Hát, Walter, a gyártókról alkotott véleményeddel teljesen egyet értek! Két nyomtatóm van: Az első egy Creality Ender 2 pro. Már akkor amikor vettem, akkor éreztem, hogy kivezetés alatt, emrt már nem sok helyen volt megtalálható, de úgy gondoltam, hogy kezdésnek jó lesz, mert olcsó. Jó is, imádom, kicsi dolgokra perfekt. Ismerem a korlátjait, nem nagyon gondolkodom fejlesztésében már, mert azt elengedtem, mikor mindenhol megszűnt forgalomban lenni. Második nyomtatóm egy Biqu B1 volt. Ez a mai napig forgalomban van. Azért múlt idő, mert már B2-nek kell nevezni az upgrade-jei miatt. Azonban hiába van még forgalomban, a gyártó nagyon, de nagyon nem foglalkozik már vele. Mindkettő gyártóra igaz, hogy a nyomtatókról megtalálhatóak még információk, mások is használják, printables-en találni hozzájuk kiegészítőket és a github oldalukon még mindig szaporodnak a hiba jelentések, hogy a felhasználók milyen hibába ütköztek és kérik annak kijavítását. A gyártó oldaláról zéró a reakció. Pl a B2. A Biqu még forgalmazza a dual color szettjét hozzá, amitől nevet vált a gép, de a firmware-hez már több mint 3 éve nem nyúltak. A CE2p-nél módosítottam rá egy Marlin-t összeollózott leírások alapján, amivel ugyan szívtam egy keveset, ráment pár napom, de most működik és jó, ha szépet akarok nyomtatni, akkor ott van. De ha nagyot, akkor csak a BQ jöhet szóba, ami viszont hemzseg a gyermek betegségétől. Mindezek miatt gondolkodom is egy Voron-on, csak a múltkor nagyon megtetszett a Quidi tech nyomtató teszted.
Nem vagy semmi művész úr 🙂 Még ha valami idegtépően rossz azt is képes vagy egy teszt erejéig részletesen körül járni nem csodálkozom hogy úgy kifényesedett az évek alatt a kobakod mint nekem azért az ilyen dolgokhoz tényleg rengeteg türelem kell. Respekt 🙂 Valószínű a kínai gyártó szoftvermérnökeinél céges házassági bulit tartottak és túl sok Kao Liang Chiew üveg fogyott aznap de hogy mégse maradjanak le a versenypiacról idő előtt sikerült úgy kilőni a terméket a piacra hogy nem jutott idejük a tesztre sem és ennek köszönhető a rengeteg anomália
Nekem a kistestvére a T1 van. Nyár vége óta van meg. Eddig csak egyetlen olyan hibás nyomtatást sikerült csinálnom, aminek nem tudtam az okát megmagyarázni, a többi nyomtatásom vagy jól sikerült, vagy ABS anyag esetén a sarkoknál volt némi felkunkorodás a hideg helyiség miatt. Nemrég felraktam a szeletelőjük újabb 2.0.2 változatát, és amit azzal csináltam abban mindenféle rétegeltolódások lettek, sőt le is vált az asztalról. Szerencsére a kamerás megfigyelés által még hamar észrevettem a hibát, így időben le tudtam állítani. Az okát már nem fogom megtudni, mert gyorsan letöröltem a g kód fájlt és visszatértem a régebbi szeletelőre (1.1.5). Ezzel szeletelve és kinyomtatva már jó lett az eredmény. A legnagyobb bajom a masinával a hangja, ezért száműzve lett a garázsba, mert az a porszívó hang tényleg elviselhetetlen (ABS-t mondjuk amúgy sem nyomtatnék lakásban). Sajnos így télen a fűtés hiánya miatt nem tudok nagyobb ABS tárgyakat nyomtatni, mert a zárt kamrát sem tudja az asztal rendesen befűteni a 4 fokos helyiségben, így a zsugorodás miatt hajlamos a sarkoknál felválni a tárgy (nyáron és ősz elején nem volt még ez gond, ezért gyanítom, hogy ez az oka). Elsősorban funkcionális dolgokat szoktam nyomtatni, ezért fontos az ABS használata. A hardverral nekem nincs egyenlőre bajom, de tény, hogy szoftverügyileg még van hova fejlődniük.
Szia Walter! Ha kell segítség letakarítanina fejet szívesen segítek. Illetve ha megválnál a szekrénytől felszántott pei lappal gombócostól, nyugodtan keress meg és megegyezünk.
@@balintricsi Szervizelünk is nyomtatókat. esetek 95% föleg a deltáknál a fElhasználói hiba miatt lesz hasonló kis gombóc a fejből. FlSunk v400 volt az utolsó ilyen páciens. de nem csak delták járnak felénk :D
@@balintricsi Sajnos ha össze mocskolja magát és nincs idő / tapasztalat, akkor néha jó a külső segítség (nem is beszélve arról, hogy ebben a formában legalább ezt is láthatjuk élőben mi is) :)
Az artillery x4 pro eleinte pont ilyn szar volt, de mostanra vagy 3-4 frissítés után egészen össze szedte magát. Kár hogy a kotyogó lineárissinre nincs online frissaítés.
Jó lenne a T1-ről is egy teszt. Kíváncsi lennék, hogy azt mennyire rontották el. Bár a V400-hoz képest mindenképp egy visszaesés, mert jóval kisebb is.
Igazából megcsinálják a hardvert még normálisan, de a szoftveres részét meg még béta fáézisnak se nevezhető módon adják ki, és mivel gondolom a pénzügy a nyakukon liheg, kiadják hogy csak lesz majd valami...
