Szép munka! 3 évvel ezelőtt én is kísérleteztem ezzel, annyi hogy nálam működött az RF modulátor amit egy videómagnóból termeltem ki. Ezáltal nem kellett belenyúlni a tévébe. Illetve ott egy PC végezte az okosítást, nagyobb helyet foglalt, cserébe az volt a 0 Ft-os TV okosító mivel minden egységét úgy kaptam innen-onnan.
Pont úgy csináltad ahogy én. :D Nagyon jó! Ha fizikálisan egy HDMI kábellal összekötöd egy laptoppal, akkor a +5V.-ot, sem kéri. S a tévé okosító nélkül adja a laptop képét a képetnyőre. Még egy tipp. A képcső kicsit le van ülve, lehet ebben már az orosz 61LK3B van. Ha van egy 9V.-os dugasztápod, a képcsövet kiemelve a "fűtőkörből" (4, 5 láb leforrazst, és összeköt) majd ráakasztani a 9V.-os dugasztápot. Így a gyári 6,3V körüli feszültséget kicsit megemelve jobban megfűti a katódot, sokkal élesebb, kontrasztosabb képet ad majd. Jellemzően ennyi "túlfűtést" még elbír hosszútávon is, mindenféle károsodás nélkül. Persze az igazi megoldás a regenerálása lenne, azaz rácsattintani a katódra egy feltöltött kondenzátorral. Ui óvatos légy ,mert a készülék, mint az összes korabeli társa NINCS leválasztva a hálózatról, úgynevezett univerzális táppal rendelkezik, azaz egyenesen a röfiből jön a delej a csövek fűtése , s az anódfeszültség is a nyers 230V.-os hálózat egyutas egyenirányításával van megoldva. A fém alkatrészek 50-50% eséllyel (dugó polarításától függően) a FÁZISON ülnek. :D
Ezt egy régebbi videómagnó beiktatásával egyszerűbben kivitelezhető.Én is így játszadozom régi tévékkel.Videón van scart és vhf kimenet.Settop box scarton videóba,onnan tévébe sima vhf és kész.
Az nem netes rajz volt, RT évkönyvből van. Amúgy könyv formátumban, úgy 1990-ig minden TV rajza megtalálható. A neten OT-s cuccokhoz nem jellemzően vannak rajzok.
"Meg merjem kérdezni, hogy miért" nélkül is értelmes a mondat. :) Ha nem mernéd, le se lenne irva :). Ergo: elhagyható. Ha elmondaná, meg kell hogy ...stb. Meg merjem kérdezni, hogy miért tudsz te ennyit ezekröl az öskori cuccokról? (Jajj megkérdeztem, bocsi). Nincs jobb dógod? Hát nincs és ez igy van jól. TV kiirja nap végén, hogy: 10 óra 6 percet töltött hibridtv nézésével? :) Ez lenne az analog jólét, nem?!
Basszus de rohadt jó, hogy a mai "trendekkel" ellentétben nem 25-30 perces a videó! Szép munka, plusz piros pont a korhű tartalomért egy Fortnite gameplay helyett 😂Feliratkoztam! :)
És mennyi áramot eszik? .... 3 napelem panel elég hozzá? Elég az 1 string? :) (ez csak vicc) Engem egy képcsöves tv rázott meg kiskoromba (befért az ujjam a dugo és a villa mellé), el is dobtam magam. Azóta nem mentem a tv hátso felire :) Kell nekem birkozó gép ?!?
