Vadász a parkban: Mig-21-es érkezett a Tu-154-es mellé (Ep. 240)
HTML-код
- Опубликовано: 6 окт 2024
- Berekfürdőről közúton érkezett, és néhány óra alatt visszakapta szárnyait, vezérsíkjait. Augusztustól már egy vadászgép is látható a ferihegyi repülőmúzeum polgári repülőgépei között. A gép felújítása az Aeroparkban folytatódik. A következő hónapokban a tulajdonosok a többi között a kabinra koncentrálnak. A Mig-21-es a TU-154-es szomszédságában kapott helyet, nem véletlenül, hiszen mindketten ugyanazt a korszakot képviselik. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
A Mig-21-es fejlesztése az 50-es évek közepén kezdődött a Szovjetunióban. A cél egy fémből épülő, deltaszárnyú, gázturbinás sugárhajtóművel és utánégetővel felszerelt, frontvadász feladatkörökre szánt repülőgép volt. A prototípus először 1956-ban mutatkozott be a Szovjet Repülők Napján. A hosszú berepülési program után a Varsói Szerződés egyik legsikeresebb vadászgépe jött létre, amelynek egyes változatait számos országban gyártották, készültek Míg-21-esek Kínában és Indiában is. Az évtizedek alatt nagyjából 30 verzió készült. A sorozatgyártás 1959-től 2002-ig tartott.
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
(Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
További adatok itt: www.aeropark.hu
Nagyon örülök neki, hogy nem csak a gép testét, de a pilótakabin tetejét, a "deklit" is rendbe tették. Annyira lehangoló, amikor minden szép, de a dekli sötétsárga, homályos. Az összkép így szép.
Gyönyörű szerkezet. Végtelenül letisztult, agresszív formájú célszerszám.
1980 as évek közepén Berekfürdőn nyaralltunk és ugye ott Kunmadarason voltak a Szoviet katonák. Álltunk az utcán néztük az éppen leszálláshoz készülő Míg 21 - est és a pilóta ránk fordította a tekintetét. Ez így 40 év távlatában is félemetes volt de egyben maradandó élmény is! ❤ Természetesen egy újabb kiváló videó ezt már nem is kell külön említeni 😊😍
"Hajtómű és radar hatástalanítása" teljesen érthető, de milyen show lett volna a parkban egy ilyen gépet beindítani, bemotorozni 😄😄😄 Tudom, hogy ez csak egy szép álom... Amennyiben a gépbe épített AGD-1 vagy KPP1273-as műhorizont műszert valamilyen statikus állapotba be/át szeretnétek állítani a beépítés előtt, nekem minden berendezés adott, hogy vezérelni tudjuk a műszert és tetszőleges pozícióba állítsuk be!
Előre is köszönjük!
Ez egy jó döntés volt az Aero Parba egy Mig-21
Igen.
Nekem a Maz 500 tartályos töltő az egyik kedvencem, mert rengetegszer használtam... ( Tökölön)
Én még tűzoltóként biztosítottam az utolsó éleslövészetét! Hajmáskér-Öskü Kőrös hegy!
Bravó, gratulálok a mester négyesnek és természetesen az aeropark - nak!
Egy élmény élóben látni nekünk és a gyerekeknek is köszönömjük!
Ismét egy remek összeállítás! Pápaiként,duplán öröm volt nézni! ❤✈
Ott voltunk aznap, mikor megérkezett!
A szárnyak & vezérsíkok már kb. 15:00 körül a helyükön voltak!
Isteni helyszínválasztás, szakértő, alázatos stáb!
Ez igen!
Köszönjük, Aeropark!