@@Polika270A verseny öldöklő... A Bambulab X1 óta mimdenki klipperes gyors nyomtatót akar fejleszteni. Szerintem azért küldik el ilyen állapotban, hogy minél előbb bejelentsék, reklámozzák, akkor is ha a firmware még reszelésre szorul. Waltert is sürgették. Azt viszont nem tudhatták, hogy Walter nem egy nyomtatásra szakosodott emberke, hanem egy user aki laikusként akarja tesztelni. Mivel a firmware béta, persze, hogy nem sikerült. Igornak ment volna, az biztos. Ő is elmondta volna, hol kellett belenyúlni, mit kell beállítani, de neki ment volna szépen... Na mindegy.
@@jakabgipsz4788 Azért azt sem érdemes elfelejteni, hogy a hasonló sürgetéssel, főleg ennyi hibával tele, csak saját magukat rúgják bokán a gyártók. Persze, az ilyen jellegű csatornák hamar megmutatják a jónépnek, hogy itt az új nyomtató, de ha hibáiból fakadóan jóformán használhatatlannak vannak bemutatva, nem hogy ezt a nyomtatót, de lehet hogy a gyártó más modelljeit is inkább elkerülik az emberek. A döntő többséget nem fogja érdekelni, hogy később milyen firmware lesz rá, ha mindenhonnan azt hallják vissza, hogy most nem jó. Ha később ezt javítják is, azt már senki nem fogja reklámozni.
Tudom, hogy nem válaszolsz az itt feltett kérdésekre, szóval ezek amolyan költőiek lesznek: Nem lehet, hogy valami mechanikai problémája van, ami nagy sebességen egy bizonyos időután jön ki? Értem ez alatt, hogy valami felmelegszik fellazul és az egész szerkentyű eldobja magát? Lehet, hogy kis sebességen még működőképes lenne. Bár azt is értem, hogy neked mint tesztelőnek az a dolgod, hogy a gép korlátait és esetleges hiányosságait fetárd. A másik kérdés, hogy egy masszív hőlégfúvós melegítéssel nem lehetne róla lehámozni a filament-et, ami ráragadt? Nekem egyébként tetszik ez a bazi nagy masszív kialakítás!
Várj vele egy picit, elvileg év vége felé adnak ki egy új nyomtatót bambuék, ez már megerősített. Hátha olcsóbb lesz a mostani választék. (A1, X1C van, imádom mindkettőt).
Én őszintén sajnálom, hogy ez történt. Talán majd egy RENDES szoftwerfrissítéssel megcsinálják. Szerintem nem menthetetlen, de ez már nem rajtunk múlik.
A képet meglátva, aut hittem egy raklap napelem. ...Na momdom, lesz egy Érsek is a magyarországi sziget üzem pápája mellett? 😄 Amugy van olyan aki magánszemélyként tényleg berendelt egy raklappal?
Ezért mondom azt, hogy aki nyomtatni akar, az Bambulabot vegyen (Jelenleg A1 combot nyúzok január óta, kb napi 12-16 órát megy, semmi baja. X1 combót is használok 1 hónapja kb, szintúgy hibátlan), aki szenvedni, csak tesztnyomtatásokat csinálni, ideggörcsöt kapni szeretne, az nyugodtan vehet mást :D.
Ha megharagszol, ha nem...elmondom, hogy rengeteg tesztet megnéztem és mások igenis boldogultak vele. Igaz ők már láttak 3D nyomtatókat és sokkal kreatívabban állnak az ilyen tesztekhez. ruclips.net/video/bwZUD8_Af6o/видео.html A 3D nyomtatás soha nem lesz olyan, amilyennek te azt gondolod, vagy szeretnéd. Mivel ebben a műfajban tized, század milliméterek is számítanak, soha sem lesz (vagy csak igen ritkán) hogy a dobozból kivett nyomtató, azonnal teszi a dolgát. Ehhez a hobby -hoz azért kell egyfajta műszaki alapismeret, anyagismeret, elméleti tudás. Mivel ez a nyomtató igen masszív, ahogy te is mondod, kizártnak tartom, hogy ez mechanikai hiba lenne. Inkább gondolom, hogy nem végeztél alapos kalibrálást. Mondjuk az OrcaSlicer-ben találhatóakkal. Be kell állítani igen precízen a Z-offsetet, az anyagáramlást, megnézni, hogy a szíjak elég feszesek-e. Ezek után egy teljes asztalt beborító first layer tesztet. Ha az tökéletes, akkor szinte kizárt, hogy a tárgy feljön az asztalról és ez történik. Láttam pár ilyet és mindig kiderült, hogy USER-ERROR! Egy igazi teszt akkor ér valamit, ha ugyanazokat a pontokba szedett dolgokat minden nyomtatónál egységesen letesztelsz. Amire gondolok: Android applikációval (műszer híján) ugyanabból a távolságból leteszteled a standby/üzemi zajszintet, utóbbit csukott ajtóval is, ha zárható. ugyanazzal az anyaggal kinyomtatsz egy tolerancia tesztet, lemérve a nyomtatási időt....stb. (ajánlott tanulmányozásra: www.youtube.com/@AuroraTech vagy ez a tematikát illetően: www.youtube.com/@Tech2hu) Így csak egy történet rólad, a hozzáállásodról és nem igazán a nyomtatóról szól, végül is nem látjuk működés közben. Már múltkor is említettem, hogy ne tesztelj nyomtatókat, mert igen hiányosak az ez irányú ismereteid. Nem kétlem a nagy tudásodat, tapasztalataidat más dolgokkal kapcsolatban.