Haver te beteg vagy, de imádom, nagyon zseni ahogy össze raktad gratulálok 😁 szeretek itthon én is ilyenekket csinálni, bár az én '' művészetem inkább a kókányolás kategoria 😄 de mindegy is, még egyszer gratula szép munka lett 😁
🤔...no ezt annak idején úgy csináltuk, ha egy bágyadt képcsővel találkoztunk, hogy k.b. 5-6 menetet tekertünk a sorkimenőre kezdetben, mivel itt a csőfűtések vegyes kapcsolásban vannak elkövetve, ez a lépés körültekintést igényel...túlfűteni sem jó, mert leszakadhat a bevonat... Én kihagytam volna a kapcsolóüzemű tápot, megszórhatja a csöveket nem kívánatos módon...a készülék fém alkatrészeire juthat hálózat felöl akár fázis is...egy elválasztó trafó szerencsés lépés! Ezt leszámítva érdekes ez a "mod" jó ötlet, de ha már így felokosítottad, akkor pld. a "Lagom nl oldal segítségével pár beállítást el tudsz végezni konvergencia ügyileg, ha nincs generátorod, a vasmagokat szigorúan műanyag csavarhúzóval...ÉPÍTŐ JELLEGGEL: AZOK, AKIK CSAK FÉLIG SEJTIK EZT A SZAKMÁT, ŐK MÉG VÉLETLENÜL SE VEGYÉK LE A HÁTLAPOT, SZÓ SZERIN ÉLETVESZÉLYES, MÉG AKKOR IS, HA ELVÁLASZTÓ TRAFÓT HASZNÁLNA (kutyaház és környéke!)!🤞🙋
Szia. Szép munka! Nálam több hasonló tv is van, és szintén akartam rájuk képet. Az én megoldásom az MT47 Terra nevű modulátor, ami rf jelet csinál a kompozit RCA bemenetből, így semennyire sem kell belenyúlni a tvbe, csak rádugod ezt a kütyüt az antennára, aztán be kell állítani a kimeneti frekvenciát, majd a tv-t odahangolni és kész.
Szerinted azt meg lehet oldani, hogy egy Chromecast-ra több bluetooth fülhallgatót is csatlakoztatni lehessen? Samsung telefonon lehet ilyet, 2 eszköz is lehet média kimenet, illetve most az LE Audio segítségével is lehet AuraCast-ot csinálni és arra többen csatlakozni. 1st world problem, de azon gondolkoztam, hogy lehetne ezt egy Chromecast-tal megoldani. Mondjuk AuraCast dongle-lel esetleg?
Ezt szerintem egyszerűbben is megoldhattad volna. Létezik fillérekért HDMI -> Composit átalakító, amit említettél is. Viszont utána egy sima RF modulátorral megoldható a jel bevitele a Tv-be. Szóval, nem kell szerelgetni hozzá.
Jobban járnál egy Terra MT47 modulátorral, mely a hang és video jelet modulálja nagyfrekvenciára. Már csak azért is, mert 50-50 százalék eséllyel fázis kerül a sasszira. A modulátorral legalább meglenne a leválasztás. Egy esetleges laptop, PC, stb. forrás esetén nem baj, ha az se ráz, nem csak téged, hanem mást se. Egyébként a PCL84 bemenete gyárilag nem elég érzékeny, igényli a magasabb video jelszintet, ezeknél nem volt követelmény a külső forrás fogadása.
Az biztos, hogy jobb direktbe bekötni a videójelet, mint itt RF átalakítással szenvedni, az is jó, hogy bele lett építve a tévébe jól elzárva az okosítás (már csak azért is mert nekünk pl az fekete-fehér már tranzisztoros (sőt moduláris, a hangpanelt állandóan cserélni kellett :D) Orion TV antenna csatlakozója is rázott erősen, nem csak úgy csipkedett, mint egy modern kapcsolóüzemű kettős szigetelésű cucc. Viszont egy kis befektetéssel valami rendes 230V-5V tápot rendesen bekötve, nem bohóckodva csokival meg levágott dugóval megért volna, valamint egy 3D nyomtatott vagy épp fából készült tartót az átalakítónak/okosítónak, amit belülről fel lehet csavarozni de így elsőre Proof-of-Concept elfogadjuk :D
Bizony, régi "szép" idők... Én még emlékszem arra a rácsodálkozásra is, amikor gyerekként 1987 környékén (az első színes tévénk vásárlásakor) az addigi Orion Orpheus után először láttam a Süsü ismétlését színesben. A piros hajú király(fi), a kékhajú királyné, vagy a lila szakállú kancellár elég meglepő volt számomra :-D De összességében emlékszem, mennyire lenyűgözött az a parádés színvilág a nagy szürkeség után :-)
Ha már tényleg a kommunizmus egyik retro érzését akartad összekötni a 21.sz.-dal, én inkább egy Elek Zoltán-videóval promóztam volna a végeredményt. Ő is sikeresen ötvözi a kettőt...😃
Rohadt jó! Pont ilyen tévénk volt anno. Apróság, hogy a tipu nevében a 75 nem azt jelenti, hogy mikor készült, hanem hogy mikortól készült. A kommunizmusban nem volt verseny, ezért alig volt innováció. A miénk pl. 1983-as volt, de pontosan ilyen.
