2024.09.18. Esztergom-Almásfüzitő vasút lezárva, a töltés a környék fő védvonala. Lassan a víz az úr
HTML-код
- Опубликовано: 18 сен 2024
- RePont támogatási QR-kód linkje:
/ c28hahgtf1xgha2b
Kommentált FullHD videó!
Ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor 860cm körül fog tetőzni a Duna Budapesten 20.-án pénteken. Ez több mint a 2002-es nagy árvizek, de kevesebb mint a hírhedt 2013 júniusi, hiszen akkor 891cm-nél állt meg a vízmérce! Ezúttal a fővárostól jóval feljebb, Nyergesújfalu és Neszmély között néztük meg hol tart az árvíz, hogyan védekeznek. Ezen a szakaszon sok helyen a MÁV 4-es (Almásfüzitő-Esztergom) vasútvonalának töltése a fő védmű, a vonatok már 17.-e kedd óta nem közlekednek, és a párhuzamos 10-es főút lezárása miatt, a vonatpótló autóbuszok is csak Esztergom és Süttő között forognak. Mi azonban innen továbbgyalogoltunk egészen Neszmélyig, ahol a hajóskanzen magas talpakon kiállított Vöcsök I. szárnyashajója, sok év után ismét vízen van (ha nem is úszik), meglehetősen bizarr látványt nyújtva a vasúti pálya mellett a fák között (lásd az indexképen). És ez még messze nem a vége, a helyi katasztrófavédelmis szakemberek szerint, még egy métert biztosan jön feljebb a Duna. Kitartást mindenkinek! BecsVision 2024
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
Ez egy FULL HD 1080p videó. Érdemes a minőséget beállítani a fogaskeréknél!!
Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com...
Új és jóval egyszerűbb módja pedig a RePont támogatás! Kódom a linkben, így nekem küldöd a visszaváltott palackok betétdíját:
/ c28hahgtf1xgha2b
Winyókra és külső boxokra mindig szükség van, a videók jó minőségben és duplikáltan való tárolása iszonyat tárhelyet kíván! Ez egy ilyen bringa.
Köszönettel:
Becs
Esztergom vasútállomása gyönyörű lett, very like HUNGARY ❤🤍💚💯💯💯
Nincs kinn a vonatpótló menetrendje?
Most ment el Mosóczi patront és tonert venni a nyomtatóba?
MÁV-STOP ZRT.
Milyen vasútállomások?! 60-as 70-es években megállt az idő. Viccország
Szinvonalas lett a videó. Kuhár tanúlhatna tőled alázatot a videózáshoz.
Kuhár és Becski egy brancs egy alom !
@@TamasKiss-bv9hz Hát én mégis látok különbséget. Minőségben és mennyiségben abszolút. Meg tisztelem azt Andrisban, hogy a külföldi magyar helységnevekkel is tisztában van és ha csak tudja, azt használja.
@@meszaroslali_2006 Hát igen a Kuhár butább nála, baloldali érzelmű.❤🤍💚
Még a nevemet sem tudod helyesen leirni!🤣🤣🤣
@@becskyandras valahogy a te videóidon érződik hogy érdekel is amit csinálsz. Kb mint az Adani. Szinte az összes a csatornádon fellelhető videót megnéztem. Nekem 👍. Csak igy tovább...
Nem értem miért maradt ki a felújításból ez a rész, közvetlenül járhatna Győr-Nyugati vagy Győr-Rákos között a vasút....
Teherforgalomnak is jót tenne ha lenne drót ill. havária esetén kerülő útként is jól jönne.
1992-ben kifizette volna a Suzuki Corporation Esztergom-Almásfüzitő viszonylatban az egész villamosítását(cserébe csak annyit kértek volna hogy egy darabig ingyen szállíthassanak rajta), de az akkori kormány azt mondta erre hogy köszönjük, de nekünk nem kell...micsoda gavallérok voltak azok (is)...
@renegade36 ez most halál komoly???
