Nagyon szuper műsor Csak gratulálni tudok!!Csabának nagy kalappal!!!
Год назад+175
Jó rész volt ez is, sok sok hasznos gondolattal. Ami nagyon tetszett volna, ha forintban kiszámoljátok az elkészült kajákat előtte is és utána is. Akár úgy, hogy a szakácsok megsaccolják az 1 tál étel bekerülési költségét (a munkadíjat most nem számolva), illetve megtippelik hány százalékot tudtak végül spórolni.
Jó ötlet, tökéletes kivitelezés, érdekes figurák, jó kaják, fontos mondandó, wholesome cringe a szakácsok között. Köszi, hogy ilyen mértékben emelitek a hazai youtube színvonalát.
Az elmúlt időszak egyik, ha nem a legjobb műsora amit láttam. Elképesztő minőségű és masszívan hiánypótló kontent a magyar RUclips-on, óriási élmény volt, hibátlan koncepció és kivitelezés! Respect a Partizánnak, kiemelkedő munka!!!
A háztáji termeléshez: ma ez teljesen más, szinte megoldhatatlan kihívásokkal kell szembe nézni, mint 20-30 évvel ezelőtt is akár. Amikor gyermek voltam, volt virágos, zöldséges kert, állatok, és a zöldséges kertet max. locsolni kellett, és kicsit kapálni. Ma viszont a globális felmelegedés, a hosszú ellátási láncok (velük behurcolt magok és lárvák) teljesen felül írtak mindent. Egy paradicsom bogyón (megszámoltam!) 300 poloska tanyázik, és nem marad egy ép szem. A burgonya nem bírja a meleget, már május végén elszárad, diószúró légy felhők vannak a diófák koronájában, a hagymalégy lárvái pedig egy ép hagymát sem hagynak (gyermekkoromban egy ágyásból max 1-2 fejet károsítottak). Ha esik, akkor a csupasz csigák hada lepi el a kertet. Csak nagyon sok munkával és befektetéssel (kemikáliákkal!) lehet kiskertet művelni, a kiskertben megtermelt termény a legdrágább termény. Vannak mindenféle perma, meg bio, meg paleo termelési elméletek amik elméletek. Gyermekkoromban tkp. azt ettük, amit megtermeltünk, és soha nem használtunk semmiféle vegyszert, fákat sem permeteztünk, volt bőven alma, szilva, cseresznye. Ma, ha nem szórja tele az ember már sziromhullást követően felszívódó rovarölővel, és utána még legalább kétszer, akkor nem marad egy szem ép gyümölcse sem a fán. A gombásodással még ennél is nehezebb elbánni, bár a szárazság ebben segít (cserébe kevesebb és kisebb gyümölcsök lesznek). És vannak import gyomok is rendesen. A parlagfű is az, de tavaly pl. az aszály nem kedvezett a parlagfűnek, sok kiszáradt. De vannak amik szőnyegbombázásként terjednek, mindenféle füvek meg kétszikűek. Gyermekkoromban egy-két szál gyom megjelent a kertben, azt kihúztuk, és léptünk tovább. Én értek a kerthez, abban nőttem fel. Nekem elhihetitek, amivel ma szembe kell nézni kertgondozás tekintetében, az nem semmi kihívás. Már nem úgy működik a dolog, mint régen. Nagyon nem. Ezért nem valószínű, hogy visszajön az a világ. Jó lenne, de ez is tönkre ment.
Köszönöm! Én mögöttem csak 30 év van, de még ilyen fiatalon is érzékelem azt a változást amit leírt. Én a Dél-Alföldön nőttem fel a homokban, ahol alapvetően nehéz volt mindig a földművelése, de viszonylag sok embernek ez volt a megélhetése és nagy erőfeszítésekkel de megművelték ezt a kopár tájat. Elmondható volt azért hogy még azért itt is eléggé nagy flóra és fauna volt jelen. Ma már töredéke a száma a madaraknak, hüllőknek (zöld gyíkot pl. bő 15 éve láttam utoljára) de még a rovaroknak is (az őshonos 7 pettyes katicát aki jó kis tetűvadász volt, betámadták a harlekinek akik simán megeszik a helyi katicafajok lárváját is) Kb. 10 éve indult be ez a tendencia hogy még a tapasztalt, generációs mezőgazdász családok is azt mondták, "Nem éri meg" és letették a lantot. Az egyetlen megoldás az alkalmazkodás. Burgonya helyett, úgy néz ki a földimogyoró lehet egy alternatíva, továbbá egyre több mediterrán növény el van itt, hisz nem igen voltak igazán erős fagyok (kártevők ennek köszönhetően köszönik szépen jol el vannak). Sokat kritizálják de igen is kellenek megoldások az esővíz megtartására, most már luxus a víz, kellenek a tározók. Van egy ilyen városi legenda hogy víz nagyhatalom vagyunk, hát nem, nagyon nem....A másik a talajdegradáció, a talajaink védelme nem kap elég figyelmet, pedig ha van valami erőforrása az országnak, azok a termőföldek, vagyis amik maradtak belőlük.
Az itt felsorolt problémák nagy részét a monokultúra okozza. Kishantos ezért volt példaértékű. A növénytermesztés és az állattartás kéz a kézben működne. A tyúkok megeszik a lárvákat, bogarakat, a patás állatok trágyàt produkálnak, és a vetésforgó kondicióban tartja a földet. Régen tudtuk. Ezért duplán kriminális, amit velük tettek.
@@Rutyos Az a baj, hogy a két fő ellenséggel, a csupasz csigákkal és mezei poloskákkal a tyúkok sem kezdenek semmit. Max. esetleg csibe korukban ha sikerül rászoktatni őket, úgy, hogy mást nem nagyon kapnak, csak poloskát. Vetésforgó pedig kötelező, anélkül nincs eredmény. Pl. paprika pont hogy második évben ugyanott nem lesz jó, azt muszáj minden évben máshova ültetni, ugyanarra a helyre legkorábban 3 év múlva lehet. Kevés kivétel van, ami bírja mindig ugyanott, pl. a bab, de más nem nagyon. És ezt ipari környezetben sem tudják szerintem nélkülözni, és én nem látok nagyon olyant, hogy minden évben ugyanaz lenne vetve ugyanarra a területre. A monokultúra veszélye másban nyilvánul meg, pl. hatalmas terülteket ültetnek be olajpálmával, vagy szappanfával, mert az jól megy a piacon. (A mosódióról elterjesztették, hogy az menyire bio, és kíméli a környezetet). Akkora területekről van szó, mint fél Texas. Tehát nem nálunk van ez a helyzet. Legalábbis, amerre járok, arra ugyanott egyik évben repce az út egyik oldalán, másik oldalon napraforgó, aztán másik évben kukorica meg búza, és így tovább.
Köszönöm ezt a kommentet! Látom a háztáji termeléssel próbálkozó barátaimon, hogy mennyi idejük és energiájuk vész el, ezért nagyon jó volt ilyen összeszedetten leírva látni, miből is áll ez a küzdelem.
valóban sok kihívás van a zöldségtermesztésben, de amit feljebb leír, az szerintem abban az esetben van egyértelműen így, ha az ember nem törekszik a biodiverzitás növelésére és a talaj javítására a területén, hanem a konvencionális módon áll a dologhoz (talajforgatás, vegyszerek, stb). Egyébként megértem, hogy valaki biztosra akar menni, és használja azokat az eszközöket, amivel rövidtávon tudja biztosítani a termést, csakhogy hosszútávon pont ezek miatt megy nehezebben a dolog. Mi 10 éve kertészkedünk (tudom, ez viszonylag rövid idő) de látható a különbség, termésben is. Mivel a férjem kutató biológus, eléggé kísérletező módon áll a dologhoz. Nem ásunk, forgatunk, (ha nagyon kell, esetleg lazítunk) csak mulcsolunk és komposztálunk. A változáshoz türelem kell, nem jön el rögtön, volt hogy mi is eléggé el voltunk keseredve, de megérte. A talaj javulásával a növények ellenállóbbak lettek, a talaj jobban megtartja a vizet, kevésbé kell locsolni, a krumpli évről évre egészségesebb, és nagyobb. Szerintem fontos, hogy ne elsősorban tuti és gyors sikerre menjünk, hanem arra, hogy meglássuk az összefüggéseket, a kártevők helyét is a rendszerben, és először figyeljük meg, hogy mi történik, utána avatkozzunk be. A pár percre felvillantott permakultúrás szemlélet egyébként pont erről szól, nem arról, hogy valaki vega lesz, bár ez a videóból nem derül ki. :) A mélymulcsos technika pedig magyarországon Gyulai Iván nevéhez kötődik, szerintem érdemes megnézni a videóit, a mélymulcs egy komposztálódáshoz ideális szén-nitrogén arányú szervesanyag réteg a földön, ami ennek köszönhetően évről évre növeli a humuszréteget. Az ilyen egészséges televény talajban például idővel megtalálhatóak azok a fonalférgek is, amik megbetegítik a meztelencsigákat. Amúgy abban teljesen egyetértünk, hogy nehezített terepen kell most dolgozni, viszont azért nem annyira tragikus a helyzet, főleg konyhakerti léptékben.
