Ennyi hülyeséget össze vissza beszélni Malév jó volt mindenki szerette de 12 géppel nem lehet pénzt hasznot csinálni a Wizz jelenleg 227 géppel rendelkezik akkor egy kicsit túl szárnyalta a Malévot ez tény és azért ha taxival megy ki a az ember a reptérre többet fizet mint egy 2000-3000 km útért … inkább azon kellene elgondolkodni miért nincs bekötve vasút vagy metro a reptérre !
Utaskísérő vagyok a Wizz Air-nél, de nekem még eddig nem szóltak, hogy az olcsón utazókra nem szabad mosolyogni. Tudtommal ugyanannyit mosolygunk mint az Emirates kísérői, de majd szólok a többieknek, hogy tessék jobban igyekezni.🙃
Elnézést de amit ön ír óriási nagy butaság köztudott hogy az ön légitársasága ahol dolgozik a világ legrosszabb légitársasága és flegma undok nagyképű lekezelő légikísérőkön kívül még egyetlen egyet sem láttam az önök gépeinek a fedélzetén aki mosolyog na van azonban kioktatás lenézés és alpári minősíthetetlenül kommunikáció…. Azt azonban végképp érdemes lenne feszegetni hogy Váradi József a jelenlegi vezérigazgató vagy igazgató vagy menedzser manapság hogy hívják annak idején gyakorlatilag teljes mértékben ki játszotta a szerepét hiszen nagymértékben hozzájárult ahhoz hogy a Magyar nemzeti légitársaságot bezárták és megszünt egy lapon soha az életben nem lehet a retkes Lilla rózsaszínű féreg légitársasággal említeni amit pedig önök csinálnak a fedélzeten az légiutas kísértés és nem kísérés
Szerintem se a crew tagjait kell hogy kritika érje. Se a késések, sem a bánásmód egyáltalán nem írható a számlátokra. Köszönjük hogy hozzájárultok minden élményhez amit 1-1 ilyen út is nyújt! :)
Egy politikától mentes komment……… Nagyon szerettem, amikor nagy ritkán elvittek minket a Testvéremmel nézni ahogyan indulnak, érkeznek a repülők. A teraszon lehetett sütizve bámulni, integetni az ismeretleneknek, és szerencsés utat kívánni. Szuper volt, ha Valakinek volt Malévos kézitáskája, vagy egyéb relikviája. Büszke volt mindenki arra, hogy “a mi kutyánk kölyke”. Megkönnyeztem amikor a dolgozók csalódottan, sírva mondták el a riportokban, hogy bementek dolgozni, de már nem volt hova, nem volt miért.. Na itt jönne a politika része..!
Fuh nem is tudom,hogy sírjak-e vagy nevessek. Tök jól kezdődött a videó, tények voltak felsorakoztatva na de aztán … a történetből kimaradt hogy, Váradi József egykori Malév igazgató létrehozta a Malév expresst ami a Malév regionális cégével vált ebből akart Váradi egy a fapados modellre (akkor inkább a Sky Europe modelljére) építeni. Ez az akkori államnak nem tetszett és elbocsájtották őt, aki megalapította az Indigo csoporttal közösen a Wizzairt. Félreértés ne essék nem vagyok egy Wizzair fanatikus, de nekem 99%ban jó tapasztalatom van velük. Nyilván a Malev az a cég akiért megdöbben a szívem a mai nap is, de ne gondoljuk,hogy a Malév a Wizzair miatt szűnt meg, a 2000-es évek végi privatizáció, olyan kétes hírnevű testvérpárnak (Abramovics) lett eladva az államtól akik màr akkor is a légitársaságok Kaszásaként voltak ismertek! Több légitársaságot tettek már tönkre a Malév előtt is. Létrejött egy olyan dokumentum is a privatizáció előtt h a Malév esetleges csődjekor a Budapest Airport többszáz millio € kap kompenzációs díjként ami akkor meg állami tulajdonban volt. A fapados légitársaságok ott próbálnak költségeket megfogni ahol csak tudnak így próbálják a flottajukat is olyan fiatalon tartani amennyire csak lehet, bizonyított tény, hogy a Wizzair,Ryanair,EasyJet,Southwest,AirAsia tehát az un Ultra Lowcost cégek lábnyoma / utas sokkal kisebb mint pl a Lufthansa csoport, BA! AirFrance s más nemzeti légitársaságoké. Arról, hogy miért késik a Wizzair több dolog is tehet az idei évben olyan nagy volt a munkaerő hiány a magyar ATC-nél! Hogy jóformán mindegyik budapesti járat késett, a másik nagyobb indok a NEO hajtómű hibák amit az Airbus kötelező átvizsgálására rendelt el. Kedvelem és kedveltem is a Malévot imádtam a gépeit a hangulatot a crew-t,a mai napig február harmadikán egy fekete szalagot hordok, de ez a videó nagyon elferdítését az okokat, nem szeretnek egy megfeszült Wizzair vagy Váradi vagy kormány fannak tűnni de a történetből több tény is kimaradt ezzel ferdítve egy kicsit a valóságon.
@@erikaalexandraandor1713 Ezzel csak félig tudok egyetérteni önnel ugyanis a Maszovletből alakult ki a Malév 1946ban de ha még messzebbre nézzünk akkor az akkori aeroexpressnek az utodcégének az utódja a Malév és így már nem 66 hanem kb 90 éves működése szakadt félbe.
Vérszerinti anyai nagyapámat későn, csak 13 évesen ismertem meg. Kiderült, hogy Malév pilóta volt. Rengeteg mindent mesélt a Malévnél töltött időkről, plusz az utána következő teherszállító repülős karrieejéről. Köszönöm a videót, kicsit felidézte nagyapám emlékét.🙏✈️
Azok a 90-es évek, 90-es évek közepén minden reggel volt a Kossuth rádióba a hírek után Malév reklám. Egy átlagos reggeli életkép, mikor munkanap van 1996 körül: 7 körül ébresztő, szokásos körök, öltözzetek mars le reggelizni, táska megvan, fogat mostál már, mindent bepakoltál tegnap biztosan? Közben megy háttérben a rádió krónika, majd sporthírek reklámok: Győri negro, Tutto Mobili olasz bútorok, Kossuth tűűűtütüttűűűtütütüt tűűűtütütütűűű szünetjele és szinte mindig volt egy Maléves is Malév szignál, majd egy aktuális ajánlat. 10 évesen meghallva a Malév szignált mindig arról fantáziáltam, hogy egyszer majd talán mi is repülünk valahová nyaralni Malével mindegy hová, csak repülővel menjünk. Ez az álom álom marad mindörökre. Azóta repülővel azért sikerült párszor utazni Sky Europe, RyanAir, Travel Service lett eddig behúzva utazás terén.
