Kapros juhtúróval töltött gombafejek rántva @Szoky konyhája

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 27 фев 2019
  • Kapros juhtúróval töltött gombafejek, rántott gomba amit készítettünk és bátran ajánljuk mindenkinek, aki szereti a különleges ízeket és természetesen a jóságos juhtúrót. Ezt az ételt én két féle gombából szoktam elkészíteni fehér és barna csiperkegombából. Ne áztassátok a gombákat, alaposan mossátok át és ne álljon a vízben, mert megszívja magát és ezáltal tönkre lehet vele tenni a zsiradékot, amiben sütitek és fröcskölni is fog ! Aki nem biztos a dolgában érdemes kétszer bepanírozni, hogy ez az értékes kis töltelék ne tudjon kifolyni belőle. Fogadjátok tőlünk sok szeretettel és jó étvágyat majd hozzá! Hozzávalók: Ebben a videóban, receptben 0.5 kg bruttó súlyú fehér csiperke gombával dolgoztam, aminek csak a kalapját használtam fel,200 gr juhtúró,1 kis fej sonkahagyma,1 kis csokor kapor,1 kis csokor petrezselyem ez opcionális,5-7 dkg mascarpone sajt, só, bors keverék. Panírozáshoz liszt, tojás, olaj. Ha tetszett a videó kérlek, osszátok, meg a videó alatt található megosztás gombbal hogy minél több emberhez el tudjon jutni. Nagyon köszönöm szépen! Szoky ajándék ötletek : bit.ly/szoky-termekek Az össze eddigi videót itt tudod megtekinteni : / mrszoky68
    Lejátszási listák : / mrszoky68
    Névjegy csatorna támogatás: / mrszoky68
    www.paypal.me/szokykonyhaja?p...
    Instagram: szokykonyha...
    #Szokykonyhája
  • ХоббиХобби

Комментарии • 150

  • @imrenelengyel9501
    @imrenelengyel9501 5 лет назад +3

    Zolikám!Ez aztán a finomság!Szeretjük nagyon,csak feledőbe került!Hamarosan megcsinálva,köszönjük szépen!Várunk nagy szeretettel nemsokára ismét nálunk!Puszi mami☺😊😐😍😙😚👍👏👏👏👏

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Mamikám ! Akkor néha jó hogy itt lábatlankodok :-) és felidézek egy két jó kis ételt számotokra :-) Vigyázz magadra , nagyon jó egészséget kívánok e! Puszi Zoli

  • @robertcsoka6202
    @robertcsoka6202 2 года назад +2

    Azért is szeretem a Szoky főztjeit, mert sok idő van elkészíteni a kajákat, és van időm még egy sörre is amíg hallgatom. 😊

  • @magdolnakozak565
    @magdolnakozak565 3 месяца назад

    Köszönöm! Azért kerestem erre a receptre, mert vannak gombafejeim és még soha nem csináltam ilyen töltött gombát, viszont étteremben imádom. Egy élmény volt végignézni. Fel is iratkoztam, követni foglak.

  • @annamariaivan3316
    @annamariaivan3316 2 года назад

    Kedves Szoky ! Köszönöm a receptet, ismét egy remek.A családi kedvenc lett.

  • @balazsbernath2317
    @balazsbernath2317 5 лет назад +2

    Jóreggelt! Ismèt egy bombasztikus ètel Szoky módra!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Balázs ! Neked is jó reggelt .Csak egy kis apróság tőlem nektek :-)
      Üdv Zoli

  • @jozsefgordos4711
    @jozsefgordos4711 5 лет назад +2

    Kedves Zoltán! nagy köszi! már meg érte a mai nap is!!!!!!!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Józsikám ! Nagyon szívesen tudtam hogy ezt csippantani fogod :-) :-)

  • @MsBambinopiccolo
    @MsBambinopiccolo 5 лет назад +5

    Fúúú!!! Ez megint nagyon ínycsiklandó étel lett. Szuper a videó, kacagtató a kommentár alatta :)
    Alig várom, hogy kipróbáljam!
    Ismét nagyot alkottatok!
    Köszi! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Ildus ! Örülök hogy tetszett a videó és ha lesz majd kedved hozzá készítsd el , csodálatos ízek .
      Igen ezt a fejünk feletti éneket még ne hallgassuk :-) :-)
      Köszi a szavaidat :-)
      Szép napot kívánunk neked ! Zoli

  • @agnesgyorgy3904
    @agnesgyorgy3904 5 лет назад +2

    Köszönöm a tippet,ez lesz szombaton !😀
    Nagyon szép napot,hétvégét !