Mennyire fontos téma, mennyire fontos előremutató gondolatok! Érdekfeszítő, intelligens megvilágítás. Vártuk már ezt a műsort, de hogy ennyire nívós és sodró lesz, nem is reméltük. Gratula, és köszönet érte!!
A kezdetektől kedvelem a Partizán műsorokat, riportokat, tudósításokat (van amit többször is megnéztem), de ez a rész több szempontból is valami fantasztikusra sikerült (na jó, nem ilyenre sikerült, hanem ilyenre terveztétek)! :) Mi magyarok gyakran panaszkodunk, de nem ajánlunk megoldást! Ez a műsor megjeleníti a mai élelmiszervásárlási, előállítási problémákat, ugyanakkor alternatívát is mutat! Kb. 30 éve vegyszerek nélkül kertészkedő, sütő-főző, befőző vagyok, de a környezetvédelem területén is rendszeresen tevékenykedem, ezért külön örültem a főzős részek utáni fantasztikusan értékes, előremutató, a fenntartásra ösztönző beszélgetésnek! Nagyon várom a folytatás(oka)t! Eddig csak fontolgattam a Partizán Alapítvány támogatását, most meg is tettem!
Audiomániásként annyi észrevételem volna, hogy csodálatos lett. Gyönyörűen jönnek-mennek az aláfestő zenék, jól működnek a konyhai hangok, a beszédhangok egyaránt. Köszi a remek munkát! Nagy élmény volt hallgatni a műsort.
Nekem mondhatni bot fülem van, de egy hangokhoz köthető észrevételem nekem is volt, ami lehet furcsán fog hangzani. Amikor a kosár tartalmát nézték, olyan jól esett, hogy nem volt semmilyen zene alatta.
Wow! Egyik legötletesebb és legtartalmasabb műsor amit az utóbbi időben láttam. Nagyon jók a szakácsok is, Csabát öröm hallgatni. Várjuk a következő részt!
Az általam eddig látott legjobb, és egyben legértelmesebb főzős műsor....gratulálok hozzá. Leginkább utálatot szoktak kiváltani belőlem az ilyen konyhafőnök jellegű főzőműsorok, mert ömlik belőlük a kapitalizmus amit pedig utálok....gyorsan gyorsan, siess, versengj, ész nélküli, kegyetlen, már szinte az emleháborodás határai súroló versengés, őrület, pörgés, de közben legyen tökéletes, mert ez az elvárás, amit a hierarchia tetején álló nagyfőnökök fognak értékelni 2000-es EGO-val....okádék.... A partizán verziója viszont jó eddig!
Saly Noémi borzasztó érdekes dolgokat mondott! Hívjátok sokat, mert remek stílusa is van. Sose hallottam róla, köszönöm, hogy megismerhettem általatok!
Gratulàlok Marci! Televíziós müsorokat Nem nézek évek óta, de a műsoraid előtt le a kalappal, értékteremtő , érdekes és aktuális témákat dolgozol fel. Gratulálok a csapatnak is!! Üdvözlettel: rendszeres követőd
Szenzációs minőségű műsor: koncepció, kivitelezés, vágóképek, infografika, tartalom, informatív... BIG RESPECT! Örülök, hogy financiálisan is tamogatom a Partizánt!
Hihetetlenül minőségi műsor. Nagyon izgalmas, szép felvételek, kiváló dinamika, háttér zenék, szenzációs infografikák. Szimpatikus szereplők. Nagyon jó nézni ahogy a "versenyzők" egymással bánnak, nem éppen egy Hal a tortán... Hatalmas pacsi! Külön öröm, hogy nem igazán show jellegű, mentes midnennemű ripacskodásba hajló megnyilvánulástól. A mezőgazdasági vonatkozásokkal kapcsolatban érdekes adalék, hogy bár minden input anyag (műtrágya, gázolaj, vetőmag...) jelentősen megdrágult, és a háború ellenére jelenleg ukrán terménnyel telílett a piac, ami nagyon lenyomja a terményárakat, az élelmiszer árak mégsem csökkennek... A permakultúra nagyon szép eszmeiség, de szerintem még ökológia termesztéséssel (ami jóval megengedőbb) sem tudnánk megtermelni azt a mennyiségű élelmiszert amire szükség volna, főleg nem ilyen áron. Nehezíti a dolgot a (kézi) munkaerő szinte teljes hiánya és a zöldségtermesztés magas fajlagos költsége. Nincs elegendő tároló/feldolgozó kapacitás, emiatt szenved a hazai zöldség és gyümölcstermesztő ágazat. Összességében szerintem komplex megoldás kell, keresleti és kínálati oldalon, termeléstől feldolgozáson át az áru elosztásáig és persze az ördög a részletekben lakozik...
Disszonáns érzéseim szoktak lenni a műsoraiddal kapcsolatban mert vagy baromira tetszik vagy rendkívül untat. Ez természetes mert nem mindenkinek tetszhet minden. Tehát ez az a műsor volt aminek az ötlete, témája , kivitelezése szerintem mesterien jó és az , hogy egy most nagyon divatos műfaj görbe tükreként van csomagolva szerintem zseniális. Ez a rész szerintem csak az előjáték volt , de ha ez ekkorát robbantott akkor elképzelni nem tudom milyen érdekes lesz majd a folytatás . Le a kalappal a partizán csapata előtt! Csak így tovább !
Fantasztikus! Én nagyon örülnék ha a Partizan csapata egyszer bekerülne egy tágabb köztudatban,ha esetleg a Köztévében műsor időt kaphatna , nagyon hasznos témák, Tarsadalmi problemakrol, jelenségekröl,Politika, Művészet, közélet, oktatás, és sok nemes célú érdekfeszítő Csomópontok! Bravo 👏
Emelem kalapom! Ilyen műsorok kellenének a TV-be is, úgy talán a klasszikus TV előtt (le)ragadt közeg is tanulhatna! Lenne mit! Én személy szerint köszönöm Nektek ezt a műsort, és kíváncsian várom a folytatást!
Feldobta a net az új részt, gondoltam: király!, akkor berakom háttérnek. Aztán annyira beszippantott, hogy fel sem álltam mellőle, egy ültő helyemben megnéztem. Mentális táplálék vagytok, köszönöm!
Год назад+10
Zseniális adás, gratulálok az ötlethez és a megvalósításhoz is. Nagyon élveztem minden percét. A téma adja magát, de a körítés fantasztikus volt. Köszönöm. Még egy adalék: Németországban az ökotermelésben megtermelt dolgoknak a megszokott 19% helyett 7% az ÁFÁja. Vagyis létezik ilyesmi máshol.
Évek óta az egyik legjobb koncepcióval rendelkező műsor. Engem 1 dolog érdkelne még: hogy pl. amiket főztek a séfek, 1 adag mennyibe kerülne, ha otthon szeretném megfőzni. Egyébként le a kalappal. Hasonlóan jó, mint a Közgyűlés sorozat
Köszönöm, hogy végre meg tudok nézni egy főző műsort!🙏 Hogy szó esik az otthoni átgondolt, gazdaságos konyhavezetésről, hogy nincs pazarlás, felhasználunk mindent elvről. Komoly műsor, nagy stáblista, más stúdió berendezés. Köszönet érte, hogy belevágtatok🙏 Érdemes lenne állandó műsorrá tenni, hiánypótló lenne a mai főző műsorok között. Gazdaságos főzés átlag családoknak, átlag fizetés mellett, érdekes kultúrtörténeti, néprajzi magyarázatokkal.
Nem szerettem a főzős műsorokat nem az én világom... De ez visz mindent. Rég láttam és hallottam ennyire értékes és széles skálán tanító előadást. Köszönöm!