Váradi József 2001 februárjában került a Malévhoz, mint vezérigazgató - helyettes, majd ugyanabban az évben vezérigazgató lett. 2003 március végén ismeretlen okok miatt Medgyessy Péter akkori miniszterelnök a teljes felsővezetéssel együtt kirúgta. Majd a Medgyessy egy nagyon vacak menedzsmentet rakott oda. 2007 - ben a Gyurcsányék eladták az oroszoknak, akik egy még rosszabb menedzsmentet raktak oda és ekkor lett privatizálva ismét 1992 után, majd 1997 végén ismét állami tulajdon lett . 2007 és 2010 között magán tulajdonú légitársaságként kapott az államtól támogatást jogtalanul, mit vissza kellett volna fizetnie, de nem tudta és még ott volt az adósság is. Váradi persze 2011 - ben a kormányt és a Malévot feljelentette az Európai Bizottságnál, akik vizsgálatot rendeltek el és megállapították, hogy a Malév jogtalanul kapott magán tulajdonú légitársaságként támogatást az államtól 2007 és 2010 között, majd felszólították a visszafizetésre. De 2010 - ben visszaállamosította Bajnai. Mivel Orbánnak nem engedték, hogy a támogatást és a hitelt kifizesse a Malév számára, így a kormány kénytelen volt csődöt jelenteni. Az EU tiltja a magán tulajdonú légitársaságok állami pénzelését.
Ha jól értem akkor a volt magyar politikai elit felelőssége a Malév bukása bár szerintem ha állami cég akkor is ezt csinálta volna az EU példa az olasz Malév (Alitalia)melyen a pápa utazgatott sokáig akkor volt egy 20MR €ros támogatás amit nyomoztak de csak kiket basztatnak hát persze a magyarokat már a Habsburgok óta kb ez megy akkor az Alitalia amit kapott âllami támogatás valahogy nem lett tiltott állami tâmogatás pedig azt csinálta mint a Malév Ground handling Zrt nem fejlesztésre hanem a működésre fordította na mi ez ha nem piszkáljuk az alvó turul madarakat(magyarokat) és ott van Váradi József kinek remélem nincsen Wizz Air részvénye mert ha van akkor megvádolnám azzal hogy a Malév egyik rejtett gyilkosa.(Sem a Wizz Air sem EU csak a Szent MAGYARORSZÁG).
Azt megkérdezhetem, hogy politikai alapon miért törölgeted a kommenteket...és így csúsztatod az igazságot? Tök fura, hogy politikamentességről beszélsz, de összeorbánozod az MSZP által elsinkofált Malévot...
IMHO: Váradi egy teljesem más kérdés, mint a Wizz maga. Nekem speciel nincs semmi gondom a Wizz kiszolgálásával, és úgy érzem ha a crew bármelyik tagjához mosollyal fordulok, nem bunkó viselkedést kapok válaszul. Igen, minden extra dolgot ki kell fizetni, de így is olcsóbb mint autóval/vonattal. Környezetvédelem: Nyilván egy repülő "pár" tonna kerozint eléget egy út alatt, de "per ülés" nem olyan vészes a mutatója. Elektromos autókon (és a vonaton) kívül melyik 1 fővel használt autó tud 2.5l/100km co2 egyenérték alatt fogyasztani?
Az egész probléma akkor kezdődött, amikor az állami tuladonú cégeket elkezdték zrt-síteni. Ha valami a tulajdonomban van, akkor azt fenntartom, nem támogatom.
Lucsikról érdemes lenne egy külön műsort csinálni, mert rengeteg ember életét tette c vágányra. Igazi szélhámos, aki mind a mai napig szabadon "tevékenykedik".
A Malév a 80-as években a keleti blokkon belül a nyugati szinvonalat hozta. Leglaábbis a Tarom Interflug és hasonlók mellett olyan volt, mint egy AMG Mercedes a sok Zsigulik és Wartburgok között. Malévnál meg már ekkor volt menü a gépen udvarias személyzet, Pierre Cardin által tervezett egyenruha volt, és elkezdtek csordogálni a Boeingek is, bár a Tupoljevek se voltak rosszak. Privatizálás már csak azért se ment könnyen meg nme volt rá sok jelentkező, mert itt nem lehetettm értéktelenül lopni, ahogy sok más volt állami vállalatnál és végnél. A repülő nem eshet le, nem lehet elsinkófálni a karbantartást, meg az alkatrész utánpótlást. Később pedig már képtelen volt megújulni és a változó piaci körülményekhez igazodni. Jöttek a fapados légitársaságok, mert rájöttek, hogy az utas hajlandó egy buszülésnyi helyen is nyomorogni és nem bánja ha nem kap zabálni meg innivalót útközben, ha fizetni kell felárat a nehéz poggyászra stb. ha 10-ed annyiba kerül a jegy. Malév nagyon későn kapcsolt, hogy versenyezni kéne a fapadosokkal, és már nem az van, mint a 80-as és 90-es években, hogy a repülővel utazás egy átlag utasnak nem közlekedési eszköz, hanem talán 1-2 alkalommal van lehetősége rá és életre szóló élmény lesz neki akkor is ha van néhány kellemetlenség. Később meg a reptéri illetékeket emelték meg Ferihegyen, fapadosok meg erre mentke inkább Debrecenbe meg Sármellékre, ahol tárt karokkal várták őket. És mentek velük az utasok is, 10-ed anyniért repülni úgyis megérte, hogy utazni kell miatta. Na meg úgy voltak vele, hogy nem érdekes az állambácsi úgyis segít, ha akar légitársaságot fizetni is fog érte. Aztán eljött az idő mikor már nem fizetett. Hiányzik mindenkinek, megsirattuk a kék orrú gépeket, de azért valljuk be az elmúlt évtizedben nem okozott problémát, hogy nincs nemzeti légitársaság, az egységsugarú állampolgár amúgy is max. 1-2 alkalommal ha utazott Malévvel, aki még volt olyan szerencsés. Még fotóztam Ferihegy 1-en 2007-ben Malév repülőt, mikor Bulgáriába mentünk nyaralni Sky Europe-al.
Pont, hogy az ultra low cost modell kevesebb károsanyag kibocsátással jár egy utasra vetítve! Nem értem, hogy hol „nem jön ki a matek” a készítőnek. Persze, inkább legyen kevesebb utas, kevesebb gép, mondják a környezetvédők. Az igaz, hogy én is inkább nagysebességű vasút párti vagyok.