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Igazán nincs mit , nagyon szívesen ! Fogyasszátok majd jó egészséggel ! Zoli

  • @bagosjanosne9595
    @bagosjanosne9595 5 лет назад +2

    Szia Zolikám!
    Imádom a gomba minden elkészített változatát, ezt amit feltettél még nem csináltam. Köszönöm, hogy feltetted, isteni finom lehet, ez lesz a következő amit el fogok készíteni! Puszi nektek! Eruja

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Erika . Eruja ! ha megtetszett próbáld ki nagyon ízletes és finom töltött gombafejek , csak arra figyelj hogy jól panírozzad őket be nehogy kijöjjön az értékes kis töltelék :-) Sok puszi nektek is és legyen szép a hétvégétek ! Zoli

  • @juditlenart1809
    @juditlenart1809 5 лет назад +7

    Kedves Zoli, nagyon sokat tanulok tőled, csak így tovább. Na és a kommentjeid! Szenzációsak! :) Amikor tehetem nézem a videókat és megpróbálom utánacsinálni.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Judit ! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat és érezd továbbra is nagyon jól magad a csatornán vagyis a konyhámban , sok finomságot kipróbálva.Ha valahol elakadnál nyugodtan írj és amint tudok válaszolok ! Sok szeretettel Zoli

  • @bazsi9918
    @bazsi9918 5 лет назад +7

    Kedves Szoky!Köszönöm szépen a videót :)Fantasztikus recept,félek ebből a sok is kevés lesz :)
    Még egyszer köszönöm és további jó főzést kívánok :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia ! Nagyon szívesen és jó étvágyat majd hozzá ! Igen lehet duplázni mert gyorsan fogy :-) és még azt moshatom kímélő és laktató is ! Köszi :-) Üdvözlettel Zoli

  • @zsuzsannakristofi1157
    @zsuzsannakristofi1157 5 лет назад +2

    Jo reggelt Zolikam! köszönet egy jo kis receptért ! Nagyon gusztusos es hamar elkeszithetö ! Udv nektek

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Zsuzsikám ! Igen nagyon egyszerű és botrányosan finom ízek :-) Legyen szép napod ! Üdv Zoli

  • @priskakissova7414
    @priskakissova7414 5 лет назад +3

    Szia kedves Zoli 😊 nagyon finom ételt készítettél 👍 egy kis újdonság, kipróbálom, veszek azokat a jó nagy tölteni való gombát, mert a férfiak szeretnek enni 😀Köszönöm szépen a finom receptet és további kellemes napot kívánok nektek üdvözlettel Piroska 😘 😘 😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Piroska ! Nagyon szívesen és élvezni fogjátok a finom ízeket .A panírozásra figyelj és akkor tökéletes lesz a végeredmény ! Fogyasszátok nagyon jó egészséggel majd ! nektek is nagyon kellemes napot kívánok ! Üdv Zoli

  • @zsuzsika246
    @zsuzsika246 5 лет назад +6

    Te a konyhaművészet MÁGUSA vagy Zoli! :) A tenyeredben is jól látható a nagy M betű ami még a megbízhatóságot is jelöli! :) Isteni finomat készítettél megint. Én eddig csak rántottam a gombafejeket, de ezzel a túrós csodával is kipróbálom az biztos!!! KÖSZÖNJÜK a receptet!!! Szép, napsütötte hétvégét kívánok az egész kedves családnak! puszi

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Zsuzsikám ! Köszi aranyos vagy de ez túlzás .Csak egy kis porszem vagyok a nagy acél gépezetben :-) :-) Próbáljátok majd ki ha lesz kedvetek hozzá , és fogyasszátok nagyon jó egészséggel.Nektek is szépséges délutánt kívánok ! Sok szeretettel Puszillak Zoli

  • @tompechy4980
    @tompechy4980 5 лет назад +2

    Ezt el fogjuk kesziteni. Nagyon gusztusos recept. Koszi Szoky a szuper tippeket! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Igazán nincs mit , fogyasszátok majd nagyon jó egészséggel ezt a kis finomságot ! Üdvözlettel Zoli

  • @sinka-vassmarta3213
    @sinka-vassmarta3213 4 года назад +1

    Nagyon guszta lett a kajó! 👍

  • @mariatoth7046
    @mariatoth7046 4 года назад +1

    Imàdom a videóit!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад +1

      Nagyon szépen köszönjük és érezd a jövőben is nagyon jól magad nálunk 💗

    • @mariatoth7046
      @mariatoth7046 4 года назад +1

      @@szokykonyhaja Èn kõszõnõm, úgy lesz.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      @@mariatoth7046 Nagyon szívesen ! Zoli

  • @noritinter5027
    @noritinter5027 5 лет назад +1

    Koszonom szépen szia

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Nórikám ! Igazán nincs mit , nagyon szívesen ! Zoli

  • @lehel4888
    @lehel4888 Год назад

    ❤❤❤❤❤kösz!Lehel

  • @mihalynebartho2861
    @mihalynebartho2861 5 лет назад +4

    Szia Zoli! Nagyon szeretem a gombát ,köszi ezt a finom receptet !! Megfogom csinálni! Szép napot Kīvánok Nektek! ☺️😘

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Igazán nincs mit , nagyon szívesen és jó étvágyat majd hozzá ! Sok szeretettel Zoli

