, sajnos
Hatalmas😂😂
Értheted, ha akarod...
- Ön szerint kevesebb az eldobált cigaretta?
- Istennek hála van
( 3:04 az egyik legnormálisabb a megszólaló hajléktalan urak közül. Tippem szerint azért mert ő mértékkel fogyaszt.)
Feliratozhatnátok bizonyos részeket. :)
nem biztos hogy előrébb lennénk ilyenekkel hogy: hárvuvröv á mugruvg
Szerintem ők sem értik😂😅
Sajnos néhány kliensünk olyan ritka dialektusokat, vagy holtnyelveket beszél, amiket a protokol droidjaink sem tudnak maradéktalanul értelmezni.
@@DrGergo
@@zoltansolyom7616😂😂😂😂😂😂👌
Az egyetlen hiteles, független magyar média 🙏🏻
Fúúú aki összevágja az anyagot, viszi a hátán az egészet... Nagy gratula neki!!!! :) végig lekötött és nem untam magam
Nagy editor a srác, ha lány poén lenne, ha Edit lenne :D
Ez megunhatatlan. Annyi aranyköpés van benne hogy hirtelen nem tudom melyiket idézzem.
7:02 közben walking dead forgatás
Most látom csak, de ez hatalmas... A figura akit jobb ha nem szólítasz le....
😂😂😂
Vègem😂
Szakadok😂😂
ánbilíveböl :D
Füveztem de gatya, nem bírom, inkább a kristály😊
milyen papagájként élni?
@@Johnny-co7zosigma ?
@@Johnny-co7zo jancsika kérdezd meg a tükörtől hátha válaszol
Messze a kontinens kulturális gyöngyszeme a Népszínház televízió.
inkább a kristály 😂
😂😂azon meg haltqam 😂😂
nem az a lényeg🤣
Oriiiasiforma
Xdddddddd behugyozok
Azon felnyerítettem. 🐴
Ez annyira király volt, hogy a végén a csikkem dobott el engem!
Amikor megnézek egy ilyen videót, akkor jövök rá igazán, hogy mennyire szívós is az emberi szervezet valójában, hiszen sok ember még ilyen állapotban is évtizedekig él.
"Nem rendelkezem statisztikai adatokról erről a ténykérdésről."
Jegyezzük ezt jól meg, mert többet ezen a csatornán ilyen magas röptű mondat nemigen fog elhangzani.
Jámbor András országgyűlési képviselő válaszolt. Ő nekik az ilyen mondat csípőből jön.
Meg nekem sincs most forrásom :)
😂
7.05-nél a háttér úriember?
ő egy politikus
azt hittem már nincs új a nap alatt,erre az eddigi legjobb részt hozzátok:D
ez az utca arról híres, hogy itt mindig lesz új. igaz már nem olyan mint régen, és előbb-utóbb ide is teljesen betör a dzsentrifikáció, úgyhogy ki kell élvezni még ezeket a pillanatokat
-Mi? Én nem iszom, nem veszem kannás bort!
-Szevasz, fogd meg ezt! Mit iszol?
-Mi, ja ,én? Sopronit!
Ertsd: kannas bort nem iszik
Amikor az ember semmi költségvetésből nem politikai szemszögből, hanem az emberek szemszögéből vetít rá a problémákra. És ezért egy nagy kincs ez a csatorna, mert itt nincs hazugság, itt a való világ (vagy legalábbis utca) fedezhető fel. Hajrá❤
Az eddigi legjobb adás. Eszméletlen. Az a kukás Columbuszos kezdész, az emberek, a sztorik. Harmadjára nézem meg 🤌🏻
"Megöregedtem, baszki! Lejárt a mandátumom, baszki..."
ZSENIÁLIS!
1:45: - 1:50 nagy tanítás
Egy jéghideg mit kérsz?
de kurvajò a sapkája 😂
Én attól féltem, hogy megidéz valamit 😂😂
"Igen,az nem lenne rossz!"
Magyar Malcolm X
7:32 - emberünk áttörte a negyedik falat
XDdd
megfulladok, Ember XDDDD
HALDOKLOMXKSKDOD
Zseniálisak vagytok. Ekkora szociomerítést ritkán làtni.