@@AnaSchwarz-hj5wo Értem én. Legyen a repülés luxus. Akkor meg kell adóztatni, nagyon. Ha már itt tartunk, én inkább magát a turistáskodást adóztatnám meg, nagyon. Nem kell az átlag polgárnak évente 2x, 3x utaznia, elég egyszer is. Aki az idegenforgalomban dolgozik meg menjen mást csinálni, valami hasznosat a társadalom számára. Valami értékteremtőt, lehetőleg az értéklánc elején lévő tevékenységet. Mindenkinek jobb lenne hosszútávon. Csak hát az az átkozott szabadság, meg a piaci alapú kapitalizmus a liberális demokráciával együtt. De azokról is le lehet mondani.
Jezusom milyen mesét csináltál és szépítetted ki a Malév-t 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 azt mondja Európa legpontosabb járatai 20 perces utakkal -20db repülőgéppel 🤷♂️😂 még a Lufthansanak száz gépe és járta volt már akkoriban és Amerikába világszerte mindenhova repültek Ázsia stb ..hogy ne késtek volna a gépek ?! 🤷♂️😂 Ne haragudj de nekem mint repülőgép mániásnak ezt egy büntetés volt végighallgatni 🤷♂️🤷♂️🫨🫨🫨😆😆😆😆😆
A büszkeség kedvéért nem kell légitársaság! Ha gazdaságilag működőképes, akkor csinálja meg az, aki meg tudja csinálni (van rá pénze, s lát benne profitot). A rajongók / sopánkodók alkalmatlanok egy ilyen műveletre.
Mennyi magyar állampolgár tudta megengedni magának, hogy utazzon a Malévval? Szinte senki. 1 sima repülőjegy 1 havi fizetés volt. Sok járat kihasználatlan volt, holott egy nagyon jól minősített légitársaság volt. Sok év kellett hozzá, hogy tönkremenjen. Nagyon sajnálom, de a piac az piac, nemcsak a wizzair működik jól, hanem a ryanair is. Néha olcsóbb mint a busz vagy a vonat. Az idő az pénz, 1000 kilométer 1,5 óra. Távolsági busz sem kényelmesebb.
@@rozsif Igen ha nem viszel sok cuccot, csak kézipoggyászt akkor egy jól kifogott fapados járat olcsóbb bármi másnál. ÉS hát erre jöttek ráa fapadosok is, hogy 2-3 órát kibír az ember zabálás és ivás nélkül ha muszáj, jó persze a magyarok olyanok, hogy egy 3 órás vonatútra is annyi kaját visznek mintha több napos túlérőtúrára készülnének ( bár ismerve a MÁV-ot néha jól jöhet ilyen túlbiztosítás:) és még el se hagyta a vonat a pályaudvart, de már nekiáll zabálni. Pár hónapja mentem ki Prágába vonattal hajnali fél 6-kor indult a vonat és ránézésre megmondtam ki a magyar 100%-ban, aki már akkor a szendvicset eszi, amit útra csomagolt mikor még el se hagytuk a Nyugatit. :)
Volt egy rossz rendszerünk a háború után 40 évig ami tönkre tett mindent ami virágzott (ha a háború nem lett volna elég), aminek a hatása még vagy száz évig köztünk lesz. Ez a helyzet, lehet tolni a kritikát, de mindennek a gyökere abban van. A történelem megint kicseszett velünk. Semmit nem ér, hogy ujjal mutogatunk és másokat hibáztatunk. El kell tudni fogadni, hogy ez van és pozitívnak lenni, na és persze jó döntéseket hozni. Nem csak folyton egymást hibáztatni és marni és falni. Elképesztően unalmas már, mint egy primitív Nemzet.
mintha orbánt hallanám háborús infláció,gázárak,korház lepusztulás stb stb stb :D minden a háború és prüsszelh xd nem a lopás sikkasztás közvagyon elherdálás és 0üzleti érzék áh nem :D
3:11 az egy Tu-154-es a képen ami a nagy vas becenevet kapta, kívülről hasonlóak voltak, de a tu-134-nek csak kettő hajtőműve volt és kb 30-40 utas fért fel, a tu-154 ami a képen van meg több mint 100 utas befogadására volt alkalmas és 3 hajtőműje volt. tudom mivel malév fanatikus vagyok. hibázni lehet, én is szoktam, mert emberek vagyunk, de ez azért fájt. de azért a videó jó volt. 9:39 Hungarian helyett HUNGAY van írva. Köszönjük AI jó lett a generált kép xD
Üdvözletem a demokráciában! A C I O N I S T a pat-kányok közreműködtek, hogy ezt a "hungarikum": üzletet is elvegye a D e e P S T a T e (cukorgyárak, termőföldek, bányászati jogok...stb...) Most megy a mutogatás egymásra.. Az igazi tetvek a színfalak mögött vannak. Kik nyertek ezzel!?!
Hát olvasom a hozzászólásokat, és piszok nagy a sötétség. A Malévet a szoci kormányzás alatt tették tönkre, majd a ,,kedves" EU. verte bele a koporsójába az utolsó szeget, mivel megtiltotta a kormányzati segítséget, a ,,versenyképesség" nevében.
Ebben a jó minden politikai oldal, mindig a másik a hibás mindenért! Már annyira unalmas, na meg már hiteltelen is! A stadionokra, kisvasútra, Hatvanpusztára, stb... stb... elherdált vagyonok megtudták volna menteni az értékeinket, büszkeségeinket! De még mindíg ez nyomatjátok ész nélkül , Brüsszel, gyurcsány, soros, tehet mindenről.... Hát persze, csakis
Rengeteg szarkeverőnek hatalmas volt a pofája, de valódi felelősséget senki sem akart vállalni! És mivel fent a jó példa soha sem testesült meg, így jártunk nemzetis büszkeségben jól teljesíttünkben! Eladni a magyart, mint erőforrást, ahhoz értenek!
Még egy propaganda videó... Gratulálok teli csúsztatásokkal! De itt mindenki videót gyárt már, és csak az tudja mi az igazság, aki több fronton utána néz a dolgoknak. -Vagy átélte! A valósághoz semmi köze, amúgy a mcdonaldsnál nincs rosszabb kaja! A wizzairnek pedig komoly köze volt a malév tönkretételéhez, és az sem magyar csak papíron, ja még úgy se....
Kamu. Ugylátszik, a LOT nem ugyanbban az Európában lenne....??? Ott nem volt probléma az állami támogatás!!! Ne hazudozzunk kérem❤ Ők pontosan 2012- ben vásároltak nyoc darab vadonatúj 787-est👍
Sajnos a Malév is sok magyar büszkeséggel együtt (Ikarus,Rába,Csepel,GANZ-MÁVAG) csak volt sajnos itt már nem lesz semmi nekünk már a Wizzair minőség is megfelel.
