Srácok, teljesen mindegy ki mire költi a pénzét. Neki tetszik és szereti! Ez a lényeg. A többi mellékes, hogy teljesen felesleges kábel keresztmetszet van, de rontani nem fog a hangzáson. A sok tárgy meg jól nyeli a rezgéseket. A pénz, amit ezekért kérnek indokolatlanul sok.
Nyilván sok pénz, amit elkérnek ezekért, de ha belegondolunk, hogy a javulás és a javulást igénylő befektetéseket exponenciális függvény írja le (sőt!), akkor azért érthető, hogy miért annyi, az annyi. Nekem megéri, mert egy "koncert" után feltöltődöm. Sok ismerősnek mutattam. Hallani mindenki hallotta, hogy miről is van szó. Az más kérdés, hogy az esetek 99%-ban "nekem ez nem ér ennyit" volt a megállíapítás. Arról meg ne is beszéljünk, hogy külön helyiséget fenntartani azért, hogy leüljek "csak" zenét hallgatni, az már maga az istenkáromlás.
Ismerem a HiFi világot. Nekem B&W hangsugárzók vannak, nagy is, kicsi is. Én saját magamnak építem a sokadik erősítőt, mert az a mániám. De jobban kikapcsolódok, amikor zenét hallgatok, szemet lehunyva, mint ha TV-t néznék. A szoba akusztika sokszor többet jelent, mint milliókat költeni az audio komponensekre. Ha más csillapítaná a szobáját akusztikus elemekkel, már fényévekkel jobb hangzást érhetne el egy átlagos HiFi-vel is. Nekem van DSP- korrekcióm is szobaakusztikához, nem használok passzív szűrőket. Közvetlenül megy be a forrás a végfokba, és a vég a hangsugárzóra. Így kikerülhető pár komponens, ami ronthat a helyzeten. Használd egészséggel, jó kis motyót szereztél be. 😊 Ezért is írtam, ki mire költ, az ő dolga. Nálam ez a hobbi, szeretem, imádom. Bár kipróbálhatnék még számtalan szebb és jobb technikákat...
Respect a tagnak mert mecsinálta. elkezdtem én is hangrendszert épiteni, vettem lemezjátszot is nemrég , pár uj, régi lemezt,meghallgattam high end rendszert is, vegul arra jutottam,hogy boldog vagyok egy premium fulhallgatoval akár de ha nagyon audiofil akarok lenni, megtuningolom egy jo cigivel. Piece.
@@gaborpapp2730 Értem. Én is szeretnék olyan természetes anyagot amivel jobban élvezem a zenét. Vannak itt páran akik azt írják, hollandban élnek és közben magyarban. De aki akar itt magyarban is füvezhet, nem fog lebukni.
@@Jack-CarverSzia Lényegesen jobban dolgoza fel az agyad a füledbe jutó hangokat, ugyanis neurotransmitter. Serkenti az agy müködését, de ugyan akkor erős nyugtató hatása is van, ezért van az hogy pörög az agyad vannak jó ötleteid de nem csinálsz semmit mert a nyugtató hatás fizikailag visza fog. Mondhatni jel erősítő! Pont a napokban gondolkodtam azon hogy erről nem igen írták a Hifi világban sehol egy cikket sem.
Na igen, én olyan 600.000Ft-nál megálltam ami nagyjából egy tisztességes belépő szint a minőségi zenehallgatásban, tudatosan távoltartom magam ezektől a cuccoktól, hallani sem akarom őket és a legnagyobb fék az asszony, mindenre fel van jogosítva, ha olyan mondtat hagyná el a számat,hogy " Figyelj szívem arra gondoltam,hogy eladom a hangfalakat,mert most jó áron...." :D
Kb én is ennyit áldoztam rá. Külön Házimozira,és külön Hi-fi zenehallhatásra.Bármennyi pénzt el lehet basz...ni erre....persze az ésszerűség határain belül.....mindig van jobb,szebb ...
@@gl328 nagyon hamar lehet az ésszerűség határain kívül esni és még tovább menni.. e hobbiban talán a fék a legnagyobb erény :) csak hogy valami bölcsnek tűnőt is mondjak... :D
Neked már amúgy is mindegy, ellocsoltad Hifire Szomália éves GDP-jét!😂😂😂
Год назад+5
Igy youtubon keresztul is tisztességes a hang, de azért ez nem egy nehéz zene, kevés hangszer van benne, igazábol nincs nehéz dolga jól szolni. Egy komplexebb zenei műfajjal is meghallgattam volna, ahol azért 3 hangszernél több szerepel. Ettől független szép összeállitás, legyen benne sok öröme a gazdájának.
Nem semmi szerkezet,gratula!👍🏼 Azokat a fehér bizbaxokat eltakarítanám ,elrontja az öszképet,pláne ha még felruházuk mindenféle agyhalott phaságokkal! Illetve meghallgattam volna valami nem ennyire steril zenével!
őszintén tetszett, h a tévét akusztikus panellal takarta el! 13:40 de lehet hogy az ajtó (ott mögötted) is megérdemelne valamit, ami túlszárnyalja a jelenlegi diszkrét tertyőke teljesítményét.. :) aki szerint a hangminőség javítása egy idő után már exponenciális ráfordításokat követel, azoknak finoman közölném, hogy az exponenciális nem egyenlő az agyatlannal, a pénzégetéssel, sem az önámítással. én abban hiszek, h lehet e hobbit racionálisan is csinálni...
Nekem is van 1 millán feluli cuccom és behuztam a féket mert szerintem tök felesleges beleverni ennyi pénzt!Ugyan azt hallod vagy is más zenét ugy sem fogsz hallani ha 1 millás lesz a cucc vagy 10 millás !Igaz a tisztaságban lesz eltérés de nem annyi mint az ára a cuccnak!Ja és egy jó lemezjátszó nagyon hiányzik ugyan is a bakelit hangjától valódibb nincs nem is lesz...De amugy szépen ossze van hozva a cucc!!!