Nem haragszom meg, hiszen mindenkinek lehet véleménye. Szerintem egy teszt hozzáállás kérdése és ez nagyban befolyásolja a néző / leendő vásárló véleményét. Jessy bá esetében, hogy csak két dolgot említsek, elmondja, hogy van time-lapse funkció és ez visszanézhető a kijelzőn "unique qool feature" szerinte. Persze csak haszontalan, ha nem letölthető. Ja, hogy ezt elfelejtette megemlíteni?...(mellesleg neki egy time-lapse videót rögzített, de le tudta tölteni, nekem többet, de nem tudtam letölteni) Rögtön utána a filamentszárító, szárazon és melegen tartja a filamentet és ki-be kapcsolható plusz állítható az idő. És remek, hogy elöl kapott helyet. Aaaha... és hogy nem állítható a hőfok, így nem jó minden anyaghoz? Hogy nem jelzi ki a páratartalmat, hogy ezeket az infókat nem látjuk a webes felületen? Ja elsiklott felette, megesik . Egy árva szó nem esik az AI vagy egyéb biztonsági funkciók működésképtelenségéről, ahogy sok egyéb negatívumról sem. Így ha reklámfilmeket szeretnél nézni termékekről sajna rossz helyen jársz. Nem igazán értem miért nem elvárás, hogy a dobozból kivett nyomtató működjön? Autó, hűtő, TV, mobiltelefon, tintasugaras nyomtató ezek esetében is napokat töltesz el vele a használatba vétel előtt? Nyilván kell a kalibráció, amit ez elméletileg automatikusan végez, de mégse. A nyomtató masszív, de nincs meg hozzá a szoftveres rész. Egy IPhone Ios nélkül csak poháralátét lenne. Én kész terméket vásárolok, nem hardwaret arra ott a Voron, ahogy látom Te is ezt az utat kedveled. Nem végeztem alapos kalibrálást az OrcaSlicerrel. A gyártó nem ezt adja hozzá, miért kéne egy más gyártó szeletelőjével rendbe hoznom az ő gépüket? A Z offset +-0,05mm-t állítható, ez a gyári limit ami semmire sem elég. Ja, hogy módosítsam a config file-t kösz nem, az a gyártó dolga. Ha a gép 70C fokon szintez és kalibrál utána 110C fokos asztalra nyomtatok pontsemmit nem ér a szintezésem. Módosítsam a config file-t persze... Kétségtelenül meg lehet oldani a dolgokat és ki lehet javítani a hibákat, így nézve valóban USER-ERROR! a kérdés, hogy meddig, hiszen open source a szoftveres rész alapja így a nulláról is megalkothatnám a firmware-ét. Úgy érzem ez a gyártó dolga lenne. Ismét említed az "igazi teszt" dolgot van egy jó hírem, magyar nyelven ez a piaci rés szóval hajrá, úgy kell a nézőknek mint egy falat kenyér és én nagylelkűen átengedem neked ezen videók elkészítésének lehetőségét. Plusz ott az említett AuroraTech csatorna ahol eleve elérhetőek az adatok és összehasonlítások, minek csináljam meg újra? Aki ért angolul az onnét is megtudja, aki meg nem az úgyse fog firmware-t configurálni ergó nem neki való a nyomtató ami nem működik tökmindegy hány dB a hangnyomása 82,5cm-ről. Tematikát illetően Laci valóban remek videókat készít, de teljesen másik témakör, nem rémlik az a videója ahol stock androidot konfigurál, hogy működjön a csindjungfón telefonként mivel alapból nem csatlakozik a PannonGSM hálózatához egy elírt sor miatt a kódban. Én is kedvelem a Gasztroangyal epizódokat és a tematikát, mégse lehet átültetni 3D nyomtatásra. És a végére, ha már személyeskedünk, köszönöm a véleményed, de továbbra is azt csinálok amit szeretnék, neked pedig javaslom azt nézd meg ami érdekel és megfelel kifinomult igényeidnek ilyen téren, ha nem találsz ilyet vagy a felhasználói oldalon van a hiba (USER-ERROR!) vagy ráleltél egy még le nem fedett témakörre melyben érdemes elkezdeni youtube videókat készíteni. Már múltkor is említhettem volna, hogy ne írj kommenteket, mert igen hiányosak az ez irányú ismereteid. Nem kétlem a nagy tudásodat, tapasztalataidat más dolgokkal kapcsolatban.
@@reebwalter1 Ha veszel egy porszívót, egy TV-t, vagy egy mikrosütőt, az kivéve a dobozból, jól működik. A nyomtató nem ilyen. Pár éve a klipper firmware előtt, nem is árultak olyan nyomtatókat ami készen volt. KIT -ben árulták, amit a vásárlók raktak össze. Emiatt sok állítgatásra, reszelgetésre volt szükség. Már akkor láttam, hogy ez sosem lesz a teljesen laikusok "sportja". Mostanában a Bambulab X1 -el sikerült elérni, hogy a dobozból kivéve 95% -ban működik. (Láttam videókat sikertelen nyomtatásról) Ha azt gondolod, hogy a dobozból kivett nyomtatót úgy teszteled mint egy laikus, akkor 10 ből 3 fog működni és 7 nyomtatót húzol le, olyan miatt ami könnyen elhárítható lett volna. Pld. a szeletelőben van Z offset opció, ha a firmware-ben nem tudod. Ha pedig nem hagysz magára egy még nem teljesen kipróbált, nem beállított nyomtatót, akkor nem lesz a hotendből műanyag labda... Ezért ez egy USER ERROR, amit szépen a Sunlu nyakába varrtál. Végül is ez is teszt: megmutatja, hogy egy teljesen laikus ne vegyen meg egy igen drága nyomtatót. Egyébként nem a személyeskedés volt a célom, hanem 3D nyomtatást szeretőként és értőként, megint csalódnom kellett, hogy a (ehhez) hiányos ismereteid és fura hozzáállásod miatt teszt helyett egy monológot kaptam, hogy ez miért nem jó...
@@kmicu75 amivel szintén vannak gondok. Fúvoka szeret eltörni tőben. Elkopik a szén és üvegszálas, valamint a glow filamentektől... És akkor elviszed a nyomtató szervízbe? Nem árt érteni hozzá...