Köszönjük a csikkező szakembereknek, hogy odafigyelnek környezetünk tisztaságára!🙏🏽
Aki meg eldobálja a csikket fulladjon meg
ez egy szimbiotikus kapcsolat. ha kiütöd az eldobálót, hoppon marad a csikkszedő
@@wincent969 En is ezen toprengtem, hogy vegulis ez nem egy rossz dolog... De nem mintha a cigi jot tenne barkinek. Bar lehet oromuket lelik benne, az se mindegy
imádlak, soha ne hagyjátok abba!
Nagyon sok és fontos dolgot lehet látni ezekben a videókban. Csak folyamatosan a sorok mögé kell látni .
"Ha tudom, hogy takarítanak ott eldobom, ahol nem ott kidobom a kukába'' Értem. :D
Egy ilyen videó megnézése után egyébként több napos internetmentes pihenésre van szüksége az elmémnek.
7:18 a legenda megérkezik😍
Best legend ever...🫣😵💫😎
7:31 is jó
TEGNAO IS ITT VÓTATOK :d
Már vártam, hogy valaki más is észrevegye😂
"Erdei vagyok. Erdélyi? Erdei vagyok, a vérem piros, olyan mint a tiéd." 😅
melyik erdőböl jött??
@@gabormihaly667 Éljen Erdei! Leütötte, mint a büdösszart! :)
@@janosxirxar2882 ok! éljen ... 🤣
Ez is szavazhat.. 😂
@@laszloromsics5633 Hát igen! Meg is lett az eredménye, mert újra választották a debil Gerit.
Büszke vagyok hogy itt vezettem villamost pár évig ! :D :D :D Sok ismerős arc :D
- ön dohányzik?
- mármint milyen értelemben?
- boxolók vagyunk
vagy felrobbantani
Há" .. pont attól a videotól jottem.
Soha ne hagyjatok abba! ❤
Köszönjük!
IMÁDOOOM EZT A CSATORNÁÁÁT❤️❤️❤️
Világon a legjobb dolog ami történhetett
Köszönet!
9 évet éltem itt, ezekért a pillanatokért sokszor vissza vágyom! Imádtam 🥳🙆♀️😍🤣
"Egyébként nem olyan vicces ez az egész dolog. Arányában nem tűnnek rossz embereknek, a rendszer miatt lesznek ilyennek. Esélyt kellene nekik adni, munkalehetőséget és hasonló jellegű dolgokat. Még ha csak tízből kettőnek sikerülne kimászni a nyomorból, annak is lenne értelme. De ez az ország semmit nem tesz a rosszabb sorsú emberekért. Itt az a lényeg, hogy a felső réteg telepakolja a zsebét, és kész."
Igen, csak ez nem ilyen egyszerű dolog. Azon is múlik mennyire hajlandó vki kitörni ebből a nyomorból, főleg azok után, hogy évekig benne él. Nagyon kell az is hogy vki tudjon célt találni az életének, máskülönben gatya az egész. Nyilván a rendszer kurva szar, de sajnos az adott emberen is múlik a dolog, mennyire akar ebből kitörni.
sajnos nem így van !most is elmehetnének dolgozni!csak mindig másoktól várják a cselekvést és a megoldást!az ilyenek sajnos nem fognak dolgozni!🥴nagyon kicsi az esély rá!😒😞
En nem azert nezem ezt a musort mert leneznek barkit , hisz mindenkinek megvan a sorsa , a multja, amiert olyan amilyen.
Viszont engem kikapcsol, rovid tavon el lehet veluk beszelgetni, hosszutavon mar nem mindenkivel.
Egyszer mellenk ult a Frei kavezoba egy idos ember , es elkezdte meselni az eletet , meg ossze vissza kezdett hazudozni a repulon levo gyerekullesrol... aztan kijavitottam, mert a 8 honaposommal negyhavonta utazom, aztan azt mondta , nem is ez a lenyeg...
ezutan hala a lanykam nyafogni kezdett es letudtam razni az oreg embert . Pofatlannak gondoltam, tolakodo , hazug venember .
Inkabb beszelgetnek egy oszinte Nepszinhaz utcaban elo hajlektalannal mint ezzel a kellemetlen oregemberrel.
