4 éve kezdtem el "Csernusozni". Minden elérhető anyagot bedaráltam tőle. Azóta is folyamatosan önismeretezek, már tobb mint 10 pszichológus szinte összes videoját láttam, de most újra visszatérek Csernus dokihoz, mert anno amiket mondott, töredékét fogtam fel azon a tudatszinten. Most én is csodálkozom, hogy mennyi újat tanulok ugyanazokból a videokból amiket már régen hallottam. Nagyon nagyon penge a Csernus. A lényegről beszél, csak ahhoz, hogy az ember felfogja egyáltalán, ahhoz komoly, hosszú évek melója kell.
Köszönet Csernus doki újra! 🙏Sok igaz tanítót hallgatok, nézek, de Ő a ledvencem. Évek óta hallgatom, iszom a szavait. Átformálta a hozzáállásom az élet területein, a gyakorlatban is alkalmazva. Mekkora igazságok! Kiteljesedni és minőségi életet élni csak őszintén lehet és beletéve apait-anyait. Adjon az Isten még sok örömöt, egészséget, bőséget! ❤Végül is, aki tudatosítja magában a megéléseit, érzelmeit és gondolatait, mindezeket helyén kezeli, nem is kaphat mást csak minőséget mindenben.
Es az nem zavar, hogy en talalkoztam egy egyesuletben tobb szaz szulovel akiknek a gyereke ongyilkos akart lenni esez orvos megmentette oket, es a tobb ezer drogost akik azota mrghaltak volna. Mutass nagy okos aki ettol tobbet tud felmutatni! Szegyeld magad hogy olyanrol mondasz velemenyt akit nem ismersz igazán!
@@antalperge1007 Hála Istennek, vannak hiteles és jó tanítók, de Csernus doki az egyik kedvencem. Tudod kedves @antalperge1007 , aki így nyilatkozik, mint te, nagyon nincsen rendben önmagával, így másokkal sem. Ami bent, az van kint is.
Abból van elegem, hogy vannak olyan emberek, akik mondanak valamit, nem értik meg, hogy nincs igazuk! Mondhadsz bármit fel nem fogják! Én meg egy két emberke fogjuk fel, hogy úgy van amit ők mondanak! Mi fogadjuk el amit mond! De amit mi mondunk azt nem fogadják el! Megsértődnek ránk támadnak elmondanak mindennek! Ma is volt egy ilyen esetem!
Egyszer nagyképűén azt gondoltam, hogy én már nem félek semmittől, jöhet bármi. Erre feltámadt a szél huzat lett a semmiből és becsapta az ablakot. Én bennem megfagyott a ....vér, annyira megijedttem. Nesze neked, hülyeségeket beszélsz, gondoltam nevetve. 😊
Miota szegyen vagy problema a felelem?A felelem bevallasa egy jo adag batorsagra utal , kepes vagyok magammal tükörbe nezni, ha kepes vagyok tenyleg ezzel szembe nezni, akkor kepes vagyok rajta valtoztatni. A felelem emberi dolog.. ergo nem szegyen embernek lenni, hanem teny. De nagyon jo volt a beszelgetes, lenyegre törö, egezseges, öszinte. Köszönöm
Sziasztok! Én az utóbbi 3 és fél évben a Kiáltó szó you tube csatorna hallgatasa által gyógyultam meg minden bajomból. Voltam mar több pszichológusnál, de a Kialtó szó you tube csatornát tudom ajánlani mindenkinek gyógyulásra. Most szembesültem azzal, hogy a Csernus Imre felismerései által most az Úr Lelket hallottam beszélni:). Isten áldja Önöket❤️🙏🔥
Ha engem kérdezne valaki, hogy mitől félek, nem tudnám megmondani, csak akkor, amikor spontán benne vagyok a helyzetben, és érzem a félelmet. Akkor általában azt a döntést hozom, hogy "bevállalom", mit veszíthetek, majd kiderül. És amikor kijutok a félelmetes(nek hitt) helyzetből, és még megvagyok, számba tudom venni, mit veszítettem, és mit nyertem. Az esetek többségében a félelmetes helyzetekben való kitartás többet hoz, mint visz. De azért senkit nem biztatnék a vakmerőségre, túlzott kockázatvállalásra.
