Nagyon kiváló és színvonalas volt ez a podcast! Sz. Bíró Zoltán számomra hiteles személyiség. Amit ő Oroszországból állít, azt minden esetben komoly érvek támasztják alá. Az előadásmódja tárgyilagos és közérthető. Köszönöm, hogy részese lehettem a műsornak! 😊
Csak hazudik és becsap Téged. A jó és a rossz meséjét tolja. Amire szükséged van. Arról nem beszél, hogy a nagyhatalmak természete mindig ugyanolyan, mivel az emberi természetből táplálkozik. Mert nem erre vagy kíváncsi. Ez tudományos gondolkodás lenne.
Örülök hogy hallhatom Sz. Biró Zoltán szakértőt. Csodálom a tájékozottságát, tudasát, tisztánlátását, objektivitását. Még hallgatni is fárasztó ezt a sok adatot számot amit évtizedekre visszamenőleg tud, összerak. Köszönöm, hogy van nekünk egy ilyen csodálatos szakértőnk. ❤
Lehet, hogy ismeri Oroszországot, de egyáltalán nem biztos, hogy tárgyilagosan beszél róla. Gyurcsány nyilván azért hívta mege, hogy az ö saját Orbán-ellenes acsarkodásait igazolja Bíró Zoltánnal. Manapság a "szakértök" úgy tudnak sok pénzt keresni, ha a politikusok szolgálatába állnak, és azt mondják, amiért megfizetik öket. Amit Gyurcsány mond, vagy másokkal mondat, azt soha nem szabad elhinni.
Na és?Ők nem háborúról egyeztek meg Ukrajna ellen,akkor még nem egy háborús gyilkossal tárgyalt,Orbán viszont egy háborús gyilkossal találkozott,és mi lehetett téma.?Kárpátalja ahol nem magyarok hanem ukránok élnek.azok ukrán állampolgárok,kivétel akiket megvettek szavazni a pénzünkön.
@@sandorszekely6606 No problem, csak hiteltelenül hangzik, hogy most meg okád rá, de ez sem probléma, mert az udvari ellenzék teljes politikája hiteltelen.
Azért ne felejtsük el, hogy a CCCP és vazallusai bukásához a CCOM lista is hozzájárult. Ez tulajdoképpen ugyan az, mint a mostani szanciók. Ez 1947-től fejtette ki hatását, ha jól emlékszem 1994-ben szünt meg. Tehát a szankciók nem rövid távon, hanem hosszútávon fejtetik ki hatásait.
@@pirosszirom8998 : Sajnos nem,1947.-ben hozták létre a COCOM bizottságot és ez 1994.-ig létezett és működött! Itt olvashatsz róla: hu.wikipedia.org/wiki/COCOM-lista
@@mariaevabota4169 Miért csak a szovjet időkig visszamenni? Miért ne a Kijevi Rusz államig, vagy egészen a Népvándorlás koráig? Hol van az "igazi" határ? De mindezen felül, mivel mentheted fel a mostani tömeg pusztitást, az atom-fenyegetést, és egész falvak, városok szétbombazását?
Sz. Bíró Zoltánt mindig szívesen hallgatom. Ide most azért kattintottam, mert most nem egy újságíró volt a beszélgető partnere, hanem egy aktív politikus. Egy olyan aktív politikus, akinek személyes tapasztalata is van Vlagyimir Putyinról. Találkozott vele, tárgyalt vele. Reméltem, hogy ez a perspektíva is megjelenik a beszélgetésben, hogy például, amikor egymás szemébe néztek, mit látott, mit gondolt. Ez elmaradt, én hiányoltam. Persze érteni vélem, miért maradt ez el, de szerintem sok podcast hallgató lett volna kíváncsi ilyen jellegű részletekre. Ettől még, végig hallgattam.
Fordítva ülsz az etikai lovon. Pont, hogy aktív politikushoz>legyen bárki az>történelmi/politikai elemző ne üljön be szakérteni. Óriási etikai/hitelességi öngól.
