Ezekről még nem hallottam.. Az én módszerem fás szárú dísz és kultúr növények gyökereztetésére a következő. Nyár végén levágom a vesszőt, nagy dézsaba jó minőségű földet teszek, árnyékos esetleg félárnyékos helyre teszem, beleszurkálom a gyökereztetni kíván vesszőt, jól belocsolom, "megfeledkezem" róla, néha meglocsolom amikor igényli, és tavasszal erős meggyökeresedett növényt kapok. Sok diszcserje, lugasszőlő, ami már első évben megmutatta a termését így költözött a kertünkbe. 🙂
Szia! Ilyenkor már késő a szőlőt gyokereztetni? 60 éves vagyok, panellben éltem, most házba költöztem Kolozsvárról Elekre...szóval 0 vagyok, ezért jó volna tapasztalt emberektől tanulni....előre köszönöm
@@elisabetanagy7733 szőlőt a tavasz közeledtével, de a rügyek kipattanása, megdúzzadása előtt kell megszedni, és azt gyökereztetni. Tehát olyan február közepe-vége, március eleje szerintem a legjobb. Igaz nekem mindíg berohadt, de nem az időzítéssel volt a baj nálam. Inkább azzal, hogy agyagba ültettem, amikor vízben próbáltam, az 2/3 áig ellepte...
Attól függ, hogy miről beszélünk. Ha szőlőről, akkor akár február végén is lehet indítani, ha van lehetőség meleg világos helyen nevelni kiültetés előtt. Persze, ha nem égetően sürgős, akkor lényegében a vegetációs időszakban bármikor. Ha nagy a mennyiség, akkor holnap is be kell nézni a csatornára. Holnap fogom megmutatni, hogy nagy mennyiség esetén hogyan csinálom. 😉
Mi? Füge, szőlő, rózsa, stb? Ha például szőlő, akkor alany, vagy nemes? Korai vagy kései? Vehemensen növekedő fajta vagy kevésbé hajlamos vegetatív növekedésre? Tetővel, zárt ládában kültéren, vagy tető nélkül nyitott ládában beltéren? Ha beltéren, tető nélkül, akkor hány fokos a levegő? Ha tető alatt, kültéren, akkor lesz-e eleget szellőztetve? Mennyire fognak a rügyek megindulni a levegő hőmérséklete miatt? Milyen vastag és milyen állapotú a vessző?
Borisz a videójaban bemutatta, hogy zold hajtast usztatott hungarocellel vizbe logatva es allitasa szerint gyokeret ereszt ... visszakerdeztem, hogy sikerult-e, de sajnos nem valaszolt egyszer sem ... mit gondol, sikerulhet vagy van esetleg zold hajtassal is tapasztalata ? Vagy kipróbálná most ?
Kedves Kisvakond (az igazi neved nem tudom)! Nagyon érdekelne a légygyökereztetési ötleted, de nem találtam meg a későbbre ígért videót. Légyszi, másold ide a linkjét, vagy ha végül nem készült el, akkor, kérlek, írd le pár szóban a módszert. Köszönöm előre is! István
Kedves Kisvakond. Abba kérnek segítséget, hogy gyökereztetni szeretnék szőlő vesszőt. Csak az gondom hogy, én a lakást fával fűtőm, és ugye ez miatt. Nincs állandó hőmérséklet. Hogy tudnám meg oldani. Hogy víz hőmérséklete ne változzon, ha lakásba csökken a hőmérséklet. Vagy ez nem gond?!?
@@Kisvakondkert sajnos ez a baj hogy nincs állandóan meleg!! Mert ha dolgozók, mire haza érek már csak kb 16 fokra esik a hőmérséklet. Mivel csak ha haza érek akkor tudok ismét be fűteni!!! És tudna nekem milyen hormonokat kell adni hozzá!??
Illik cserélni is a vizet, mert bepossad benyálkásodik. Akkor már inkább nézegetem én magam a szintet, és nem lustulok el mint az "amcsik". Pár szálnál sem nagy fáradság, ahogy 6-7 ezernél sem.
Ezt a hungarocelt kiprobálom zöld hajtással , de jobb egy lyukat furni bele és abba a venyigét , akkor fixen megáll , jok a videoid , nagyon érthetöen beszélsz
@@peterkiss1753 Szomorúan hallom. Én is épp hétfőn tettem oda egy másik módszerrel gyökerezni zöldhajtást. Remélem pár nap múlva tudok róla mutatni valamit (ha sikerül).