Partizánhoz híven hiánypótló tartalom, nagyon jól sikerült:) külön dicséretre méltó az animáció és a grafikai elemek, nagyon szuper és a csatornához illő ez a stílus
Nagyon jó műsor, tetszik benne az, hogy nyugis hangulata van az egésznek, nincs időbeli nyomás a szakácsokon, és így tényleg az ételekre tudnak koncentrálni és ínycsiklandozó fogásokat tudtak készíteni. A beszélgetés a végén szintén nagyon jó és informatív volt, Saly Noémit pedig élmény hallgatni (a többieket is, de nekem őt különösen). Köszönöm szépen a munkátokat.
Tartalom, nívó, konstans figyelemfenntartás, vágóképekkel, fényekkel, zenével egyedi hangulatkialakítás, edukáló diskurzusok=tökéletesen szórakozató végeredmény! Gratulálok! A végén az elmosogatással volt kerek egész!!!
Egyszerűen zseniális! Az ötlet, a műsorvezetés, a szereplő válogatás, ... leesett az állam az intrón, a vágásokon, és akkor a zenéről még nem is beszéltem! Marci a jövő, van remény! :)
Saly Noéminek minden egyes gondolata, mondata és meglátása kincset ér. Baromi nehéz 3 műszakban dolgozni és kertet művelni. Nálunk nincs helye holmi virágos kertnek, nálunk olyan kertnek van helye, ami hasznos- Nálunk a paprika virága a dísz és a vadrózsa a legkedvencebb virágim, mert abból csipkebogyó lesz őszre. A paradicsom és chili virágát, ha kell saját kezűleg porzom és a növények sajnos a gaz közül hajtanak ki, mert nincs erőm és időm gyomlálni. A krumpli főzeléket nem fogom feldobni, max előre fagyasztott fasírttal, hogym inél előbb végezzek, mert már leszakadnak a lábaim és előbb felkelek kicsit éjszakás héten, hogy meglocsoljam a növényeket. Megint éjszakás héten, mielőtt lefekszem megetetetm és megitatom a tyúkokat és este összeszedem a tojást. Fát vágok... IGEN, ÉN! Begyújtok és megfőzök. Hulla fáradt vagyok és még nincs gyerekem...
Год назад
Egy kis talaj takarás és kevesebb lesz a gaz és lehet öntözni sem kell annyit.
@ Az irány abszolút jó, de egy kis talajtakarás nem sok mindent old meg, azzal odajutottam, hogy kapálni sem tudtam rendesen. Ahhoz sok energiát kell befektetni eleinte, hogy jól működő kert legyen belőle. Ahogy olvastam Gál Zsuzsi szavait örül, hogy él. Teljesen megértem. Három műszak mellett az is csoda, hogy képes sajátkezűleg porozni a virágokat, ha kell. Le a kalappal előtte.
Még még még ennyi nem elég.Azt hiszem ebben minden benne van.Èhezem szomjazom az ilyen jellegű tartalmas érdekes műsorokat.Grartulálok hozzá mindenkinek akik megalkottàk ezt a magas színvonalú hiànypotló műsort köszönöm.
Bármelyiket szívesen megkóstoltam volna, igazán gusztusos, finom dolgok készültek! Remek a műsor, valóban hiánypótló. És annak ellenére, hogy 60 éve főzök, tanulni is lehet belőle és főleg ötleteket kapni. Köszönet érte!🥰
A főzés része még hagyján, de a végén a “kerekasztal” beszélgetés isteni. Hatalmas gondolatok, elgondolkodtató mondatok és a vörös hölgy mély tudása és hozzátett értéke olyan műsorrá faragta ezt a szűk másfél órát, hogy most ismét magasan a mérce a nézők és a gyártók számára is egyaránt. Az erdélyi “fűszer” számomra csak hab a tortán, örvendek, hogy “tőlünk” is néha szerepelnek emberek nálatok. Na üdv, egy több éve stabilan erdélyi nézőtök és hallgatótok.
Kíváncsian várom a nehezítéseket, azaz a következő műsorokat. Amikor felfogják, hogy egy egyszerű háztartásban nincs olyan, hogy csak egy kicsit használunk belőle, mert a kicsihez meg kell venni legalább a legkisebb kiszerelést. Egy hétre tervezni... kevés energiát és időt használni. Nagyon kíváncsian várom a folytatást. Két főre, vagy nagy családra főzni nagyon más.
Nagyon tetszett ez az új műsor. Szuper az ötlet, és a megvalósítás is. Informatív, teljeskörűen körbejárta a témát, és minden résztvevő nagyon szimpatikus volt. Örülök, hogy lesz folytatása.
Sziasztok! Az étkezés, előállítás, termesztés, gazdaságosság,oktatás gondolatai ,egyenesen a Waldorf iskolába vezette a gondolataimat. Ott a gyerekek mind találkoznak az alkotás,teremtés, előállítás örömével az iskolai tanterv kereteiben! Nagyon köszönöm, hogy egy ilyen műsort létrehoztatok, csak gratulálni tudok hozzá!!
Nagy gratula! Szuper lett a csapat, mindenki nagyon szimpatikus. Nagyon fontos kérdést kezdtetek el kapargatni. A mezőgazdaságunk- jelenleg fenntarthatatlan, monokulturális irányáról és ennek alternatíváiról akár egy külön műsorban is érdemes lenne foglalkozni.
Szuper főzősműsor, szuper ahogy meghaladtátok a televíziós formátumokat, és hogy ilyet is elhoztatok a csatornára, a többi remek tartalom mellé. Elképesztő munka lehet abban, amit csináltok (az alapján, amit látunk belőle), köszönet érte!
Remélem lesz folytatás. Üdvözlendő volt a "versenyzők" egymás iránti tisztelete. A gombapaprikást szerintem belengetem páromnak, mert szeretem az egyszerű újdonságokat és nem taszít a reform étkezés. Én azt gondolom, hogy ismét gazdagabbak lettünk egy sor ötlettel és négy újra értelmezett étellel. Köszönöm.
Nagyon jó műsor volt, végre nem befeszült versenyszakácsokat, akadékoskodó műsorvezetőt kellet nézni.. szóval lehet ezt így is kéremszépen (: A többi információ pedig hab a tortán, remélem sokan tanulnak belőle, köztük én is. Gratulálok!
Szóval itt az 52. percnél kell lestoppolni a videót, hogy lássuk az összetevőket, és instagrammon nézni a nem túl kifejtett receptet. (Pl marinadba mi megy, víz az összetevőknel nincs felsorolva)
Megpróbáltam azért így is: nem sikerült. Lemostama gombát marinalas utan és még igy is eszeveszett ecetes lett az egész. Biztos h valamit elrontottam, de biztos h olyat amit nem ír a recept.
Szuper ötlet a műsor! Mi pár éve kezdtünk kertészkedni, és nagyon jutalmazó élmény saját terményt termelni, enni. A saját "buborékomban" ez most egy trend is. Nem mindig sikerül minden, de azért nem is katasztrofális a helyzet, mi pl. vegyszereket sem használunk (Kisalföld).
Ha gonzo - akkor Hunter Stockton Thompson. 😛A gonzohoz Puzsér mesternek annyi köze van, mint indiánnak a sakkhoz! 😛A gonzo újságírást - talán - Para-Kovács Imre képviseli Magyarországon, de egy ideje már ő se issza talajrészegre magát, a műfajhoz kellő illumináció elérése végett. 😛
2 etapban volt időm megnézni a műsort. A több műszakos munkám és tanulmányok miatt ma már szinte alig főzök, bár szeretem. A műsor 2. felét az elsőn felbuzdulva konyhában rotyogó csirke mellett fejeztem be. Köszönöm a motivációt és az új infókat :)!
Nagyon örülök, hogy dobta a youtube ezt a műsort! Voltak benne nem szimpatikus mondatok, de ezekkel együtt is tetszett. Most azonnal megnézem a 2. és a 3. részt is. Szerintem sok nézőtök lesz a mi kormánypárti oldalunkról is. Hajrá Partizán! Komolyan mondom, hogy jók vagytok. Ha a Parlamentbe is be tudna költözni az általatok alkalmazott kommunikációs stratégia, még szívesen is hallgatnám a képviselőiteket. Mondjuk az a Dobrev interjú a napokban nem sokban különbözött a péntek reggeli Viktor percektől a Kossuth-on… Mindegy. Ez egy tök jó műsor volt. Gratulálok!
Az unokahúgom a földjén krumplit termelt a 90-es években. A hétvégére összejött a család behozni a termést. Mikor kimentek a földre, a burgonya hűlt helyét találták. Akkor még nem volt ekkora szegénység. Azóta a hátsó kertjébe ültet, amit 2 méter magas kerítés vesz körül. A tyúkok kordában tartják a bogarakat, hernyókat. Egy nagy kutya pedig a betolakodókat. Sajnos a fokozódó szegénység egyéb társadalmi problémákhoz is fog vezetni. Sok gyereknek még a menza kaja is mennyei, mert az legalább van.