Uhh.. Nagyon sajnálom, látszik hogy nem a megszokott formában vagy. Telejesen igazad van, abban hogy ha vesz az ember valamit az úgy működjön ahogy le van írva. Minden vásárlasom előtt szinte, utánna nézek a terméknek és a papir alapján választok. Tapasztaltam már hogy hozzászólásokat nem néztem csak a papirt, bumm kapufa. Bosszantó.
Ennyi pénzért ekkora lomot 😂 vicc az egész, szomorú hogy kifizet az ember ennyi pénzt és ezt kapja mázli hogy ingyen odaadták neked, jó lesz tyúkolnak 😅 az áráért ott a Bambulab X1C és elengedheti az ember ezeket a problémákat .
Illetve vehetsz Bambut és elfelejted ezt a sok szívást. Kezdőként mondom, 30 perc kicsomagolással és már ment a nyomtatás. Azóta 1000+ óra van az A1-ben és nemrég jött meg az X1C. Igen elfogult vagyok bumbuékkal. Volt kb 5 féle creality, na azok mind kuka ha nem pöcsölni akarsz a nyomtatóval hanem nyomtatni.
Nagyon dühösnek tűnt, és úgy érezte, az S1-nek nem szabadna ilyennek lennie . Nagyon dühösnek tűnsz, és úgy érzed, hogy az S1-nek nem szabadna ilyennek lennie, a V400-hoz képest sok hozzáadott funkció van, de ezek a funkciók nem tökéletesek.
Bocsi, de nem értek valamit. Mi az hogy 40000mm/s GYORSULÁS? A gyorsulás mértékegysége a m/s^2. Ha erre gondoltál - és csak véletlenül elrontottad -, akkor ne haragudj, de én ezt nem hiszem (mármint nem azt, hogy elrontottad, hanem, hogy képes rá :D). 40.000mm az 40 m. Azaz 40m/s^2-el képes gyorsulni? Vagyis 1 sec alatt 0-ról 144km/h-ra ? Vagy más megközelítésben 1 ezredmásodperc alatt 40 mm-t (4cm) képes irányváltani (azaz jobbra megy 20mm/sec-el, és egy ezredmásodperc alatt már balra megy ugyanannyival)? Kicsit irreálisnak tűnik nekem egy mechanikai eszköznél.
igen az acceleration érték mm/s^2 és ennek a gépnek tényleg 40.000 van megadva. nincs ebben semmi fura, a bambulab gépeknek 60.000 értéket lő be a gyártó. a piac alján lévők átlag 3000 míg az építettek 10-80e között mozognak. igaz ahogy ebben a gépben is azokban is szervo motorok vannak nem stepperek mint az olcsóbb kategóriában. az már más kérdés, hogy nem fognak soha kigyorsulni ennyit, mert 1 nS alatt már jön az irányváltás. a jelenlegi csúcstartó gép 100.000mm/s^2 tart. ára valahol a holdra szállás mértékével vetekszik.
"Üdvözlök mindenkit a Rossz 3D Nyomtatók Sorozat legújabb epizódjában, ma az FLSUN S1-et hoztam el nektek" 😂 😆
😅😂
Oktoberbe arra járok elviszem neked a vasba😅😂
😂
Hát, Walter, a gyártókról alkotott véleményeddel teljesen egyet értek!
Két nyomtatóm van: Az első egy Creality Ender 2 pro. Már akkor amikor vettem, akkor éreztem, hogy kivezetés alatt, emrt már nem sok helyen volt megtalálható, de úgy gondoltam, hogy kezdésnek jó lesz, mert olcsó. Jó is, imádom, kicsi dolgokra perfekt. Ismerem a korlátjait, nem nagyon gondolkodom fejlesztésében már, mert azt elengedtem, mikor mindenhol megszűnt forgalomban lenni.
Második nyomtatóm egy Biqu B1 volt. Ez a mai napig forgalomban van. Azért múlt idő, mert már B2-nek kell nevezni az upgrade-jei miatt. Azonban hiába van még forgalomban, a gyártó nagyon, de nagyon nem foglalkozik már vele.
Mindkettő gyártóra igaz, hogy a nyomtatókról megtalálhatóak még információk, mások is használják, printables-en találni hozzájuk kiegészítőket és a github oldalukon még mindig szaporodnak a hiba jelentések, hogy a felhasználók milyen hibába ütköztek és kérik annak kijavítását.
A gyártó oldaláról zéró a reakció.
Pl a B2. A Biqu még forgalmazza a dual color szettjét hozzá, amitől nevet vált a gép, de a firmware-hez már több mint 3 éve nem nyúltak.
A CE2p-nél módosítottam rá egy Marlin-t összeollózott leírások alapján, amivel ugyan szívtam egy keveset, ráment pár napom, de most működik és jó, ha szépet akarok nyomtatni, akkor ott van. De ha nagyot, akkor csak a BQ jöhet szóba, ami viszont hemzseg a gyermek betegségétől.
Mindezek miatt gondolkodom is egy Voron-on, csak a múltkor nagyon megtetszett a Quidi tech nyomtató teszted.
Nem vagy semmi művész úr 🙂 Még ha valami idegtépően rossz azt is képes vagy egy teszt erejéig részletesen körül járni nem csodálkozom hogy úgy kifényesedett az évek alatt a kobakod mint nekem azért az ilyen dolgokhoz tényleg rengeteg türelem kell. Respekt 🙂 Valószínű a kínai gyártó szoftvermérnökeinél céges házassági bulit tartottak és túl sok Kao Liang Chiew üveg fogyott aznap de hogy mégse maradjanak le a versenypiacról idő előtt sikerült úgy kilőni a terméket a piacra hogy nem jutott idejük a tesztre sem és ennek köszönhető a rengeteg anomália
Bambu Lab 3D nyomtató teszt nem várható? Idegnyugtató lenne számodra a sok hulladék után. :)
Nagyon szeretem Walterben, hogy ennyire őszinte. Ezért én is szívesen megnéznék tőle egy-két Bambulab-os videót. Kíváncsi lennék a véleményére! :)
Én is kíváncsi lennék, tervezek is venni de már nem merem.