Szép munka!
3 évvel ezelőtt én is kísérleteztem ezzel, annyi hogy nálam működött az RF modulátor amit egy videómagnóból termeltem ki. Ezáltal nem kellett belenyúlni a tévébe. Illetve ott egy PC végezte az okosítást, nagyobb helyet foglalt, cserébe az volt a 0 Ft-os TV okosító mivel minden egységét úgy kaptam innen-onnan.
Pont úgy csináltad ahogy én. :D Nagyon jó! Ha fizikálisan egy HDMI kábellal összekötöd egy laptoppal, akkor a +5V.-ot, sem kéri. S a tévé okosító nélkül adja a laptop képét a képetnyőre. Még egy tipp. A képcső kicsit le van ülve, lehet ebben már az orosz 61LK3B van. Ha van egy 9V.-os dugasztápod, a képcsövet kiemelve a "fűtőkörből" (4, 5 láb leforrazst, és összeköt) majd ráakasztani a 9V.-os dugasztápot. Így a gyári 6,3V körüli feszültséget kicsit megemelve jobban megfűti a katódot, sokkal élesebb, kontrasztosabb képet ad majd. Jellemzően ennyi "túlfűtést" még elbír hosszútávon is, mindenféle károsodás nélkül. Persze az igazi megoldás a regenerálása lenne, azaz rácsattintani a katódra egy feltöltött kondenzátorral. Ui óvatos légy ,mert a készülék, mint az összes korabeli társa NINCS leválasztva a hálózatról, úgynevezett univerzális táppal rendelkezik, azaz egyenesen a röfiből jön a delej a csövek fűtése , s az anódfeszültség is a nyers 230V.-os hálózat egyutas egyenirányításával van megoldva. A fém alkatrészek 50-50% eséllyel (dugó polarításától függően) a FÁZISON ülnek. :D
Hát igen, ilyen régi tévénél nagyobb eséllyel lehet úgy járni, mint Mézga Géza a legelső részben :-) Vagy rosszabbul...
Zseniális! Gratulálok! Minden elismerésem!
Brutáljó minőségű videók. Csak így tovább🎉
Korrekt lett! 🤣 👍 Színes, Munkácsy-ba drótoztam anno CVBS-t, mellé a PAL-t! 🤣
Ezt egy régebbi videómagnó beiktatásával egyszerűbben kivitelezhető.Én is így játszadozom régi tévékkel.Videón van scart és vhf kimenet.Settop box scarton videóba,onnan tévébe sima vhf és kész.
Az rca jelet már át lehet alakítani rf modulátorral pl video magnóba ami van és akkor semmit nem kell átalakítani a tv ben.
menő!Nagyon Jó Munkát Végeztél!Csak Sok Sikert Kivánok Neked!
Minden elismerésem, klassz videó lett. Fel is iratkoztam 😇🤩
Nagyon ügyes vagy így tovább. Gondolom ezt tanultad mert nagyon vágod a témát . :)
Nekem az 1970 es gyártású a színes tv-m. És elektroncsöves 56kg fél évig tartott a felújítása.
Meg merjem kérdezni, hogy miért/honnan volt otthon pont egy hozzávaló kapcsrajz, ha a neten nem fellelhető?! :D tetszenek ezek az építéseid!
Az nem netes rajz volt, RT évkönyvből van. Amúgy könyv formátumban, úgy 1990-ig minden TV rajza megtalálható. A neten OT-s cuccokhoz nem jellemzően vannak rajzok.
Régen nagyon sok híradástechnikai eszközhöz adtak vásárláskor kapcsolási rajzot. Benne volt a dobozban. Legalábbis a magyar gyártásuakhoz.
"Meg merjem kérdezni, hogy miért" nélkül is értelmes a mondat. :) Ha nem mernéd, le se lenne irva :). Ergo: elhagyható.
Ha elmondaná, meg kell hogy ...stb.