Nagyon inspiráló műsor volt ,köszi. Ez is azt erősíti meg valamint a bolygón lévő élelmiszer hiány,hogy "lehet, hogy nem biztos " hogy az akugyár nagyhatalom ki építése a legjobb stratégia Lehet, hogy az élelmiszer megtermelésre az élelmiszer gyártás illetve az azokhoz köthető innováció, kutatás sokkal gazdagabbá tenné Magyarországot és az ott élőket. Mert ugye az evésre nagyobb az emberiség igénye mint az autózásra. Szerintem...
Sziasztok Nagyon szépen köszönöm Személy szerint ez volt az eddigi legjobb műsorotok és e szakácsoknak csak tisztelet jár. Én is szakács vagyok Így átérzem az egészet.
Nem elég bio, nem elég fine dining, nem elég értelmiségi szülők gyermeke, nem elég hipszter, nem elég belvárosi. Jah és még olcsóbban is főz,mint itt barmelyikuk
Szuper lett a műsor, grat ! Nagyon sok minden elhangzott, nekem egy fontos dolog kimaradt. Múlt rendszerben nagyon fontos szerepe volt a háztáji termelésnek, vidéken, városon külterületén mindenkinek volt kiskertje esetleg néhány háziállat főleg baromfi. Rendszerváltás után a multi áruházakkal eltűntek a kiskertek, paradicsomot dísznövények a gyümölcsfákat pedig tuja sövények váltották fel. Rengeteg művelés alól kivont területet látok amiket a természet vissza hódított. Klímaváltozás is elhangzott mint ok, de klima szempontjából mi a különbség ha egy területen gazdálkodnak ( vegyszermentesen ) vagy el dzsungelesedet műveletlen. Emberi lustaságot is fontos tényezőnek tartom, hogy így elszálltak az élelmiszer árak. Remélem, hogy pont az ilyen műsorok meghoznak egy szemléletbeli változást és újra az önfenntartás felé fordul a társadalom.
Nem szoktam erre figyelni, de miközben néztem a műsort, most valamiért nekem is beugrott, hogy jóleső látni, hogy két férfi és két nő szakácsunk van.:)
Tehát legyen a normális hogy a nemek aránya az első, amit patikamérlegen kell pontosan kimérni, a tudás meg másodlagos? Jók ezek a baloldali javaslatok...
@@homloklebenyterapia9790 a magyar emberek között a nemek aránya feltételezem közel 50-50%, nem értem, hogy miért probléma, ha tetszik, hogy itt is ez tükröződik 🙃 És a műsorban látható teljesítményükből nyilvánvalóan látszik, hogy mindegyik szakács ért ahhoz, amit csinál, tehát nem látom, hogy pontosan mit PROBLEMATIZÁLSZ a komenteddel.
@@lipjud csak azt vitatom, hogy ez valóban egy jó példa. Még ha 50-50 is a nemek aránya, valóban ezt az aranyt mindenhol ki kell kényszeríteni? A fizikai és szellemi eltérések miatt a valóságban ez kb soha nem tülröződne természetes módon, ezért hogy ez az arany visszanézzen kvótákkal lehet csak elérni. Ez pedig egyenesen azt jelenti, hogy az adott szkmában a hozzáértésnél fontosabb a nemed, amiről nem is tehetsz, és szerintem ez nem egy jó dolog.
Üdvözlet! Szuper a téma és nagyon jó vendégek voltak. Kíváncsi lennék egy olyan műsorra ahol az átlag háziasszony főz.(pl:közmunkás, gyári dolgozó, ápoló, tanár) Ők mit főznének és mennyiből?Csak így tovább!
Az ételek bekerülési költségét hiányoltam a műsorból. Az az állítás, hogy a szegények a penzhiány miatt esznek egeszségtelenül, az leegyszerűsített, megkérdőjelezhető és kifejtendő. A szakértői beszélgetések tök izgalmasak! A műsor alap ötlete szuper, nagyon tetszik!
nagyon szuper a műsor, külön kiemelném a csodálatos szakértőket, akik nagyon érdekessé tették a várakozás idejét. (Nem értek egyet a kritikával, hogy lassú a műsor.) A képi világ is nagyon menő, mind a szokásos színvonalú infografikák, mint a fényképezés. Illetve külön piros pont a vega vonalért!
Köszi a műsor ès az ötlet is zseniális, hát többen mondtàk, hogy ez a színvonal kellene a tèvèbe, hát igen szerintem is, akkor màr rég nem itt tartanánk ahol most ebbe nagy összegben mernék fogadni, köszi a rengeteg tartalmat
Remek műsort csináltatok ismét! A mosogatás része viszont hamis lett. Véleményem szerint, ha Marci mellett hegyekben állt volna a mosogatni való, akkor az életszerűbb lett volna! :'D
Hé algoritmus, ez k**v@ jó volt!
Saly Noémi fenomenális!
Nagyon szuper műsor Csak gratulálni tudok!!Csabának nagy kalappal!!!
Jó rész volt ez is, sok sok hasznos gondolattal. Ami nagyon tetszett volna, ha forintban kiszámoljátok az elkészült kajákat előtte is és utána is. Akár úgy, hogy a szakácsok megsaccolják az 1 tál étel bekerülési költségét (a munkadíjat most nem számolva), illetve megtippelik hány százalékot tudtak végül spórolni.
Igen, én is azt hittem, hogy ez lesz a koncepció: mihez képest mennyit spóroltak.
@@AdamWeisz007 same, vagy a kiválasztott hozzávalókon lehetett volna vmi átlagár és az alapjan kalkulálnak.
Amit itt mutattak az parasztvakitas !
27:06 "Mennyit tudsz megenni?" "Bármennyit." Ebben a válaszban benne volt Jabba the Hutt, Vladimir Harkonnen és Micimackó étvágya egyszerre.
A legjobb poszt :-))))
jó, mondjuk az a töltöttkápi nézett ki a legjobban
Azon olyan jót nevettem :D
[Virág elvtárs] - Mit iszik pelikán elvtárs?
[Pelikán] Én? Tulajdonképpen mindent. 🙂
Jó ötlet, tökéletes kivitelezés, érdekes figurák, jó kaják, fontos mondandó, wholesome cringe a szakácsok között.
Köszi, hogy ilyen mértékben emelitek a hazai youtube színvonalát.
Very nehéz szó ez az "egészséges"
Legjobb főzős műsor koncepció volt amit életemben láttam. Grat!🙂
Az elmúlt időszak egyik, ha nem a legjobb műsora amit láttam. Elképesztő minőségű és masszívan hiánypótló kontent a magyar RUclips-on, óriási élmény volt, hibátlan koncepció és kivitelezés!
Respect a Partizánnak, kiemelkedő munka!!!
Marci ezt ugye te irtad ?
A háztáji termeléshez: ma ez teljesen más, szinte megoldhatatlan kihívásokkal kell szembe nézni, mint 20-30 évvel ezelőtt is akár. Amikor gyermek voltam, volt virágos, zöldséges kert, állatok, és a zöldséges kertet max. locsolni kellett, és kicsit kapálni.
Ma viszont a globális felmelegedés, a hosszú ellátási láncok (velük behurcolt magok és lárvák) teljesen felül írtak mindent. Egy paradicsom bogyón (megszámoltam!) 300 poloska tanyázik, és nem marad egy ép szem. A burgonya nem bírja a meleget, már május végén elszárad, diószúró légy felhők vannak a diófák koronájában, a hagymalégy lárvái pedig egy ép hagymát sem hagynak (gyermekkoromban egy ágyásból max 1-2 fejet károsítottak). Ha esik, akkor a csupasz csigák hada lepi el a kertet.
Csak nagyon sok munkával és befektetéssel (kemikáliákkal!) lehet kiskertet művelni, a kiskertben megtermelt termény a legdrágább termény. Vannak mindenféle perma, meg bio, meg paleo termelési elméletek amik elméletek. Gyermekkoromban tkp. azt ettük, amit megtermeltünk, és soha nem használtunk semmiféle vegyszert, fákat sem permeteztünk, volt bőven alma, szilva, cseresznye. Ma, ha nem szórja tele az ember már sziromhullást követően felszívódó rovarölővel, és utána még legalább kétszer, akkor nem marad egy szem ép gyümölcse sem a fán. A gombásodással még ennél is nehezebb elbánni, bár a szárazság ebben segít (cserébe kevesebb és kisebb gyümölcsök lesznek). És vannak import gyomok is rendesen. A parlagfű is az, de tavaly pl. az aszály nem kedvezett a parlagfűnek, sok kiszáradt. De vannak amik szőnyegbombázásként terjednek, mindenféle füvek meg kétszikűek. Gyermekkoromban egy-két szál gyom megjelent a kertben, azt kihúztuk, és léptünk tovább. Én értek a kerthez, abban nőttem fel. Nekem elhihetitek, amivel ma szembe kell nézni kertgondozás tekintetében, az nem semmi kihívás. Már nem úgy működik a dolog, mint régen. Nagyon nem. Ezért nem valószínű, hogy visszajön az a világ. Jó lenne, de ez is tönkre ment.