Nekem a kistestvére a T1 van. Nyár vége óta van meg. Eddig csak egyetlen olyan hibás nyomtatást sikerült csinálnom, aminek nem tudtam az okát megmagyarázni, a többi nyomtatásom vagy jól sikerült, vagy ABS anyag esetén a sarkoknál volt némi felkunkorodás a hideg helyiség miatt. Nemrég felraktam a szeletelőjük újabb 2.0.2 változatát, és amit azzal csináltam abban mindenféle rétegeltolódások lettek, sőt le is vált az asztalról. Szerencsére a kamerás megfigyelés által még hamar észrevettem a hibát, így időben le tudtam állítani. Az okát már nem fogom megtudni, mert gyorsan letöröltem a g kód fájlt és visszatértem a régebbi szeletelőre (1.1.5). Ezzel szeletelve és kinyomtatva már jó lett az eredmény. A legnagyobb bajom a masinával a hangja, ezért száműzve lett a garázsba, mert az a porszívó hang tényleg elviselhetetlen (ABS-t mondjuk amúgy sem nyomtatnék lakásban). Sajnos így télen a fűtés hiánya miatt nem tudok nagyobb ABS tárgyakat nyomtatni, mert a zárt kamrát sem tudja az asztal rendesen befűteni a 4 fokos helyiségben, így a zsugorodás miatt hajlamos a sarkoknál felválni a tárgy (nyáron és ősz elején nem volt még ez gond, ezért gyanítom, hogy ez az oka). Elsősorban funkcionális dolgokat szoktam nyomtatni, ezért fontos az ABS használata. A hardverral nekem nincs egyenlőre bajom, de tény, hogy szoftverügyileg még van hova fejlődniük.
Szia Walter! Ha kell segítség letakarítanina fejet szívesen segítek. Illetve ha megválnál a szekrénytől felszántott pei lappal gombócostól, nyugodtan keress meg és megegyezünk.
15:49 itt tartok a videón, de ez eddig egy baromi korrekt videónak tűnik! Elismerésem!
Korrekt?
Nem jól állította be. Erről nem győződött meg. Magára hagyta ennek ellenére. Elbaszódott és ezt beismerte...korrekt, csak nem teszt...
Najó én szakadok, ez nagyon jó 👍🏻 🤣🤣🤣🤣🤣
Engem is jól megbüntethetnének egy ilyen nyomtatóval.
Ez remek videónak ígérkezik 😂
De nem az! Sok a szöveg! Mint mindig...
@@akosjancsomert mit csináljon? Lerajzolja?
@@akosjancso akkor keress egy diófát és hallgass az ösztöneidre 😚
@@vittya4373😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂 Egyeseknek az is kevés lenne.😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
@@akosjancso Akkor miért nézed? :O
Hozd el hoznák, nem ez lesz az első FlSun aminek a fejét kipucoljuk ;) 3DPS -néven megtalálsz. hozhatsz kamerát is :D
Az, komoly :(
@@balintricsi Szervizelünk is nyomtatókat. esetek 95% föleg a deltáknál a fElhasználói hiba miatt lesz hasonló kis gombóc a fejből. FlSunk v400 volt az utolsó ilyen páciens. de nem csak delták járnak felénk :D
@@balintricsi Sajnos ha össze mocskolja magát és nincs idő / tapasztalat, akkor néha jó a külső segítség (nem is beszélve arról, hogy ebben a formában legalább ezt is láthatjuk élőben mi is) :)
Az artillery x4 pro eleinte pont ilyn szar volt, de mostanra vagy 3-4 frissítés után egészen össze szedte magát. Kár hogy a kotyogó lineárissinre nincs online frissaítés.
Megnéztem az egész videót, és úgy érzem, hogy az S1 potenciálja még jó. Tesztelni fogod az open-source firmware-t?
Jónapot kívánok, közúti ellenőrzés. Meg tudná mutatni a nyomtatója db killerét?
Tehát kaptál egy kupac kakit... :)
Jó lenne a T1-ről is egy teszt. Kíváncsi lennék, hogy azt mennyire rontották el. Bár a V400-hoz képest mindenképp egy visszaesés, mert jóval kisebb is.
Épp ezek miatt leállok egy időre a product reviewekkel. Nagyon rossz tendencia van a Kínai gyártóknál mostanában.
Igazából megcsinálják a hardvert még normálisan, de a szoftveres részét meg még béta fáézisnak se nevezhető módon adják ki, és mivel gondolom a pénzügy a nyakukon liheg, kiadják hogy csak lesz majd valami...
@@Polika270A verseny öldöklő...
A Bambulab X1 óta mimdenki klipperes gyors nyomtatót akar fejleszteni.
Szerintem azért küldik el ilyen állapotban, hogy minél előbb bejelentsék, reklámozzák, akkor is ha a firmware még reszelésre szorul.
Waltert is sürgették.
Azt viszont nem tudhatták, hogy Walter nem egy nyomtatásra szakosodott emberke, hanem egy user aki laikusként akarja tesztelni.
Mivel a firmware béta, persze, hogy nem sikerült.
Igornak ment volna, az biztos. Ő is elmondta volna, hol kellett belenyúlni, mit kell beállítani, de neki ment volna szépen...
Na mindegy.
