Történelem órán a 80-as években a tanár lehülyézett mikor megkérdeztem, hogy ha semmi közünk a Hunokhoz akkor miért vagyunk Hungária.? Aztán, az Avar szó miért hasonlít a Magyar szóra ha szláv földművelés voltak az Avarok, talán magyarok? Na meg mikor kérdeztem hogy, a nácik nem siklottak el valami felett mikor az ária fajt keresték, mert ugye Mi hung - árja vagyunk. ...és még egyszer mikor kijelentettem hogy szerintem a Mezophot - ámia szerintem Mezőfőd - országot jelent. Na de azóta ezekre már biztos választ kaptam magam jóvoltából, valamit sok minden másra a Te jóvoltából. Köszönjük a munkát.🙏
Jóhogy lehülyézett! ha nem így tesz, akkor lehet elvitték volna. nem tudhatta, hogy ki hallja a jelenetet! Ha akkor én lettem volna a tanár, én is lehülyéztelek volna, a saját érdekedben. ki a fene akar gulágon nyaralni.... meg telelni!
a hunnugor jordanesnél már szerepel ergo igazad volt, aba népe az avarok, a hung-árja okfejtésed hülyeség, mezopotámia görög szó folyam köz , magyarul etelköz lenne a neve.
Vannak ezek a mismásolók, mindent maguknak akarók, a világ urai, a mindent tudók. Aztán kiderül, mint erről a finnugorizmusukról is, hogy egyszerűen csak lopkodnak, főleg a Magyar ŐsMúltunkból, a Magyar Tudásból. Köszönöm!
Baktriába (Oxus civilizációba) BMAC-ba nem kellett ón szekerezni, mert Sarazmnál, a Zeravshan völgyben bányásztak ónt. És innen vittek a Sintashta kultúra területére is!
Azt tanultam, hogy először nem ötvözték a bronzot, hanem voltak olyan ércek, amiben jelen volt a réz és az ötvöző fém is. Azért írom így, mert ez nem mindig az ón volt. kezdetben arzén bronz is volt. Tehát a feltalálásakor kellett egy kicsit gondolkodni, mire rájöttek, hogy ez a fém két vagy három fém összeolvasztásából keletkezik, mert először voltak olyan ércek, amiből egyből bronz olvadt ki.
Jól gondolja! A metallurgiában jól ismertek a réz különböző ötvözetei. Ezek az ötvözött rézből készült eszközök az adott ötvözetnek megfelelően különböző tárgyak készítésére voltak alkalmasak. Ezen rézötvözetek ugyanúgy, mint a vas, kovácsolhatók. Az egyik legrugalmasabb és legkeményebb ötvözetazonban a berilium-bronz ötvözet, mely az acélnál is jobb. Az ilyen penge éltartóssága rendkívüli jó. Az antimágneses órákban órarugóként használják. A különféle ötvözetek és felhasználási módjaik ismerete az őstudás része. Ezt lnácszerűen adták át egymásnak, amelyről néhai Tóth József az " Ősi épített tájak a Kárpát medencében c könyvében, ír
@@kaldeus használtak berilium bronzot a bronzkorban? erről nem hallottam, de nem tudom kizárni sem. megletősen izgalmas. Egyébként a bronzpengéket a bucavas pengék eléggé soká szorították ki, mert sokáig azzal a tehnikával nem lehetett tökéletes tömörségű vasat kovácsolni, mert kis darabokat kellett szilárd fázisban kovácshegeszteni nagyobb darabbá, miközben salakzárványok is voltak. emiatt a vas megismerése után sok helyen még sokáig a bronzot használták, ahogy én tudom.
- A gondolat,nagyon érdekes! Iskolában azt tanultuk,hagy a réz,érc,vagy bányászat,önállóan nagyon ritka előfordulásban van a Föld nevű bolygón. Az ezüst,vagy az Arany bányászatával,természetes módon,megjlent,a réz korszak is,a vas korszak előtt! (De ez senkit sem érdekel!) A tudomány elkiáltja magát,és azt kell tanulni.De hát lehetetlen,amit a történelem,és a tudomány tanít! (Akkor is azt kell tanulni!) punk,tum! A legfurcsább eredmény,hogy vas korszak, bizonyítottan látszik,a réz korszak előtt!