Köszönöm! Én mögöttem csak 30 év van, de még ilyen fiatalon is érzékelem azt a változást amit leírt. Én a Dél-Alföldön nőttem fel a homokban, ahol alapvetően nehéz volt mindig a földművelése, de viszonylag sok embernek ez volt a megélhetése és nagy erőfeszítésekkel de megművelték ezt a kopár tájat. Elmondható volt azért hogy még azért itt is eléggé nagy flóra és fauna volt jelen. Ma már töredéke a száma a madaraknak, hüllőknek (zöld gyíkot pl. bő 15 éve láttam utoljára) de még a rovaroknak is (az őshonos 7 pettyes katicát aki jó kis tetűvadász volt, betámadták a harlekinek akik simán megeszik a helyi katicafajok lárváját is) Kb. 10 éve indult be ez a tendencia hogy még a tapasztalt, generációs mezőgazdász családok is azt mondták, "Nem éri meg" és letették a lantot. Az egyetlen megoldás az alkalmazkodás. Burgonya helyett, úgy néz ki a földimogyoró lehet egy alternatíva, továbbá egyre több mediterrán növény el van itt, hisz nem igen voltak igazán erős fagyok (kártevők ennek köszönhetően köszönik szépen jol el vannak). Sokat kritizálják de igen is kellenek megoldások az esővíz megtartására, most már luxus a víz, kellenek a tározók. Van egy ilyen városi legenda hogy víz nagyhatalom vagyunk, hát nem, nagyon nem....A másik a talajdegradáció, a talajaink védelme nem kap elég figyelmet, pedig ha van valami erőforrása az országnak, azok a termőföldek, vagyis amik maradtak belőlük.
Az itt felsorolt problémák nagy részét a monokultúra okozza. Kishantos ezért volt példaértékű.
A növénytermesztés és az állattartás kéz a kézben működne. A tyúkok megeszik a lárvákat, bogarakat, a patás állatok trágyàt produkálnak, és a vetésforgó kondicióban tartja a földet.
Régen tudtuk.
Ezért duplán kriminális, amit velük tettek.
@@Rutyos Az a baj, hogy a két fő ellenséggel, a csupasz csigákkal és mezei poloskákkal a tyúkok sem kezdenek semmit. Max. esetleg csibe korukban ha sikerül rászoktatni őket, úgy, hogy mást nem nagyon kapnak, csak poloskát.
Vetésforgó pedig kötelező, anélkül nincs eredmény. Pl. paprika pont hogy második évben ugyanott nem lesz jó, azt muszáj minden évben máshova ültetni, ugyanarra a helyre legkorábban 3 év múlva lehet. Kevés kivétel van, ami bírja mindig ugyanott, pl. a bab, de más nem nagyon. És ezt ipari környezetben sem tudják szerintem nélkülözni, és én nem látok nagyon olyant, hogy minden évben ugyanaz lenne vetve ugyanarra a területre. A monokultúra veszélye másban nyilvánul meg, pl. hatalmas terülteket ültetnek be olajpálmával, vagy szappanfával, mert az jól megy a piacon. (A mosódióról elterjesztették, hogy az menyire bio, és kíméli a környezetet). Akkora területekről van szó, mint fél Texas. Tehát nem nálunk van ez a helyzet. Legalábbis, amerre járok, arra ugyanott egyik évben repce az út egyik oldalán, másik oldalon napraforgó, aztán másik évben kukorica meg búza, és így tovább.
Köszönöm ezt a kommentet! Látom a háztáji termeléssel próbálkozó barátaimon, hogy mennyi idejük és energiájuk vész el, ezért nagyon jó volt ilyen összeszedetten leírva látni, miből is áll ez a küzdelem.
valóban sok kihívás van a zöldségtermesztésben, de amit feljebb leír, az szerintem abban az esetben van egyértelműen így, ha az ember nem törekszik a biodiverzitás növelésére és a talaj javítására a területén, hanem a konvencionális módon áll a dologhoz (talajforgatás, vegyszerek, stb). Egyébként megértem, hogy valaki biztosra akar menni, és használja azokat az eszközöket, amivel rövidtávon tudja biztosítani a termést, csakhogy hosszútávon pont ezek miatt megy nehezebben a dolog.
Mi 10 éve kertészkedünk (tudom, ez viszonylag rövid idő) de látható a különbség, termésben is. Mivel a férjem kutató biológus, eléggé kísérletező módon áll a dologhoz. Nem ásunk, forgatunk, (ha nagyon kell, esetleg lazítunk) csak mulcsolunk és komposztálunk. A változáshoz türelem kell, nem jön el rögtön, volt hogy mi is eléggé el voltunk keseredve, de megérte.
A talaj javulásával a növények ellenállóbbak lettek, a talaj jobban megtartja a vizet, kevésbé kell locsolni, a krumpli évről évre egészségesebb, és nagyobb.
Szerintem fontos, hogy ne elsősorban tuti és gyors sikerre menjünk, hanem arra, hogy meglássuk az összefüggéseket, a kártevők helyét is a rendszerben, és először figyeljük meg, hogy mi történik, utána avatkozzunk be. A pár percre felvillantott permakultúrás szemlélet egyébként pont erről szól, nem arról, hogy valaki vega lesz, bár ez a videóból nem derül ki. :) A mélymulcsos technika pedig magyarországon Gyulai Iván nevéhez kötődik, szerintem érdemes megnézni a videóit, a mélymulcs egy komposztálódáshoz ideális szén-nitrogén arányú szervesanyag réteg a földön, ami ennek köszönhetően évről évre növeli a humuszréteget. Az ilyen egészséges televény talajban például idővel megtalálhatóak azok a fonalférgek is, amik megbetegítik a meztelencsigákat.
Amúgy abban teljesen egyetértünk, hogy nehezített terepen kell most dolgozni, viszont azért nem annyira tragikus a helyzet, főleg konyhakerti léptékben.
Nagyon szuper, bevittetek egy mindenki számára fogyasztható formátumot a közszolgálatiság elsivatagosodott terepére! Oázis! Várom a következőt! 🤩😍
Mennyire fontos téma, mennyire fontos előremutató gondolatok! Érdekfeszítő, intelligens megvilágítás. Vártuk már ezt a műsort, de hogy ennyire nívós és sodró lesz, nem is reméltük. Gratula, és köszönet érte!!
A vegetáriánussággal a csávó nagyon szimpatikus volt. Az egész műsor pedig ismét, fullos. Köszönjük. Gurítom továbbra is a dollárokat.
A kezdetektől kedvelem a Partizán műsorokat, riportokat, tudósításokat (van amit többször is megnéztem), de ez a rész több szempontból is valami fantasztikusra sikerült (na jó, nem ilyenre sikerült, hanem ilyenre terveztétek)! :) Mi magyarok gyakran panaszkodunk, de nem ajánlunk megoldást! Ez a műsor megjeleníti a mai élelmiszervásárlási, előállítási problémákat, ugyanakkor alternatívát is mutat! Kb. 30 éve vegyszerek nélkül kertészkedő, sütő-főző, befőző vagyok, de a környezetvédelem területén is rendszeresen tevékenykedem, ezért külön örültem a főzős részek utáni fantasztikusan értékes, előremutató, a fenntartásra ösztönző beszélgetésnek! Nagyon várom a folytatás(oka)t! Eddig csak fontolgattam a Partizán Alapítvány támogatását, most meg is tettem!
Egy külön részt Saly Noémivel, please! ❤
Audiomániásként annyi észrevételem volna, hogy csodálatos lett. Gyönyörűen jönnek-mennek az aláfestő zenék, jól működnek a konyhai hangok, a beszédhangok egyaránt. Köszi a remek munkát! Nagy élmény volt hallgatni a műsort.
Nekem mondhatni bot fülem van, de egy hangokhoz köthető észrevételem nekem is volt, ami lehet furcsán fog hangzani. Amikor a kosár tartalmát nézték, olyan jól esett, hogy nem volt semmilyen zene alatta.