  • @akechijubeimitsuhide
    @akechijubeimitsuhide Год назад

    Nagyon finomnak néz ki, ki fogom próbálni :D

  • @quovadis5540
    @quovadis5540 5 лет назад +2

    Szia Szoky,
    Eddig utáltam főzni, mindig csak nyűg volt. De lassan megszeretteted velem. :) Egyetemista vagyok, az egyszerűbbekkel próbálkozom még, csináltam már pogácsát, túró gombócot és melegszendvics krémet. Ez lesz a következő. :) Köszi a videóidat!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia ! Örülök a szavaidnak és igen főzni jó !! és ha te is majd már minden fejből nyomsz pillanatok alatt fogsz elkészíteni mindent úgy hogy több féle ételt is főzhetsz egy azonos időben.Nem utolsó sorban mint említetted hogy egyetemista vagy szerintem nagyon nagy előny az életben ha tudsz főzni ! Ennél az ételnél amire gondosan figyelj az a panírozás hogy ne tudjon kifolyni a drágaság :-) , a többi gyerekjáték :-) Érezd nagyon jól magad a csatornán ! Üdvözlettel Zoli

  • @zsuzsannaviola2359
    @zsuzsannaviola2359 5 лет назад +2

    Kedves Zoltán!Csuda jó receptet hoztál,nem is bonyolult ,ezt ki kell próbálnom!Köszönöm szépen!
    üdvözlettel:Zsuzsanna

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Zsuzsa ! Jó étvágyat majd hozzá ! Valóban nagyon egyszerű és finom recept ! Üdvözlettel Zoli

  • @csehjoci
    @csehjoci 5 лет назад +2

    A kedvenc ételem, köszi a bemutatást! Kiváló videókat készítesz, csak így tovább!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Józsi ! Igazán nincs mi, nagyon szívesen :-) örülök hogy tetszett amúgy nekem is nagy kedvenc ! Üdv Zoli

  • @zitacsoszneszabo1050
    @zitacsoszneszabo1050 4 года назад +1

    Finom vega kaja!

  • @eddykeee
    @eddykeee 3 года назад +1

    Szia,nagyon guszta meg nagyon királyi ez a 🍄 recept, nagyon jó ötletet adtál!!! Nagyon köszönöm és egy jó hetet kívánok nektek!!!!💕🌼⭐💞👌

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад +1

      Szia ! Nagyon szívesen és egy igazán finom süti is tegnapról : ruclips.net/video/Zfx8vM_bymg/видео.html Sok szeretettel Zoli😍🧡

  • @bogdanzoli5692
    @bogdanzoli5692 5 лет назад +4

    Szia Barát sok sok sikert szép napot

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Zolikám ! Nagyon szépen köszönöm ! Üdvözlettel Zoli

  • @mypersonalgoldmine3647
    @mypersonalgoldmine3647 5 лет назад +2

    Szep jo napot Zoli!
    Le a kalapot a kalapos gomba elkesziteseert!!
    Ne is torodj vele ha valaki is unalmasnak tartja a gombarol szolo FONTOS informaciot.
    Ez mind ertekes info azoknak akik csak most kezdenek fozocskelni.
    Gyerek koromban en nem ettem sem gombas sem foghagymas sem tejes etel mert apam nem szerette es
    anyam nem fozhetett ilyeneket. Kesobb inas eveim alatt sokat jartuk Pest megyet es
    amikor etteremben ebedeltunk en foleg rantott gombat kertem tartar martassal. Mondhatom
    ez lett a kedvenceim eggyike. Igy latva elkesziteni sokkal egyszerub, mint a szakacs konyv alapjan.
    Toled hallotam elosszor a safranyos szekrice-rol, es latom talalashoz it Te is hasznalod.
    Azota utanna olvastam, hogy mi is ez a fuszer. A velemenyek megoszloak, van aki a spanyolra eskuszik,
    van aki csak indiai szekricet hasznal. Te melyiket hasznalod? mert nem szeretnek nagy penzt fizetni
    es a rosszab minoseget vasarolni...
    Koszonom a kivalo receptet, legyen szep napotok
    Ferenc

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Feri ! Igen sokszor az apróságokban rejlenek a legfontosabb dolgok és nem árt egyet mást tudni a gombáról is.
      Nem olyan ördöngösség elkészíteni , a töltelékre kell ízhatásaiban odafigyelni és ugye a panírozásnál hogy ne tudjon kiszaladni belőle a lényeg a kellemes töltelék ! nagyon szeretem a sáfrányos szeklicét , módjával elég sok ételhez hozzá szoktam adni , van hogy még a húslevesbe is megy egy csipet ! Ősrégi fűszer és sajnos nem a legolcsóbbak közé tartozik .vettem már indiai eredetűt de Magyart is mert ezt itt is termesztik .Mindegyikkel meg vagyok elégedve nagyon finom fűszer ! Nagyon szívesen mindent , nektek is nagyon szép napot kívánok ! Üdv Zoli

    • @mypersonalgoldmine3647
      @mypersonalgoldmine3647 5 лет назад +1

      OK! Koszonom a valaszt, Ha majd ott tartok megirom melyiket vettem.. F

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      @@mypersonalgoldmine3647 Ok rendben , kellemes napot ! Zoli