@@jakabgipsz4788 Azért azt sem érdemes elfelejteni, hogy a hasonló sürgetéssel, főleg ennyi hibával tele, csak saját magukat rúgják bokán a gyártók. Persze, az ilyen jellegű csatornák hamar megmutatják a jónépnek, hogy itt az új nyomtató, de ha hibáiból fakadóan jóformán használhatatlannak vannak bemutatva, nem hogy ezt a nyomtatót, de lehet hogy a gyártó más modelljeit is inkább elkerülik az emberek. A döntő többséget nem fogja érdekelni, hogy később milyen firmware lesz rá, ha mindenhonnan azt hallják vissza, hogy most nem jó. Ha később ezt javítják is, azt már senki nem fogja reklámozni.
Maradok a Bambulab A1 Mini és A1 nél :P
Tudom, hogy nem válaszolsz az itt feltett kérdésekre, szóval ezek amolyan költőiek lesznek:
Nem lehet, hogy valami mechanikai problémája van, ami nagy sebességen egy bizonyos időután jön ki? Értem ez alatt, hogy valami felmelegszik fellazul és az egész szerkentyű eldobja magát? Lehet, hogy kis sebességen még működőképes lenne.
Bár azt is értem, hogy neked mint tesztelőnek az a dolgod, hogy a gép korlátait és esetleges hiányosságait fetárd.
A másik kérdés, hogy egy masszív hőlégfúvós melegítéssel nem lehetne róla lehámozni a filament-et, ami ráragadt?
Nekem egyébként tetszik ez a bazi nagy masszív kialakítás!
Som Lajos átment youtubernek?? 😁
Hallod, kajak azt hittem, hogy basszer szóló tutorial videó lesz!
:)
Top komment! Nekem Runcájsz jutott eszembe
@@Daredevil19790921 Rumcàjsz, nem Runcàjsz…de igen
A SuperRacer-t a te videót alapján választottam régebben. Most tervezek egy Bambu nyomtatót venni de az SR annyira jó hogy megtartom mellé😅
Várj vele egy picit, elvileg év vége felé adnak ki egy új nyomtatót bambuék, ez már megerősített. Hátha olcsóbb lesz a mostani választék. (A1, X1C van, imádom mindkettőt).
Én őszintén sajnálom, hogy ez történt. Talán majd egy RENDES szoftwerfrissítéssel megcsinálják. Szerintem nem menthetetlen, de ez már nem rajtunk múlik.
Elküldhetem a címem? A szállítást megengedem magamnak, tetszik az S1 kinézete, és van tapasztalatom a használatában.
A képet meglátva, aut hittem egy raklap napelem.
...Na momdom, lesz egy Érsek is a magyarországi sziget üzem pápája mellett? 😄
Amugy van olyan aki magánszemélyként tényleg berendelt egy raklappal?
Idegbe gyűttem Maaónika...😂😂😂
Szia Walter! Hagyd abba a dühöt, és küldd el nekem .
Valld be bele akarsz őszülni ezekbe a nyomtató tesztekbe, mert ahogy nézem jó úton haladsz, így már az ünnepekre meg lesz az ősz szakál.
Nem neki való.
Én értem, hogy felvetted ezeket a göncöket a videó miatt, de ezek neked ott voltak a szekrényben....😂
És akkor mivan?
Cr6-se egy igásló; de, le kéne cserélnem.. k1c -vel szemezgetek, de kezd elmenni a kedvem az új technikától..
nitpick: 1200 / 400 = 3 :D 17:08
A külső fal nyomtatási sebessége 400, a kitöltési sebesség 800, az utazási sebesség 1200 . Mérges volt az üvegajtó miatt.
Hát tiszta Som Lajos vagy így kinézetre..😉
Ezért mondom azt, hogy aki nyomtatni akar, az Bambulabot vegyen (Jelenleg A1 combot nyúzok január óta, kb napi 12-16 órát megy, semmi baja. X1 combót is használok 1 hónapja kb, szintúgy hibátlan), aki szenvedni, csak tesztnyomtatásokat csinálni, ideggörcsöt kapni szeretne, az nyugodtan vehet mást :D.
Dobj be egy pálinkát, az segít ;)
700rongyot kiadni egy talicska szarert... :/
marad az Ender 3 és az Ender 5 :D
CHILL WALLY... CHILL
16:58 - bocsi, 3szorosa.... matematikus is néz teeeee... :D
Ehhez aztán nagy matematikusnak kell lenni,hogy ki tudja számolni az ember, két számológép is kellett hozzá
@@fidlermark6485 jaja, neked el is hiszem. ;)
Na. Az első perc után már el is döntöttem, nem veszem meg. Köszi.
(igaz, tervben se volt, de ezt fixen nem.) x)
Ennyi elég is volt!
Műfaszokra van szerintem.
Hát akkor nagy csalódás ez a nyomtató :( Sokkal nagyobb reményeket fűztem hozzá. Nem is értem miért rontják el mindig a brandet. :/
Fel a fejjel! Mindenkinek lehet rossz napja-hete....
Vagy le a fejjel (tisztításhoz)
6:05 "mert fogantyu nincs rajta"
Mar bocs, de az a fekete "bigyo" az mi az odlalan, ha nem fogantyu?
szerintem ditekt szivattak :)
"direkt"
Ha megharagszol, ha nem...elmondom, hogy rengeteg tesztet megnéztem és mások igenis boldogultak vele. Igaz ők már láttak 3D nyomtatókat és sokkal kreatívabban állnak az ilyen tesztekhez. ruclips.net/video/bwZUD8_Af6o/видео.html
A 3D nyomtatás soha nem lesz olyan, amilyennek te azt gondolod, vagy szeretnéd.
Mivel ebben a műfajban tized, század milliméterek is számítanak, soha sem lesz (vagy csak igen ritkán) hogy a dobozból kivett nyomtató, azonnal teszi a dolgát.
Ehhez a hobby -hoz azért kell egyfajta műszaki alapismeret, anyagismeret, elméleti tudás. Mivel ez a nyomtató igen masszív, ahogy te is mondod, kizártnak tartom, hogy ez mechanikai hiba lenne. Inkább gondolom, hogy nem végeztél alapos kalibrálást.