@@Kisvakondkert a zöld száradása után fást tettem a helyére , van rajta kb 15 cm es hajtás ma néztem , 3 cm es gyökérzet jött rajta , hamarosan átteszem földbe
Igen, ez a módszer működik fás vesszővel. Mivel ezt tavasszal kell végezni, így csak tavasszal fogok én is gyökereztetni és videót is csak tavasszal fogok feltenni. Ha a videóban említett második ötletre vonatkozik a kérdés, akkor azt mondom, hogy nem sikerült fényesen, mivel két vesszőn próbáltam ki és csak az egyiken sikerült. Ezért ezt jövőre tovább tesztelni fogom nagyobb számú vesszőn.
Nagyon túl van lihegve ez a téma...Víz kell,és meleg.Ki fog gyökerezni,20-30 nap alatt kényelmesen.Én is játszok vele évek óta :) Ne legyenek a rügyek túlfejlődve,mert akkor erősen hajtani fognak,mire kijön a gyökér.
hát én nem tudom... nekem azt mondtak h tavasszal metszésnél szúrjak le vesszőket ültetőgödörbe, és locsolgassam... itt van május közepe, de a vesszők basznak akrmit is csinalni... rohadjon meg a szőlő ahol van :DDD
Akkor nem kellene 40cm es vad alanyba oltani ha ez így jó lenne.Ez nem jó így!Az elsö melegek után kiszárad az összes.A szőlőt nem lehet palántázni mint a muskátlit.Ez hülyeség.
Kedves Tibor. A szőlőt minden további nélkül lehet gyökereztetni, majd kiültetni. Ez nem hülyeség. A vad alanyra csak azért van szükség, hogy ellenállóbb legyen a gyökérzóna.
@@Kisvakondkert Szia.Mi úgy tanultuk a szüleinktől,nagyszülőktől hogy az újültetést minden tavasszal egy ásónyom mélyen le kell gyökerezni,5 évig minden évben,utána pedig 5évente.Azért hogy lent méllyebbről kap nadvességet akkor is ha szárazság van.Nem tudom ott nálatok milyen a klíma de nálunk ez így megy.
@@tiborbende6506 Biztosan jó módszer, nem ezt vitatom. Csupán annyit mondtam, hogy venyigét lehet gyökereztetni és elültetni vad alany nélkül is. A vad alany szerepe csupán az ellenállóképesség növelése. Persze ez nagyon jó dolog, de nem kötelező módja a szőlő szaporításának.
Ezekről még nem hallottam.. Az én módszerem fás szárú dísz és kultúr növények gyökereztetésére a következő. Nyár végén levágom a vesszőt, nagy dézsaba jó minőségű földet teszek, árnyékos esetleg félárnyékos helyre teszem, beleszurkálom a gyökereztetni kíván vesszőt, jól belocsolom, "megfeledkezem" róla, néha meglocsolom amikor igényli, és tavasszal erős meggyökeresedett növényt kapok. Sok diszcserje, lugasszőlő, ami már első évben megmutatta a termését így költözött a kertünkbe. 🙂
Szia! Ilyenkor már késő a szőlőt gyokereztetni? 60 éves vagyok, panellben éltem, most házba költöztem Kolozsvárról Elekre...szóval 0 vagyok, ezért jó volna tapasztalt emberektől tanulni....előre köszönöm
@@elisabetanagy7733 szőlőt a tavasz közeledtével, de a rügyek kipattanása, megdúzzadása előtt kell megszedni, és azt gyökereztetni.
Tehát olyan február közepe-vége, március eleje szerintem a legjobb.
Igaz nekem mindíg berohadt, de nem az időzítéssel volt a baj nálam.
Inkább azzal, hogy agyagba ültettem, amikor vízben próbáltam, az 2/3 áig ellepte...
Köszönöm Kisvakond! Mind meggyökereződött! Aztán konténer, majd kiültetés. Idén remélem már a termések is jönnek.
nagyon jó módszer nekem bevált köszönöm.👍👍👍
Ez tenleg egyszeru es nagyszeru ! Koszi !
igen a vatassal az macera mindeg nezni es figyelni !
En kiprobaltam es gyonyoruen mukodik! Koszonom a videot :)
Köszi az ötletet!!!👋💥
Hasznos ötlet, köszönöm.
Köszönöm szépen, hogy megosztottad ki is próbálom...
Ez egy nagyon régi módszer a gyökereztetésre. Én már legalább 5 éve alkalmazom ezt a polisztirénes módszert.
Ez nagyon jó módszer köszönjük szépen! 🙂
Ismét egy hasznos videó!!😃👌
Bocsánat, csak most láttam a videót. Melyik hónapban érdemes így gyökereztetni?