Amihez nyúltok, arannyá válik a kezetekben! (ld. HA-LCA)❤
Hát nem gondoltam volna hogy lesz valaha vadászgép az Aeroparkban. 1 biztos. Megnézem majd élőben
@Aeropark Budapest
Csak érdeklődésképpen: merült már fel esetleg a közelmúltban nálatok olyan ötlet, hogy a teljes Aeropark fölé idővel egy hangárszerű, könnyűszerkezetű épület kerüljön, megóvva a gépeket az időjárástól? (Pl. a londoni RAF múzeum példájára). Tudom, hogy bitang nagy és egyelőre talán elérhetetlen beruházás lenne, csak kíváncsi vagyok, hogy felmerült-e már az ötlet. :)
Nagyon szépen fel lett újítva! Majd megnézem nemsokára!
A MIG-21 tanulsága: kellő mennyiségű tolóerővel bármit az égbe lehet emelni
Emlékszem mikor guerrk voltam ès Kecskemèten láttam repülni. Köszönöm hogy még egy kis történelmet is sikerült a parkba bevinni👍👍👍
Nagyon szépen köszönjük nekik !
Nem tudom mennyire passzol a csatorna portfoliojához, hiszen civil repüléssel foglalkozik, de sokan nagyon szívesen néznénk több videót a magyar katonai repülésről. A megszokott profi kameramunkával és szerkesztéssel fantasztikus lenne.
Ha már a fenti videóban is szóba került a berekfürdői múzeum, Vándor Karcsi biztosan sok érdekességet tudna mesélni, amennyiben katonai repülés témákkal is foglalkozna a sorozat.
ruclips.net/video/BuuKx566A9A/видео.html
Én vállalom az ízlésficamomat. A Mig-21 a valaha készült legszebb repülőgép.
remélem a következő egy Szu-22 lesz a fürkészdarázs század jelképével! ;)
Igaz, meg jöhetne mindjárt egy Mig-29 is. Itt is biztonságban lenne mind a kettő.
Nem baj az, ha a Szolnoki Reptár mellett máshol is ki vannak állítva, persze szépen felújítva, de legalább átfestve. Nem szégyen az, ha több helyen is van megbecsült, kivont repülőgép, helikopter, ha civil, ha katonai, csak ne a szemétre kerüljenek, mert az viszont szégyen.
Szép munka volt, remélem élőben meg tudom majd tekinteni, gratulálok hozzá!
Félelmetesen puritán szerkezet a mai gépekhez képest. Tulajdonképpen egy cső, benne a sugárhajtóművel, aminek az oldalaira szárnyakat raktak, ezért már repülő formája van. :)
Lehet hogy van póttartályom, ha kell ingyen odaadom.
Ezt a felajánlást nagyon-nagyon hálás szívvel megköszönnénk.
Ez nagyon jóra sikerült,gratulálok!
Komolyabbra fordítva a szót. Egy B737-es a 200-as vagy a Classic sorozatból azért nagyon kéne. Egy olyan gép, aminek az üzemeltetési engedélye az átrepülést követően lejár és a tulajdonosa soha többé nem kívánja használni. Csak annyi lenne a dolga, hogy eljusson Budapestig. Mennyit kérhetnének egy ilyen gépért, míg az Aeroparkba kerül? 2-300 000 dollárért lehetne már szerezni? Nem kevés! Legyen 60 millió forint. vegyük azt, ha ilyen gyűjtést indítanátok, én be tudnék szállni 10 000 forinttal. Ha vannak még ilyen emberek, akkor 6000 támogatóra van szükség. Vajon találnátok ennyi embert? Mondjuk, ha a gép kiállítása után egy ingyenes hétvégi látogatónap a támogatók meghívásával, lehet, hogy többek pénztárcáját megnyitná? Persze lehet, hogy több, mondjuk 100 millió forint egy ilyen gép. Nem látom át, mennyire lenen nehéz 10-20 ezer támogatót megnyerni az ügynek, akik kisebb-nagyobb összegekkel fedeznék az egész kivitelezését? Érdekelne egy ilyen videó, amiben ezt a lehetőséget vesézitek ki. Én támogatnám az akciót! Még húszezer forinttal is és én csak egy senki vagyok. Később, a gépet át kéne festeni, de elsőre még az utolsó ruhája is szép lenne, bármi legyen is az.