@@balibambosz333 A vas korszak ? Indiában 1500évvel hamarabb volt, mint Európában. Ha globálisan nézzük ,a kőkorszak még nem ért véget. léteznek még kőszerszámokat készítő emberek. A bronzkor sem ért véget, a maszájok ma is bronz lándzsákat használnak.Tehát egy korszak kezdetéhez egy helyszínt is rendelni kell, hogy tisztán lássunk. Azt pedig mkindig úgy volt, amióta iskolák léteznek, hogy valaki megmondta azt, hogy ott mi a tananyag
a finnek is többgyökerűek, a seima turbino kultúra a közös pont, illetve a medencei nép is vándorolt fel oda: scx2.b-cdn.net/gfx/news/hires/2018/5bfd2d4b15c77.jpg
"a Finnek azerint - baratság van,...rokonság - nincs..." - alkatuk, ezt igazolni láttazik. - magas növésü , szőke haju népesség - jellemzően kék szemmel ... ! ..... (habár ezen jellemzők...az Alpok táján is jellemzőek.) :)
FRAGMENT 2 Clement, Stromateis I. 16. 75: Celmis, again, and Damnameneus, the first of the Idaean Dactyls, discovered iron in Cyprus; but bronze smelting was discovered by Delas, another Idaean, though Hesiod calls him Scythes.
-aiami? most ezt komolyan kérdezi? Ide hozhatom = Arvisúrákat? Vagy a Rigvédákat? A vésett fa lapocskák fordításit,vagy a kevés agyagtáblácska fordítását? A tőbb mint 25 ezer,megtalált táblácskából,kb 2000 kevés fordítása magyarul is megjelent. (Nagy botrány lett!) Gondolom mindet végig olvassa? -Na akkor végre, beszélgethetünk?
Kedves HungarianHistory magas szinvonalon műveled a tevékenységedet. Csak gratulálni tudok hozzá !
Történelem órán a 80-as években a tanár lehülyézett mikor megkérdeztem, hogy ha semmi közünk a Hunokhoz akkor miért vagyunk Hungária.?
Aztán, az Avar szó miért hasonlít a Magyar szóra ha szláv földművelés voltak az Avarok, talán magyarok?
Na meg mikor kérdeztem hogy, a nácik nem siklottak el valami felett mikor az ária fajt keresték, mert ugye Mi hung - árja vagyunk.
...és még egyszer mikor kijelentettem hogy szerintem a Mezophot - ámia szerintem Mezőfőd - országot jelent.
Na de azóta ezekre már biztos választ kaptam magam jóvoltából, valamit sok minden másra a Te jóvoltából.
Köszönjük a munkát.🙏
Ez kemény lehetett!
Jóhogy lehülyézett! ha nem így tesz, akkor lehet elvitték volna. nem tudhatta, hogy ki hallja a jelenetet! Ha akkor én lettem volna a tanár, én is lehülyéztelek volna, a saját érdekedben. ki a fene akar gulágon nyaralni.... meg telelni!
@@papendre1 Aztán nyakig a saját sz rodban élted le az életed és "jó, hogy lehülyézett" aki arra járt.
@@nikolatesla8318 ilyen is volt? én csak a gulágról hallottam, de hál Istennek nem voltam ott
a hunnugor jordanesnél már szerepel ergo igazad volt, aba népe az avarok, a hung-árja okfejtésed hülyeség, mezopotámia görög szó folyam köz , magyarul etelköz lenne a neve.
Vannak ezek a mismásolók, mindent maguknak akarók, a világ urai, a mindent tudók.
Aztán kiderül, mint erről a finnugorizmusukról is, hogy egyszerűen csak lopkodnak, főleg a Magyar ŐsMúltunkból, a Magyar Tudásból.
Köszönöm!
- lgaz ! ! ! :)
.....
Nagyon köszönjük - ismét❣️🙏🏻
Szeretnem megkérdezni, hogy a koreai HAN dinasztiahoz van e kozunk. Úgy tartják Koreaban, hogy mi magyarok valaha együtt éltünk.
koreat nem kutattam sajna
Matek Kamill : - járt arra .....
- tisztelik a Magyarokat.... !
..... :)
Semmi, a koreai ferdeszemű, a magyar kaukázusi fassz.
Baktriába (Oxus civilizációba) BMAC-ba nem kellett ón szekerezni, mert Sarazmnál, a Zeravshan völgyben bányásztak ónt. És innen vittek a Sintashta kultúra területére is!
tehát a kapcsolat megvolt a 2 régió és lakói között. ez a lényeg.
🙏
❤
Azt tanultam, hogy először nem ötvözték a bronzot, hanem voltak olyan ércek, amiben jelen volt a réz és az ötvöző fém is. Azért írom így, mert ez nem mindig az ón volt. kezdetben arzén bronz is volt. Tehát a feltalálásakor kellett egy kicsit gondolkodni, mire rájöttek, hogy ez a fém két vagy három fém összeolvasztásából keletkezik, mert először voltak olyan ércek, amiből egyből bronz olvadt ki.