Attól függ, hogy miről beszélünk. Ha szőlőről, akkor akár február végén is lehet indítani, ha van lehetőség meleg világos helyen nevelni kiültetés előtt. Persze, ha nem égetően sürgős, akkor lényegében a vegetációs időszakban bármikor.
Ha nagy a mennyiség, akkor holnap is be kell nézni a csatornára. Holnap fogom megmutatni, hogy nagy mennyiség esetén hogyan csinálom. 😉
Nagyon jó !!! Mennyi idő alatt gyökeredzik így meg ?
Mi? Füge, szőlő, rózsa, stb? Ha például szőlő, akkor alany, vagy nemes? Korai vagy kései? Vehemensen növekedő fajta vagy kevésbé hajlamos vegetatív növekedésre? Tetővel, zárt ládában kültéren, vagy tető nélkül nyitott ládában beltéren? Ha beltéren, tető nélkül, akkor hány fokos a levegő? Ha tető alatt, kültéren, akkor lesz-e eleget szellőztetve? Mennyire fognak a rügyek megindulni a levegő hőmérséklete miatt? Milyen vastag és milyen állapotú a vessző?
Nekem tetszett a videó jövőre ki próbálom , várom a másik újításodat nekem is az volt a gond azzal nem locsoltam eleget és nem lett semmi belőle.
Szia Próbáld meg 40 50cm es vesszőkkel.Meglátod jobban sikerül.
Locsolhatod életed végéig ha azt akarod hogy megmaradjon!!
Borisz a videójaban bemutatta, hogy zold hajtast usztatott hungarocellel vizbe logatva es allitasa szerint gyokeret ereszt ... visszakerdeztem, hogy sikerult-e, de sajnos nem valaszolt egyszer sem ... mit gondol, sikerulhet vagy van esetleg zold hajtassal is tapasztalata ? Vagy kipróbálná most ?
Nincs tapasztalatom zöld venyigével, de valószínűleg működne.
Koszonom a gyors valaszt, ... lenne kedve kiprobalni usztatott zold hajtasok gyokerezteteset es feltenni ide ?
Rebriken kívül ajánlom Kulich László csatornáját is.
Remek 👍 Üdvözöllek 👋👋
Nagyon jók a videoid !
Köszönöm szépen!
És mikor kell ezt csinálni?
Mikor csemetét szeretnénk. Tavasszal.
Kérdés, mijen évszakot válaszunk ki a gyokeresztezesre?
Növényfüggő. Szőlőt tavasszal.
Kedves Kisvakond (az igazi neved nem tudom)! Nagyon érdekelne a légygyökereztetési ötleted, de nem találtam meg a későbbre ígért videót. Légyszi, másold ide a linkjét, vagy ha végül nem készült el, akkor, kérlek, írd le pár szóban a módszert. Köszönöm előre is! István
Nem mutattam, mert nem működik az amit kitaláltam. Tavaly kipróbáltam 2 szőlővel.
Kedves Kisvakond. Abba kérnek segítséget, hogy gyökereztetni szeretnék szőlő vesszőt. Csak az gondom hogy, én a lakást fával fűtőm, és ugye ez miatt. Nincs állandó hőmérséklet. Hogy tudnám meg oldani. Hogy víz hőmérséklete ne változzon, ha lakásba csökken a hőmérséklet. Vagy ez nem gond?!?
Legyen meleg helyen. Szekrény teteje általában a legjobb. Serkentse jó minőségű hormonnal és müködni fog.
@@Kisvakondkert sajnos ez a baj hogy nincs állandóan meleg!! Mert ha dolgozók, mire haza érek már csak kb 16 fokra esik a hőmérséklet. Mivel csak ha haza érek akkor tudok ismét be fűteni!!! És tudna nekem milyen hormonokat kell adni hozzá!??
@@lajosnagyfeco5306 Szerintem a legjobb kapható gyökereztető hormon a Clonex. Nem olcsó, de ez a legütősebb, amit csak próbáltam.
Köszönöm szépen a segítséget. Még azt szeretném, meg kérdezni, hogy vízben, vagy földben jobb a gyökereztetés? Melyiket tartja jobbak?
@@lajosnagyfeco5306 Ebből a kettőből talán a vizet.
Szeva. Áprilisban működik??
Igen.
@@Kisvakondkert
Köszönöm. Meg is próbálom. Már holnap! 😅
Szeptembertől leggyokereztess tavaszig begyokeresedik
Az messze nagyon korai idő elkezdeni a gyökereztetést. Kora tavasszal ráér. Maximum egy hónap alatt a szőlő gyökeret ad.