@@becskyandras Én pár évvel később azt hallottam itt a környéken, hogy ez volt a "hivatalos indok", de valójában bizonyos helyi vállalkozók(teherfuvarozók) érdekeit sértette volna a dolog, ezért fúrták meg... McDonald's is már 30 éve jönni akart Esztergomba, de csak tavaly épült meg, lehet egyszer a vasútból is lesz valami...
Szeretem a videóid.
Köszönöm szépen! Igyekszem!
1. Nem sok palackot fogyasztok, de az mind a tiéd.
2. Én nem szívok az automatákkal. Tudni kell, hogy hová és mikor menjek. De mindezt ne híreszteld!
Még úgy egy 50 centi emelkedést várnak Egomnál a Dunán. Eléggé durva, mert a Garamot is Garampáld és Kéménd között úgy felnyomta, hogy a híd alját épp, hogy nem súrolja.
A 4-es vonal az Tokodi elágazás - Almásfüzitő.
Esztergom-Kertváros - Tokod pedig a 4k vonal.
Esztergom - Esztergom-Kertváros a 2-es számú Rákosrendező- Esztergom vonal része.
Elég jóra sikerült a 2024 - es árvíz videó dokumentálása. Van érzéked a színvonalas és esztétikus képbeállításokhoz. Én azért jobban visszafognám az elterjedelmesedett bírálgatásaidat, helyette csak semleges magyarázatokkal szolgálnám a nézőket, (szerencsére erre is van sok jó példa), amire mint volt vasutas képes vagy.
Kimondom a véleményem! Tudom hogy manapság ez bűn, de én még egy régi vágású videós vagyok!😁😁😁
@@becskyandras Jó rendben. Maradj annak aki mindig is voltál, ami végülis nem egy rossz kombináció, csak persze mindent módjával Bandi. Utógondolatként, mi mindannyian bűnösök vagyunk.
A legjobbakat! 🚂
A Vöcsök 1 szárnyashajó csak rá van helyezve a beton talapzatra, nincs lefixálva. Tehát szabadon úszik. A drótkötél meg enged annyit, hogy ne merüljön el.
Értem! No ez egy számomra tényleg érdekes plusz infó volt! Köszönöm!
@@becskyandras szívesen, megnyugodhatsz nem fog elmerülni😊
@sipmesterjv86 Pedig komolyan pont ezen aggódtam! De akkor úszni azt fog bőven!😀😀
@@becskyandras jajj még annyi, hogy a hajó alja (amit fenéklemeznek hívnak szaknyelven) és a beton tartószerkezet közé vagy gumi vagy fabetétet csavaroznak fel süljesztett csavarokkal, hogy maga a hajó test ne véletlenül se sérüljön. Ha gondolod felvehetjük privátban is a kapcsolatot.
@@becskyandras így van
De ha megnêzed a hajó oldalát ott van egy merülési vonal, az fölé max akkor fog menni valamennyit a vízszint, ha már a drótkötél nem engedne annyit
Igen mindig a víz úr!
LIKE MANE NICE VIDEO 😊🎉👍🤗😉
Van valami hülyegyerek elleni védelem ezeknél a kocsiknál? Hogy ne tudják "poénból" kiengedni a féket, és kivenni a futamodás elleni biztosítást?
Ki vannak saruzva a kocsik. Pontosan a hülyegyerekek miatt.
Lakattal zárható kocsi fogó alátét.. Mindkét végén.
Azért meg kell hagyni, igen hangulatos vonal.
Milyen utasszám van rajta vajon "békeidőben"?
Mert ahogy látom, a mentrend pocsék, openrailwaymap alapján pedig a pálya is elég harmatos...
Kicsit megkapáltabb pályán KuhárJet helyett Desiroval lenne igény itt vajon két órás szolgáltatásra?
Tudom se Desiro, se pénz a pályára, se értelmes szakpolitikus az ÉKM élén...
De ábrándozni szabad.
A valszeg már egy hivatalos szó?
Andris nyelvújító. valamelyik videóban a nyiladék szót is használta :D
Nyergesújfalu felső: nincs vonat. Na és? Lesz helyette hajó.
Remélem az a viz amire utalsz elmossa azt amit kell!!!
a fidkányokat a parlamentből?