Jól gondolja! A metallurgiában jól ismertek a réz különböző ötvözetei. Ezek az ötvözött rézből készült eszközök az adott ötvözetnek megfelelően különböző tárgyak készítésére voltak alkalmasak. Ezen rézötvözetek ugyanúgy, mint a vas, kovácsolhatók. Az egyik legrugalmasabb és legkeményebb ötvözetazonban a berilium-bronz ötvözet, mely az acélnál is jobb. Az ilyen penge éltartóssága rendkívüli jó. Az antimágneses órákban órarugóként használják. A különféle ötvözetek és felhasználási módjaik ismerete az őstudás része. Ezt lnácszerűen adták át egymásnak, amelyről néhai Tóth József az " Ősi épített tájak a Kárpát medencében c könyvében, ír
@@kaldeus használtak berilium bronzot a bronzkorban? erről nem hallottam, de nem tudom kizárni sem. megletősen izgalmas.
Egyébként a bronzpengéket a bucavas pengék eléggé soká szorították ki, mert sokáig azzal a tehnikával nem lehetett tökéletes tömörségű vasat kovácsolni, mert kis darabokat kellett szilárd fázisban kovácshegeszteni nagyobb darabbá, miközben salakzárványok is voltak. emiatt a vas megismerése után sok helyen még sokáig a bronzot használták, ahogy én tudom.
- A gondolat,nagyon érdekes! Iskolában azt tanultuk,hagy a réz,érc,vagy bányászat,önállóan nagyon ritka előfordulásban van a Föld nevű bolygón. Az ezüst,vagy az Arany bányászatával,természetes módon,megjlent,a réz korszak is,a vas korszak előtt! (De ez senkit sem érdekel!) A tudomány elkiáltja magát,és azt kell tanulni.De hát lehetetlen,amit a történelem,és a tudomány tanít! (Akkor is azt kell tanulni!) punk,tum! A legfurcsább eredmény,hogy vas korszak, bizonyítottan látszik,a réz korszak előtt!
@@balibambosz333
A vas korszak ? Indiában 1500évvel hamarabb volt, mint Európában. Ha globálisan nézzük ,a kőkorszak még nem ért véget. léteznek még kőszerszámokat készítő emberek. A bronzkor sem ért véget, a maszájok ma is bronz lándzsákat használnak.Tehát egy korszak kezdetéhez egy helyszínt is rendelni kell, hogy tisztán lássunk. Azt pedig mkindig úgy volt, amióta iskolák léteznek, hogy valaki megmondta azt, hogy ott mi a tananyag
Szia .Láttad a Tomiris -t??
Én arra lennék kíváncsi, hogy kifejezetten a finnekhez, van-e valami genetikai közünk ?
a finnek is többgyökerűek, a seima turbino kultúra a közös pont, illetve a medencei nép is vándorolt fel oda: scx2.b-cdn.net/gfx/news/hires/2018/5bfd2d4b15c77.jpg
ruclips.net/video/AHIeKs3hDa0/видео.html
"a Finnek azerint - baratság van,...rokonság - nincs..."
- alkatuk, ezt igazolni láttazik.
- magas növésü , szőke haju népesség - jellemzően kék szemmel ... !
.....
(habár ezen jellemzők...az Alpok táján is jellemzőek.)
:)
@@gyulaerdei3180 ez naiv igy leírva
@@gyulaerdei3180 Se nem szőke, se nem barna, igazi magyar fajta. És a magyarok is a közép magas kategóriába tartoznak.
FRAGMENT 2
Clement, Stromateis I. 16. 75: Celmis, again, and Damnameneus, the first of the Idaean Dactyls, discovered iron in Cyprus; but bronze smelting was discovered by Delas, another Idaean, though Hesiod calls him Scythes.
Milyen irott tortenelmi forrasok voltak 24 ezer evvel ezelott? 🤣🤣👍👍
miről beszélsz? 2700 éves a legrégebbi a videóban....
-aiami? most ezt komolyan kérdezi? Ide hozhatom = Arvisúrákat? Vagy a Rigvédákat? A vésett fa lapocskák fordításit,vagy a kevés agyagtáblácska fordítását? A tőbb mint 25 ezer,megtalált táblácskából,kb 2000 kevés fordítása magyarul is megjelent. (Nagy botrány lett!) Gondolom mindet végig olvassa? -Na akkor végre, beszélgethetünk?
Régészetit akartál írni.......ugye? Jobbulást!
És 2700 év múlva, csak úgy fognak emlegetni minket: "ohmacvadercsutzagilo". Vagyis: emberek akik mindent ellopnak. 🤭
A betyárját!!!😂😂 magadból indultál ki????😊