@@monikakalmar1818 Mert bármi baleset,műszaki hiba csak a zorbán alatt van ugyi..?:)) S vissza vesszük a repteret is,meg szépen mindent amit azok elloptak eladtak alólunk..!!!Tehát Igen.Fel fog..Láccik az ön szakértelme is...
@@PotterAlbert Tehát akkor az nem számít, hogy igazából ki tette tönkre, és ki adta el, mert "Orbi helyre tehette volna, ha akarja" ? És ezt miből számoltad ki? Te Isten barma...
@@PotterAlbert Nem lehetett, mert 253 milliárd volt már az adósság, amit a Malév soha nem tudott volna kitermelni. Akkora már minden gép bérelt volt, valamint a vállalat tele korupt szerződésekkel, amiket zömében az MSZP-SZDSZ tandem gründolt össze.
Miről beszélsz te agyatlan?! Hol élsz?! Melyik országban? Nem zavar, hogy az állami vagyon 90 százalékát a szocialisták és a liberálisok privatizálták? Például a MALÉV-ot is a szocik és az SzDSz adták el és tették tönkre! Az "orsós" pedig visszavásárolta az aranytartalék mellett a Ferihegyi Repülőteret is. Például. De mondhatnám a komplett honvédséget, amit a Gyurcsány és Vadai eladott, beszántott, az "orsós" pedig felépített, és modernizált a nulláról. Vagy melyik kormány adott még családtámogatást? Melyik adott 13. nyugdíjat? Vagy emelte meg a tanárok fizetését? Vagy az orvosok fizetését ki háromszorozta meg, és tiltotta be a csúszópénzt?
@@arpadbagarus2904 Mármint az angol söpredék bánta meg hogy nem nyaltak be tövig.Az igaz hazafi bármely ország szülötte nem fogad el idegen hatalom utasítgatását.Éljenek a nemzetállamok!Vesszen a globalista szaralakok bandája!
A megalkuvó seggnyalók bánták csak meg.Az igazi hazafiak bármely ország szülöttei nem hódolnak be idegen hatalom akaratának.Ez a hazaárulók ismérve.@@arpadbagarus2904
Ennyi hülyeséget össze vissza beszélni Malév jó volt mindenki szerette de 12 géppel nem lehet pénzt hasznot csinálni a Wizz jelenleg 227 géppel rendelkezik akkor egy kicsit túl szárnyalta a Malévot ez tény és azért ha taxival megy ki a az ember a reptérre többet fizet mint egy 2000-3000 km útért … inkább azon kellene elgondolkodni miért nincs bekötve vasút vagy metro a reptérre !
Utaskísérő vagyok a Wizz Air-nél, de nekem még eddig nem szóltak, hogy az olcsón utazókra nem szabad mosolyogni. Tudtommal ugyanannyit mosolygunk mint az Emirates kísérői, de majd szólok a többieknek, hogy tessék jobban igyekezni.🙃
Elnézést de amit ön ír óriási nagy butaság köztudott hogy az ön légitársasága ahol dolgozik a világ legrosszabb légitársasága és flegma undok nagyképű lekezelő légikísérőkön kívül még egyetlen egyet sem láttam az önök gépeinek a fedélzetén aki mosolyog na van azonban kioktatás lenézés és alpári minősíthetetlenül kommunikáció…. Azt azonban végképp érdemes lenne feszegetni hogy Váradi József a jelenlegi vezérigazgató vagy igazgató vagy menedzser manapság hogy hívják annak idején gyakorlatilag teljes mértékben ki játszotta a szerepét hiszen nagymértékben hozzájárult ahhoz hogy a Magyar nemzeti légitársaságot bezárták és megszünt egy lapon soha az életben nem lehet a retkes Lilla rózsaszínű féreg légitársasággal említeni amit pedig önök csinálnak a fedélzeten az légiutas kísértés és nem kísérés
Bizonyíthatom a mosolygást!😍
Szerintem se a crew tagjait kell hogy kritika érje. Se a késések, sem a bánásmód egyáltalán nem írható a számlátokra. Köszönjük hogy hozzájárultok minden élményhez amit 1-1 ilyen út is nyújt! :)
Wizz Airnél nincs gond a mosolygassal meg a kiszolgálással ! Na de pl a konkurenciánál még a kocsit is át tolják a lábadon ! Köszönjük a munkád
Köszönjük!
Egy politikától mentes komment………
Nagyon szerettem, amikor nagy ritkán elvittek minket a Testvéremmel nézni ahogyan indulnak, érkeznek a repülők. A teraszon lehetett sütizve bámulni, integetni az ismeretleneknek, és szerencsés utat kívánni.
Szuper volt, ha Valakinek volt Malévos kézitáskája, vagy egyéb relikviája.
Büszke volt mindenki arra, hogy “a mi kutyánk kölyke”.
Megkönnyeztem amikor a dolgozók csalódottan, sírva mondták el a riportokban, hogy bementek dolgozni, de már nem volt hova, nem volt miért..
Na itt jönne a politika része..!
Fuh nem is tudom,hogy sírjak-e vagy nevessek. Tök jól kezdődött a videó, tények voltak felsorakoztatva na de aztán … a történetből kimaradt hogy, Váradi József egykori Malév igazgató létrehozta a Malév expresst ami a Malév regionális cégével vált ebből akart Váradi egy a fapados modellre (akkor inkább a Sky Europe modelljére) építeni. Ez az akkori államnak nem tetszett és elbocsájtották őt, aki megalapította az Indigo csoporttal közösen a Wizzairt. Félreértés ne essék nem vagyok egy Wizzair fanatikus, de nekem 99%ban jó tapasztalatom van velük. Nyilván a Malev az a cég akiért megdöbben a szívem a mai nap is, de ne gondoljuk,hogy a Malév a Wizzair miatt szűnt meg, a 2000-es évek végi privatizáció, olyan kétes hírnevű testvérpárnak (Abramovics) lett eladva az államtól akik màr akkor is a légitársaságok Kaszásaként voltak ismertek! Több légitársaságot tettek már tönkre a Malév előtt is.
Létrejött egy olyan dokumentum is a privatizáció előtt h a Malév esetleges csődjekor a Budapest Airport többszáz millio € kap kompenzációs díjként ami akkor meg állami tulajdonban volt.
A fapados légitársaságok ott próbálnak költségeket megfogni ahol csak tudnak így próbálják a flottajukat is olyan fiatalon tartani amennyire csak lehet, bizonyított tény, hogy a Wizzair,Ryanair,EasyJet,Southwest,AirAsia tehát az un Ultra Lowcost cégek lábnyoma / utas sokkal kisebb mint pl a Lufthansa csoport, BA! AirFrance s más nemzeti légitársaságoké.