  • @margoroutsis9541
    @margoroutsis9541 5 лет назад +2

    ISTENI ISTENI ISTENI IMADOM EZT IS ES MINDENT AMIT CSINALSZ. SOK SOK PUSZI ERTE KOSZONOM SZEPEN

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Margó ! Köszi szépen , ez is egy egyszerű és nagyon ízletes kis étel :-) Süss ki pár fejecskét és fogyaszd jó egészséggel ! Nagyon szívesen és szép hétvégét !Puszi Zoli

  • @earny80
    @earny80 5 лет назад +2

    Én csak a mérgesgombát ismerem meg.... amelyik csapkodja a földhöz a kalapját, na az az :D

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Arnold ! Ilyen típusúakat én is ismerek :-) de ezeket messzire kerülöm :-) :-) Üdv Zoli

  • @user-hk54pk68
    @user-hk54pk68 5 лет назад +3

    Szia Zolikám,én szoktam készíteni,de én májjal szoktam tölteni így most figyelek nagyon Köszönöm Zolikám :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Katikám ! Igen a májas is nagyon finom alkalomadtán azt is el fogom készíteni ! Nagyon szívesen mindent !
      Üdvözlettel Zoli

  • @renatatakacs957
    @renatatakacs957 4 года назад +1

    Köszönöm a videót most fogom késziteni remélem hogy minden rendben lesz vele🤞

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia kedves Reni ! Jó évágyat kívánok hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli😊👍

  • @barbarakun-nagy293
    @barbarakun-nagy293 5 лет назад +2

    Már megyek is a hozzávalókért! 🤤

  • @noritinter5027
    @noritinter5027 5 лет назад +1

    Szia zolikám nagyon szépen köszönöm eszt az isteni kaját meg csináltam jo hetvégét es szép napot nektek es a családnak koszonom

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Kedves Nórikám ! Nagyon örülök hogy elkészítetted és hogy ízlett , kedves egészségetekre ! Nektek is nagyon szép hétvégét kívánok ! Ha van kedved nézz szét még az oldalon rengeteg receptet találsz :-) Üdvözlettel Zoli ruclips.net/user/MrSzoky68videos

  • @hanaippon5217
    @hanaippon5217 5 лет назад +1

    Szép napot Zolikám!
    A gomba az egyik kedvencem.Nagyon szeretem és még egészséges is,nem csak fínom.
    Ez a recept kiváló,bár juhtúrót nem tudok itt venni,még friss kapor sincs,de helyettesítem száritott kaporral,tehéntúróval,
    remélem,úgy is jó lesz.
    Puszi: Ildikó

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Ildikém ! Az úgy nem lesz ízletes ehhez a recepthez a juhtúró szükséges az ízei és illat anyagai miatt , nem akartam elvenni a kedvedet tőle de úgy nem fogod azt a hatást elérni ami igazán kell ehhez a recepthez.
      Legyen nagyon szép a hétvégétek .Üdvözlettel Puszi Zoli

    • @hanaippon5217
      @hanaippon5217 5 лет назад +1

      KÖSZÖNÖM A VÁLASZOKAT ZOLIKÁM!Még jó,hogy megkérdeztelek,igy most MEGKÍMÉLTÉL EGY CSALÓDÁSTÓL.(úgy sincs sok sikerélményem a konyhában.)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      @@hanaippon5217 Igazán nincs mit , nagyon szívesen ! Legyen nagyon szép az estétek ! Puszi Zoli

    • @krisztinadenes7647
      @krisztinadenes7647 5 лет назад

      Kedves Ildikó! Hol van Önnél az "itt"?

  • @laszloneerdely7326
    @laszloneerdely7326 5 лет назад +2

    Szia Kedves Zolikám! Igaz az a mondás: ebből a finomságbol a sok is kevés!!! Öröm volt nézni és hallgatni Teged ismét! Én is szeretem a gombát mindenfele változatát (de csak én magamnak elkeszitem hamarosan) sajnos a többi cs.tag nem kér belőle! Sebaj hiszen ez még nem a világvége!!! Jó volt a videó és szép a tálalás is!!! Köszi szépen! Kívánok kellemes hétvégét kedves Csaladoddal Együtt!!!Pusy 8x-r Éva😁😘😍😎😇😂😘😋😊😉😅

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Évikém ! Fogyaszd majd nagyon jó egészséggel szuper kis étel persze annak aki szereti :-) Köszönjük szépen a kedves szavaidat megpróbáljuk tartani a minőséget :-) Nagyon szép hétvégét kívánok nektek is , és nemsokára ismét találka !! Sok puszi Zoli

  • @beatrixrimoczi7488
    @beatrixrimoczi7488 3 года назад

    👍

  • @RDudas-jy1fi
    @RDudas-jy1fi 5 лет назад +1

    Kedves Zoli, a "kis" fiad nagyon jó operatőr...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Nagyon szépen köszöni Alex a szavaidat , igen nagyon szuperül veszi fel a videókat :-) Üdv Zoli

  • @marci2948
    @marci2948 5 лет назад +1

    Jó napot Zoli!
    Nagyon finomnak tűnik, remélem jól is laktatok vele rendesen (: , nálunk éppen Paprikás csirke készül főt burgonyával (:

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Marci ! Betoltuk ahogy kell :-) Nektek is jó étvágyat hozzá az is tuti biztos kis finomság :-) Nézz szét nálam holnapra adok egy kis segítséget az ebédhez :-) ruclips.net/user/MrSzoky68videos Üdv Zoli

  • @MrLego-gv4dy
    @MrLego-gv4dy 5 лет назад +2

    Szia Zoli! Remélem nyárra a 100 ezres ezüst youtube plakettet rántod ki a tarsolyból. Csak igy tovább...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia ! Köszönöm szépen :-) igen még az is meg lehet hogy összejön és akkor durrantok egy jó kis pezsit :-)
      Érezd magad továbbra is jól magad a csatornán !! Üdv Zoli

  • @pothszabina
    @pothszabina 3 года назад

    Elkeszitettem par napja. Ugyan tehenturot hasznaltam, es friss kapor sem volt (zoldseges meg zarva), meg igy is szuperfinom volt a rantott gomba ilyen modon elkeszitve! Pedig egyebkent nem vagyok kifejezetten kaporkedvelo. Szoval koszonom szepen ismet! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад +1

      Szia kedves Szabina ! Örülök hogy ízlett egyszer azért úgy is készítsd el nagyon nagy élmény azzal a töltelékkel is !
      Küldöm neked a legutóbbi finomságot is : ruclips.net/video/lekVMebBqTc/видео.html Sok szeretettel Zoli

    • @pothszabina
      @pothszabina 3 года назад

      @@szokykonyhajamindenképp kipróbálom úgy is. 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  3 года назад +1

      @@pothszabina Majd írd meg miként ízlett ! Sok szeretettel Zoli👍🥰

  • @juditkiss5469
    @juditkiss5469 5 лет назад +2

    Zolikam Alexkam nagyon finom etelt mutattatok be koszi nektek ti megtanitotok mendenjora ami akonyhat ileti udv a csaladnak sziasztok

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Judit ! Köszönjük :-) Ha tetszett te is készítsd el és fogyasszátok jó egészséggel ! Üdv Zoli

  • @pammerferenc1460
    @pammerferenc1460 5 лет назад +1

    Dob a HD rendesen :) :) :)

  • @gabriellamatrahazi7297
    @gabriellamatrahazi7297 4 года назад +2

    Csak a megmaradt liptóihoz kerestem receptet, és hál' Istennek a te videódat kínálta a gépem. Fantasztikusan sikerült, legközelebb vendégeimnek is kínálom. Vajon hidegen is élvezhető?

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia kedves Gabriella ! Nagyon örülök hogy megtaláltál minket és ezt a receptet is ! Hidegen nagy annyira szeretem de el lehet rágcsálni akkor is .Érezd továbbra is otthon magad nálunk ! Baráti üdvözlettel Zoli

    • @gabriellamatrahazi7297
      @gabriellamatrahazi7297 4 года назад +1

      @@szokykonyhaja Köszönöm, valószínűleg gumiszerű lenne :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      @@gabriellamatrahazi7297 Igen frissen az igazi a gomba ! Üdvözlettel Zoli

  • @erikabarbat990
    @erikabarbat990 5 лет назад +1

    👍👌👑😋💓

  • @roel831
    @roel831 5 лет назад +1

    Kedves Zoli! Mára eljutottunk oda, ha receptet keresünk, akkor elég "felnézni" a csatornádra. Nem kell gondolkoznunk, hogy mit főzzünk, mert jobbnál-jobb recepteket találunk itt. Múlthéten én a pincepörkölttel, ma a feleségem pedig a gombafejekkel alkotott valami fantasztikusat. Tegyük hozzá, hogy a gomba utána könnyebben felálltam, mint a pincepöri után:D Egyszerűen imádom a csatornádat, végre van olyan tartalom, ami számomra is hasznos:) UI: következő hétvégén muszáj megint pincepörköltöt főznöm, mert kezd kopni az emlék:)) Köszönettel: Roland

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Roland ! Nagyon örülök hogy tetszik a csatorna és az itt található recepteket előszeretettel főzitek ! Igen nem kell nagyon gondolkodni hiszen rengeteg a finomság és mindig bővül a paletta :-)
      Nálunk is nagy kedvenc a pincepörkölt igazi bográcsos étel , de akinek esetleg erre nincs lehetősége egy lábasban megfőzni is király étel .Továbbra is érezzétek magatokat nagyon jól a csatornán , és jövünk a friss receptekkel ! Üdvözlettel Zoli

