Őszintén gratulálok' az autó végett' és a használatának a koncepciója miatt is! Öröm a videót megtekinteni' jó látni egy boldog autó tulajdonost! Ez így együtt példamutató értékű!
Kevesen neztek meg a videot, pedig nagyon jo. Marhasag garazsba tartani es csak nezni, azert van hogy autozunk vele. Nalunk a volt jugoszlavia teruleten is capanak hivtak, ajkula, szloveniaban is gyartotak oket. Minden tudott csipek nelkul. Szerintem a legszebb auto amit gyartottak ez egy kultuszauto. Nekem valamikor volt regi autom 1 1968 as zastava 750 mindehova azzal jartunk, telen nayron. Idobe alvazvedelem ekszijcsere filtercsere stb es ment hibattlanul.
Az "kedves figyelmesség" a Citroentől, hogy alacsony hidraulika-folyadék szint esetén először a fék lesz hatástalan. Én "logikátlanul" azt gondoltam, hogy a fékhatás marad meg, és az autó legelőbb is leül. Nem így volt, BX-szel sikerült is egy kanyart kiegyenesítenem, de legalább mindezt megtanultam.
7:05 ha sokkal mentél az autópályán, akkor az a táska szerűség, amit mondtál, ami felfogja a hűtő előtt a koszt, az lehetett a felforrás okozója, normál autónál ott nincs ilyen, és minél gyorsabban mész, annál hűvösebb a víz a hűtőben. Bár azért egy termosztátot néznék benne, ha nem nyit időben, akkor is fel tud forrni. Sok forralás meg már a motor halálát eredményezi, de legalábbis a tömítésekét. Azt a táskát megnézném magamnak, mi a működési elv, mi az áramlási tényező, stb. nagyon kíváncsi lettem, volt nekem is valami hasonló ötletem, persze az kicsit más célzattal. 11:10 na végre, valaki, aki kimondja a lényeget :-D
Szerintem az a "táska alul nyitott, egy fémkeretet tudok az alján elképzelni, és a levegő hűtőre vezetése a célja, hűtő felől nem zárt, hanem nyitott. Ha nem így lenne, a ventillátor nem tudná átszívni a lamellákon a levegőt, ami elégtelen hűtést eredményezne. Amennyiben a hűtő felől nem nyitott, akkor viszont valami laza szövésű anyag, mint egy porszívó zsákja. Ebben az esetben eltömődik, bizonyos időnként tisztítani kell.
@@endlosz Talán nem mindenki számára olyan evidens, mint neked. De sikerült pár szemléletes képet találnom a kérdéses megoldásról, és végülis nem jártam túl messze a valóságtól. Lényeg, hogy a pótkerék alatt egy idomlemez vezet az orr légbeömlőjétől a hűtő felé, ehhez van a szövetzsák alja rögzítve, a felső nyílása pedig a hűtőre van rögzítve körben. Egyszóval nem rontja a hűtést, hanem éppenhogy része a hűtőlevegő megvezetésnek. Üdv.
@@pirosszirom8998 ez úgy hangzik, mint ha a légcsatorna egyik részének fala lenne, és nem merőleges, nem egy "porzsákként" funkcionál. Gondolom a képet, amit találtál nem engedi a youtube betenni ide.
Gyönyörű autó, végtelenül szimpatikus tulajdonos! Egy kérdés motoszkál a fejemben: az egyküllős kormány középállásban ebben a szögben áll, sok DS videót láttam, mindben ilyen. Nem zavaró? :)
Gyonyoru auto imadom enis marmint nekem nincs de elfogadnam 😀
2 года назад+3
Jól van, hagyjuk... Azt szépen megtanulta a szakiktól, hogy "az automata váltó nem jó", közben meg már kétszer megfőzte a motort... Ha tényleg annyira szeretné, mint ahogy itt egyesek hiszik, akkor nem száguldozna vele.
@@laszlosoos4942 Az nem bőrzsák. A légbeömlő nyílástól egy lemez levegőbevezető alagút megy ferdén a hűtő irányába. Arra van ráhúzva ez a szővetből készült alagút, aminek a másik vége körben a hűtőre van rögzítve. Tehát a levegőt vezeti a hűtőre. A pótkerék alatt. Van róla egy jó képem, de nem engedi ide feltölteni.
Valószínűleg egy felújított példánnyal utazhattál, amit utólagosan, két rétegben, teljeskörűen a piacvezető Dynamat cég zajcsökkentő cuccaival láttak el, igy lehet realitása annak amit írtál. Gyárilag ezek 170-nél brutál zajosak voltak (mai füllel), ahogy persze a legtöbb 60-as, 70-es évekbeli autó.