Mondjuk az OrcaSlicer-ben találhatóakkal.
Be kell állítani igen precízen a Z-offsetet, az anyagáramlást, megnézni, hogy a szíjak elég feszesek-e. Ezek után egy teljes asztalt beborító first layer tesztet. Ha az tökéletes, akkor szinte kizárt, hogy a tárgy feljön az asztalról és ez történik.
Láttam pár ilyet és mindig kiderült, hogy USER-ERROR!
Egy igazi teszt akkor ér valamit, ha ugyanazokat a pontokba szedett dolgokat minden nyomtatónál egységesen letesztelsz. Amire gondolok:
Android applikációval (műszer híján) ugyanabból a távolságból leteszteled a standby/üzemi zajszintet, utóbbit csukott ajtóval is, ha zárható.
ugyanazzal az anyaggal kinyomtatsz egy tolerancia tesztet, lemérve a nyomtatási időt....stb. (ajánlott tanulmányozásra: www.youtube.com/@AuroraTech vagy ez a tematikát illetően: www.youtube.com/@Tech2hu)
Így csak egy történet rólad, a hozzáállásodról és nem igazán a nyomtatóról szól, végül is nem látjuk működés közben.
Már múltkor is említettem, hogy ne tesztelj nyomtatókat, mert igen hiányosak az ez irányú ismereteid.
Nem kétlem a nagy tudásodat, tapasztalataidat más dolgokkal kapcsolatban.
Nem haragszom meg, hiszen mindenkinek lehet véleménye. Szerintem egy teszt hozzáállás kérdése és ez nagyban befolyásolja a néző / leendő vásárló véleményét. Jessy bá esetében, hogy csak két dolgot említsek, elmondja, hogy van time-lapse funkció és ez visszanézhető a kijelzőn "unique qool feature" szerinte. Persze csak haszontalan, ha nem letölthető. Ja, hogy ezt elfelejtette megemlíteni?...(mellesleg neki egy time-lapse videót rögzített, de le tudta tölteni, nekem többet, de nem tudtam letölteni) Rögtön utána a filamentszárító, szárazon és melegen tartja a filamentet és ki-be kapcsolható plusz állítható az idő. És remek, hogy elöl kapott helyet. Aaaha... és hogy nem állítható a hőfok, így nem jó minden anyaghoz? Hogy nem jelzi ki a páratartalmat, hogy ezeket az infókat nem látjuk a webes felületen? Ja elsiklott felette, megesik . Egy árva szó nem esik az AI vagy egyéb biztonsági funkciók működésképtelenségéről, ahogy sok egyéb negatívumról sem. Így ha reklámfilmeket szeretnél nézni termékekről sajna rossz helyen jársz.
Nem igazán értem miért nem elvárás, hogy a dobozból kivett nyomtató működjön? Autó, hűtő, TV, mobiltelefon, tintasugaras nyomtató ezek esetében is napokat töltesz el vele a használatba vétel előtt?
Nyilván kell a kalibráció, amit ez elméletileg automatikusan végez, de mégse.
A nyomtató masszív, de nincs meg hozzá a szoftveres rész. Egy IPhone Ios nélkül csak poháralátét lenne. Én kész terméket vásárolok, nem hardwaret arra ott a Voron, ahogy látom Te is ezt az utat kedveled.
Nem végeztem alapos kalibrálást az OrcaSlicerrel. A gyártó nem ezt adja hozzá, miért kéne egy más gyártó szeletelőjével rendbe hoznom az ő gépüket? A Z offset +-0,05mm-t állítható, ez a gyári limit ami semmire sem elég. Ja, hogy módosítsam a config file-t kösz nem, az a gyártó dolga. Ha a gép 70C fokon szintez és kalibrál utána 110C fokos asztalra nyomtatok pontsemmit nem ér a szintezésem. Módosítsam a config file-t persze...
Kétségtelenül meg lehet oldani a dolgokat és ki lehet javítani a hibákat, így nézve valóban USER-ERROR! a kérdés, hogy meddig, hiszen open source a szoftveres rész alapja így a nulláról is megalkothatnám a firmware-ét. Úgy érzem ez a gyártó dolga lenne.
Ismét említed az "igazi teszt" dolgot van egy jó hírem, magyar nyelven ez a piaci rés szóval hajrá, úgy kell a nézőknek mint egy falat kenyér és én nagylelkűen átengedem neked ezen videók elkészítésének lehetőségét. Plusz ott az említett AuroraTech csatorna ahol eleve elérhetőek az adatok és összehasonlítások, minek csináljam meg újra? Aki ért angolul az onnét is megtudja, aki meg nem az úgyse fog firmware-t configurálni ergó nem neki való a nyomtató ami nem működik tökmindegy hány dB a hangnyomása 82,5cm-ről.
Tematikát illetően Laci valóban remek videókat készít, de teljesen másik témakör, nem rémlik az a videója ahol stock androidot konfigurál, hogy működjön a csindjungfón telefonként mivel alapból nem csatlakozik a PannonGSM hálózatához egy elírt sor miatt a kódban. Én is kedvelem a Gasztroangyal epizódokat és a tematikát, mégse lehet átültetni 3D nyomtatásra.
És a végére, ha már személyeskedünk, köszönöm a véleményed, de továbbra is azt csinálok amit szeretnék, neked pedig javaslom azt nézd meg ami érdekel és megfelel kifinomult igényeidnek ilyen téren, ha nem találsz ilyet vagy a felhasználói oldalon van a hiba (USER-ERROR!) vagy ráleltél egy még le nem fedett témakörre melyben érdemes elkezdeni youtube videókat készíteni.