Engem az a rész érdekelne, amikor kikapcsolják a végén a kamerát és Feri elmondja Zoltánnak, hogy mi az a kompromat, amivel Putyin fogja Orbánt - és aztán Zoltán megkérdezi Ferit, hogy mi az a kompromat, amivel Putyin ÖT fogja, hogy ezt el ne merje mondani a nyílvánosságban... :D Lehet nyugodtan törölni a kommentet, nem várok választ, de azért borzasztóan sajnálom, hogy az a tehetséges, és bár politikailag túlmozgásos de alapvetöen szerintem jóindulatú GYF, aki nagyon, NAGYON sokat tudna mesélni, ezt nem teszi, bárminemü félelemböl vagy számításból. Szerintem azért ez is van akkora felelösség, mint azé, aki ténylegesen, tettekkel rombolja az országot generációkra meghatározóan. Valamikor, Feri, ezt most már meg kéne unni és borítani az asztalt. Sok idöd nincs már, elfut a történelem és majd csak 2006-ra emlékszik... :(
Korábban nem igazán kedveltem GyF-et, a patetikus stílusát. Sokat javult és ebben a beszélgetésben nagyon jó volt. Sz. Bírót pedig valóban kedvelem. Jó lenne a közbeszédben hasonló stílust látni. Hogy a politikában, attól fényévekre vagyunk...
Nos, releváns és nagy tudású szakértőként ismertem Sz. Bíró Zoltánt. Mindig nagy figyelemmel hallgattam pl. az Aréna c műsorban az elemzéseit. Ez egészen az Ukrajnai háborúig így volt. Ennek a háborúnak kapcsán viszont erős csorbát szenved a pártatlan elemzői hozzáállása>egy párhuzamos valóságba került. De erre azért nem számítottam, (mint paraszt bácsi a műrepülőben) hogy egy aktív politikus műsorában szakért. És pont ennyire etikátlannak tartom azt is, ha holnap beülne bármelyik másik aktív politikus hasonló műsorába. Ezt és más elemzését sem hallgatom meg ezután>hiteltelenné és etikátlanná vált>kár érte.
Na pont ez a baj! Így szakad szét a nép. Semmi kivetnivalót nem találtam ebben a műsorban. És szerintem nem járattal le magát! Remélem más is így gondolja! Nem vagyok Gyurcsány parti,,,
@@magdoknacsorbacsorbamagdol6611 pont ebből származik a kettészakadás, mikor egy történész elemző, akinek a független objektivitás a legfőbb etikai ismérve, beül egy pártos politikushoz. Ha nem érted mi ezzel a baj, fordítva ülsz a lovon.
Ilyen történelmi korszak és iszonyatosan veszélyes, bizonytalan világ bizony nem volt, nagyon nem! De ez még egészen biztosan nem a vége, mert ettől sokkal rosszabb lesz globálisan! Aki nem olvasta még, tegye meg és olvassa el a bibliai Jelenések könyvét, mert abban meglepően részletesen írnak már 2000 éve az "utolsó napok" végéről.
vanko, mar tizezerszer, vagy tobbszor hittek az olyanok mint te a vilagveget. Persze hogy tobbezer evvel ezelott mar tudtak, hogy milyen orszagok lesznek, es kik lesznk a vezetoik. Persze hogy vege lessz a vilagnak, mert mindenki meghal, meg te is!!!!!
Hát persze. De azért mi ne követeljük, hogy most akkor az oroszok szállják meg ismét Magyarországot, mert Amerika is az erősebb jogán háborúzik! Az orosz terjeszkedés ellentétes a magyar érdekekkel.