Wow! Egyik legötletesebb és legtartalmasabb műsor amit az utóbbi időben láttam. Nagyon jók a szakácsok is, Csabát öröm hallgatni. Várjuk a következő részt!
Az általam eddig látott legjobb, és egyben legértelmesebb főzős műsor....gratulálok hozzá. Leginkább utálatot szoktak kiváltani belőlem az ilyen konyhafőnök jellegű főzőműsorok, mert ömlik belőlük a kapitalizmus amit pedig utálok....gyorsan gyorsan, siess, versengj, ész nélküli, kegyetlen, már szinte az emleháborodás határai súroló versengés, őrület, pörgés, de közben legyen tökéletes, mert ez az elvárás, amit a hierarchia tetején álló nagyfőnökök fognak értékelni 2000-es EGO-val....okádék....
A partizán verziója viszont jó eddig!
Saly Noémi borzasztó érdekes dolgokat mondott! Hívjátok sokat, mert remek stílusa is van. Sose hallottam róla, köszönöm, hogy megismerhettem általatok!
Gratulàlok Marci! Televíziós müsorokat Nem nézek évek óta, de a műsoraid előtt le a kalappal, értékteremtő , érdekes és aktuális témákat dolgozol fel.
Gratulálok a csapatnak is!!
Üdvözlettel: rendszeres követőd
Szenzációs minőségű műsor: koncepció, kivitelezés, vágóképek, infografika, tartalom, informatív... BIG RESPECT! Örülök, hogy financiálisan is tamogatom a Partizánt!
Hihetetlenül minőségi műsor. Nagyon izgalmas, szép felvételek, kiváló dinamika, háttér zenék, szenzációs infografikák. Szimpatikus szereplők. Nagyon jó nézni ahogy a "versenyzők" egymással bánnak, nem éppen egy Hal a tortán... Hatalmas pacsi! Külön öröm, hogy nem igazán show jellegű, mentes midnennemű ripacskodásba hajló megnyilvánulástól.
A mezőgazdasági vonatkozásokkal kapcsolatban érdekes adalék, hogy bár minden input anyag (műtrágya, gázolaj, vetőmag...) jelentősen megdrágult, és a háború ellenére jelenleg ukrán terménnyel telílett a piac, ami nagyon lenyomja a terményárakat, az élelmiszer árak mégsem csökkennek...
A permakultúra nagyon szép eszmeiség, de szerintem még ökológia termesztéséssel (ami jóval megengedőbb) sem tudnánk megtermelni azt a mennyiségű élelmiszert amire szükség volna, főleg nem ilyen áron. Nehezíti a dolgot a (kézi) munkaerő szinte teljes hiánya és a zöldségtermesztés magas fajlagos költsége. Nincs elegendő tároló/feldolgozó kapacitás, emiatt szenved a hazai zöldség és gyümölcstermesztő ágazat. Összességében szerintem komplex megoldás kell, keresleti és kínálati oldalon, termeléstől feldolgozáson át az áru elosztásáig és persze az ördög a részletekben lakozik...
Disszonáns érzéseim szoktak lenni a műsoraiddal kapcsolatban mert vagy baromira tetszik vagy rendkívül untat. Ez természetes mert nem mindenkinek tetszhet minden. Tehát ez az a műsor volt aminek az ötlete, témája , kivitelezése szerintem mesterien jó és az , hogy egy most nagyon divatos műfaj görbe tükreként van csomagolva szerintem zseniális. Ez a rész szerintem csak az előjáték volt , de ha ez ekkorát robbantott akkor elképzelni nem tudom milyen érdekes lesz majd a folytatás . Le a kalappal a partizán csapata előtt! Csak így tovább !
Fantasztikus!
Én nagyon örülnék ha a Partizan csapata egyszer bekerülne egy tágabb köztudatban,ha esetleg a Köztévében műsor időt kaphatna , nagyon hasznos témák, Tarsadalmi problemakrol, jelenségekröl,Politika, Művészet, közélet, oktatás, és sok nemes célú érdekfeszítő Csomópontok! Bravo 👏
Emelem kalapom! Ilyen műsorok kellenének a TV-be is, úgy talán a klasszikus TV előtt (le)ragadt közeg is tanulhatna! Lenne mit!
Én személy szerint köszönöm Nektek ezt a műsort, és kíváncsian várom a folytatást!
Még csak 12 perce nézem,de odáig vagyok az ötlettől! Eredeti, kreatív, tartalmas, emberfókuszú és persze nem marad el az üzenet! Köszi Partizán!
Sok ilyen tematizálást szeretnék látni. Zseni.
egy kis problematizálással
Feldobta a net az új részt, gondoltam: király!, akkor berakom háttérnek. Aztán annyira beszippantott, hogy fel sem álltam mellőle, egy ültő helyemben megnéztem. Mentális táplálék vagytok, köszönöm!
Zseniális adás, gratulálok az ötlethez és a megvalósításhoz is. Nagyon élveztem minden percét. A téma adja magát, de a körítés fantasztikus volt. Köszönöm.
Még egy adalék:
Németországban az ökotermelésben megtermelt dolgoknak a megszokott 19% helyett 7% az ÁFÁja. Vagyis létezik ilyesmi máshol.
Remélem csak vicc volt, hogy csupán 3 rész lesz ebből. Az egyik legjobb műsorotok!
Évek óta az egyik legjobb koncepcióval rendelkező műsor.
Engem 1 dolog érdkelne még: hogy pl. amiket főztek a séfek, 1 adag mennyibe kerülne, ha otthon szeretném megfőzni.
Egyébként le a kalappal. Hasonlóan jó, mint a Közgyűlés sorozat
Köszönöm, hogy végre meg tudok nézni egy főző műsort!🙏 Hogy szó esik az otthoni átgondolt, gazdaságos konyhavezetésről, hogy nincs pazarlás, felhasználunk mindent elvről. Komoly műsor, nagy stáblista, más stúdió berendezés. Köszönet érte, hogy belevágtatok🙏 Érdemes lenne állandó műsorrá tenni, hiánypótló lenne a mai főző műsorok között. Gazdaságos főzés átlag családoknak, átlag fizetés mellett, érdekes kultúrtörténeti, néprajzi magyarázatokkal.
Nem szerettem a főzős műsorokat nem az én világom... De ez visz mindent. Rég láttam és hallottam ennyire értékes és széles skálán tanító előadást. Köszönöm!
Partizánhoz híven hiánypótló tartalom, nagyon jól sikerült:) külön dicséretre méltó az animáció és a grafikai elemek, nagyon szuper és a csatornához illő ez a stílus
Zseniális ötlet. Párommal imádtuk minden részét és hasznos volt a gondolat ébresztő és még most is erről beszélgetünk. Ment a patreonos támogatást.
Imádtam a gazdasági és történelmi információkat a műsorba vegyítve. Zseniális ötlet.
Nagyon jó műsor, tetszik benne az, hogy nyugis hangulata van az egésznek, nincs időbeli nyomás a szakácsokon, és így tényleg az ételekre tudnak koncentrálni és ínycsiklandozó fogásokat tudtak készíteni. A beszélgetés a végén szintén nagyon jó és informatív volt, Saly Noémit pedig élmény hallgatni (a többieket is, de nekem őt különösen). Köszönöm szépen a munkátokat.
Tartalom, nívó, konstans figyelemfenntartás, vágóképekkel, fényekkel, zenével egyedi hangulatkialakítás, edukáló diskurzusok=tökéletesen szórakozató végeredmény! Gratulálok! A végén az elmosogatással volt kerek egész!!!
az animációk, grafikai munka és a sound design, zenék is brutálisan jók, minden alkotónak kijár a tisztelet! köszönöm, hogy vagytok!
Kiváló műsor!
Még mindig TV minőség feletti a Partizán!
Gratulálok!
A Saly Noémi magasan vitte nálam a lécet! Fantasztikus hölgy! A műsor végén a beszélgetés nagyon elgondolkodtató! Köszönöm!!!!
Huuu ez nagyon nagyon jo volt! 👍👍👍
Koszonom ezt az esti programot.
Mar varom a kovetkezot.
Az egyik legjobb musor volt eddig!
Egyszerűen zseniális! Az ötlet, a műsorvezetés, a szereplő válogatás, ... leesett az állam az intrón, a vágásokon, és akkor a zenéről még nem is beszéltem! Marci a jövő, van remény! :)
Minden elismerésem! Fantasztikus lett ez a műsor is. Csak én érzem úgy, hogy ez a pár ember több értéket képvisel mint a politikusaink összessége?