Egy 1979-ben gyártott Boeing B-737-200 típusú gép piaci ára jelenleg 1-1,3 millió USD (kb. egy tucat üzemképes gép található hirdetésekben). Ebből kell kiindulni. Ráadásul nem is Európában vannak, tehát el is kellene jutni vele az Aeroparkig... Szóval attól tartok, ez nem jönne ki zsebből olyan könnyen.
Az egész világon van talán 50 darab ami aktív.Nagyrészt harmadik világ beli országokban.Meg talán egy tucat eltárolva meg valamilyen szinten lekonzerválva tartaléknak vagy donornak.
akkor már/inkabb egy 767-esen is el lehetne gondolkozni, ami sokáig a Malev zaszloshajoja volt
@@MrAntonov26 Leginkább Kanadában. De! Ezeknek még honapokig, sőt évekig érvényes lehet a repülési engedélye. A sárkányuknak még hosszú ideig és a hajtómű is feújítható. Azonban, nem is olyan sokára eljön az az idő, amikor a fent lévő hajtóművet már nem lesz érdemes javítani, így vagy vesznek néhány épebb példányt, 2-300 000 dollárért vagy leállítják a madarat és szétbontják. 200-as alkatrészek egyre kevésbé kellenek bárkinek is. Azért igazad lehet, nagyon nagy szerencs kéne, hogy hetekkel az utolsó útja előtt sikerüljön egy kedvező üzletet kötni az üzemeltetővel. A szétvágásért sem kap többet, még ha, néhány alkatrész használható is.
@@Attes83Állítólag van egy működőképes példány Venezuelában. Bár, valami sérülés érte. Kérdés, hogy átrepülhető-e biztonsággal?
Gratulálok.
Gyönyörű
Na, akkor megint mehetek az Aeroparkba :)
És tök jó, hogy bevettetek egy gyors tipus ismertetőt is :)
Kicsit sok volt a “gyakorlatilag” de majd később belejövök! :)
Boross Pál Nyugállományú Alezredes MiG-21 pilóta a gépével Taszarrol szállt fel és a legiranyitas tévedésből Ferihegy 1-re irányította.Volt kisebb nagyobb riadalom amikor leszalt Ferihegyen.
Szuper 😃
Pápán szolgáltam. Sopit nagyon sajnálom!
Gratulálok Misi! Megyek majd megnèzni.
Valaki tud valamit a 80-as évek közepén Érdligeten lezuhant MIG 21-esről, mert szinte semmit sem találtam róla. Az akkori osztályfőnököm lakótelepi lakását is megrongálta, innen hallottam róla.
A Mig21 szerintem a legszebb jet vadászgép.
Szép munka!
Ezzel a géppel Kristóf "Totya" Tamás szállt fel a Mig23-assal együtt , akinek a pilótája Soproni Károly őrnagy sajnos lezuhant. Azt lehet tudni, hogy a szovjetek miért ragaszkodtak ehhez a színhez a pilótafülkében, milyen megfontolás alapján választották? Rengeteg katonai és polgári gépben alkalmazták, ez mindig nagyon érdekelt.
Szovjet ipart ismerve, gondolom ebből volt sok és olcsó volt
Úgy tudom az idegekre nyugtató - állítólag...
Hasonlóan a műtők színéhez, itt is a zöldtől várták el a tervezők azt, hogy állítólag nyugtatólag hat. De ebben nem voltak konzekvensek. A korai MiG és Szuhoj gépek kabinja fekete volt, a késeieké (MiG-29, MiG-31M) szürke, illetve a Szuhojnál kékes-szürke.