Már múltkor is említhettem volna, hogy ne írj kommenteket, mert igen hiányosak az ez irányú ismereteid.
Nem kétlem a nagy tudásodat, tapasztalataidat más dolgokkal kapcsolatban.
@@reebwalter1 Ha veszel egy porszívót, egy TV-t, vagy egy mikrosütőt, az kivéve a dobozból, jól működik.
A nyomtató nem ilyen. Pár éve a klipper firmware előtt, nem is árultak olyan nyomtatókat ami készen volt.
KIT -ben árulták, amit a vásárlók raktak össze. Emiatt sok állítgatásra, reszelgetésre volt szükség.
Már akkor láttam, hogy ez sosem lesz a teljesen laikusok "sportja".
Mostanában a Bambulab X1 -el sikerült elérni, hogy a dobozból kivéve 95% -ban működik. (Láttam videókat sikertelen nyomtatásról)
Ha azt gondolod, hogy a dobozból kivett nyomtatót úgy teszteled mint egy laikus, akkor 10 ből 3 fog működni és 7 nyomtatót húzol le, olyan miatt ami könnyen elhárítható lett volna.
Pld. a szeletelőben van Z offset opció, ha a firmware-ben nem tudod.
Ha pedig nem hagysz magára egy még nem teljesen kipróbált, nem beállított nyomtatót, akkor nem lesz a hotendből műanyag labda...
Ezért ez egy USER ERROR, amit szépen a Sunlu nyakába varrtál.
Végül is ez is teszt: megmutatja, hogy egy teljesen laikus ne vegyen meg egy igen drága nyomtatót.
Egyébként nem a személyeskedés volt a célom, hanem 3D nyomtatást szeretőként és értőként, megint csalódnom kellett, hogy a (ehhez) hiányos ismereteid és fura hozzáállásod miatt teszt helyett egy monológot kaptam, hogy ez miért nem jó...
@@jakabgipsz4788 azután jött a Bambu...;)
@@kmicu75 amivel szintén vannak gondok. Fúvoka szeret eltörni tőben. Elkopik a szén és üvegszálas, valamint a glow filamentektől...
És akkor elviszed a nyomtató szervízbe?
Nem árt érteni hozzá...
@@jakabgipsz4788 melyik fajta kopik el? Minek szervíz?
Az eszköz doboz tartó 1-1 a bamu lab koppintás.. vicces
Bambu Lab 3D az érdekelne engem is.
Teszt róla.
Uhh.. Nagyon sajnálom, látszik hogy nem a megszokott formában vagy. Telejesen igazad van, abban hogy ha vesz az ember valamit az úgy működjön ahogy le van írva. Minden vásárlasom előtt szinte, utánna nézek a terméknek és a papir alapján választok. Tapasztaltam már hogy hozzászólásokat nem néztem csak a papirt, bumm kapufa. Bosszantó.
Ennyi pénzért ekkora lomot 😂 vicc az egész, szomorú hogy kifizet az ember ennyi pénzt és ezt kapja mázli hogy ingyen odaadták neked, jó lesz tyúkolnak 😅 az áráért ott a Bambulab X1C és elengedheti az ember ezeket a problémákat .
1600€😂😂😂pénzkidobás ezek szerint
😂😂😂😂😂😂 Bárkinek aki elad neki bármit annak nem pénzkidobás.😂😂😂😂😂😂
@@jozsefszabolcsjakab1656 😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Még jó hogy nem foglalkozok 3d nyomtatóval😂
Én már ezek után kalapácsavertem volna szét😂😂😂😂
😂😂😂
Illetve vehetsz Bambut és elfelejted ezt a sok szívást. Kezdőként mondom, 30 perc kicsomagolással és már ment a nyomtatás. Azóta 1000+ óra van az A1-ben és nemrég jött meg az X1C. Igen elfogult vagyok bumbuékkal. Volt kb 5 féle creality, na azok mind kuka ha nem pöcsölni akarsz a nyomtatóval hanem nyomtatni.
Delta nyomtatókat nem tartom sokra.
Nagyon dühösnek tűnt, és úgy érezte, az S1-nek nem szabadna ilyennek lennie . Nagyon dühösnek tűnsz, és úgy érzed, hogy az S1-nek nem szabadna ilyennek lennie, a V400-hoz képest sok hozzáadott funkció van, de ezek a funkciók nem tökéletesek.
A lézergravírozós videót légyszi ne. Készítsd el. Küld el a gyártrónak, de ne.
😀😀😀😀😀
1600 euróért igencsak problémás eszköznek tűnik!
😂😅😂😅😂😅😂😅😂
Rendelhetsz egy sorsolást, és odaadhatod ezt az FLSUN S1-et a feliratkozóknak a megjegyzés területen, hogy elmenekülj tőle.😋😋😋😋😋
Elküldheted nekem az S1-et, ha nem tetszik.
😂😂
🤣🤣🤣
az üveg ajtónál te hibáztál
Az üvegajtó nagyon feldühítette
Azért szerintem senki nem erre számít... miért is nem lehet gyárilag felszerelve?...
Bocsi, de nem értek valamit. Mi az hogy 40000mm/s GYORSULÁS?
A gyorsulás mértékegysége a m/s^2. Ha erre gondoltál - és csak véletlenül elrontottad -, akkor ne haragudj, de én ezt nem hiszem (mármint nem azt, hogy elrontottad, hanem, hogy képes rá :D). 40.000mm az 40 m. Azaz 40m/s^2-el képes gyorsulni? Vagyis 1 sec alatt 0-ról 144km/h-ra ? Vagy más megközelítésben 1 ezredmásodperc alatt 40 mm-t (4cm) képes irányváltani (azaz jobbra megy 20mm/sec-el, és egy ezredmásodperc alatt már balra megy ugyanannyival)? Kicsit irreálisnak tűnik nekem egy mechanikai eszköznél.