Szenzációs, ugyanezt akartam írni! Ennyi szimpatikus, hozzáértő embert, felüdülés látni egy kupacban… Köszi Marci!! ❤😊
Nem, nem csak te👌😃én is.
Saly Noéminek minden egyes gondolata, mondata és meglátása kincset ér. Baromi nehéz 3 műszakban dolgozni és kertet művelni. Nálunk nincs helye holmi virágos kertnek, nálunk olyan kertnek van helye, ami hasznos- Nálunk a paprika virága a dísz és a vadrózsa a legkedvencebb virágim, mert abból csipkebogyó lesz őszre. A paradicsom és chili virágát, ha kell saját kezűleg porzom és a növények sajnos a gaz közül hajtanak ki, mert nincs erőm és időm gyomlálni. A krumpli főzeléket nem fogom feldobni, max előre fagyasztott fasírttal, hogym inél előbb végezzek, mert már leszakadnak a lábaim és előbb felkelek kicsit éjszakás héten, hogy meglocsoljam a növényeket. Megint éjszakás héten, mielőtt lefekszem megetetetm és megitatom a tyúkokat és este összeszedem a tojást. Fát vágok... IGEN, ÉN! Begyújtok és megfőzök. Hulla fáradt vagyok és még nincs gyerekem...
Egy kis talaj takarás és kevesebb lesz a gaz és lehet öntözni sem kell annyit.
@ Az irány abszolút jó, de egy kis talajtakarás nem sok mindent old meg, azzal odajutottam, hogy kapálni sem tudtam rendesen. Ahhoz sok energiát kell befektetni eleinte, hogy jól működő kert legyen belőle. Ahogy olvastam Gál Zsuzsi szavait örül, hogy él. Teljesen megértem. Három műszak mellett az is csoda, hogy képes sajátkezűleg porozni a virágokat, ha kell. Le a kalappal előtte.
Még még még ennyi nem elég.Azt hiszem ebben minden benne van.Èhezem szomjazom az ilyen jellegű tartalmas érdekes műsorokat.Grartulálok hozzá mindenkinek akik megalkottàk ezt a magas színvonalú hiànypotló műsort köszönöm.
Az első főzőműsor, amit megnézek :)
Szerintem bele is emelek a saját fazekunkba is egy-két ötletet.
Köszi, Marci, az ötletért!
Igen én is. Hiánypótló műsor, sallang mentes, nagy nézettség kellene!
Saly Noémi most is szuper!! Mint mindig!!!
Bármelyiket szívesen megkóstoltam volna, igazán gusztusos, finom dolgok készültek! Remek a műsor, valóban hiánypótló. És annak ellenére, hogy 60 éve főzök, tanulni is lehet belőle és főleg ötleteket kapni. Köszönet érte!🥰
A főzés része még hagyján, de a végén a “kerekasztal” beszélgetés isteni. Hatalmas gondolatok, elgondolkodtató mondatok és a vörös hölgy mély tudása és hozzátett értéke olyan műsorrá faragta ezt a szűk másfél órát, hogy most ismét magasan a mérce a nézők és a gyártók számára is egyaránt.
Az erdélyi “fűszer” számomra csak hab a tortán, örvendek, hogy “tőlünk” is néha szerepelnek emberek nálatok.
Na üdv, egy több éve stabilan erdélyi nézőtök és hallgatótok.
Kíváncsian várom a nehezítéseket, azaz a következő műsorokat. Amikor felfogják, hogy egy egyszerű háztartásban nincs olyan, hogy csak egy kicsit használunk belőle, mert a kicsihez meg kell venni legalább a legkisebb kiszerelést. Egy hétre tervezni... kevés energiát és időt használni. Nagyon kíváncsian várom a folytatást. Két főre, vagy nagy családra főzni nagyon más.
A végén a mosogató Marci zseniális
Nagyon tetszett ez az új műsor. Szuper az ötlet, és a megvalósítás is. Informatív, teljeskörűen körbejárta a témát, és minden résztvevő nagyon szimpatikus volt. Örülök, hogy lesz folytatása.
Ezt jól kifőztétek! Gratulálok a színvonalas és a jövőbe mutató műsorhoz.
Ez zseniális Marci! Elképesztően sok oldalatokat tudjátok megmutatni és mind remek,gratulálok!
Sziasztok! Az étkezés, előállítás, termesztés, gazdaságosság,oktatás gondolatai ,egyenesen a Waldorf iskolába vezette a gondolataimat. Ott a gyerekek mind találkoznak az alkotás,teremtés, előállítás örömével az iskolai tanterv kereteiben! Nagyon köszönöm, hogy egy ilyen műsort létrehoztatok, csak gratulálni tudok hozzá!!
Nagy gratula! Szuper lett a csapat, mindenki nagyon szimpatikus. Nagyon fontos kérdést kezdtetek el kapargatni. A mezőgazdaságunk- jelenleg fenntarthatatlan, monokulturális irányáról és ennek alternatíváiról akár egy külön műsorban is érdemes lenne foglalkozni.
Meghat a szeretetteljes figyelmetek a mindennapi életünkre. ❤
Szuper főzősműsor, szuper ahogy meghaladtátok a televíziós formátumokat, és hogy ilyet is elhoztatok a csatornára, a többi remek tartalom mellé. Elképesztő munka lehet abban, amit csináltok (az alapján, amit látunk belőle), köszönet érte!
Főzőműsor Nagyon szeretem ezeket a programokat, köszönöm barátom.
Minőségi tartalom, várjuk a folytatást! 😊
Remélem lesz folytatás. Üdvözlendő volt a "versenyzők" egymás iránti tisztelete. A gombapaprikást szerintem belengetem páromnak, mert szeretem az egyszerű újdonságokat és nem taszít a reform étkezés.
Én azt gondolom, hogy ismét gazdagabbak lettünk egy sor ötlettel és négy újra értelmezett étellel.
Köszönöm.
Ez jo volt! Koszonom!
Nagymama jutot eszembe, o nem dobott ki semmit.
Nagyon jó műsor volt, végre nem befeszült versenyszakácsokat, akadékoskodó műsorvezetőt kellet nézni.. szóval lehet ezt így is kéremszépen (: A többi információ pedig hab a tortán, remélem sokan tanulnak belőle, köztük én is. Gratulálok!
Végre egy jó főzőműsör! Zseni az egész, köszi az élményt!
Az elkészült ételek receptjeit itt találod: instagram.com/p/CoxazHXJZR6/
Kövess minket Instagramon, hogy ne maradj le a tartalmainkról!
Szóval itt az 52. percnél kell lestoppolni a videót, hogy lássuk az összetevőket, és instagrammon nézni a nem túl kifejtett receptet. (Pl marinadba mi megy, víz az összetevőknel nincs felsorolva)
Megpróbáltam azért így is: nem sikerült. Lemostama gombát marinalas utan és még igy is eszeveszett ecetes lett az egész. Biztos h valamit elrontottam, de biztos h olyat amit nem ír a recept.
Epik az intro, grat a készítőnek!
Szuper ötlet a műsor! Mi pár éve kezdtünk kertészkedni, és nagyon jutalmazó élmény saját terményt termelni, enni. A saját "buborékomban" ez most egy trend is. Nem mindig sikerül minden, de azért nem is katasztrofális a helyzet, mi pl. vegyszereket sem használunk (Kisalföld).
baromi fontos rész. a téma miatt is és mert elképesztően szórakoztató egyben. köszi, Marci, köszi Partizán!
Az új kedvencem, csodálatos műsor. Nagyon szépen köszönöm!
A műsor végén azt hittem előkerül Puzsér Gonzo szakácskönyve 🤣
Igen Robi jó lenne egy főzős műsoeba :-)
Ha gonzo - akkor Hunter Stockton Thompson. 😛A gonzohoz Puzsér mesternek annyi köze van, mint indiánnak a sakkhoz! 😛A gonzo újságírást - talán - Para-Kovács Imre képviseli Magyarországon, de egy ideje már ő se issza talajrészegre magát, a műfajhoz kellő illumináció elérése végett. 😛
2 etapban volt időm megnézni a műsort. A több műszakos munkám és tanulmányok miatt ma már szinte alig főzök, bár szeretem. A műsor 2. felét az elsőn felbuzdulva konyhában rotyogó csirke mellett fejeztem be. Köszönöm a motivációt és az új infókat :)!
Nagyon jó nézni szakácsokat egy műsorban úgy, hogy nem versenyeznek.
Pont ez jutott nekem is eszembe.