Arról, hogy miért késik a Wizzair több dolog is tehet az idei évben olyan nagy volt a munkaerő hiány a magyar ATC-nél! Hogy jóformán mindegyik budapesti járat késett, a másik nagyobb indok a NEO hajtómű hibák amit az Airbus kötelező átvizsgálására rendelt el.
Kedvelem és kedveltem is a Malévot imádtam a gépeit a hangulatot a crew-t,a mai napig február harmadikán egy fekete szalagot hordok, de ez a videó nagyon elferdítését az okokat, nem szeretnek egy megfeszült Wizzair vagy Váradi vagy kormány fannak tűnni de a történetből több tény is kimaradt ezzel ferdítve egy kicsit a valóságon.
" többszáz milliárd € kap" ....????? 1 milliárd Euró = 410 Milliárd HUF.
Az is kimaradt, hogy Izrael túszul ejtette az egyik repülőt és az indította be a lavinát.
Nyugodtan mond ki: szétlopták ezt is .
Egy zseni vagy! Az ilyen idióták elélveznek a károgástól?
Ahogy mondod, a szocik.
@@jacintjasztrab6363 A komcsik.
3:14 Ez egy 154-es a képen,nem egy 134-es😭🙏
Ennek mindegy. A MASZOVLET sem = MALÉV.
@@erikaalexandraandor1713 Ezzel csak félig tudok egyetérteni önnel ugyanis a Maszovletből alakult ki a Malév 1946ban de ha még messzebbre nézzünk akkor az akkori aeroexpressnek az utodcégének az utódja a Malév és így már nem 66 hanem kb 90 éves működése szakadt félbe.
Vérszerinti anyai nagyapámat későn, csak 13 évesen ismertem meg. Kiderült, hogy Malév pilóta volt. Rengeteg mindent mesélt a Malévnél töltött időkről, plusz az utána következő teherszállító repülős karrieejéről. Köszönöm a videót, kicsit felidézte nagyapám emlékét.🙏✈️
szerintem ez a video az eddigi melypontja a csatornanak, pedig a temavalasztas remek volt!
Azok a 90-es évek, 90-es évek közepén minden reggel volt a Kossuth rádióba a hírek után Malév reklám. Egy átlagos reggeli életkép, mikor munkanap van 1996 körül: 7 körül ébresztő, szokásos körök, öltözzetek mars le reggelizni, táska megvan, fogat mostál már, mindent bepakoltál tegnap biztosan? Közben megy háttérben a rádió krónika, majd sporthírek reklámok: Győri negro, Tutto Mobili olasz bútorok, Kossuth tűűűtütüttűűűtütütüt tűűűtütütütűűű szünetjele és szinte mindig volt egy Maléves is Malév szignál, majd egy aktuális ajánlat. 10 évesen meghallva a Malév szignált mindig arról fantáziáltam, hogy egyszer majd talán mi is repülünk valahová nyaralni Malével mindegy hová, csak repülővel menjünk. Ez az álom álom marad mindörökre. Azóta repülővel azért sikerült párszor utazni Sky Europe, RyanAir, Travel Service lett eddig behúzva utazás terén.
Váradi József 2001 februárjában került a Malévhoz, mint vezérigazgató - helyettes, majd ugyanabban az évben vezérigazgató lett. 2003 március végén ismeretlen okok miatt Medgyessy Péter akkori miniszterelnök a teljes felsővezetéssel együtt kirúgta. Majd a Medgyessy egy nagyon vacak menedzsmentet rakott oda. 2007 - ben a Gyurcsányék eladták az oroszoknak, akik egy még rosszabb menedzsmentet raktak oda és ekkor lett privatizálva ismét 1992 után, majd 1997 végén ismét állami tulajdon lett . 2007 és 2010 között magán tulajdonú légitársaságként kapott az államtól támogatást jogtalanul, mit vissza kellett volna fizetnie, de nem tudta és még ott volt az adósság is.
Váradi persze 2011 - ben a kormányt és a Malévot feljelentette az Európai Bizottságnál, akik vizsgálatot rendeltek el és megállapították, hogy a Malév jogtalanul kapott magán tulajdonú légitársaságként támogatást az államtól 2007 és 2010 között, majd felszólították a visszafizetésre. De 2010 - ben visszaállamosította Bajnai. Mivel Orbánnak nem engedték, hogy a támogatást és a hitelt kifizesse a Malév számára, így a kormány kénytelen volt csődöt jelenteni. Az EU tiltja a magán tulajdonú légitársaságok állami pénzelését.
Ha jól értem akkor a volt magyar politikai elit felelőssége a Malév bukása bár szerintem ha állami cég akkor is ezt csinálta volna az EU példa az olasz Malév (Alitalia)melyen a pápa utazgatott sokáig akkor volt egy 20MR €ros támogatás amit nyomoztak de csak kiket basztatnak hát persze a magyarokat már a Habsburgok óta kb ez megy akkor az Alitalia amit kapott âllami támogatás valahogy nem lett tiltott állami tâmogatás pedig azt csinálta mint a Malév Ground handling Zrt nem fejlesztésre hanem a működésre fordította na mi ez ha nem piszkáljuk az alvó turul madarakat(magyarokat) és ott van Váradi József kinek remélem nincsen Wizz Air részvénye mert ha van akkor megvádolnám azzal hogy a Malév egyik rejtett gyilkosa.(Sem a Wizz Air sem EU csak a Szent MAGYARORSZÁG).
Máig nem is emlékszem a 2012-2013-as adósságválságról. 😄
Orsos Vitte csődbe
Az haverkodott a ruszkikkal
Tehát egy tervezett stratégia volt a Malév megszüntetése. Minden lépés ezt igazolja.
Azt megkérdezhetem, hogy politikai alapon miért törölgeted a kommenteket...és így csúsztatod az igazságot? Tök fura, hogy politikamentességről beszélsz, de összeorbánozod az MSZP által elsinkofált Malévot...
👑
Meg teheti ezt azért vagy csak az a demokratikusan antidemokratikus Google szörny az vagyis a RUclips.
IMHO:
Váradi egy teljesem más kérdés, mint a Wizz maga. Nekem speciel nincs semmi gondom a Wizz kiszolgálásával, és úgy érzem ha a crew bármelyik tagjához mosollyal fordulok, nem bunkó viselkedést kapok válaszul. Igen, minden extra dolgot ki kell fizetni, de így is olcsóbb mint autóval/vonattal.