Helyeslem amit irsz!!Ugyan is eljön az a dolog mikor már csak pénzkidobás az egész!!!!Az ember bebeszéli magának huu mennyivel jobb már ez a cucc!!Ha lesz egy 1 millás vagy 10 millás a cucc akkor az 10x viszaadja igen azt az élményt egy nagy frászt!Meghallgattam volna egy metal számot vagy más stilusu zenét rajta ugyan is a kiállitásokon is mindég olyan zenét raknak be ami a legszebb hangzásu!Ami gyengébb felvétel abból ugyan is sokkal jobbat nemhozunk ki ha nemtudom milyen cuccon fogjuk hallgatni a zenét,.
Csakhogy ez nem igaz amit mondasz, max nem tudod mit kell hallani, mire kell figyelni, de az, hogy egy 1 millás cucc ugyan úgy szól mint egy 10 millás, ez nem igaz, van olyan rendszer ami több 100 milla, akkor gondolom az is ugyan úgy szól, persze hogy nem, nem hiába kerül annyiba.
Valóban - ez olyan mint a bringák: volt tesco-s biciklim, aztán belépő Merida 150-ért -aztán 300-ért- aztán 640 ezerért -aztán a többit már nem tudtam megfizetni! 😂 De mindig éreztem a különbséget. Kocsikban úgyanígy. 😊
9:14 A kiváló zenész és hangszere, valamint a minőségi felvétel az alapja, a "minőségi" zenehallgatásnak, amely a kellően jó lehallgató rendszeren (amelynek része az akusztikai környezet) tényleg múlik, de a legkevésbé a "drótkötélen". Persze van az teljesítmény.-), de az már nem Hi-FI. Természetesen, ha valaki tényleg hallani véli a különbséget egy jó minőségű és egy jobb minőségű kábel között és ezért a lelki megnyugvásért hajlandó fizetni, akkor az ő dolga, mondhatnánk... Végtére Hifistának lenni is egy vallás:-) és ugye abban is vannak jó dolgok. Sorry, majd törlöm:-), csak pörgetni karatm a kommenteket, jót tesz a jutu algoritmusnak.. 12:53 azonnal lecserélem az összes műszerkábelét, mert ezek szerint azok alkalmatlanok bármilyen mérésre, hiszen eltűnnek az információk...vagy áttérek a vezeték nélkülire:-)
A legfontosabbról nem esett szó a videóban. Honnan vannak a zenék? Milyen forrásból? Honnan szed olyan minőségű zenét, aminél egyáltalán értelmes beszélni egy ilyen szintű hang láncról?
Teljesen jó minden de hozzá teszem halkan hogy a jó hanghoz nem feltétlen kell milliókat költeni. A szoba akusztika számít legtöbbet utána van minden más de legelöl a sorban a felvétel minősége amit le szeretnénk hallgatni. Ha az nem jó akkor borul minden. Meghallgattam én is ezt a csodálatos japán zenét mondhatni stúdió paraméterekkel rendelkező cuccon és valóban elképesztő jó maga a mű s a rögzítés minősége is fantasztikusan jól sikerült ,, ezért is szól jól, a mélytartományok néhol a 21-22,7Hz-nél is jártak a mélytartományok ( ! ) nagyon dinamikus egy zenemű. Hozzáteszem egy átlag hifi cucc azért nem tudja ezt így vissza adni. Köszi , tetszett.
6:22 A lap mogott van a reflexnyillas. Igy ha ra csavarod elkezded ugy mondd zart dobozza alakitani ezaltal kevesebb lesz a mely, kifele csavarva lesz tobb mert engeded neki hogy tobb levego aramoljo. Le kell szedni a picsaba oszt jo lesz :D
Vastag az a hangfalkábel, de az eleje és a vége ugyanabba a piriszka kis sruban végződik. Ha ezen rendes ampert folyatnál, leolvadna a saru róla a p.csába. Ezért nem látom értelmét, ha a kábel két vége vékony. Akkor már lenne rajta valami komolyabb csatlakozó, mind a hangfalon, mind az erősítőn. Inkább fontosabb, ha ilyen sarus, az anyag minősége, anyag fajtája, szövése, árnyékolésa. Elhiszem, hogy ez jó, de ezekre a sarukra, rohadt overkill, meg ennyi Wattra is.
@@Trollkergetok hogyne hallanád, a különböző hosszúságok miatt olyan distorted jelet kapsz a saru végén, hogy lefosod a bokád :D És akkor itt jön a hit, ami "megoldja" a fizikát
Nekem nem sztereó rendszerem van , hanem egy kb 4 milla összérték körüli házimozi rendszer 5.2.2 kiépítésben, minden csatorna mono blokkal hajtva nálam is, azért már ezen is lehet zenét hallgatni. Nagyon szép rendszert láthattunk a videóban, gratula a tulajnak.
@@Jack-Carver Miért ne lehetne neki? Nekem az EGYIK tengeri akváriumom kerül 2,5 millióba, úgy hogy a halak ára benne sincsen, csak maga az akvárium és a technika kerül ennyibe. A másik, a high-tech holland növényes akváriumom 1,2 milla úgy mindennel együtt. (és még van 3db akváriumom). Igaz, 20+ éve az akvarisztika a hobbym.
@@krisztian-sz Nekem 21 évig volt akváriumom 100 literes. Sima halas, és igénytelen növények voltak benne. De 21 év alatt sem költöttem rá még fél millió Ft-ot sem 😀😀 Növényes Co2-es akváriumot én is szerettem volna, de végül nem lett.
Ha, ... mem számítana a pénz, nekem kellene a cucc!! Talalkoztam hasonló őrültel, és bizony eltudom kepzelni hogy mit éreztél mikor halgattad. Volt hasonló élményem. Nem is tudom leítni. Na akkor kezdtem én is keresni hogy hogyan tudnám ezt lekopizni olcsóból! Sehogy.
@@retromania1 tanuld meg leszarni a nézőt. kivéve engem :D (de én nem is próbállak kioktatni, főleg nem érdektelen faszságról) lehet h a kandón szarráalázták a szerencsétlen beszóló nézőt, de attól még nem kötelező továbbadnia a kínzást...