@@movieclipsreloaded3372 Durván 72-es a történet, én a hátsó "sezlonyon" ültem. Persze, ahogy írtad is, az "akkori fülemmel" hallgattam, :) és nekem teljesen zajtalannak tűnt, ma is így emlékszem rá. Emlékszem, olyan 100-asnak tippeltük a sebességet, de mondta a tulaj, hogy nézzük meg az órát, és a mellette ülő kolléga nem akart hinni a szemének, 170-et mutatott. A kocsi egyébként 1-2 éves volt, akkoriban hozta a mérnök tulaj nyugatról, miután Kubában volt egy-két éves szakmai kiküldetésen. A mellette ülőnek amúgy Warszawa-ja volt. :)
@@henriktoth56 Lehet, azt ugyan nem tudom, milyen motorral volt szerelve ez a citroen, de az tény, hogy 150 is egészen futurisztikus sebesség volt, főleg itt mifelénk. Na, meg az emlékek is csalósak lehetnek. Pl. utaztam Volgával és Warszawa-val, és ezekre is úgy emlékszem, hogy teljesen zajtalanok voltak.
Hűtő felforrásra 10l víz? Te jó ég! Az teszi csak igazán tönkre a vízpumpát. Csak bekevert fagyállót szabad minden kocsiba tölteni. Alublokkos és alu vízpumpás motorba pedig csak speciális, alumínium barát fagyállót. Ennyi.
Nagyon szimpatikus a tulaj, és végre egy veterános, aki normálisan használja is a kincsét! Példamutató.
Szuper! Élmény nézni az autót és a videót is. Nagy kár,hogy az autógyártók nem ebben az irányban fejlesztettek a deffekt javítók helyett.
...én ezt az autót vezettem az előző gazdájánál. Mikor be állítottam rajta a gyújtást!
Ezek még igazi autók voltak, nem a mostani játékautók.
Bevallom, irigykedem :)
Jó egészséget, és sok balesetmentes kilométert!
Köszönöm a szuper videot! Gyönyörű autó! Tetszik, hogy télen sem a garazsban pihen
Fantômas :D
Gyönyörű. Gratulálok hozzá!
Őszintén gratulálok' az autó végett' és a használatának a koncepciója miatt is! Öröm a videót megtekinteni' jó látni egy boldog autó tulajdonost! Ez így együtt példamutató értékű!
Kevesen neztek meg a videot, pedig nagyon jo. Marhasag garazsba tartani es csak nezni, azert van hogy autozunk vele. Nalunk a volt jugoszlavia teruleten is capanak hivtak, ajkula, szloveniaban is gyartotak oket. Minden tudott csipek nelkul. Szerintem a legszebb auto amit gyartottak ez egy kultuszauto. Nekem valamikor volt regi autom 1 1968 as zastava 750 mindehova azzal jartunk, telen nayron. Idobe alvazvedelem ekszijcsere filtercsere stb es ment hibattlanul.
Szuper videó lett ismét András 👈😚👌🇨🇵🥰
Az "kedves figyelmesség" a Citroentől, hogy alacsony hidraulika-folyadék szint esetén először a fék lesz hatástalan. Én "logikátlanul" azt gondoltam, hogy a fékhatás marad meg, és az autó legelőbb is leül. Nem így volt, BX-szel sikerült is egy kanyart kiegyenesítenem, de legalább mindezt megtanultam.
Jól mondod. Fék az utolsó ami elmegy.
@@rugaferenc Lehet, de nálam a fékhatás szűnt meg először, BX-en.
7:05 ha sokkal mentél az autópályán, akkor az a táska szerűség, amit mondtál, ami felfogja a hűtő előtt a koszt, az lehetett a felforrás okozója, normál autónál ott nincs ilyen, és minél gyorsabban mész, annál hűvösebb a víz a hűtőben. Bár azért egy termosztátot néznék benne, ha nem nyit időben, akkor is fel tud forrni. Sok forralás meg már a motor halálát eredményezi, de legalábbis a tömítésekét. Azt a táskát megnézném magamnak, mi a működési elv, mi az áramlási tényező, stb. nagyon kíváncsi lettem, volt nekem is valami hasonló ötletem, persze az kicsit más célzattal.
11:10 na végre, valaki, aki kimondja a lényeget :-D
Szerintem az a "táska alul nyitott, egy fémkeretet tudok az alján elképzelni, és a levegő hűtőre vezetése a célja, hűtő felől nem zárt, hanem nyitott. Ha nem így lenne, a ventillátor nem tudná átszívni a lamellákon a levegőt, ami elégtelen hűtést eredményezne. Amennyiben a hűtő felől nem nyitott, akkor viszont valami laza szövésű anyag, mint egy porszívó zsákja. Ebben az esetben eltömődik, bizonyos időnként tisztítani kell.
@@pirosszirom8998 evidens dolgokat leírsz, mint hogy az embernek élelem kell, feltételezgetni én is tudok, jó lenne a kedves tulajtól látni valamit.
@@endlosz Talán nem mindenki számára olyan evidens, mint neked.
De sikerült pár szemléletes képet találnom a kérdéses megoldásról, és végülis nem jártam túl messze a valóságtól.
Lényeg, hogy a pótkerék alatt egy idomlemez vezet az orr légbeömlőjétől a hűtő felé, ehhez van a szövetzsák alja rögzítve, a felső nyílása pedig a hűtőre van rögzítve körben. Egyszóval nem rontja a hűtést, hanem éppenhogy része a hűtőlevegő megvezetésnek. Üdv.