@@vilmosprima1861 Ezt nyílván senki nem akarja! De az északi áramlat vezeték építése pont az Ukránok zsarolása miatt került megépítésre! Aztán szankcióra.. Majd az Ukránok bejelentették, hogy jövőre (azaz idén) lezárják a baratság vezetéket(amin kereszül ők is kapják viszont az olajat, sőt az oroszoknak is fizetnek vagyis az EU-USA fizet)! (miközben vegzálják évek óta a magyarokat, és előszerettetel küldik őket a harcba!) (Régi Sztálini elv, ha kiírtjuk a kisebbséget, könnyebb abszorválni a területet!) (és amúgy se a mieink!)! Fletó, ez a régi komcsi aki valószínűleg azért adta el a villáját(ami elvileg túl nagy! mert hogy keresgélik egymást a Klárával) Ezért vettek egy még nagyobbat! Így a lefoglalt villát tőlük már nem lehet perelni! (közben meg 1,5Milliárd tűnt el a Lánchíd építésből..) Kb. egyidőben.. Covid idején bíztam benne, hogy elviszi mindegyik politikust akit a rendszerváltás után kaptunk;(érdekes módon nem érintette őket..) most már csak az időben bízok..
Meg 1 jo orszag volt amikor maga volt❤ segitette az elesetteket en is az voltam es hálás vagyok h kaptam ontol segitseget amikor pl tanulni akartam v munka nelkulikent a kek konyvel kaptam 1 kis plusz penzt mikor dolgoztam h ujra kezdjem az eletem.❤uh Köszönöm!❤
Igen a Jugoszlávia nem is létezett..hm..Nem is hívták be az oroszokat 1849 a forradalom idején..Az első második világháború..Az EU ékköve..Német birodalom..Ezt a huzavonát lassan..Únja Közép Európa..de szerintem a vén Európa is..Olvasson mindenki a történelmi sorok között..
Nagyot csalódtam Sz. Bíró Zoltánban. Hogy tud egy ilyen hítvány emberrel leülni beszélgetni. Szégyen! Szégyen! Úgy látszik ebben az országban pénzért mindenre képes bárki. Sajnálom Sz. Bíró Zoltánt mert ilyen arc vesztést nehéz lesz helyre hozni.
Orbán nem tud akkora hibát csinálni, hogy öt Gyurcsány, akár a legjobb formájában is, látótávolságon belül megközelítse. Gyurcsány nem alternatíva, hanem egy NoGo.
Szakértő úr, hány országot támadott meg az utolsó 30 évben Oroszország és hányat az USA és társai? Nem kellene ilyen hülyének nézni az embereket ilyen direkt módon.
@@katidavid9494 Kérdésre kérdéssel válaszolni terelés, USA szerepe meghatározó Europában, ne legyen tévedésben, ha akarja lesz Magyarországon is színes forradalom. Oroszország szerepe jelenleg marginális.
Az "Oroszország Erőd"-ből már a XIX. században ugyanígy fenyegették egész Európát... Stratégiai helyzete miatt Oroszország ellen való támadás felért egy öngyilkossággal, és legfeljebb csak vissza lehetett szorítani az oroszokat Ázsia felé, de legyőzni nem lehet őket... Ezt azért érdemes észben tartani, mert mai napig érvényes... vagyis Oroszországot megtámadni öngyilkosság, vagyis ne várja senki azt, hogy majd a nyugati hatalmak bevonulnak Moszkvába... Másrészt meg rámutat arra a hazugságra, hogy az oroszok "garancia követelései" nem arról szólnak, hogy a nyugat ne támadja meg őket, hanem a nyugat megosztására irányul, hogy legyen tere az orosz agressziónak, vagyis a Moszkóvia Birodalom terjeszkedésének... Az egységes NATO, az egységes EU ezeket a terjeszkedési törekvéseket lehetetlenné teszik, vagyis kicsi és elszigetelt államok kellenek az oroszoknak... Hát... ez van!... Két országnak vannak birodalmi törekvései... az egyik a Moszkóvia Birodalom, a másik meg Kína... Az USA soha nem akart birodalmat építeni... a Brit Birodalom már szétesett... a Francia Birodalom csak egy futó kísérlet volt... a németek birodalmi törekvései Hitler megdöglése után véget is értek... De az oroszok és kínaiak mai napig nyomják ezt a dolgot...