Komoly rendszer, ennyiért szóljon is jól. Bár a japán zene minősége is kimagasló, akár egy 200 000 Ft-os rendszeren is komolyabban meg tud szólalni, mint pl a Halott Pénz zenéi. Ez olyan, mikor a TV-ket nézik a boltokban és megy rajta a RED kamerákkal rögzített anyag, sokan elájúlnak tőle, pedig az az anyag egy FHD Tv-n is ütősebb, mint a Barátok közt vagy bármi más. A videón keresztül hallgatva nagyon gyengén jön át, ahhoz képest, amit igazából ad a zene, ez nem a drága rendszer miatt van, hanem minden más az oka, tömörítés, mikrofon, youtube stb. A tápkábel csere érződik már jóval szerényebb rendszer esetében, de akár egy banándugó használata is hallatszik, ha hangfalaknál használjuk. Minimálisan változtat a hangszínen. Én nem is használok, mert nekem elvesz a magasból egy minimálisat. Szóval, ha van lehetőség hallgassátok meg othhon ezt a Také Daké japán zenét, akár fejesen, fülesen. Gratula a rendszerhez👍
Jó-jó, én nagyon bírom ezt a muzsikát is, de az emberek nagy része kíváncsi lett volna egy közönségesebb, ismertebb zenére is, hogy kb mi a különbség. Vannak ismert, de nagyon igényes és kiválóan hangszerelt pop dalok is például. Hiszen ez a muzsika sok más kiváló hifiben szólnak nagyon jól. De ezt a zenét nagyon kevesen ismerik, tehát csak ők tudják összehasonlítani a készülékeket.
@@robi76323 meg úgysem jön át , mert egy telefon mikrofonnal rögzítették, csak azt nem tudom mi értelmi így ,olyan mint amikor valaki elmegy koncertre azt a telefonos felvételét feltölti a jutubra. kiváló minőség.😂
Amikor a G63AMG ott parkol a panel előtt a parkolóban....... :) hahaha Viccet félretéve respect a fanatizmusért. De van aki több millió dollárt fizet egy bélyegért....( 2X3cm-es papírdarabkáért)
Miért ne? Én arra jutottam, hogy nincs eléggé tömegízlésem és egyszerűen forrásoldalon korlátos az igazán jó minőségű felvételek száma, amikhez hozzá tudok jutni. Hamar unásig hallgattam a jót. Utána a zene utáni vágy átment kutatásba. Rájöttem, hogy utálok kutatni, mert vagy unalmas olyasmit hallgatni, ami nem tetszik igazán vagy bosszantó hallani, hogy ez is csak egy újabb igénytelenül rögzített felvétel.
Komoly rendszer és nagy pacsi, hogy az akusztikával is foglalkozott András. Én is fertőzött vagyok, de nálam már lecsengett a vadabb része és már részben megtértem a kábelvallásból:) Egy ideje sokkal szerényebb árfekvésű, de tecnikailag korrekt minőségű pro audio kábeleket használok és inkább rámentem az akusztikára + dsp-s rendszert hallgatok.
Szia! Javasolnék neked gránit talpak helyett a saját talpát ami olyan mint ami a hangfallal jön csak nagyobb! Azzal az igazi! A gránitnak nem jó a rezgése! Amúgy gratulálok a cucchoz!
Van egy Technológia ami a barátom fejlesztett ki és a meglévő rendszert magasabb szintre emeli, Márton audio és ez nem ezotéria, ha a kábelek és eszközök minőségét akarod a csúcsra járattatni!
Külföldi aukciókon nézegess én az összes hangcuccomat így vettem , mivel van más hobbym is a hifizésen kívül ezért így gazdaságos és újszerű dolgokat lehet vásárolni kedvező áron.
cd-dvd nek mar vege, itt ingyen vagy jelkepes osszegert probaljak elpasszolni, cd-t berippelve barmikor barhonnan elerheted. CD nel sokkal jobbb felbontasu es freq. tartomanyu digitalis file-ok elerhetoek. vinyl temaba meg ne megyek bele, nekem is van de csak mint ereklye , nem arrol hallgatok zenet
Ez nem igaz hogy a lemezek a multé meg ingyen osztogatjàk pont hogy mennek fel a CD lemezek àrai is ugy mint a hanglemezek àrai is de a kazettàk is eleg nagy népszerüségnek örvendenek és nem azért mert rerto jobban szol streamer szart meg hallgasson az akinek 20 anyja van😂
Én is őrűltködöm de nem ennyire, így meghalgatnám szivesen kíváncsiságból, hogy az enyém mennyiben különbözik ettől, de mégsem tenném, mert nem akarnám elviselni miben kevesebb. Addig az enyém marad a "tökéletes"!
hello, gartula a szetthez, nagyon szép. Kérdésem az lenne, hogy miért Ysly a táp? Az árnyékolás miatt? mekkora? Melyik szál mire? Ha jól láttam 6 dugalj van. 7ből 6 táp 1 nulla?
Köszi! NYCY földkábel, (sokat teszteltünk, nagyon nem mindegy melyik tipus és hol gyártják le!) 7dbx6nm tömör réz vezető, amiből 3db vezető a fázis, 3db a nulla, 1db pedig a védőföld. Az elosztónak van saját vezetéke, 4db vezető ami rá lett kötve 2db fázis, 1db nulla, meg 1db védőföld, ami belül az elosztóban csillagpontosan vannak bekötve (forrasztva) a dugaljak.
kétlem.... a hangfalpár max 3 misi de inkább 2 milla szóval ez messze nem 30 millás szett......Én 3 éve a balaton mellett egy nyaralóban hallgattam (kontrollált szobában) eddig a legdrágább szettet ott a hangfalak Bowers and wilkins 801 d4 volt kb 15 mila a pár és az erölködőket meg a többit még nem is vettem (full McIntosh) azok is mind brutál topp kategória volt....Ha lottómillás lennék tutti hogy megcéloznám azt a kategóriát....addig is elvagyok vintage boomerként a deckken meg a lemezjátszón meg a 90's életérzésen :)
@@retromania1 Majd ha lesz hangszertest érzet a hang mögött a digitális jelnél akkor fogja a bakelitet utólérni. Az akusztika a térélmény a szeparáció jó a digi világban. Csak az a fránya valós zene érzet hiányzik. kivéve amit bakelitről vagy mesterszalagról digitalizálnak. Ott azért felfedezhető. Ja ehhez 1,5MFt bakelites rendszer bőven elég, hogy kihozza. A digiben a forrással van a probléma ha az eleve digitális volt.
inkabb erre mint k.rvakra es kok@inra koltse a penzet. En csak egy uj kozepkategorias auto felet koltottem el egy 13.2 + Auro3d 4k projectoros hazimozira (25 eves alom valt valora). de sose lesz kesz :) most a hangelnyelo lapokat sarkokat kellene megcsinalnom.