  • @leventeimre
    @leventeimre 5 лет назад +1

    Szia,
    Ez egy jó kezdés és örülnék, ha becsempésznél pár ételt, ami belefér a húsvétig tartó böjti időszakba.
    A farsangi időszak mindig vízkeresztől hamvazószerdáig, a böjti időszak kezdetéig tart, ami 2019-ben március 6.
    Abba most ne menjünk bele, hogy ki, hogy és mikor mit tekint ebben az időszakban böjtnek, de én pár éve megcsinálom, abból baj még nem volt.
    Nem vallási okokból csinálom ezt meg, egyszerűen azért, mert szép kihívás és elég kreatív megoldások irányába visz el, mert hús nélkül kell (egy húsimádónak) nagyon jó kajákat készíteni.
    Szóval szívesen látnék tőled pár olyan ételt, amiben nincs hús (jelen esetben a halat is húsok közé sorolnám) és mégis ilyen színvonalon van, mint ez a csodás gomba.
    Húsmentes, de nem állati fehérje mentes kajákra gondolok. Nem vega, vagy vegán étrendet kellene behúzni. Egy két jó, hasonló ételt, mint ez.
    Persze jöhetnek a húsos ételek is, de az most egy ideig nyálcsorgatás lesz majd, mert ezektől nem szabad megfosztani azokat, akik nem foglalkoznak a böjttel. :))
    Emlékszel? Korábban ígérted a borsófőzeléket is, hogy megmutatod azt hogy készíted el. Én már egy ideje várom. :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Levente ! A Receptek amik itthon készülnek konkrétan nem a húsvéti menetrendben készülnek és mi nem tartjuk a böjti időszakot tehát lesz recept bőven , és lesz benne húsos is meg azokat elhagyó ételek , főzelékek is .Tudom és ígértem a zöldborsó főzeléket is , a héten az is fent lesz ,csakhogy tudod rengeteg a kérés és ezt nekem nagyon nehéz kezelnem , de amit ígértem fent lesz ! Legyen szép a vasárnapod és holnapreggel egy tuti kis recepttel készültem neked is :-) Üdv Zoli

  • @RubinPanzio
    @RubinPanzio 4 года назад +1

    ...bocsànat mèg egy kèrdès! Nekem mindig sok prézli potyog le a serpenyő aljàba...tehàt a màsodik kanyar sütès màr nagyon csúnya emiatt! Neked viszont azok is szèpek..ezt hogy csinàlod? 🤔

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia Andi ! Én alaposan lerázom a felesleges morzsát róla mielőtt a zsiradékba helyezem , de ez bármelyik panírozott terméknél így csinálom ! Igen a morzsa öli meg az olajat !!! 👍👍👍

  • @zsuzsaverhas9461
    @zsuzsaverhas9461 5 лет назад +3

    Szia Zoli! Nagyon finom étel a mai. Valami hasonlót szoktam csinálni én is. Nem panírozom be a töltött gombafejeket, hanem tepsiben megsütöm. Az a kérdésem, hogy a tönköt és a kivájt részt le lehet valami módon (nyersen, párolva) fagyasztani, vagy el kell addig használni, míg a hűtőben eláll? Várom a további szuper receptjeidet. Zsuzsa.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Zsuzsa ! Szuper , igen tepsiben is sok gombát meg lehet sütni ami éppen töltve is van , úgy is nagyon finom !
      Én azt ajánlanám neked hogy a tönköket vagy éppen más gombát ha marad most át gyorsan , kicsit szárítsd meg és forró zsiradékban süsd le úgy hogy egy kis kérge legyen.Ha kihűlt lehetőleg légmentesen csomagolhatod és mehet a mélybe .Ha csak simán tennéd el, szivacsos lenne amikor újra el szeretnéd használni .Hamarosan ismét kopogok :-) Üdvözlettel Zoli

  • @gergelybalazs9885
    @gergelybalazs9885 5 лет назад +2

    Jól néz ki Zoli.A gombaszárból egy kis gombakrémlevest szoktál csinálni gondolom!Ja de mondtad is a videó végén,bocs!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Gergő ! Sok mindenre jó a tönkje leves , ragú, melegszendvics, pörköltbe, stb stb Üdv Zoli

  • @RubinPanzio
    @RubinPanzio 4 года назад +1

    Kedves Zoli! A gomba sózását töltés előtt, vagy utàna csinàltad? Köszönöm 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia ! Miután betöltötted ráér hiszen belül a juh túró is sós. Üdv Zoli😊👍

  • @juditbartha6163
    @juditbartha6163 5 лет назад +1

    Szèp estét, éjszakát kedves Zoli!
    Elnézést, hogy ilyen késő éjjel írok, de bizonyos okokból ált ilyenkor van szabadidőm.
    Három nagyon gyorsan megválaszolható kérdéssel szeretnélek zavarni.
    1. Áruld el nekem légy olyan kedves, hol veszed azokat a jó kis borsokat, mivel én már bejártam a kék eget is és srhol nem találom.
    2. Hol lehet megvenni azokat a kis "töltényeket" amit a sajtos rolóhoz használsz?
    3. A fokhagymát mindíg az elején teszed az ételbe. Neked marad bármi íze mire elkészülnek a finomságaid? 😊
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Szép álmokat és jó reggelt! 😊
    Judit.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Judit ! A bors keveréket vagy az Aldiban ,vagy a Lidl veszem ha véletlenül egyikbe sem kapom meg mert sokszor szezonálisan hozzák be akkor nagy áruház Auchan ott van bors keverék és külön is tudsz bors fajtákat venni és összekeverni.
      A töltényeket sok helyen lehet kapni konyhafelszerelés üzletek , vagy nagy áruházak , vagy neten tudsz rendelni pl :www.konyhatizezercikk.hu/habtekercsformazo-12-db-14519.html a fokhagymát sokszor az elején , ha nagyon hosszú ideig elkészülő ételt készítek akkor a vége felé is teszek hozzá.Csak magyar fokhagymával főzők így ezek tartják az ízeket !!!
      Üdv Zoli