@@gaborl6837 Ön szerint USA-nak vannak-e támaszpontjai a világ minden táján vagy az oroszoknak? Komolyan nem hiszem el, hogy ilyet le mer írni USA sose akart birodalmat építeni.
Javaslom Ungár Péterrel, Ungváry Krisztiánnal készült videót is, amelyben az orosz újkori történelmet/történteket, ugyanilyen kontextusban tárgyalják Sz. Bíró Zoltánnal.
Ez nagyon jól áll Önnek volt miniszterelnök úr. Szerintem Ön többet tud a volt Szovjetunióról mint bármelyik szakértő. Végülis jól járt, nem kellett a hosszútávú hatalommegőrzésbe beleőrülnie. Jó egészséget kívánok!
A "volt" szót nyugodtan elhagyhatod, mert a cím élete végéig megilleti azt, aki❤ ezt a tisztséget egyszer betöltötte. Sajnos a mostanit👿 is meg fogja, ha egyszer vége lesz, pedig a vagyonával együtt el kéne ezt is kobozni🙏 Lopott vagyon vissza, elcsalt választásokkal megszerzett cím vissza! Nincs bitorlás semmilyen téren és szinten!👹
@@mariakoncz3243Nem tudtam, hogy továbbra is megilleti a korábban betöltött cím. Így megkövetem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat! Elnézését kérem! Igen, egyetértek az Ön minden szavával úgyis mint korábbi fideszre szavazó.😢 👿🔥⚡️⚡️⚡️🙏⌛️
@@40GabrielBreak Öshonos kárpátmedencei székely vagyok! Te viszot egy Fülöp-szigeteki Pápaszemes Maki! Én nem hiszek a földönkivüli életben.De bocsánatot kérek ha nem igy van ,hát megcáfolhatod.
Nos, sokat tanultam ma. Köszönöm azt a rendkívül széles látókört, amit a " Hát így" podcastok képviselnek a manapság tömegesen burjánzó podcastok között. 5 csillag 46:00
@@laszloori8878 Egy egyszerű gúnyolódás, még nem tesz Téged tiszta szelleművé. Csak tovább szolgálod vele, az atlantista propagandát. Persze értem én. A fogyasztás Istene, hályogot bocsátott a szemeidre, hogy a zabáláson és röfögésen túl, semmi se érdekeljen. Jobb neked a személytelen masszában.
Engem meglepett hogy van ilyen podcast. Remélem Putyin is előbb utóbb már csak potcastokat fog csinálni, és példaként kilép a politikából. A Viktor is példát vehetne, ahogy a Ferenc is.
Ez most is így van , hogy az erősebb kutya effektus lép fel lásd az USA most is ezt teszi Ukrajnában is .Meg a világ más részein is, ha nem tévedek. Mellé beszéltek egyfolytában.
Én ukrán állampolgár vagyok. És leírom a véleményem. Sületlenségeket beszél. Mindig vkit farkasnak kell beállítani. Én ukrán vagyok. De olyan hülyeséget mondott ami fráj.
Szerintem forditva van. A Háttérhatalom már Magyarországot is elfoglalta. Putyinnak ehhez semmi koze. Orbán a Háttérhatalom embere. Nekunk meg a micella azaz a bortoncella jutott. A Retro Radio jelmndata : Minden idők legnagyobb Koncentracios agerei.
Arról nem igazán lehet hallani, hogy milyen hivatalos dokumentumban került rögzítésre, hogy hol húzódik valójában Ukrajna országhatára. Jó lenne erről is beszélni...
1945-ben világos határokkal belépett az ENSZ-be. 1991-ig Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságként létezett a Szovjetunión belül, papíron független állam volt. Tehát a határok teljesen ismertek. Kivéve az oroszokat szopkodó magyar idióták előtt.