Én inkább kurvákra költenék el sok pénzt. Mert akkor álomszép arcú és modell testű csajokkal szexelnék. Akiknek szilikon melle van, formás feneke és vékony teste van 😂
nagyon tetszett az egész, bár ezek a korongok az eszközökön és az alátámasztás, un. rezonancia elvezetést feleslegesnek ítélem. A polcokon van elég apró, ilyen-olyan cucc, ami rezonál és bele szólhat a hangképbe.
Kitérve A kábelekre az egyik videód bemondod is A kis erősítő összeszerelésnél amit rá raksz kábel olyan jó minőségű hogy olyan hangszerek is megszólalnak rajta amik valójában fel se lettek véve 😆😆😆
Srácok, teljesen mindegy ki mire költi a pénzét. Neki tetszik és szereti! Ez a lényeg. A többi mellékes, hogy teljesen felesleges kábel keresztmetszet van, de rontani nem fog a hangzáson. A sok tárgy meg jól nyeli a rezgéseket. A pénz, amit ezekért kérnek indokolatlanul sok.
Nyilván sok pénz, amit elkérnek ezekért, de ha belegondolunk, hogy a javulás és a javulást igénylő befektetéseket exponenciális függvény írja le (sőt!), akkor azért érthető, hogy miért annyi, az annyi. Nekem megéri, mert egy "koncert" után feltöltődöm. Sok ismerősnek mutattam. Hallani mindenki hallotta, hogy miről is van szó. Az más kérdés, hogy az esetek 99%-ban "nekem ez nem ér ennyit" volt a megállíapítás. Arról meg ne is beszéljünk, hogy külön helyiséget fenntartani azért, hogy leüljek "csak" zenét hallgatni, az már maga az istenkáromlás.
Ismerem a HiFi világot. Nekem B&W hangsugárzók vannak, nagy is, kicsi is. Én saját magamnak építem a sokadik erősítőt, mert az a mániám. De jobban kikapcsolódok, amikor zenét hallgatok, szemet lehunyva, mint ha TV-t néznék.
A szoba akusztika sokszor többet jelent, mint milliókat költeni az audio komponensekre.
Ha más csillapítaná a szobáját akusztikus elemekkel, már fényévekkel jobb hangzást érhetne el egy átlagos HiFi-vel is.
Nekem van DSP- korrekcióm is szobaakusztikához, nem használok passzív szűrőket. Közvetlenül megy be a forrás a végfokba, és a vég a hangsugárzóra. Így kikerülhető pár komponens, ami ronthat a helyzeten.
Használd egészséggel, jó kis motyót szereztél be. 😊
Ezért is írtam, ki mire költ, az ő dolga. Nálam ez a hobbi, szeretem, imádom. Bár kipróbálhatnék még számtalan szebb és jobb technikákat...
Respect a tagnak mert mecsinálta. elkezdtem én is hangrendszert épiteni, vettem lemezjátszot is nemrég , pár uj, régi lemezt,meghallgattam high end rendszert is, vegul arra jutottam,hogy boldog vagyok egy premium fulhallgatoval akár de ha nagyon audiofil akarok lenni, megtuningolom egy jo cigivel. Piece.
Mármint füves cigivel hallgatod a zenét?? És attól szebben fog szólni?
@@Jack-Carver vagy sütivel, gumicukorral stb,stb. Hollandiában èlek. Itt legál.
@@gaborpapp2730 Értem. Én is szeretnék olyan természetes anyagot amivel jobban élvezem a zenét. Vannak itt páran akik azt írják, hollandban élnek és közben magyarban. De aki akar itt magyarban is füvezhet, nem fog lebukni.
@@Jack-CarverSzia Lényegesen jobban dolgoza fel az agyad a füledbe jutó hangokat, ugyanis neurotransmitter. Serkenti az agy müködését, de ugyan akkor erős nyugtató hatása is van, ezért van az hogy pörög az agyad vannak jó ötleteid de nem csinálsz semmit mert a nyugtató hatás fizikailag visza fog.
Mondhatni jel erősítő! Pont a napokban gondolkodtam azon hogy erről nem igen írták a Hifi világban sehol egy cikket sem.
@@gaborpapp2730 Biztos jot tesz a szervezetednek...
Na igen, én olyan 600.000Ft-nál megálltam ami nagyjából egy tisztességes belépő szint a minőségi zenehallgatásban, tudatosan távoltartom magam ezektől a cuccoktól, hallani sem akarom őket és a legnagyobb fék az asszony, mindenre fel van jogosítva, ha olyan mondtat hagyná el a számat,hogy " Figyelj szívem arra gondoltam,hogy eladom a hangfalakat,mert most jó áron...." :D
Kb én is ennyit áldoztam rá. Külön Házimozira,és külön Hi-fi zenehallhatásra.Bármennyi pénzt el lehet basz...ni erre....persze az ésszerűség határain belül.....mindig van jobb,szebb ...
@@gl328 nagyon hamar lehet az ésszerűség határain kívül esni és még tovább menni..
e hobbiban talán a fék a legnagyobb erény :)
csak hogy valami bölcsnek tűnőt is mondjak... :D
@@joanyadhatan Még a "háztartásvezető" lehet még fékezőerő...."hogy mit vettél már megint,meg minek már annyi,mind ugyanaz...stb😅😅😅
Jaj baszki Ati későn olvastam a kommented. Már akkor is benne voltam nyakig 😂
Neked már amúgy is mindegy, ellocsoltad Hifire Szomália éves GDP-jét!😂😂😂
Igy youtubon keresztul is tisztességes a hang, de azért ez nem egy nehéz zene, kevés hangszer van benne, igazábol nincs nehéz dolga jól szolni. Egy komplexebb zenei műfajjal is meghallgattam volna, ahol azért 3 hangszernél több szerepel. Ettől független szép összeállitás, legyen benne sok öröme a gazdájának.
igen, javasolnám 'The Troopers' -et az Iron Maiden-től.