Meg merjem kérdezni, hogy miért tudsz te ennyit ezekröl az öskori cuccokról? (Jajj megkérdeztem, bocsi). Nincs jobb dógod? Hát nincs és ez igy van jól. TV kiirja nap végén, hogy: 10 óra 6 percet töltött hibridtv nézésével? :) Ez lenne az analog jólét, nem?!
@@rajanko Most is mindenki élvezi még az analóg jólétet. Zenét digitálisan nem hallgatunk. 🤣
Ez mennyire menő már 🔥
Király volt ügyes vagy csak igy tovább!
Basszus de rohadt jó, hogy a mai "trendekkel" ellentétben nem 25-30 perces a videó! Szép munka, plusz piros pont a korhű tartalomért egy Fortnite gameplay helyett 😂Feliratkoztam! :)
Ez nagyon Klassz picit értenék hozzá én is meg csinálnám .Szuper vagy ügyes
És mennyi áramot eszik? .... 3 napelem panel elég hozzá? Elég az 1 string? :) (ez csak vicc)
Engem egy képcsöves tv rázott meg kiskoromba (befért az ujjam a dugo és a villa mellé), el is dobtam magam. Azóta nem mentem a tv hátso felire :) Kell nekem birkozó gép ?!?
Haver te beteg vagy, de imádom, nagyon zseni ahogy össze raktad gratulálok 😁 szeretek itthon én is ilyenekket csinálni, bár az én '' művészetem inkább a kókányolás kategoria 😄 de mindegy is, még egyszer gratula szép munka lett 😁
🤔...no ezt annak idején úgy csináltuk, ha egy bágyadt képcsővel találkoztunk, hogy k.b. 5-6 menetet tekertünk a sorkimenőre kezdetben, mivel itt a csőfűtések vegyes kapcsolásban vannak elkövetve, ez a lépés körültekintést igényel...túlfűteni sem jó, mert leszakadhat a bevonat... Én kihagytam volna a kapcsolóüzemű tápot, megszórhatja a csöveket nem kívánatos módon...a készülék fém alkatrészeire juthat hálózat felöl akár fázis is...egy elválasztó trafó szerencsés lépés! Ezt leszámítva érdekes ez a "mod" jó ötlet, de ha már így felokosítottad, akkor pld. a "Lagom nl oldal segítségével pár beállítást el tudsz végezni konvergencia ügyileg, ha nincs generátorod, a vasmagokat szigorúan műanyag csavarhúzóval...ÉPÍTŐ JELLEGGEL: AZOK, AKIK CSAK FÉLIG SEJTIK EZT A SZAKMÁT, ŐK MÉG VÉLETLENÜL SE VEGYÉK LE A HÁTLAPOT, SZÓ SZERIN ÉLETVESZÉLYES, MÉG AKKOR IS, HA ELVÁLASZTÓ TRAFÓT HASZNÁLNA (kutyaház és környéke!)!🤞🙋
elképesztő
nagyon kreatív
szép munka 😊
Szuper! Gyermekkor..
Hm mennyibe állna meg ha valaki egy ilyet eladna nekem? Működő tv..nettel? 🙏🙏🙏
Szia. Szép munka! Nálam több hasonló tv is van, és szintén akartam rájuk képet. Az én megoldásom az MT47 Terra nevű modulátor, ami rf jelet csinál a kompozit RCA bemenetből, így semennyire sem kell belenyúlni a tvbe, csak rádugod ezt a kütyüt az antennára, aztán be kell állítani a kimeneti frekvenciát, majd a tv-t odahangolni és kész.
Érték!!!!! Köszönöm szépen
Szerinted azt meg lehet oldani, hogy egy Chromecast-ra több bluetooth fülhallgatót is csatlakoztatni lehessen? Samsung telefonon lehet ilyet, 2 eszköz is lehet média kimenet, illetve most az LE Audio segítségével is lehet AuraCast-ot csinálni és arra többen csatlakozni. 1st world problem, de azon gondolkoztam, hogy lehetne ezt egy Chromecast-tal megoldani. Mondjuk AuraCast dongle-lel esetleg?
Ezt szerintem egyszerűbben is megoldhattad volna. Létezik fillérekért HDMI -> Composit átalakító, amit említettél is. Viszont utána egy sima RF modulátorral megoldható a jel bevitele a Tv-be. Szóval, nem kell szerelgetni hozzá.