Illik cserélni is a vizet, mert bepossad benyálkásodik. Akkor már inkább nézegetem én magam a szintet, és nem lustulok el mint az "amcsik". Pár szálnál sem nagy fáradság, ahogy 6-7 ezernél sem.
Természetesen mindíg az a legjobb módszer, amit szeretünk.
Ezt a hungarocelt kiprobálom zöld hajtással , de jobb egy lyukat furni bele és abba a venyigét , akkor fixen megáll , jok a videoid , nagyon érthetöen beszélsz
Szerintem be fog válni. Megtartja a hasíték is és könnyebb kiszedni a gyökeres venyigét így, mint lyukból.
Megvan az eredménye a zöld gyökereztetésnek , ma néztem egyszerüen elszáradtak
@@peterkiss1753 Szomorúan hallom. Én is épp hétfőn tettem oda egy másik módszerrel gyökerezni zöldhajtást. Remélem pár nap múlva tudok róla mutatni valamit (ha sikerül).
@@Kisvakondkert a zöld száradása után fást tettem a helyére , van rajta kb 15 cm es hajtás ma néztem , 3 cm es gyökérzet jött rajta , hamarosan átteszem földbe
szia!sikerült a gyökereztetés?ha igen,hol tudom megnézni?köszi
Igen, ez a módszer működik fás vesszővel. Mivel ezt tavasszal kell végezni, így csak tavasszal fogok én is gyökereztetni és videót is csak tavasszal fogok feltenni. Ha a videóban említett második ötletre vonatkozik a kérdés, akkor azt mondom, hogy nem sikerült fényesen, mivel két vesszőn próbáltam ki és csak az egyiken sikerült. Ezért ezt jövőre tovább tesztelni fogom nagyobb számú vesszőn.
@@Kisvakondkert Köszönöm..tetszik az ötlet,várom tavasszal :-D
Szia! Melyik hónaptól, melyik hónapig alkalmazható a módszered?
Bármikor, de én mindenképp úgy időzíteném, hogy vegetációs időszakra legyen kész.
@@Kisvakondkert Köszönöm szépen a válaszod!
Nagyon túl van lihegve ez a téma...Víz kell,és meleg.Ki fog gyökerezni,20-30 nap alatt kényelmesen.Én is játszok vele évek óta :) Ne legyenek a rügyek túlfejlődve,mert akkor erősen hajtani fognak,mire kijön a gyökér.
Nekem csak levelek jöttek ki,gyökér 1 mm se.
Na ilyenkor mi van?
Nekem sem....
hát én nem tudom... nekem azt mondtak h tavasszal metszésnél szúrjak le vesszőket ültetőgödörbe, és locsolgassam... itt van május közepe, de a vesszők basznak akrmit is csinalni... rohadjon meg a szőlő ahol van :DDD
Szia!
Szerinted ez lehet cseresznye veszővel?
Még nem hallottam cseresznye gyökereztetésről.
Egyértelmű NEM!
Ez lehet a megoldás 😀 ruclips.net/video/eTDCqfHUJlo/видео.html
@@tiborsandor6562 Igen, valami ehez hasonlót tesztelek.
@@Kisvakondkert 🌱👍
Akkor nem kellene 40cm es vad alanyba oltani ha ez így jó lenne.Ez nem jó így!Az elsö melegek után kiszárad az összes.A szőlőt nem lehet palántázni mint a muskátlit.Ez hülyeség.
Kedves Tibor. A szőlőt minden további nélkül lehet gyökereztetni, majd kiültetni. Ez nem hülyeség. A vad alanyra csak azért van szükség, hogy ellenállóbb legyen a gyökérzóna.
@@Kisvakondkert Szia.Mi úgy tanultuk a szüleinktől,nagyszülőktől hogy az újültetést minden tavasszal egy ásónyom mélyen le kell gyökerezni,5 évig minden évben,utána pedig 5évente.Azért hogy lent méllyebbről kap nadvességet akkor is ha szárazság van.Nem tudom ott nálatok milyen a klíma de nálunk ez így megy.
@@Kisvakondkert Most is a szőlőt kapálom.Most bújnak az új hajtások a tavasszal elrakott otványokon.Majd még írok .Át jött a szomszéd.
@@tiborbende6506 Biztosan jó módszer, nem ezt vitatom. Csupán annyit mondtam, hogy venyigét lehet gyökereztetni és elültetni vad alany nélkül is. A vad alany szerepe csupán az ellenállóképesség növelése. Persze ez nagyon jó dolog, de nem kötelező módja a szőlő szaporításának.
@@Kisvakondkert Igazad van.
Ez egy semmi videó.
Hát azért tartalmasabb, mint ez a megjegyzés 😁