Nem semmi szerkezet,gratula!👍🏼 Azokat a fehér bizbaxokat eltakarítanám ,elrontja az öszképet,pláne ha még felruházuk mindenféle agyhalott phaságokkal! Illetve meghallgattam volna valami nem ennyire steril zenével!
őszintén tetszett, h a tévét akusztikus panellal takarta el!
13:40 de lehet hogy az ajtó (ott mögötted) is megérdemelne valamit, ami túlszárnyalja a jelenlegi diszkrét tertyőke teljesítményét.. :)
aki szerint a hangminőség javítása egy idő után már exponenciális ráfordításokat követel, azoknak finoman közölném, hogy az exponenciális nem egyenlő az agyatlannal, a pénzégetéssel, sem az önámítással.
én abban hiszek, h lehet e hobbit racionálisan is csinálni...
Igen, hihetetlen, de egy közepes számítógépen is hallgatva átjőn, hogy isznyúan valósághű minden rajta.
Tök jó ez a zene
Nekem is van 1 millán feluli cuccom és behuztam a féket mert szerintem tök felesleges beleverni ennyi pénzt!Ugyan azt hallod vagy is más zenét ugy sem fogsz hallani ha 1 millás lesz a cucc vagy 10 millás !Igaz a tisztaságban lesz eltérés de nem annyi mint az ára a cuccnak!Ja és egy jó lemezjátszó nagyon hiányzik ugyan is a bakelit hangjától valódibb nincs nem is lesz...De amugy szépen ossze van hozva a cucc!!!
Helyeslem amit irsz!!Ugyan is eljön az a dolog mikor már csak pénzkidobás az egész!!!!Az ember bebeszéli magának huu mennyivel jobb már ez a cucc!!Ha lesz egy 1 millás vagy 10 millás a cucc akkor az 10x viszaadja igen azt az élményt egy nagy frászt!Meghallgattam volna egy metal számot vagy más stilusu zenét rajta ugyan is a kiállitásokon is mindég olyan zenét raknak be ami a legszebb hangzásu!Ami gyengébb felvétel abból ugyan is sokkal jobbat nemhozunk ki ha nemtudom milyen cuccon fogjuk hallgatni a zenét,.
Csakhogy ez nem igaz amit mondasz, max nem tudod mit kell hallani, mire kell figyelni, de az, hogy egy 1 millás cucc ugyan úgy szól mint egy 10 millás, ez nem igaz, van olyan rendszer ami több 100 milla, akkor gondolom az is ugyan úgy szól, persze hogy nem, nem hiába kerül annyiba.
ruclips.net/video/jAd9JJHv54c/видео.html Na most figyusz ide most mond azt hogy ez nem szól gyönyöruen!!!???@@zoltankovacs8243
Valóban - ez olyan mint a bringák: volt tesco-s biciklim, aztán belépő Merida 150-ért -aztán 300-ért- aztán 640 ezerért -aztán a többit már nem tudtam megfizetni! 😂
De mindig éreztem a különbséget.
Kocsikban úgyanígy. 😊
Inkább vinyl az a bakelit
Hááát, mindig van őrültebb! De tetszik. 😀👍
Merjük megmondani: Bosendorfer vc7 hangdobozok... hans deutsch hangszórók azok a 13 -as mélyek...
.
9:14 A kiváló zenész és hangszere, valamint a minőségi felvétel az alapja, a "minőségi" zenehallgatásnak, amely a kellően jó lehallgató rendszeren (amelynek része az akusztikai környezet) tényleg múlik, de a legkevésbé a "drótkötélen". Persze van az teljesítmény.-), de az már nem Hi-FI. Természetesen, ha valaki tényleg hallani véli a különbséget egy jó minőségű és egy jobb minőségű kábel között és ezért a lelki megnyugvásért hajlandó fizetni, akkor az ő dolga, mondhatnánk... Végtére Hifistának lenni is egy vallás:-) és ugye abban is vannak jó dolgok. Sorry, majd törlöm:-), csak pörgetni karatm a kommenteket, jót tesz a jutu algoritmusnak..
12:53 azonnal lecserélem az összes műszerkábelét, mert ezek szerint azok alkalmatlanok bármilyen mérésre, hiszen eltűnnek az információk...vagy áttérek a vezeték nélkülire:-)
A legfontosabbról nem esett szó a videóban. Honnan vannak a zenék? Milyen forrásból? Honnan szed olyan minőségű zenét, aminél egyáltalán értelmes beszélni egy ilyen szintű hang láncról?
Esett szó róla. Be is mutattam a lejatszót.
lenne rá mód,meg hallgatni?gyerek korom óta áhítozok 1 igazi high end rendszer,meghallgatására.már 60 elmúltam és még nem volt részem ,benne
Gratulálok a 7k feliratkozóhoz!
A sok Hungrál javít a hangon?
Teljesen jó minden de hozzá teszem halkan hogy a jó hanghoz nem feltétlen kell milliókat költeni. A szoba akusztika számít legtöbbet utána van minden más de legelöl a sorban a felvétel minősége amit le szeretnénk hallgatni. Ha az nem jó akkor borul minden. Meghallgattam én is ezt a csodálatos japán zenét mondhatni stúdió paraméterekkel rendelkező cuccon és valóban elképesztő jó maga a mű s a rögzítés minősége is fantasztikusan jól sikerült ,, ezért is szól jól, a mélytartományok néhol a 21-22,7Hz-nél is jártak a mélytartományok ( ! ) nagyon dinamikus egy zenemű. Hozzáteszem egy átlag hifi cucc azért nem tudja ezt így vissza adni. Köszi , tetszett.