    • @juditbartha6163
      @juditbartha6163 5 лет назад +1

      Köszönöm szépen, igen, pontosan a fesorolt helyeken vizslatom, de igazad van, össze tudom rakni én is.
      Legyen szèp napod! 😊

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@juditbartha6163 Nagyon szívesen .Sokszor mivel szezonálisan árulják én is külön veszem meg és keverem össze , úgy még az arányokkal is tudsz játszani .Üdvözlettel Zoli

  • @hanaippon5217
    @hanaippon5217 5 лет назад +1

    Két kérdés: ha kisebbek a fejek és összeragasztok kettöt az útmutatásod alapján,az biztosabban megvéd a töltelék kifolyásától?(a rántott sajttal is mindig az volt a gondom,még dupla panirozás esetén is).A másik:mivel errefelé mascarponet nem árulnak,jó-e a tejföl helyette,vagy inkább ne pocsékoljam a hozzávalókat,mert az nem megfelelö?Válaszodat elöre is köszönöm!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Kedves Ildikém ! A töltelek megakadályozása azon múlik miként panírozod be a gomba fejeket .Ahol az összeillesztések vannak ott kétszer panírozd be ahogy mutattam.Olyan mintha a rántott sajtot csinálnád.Ha nincs brinzád , juhsajtod akkor sima túróval ne töltsd meg , amúgy ebben az esetben meg a tejföl nem jó mert nagyon vizes az állaga.Üdv Zoli

    • @hanaippon5217
      @hanaippon5217 5 лет назад +1

      Köszönöm,hogy a tanácsoddal megkimélted a pénztárcámat.Majd csinálok egy gombapörköltet,azt el tudom késziteni és az is fínom.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Nagyon szívesen kedves Ildikém ! Jó étvágyat majd hozzá ! Puszi Zoli

    • @hanaippon5217
      @hanaippon5217 5 лет назад +1

      Igen,ma gombaleves lesz az ebédem.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Jó étvágyat kívánok hozzá:-) üdv Zoli

  • @tundedecleva7978
    @tundedecleva7978 5 лет назад +1

    Kedves Szoky konyhája csak egy kérdés! A gombát meghámoztad a kalapján lévő réteget nem kell lehúzni? Nekem anyósom mindig azt mondja, hogy mindig meg kell hámozni, de ha ehető ugyanúgy, akkor ezentúl nem bajolok vele
    😊😊. Egyébként nagyon szeretem a gombás ételeket. Nagyon gusztusosak a gombácskáid.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +2

      Szia kedves Tünde ! Nem , nem kell lehúzni főleg akkor nem amikor friss a gomba .Ha esetleg már egy kicsit megbarnult és zavar téged akkor esetleg le lehet húzni de maximálisan ehető .Próbáld majd ki ha lesz kedved hozzá :-) Üdvözlettel Zoli

    • @tundedecleva7978
      @tundedecleva7978 5 лет назад +2

      Köszönöm szépen kifogom próbálni 👍.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      @@tundedecleva7978 Igazán nincs mit , nagyon szívesen ! Üdv Zoli

  • @szilviasiklosi295
    @szilviasiklosi295 5 лет назад +2

    Kedves Zoli! Hat megint csorog a nyalam;) Ezt biztosan meg fogom csinalni, es a "gombaizzasztassal" megint tanultam valami ujat Toled;) Viszont lenne egy kerdesem. Kapor helyett mit lehetne hasznalni? Vagy ki lehet hagyni teljesen? Sajnos nalam a kapor feketelistan van (rossz elmenyek az ovodai tokfozeleket illetoen, azota a szagat nem birom :( Koszonom es csak igy tovabb! :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia kedves Szilvi ! Örülök hogy tetszik a recept és hogy tudtam neked újat mutatni a gomba révén ! Természetesen ha ennyire nem vagy jóba a kaporral akkor nem szabad erőltetni ! Akkor a zöld arany marad :-) petrezselyem azzal is tökéletes íz hatást fogsz kapni ! Jó étvágyat majd hozzá ! Üdvözlettel Zoli Köszi :-)

    • @szilviasiklosi295
      @szilviasiklosi295 5 лет назад +1

      @@szokykonyhaja Igen, marad a zold arany:) Koszonom szepen:)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      @@szilviasiklosi295 Igazán nincs mit , nagyon szívesen :-) Zoli

  • @marikanenimarikaneni8906
    @marikanenimarikaneni8906 5 лет назад +1

    Zolikám megint magamnak készíttem mert a család nem szereti a gombát 👍🏽👍🏽szép napot😎😍köszi 💞💝💋

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Marikám ! Több marad neked :-) Minden rosszban van valami jó :-) Üdv Zoli

    • @imrenelengyel9501
      @imrenelengyel9501 5 лет назад

      Egészségedre Marika néni

  • @David-uc8rx
    @David-uc8rx 5 лет назад +1

    Panír nélkül, sütöben sütve is működne? :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia Dávid ! Igen működik csak úgy tedd fel a tepsire hogy ne tudjanak eldőlni ! Üdv Zoli