Csernus doktor sem isten, megvannak a hibái, például arrogánsnak tűnik 🙂 , de vajon rá haragszunk, vagy magunkra, mikor egy-egy mondata "betalál"? Köszönöm szépen az Erdélyi Figyelőnek a videót és a dokinak a nagyon elgondolkodtató mondatokat! Sok sikert kívánok!
Az is érdekes, hogy milyen emberek azok, akik ha hibázol, azt nem fogadják el, hanem leteremtenek vagy felhánytorgatják a korábbi hibáidat. Nekik mi bajuk van?
Szuper jó beszélgetés...8 percen kesztem tapcsolni👏👏👏👉nem azert ,hogy orultem ,rosz indulatbol DE IGAZ 💯- Halla Istennek, en voltam ,,kovacsom'', nem voltam gyava ,csinalva 👉 ...- es sikerult ,,megszokni'' magyar vilagbol...De az melle, nagyon szeretem Magyarorszagot -meszirol ❤🤍💚en segittetem magamnak +segits magadon, az Isten es segit 💯Feniksas🌺
Annyira érdekes a riportok kapcsán Csernus és a kérdezők útbéli "távolságát" nézni. Már az első kérdésnél pontosan tudni, hol áll a kérdező az útján, a gondolkodásában.
Hogyan lehet dolgozni? Pl. kezdjuk azzal hogy vegig hallgatjuk a masikat,ezzel mar a turelmet megtanuljuk,ne szakitsuk mar meg a masik mondanivalojat!!!
Ez mind igaz, csak nem szabad megfeledkezni a szokimondasnak az ararol, foleg a noi szempontbol...Sajnos ilyenkor csak nagyon keves ember fog szurkolni nekunk...sot lehet ,h.egyes ferfi megprobal bosszut allni a megsebzett ego miatt.
Szerinted az kompenzálás, hogy van rajta felesleg? Mondjuk a társadalmi elvárás az, hogy nézz ki jól és nem az hogy légy boldog. Őt nem zavarja, a plusz kilók...sőt biztos vagyok benne, hogy boldog. Nyugodtan beszél és határozott. Valószínűleg a te elvárásaidnak nem felel meg külsője...ezek szerint van benned valami elvárás, hogy a másik fél jól nézzen ki a te értékrendednek megfelelően.
Legnagyobb vállalkozás önmagunk vállalása. Ezt sokan nem vállalják. Mindig az légy,aki vagy Azt mond,amit érzel,és azt tedd,amit gondolsz. Tudom,ez nagyon nehéz,de mwgvalósitható. Csak az az igazi út,amin magad mész,nem érheted meg a bölcs öregkort más útját járva A boldogitó igent könnyù kimondani,a boldogitó nemet nehéz,de megtanulható. El kell fogadnunk,ami emberi,magunkban,és másokban is,az emberi méltóság maximális tiszteletben tartásával.
@@andsaa4642 értem De elvàlt majd újra kezdte valakivel Időre van szüksége mindenkinek hogy testileg, lelkileg átformálja magàt Lelkileg rendben van Testileg is elkezd foglalkozni magával
A hölgy hangjából tényleg levehető , merev a hanglejtése, s kicsit korlátolt is. Csernus sok introvertált embernek tudna tanítani, ha ők meghallgatnák. H a félelmek bénítják a megfelelnivágyókat
DRÁGA GABRIELLA! JÓ IDEJE HALLGATOM ÉN IS A KIÁLTÓ SZÓ-t ÉS SOKAT KÖSZÖNHETEK NEKI! BIZTOS VAGYOK ABBAN,HOGY LÉLEK ÁLTAL SZÓL... ISTENNEK A LELKE VEZETI ŐT!2021 MÁJUSÁTÓL HALLGATOM ÉS NAGYON HÁLÁS VAGYOK AZÉRT,HOGY A JÓSÁGOS ISTEN ODA VEZETETT HOZZÁ! CSERNUS DOKIT IS AZ ŐSZINTESÉGÉÉRT SZERETEM. VAJON Ő TUDATÁBAN VAN-E ANNAK, HOGY A LÉLEK VEZETI... ISTENNEK A LELKE... AZ A TUDÁS AMIVEL SEGÍTENI TUD EMBERTÁRSAINAK ,AZT TŐLE KAPJA.