21,7 hz mért adat vagy hallani is érezni is lehet?
Nem láttam a mennyezeten akusztikai panelt… Kérem szépen, van még mit fejleszteni..😂. (Bocsánat, de van…) Akkor, lehetne több is…😊😊😊
Van
Így is el lehet néhány milliót szórni. 😀 Szerintem ilyen hangfalakat láttam eladót marketplaccon 2 misiért.
Hany millióba került az egesz Hifi rendszer???
Alsó hangon ez legalább 15 millió.
@@zoltanolah-z1wÉn 5-6 millióra tippeltem először 😀
Kicsit keveset mondtál:) @@zoltanolah-z1w
6:22 A lap mogott van a reflexnyillas. Igy ha ra csavarod elkezded ugy mondd zart dobozza alakitani ezaltal kevesebb lesz a mely, kifele csavarva lesz tobb mert engeded neki hogy tobb levego aramoljo. Le kell szedni a picsaba oszt jo lesz :D
Vastag az a hangfalkábel, de az eleje és a vége ugyanabba a piriszka kis sruban végződik. Ha ezen rendes ampert folyatnál, leolvadna a saru róla a p.csába. Ezért nem látom értelmét, ha a kábel két vége vékony. Akkor már lenne rajta valami komolyabb csatlakozó, mind a hangfalon, mind az erősítőn. Inkább fontosabb, ha ilyen sarus, az anyag minősége, anyag fajtája, szövése, árnyékolésa. Elhiszem, hogy ez jó, de ezekre a sarukra, rohadt overkill, meg ennyi Wattra is.
Nem is látni kell azt az értelmet, hanem hallani !
@@ervinbese9439Sose fogod hallani, max placebó, de vakon meg nem mondanád, hogy ez vagy egy egyszerű árnyékolt kábel van rajta.
A feszultsegeses mond valamit esetleg?😄
@@Trollkergetok hogyne hallanád, a különböző hosszúságok miatt olyan distorted jelet kapsz a saru végén, hogy lefosod a bokád :D És akkor itt jön a hit, ami "megoldja" a fizikát
@@ervinbese9439 nem vitatom, hogy jobb, mint egy mezei kábel, de itt ez már erős túlzás.
Ezzz Komoly ! Meg igy is hozza ! ott milyen lehetett? 🥰
Nekem nem sztereó rendszerem van , hanem egy kb 4 milla összérték körüli házimozi rendszer 5.2.2 kiépítésben, minden csatorna mono blokkal hajtva nálam is, azért már ezen is lehet zenét hallgatni. Nagyon szép rendszert láthattunk a videóban, gratula a tulajnak.
És honnan volt rá pénzed 4 millió a Hifire?
@@Jack-Carver Van aki dolgozik, és sok év alatt össze rakosgatja.
@@Jack-Carver Miért ne lehetne neki? Nekem az EGYIK tengeri akváriumom kerül 2,5 millióba, úgy hogy a halak ára benne sincsen, csak maga az akvárium és a technika kerül ennyibe. A másik, a high-tech holland növényes akváriumom 1,2 milla úgy mindennel együtt. (és még van 3db akváriumom). Igaz, 20+ éve az akvarisztika a hobbym.
@@krisztian-sz Nekem 21 évig volt akváriumom 100 literes. Sima halas, és igénytelen növények voltak benne. De 21 év alatt sem költöttem rá még fél millió Ft-ot sem 😀😀 Növényes Co2-es akváriumot én is szerettem volna, de végül nem lett.
@@Jack-Carver közöd, úgy kérdezed mintha 4 milliárdot írt volna,sokkal többszörösét költöttem csak drogokra, és nem aranykanállal születtem!
Ahogy hangmérnök cimborám mondta: hihetsz bármiben, ameddig az nem gátol a saját hitemben.
Üdv Nagyon ütős a rendszer Gratula! A hangfal kábeleket miből készítetted?
Ha, ... mem számítana a pénz, nekem kellene a cucc!!
Talalkoztam hasonló őrültel, és bizony eltudom kepzelni hogy mit éreztél mikor halgattad.
Volt hasonló élményem.
Nem is tudom leítni.
Na akkor kezdtem én is keresni hogy hogyan tudnám ezt lekopizni olcsóból!
Sehogy.
Én születésem óta a villanyórát vilanyórának hívom! Amíg a földalá nem tesznek! 😂😂
Engem a múltkor az egyik néző megszólt érte....
@retromania1 Pisti azert szolt be mert, ugy szuletett, hogy beleverte az apja egy papucsba es picsanrugta vele az anyját..😂
@@retromania1 tanuld meg leszarni a nézőt. kivéve engem :D
(de én nem is próbállak kioktatni, főleg nem érdektelen faszságról)
lehet h a kandón szarráalázták a szerencsétlen beszóló nézőt, de attól még nem kötelező továbbadnia a kínzást...
Ha ettől teljesen szétestél majd hallgass meg egyszer egy jól kiszolgált full sztatikust is (ne hybridet)! Lesz meglepetés:)))))
Volt szerencsém élőben meghallgatni.
Fantasztikus rendszer és hang!!
Komoly rendszer, ennyiért szóljon is jól. Bár a japán zene minősége is kimagasló, akár egy 200 000 Ft-os rendszeren is komolyabban meg tud szólalni, mint pl a Halott Pénz zenéi. Ez olyan, mikor a TV-ket nézik a boltokban és megy rajta a RED kamerákkal rögzített anyag, sokan elájúlnak tőle, pedig az az anyag egy FHD Tv-n is ütősebb, mint a Barátok közt vagy bármi más.
A videón keresztül hallgatva nagyon gyengén jön át, ahhoz képest, amit igazából ad a zene, ez nem a drága rendszer miatt van, hanem minden más az oka, tömörítés, mikrofon, youtube stb. A tápkábel csere érződik már jóval szerényebb rendszer esetében, de akár egy banándugó használata is hallatszik, ha hangfalaknál használjuk. Minimálisan változtat a hangszínen. Én nem is használok, mert nekem elvesz a magasból egy minimálisat. Szóval, ha van lehetőség hallgassátok meg othhon ezt a Také Daké japán zenét, akár fejesen, fülesen. Gratula a rendszerhez👍
Jó-jó, én nagyon bírom ezt a muzsikát is, de az emberek nagy része kíváncsi lett volna egy közönségesebb, ismertebb zenére is, hogy kb mi a különbség. Vannak ismert, de nagyon igényes és kiválóan hangszerelt pop dalok is például.