Ez a zöld kabinbelső inkább a MiG-21MF után egészen a MiG-31 sorozatgyártott változatait bezárólag volt jellemző, továbbá a Tu-134-es, -144-es, -154-es gépeknél és a Mi-8, Mi-24-es gépcsaládnál volt látható. Az Iljusin, a Kamov kéket használt, a Jakovlev, a Szuhoj pedig vegyesen feketét, kékesszürkét és kéket, de ezt a zöldet szinte soha.
Ez a türkiz belső jellemző. Itt vvan a kilopott festékből korlát is lefestve.😄 Egyébként rotorosoknál is ez van.
Mély tisztelet! A 21 nekem is egy szivem csücske...
Jó videó lett
A románok modernizálták a Mig-eket. Lehet, hogy zabáltak, de a nyugati vadászgépek nem bírtak el olyan manővereket és terheléseket, mint a ruszki társaik. Meg is mondta egy idős pilóta. Külföldi repülőnapokról hányszor hozták el a díjat a Mig-ekkel.
Tetszett a terepszínű festésük.
ezt mkagad se hiszed , igaz?
Sziasztok,én pápai vagyok,ezek mellett nőttem fel.
Pont ott voltam Berekfürdőn amikor tették fel a kamionra.
Az nagyon jó ! 🙂
Ez gyakorlatilag egy nagyon szép gép. Gyakorlatilag én is oda voltam érte gyerekkoromban gyakorlatilag. Amúgy szép munka és gyakorlatilag már csak a kabin van hátra, és akkor gyakorlatilag gyönyörű lesz. Gyakorlatilag. Egyszer majd gyakorlatilag mindenképp megnézem ha arra lesz utam, őőőő, gyakorlatilag :D
“Gyakorlatilag ő már tett is valamit ez ügyben és gyakorlatilag ,ha nem tudna más szót kimondani csak a gyakorlati szót,gyakorlatilag már akkor is mindenképpen meg érdemel ,gyakorlatilag mindenfajta elismerést ,gyakorlatilag minden tekintetben !!”Kívánok mindenkinek további nagyon szép napot erőben,egészségben !!
👍👀🛫🛩✈️🛬🍀☀️👆👍
;)
respect
Nagyon király video lett. Fent van Facebookon ahogy osszerakják. Balázs az Ikarus találkozora kell regisztrálni?
Libabőr😍😍
Volt egy forma aki berepülte őket...arról volt hires,hogy nem használt sokszor G ruhát...profi volt,de nem szerették mert nem volt elég jó komcsi az elvtársaknak...ezért berepülőnek rakták tökölre.
Nagyon dicséretes, de sajnos nem mindegyik gép járt ilyen jól! :-(
ruclips.net/video/jtO1FL51pTk/видео.html
Ültem már ilyenben felújított változat volt persze nem repültem vele
Örvendetes ilyen állapotban látni ezt a madárkát!!
Sokan elmondhatjuk, hogy ültünk MIG-21-ben.
Tamas Szabo akkor irány a szolnoki Reptár, ott megteheted!
Szerintem a bűzt az ún. 9. számú kenőanyag okozza. Azt használták mindere is.
A Ladában is érezni ezt a szagot :D
707-es videó alá kommentelte valaki hogy jöjjöm Mig-21-ről video
(Szerintem nem erre gondolt, mármint hogy ilyen nagy meglepetésre :) ).
Ha kiszerelték a hajtóműt, nem értem miért kell takargatni külön a nyillásokat, hagy nézegessék a látogató érdeklődők!
Benne van a hajtómű hiánytalanul. 1998-ban ki lett szerelve, hogy egy másik, akkor még üzemelő gépbe beépítsék azt, de helyette a 41-es azonnal kapott is egy kevesebb hátralévő üzemidővel rendelkező hajtóművet, amivel azonban már sajnos nem repült. A gépet a polgári légi járművekkel ellentétben mindig letakart állapotban tárolták, ennek lényeges okai vannak. Így a repülőgép bemutatása is ezen történelmi hűség kedvéért történik így. Az Aeropark nagyobb rendezvényein egyébként ki van/lesz takarva, és belülről is megtekinthető.