Kedves Doki.. Fiam lehetnél 58 évesen. Ahogy öregszel elfogy a félelem. Engem már semmi és senki nem tud bantani. Legroszabb esetben végem van. Mas ujsag nincs. 😂🤣😅
Doktor úr most KAPÚFÁT tetszet lőni ! A félelmet csak a szeretett űzheti ki ! Másik lehetőség a félelemtől való megszabadulásra a nevetés ! Tőibbet kéne nevetni !
Minden szava igaz, akár arrogánsnak tűnik, akár nem. Tűnhet flegmának is, mit számít ez? Évek óta hallgatom, és olvastam a könyveit is. Sokat megértettem és kimerem mondani, hogy a problémás párkapcsolataimat így értettem meg. Megfejlődtem és voilá, hála, már 4 éve boldog házasságban élek. Köszönet minden szaváért! 🙏❤
Lassan egy éve Csernusozom. Nem tudom letenni. Nem tudok belekötni. Minden érthető és elérhető amiket mond. ❤
4 éve kezdtem el "Csernusozni". Minden elérhető anyagot bedaráltam tőle. Azóta is folyamatosan önismeretezek, már tobb mint 10 pszichológus szinte összes videoját láttam, de most újra visszatérek Csernus dokihoz, mert anno amiket mondott, töredékét fogtam fel azon a tudatszinten. Most én is csodálkozom, hogy mennyi újat tanulok ugyanazokból a videokból amiket már régen hallottam. Nagyon nagyon penge a Csernus. A lényegről beszél, csak ahhoz, hogy az ember felfogja egyáltalán, ahhoz komoly, hosszú évek melója kell.
Jó látni más fiatal férfiakat is ezekkel a témákkal foglalkozni. 😁 Általában a kommentek 80-90%-a nőké. Ők valahogy fogékonyabbak az önfejlesztésre.
@@BarabasCsaba7 Életem egyik kihagyhatatlan és legjobb döntése volt belekezdeni az önismeretbe! :)
@@balintkovacs8556 egyetértek! Nagyon fontosnak tartom én is.
Nekem fogalmam sincs hogyan kezdjek hozzá.
@@zsuzsannaheindl5412 konyvek, podcastek, interjuk. Nekem ezek voltak
nagyon igaza van . jó őt hallgatni .gratulálok azért kedvelem mert öszinte , önmagát adja . RNUS Imre dr. Ecs
Szuper jó beszélgetés volt. Élő, igazi, őszinte. Volt benne dinamika.
EGYSZERŰEN KÖSZÖNÖM👍❤️😊
Egyszerű es nagyszerű volt ez a riport. Mindig jo hallani es latni Csernus Dokit❤
Nagyon szeretem Csernus DR urat hallgatni nagyon sokat lehet tôle tanulni kôszônôm
Közhelygyár.
Mint az #Igneum #AquariusKincsei #VNTV #NyitottAkadémia 💰💰
Köszönet Csernus doki újra! 🙏Sok igaz tanítót hallgatok, nézek, de Ő a ledvencem. Évek óta hallgatom, iszom a szavait. Átformálta a hozzáállásom az élet területein, a gyakorlatban is alkalmazva. Mekkora igazságok! Kiteljesedni és minőségi életet élni csak őszintén lehet és beletéve apait-anyait. Adjon az Isten még sok örömöt, egészséget, bőséget! ❤Végül is, aki tudatosítja magában a megéléseit, érzelmeit és gondolatait, mindezeket helyén kezeli, nem is kaphat mást csak minőséget mindenben.
Elég baj, ha nem találtál más, hitelesebb tanítót! 😂
Es az nem zavar, hogy en talalkoztam egy egyesuletben tobb szaz szulovel akiknek a gyereke ongyilkos akart lenni esez orvos megmentette oket, es a tobb ezer drogost akik azota mrghaltak volna. Mutass nagy okos aki ettol tobbet tud felmutatni! Szegyeld magad hogy olyanrol mondasz velemenyt akit nem ismersz igazán!