    • @David-uc8rx
      @David-uc8rx 5 лет назад +1

      @@szokykonyhaja Köszönöm :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@David-uc8rx Igazán nincs mit , nagyon szívesen ! Zoli

  • @bartokzsuzsanna0957
    @bartokzsuzsanna0957 5 лет назад +1

    Kedves Zoli! Nagyon szomorú vagyok, de nem tölti be ezt az egy videót, így ezt a finom ételt nem tudom megnézni :-((( Üdvözlettel: Bartók Zsuzsanna

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Szia kedves Zsuzsi ! Nekem minden probléma nélkül indul .Próbáld meg később , nem tudom mi lehet a baj .A családon belül is indul mindenkinek egyből ! Üdvözlettel Zoli

    • @bartokzsuzsanna0957
      @bartokzsuzsanna0957 5 лет назад +1

      Zoli! Csak panaszkodnom kellett, a telefonomom vééégre elindult (az sz.g. még nem akarja :-((( ). No, de nekem ennyi bőven elég :-))). Majd írom a tapasztalatokat...

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      @@bartokzsuzsanna0957 Szuper ! Örülök neki hogy elindult a videó ! Kellemes pihenést ! Zoli

  • @kornellius7626
    @kornellius7626 5 лет назад +4

    Azt nem értem, hogy nem vagytok ti 200kg-osak legalább. Ennyi jó kaja mellett... ? :)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +4

      Futás van mellette , rendszeresen :-)

  • @editbaga658
    @editbaga658 5 лет назад +1

    Sima túrót is tehetek bele petrezselyemmel??

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Szia Edit ! Úgy kissé íztelen lenne a dolog, akkor már keverd a kettőt úgy jó lesz !

    • @editbaga658
      @editbaga658 5 лет назад +1

      @@szokykonyhaja oké köszönöm

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      Nagyon szívesen! Üdvözlettel Zoli

  • @agica4647
    @agica4647 4 года назад +1

    Szia kedves Zola, egy kisse megkesett reakcio erre a szep receptre. Ehhez hasonlo etelt en is szoktam kesziteni. Olyankor Portobello gombat veszek, tudod a `nagyfejut`. Kb akkorak, mint egy kisebb talka, mondjuk 7 vagy 10 centis atmerovel. Nem is tudom, hogy odahaza aruljak-e ezt a fajtat.
    Nagyon figyelmes vagy, hogy megemlited a [ sajat szedesu] veszelyes gombak esetleges jelenletet. Erre valoban ugyelni kell.
    A multkor olvastam egy gombaszakerto cikket -az altala keszitett filmet is megneztem- , o is erre figyelmeztet.
    Tobbek kozt ezt allitja: tulajdonkeppen minden gomba eheto. LEGALABB EGYSZER.
    Ebben semmi poenkodas nincs, ugy velem.
    O is meg akarja ovni az embereket, mint te.
    Draga nagymamam [pedig tanult es tapasztalt leanyzo volt] mindig azt hitte, hogy a gombamereg a hejaban van. Ezert aztan ment is a gombapucolas. No igen, az akkori `tudomany` azert mas volt.
    Vegyuk a gombat kozertben/ellenorizve piacon. Szerintem. Te is igy vagy vele.
    Szeretettel udvozollek Zola,
    @

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  4 года назад

      Szia Ági ! Igen a gomba az egy nagyon veszélyes pont is lehet az étkezésben , több eset is van évente ezzel kapcsolatban . Hiába ismeri valaki a gombákat csak egyszer legyen figyelmetlen és vége is az életének .Szigorúan minden gombát be kell vizsgáltatni semmiből sem tart .Sok szeretettel Zoli

  • @mariamarton5013
    @mariamarton5013 5 лет назад

    Köszi.nem szeretem!

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад

      Akkor úgy vagy vele mint én a sóskával :-)

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +2

      @@miroslavjandak3189 Gondolom azt sem tudod miket írsz , egy egy száz éves recept , tehát a mesterkélttől nagyon messze van . Nézz szét a szakirodalomban , kóstolj és utána írogass , de már nem nekem !

    • @udygabi
      @udygabi 5 лет назад +2

      @@szokykonyhaja Szia Szoky!Gratulálok a szuper recepthez meg a "leszereléshez" is!!Ez a ember "zúzmarás" egy kissé:-)) Szombatra meg van az ebéd!! Köszi-köszi-köszi.

    • @szokykonyhaja
      @szokykonyhaja  5 лет назад +1

      @@udygabi Szia Gabi ! Köszi szépen :-) Ez kb olyan mintha odaszólnék a harangöntőnek hogy az én fülem nem szereti éppen azt a hangzást , így hagyja a hagyományos harangöntést és ne öntsön ilyen típusút ! De míg van édes addig mindig is lesz keserű is :-) ! Nagyon szívesen ! Üdvözlettel Zoli

    • @hanaippon5217
      @hanaippon5217 5 лет назад +1

      Bölcsességed,humorod és nyugalmad határtalan.Ezért is szeretünk Zoli!