Ez már egy hibrid tv, vannak benne tranzisztorok és IC-k is, főleg a nagyfrekvenciás körben..A full csövesek gyártását, a 60 as években abbahagyták.
Van egy feelingje!😂👍
Gratula ügyes :)
Jobban járnál egy Terra MT47 modulátorral, mely a hang és video jelet modulálja nagyfrekvenciára. Már csak azért is, mert 50-50 százalék eséllyel fázis kerül a sasszira. A modulátorral legalább meglenne a leválasztás. Egy esetleges laptop, PC, stb. forrás esetén nem baj, ha az se ráz, nem csak téged, hanem mást se. Egyébként a PCL84 bemenete gyárilag nem elég érzékeny, igényli a magasabb video jelszintet, ezeknél nem volt követelmény a külső forrás fogadása.
Imádoom❤❤
❤❤❤❤❤ Le a kalappal . Kitünő .
Végre videó💪😀
Ügyes vagy
Mekkora királyság egy ilyen retró tv-n retró poreszt nézni 😂😂😂
Milyen okos TV ez? 50 éve is ez ment benne! XD
(csak vicceltem, szép munka!)
Egy baj van a videóval, 7 perc.
Azé egy igazságligája Snyder-cut ot megnéznék rajta , hogy az hogy néz ki :D
Zsenialis 😁
Az biztos, hogy jobb direktbe bekötni a videójelet, mint itt RF átalakítással szenvedni, az is jó, hogy bele lett építve a tévébe jól elzárva az okosítás (már csak azért is mert nekünk pl az fekete-fehér már tranzisztoros (sőt moduláris, a hangpanelt állandóan cserélni kellett :D) Orion TV antenna csatlakozója is rázott erősen, nem csak úgy csipkedett, mint egy modern kapcsolóüzemű kettős szigetelésű cucc. Viszont egy kis befektetéssel valami rendes 230V-5V tápot rendesen bekötve, nem bohóckodva csokival meg levágott dugóval megért volna, valamint egy 3D nyomtatott vagy épp fából készült tartót az átalakítónak/okosítónak, amit belülről fel lehet csavarozni de így elsőre Proof-of-Concept elfogadjuk :D
Én mondjuk sima RF modullal, az eredeti antenna bemeneten, sugárzott adásként küldtem volna el az adást.
🔥🔥🔥
Ejha nem semmi biztos nem volt egyszerű megcsinálni .
Esti mese fekete-fehérben, sokat néztem így...
Bizony, régi "szép" idők... Én még emlékszem arra a rácsodálkozásra is, amikor gyerekként 1987 környékén (az első színes tévénk vásárlásakor) az addigi Orion Orpheus után először láttam a Süsü ismétlését színesben. A piros hajú király(fi), a kékhajú királyné, vagy a lila szakállú kancellár elég meglepő volt számomra :-D De összességében emlékszem, mennyire lenyűgözött az a parádés színvilág a nagy szürkeség után :-)
Vigyázz Live sasszi!
Ha már tényleg a kommunizmus egyik retro érzését akartad összekötni a 21.sz.-dal, én inkább egy Elek Zoltán-videóval promóztam volna a végeredményt. Ő is sikeresen ötvözi a kettőt...😃
jó lett
Aztaaaa.. 😯😯 ..Le esett az álam.. Kicsi Elon... Abba ne hagyd!!
👌☺️
Az a csokis megoldás nagyon gány. Kár, mert elrontja az egészet.
Rohadt jó! Pont ilyen tévénk volt anno. Apróság, hogy a tipu nevében a 75 nem azt jelenti, hogy mikor készült, hanem hogy mikortól készült. A kommunizmusban nem volt verseny, ezért alig volt innováció. A miénk pl. 1983-as volt, de pontosan ilyen.
Kommunizmus, anyám...
Elektroncsövek meddig voltak? 1978-ig?
@@gaborhajdu8609 Tévében igen, onnantól jött a félvezetős belsejű.
@gaborhajdu8609 A kommunista világon kívül kb. addig.
1983-ban jött ki a Commodore 64. Abban már nem volt elektroncső. 😁
szép munka és a videó se lett rossz.
Van AV to RF átalakító is, és HDMI to AV is.
Szétszedes nélkül is ment volna. De így is szép munka.
A legjobban elköltött 3k :D