@@antalperge1007 Hála Istennek, vannak hiteles és jó tanítók, de Csernus doki az egyik kedvencem. Tudod kedves @antalperge1007 , aki így nyilatkozik, mint te, nagyon nincsen rendben önmagával, így másokkal sem. Ami bent, az van kint is.
Olyan kis aranyos ez a no, igazan kellemes, a reakcioi sokunknak pelda erteku lehet.
Abból van elegem, hogy vannak olyan emberek, akik mondanak valamit, nem értik meg, hogy nincs igazuk! Mondhadsz bármit fel nem fogják! Én meg egy két emberke fogjuk fel, hogy úgy van amit ők mondanak! Mi fogadjuk el amit mond! De amit mi mondunk azt nem fogadják el! Megsértődnek ránk támadnak elmondanak mindennek! Ma is volt egy ilyen esetem!
Egyszer nagyképűén azt gondoltam, hogy én már nem félek semmittől, jöhet bármi.
Erre feltámadt a szél huzat lett a semmiből és becsapta az ablakot. Én bennem megfagyott a ....vér, annyira megijedttem.
Nesze neked, hülyeségeket beszélsz, gondoltam nevetve. 😊
Gyönyörű kornyezet, elegants, kiváló téma. Kellemes részt venni. Tisztelettel távolból.
Thanks❤ kerestem
Miota szegyen vagy problema a felelem?A felelem bevallasa egy jo adag batorsagra utal , kepes vagyok magammal tükörbe nezni, ha kepes vagyok tenyleg ezzel szembe nezni, akkor kepes vagyok rajta valtoztatni. A felelem emberi dolog.. ergo nem szegyen embernek lenni, hanem teny. De nagyon jo volt a beszelgetes, lenyegre törö, egezseges, öszinte. Köszönöm
Sziasztok! Én az utóbbi 3 és fél évben a Kiáltó szó you tube csatorna hallgatasa által gyógyultam meg minden bajomból. Voltam mar több pszichológusnál, de a Kialtó szó you tube csatornát tudom ajánlani mindenkinek gyógyulásra. Most szembesültem azzal, hogy a Csernus Imre felismerései által most az Úr Lelket hallottam beszélni:). Isten áldja Önöket❤️🙏🔥
az egy vallási csatorna, nem mindenkinek segít, de örülök, ha neked segített!
@@danielocsai36 Szia! Ki kell azért próbálni. Ingyen van, szerintem egy próbát Mindenkinek megér 🥰
Egyetértek dr. Csernus.
köszönöm, nagyon hasznos volt!
Jó a humora kedves doktor bácsi, jővőhéten jókat fogunk nevetni rajta .A humora egyenesen arányos az eltelt idővel : minél régebbi annál jobb !
Ha engem kérdezne valaki, hogy mitől félek, nem tudnám megmondani, csak akkor, amikor spontán benne vagyok a helyzetben, és érzem a félelmet. Akkor általában azt a döntést hozom, hogy "bevállalom", mit veszíthetek, majd kiderül. És amikor kijutok a félelmetes(nek hitt) helyzetből, és még megvagyok, számba tudom venni, mit veszítettem, és mit nyertem. Az esetek többségében a félelmetes helyzetekben való kitartás többet hoz, mint visz. De azért senkit nem biztatnék a vakmerőségre, túlzott kockázatvállalásra.
Csernus doktor sem isten, megvannak a hibái, például arrogánsnak tűnik 🙂 , de vajon rá haragszunk, vagy magunkra, mikor egy-egy mondata "betalál"?
Köszönöm szépen az Erdélyi Figyelőnek a videót és a dokinak a nagyon elgondolkodtató mondatokat! Sok sikert kívánok!
A lényeg, h mert-e szívvel-lélekkel élni?!
A dokiról mindig a balsors jut eszembe a Himnuszból.
Az is érdekes, hogy milyen emberek azok, akik ha hibázol, azt nem fogadják el, hanem leteremtenek vagy felhánytorgatják a korábbi hibáidat. Nekik mi bajuk van?
