NKA-koncertek az A38 Hajón - Kállay Saunders
HTML-код
- Опубликовано: 29 апр 2021
- Amerikai-magyar énekes, előadó, producer, zeneszerző, a The Middletonz zenekar
alapítója.
A 2010-es Megasztárban való szereplés hozta meg számára az országos
ismertséget, de az igazi áttörést 2014-ben érte el, amikor megnyerte A DAL 2014
című műsort. Magyarországot képviselve, ‘Running’ című dalával minden idők
második legjobb magyar eredményével, az 5. helyen végzett a koppenhágai
Eurovíziós Dalfesztiválon.
A máig aktívan tevékenykedő előadó, a hazai rádiók és Tv-csatornák folyamatos
szereplőjévé vált, aki olyan slágereket tudhat magáénak, mint a My Baby, Juliet,
#JOY, Who we are.
2015-ös debütáló lemezének megjelenése után, fellépéseit zenekaros formációra
bővítette Kállay Saunders Band néven. Nagykoncertjein, kisebb megjelenéseken és
az akusztik bulikon kizárólag élő zenei kísérettel lép színpadra.
2018-ban megalapította a The Middletonz zenekart, aminek első megjelent ‘Roses’
című számával a DAL 2019 műsorában rögtön a döntőig jutott.
Az angol nyelvű szerzemények mellett több magyar nyelvű dalon is dolgozott
együtt pl: Manuel, T.Danny, BSW, Miskovits, Fehér Holló előadókkal.
2020-as szólóalbumáról folyamatos megjelenésekkel mutatja be a megújult
arculatát és a zenéje irányvonalát, amit a Trap, Hiphop, R’n’B elemek ötvözéke
jellemez. Új számai közül a ‘Promise’ bekerült a Petőfi Rádió TOP 40, Music
Channel TOP 21 listára, és az MTV Hungary csatorna július 2.heti “Most Wanted”
dala lett.