Környezetvédelem:
Nyilván egy repülő "pár" tonna kerozint eléget egy út alatt, de "per ülés" nem olyan vészes a mutatója. Elektromos autókon (és a vonaton) kívül melyik 1 fővel használt autó tud 2.5l/100km co2 egyenérték alatt fogyasztani?
A321NEO a Wizz 239-es beszékezésével 2,39L/utas/100km fogyaszt. Nem akadékoskodásképp, csak a gondolat megerősítéseként.
Az egész probléma akkor kezdődött, amikor az állami tuladonú cégeket elkezdték zrt-síteni. Ha valami a tulajdonomban van, akkor azt fenntartom, nem támogatom.
Privatizálták az országot és a mai napig tart ajánlom a Háború a nemzet ellen c. dokumentum film sorozatot
Lucsikról érdemes lenne egy külön műsort csinálni, mert rengeteg ember életét tette c vágányra. Igazi szélhámos, aki mind a mai napig szabadon "tevékenykedik".
Először végre a vasutat tennék rendbe.... Elvagyunk a Ryanairrel is
Brüsszelen múlik....
@@Genezis-88 Látom minden rendszert kritizáló komment alatt ott vagy. Mi értelme?
@Genezis-88 előbb lesz HUXIT
@@csabaszabo4356 remélem is... Az Unio már nem a régi.....
@@Genezis-88 aha .. 🤣😂 neem, úgy hívják hogy orban viktor , egy rohadt hazaáruló köcsög hájpacni .
Mennyi youtube csatornad van?xd vagy sokan hasznalnak ezt a hangot?
Köszönöm szépen a részletes nemzetünk történelemének egyik büszkeségének bemutatását! Szép volt!
Ez szep volt? Egy kajan sag magas foka
Csak a lényeg maradt ki, hogy az EU döntés kimozogható lett volna, de Izrael túszul ejtette az egyik repülőt és az indította be a lavinát
A repülésről és a helyes beszédről fogalma nincs. A történetiség sem működik. Ettől még -mint mindenki- ő is mond helyes és igaz dolgokat.
A Malév a 80-as években a keleti blokkon belül a nyugati szinvonalat hozta. Leglaábbis a Tarom Interflug és hasonlók mellett olyan volt, mint egy AMG Mercedes a sok Zsigulik és Wartburgok között. Malévnál meg már ekkor volt menü a gépen udvarias személyzet, Pierre Cardin által tervezett egyenruha volt, és elkezdtek csordogálni a Boeingek is, bár a Tupoljevek se voltak rosszak. Privatizálás már csak azért se ment könnyen meg nme volt rá sok jelentkező, mert itt nem lehetettm értéktelenül lopni, ahogy sok más volt állami vállalatnál és végnél. A repülő nem eshet le, nem lehet elsinkófálni a karbantartást, meg az alkatrész utánpótlást. Később pedig már képtelen volt megújulni és a változó piaci körülményekhez igazodni. Jöttek a fapados légitársaságok, mert rájöttek, hogy az utas hajlandó egy buszülésnyi helyen is nyomorogni és nem bánja ha nem kap zabálni meg innivalót útközben, ha fizetni kell felárat a nehéz poggyászra stb. ha 10-ed annyiba kerül a jegy. Malév nagyon későn kapcsolt, hogy versenyezni kéne a fapadosokkal, és már nem az van, mint a 80-as és 90-es években, hogy a repülővel utazás egy átlag utasnak nem közlekedési eszköz, hanem talán 1-2 alkalommal van lehetősége rá és életre szóló élmény lesz neki akkor is ha van néhány kellemetlenség. Később meg a reptéri illetékeket emelték meg Ferihegyen, fapadosok meg erre mentke inkább Debrecenbe meg Sármellékre, ahol tárt karokkal várták őket. És mentek velük az utasok is, 10-ed anyniért repülni úgyis megérte, hogy utazni kell miatta. Na meg úgy voltak vele, hogy nem érdekes az állambácsi úgyis segít, ha akar légitársaságot fizetni is fog érte. Aztán eljött az idő mikor már nem fizetett. Hiányzik mindenkinek, megsirattuk a kék orrú gépeket, de azért valljuk be az elmúlt évtizedben nem okozott problémát, hogy nincs nemzeti légitársaság, az egységsugarú állampolgár amúgy is max. 1-2 alkalommal ha utazott Malévvel, aki még volt olyan szerencsés. Még fotóztam Ferihegy 1-en 2007-ben Malév repülőt, mikor Bulgáriába mentünk nyaralni Sky Europe-al.
Pont, hogy az ultra low cost modell kevesebb károsanyag kibocsátással jár egy utasra vetítve! Nem értem, hogy hol „nem jön ki a matek” a készítőnek. Persze, inkább legyen kevesebb utas, kevesebb gép, mondják a környezetvédők. Az igaz, hogy én is inkább nagysebességű vasút párti vagyok.
Ez most komoly? Olcsó repjegy, emiatt több utas, emiatt több járat, emiatt több szennyezőanyag a levegőben... Mit nem lehet ezen érteni?
@@AnaSchwarz-hj5wo Értem én. Legyen a repülés luxus. Akkor meg kell adóztatni, nagyon. Ha már itt tartunk, én inkább magát a turistáskodást adóztatnám meg, nagyon. Nem kell az átlag polgárnak évente 2x, 3x utaznia, elég egyszer is. Aki az idegenforgalomban dolgozik meg menjen mást csinálni, valami hasznosat a társadalom számára. Valami értékteremtőt, lehetőleg az értéklánc elején lévő tevékenységet. Mindenkinek jobb lenne hosszútávon. Csak hát az az átkozott szabadság, meg a piaci alapú kapitalizmus a liberális demokráciával együtt. De azokról is le lehet mondani.
@@AnaSchwarz-hj5wo
Évente 40-50szer repülök. Soha sem szórakozásból, csak munka miatt.
A jegy ára egyáltalán nem befolyásolja az utazásaim számát.
Mikor utaztam vele azota sem részerültem.repülőn olyan finom ételeket
Es badacsonyi borokat adtak hozza ingyen.
Jezusom milyen mesét csináltál és szépítetted ki a Malév-t 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 azt mondja Európa legpontosabb járatai 20 perces utakkal -20db repülőgéppel 🤷♂️😂 még a Lufthansanak száz gépe és járta volt már akkoriban és Amerikába világszerte mindenhova repültek Ázsia stb ..hogy ne késtek volna a gépek ?! 🤷♂️😂 Ne haragudj de nekem mint repülőgép mániásnak ezt egy büntetés volt végighallgatni 🤷♂️🤷♂️🫨🫨🫨😆😆😆😆😆
A büszkeség kedvéért nem kell légitársaság! Ha gazdaságilag működőképes, akkor csinálja meg az, aki meg tudja csinálni (van rá pénze, s lát benne profitot). A rajongók / sopánkodók alkalmatlanok egy ilyen műveletre.