Ego hegyek!!!!
Köszönöm ❤
Szuper volt ismét 🙏💕
Közhelygyár 💰💰
@@antalperge1007 kivülről fújja már
Koszonom az eloadast.sok dikert🎉
Sok szekely no nem tudja mit jelent a szabadsag ! No cultura .😢😢😢sajnos
Szuper jó beszélgetés...8 percen kesztem tapcsolni👏👏👏👉nem azert ,hogy orultem ,rosz indulatbol DE IGAZ 💯- Halla Istennek, en voltam ,,kovacsom'', nem voltam gyava ,csinalva 👉 ...- es sikerult ,,megszokni'' magyar vilagbol...De az melle, nagyon szeretem Magyarorszagot -meszirol ❤🤍💚en segittetem magamnak +segits magadon, az Isten es segit 💯Feniksas🌺
Tévedni emberi dolog - hányszor hallottam gyerekkoromban!
Mégsem vigasztalt meg a mondat.
Aki nagyon kevés energiával éri el a jót, 20 %-kal éri el, a 80% marad flusztráció. Bele kell tennie magát 100%-ig, nem marad vissza flusztráció.
Annyira érdekes a riportok kapcsán Csernus és a kérdezők útbéli "távolságát" nézni. Már az első kérdésnél pontosan tudni, hol áll a kérdező az útján, a gondolkodásában.
Minden visszamegy ahhoz amit okoztak
A felsorolt sok problémát amit megnevezett egy -kőtől a győzésűn a szeretett hiànya .Az úgymond útolsó ídőkben a szeretett elsápad mert beteg !
Hogyan lehet dolgozni? Pl. kezdjuk azzal hogy vegig hallgatjuk a masikat,ezzel mar a turelmet megtanuljuk,ne szakitsuk mar meg a masik mondanivalojat!!!
Kurva nagy bajban vagyok itthon ki kell itthonrol es a kórházból szabadulnom
Hát a doktor úrra is ráférne egy alapos életmódváltás!
3 éve már kb egy állapotában van.
Közhelygyár.
Mint az #Igneum #AquariusKincsei #VNTV #NyitottAkadémia 💰💰
Szeretnék a riporter hölggyel szeretkezni...😊
Inkább, mint a dagadt Csernussal 😂
Ejnye.
rosszcsont vagy!:)
Ez mind igaz, csak nem szabad megfeledkezni a szokimondasnak az ararol, foleg a noi szempontbol...Sajnos ilyenkor csak nagyon keves ember fog szurkolni nekunk...sot lehet ,h.egyes ferfi megprobal bosszut allni a megsebzett ego miatt.
Ő már nem kompenzál semmit, a plusz 20-30 kiló is ezt tanusítja 😊
Szerinted az kompenzálás, hogy van rajta felesleg? Mondjuk a társadalmi elvárás az, hogy nézz ki jól és nem az hogy légy boldog. Őt nem zavarja, a plusz kilók...sőt biztos vagyok benne, hogy boldog. Nyugodtan beszél és határozott. Valószínűleg a te elvárásaidnak nem felel meg külsője...ezek szerint van benned valami elvárás, hogy a másik fél jól nézzen ki a te értékrendednek megfelelően.
egészségrõl van szó.
Vagy beteg, erre nem gondoltál. Nem mindenki a kompenzálástól hízik.
Szikrázóan szėpen felépített elméleti anyag Aug.20- án is felhasználható majd ! De minket a gyakorlati rész tőrdel inkább !
Szerintem ez inkább a riporter asszonynak szólt!
Igen,mármint a hölgy.
Legnagyobb vállalkozás önmagunk vállalása.
Ezt sokan nem vállalják.
Mindig az légy,aki vagy
Azt mond,amit érzel,és azt tedd,amit gondolsz.
Tudom,ez nagyon nehéz,de mwgvalósitható.
Csak az az igazi út,amin magad mész,nem érheted meg a bölcs öregkort más útját járva
A boldogitó igent könnyù kimondani,a boldogitó nemet nehéz,de megtanulható.