@@pirosszirom8998 ez úgy hangzik, mint ha a légcsatorna egyik részének fala lenne, és nem merőleges, nem egy "porzsákként" funkcionál. Gondolom a képet, amit találtál nem engedi a youtube betenni ide.
@@endlosz Nem tudom, hogy az oldal tulajdonosa örülne-e vajon egy képnek?
Lehet, hogy menne a feltöltés.
Amúgy jól mondod, a légcsatorna része.
Mis felicitaciones, saludos desde Chile
Gyönyörű autó, végtelenül szimpatikus tulajdonos! Egy kérdés motoszkál a fejemben: az egyküllős kormány középállásban ebben a szögben áll, sok DS videót láttam, mindben ilyen. Nem zavaró? :)
Pazar design kivul es belul is!
Repülni tud? Csak azért kérdezem mert ilyen volt fantomasnak is csak fehérben.
Sok boldogságot, bár nekem is ilyen lenne
Miért nincs?
Iszonyat szép. Gratulálok a tulajnak. Köszi a videót. 😉 Üdv
Gyönyörű!!!
❤️
Gyönyörű.Sok boldogságot és sok balesetmentes kilómétert.7
Na de mennyit fogyaszt?
5200 forint 100 kilóméterenként. 😉👍
Gyonyoru auto imadom enis marmint nekem nincs de elfogadnam 😀
Jól van, hagyjuk... Azt szépen megtanulta a szakiktól, hogy "az automata váltó nem jó", közben meg már kétszer megfőzte a motort... Ha tényleg annyira szeretné, mint ahogy itt egyesek hiszik, akkor nem száguldozna vele.
Vicces fiú vagy.
Nem lehet,hogy azért forr fel a víz nagy melegben mert a rendszám gátolja a levegőbeáramrást? A kitennés valamelyik oldalra nem lenne jobb?
Igen,az egyik dolog az a rendszámtábla,a másik dolog amit levennék róla az a bőrzsák a hűtőn,az igen leszigeteli.
@@laszlosoos4942 Az nem bőrzsák. A légbeömlő nyílástól egy lemez levegőbevezető alagút megy ferdén a hűtő irányába. Arra van ráhúzva ez a szővetből készült alagút, aminek a másik vége körben a hűtőre van rögzítve. Tehát a levegőt vezeti a hűtőre. A pótkerék alatt. Van róla egy jó képem, de nem engedi ide feltölteni.
Gyönyörű autó, de nem "Citroen" kiejtve, hanem "szitroen".
@Attila Rigó Gúnyolódhatsz ahogy tetszik. Meg mondd a Coca kólát is c-vel ! Ciki c-vel ejteni a francia autógyártót. Már a 80-as években az volt.
@Attila Rigó Te nem vagy százas !
Én nem szoktam erre járni, de most az autó tulajdonosa vagy egy műsorvezető beszél? NEm lehetne több adás vele?
Az autó tulajdonosa beszél.
@@alapjarat2102 azonnal munkát neki. 👍🙂
Szép és gratula de totál felesleges 5000nél váltó meg motorolajat cserélni
Sok boldog kilométert vele és Gratula!
Persze mert a gazdasag, tarsadalmi fejlodes most tette lehetove hogy tudjon vasarolni ilyet , mag,arul eddig nem volt penzed erre🙃
Most is rettentően ronda irigy vagyok!
( szitroen ) !!!! nem Citroën a francia kiejtése
Jópár éve egy ilyen Citroennel úgy mentünk autópályán 170-nel, hogy teljesen csendes volt az utastér.
Valószínűleg egy felújított példánnyal utazhattál, amit utólagosan, két rétegben, teljeskörűen a piacvezető Dynamat cég zajcsökkentő cuccaival láttak el, igy lehet realitása annak amit írtál. Gyárilag ezek 170-nél brutál zajosak voltak (mai füllel), ahogy persze a legtöbb 60-as, 70-es évekbeli autó.
@@movieclipsreloaded3372 Durván 72-es a történet, én a hátsó "sezlonyon" ültem. Persze, ahogy írtad is, az "akkori fülemmel" hallgattam, :) és nekem teljesen zajtalannak tűnt, ma is így emlékszem rá. Emlékszem, olyan 100-asnak tippeltük a sebességet, de mondta a tulaj, hogy nézzük meg az órát, és a mellette ülő kolléga nem akart hinni a szemének, 170-et mutatott. A kocsi egyébként 1-2 éves volt, akkoriban hozta a mérnök tulaj nyugatról, miután Kubában volt egy-két éves szakmai kiküldetésen.
A mellette ülőnek amúgy Warszawa-ja volt. :)
@@pirosszirom8998 Az lehetett olyan valós 150.
@@henriktoth56 Lehet, azt ugyan nem tudom, milyen motorral volt szerelve ez a citroen, de az tény, hogy 150 is egészen futurisztikus sebesség volt, főleg itt mifelénk. Na, meg az emlékek is csalósak lehetnek. Pl. utaztam Volgával és Warszawa-val, és ezekre is úgy emlékszem, hogy teljesen zajtalanok voltak.
Bovden húzza a lámpákat!
Autónak azt hívjuk, aminek a lámpája kerek.