SZÍMEA - Miért hagytam abba a csillagbölcselettel való foglalkozást?
HTML-код
- Опубликовано: 10 окт 2023
- Hasonló videók a Prémium tagságban, ahova tetszőleges havi összeggel csatlakozhatsz: sziebigtimea.com/premium-tagsag/
=======================================================
Iratkozz fel csatornáimra:
- RUclips SZÍMEA az önvaló: / @sziebigtimeafenyirany...
- Fb oldal SZÍMEA - / szimea
- LÉLEKZŐ ingyenes zárt csoport: / 151534995542828
=============================================================
SZÍMEA - Miért hagytam abba a csillagbölcselettel való foglalkozást?
• SZÍMEA - Miért hagytam...
Köszönöm, hogy megfogalmaztad a lenyeget. Valoban igy van nem kell segitseg az attoreshez.
Alleluja! Végre valaki kimondja. ❤
Amikor elérkezik, felismeri, megtapasztalja egy akarmilyen színtű hiteltelenségét a személy, akkor érkezhet egy forduló ponthoz, áttöréshez, átjutáshoz. Térden maradáshoz. Vagy min. annak az ilúziójához. Ez talán elérhető a világ figyelménk a figyelése által is, ami pontosan önmagad figyelése lehet, még akkor is, ha fenn áll a kő vet kéz tetések veszélye is, esett leg. A summa semmiről úgyis lehúll előbb utóbb minden fölösleg, s ami nincs.
BÚÉK
olyan fura, hogy valahogy mintha tudnám, miről beszélsz, de közben mégis messze lévőnek érzem magam tőle. az élménytől. vagy ... nem tudom, ATTÓL.
Igen, ez a tér-idő illúziója. Azt a látszatot kelti az elkülönültség hitrendszerében, hogy ODA el lehet jutni és ezért tud messzinek tűnni. A személy el akarja érni a személytelenséget, de ez elérhetetlen, ezért azt érzi, hogy messze van. Elérhetetlen a személy számára, mert a személy, úgy ahogy gondol magára, és ahogy el akarja érni a személytelent, nem létezik. "Valahogy, mintha tudnám, miről beszélsz" - igen, mert valójában az vagy, sosem volt másképp. Már az vagy, most az vagy, nem lehet elérni, már van :)
@@sziebigtimeafenyiranytu1074 én ezzel annyit küzdök (de minek, tudom). hogy mintha tudnám, hogy ahová el akarok jutni, ott már ott vagyok, sosem voltam máshol, mint valami nagyon fura szélmalomharc. amikor nem is kellene harcolni.
vagy amikor emberek mondják nekem, hogy amit akarok, az idő és gyakorlás és stb., közben meg bennem üvölt, hogy dehogyis! mégsem tudom megcsinálni másképp. csak idővel, gyakorlással. pedig esküszöm, mintha minden a rendelkezésemre állna, csak képtelen vagyok ezt a 3dvel egy ütemre hozni.
megfogalmazni sem tudom igazán.
normális ilyenkor sírni? amikor mintha aggyal is tudatába kerülnék egy pillanatra annak, amiről itt szó van? vagy csak depressziós vagyok :D franc se tudja már.