én is azért jöttem, hogy ezt kommenteljem, de akkor csak egy nagy +1-et jelzek itt! :)
MEKKORA ÖTLET a sorozat
:) na ..nem ők találták ki ennyire neee. Ez a tematika legalább 20 éves.
Saly Noémi csodás volt, persze mint mindig!
Zseniális!!!! Ez is maga a KÖZSZOLGÁLAT, érdekes és a képernyő elé kötő tematikával! Gratulálok!!!!
Nagyon örülök, hogy dobta a youtube ezt a műsort! Voltak benne nem szimpatikus mondatok, de ezekkel együtt is tetszett. Most azonnal megnézem a 2. és a 3. részt is. Szerintem sok nézőtök lesz a mi kormánypárti oldalunkról is. Hajrá Partizán! Komolyan mondom, hogy jók vagytok. Ha a Parlamentbe is be tudna költözni az általatok alkalmazott kommunikációs stratégia, még szívesen is hallgatnám a képviselőiteket. Mondjuk az a Dobrev interjú a napokban nem sokban különbözött a péntek reggeli Viktor percektől a Kossuth-on… Mindegy. Ez egy tök jó műsor volt. Gratulálok!
Az unokahúgom a földjén krumplit termelt a 90-es években.
A hétvégére összejött a család behozni a termést. Mikor kimentek a földre, a burgonya hűlt helyét találták. Akkor még nem volt ekkora szegénység.
Azóta a hátsó kertjébe ültet, amit 2 méter magas kerítés vesz körül. A tyúkok kordában tartják a bogarakat, hernyókat.
Egy nagy kutya pedig a betolakodókat.
Sajnos a fokozódó szegénység egyéb társadalmi problémákhoz is fog vezetni. Sok gyereknek még a menza kaja is mennyei, mert az legalább van.
A káposztás lány nagyon wholesome.
Te jó ég, de nagyon jó lett ez! Alig várom a folytatást!
Nagyon inspiráló műsor volt ,köszi. Ez is azt erősíti meg valamint a bolygón lévő élelmiszer hiány,hogy "lehet, hogy nem biztos " hogy az akugyár nagyhatalom ki építése a legjobb stratégia Lehet, hogy az élelmiszer megtermelésre az élelmiszer gyártás illetve az azokhoz köthető innováció, kutatás sokkal gazdagabbá tenné Magyarországot és az ott élőket. Mert ugye az evésre nagyobb az emberiség igénye mint az autózásra. Szerintem...
Most is csodás munkát végeztetek! Izgalmas, érdekes, ízléses... és a zene is nagyon király!
Ez óriási ötlet és szuper műsor! Üdv és köszönet ismét! 🤗
Elájultam a gyönyörűségtől! A Partizán a legjobb!
Sziasztok
Nagyon szépen köszönöm
Személy szerint ez volt az eddigi legjobb műsorotok és e szakácsoknak csak tisztelet jár.
Én is szakács vagyok Így átérzem az egészet.
A Szokyt kellett volna még meghívni! Egyébként szuper és tanulságos! Köszi!
Az az ember egy zseni a konyhàban!
Jaj, nem. Érti a dolgát, de a dumája pusztító.
Szoky nem eléggé partizán kompatibilis
Nem elég bio, nem elég fine dining, nem elég értelmiségi szülők gyermeke, nem elég hipszter, nem elég belvárosi. Jah és még olcsóbban is főz,mint itt barmelyikuk
Nagyon színvonalas, szuper műsor, csak így tovább! Az eddigi legjobb főzőműsor amit láttam!
Nagyon húsbavágó téma. Executive chefből lettem permakertész. :-) A tarackosból mire a Csaba a céklába harap, hosszú lesz az út, de megéri.
Szuper lett a műsor, grat !
Nagyon sok minden elhangzott, nekem egy fontos dolog kimaradt. Múlt rendszerben nagyon fontos szerepe volt a háztáji termelésnek, vidéken, városon külterületén mindenkinek volt kiskertje esetleg néhány háziállat főleg baromfi. Rendszerváltás után a multi áruházakkal eltűntek a kiskertek, paradicsomot dísznövények a gyümölcsfákat pedig tuja sövények váltották fel. Rengeteg művelés alól kivont területet látok amiket a természet vissza hódított. Klímaváltozás is elhangzott mint ok, de klima szempontjából mi a különbség ha egy területen gazdálkodnak ( vegyszermentesen ) vagy el dzsungelesedet műveletlen. Emberi lustaságot is fontos tényezőnek tartom, hogy így elszálltak az élelmiszer árak.
Remélem, hogy pont az ilyen műsorok meghoznak egy szemléletbeli változást és újra az önfenntartás felé fordul a társadalom.
Gratulálok a műsorhoz, jól felépített, érdekes, valamint a vendégek is nagyon szimpatikusak! Csak így tovább Marci!
Szkeptikusan álltam hozzá az ötlethez, de el kell ismernem jó lett. Hajrá!
Ez kiváló volt! Érdekes, informatív és ember arcú. Gratulálok!
A 2. percnél vagyok, de úgy örülök máris, hogy figyeltetek a nemek arányára a szakácsok között, legyen ez a normális!
Ja és az az intró 🤯🤯 nagyon ütős, az saját gyártás, vagy véve lett valahonnan?
Nem szoktam erre figyelni, de miközben néztem a műsort, most valamiért nekem is beugrott, hogy jóleső látni, hogy két férfi és két nő szakácsunk van.:)
Tehát legyen a normális hogy a nemek aránya az első, amit patikamérlegen kell pontosan kimérni, a tudás meg másodlagos? Jók ezek a baloldali javaslatok...
@@homloklebenyterapia9790 a magyar emberek között a nemek aránya feltételezem közel 50-50%, nem értem, hogy miért probléma, ha tetszik, hogy itt is ez tükröződik 🙃 És a műsorban látható teljesítményükből nyilvánvalóan látszik, hogy mindegyik szakács ért ahhoz, amit csinál, tehát nem látom, hogy pontosan mit PROBLEMATIZÁLSZ a komenteddel.
@@lipjud csak azt vitatom, hogy ez valóban egy jó példa.
Még ha 50-50 is a nemek aránya, valóban ezt az aranyt mindenhol ki kell kényszeríteni? A fizikai és szellemi eltérések miatt a valóságban ez kb soha nem tülröződne természetes módon, ezért hogy ez az arany visszanézzen kvótákkal lehet csak elérni. Ez pedig egyenesen azt jelenti, hogy az adott szkmában a hozzáértésnél fontosabb a nemed, amiről nem is tehetsz, és szerintem ez nem egy jó dolog.
Nagyon érdekes és információban gazdag adás volt!
(Legszívesebben most azonnal futnék a piacra káposztáért, amit magam szeretnék savanyítani. )
Na ugye hogy nem csak a jól "bevált" külföldi főzős műsorokat lehet koppintani. Köszönet érte.
Üdvözlet! Szuper a téma és nagyon jó vendégek voltak. Kíváncsi lennék egy olyan műsorra ahol az átlag háziasszony főz.(pl:közmunkás, gyári dolgozó, ápoló, tanár) Ők mit főznének és mennyiből?Csak így tovább!
Gratulálok! Zseniális műsor, bárhol megállná a helyét!!! Köszönjük Nektek!!
Az ételek bekerülési költségét hiányoltam a műsorból. Az az állítás, hogy a szegények a penzhiány miatt esznek egeszségtelenül, az leegyszerűsített, megkérdőjelezhető és kifejtendő. A szakértői beszélgetések tök izgalmasak! A műsor alap ötlete szuper, nagyon tetszik!
nagyon szuper a műsor, külön kiemelném a csodálatos szakértőket, akik nagyon érdekessé tették a várakozás idejét. (Nem értek egyet a kritikával, hogy lassú a műsor.) A képi világ is nagyon menő, mind a szokásos színvonalú infografikák, mint a fényképezés.
Illetve külön piros pont a vega vonalért!
Köszi a műsor ès az ötlet is zseniális, hát többen mondtàk, hogy ez a színvonal kellene a tèvèbe, hát igen szerintem is, akkor màr rég nem itt tartanánk ahol most ebbe nagy összegben mernék fogadni, köszi a rengeteg tartalmat
Ez brutálisan jó műsor volt, köszönöm.
Remek műsort csináltatok ismét! A mosogatás része viszont hamis lett. Véleményem szerint, ha Marci mellett hegyekben állt volna a mosogatni való, akkor az életszerűbb lett volna! :'D
Megszületett a főzőműsorok új etalonja! Köszi Partizán!