A Malévet Presser Gábor tette halhatatlanná!A zene nélkül már régen elfelejtettük volna
😁
Te lehet! Sok millióan nem!❤🇭🇺
Hülyeség!
Mennyi magyar állampolgár tudta megengedni magának, hogy utazzon a Malévval? Szinte senki. 1 sima repülőjegy 1 havi fizetés volt. Sok járat kihasználatlan volt, holott egy nagyon jól minősített légitársaság volt. Sok év kellett hozzá, hogy tönkremenjen. Nagyon sajnálom, de a piac az piac, nemcsak a wizzair működik jól, hanem a ryanair is. Néha olcsóbb mint a busz vagy a vonat. Az idő az pénz, 1000 kilométer 1,5 óra. Távolsági busz sem kényelmesebb.
@@rozsif Igen ha nem viszel sok cuccot, csak kézipoggyászt akkor egy jól kifogott fapados járat olcsóbb bármi másnál. ÉS hát erre jöttek ráa fapadosok is, hogy 2-3 órát kibír az ember zabálás és ivás nélkül ha muszáj, jó persze a magyarok olyanok, hogy egy 3 órás vonatútra is annyi kaját visznek mintha több napos túlérőtúrára készülnének ( bár ismerve a MÁV-ot néha jól jöhet ilyen túlbiztosítás:) és még el se hagyta a vonat a pályaudvart, de már nekiáll zabálni. Pár hónapja mentem ki Prágába vonattal hajnali fél 6-kor indult a vonat és ránézésre megmondtam ki a magyar 100%-ban, aki már akkor a szendvicset eszi, amit útra csomagolt mikor még el se hagytuk a Nyugatit. :)
A végére csak kimondtad az igazat. A vezér ezt is elkótyavetyélte.
Nem. Ne erőlködj. Add fel.
A vágyaidat ne itt vetítsd ki te Orbán fóbiás.
Alitalia pld lenyúlta a jó slotokat, utána már minden mindegy volt. Nem felkészült anyag, jóval alaposabban fel lehet készülni a Malevből.
Volt egy rossz rendszerünk a háború után 40 évig ami tönkre tett mindent ami virágzott (ha a háború nem lett volna elég), aminek a hatása még vagy száz évig köztünk lesz.
Ez a helyzet, lehet tolni a kritikát, de mindennek a gyökere abban van. A történelem megint kicseszett velünk.
Semmit nem ér, hogy ujjal mutogatunk és másokat hibáztatunk. El kell tudni fogadni, hogy ez van és pozitívnak lenni, na és persze jó döntéseket hozni.
Nem csak folyton egymást hibáztatni és marni és falni. Elképesztően unalmas már, mint egy primitív Nemzet.
mintha orbánt hallanám háborús infláció,gázárak,korház lepusztulás stb stb stb :D minden a háború és prüsszelh xd nem a lopás sikkasztás közvagyon elherdálás és 0üzleti érzék áh nem :D
3:11 az egy Tu-154-es a képen ami a nagy vas becenevet kapta, kívülről hasonlóak voltak, de a tu-134-nek csak kettő hajtőműve volt és kb 30-40 utas fért fel, a tu-154 ami a képen van meg több mint 100 utas befogadására volt alkalmas és 3 hajtőműje volt. tudom mivel malév fanatikus vagyok. hibázni lehet, én is szoktam, mert emberek vagyunk, de ez azért fájt. de azért a videó jó volt.
9:39 Hungarian helyett HUNGAY van írva. Köszönjük AI jó lett a generált kép xD
A kínai légitársaság kizárólag teherszállÍtással fog foglalkozni, szóval arra nem fogunk felülni utasként.
Még mindig nem értem miért Sólyom lett a neve s nem Turul
Üdvözletem a demokráciában!
A C I O N I S T a pat-kányok közreműködtek, hogy ezt a "hungarikum": üzletet is elvegye a D e e P S T a T e (cukorgyárak, termőföldek, bányászati jogok...stb...)
Most megy a mutogatás egymásra.. Az igazi tetvek a színfalak mögött vannak.
Kik nyertek ezzel!?!
Nagyon el vagy tevedve!!
@muszaabusimon707 ?
Jajj, hol vagyok? Uu ez nem a mátrix?
@@muszaabusimon707 Az EU döntés kimozogható lett volna, de Izrael túszul ejtette az egyik repülőt és az indította be a lavinát
@@マツダ-v1hezt minden komment alá oda kell írni kivétel nelkül???
Imádom a malévet, presser miyatt is, viszint a wizzerelessel nem értek egyet, mivel ahoz képest milyen olcsó, tökéletes
A Tu-134 helyett -154-est mutogattok
szeretném hini hogy lesz ujra magyar légi társaság de a jelenlegi vezetésel semi esély rá
Hát olvasom a hozzászólásokat, és piszok nagy a sötétség. A Malévet a szoci kormányzás alatt tették tönkre, majd a ,,kedves" EU. verte bele a koporsójába az utolsó szeget, mivel megtiltotta a kormányzati segítséget, a ,,versenyképesség" nevében.
Ebben a jó minden politikai oldal, mindig a másik a hibás mindenért! Már annyira unalmas, na meg már hiteltelen is! A stadionokra, kisvasútra, Hatvanpusztára, stb... stb... elherdált vagyonok megtudták volna menteni az értékeinket, büszkeségeinket! De még mindíg ez nyomatjátok ész nélkül , Brüsszel, gyurcsány, soros, tehet mindenről.... Hát persze, csakis
Az EU tiltja a magán tulajdonú légitársaságok állami pénzelését.
Hazugság! Az EU döntés kimozogható lett volna, de Izrael túszul ejtette az egyik repülőt és az indította be a lavinát
Rengeteg szarkeverőnek hatalmas volt a pofája,
de valódi felelősséget senki sem akart vállalni!
És mivel fent a jó példa soha sem testesült meg,
így jártunk nemzetis büszkeségben jól teljesíttünkben!
Eladni a magyart, mint erőforrást, ahhoz értenek!
Kiskoromban a Malévot megismerkedve, körbejártam a Liszt Ferenc Repülőteret, kis örömmel. 😁
Újabb indok arra, hogy a narancsot kitakarítsuk vélgeg az ország vezetéséből.
Egyénként a wizzair svájcba van bejegyezve😅
Hát nem💁🏻♂️ de jó próbálkozás semmit érő figyelemfelkeltésre😉 próbálkozz máshól más témában😃
Nem padlót,hanem betont fogott végleg,mert arra szállt le az utolsó MALÉV gép...