Hiszen ez a muzsika sok más kiváló hifiben szólnak nagyon jól. De ezt a zenét nagyon kevesen ismerik, tehát csak ők tudják összehasonlítani a készülékeket.
Azért tegyük hozzá, hogy a szerzői jogok miatt nem mind1 milyen anyagot választanak ilyen videókban..
Azt válasszák ami a legszebben szól!!!!@@robi76323
@@robi76323 meg úgysem jön át , mert egy telefon mikrofonnal rögzítették, csak azt nem tudom mi értelmi így ,olyan mint amikor valaki elmegy koncertre azt a telefonos felvételét feltölti a jutubra. kiváló minőség.😂
Ez felső kategória sok m.👍👌
Brutál a holmi! A hozzáállás is tetszik. Vagy csinálunk valamit, vagy hagyjuk a francba! Így kell!
Nekem is soner audio végfokom van. Jó pár csövest erősítőt lenyomott . Aki nem hiszi járjon utána, az üllöi születésű Magyar büszkeségre !!!
Minden nap látom itthon , sőt..... amúgy gratula 👌 van pár elmebeteg barátom nekem is , velem együtt🤭
Amikor a G63AMG ott parkol a panel előtt a parkolóban....... :) hahaha Viccet félretéve respect a fanatizmusért. De van aki több millió dollárt fizet egy bélyegért....( 2X3cm-es papírdarabkáért)
Helló mi ez a muzsika? Nagyon kellemes
TakéDaké with Neptune - Japanese Roots
Miért ne? Én arra jutottam, hogy nincs eléggé tömegízlésem és egyszerűen forrásoldalon korlátos az igazán jó minőségű felvételek száma, amikhez hozzá tudok jutni. Hamar unásig hallgattam a jót. Utána a zene utáni vágy átment kutatásba. Rájöttem, hogy utálok kutatni, mert vagy unalmas olyasmit hallgatni, ami nem tetszik igazán vagy bosszantó hallani, hogy ez is csak egy újabb igénytelenül rögzített felvétel.
Ez összeállt. A DAC-on átugrottatok, az se rossz. Dual ES9038pro chipes darab.
Esküszöm nem értettem ,h milyen streamer.💁♂️Megtudnád mondani?Köszi!
Komoly rendszer és nagy pacsi, hogy az akusztikával is foglalkozott András. Én is fertőzött vagyok, de nálam már lecsengett a vadabb része és már részben megtértem a kábelvallásból:) Egy ideje sokkal szerényebb árfekvésű, de tecnikailag korrekt minőségű pro audio kábeleket használok és inkább rámentem az akusztikára + dsp-s rendszert hallgatok.
üdv a kigyógyultak köreiben
Szia! Javasolnék neked gránit talpak helyett a saját talpát ami olyan mint ami a hangfallal jön csak nagyobb! Azzal az igazi! A gránitnak nem jó a rezgése! Amúgy gratulálok a cucchoz!
Ilyen lehet a Mennyország!?Ezt nem merném elvinni VHang tuningra!
Van egy Technológia ami a barátom fejlesztett ki és a meglévő rendszert magasabb szintre emeli, Márton audio és ez nem ezotéria, ha a kábelek és eszközök minőségét akarod a csúcsra járattatni!
Úgy néz ki, mint egy házioltár. Gondolom sok áldozatot is követel.
Én nem mernék meghallgatni egy ilyen cuccot. Szerintem megszakadna a szívem hogy nekem ilyenem nincs és valószínű hogy nem is lesz
Külföldi aukciókon nézegess én az összes hangcuccomat így vettem , mivel van más hobbym is a hifizésen kívül ezért így gazdaságos és újszerű dolgokat lehet vásárolni kedvező áron.
Hát ha ennyit költenék hifire, akkor vagy cd, vagy vinyl. De Audiofilben persze.
cd-dvd nek mar vege, itt ingyen vagy jelkepes osszegert probaljak elpasszolni, cd-t berippelve barmikor barhonnan elerheted. CD nel sokkal jobbb felbontasu es freq. tartomanyu digitalis file-ok elerhetoek. vinyl temaba meg ne megyek bele, nekem is van de csak mint ereklye , nem arrol hallgatok zenet
A lemezek már a múlté. A bakelitek valóban máshogy szólnak, de nem jobban csak másképp.
@@retromania1azért eszed legyen, mielőtt ilyet leírsz 😅
Ez nem igaz hogy a lemezek a multé meg ingyen osztogatjàk pont hogy mennek fel a CD lemezek àrai is ugy mint a hanglemezek àrai is de a kazettàk is eleg nagy népszerüségnek örvendenek és nem azért mert rerto jobban szol streamer szart meg hallgasson az akinek 20 anyja van😂
Sokan nem tudják mit beszélnek.... :D Egyet értek! @@kraalajos
Én inkább egy Darkthrone trackal próbálkoztam volna, mondjuk az Unholy Black Metal track-al
Én is ezzel a számmal szoktam a "HI-FI szűz" barátokat ismerősöket "bűvölni" :D nagyon komoly cucc!
Hello. Mi ez a muzsika?
@@aronlaszlofarkas ruclips.net/video/W6dhiTjn670/видео.html Tidalon fentvan 24bit cdben ott érdemes hallgatni mert youtubon gciszar xd
@@davidmohr8723 köszönöm
Agydurrantó kategória! Respect
Nem láttam még, ,,Mi a szám címe?" hozzászólást😁😁😁😁
Ez nem semmi szoba. Ezek nem wishes szivacs acustic panelek a falakon👍
Én ismerek egy embert aki ilyen hangelnyelő paneleket gyárt. 100-200 ezerért csinálja őket
Ne keseredj el a cucc árától ! PC-ről is lehet meglepően jó minőségben zenét hallgatni, (csak nem a gyári állapotában )
és az neked profilba is vág.