Mondjuk hogy az időjárásnak ne legyen kitéve a gép belseje.
Sziasztok ez a Míg 21 es nem 6145 oldalszàmu volt amikor a tragèdia törtènt 1990 ben?
Nem.
Mekkora kipufogó van rajtaaaaa....
De ezek "mennek" is. Nem csak dísznek van a "kipufogó". 😂😂
Szeretem a katonai repülést is. Maradhat a MiG-21es. Azért megjegyezném, hogy nekem jobban tetszene, ha a katona repülés emlékei inkább Szolnok, illetve egyéb kartonai múzeumok köré csoportosulnának. Viszont! Hihetetlen lenne, ha sikerülne szerezni egy Il-62est, amit esetleg a rövid életű Malév festéssel látnátok el. Valahogy egy B737-200ast is szerezni kéne az Aeroparkba. Elájulnék, ha egy B707-es is kerülne oda, még akkor is, ha sohasem repült Malév szinekben (gyönyörű lenne a 70-es évek szineiben). Jó, lehetne a a Varig szineiben is, hogy egy picit stilszerüek legyünk a hozzánk valamennyire is kötődő 707-essel kapcsolatban. Akkor "lesz még egy-egy" An-26os, Bae-146, DHC-8-400 és természtesen, egy B767-es. Jó van na! Álmodozni azért csak lehet.
Inkább Kecskemétre kellene csinálni ilyen jellegű múzeumot. Ott lenne értelme merev szárnyú katonai gépeket kiállítani. (Szolnok mellett kétséges)
Hamburgban pár hónapja darabolták össze a valamikori lufthansa 707-est:-( Sokan igyekeztek megmenteni valahogy, még pánzt is gyüjtöttek,de a reptér vezetése idő meg helyhiány miatt nem akart hónapokat várni mire megoldás lesz.Ha lett volna egyáltalán valami megoldás,mert egy akkora vasat se nem egyszerű se nem olcsó elvinni valahova.
Ha a magyar gépekről beszélünk igenis pont a MIG-21 az, amit még ki lehet állítani az utasszálítók mellé. Nekünk nagyon sok volt, de még az oroszok is használták akkoriban. Tehát a magyar légtérnek ikonikus szereplője volt, csak soha nem Ferihegyen szállt le.
Maradhat? Egyem a szíved. Örülök, hogy megengedted nekik. Gondolom ha így dirigálsz, szeretnéd átvenni a fenntartási költségeket is... Pofám leszakad
@@Attes83 Igen, tudom. Követtem. Nagyon sajnálom. Ingyen odaadták volna. Viszont, a szállítása bonyolult és drága, bár az is kijött volna talán annyiból, mint egy működőképes B737-200. Sőt.
2002 ig gyártották?
Hát ha lessz még egy az malév festés kell hogy kapjon
😇👌✌🙌🤝🙏
FArkas BErci is ilyenen repült anno nem?
A Románoknál még hadrendben vannak😂
@Tamas Szabo Jo nagy baromsagot mondasz!
En ebben a pillanatban is itt vagyok a roman tengerparton es majdnem napi szinten repulnek kotelekben, ejszaka is.
A Konstancai nemzetkozi (LRCK vagy CND) repterrol szallnak fol.
Egyaltalan nincs kivonva, csak ket eve vettek nehany F16 ost mellejuk.
@@finisttechnoavia4849
Igen ,én is így tudom.
Hadrendben vannak, új elektronikával.
Kinek / minek gyártották ezeket 2002-ig? Addigra már a Mig-29 is végleg elavult a Grippenhez képest.
Indiában gyártották. A pakisztáni légierő hasonló tudású gépei ellen elég volt a tudásuk.
mivan, összetevesztetted a vadaszgépet meg a neocitrant? Arra van irva hogy grippe
Észak-Korea még MIG-15-ösökkel is repül :D (a kinai licensszel, de akkor is)