El kell fogadnunk,ami emberi,magunkban,és másokban is,az emberi méltóság maximális tiszteletben tartásával.
"Dr Csernus Imre te mitől félsz" úgy látom a doki az éhhaláltól fél, mert olyan kövér mint egy disznó 😊
Na ez nem volt szèp
Szerintem most rendben van lelkileg
Még egy kis idő és elkezd sportolni
@@krisztina6245 Ő sem szokott finomkodni, mutasson példát a felnőtt, felelősséget vállalni tudó, ember példányból.
nem! attól most egy darabig nem kell félnie!!!😂😂😂
@@andsaa4642 értem
De elvàlt majd újra kezdte valakivel
Időre van szüksége mindenkinek hogy testileg, lelkileg átformálja magàt
Lelkileg rendben van
Testileg is elkezd foglalkozni magával
Bevállalja......
A hölgy hangjából tényleg levehető , merev a hanglejtése, s kicsit korlátolt is. Csernus sok introvertált embernek tudna tanítani, ha ők meghallgatnák. H a félelmek bénítják a megfelelnivágyókat
A felelem megoli a lelket.
Én is sepsiszentgyörgyi vagyok, ott nőttem fel 😊
Semmitől? 🤔
22:07 "Milyen pipa kerül az élete végéhez, mert szívvel lélekkel élni vagy nem?" :)
20-80 Hú, de fontos a vége!
Ő nem fél semmitől. Kész, a félelem érzést kiiktatta a gyerek😤Valaki szóljon a “jóistennek” is nehogy megijessze valami a végén🥶
DRÁGA GABRIELLA! JÓ IDEJE HALLGATOM ÉN IS A KIÁLTÓ SZÓ-t ÉS SOKAT KÖSZÖNHETEK NEKI! BIZTOS VAGYOK ABBAN,HOGY LÉLEK ÁLTAL SZÓL... ISTENNEK A LELKE VEZETI ŐT!2021 MÁJUSÁTÓL HALLGATOM ÉS NAGYON HÁLÁS VAGYOK AZÉRT,HOGY A JÓSÁGOS ISTEN ODA VEZETETT HOZZÁ! CSERNUS DOKIT IS AZ ŐSZINTESÉGÉÉRT SZERETEM. VAJON Ő TUDATÁBAN VAN-E ANNAK, HOGY A LÉLEK VEZETI... ISTENNEK A LELKE... AZ A TUDÁS AMIVEL SEGÍTENI TUD EMBERTÁRSAINAK ,AZT TŐLE KAPJA.
Pluralista vagy Singularista a pszhichológiai álláspont? Ez nem mindegy...
Kedves Doki.. Fiam lehetnél 58 évesen.
Ahogy öregszel elfogy a félelem. Engem már semmi és senki nem tud bantani. Legroszabb esetben végem van. Mas ujsag nincs.
😂🤣😅
Aki másokat felűdit maga is üdűl , mondja az IRÁS . PROBÁLJUK ki !
ruclips.net/video/1-WRqK1rxIY/видео.html Magyarázd el neki hogy mi a problémája! Csernus úr!
Ne huztal volna le ennyire
Te is takarodnal mar el az eletembol
Doktor úr most KAPÚFÁT tetszet lőni ! A félelmet csak a szeretett űzheti ki ! Másik lehetőség a félelemtől való megszabadulásra a nevetés ! Tőibbet kéne nevetni !
Riporter😂😂😂 nulla iku
Hú de arrogáns...
Az alapstílusa ez. És megsértődik, ha nem értékelik a pokróc, lealázó stílusát
Nekem a mondanivaló átjön. A drogosok anno csak keményen, így értettek a szavaiból, másképp nem.
Minden szava igaz, akár arrogánsnak tűnik, akár nem. Tűnhet flegmának is, mit számít ez? Évek óta hallgatom, és olvastam a könyveit is. Sokat megértettem és kimerem mondani, hogy a problémás párkapcsolataimat így értettem meg. Megfejlődtem és voilá, hála, már 4 éve boldog házasságban élek. Köszönet minden szaváért! 🙏❤
@@vargaildi5506
Igy nevezed azt amit nem ertesz.😊