Lehet megvan amiert o is olyan amilyen, de nalam ki.....a a biztositekot
@@RobertTurai-tz2lx Máshogy fogalmaznék de egyet értek, hogy önmagukban ezek a dolgok nem oldják meg. Amire a leginkább szükségük lenne, szerintem, hogy rehabon, élhető körülmények között terápia. Átdolgozni, hogy nem kell kristályhoz nyúlni amikor shit hits the fan. Meg sokakban alapvető dolgok vannak elmászva, azokat helyre tenni. Ha ezek megvannak utána tudnak megtartani munkahelyet stb.
@@cernunnos123 - Jó, de nem "egyet értek", hanem: "egyetértek" - egybe.
Mindig ámulattal nézem a Népszi utcai badzsaókat, ahogy hugyfoltos nadrágban sörszagot eregetve lebegnek körülöttünk, majd végbélkúpként oldódnak fel a tárcáddal együtt!
A kukából való kijutás technikai részletei mondjuk engem is érdekelnének.
Egyedül a bejutás se lehet kutyó.😄
7:02 egy csendelet
Főleg a háttérben elsétáló entity
David Lynch jelenet
Velociraptor
7:32 csávó ahogy belenéz a kamerába… 🤣🤣🤣🤣🤣
A szemüveg határozottan értelmiségi hatást kölcsönöz a tekintetének
Egyszerre sírok és nevetek. Fantasztikus a munkátok!
Itt lakom nagyon közel, nagyon jó ez a riportsorozat, ne hagyjátok abba!
Nagyon élvezhető amit csináltok, remélem millió számú videókat töltötök majd fel. ++++++++
Ezzel a videóval felülmúltátok magatokat. Jámbor András, dr. Tenuki-Telkész Lászlótól idéző szakember, az újra spawnoló NPC 7:18nál, rakás mémelhető agytröszt :D imádom, főleg az introval együtt! :D
"szivem, te milyen f@szt szívsz?" 😀
😂
én úgy hallottam, hogy "milyen [...]" 💀💀
Jogos
Thanks!
A szemuveges foszernek rendes jo hangja van :DDD szinkron szerepet neki🎉
sztem is
Ez a legjobb magyar youtube csatorna, imádom!
Akkor támogassátok baszki!
Eyyo póki 😊
Kiégtem, amikor Vigyázó Sándor dr Tenuki Telkész Lászlótól kezdett idézni 😂😂😂😂
Hatalmas
Imádom ezeket a tudósitásokat. Köszönöm
7:31 , rendes felültem a székbe úgy becsekkolt >
Áttörte a negyedik falat. Átgázolt rajta! 😅
2:41-nél sem rossz a visszafogott kis hesszelés..
@@peternyizsnyanszky7210 fuuu, ő nagyon kivan! :D
Xddddddddddddd
Szerintem látott egy dimenzió kaput megnyílni a kamerás mögött
Az egyetlen magyar fórum, amit érdemes követni
Végre, már nagyon vártam az új részt 🤗
Már elvonási tüneteim voltak csak nem a niktotiontól hanem a népszi szipu adagom hiányától
Csodalatos video lett ismet! IMADOM❤❤❤❤
A legnormálisabb, legértelmesebb megszólalók
1:53 az exkamionos úr (akinek élete a vezetés ... bocs)
0:33 a magyar John Locke a (járda)szigetről ... béna szóvicc, ezért is bocs.
3:04 az úr a lépcsőn, aki bár ül, de felette áll a többi megszólalónak. Isten adja hogy legyen SZÁMÁRA elég csikk!
(Ők legalább - saját használatra - összeszedik amit más eldob.)
Nagyon teszik a riport és a téma is! A csikkek csak a jéghegy csúcsa, a képlet végösszege: NE SZEMETELJ!
masszivan underrated csenel
7:18 mekkora cameo
Srácok!! Kérünk titekeet minél előbb tartalmaaat!!❤️
ez nagyon kemény volt, köszi!
Gecc ezeket a szituációkat ,milyen stabilan kezeled őszinte elismerés😅😅
8:28 Brad Putt 😅🤣😂
Nyomokban Hont András
köszönjük a tartalmat az internet császárai vagytok!!🥃❤️❤️
6 évet kérnek rám,passzolom 😂😂😂😂
Köszi Nessaj.