Nagyon tiszta minden hang még így is
Én is őrűltködöm de nem ennyire, így meghalgatnám szivesen kíváncsiságból, hogy az enyém mennyiben különbözik ettől, de mégsem tenném, mert nem akarnám elviselni miben kevesebb. Addig az enyém marad a "tökéletes"!
hello, gartula a szetthez, nagyon szép. Kérdésem az lenne, hogy miért Ysly a táp? Az árnyékolás miatt? mekkora? Melyik szál mire? Ha jól láttam 6 dugalj van. 7ből 6 táp 1 nulla?
Köszi! NYCY földkábel, (sokat teszteltünk, nagyon nem mindegy melyik tipus és hol gyártják le!) 7dbx6nm tömör réz vezető, amiből 3db vezető a fázis, 3db a nulla, 1db pedig a védőföld.
Az elosztónak van saját vezetéke, 4db vezető ami rá lett kötve 2db fázis, 1db nulla, meg 1db védőföld, ami belül az elosztóban csillagpontosan vannak bekötve (forrasztva) a dugaljak.
azt hiszem itt vallasra nincs is mar szukseg :)
Jó kis Soner üllőről. Jó làtni, hogy a minőségi magyar kütyükre van igény
Jobb mint egy mozi az 1000%, de amúgy aki nem tud ilyet élőbe hallani annak elég moziba menni ott is másabb a hanghatás mint otthon.
Én minden nagyképűség nélkül mondom, hogy nálam jobb a filmek hangja, mint itt a Győri moziban.
#metoo XD nem nehéz a mozik hangját felül múlni - annyira rosszak! 😂
Ez a cucc tébbet ér, mint a lakásod :)
kétlem.... a hangfalpár max 3 misi de inkább 2 milla szóval ez messze nem 30 millás szett......Én 3 éve a balaton mellett egy nyaralóban hallgattam (kontrollált szobában) eddig a legdrágább szettet ott a hangfalak Bowers and wilkins 801 d4 volt kb 15 mila a pár és az erölködőket meg a többit még nem is vettem (full McIntosh) azok is mind brutál topp kategória volt....Ha lottómillás lennék tutti hogy megcéloznám azt a kategóriát....addig is elvagyok vintage boomerként a deckken meg a lemezjátszón meg a 90's életérzésen :)
Értem...csak hol vannak a lemezlejátszók?????Ez a zenehallgatás is csak illúzió... Streaming 😂
A lemezjatszó a múlt. Egy bakelit sosem fog ilyen magasakat adni. A CD az igen, de azvis a mult. Nem adnak ki lemezeket már.
@@retromania1 Majd ha lesz hangszertest érzet a hang mögött a digitális jelnél akkor fogja a bakelitet utólérni. Az akusztika a térélmény a szeparáció jó a digi világban. Csak az a fránya valós zene érzet hiányzik. kivéve amit bakelitről vagy mesterszalagról digitalizálnak. Ott azért felfedezhető. Ja ehhez 1,5MFt bakelites rendszer bőven elég, hogy kihozza. A digiben a forrással van a probléma ha az eleve digitális volt.
Videot latva bejott a tanacsom, a rossz helyzetbol egy eleg kedvezo lett 😊 Udv Nektek.😊
"Digitális hangból csinál analógot"
"Digitális dac"
Itt még a szemem is fületcsinál 😂
Én a kábeleknél elvesztem 😂
inkabb erre mint k.rvakra es kok@inra koltse a penzet. En csak egy uj kozepkategorias auto felet koltottem el egy 13.2 + Auro3d 4k projectoros hazimozira (25 eves alom valt valora). de sose lesz kesz :) most a hangelnyelo lapokat sarkokat kellene megcsinalnom.
Kinek mi. Ne sajnáld másoktól a lányokat meg a port. Neki az kell, neked meg a mozi, ennyi.
Én inkább kurvákra költenék el sok pénzt. Mert akkor álomszép arcú és modell testű csajokkal szexelnék. Akiknek szilikon melle van, formás feneke és vékony teste van 😂
nagyon tetszett az egész, bár ezek a korongok az eszközökön és az alátámasztás, un. rezonancia elvezetést feleslegesnek ítélem. A polcokon van elég apró, ilyen-olyan cucc, ami rezonál és bele szólhat a hangképbe.
Összesen mit kóstál? Ugye, értitek, mire kérdezek...
na öcsém, ez elé befeküdni egy gomba tripre :D
Nagyon jó a zene, kiváncsiságból én is meghallgattam a nagyobbik rendszeremen: ruclips.net/video/yR_eMZUbEG4/видео.html
Ayahuasca tea van,megyek!,😄
Videoton HS 250 olyan nem létezik. 😂 ORION HS 250 olyan volt
Vagy esetleg Orion HS200 vagy HS280? Mert olyan viszont tényleg volt... 😉👍
Igazad van 🤣🤣🤣 Ezt elnèztem.
Orion HS,280,282,288, ilyenk vannak vagy videoton DC 2050E,vagy 2012,2020
250 semmilyen hangfalban nincs ami magyar😅
Ha valakit érdekel van 2 ilyen hangfalam eladó csak feketében :)
Szeretném ha eljönnél hozzám is videót készíteni
Ez került annyiba, mint maga a lakás...
Hát de mibű! XD
nagyon durva teknologia tetszik
Kitérve A kábelekre az egyik videód bemondod is A kis erősítő összeszerelésnél amit rá raksz kábel olyan jó minőségű hogy olyan hangszerek is megszólalnak rajta amik valójában fel se lettek véve 😆😆😆
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Honnan van pénze 10-15 millió Ft ennek a férfinak erre a Hifire?? Drog díler? Vagy apucija milliomos ? 😮😆
Rendes kétkezi munkás.
Közöd??? Igazi magyar mentalitás 🤮
Ez elég buta kérdés volt.
Szuper ,biztos hogy nem a piacon lőtte,atom precíz.
Alig ismertem meg pulcsit az új szemüvegében.
Top komment 🤣🤣🤣🤣