Hát a fidesszel semmi képpen .
A MALÉV felső 100.000 hobbija volt 1990 után.
Még egy propaganda videó... Gratulálok teli csúsztatásokkal! De itt mindenki videót gyárt már, és csak az tudja mi az igazság, aki több fronton utána néz a dolgoknak. -Vagy átélte! A valósághoz semmi köze, amúgy a mcdonaldsnál nincs rosszabb kaja! A wizzairnek pedig komoly köze volt a malév tönkretételéhez, és az sem magyar csak papíron, ja még úgy se....
Abramovicsnak gyurcsanek eladták potom penzert aztan sok milliardert vasaroltak vissza. Ezt kihagytad gondolom szandekosan
Orsós Viktor és bandája adta el , utána kéne nézni mikor ment csődbe a Malév
@monikakalmar1818 ember, 2009ben adták el abramovicsnak!
Ezzel a mai vezetéssel soha
De hülye szöveg, kis országnak sokszor neveznek minket, de aprónak még nem igazán.. Beteges gondolat a 4. percnél.
Melyik volt az a 3 magyar légitársaság a Malév előtt?
A Magyar Aeroforgalmi Rt. (Maefort), az Aeroexpress Rt., és a Magyar Légiforgalmi Rt. (Malert)
❤🇭🇺Miért kell hangulatot kelteni és fél igazságokat beszélni??!!!😢
az EU lonyirta ezt is mint sok mas mindent :(
Kamu. Ugylátszik, a LOT nem ugyanbban az Európában lenne....??? Ott nem volt probléma az állami támogatás!!! Ne hazudozzunk kérem❤
Ők pontosan 2012- ben vásároltak nyoc darab vadonatúj 787-est👍
Tán rövid ideig volt a Maszovlet is.
Te melyik videót nézted?
Presser :3
Hm. Akkor a "ferihegyet" beszántották és bevetették sóval azóta? (Ja nem.) Érdekes másoknak megéri....hm...hm...
legyen újra malév vagy malév 2
Sajnos a Malév is sok magyar büszkeséggel együtt (Ikarus,Rába,Csepel,GANZ-MÁVAG) csak volt sajnos itt már nem lesz semmi nekünk már a Wizzair minőség is megfelel.
Es a többi elelmiszeripari gyar, pl. Budapest csokigyar, ruhagyarak, mezögazd, stb. Horror minden
újra őszinte szavak, de lelohasztó végkifejlet...
Miért gondolod, hogy őszinte? Mert nem tudsz semmit...
Fel fog!!!Hajrá Orbán Viiktor és kormánya!!!!!!!
😂😂😂
Látszik .....a szakértelme
Egy Vasutat se tudnak Normálisan üzemeltetni ....nemhogy légitársaságot
@@monikakalmar1818 Mert bármi baleset,műszaki hiba csak a zorbán alatt van ugyi..?:)) S vissza vesszük a repteret is,meg szépen mindent amit azok elloptak eladtak alólunk..!!!Tehát Igen.Fel fog..Láccik az ön szakértelme is...
@gaalgyorgy9630 Fidesz birka amit orsós apád ,most árusít ki a kinaiaknak
@gaalgyorgy9630 Látszik. Magyar Nyelvtan 1
@@monikakalmar1818 Láccik(!) A humorérzék is...Ja,nem...:)
FID-ASS szócsövéből
Gyökér! A MALÉV-ot az MSZP tette tönkre, majd adta el..! Ezt mindenki tudja! Ennyit erről a politikamentes, és korrekt csatornáról!
@@nandiq8690 Gyökér! Orbi 14 év alatt helyretehette volna ha akarja
@@PotterAlbert Akkor meg azért sírnátok! 😅
@@PotterAlbert Tehát akkor az nem számít, hogy igazából ki tette tönkre, és ki adta el, mert "Orbi helyre tehette volna, ha akarja" ? És ezt miből számoltad ki? Te Isten barma...
@@PotterAlbert Nem lehetett, mert 253 milliárd volt már az adósság, amit a Malév soha nem tudott volna kitermelni. Akkora már minden gép bérelt volt, valamint a vállalat tele korupt szerződésekkel, amiket zömében az MSZP-SZDSZ tandem gründolt össze.
Bergepek semmi...
Progandának jó, de megtudni/megérteni a Malévot ne ebből akarja senki.
hülye mondó verseny..a valósághoz nem sok köze van
orsóssal csak süllyedünk, csak ők emelkednek.
Miről beszélsz te agyatlan?! Hol élsz?! Melyik országban? Nem zavar, hogy az állami vagyon 90 százalékát a szocialisták és a liberálisok privatizálták? Például a MALÉV-ot is a szocik és az SzDSz adták el és tették tönkre! Az "orsós" pedig visszavásárolta az aranytartalék mellett a Ferihegyi Repülőteret is. Például. De mondhatnám a komplett honvédséget, amit a Gyurcsány és Vadai eladott, beszántott, az "orsós" pedig felépített, és modernizált a nulláról. Vagy melyik kormány adott még családtámogatást? Melyik adott 13. nyugdíjat? Vagy emelte meg a tanárok fizetését? Vagy az orvosok fizetését ki háromszorozta meg, és tiltotta be a csúszópénzt?
A háború előtt nem ezt mondtad 😂
Ne zavarjon, hogy az MSZP kormány privatizálta...olvass egy kicsit mielőtt ideböfögsz...
Hülye vagy? Idióta
Mi köze van a kormánynak a komonisták aljasságaihoz?
Csak úgy kérdezném seggfej?
Tudsz válaszólni seggfej?
Ladát bmw-re... Ember, Fordra, vagy valami amerikaira... Az amerikai, nem szutyok Német...
Vesszen az EU! Nagy hiba volt belépni de nem késő ezen módosítani. HUXIT AZONNAL!!!Vesszen az EU diktatúra! Vissza a cukorgyárainkat is!
😂Még az angolok is megbánták.. Bújj el gyorsan
Jó nagy hülyeséget beszélsz, ha nem lenne EU akkor baszhatná az egész ország
@@arpadbagarus2904 Mármint az angol söpredék bánta meg hogy nem nyaltak be tövig.Az igaz hazafi bármely ország szülötte nem fogad el idegen hatalom utasítgatását.Éljenek a nemzetállamok!Vesszen a globalista szaralakok bandája!
A megalkuvó seggnyalók bánták csak meg.Az igazi hazafiak bármely ország szülöttei nem hódolnak be idegen hatalom akaratának.Ez a hazaárulók ismérve.@@arpadbagarus2904
Az EU döntés kimozogható lett volna, de Izrael túszul ejtette az egyik repülőt és az indította be a lavinát