Dobáljátokcsak el. Sokan járunk csikkezni főleg a buszmegállokban voltak mindig jó nagy stabok. Azokat én is sokat szedtem össze aztán kiszedtem belőle a dohányt egy nagy kupacba . Abból tekertem mindig magamnak cigiket. Sokszor kevés is volt az eldobált csikk.
szinte mindenki szét van ütve, nagyon fiilinges az atmoszféra
Ez a videó olyat fog menni, mint a "Nőnap a Dobozi utcában" 😂 kurvajó lett 😂
Áll a kukában😂😂😂😂imádom!!!
ez a legjobb youtube csatorna ever.
0:13 kis cimbalmos egyből ugrott szerepelni😅
Sok jóravaló ember között az az élősködő trió nagyon lehúzza a színvonalat!
0:46-nál, jaja
Ez a legjobb videó amit az elmúlt pár évben láttam 😀😀
Köszi a vidám perceket 🙂
Ebben neked mi volt a vidám?
Ez nagyot fog menni! Gratula! Tiszta csemege az egész! Nem "rosszbú", csak az okulásért!
A beköszönésen, hangosan felnevettem az M3 metró izzasztó katlanjában! 😂😂
Néha úgy érzem egy kérdés is felér nekik egy terápiával. Mindegy az, csak kérdezz valamit és mondanak mindent is.
Eldobom a gecibe, nem foglalkozok vele
Az egyetlen őszinte ember a videóban :D
Agyon verném a gecibe!
@@papplaszlo787 nem foglalkozok vele
@@papplaszlo787nagyon szád van q youtubon! A valóságban le💩nád a gecibe! Vagy te is eldobálod te álszent kis geci!
@@papplaszlo787álszent f@sz
zseniálisak vagytok
10:07 "hála istennek én nem iszom, én nem foglalkozok ilyen kannás borokkal" és még keresztet is vet a bàttya. 10 màsodperc után màr ott a kezében a legolcsóbb húgysör😂
Az arany ászok teljesen korrekt könnyed sör.
@@henrikvarga8884 hála istennek én nem iszok és nem foglalkozok ilyen sörökkel xDDD
@@henrikvarga8884elmegy szintű, de a jótól nagyon messze van. Ezt úgy mondom hogy rengeteg sört kipróbáltam már.
Imadom a nepszi tvt nyomjatok formak vagytok nagy otlet
"Koltész Zsoltné Mocsáros Nikolett." Ilyen névvel nem csodálom, hogy inkább eltűnt. 😢😅
Csodás, mindent visz a csatorna! ❤
Atyaég, ez az utca továbbra is egy aranybánya.
A Vígszínház TV egy telitalálat!!🤗🤗🤗
Ez a videó elkeserítően szórakoztató 😅
Ujabb klasszikus resz
9:37 Rumli bátya
A beköszönést legalább 10x megnéztem, zseniális (egyébként szerintem Kolumbusz Kristóf pont úgy néz ki a képen, mint Badár Sándor 🧐)
Dik Beton Hofi 0:52
Parádés video, rég röhögtem ilyen jót 😂
Jobb interjúalanyokat nem is hozhattatok volna. Imádom🙏🤣
Cetli isten vagy !! így tovabb !!
A temuról rendelt Thuróczy Szabolcs...6 év betörésért??
emberölésért meg 2 és fél xD
fejbetörés
Csodálatos, jó arcok.
Nemzetünk fővárosa Budapest. Nyilván itt csupán egy utcányi részletet látunk ebből, ami természetesen nem reprezentatív, de mindenképpen beszédes halmaz. Nem látunk zömmel mást, csak lepusztult, lezüllőtt alakokat, félig-meddig megbomlott elméket, a posvány peremét... És bármerre járjam az országot és tévedjek be a legkülönfélébb környékek utcáiba, talán kicsit más körítéssel, de ugyanezt, mint a lábazatra lágyan ejtett fost, a lejtőn lefelé tartó népet, "nemzetet" látom...
Ez volt a legjobb magyar kontent amit az iden lattam. Allati jo a csatorna, nyomjatok ezerrel! Nepszinhaz TV full reality!
2:31 mekkora side questet leadott a kolléga mindenkinek