@@josephborbely1614 A kultúrált kommunikáció csak úgy dől belőled! Akkor ha te ilyen okos vagy, hadd lássam a te kikeresésedet, állj elő vele, ne csak a szád járjon.
Mar bocs, de nekem egy Vjacseszlav Tyiihoonov arcu. bacsi adott egy eredeti orosz konyvet , amiben Matyas kiralyunkat az orosz carsag egyik vazallusakent abrazoltak annak szerkesztoi , igen erdekesen ,,,,,,...... Ez mar akkor is abszurdnak tunt ennekem ,,,,,,,,.......
Valóban hálásak lehetünk , hogy hallgathattuk ezt a beszélgetést. Ha Európa 10 millió km2-ből 4 millió már Oroszország Miért is ne lehetene a többi 6 millió km2 is az? Node akarjuk-e ? Mit teszünk ellene?
Nagyon kiváló és színvonalas volt ez a podcast! Sz. Bíró Zoltán számomra hiteles személyiség. Amit ő Oroszországból állít, azt minden esetben komoly érvek támasztják alá. Az előadásmódja tárgyilagos és közérthető. Köszönöm, hogy részese lehettem a műsornak! 😊
Csak hazudik és becsap Téged. A jó és a rossz meséjét tolja. Amire szükséged van. Arról nem beszél, hogy a nagyhatalmak természete mindig ugyanolyan, mivel az emberi természetből táplálkozik. Mert nem erre vagy kíváncsi. Ez tudományos gondolkodás lenne.
TE IS SEGNYALOK VAGY GYURCSANY FERIKE FERI AKI A SZADBA VERI 👅👅👅👅💩🐛💩🐛👅👅👅🚾🚾🚾👈
😂😂😂😂
Mindent azert elhinni neki sem szabad , független media nem létezik , okkal tesznek bele pénzt
Köszönöm, nagyon színvonalas és lebilincselő volt amit Oroszországról beszélt. Mégegyszer köszönöm
Sz.Bíró Zoltán mindig lenyűgöz a hozzáértő, higgadt és elkötelezett elemzéseivel.
Csak az a baj hogy nem igaz
@@belaszabo7405
Részletezd! Mi nem igaz?
nem tudja, csak ezt hallotta vityatol meg zsottikatol @@vilmosprima1861
.... hát az orosz történelem itt kezdődik: ruclips.net/video/X86K9ed0vQw/видео.html
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤😂❤❤❤❤❤❤❤❤@@belaszabo7405
Örülök hogy hallhatom Sz. Biró Zoltán szakértőt. Csodálom a tájékozottságát, tudasát, tisztánlátását, objektivitását. Még hallgatni is fárasztó ezt a sok adatot számot amit évtizedekre visszamenőleg tud, összerak. Köszönöm, hogy van nekünk egy ilyen csodálatos szakértőnk. ❤
Lehet, hogy ismeri Oroszországot, de egyáltalán nem biztos, hogy tárgyilagosan beszél róla. Gyurcsány nyilván azért hívta mege, hogy az ö saját Orbán-ellenes acsarkodásait igazolja Bíró Zoltánnal. Manapság a "szakértök" úgy tudnak sok pénzt keresni, ha a politikusok szolgálatába állnak, és azt mondják, amiért megfizetik öket. Amit Gyurcsány mond, vagy másokkal mondat, azt soha nem szabad elhinni.
@@vikivitni
Akár nyersen is fogalmazhatnál: Egy atlantista propagandista.
csak addig lehet csodálni míg nem viszi magával az ördög, pedig nem szép ember és nem is gavallér, mint Buga Józsi
@@vikivitnió évtizedek óta ezt tanulja .Nem ért hozzá. Te 8 álltalánosal ezt megállapitod.😅
Remek a beszélgetés, sok embernek látnia kellene ezt a videót, azoknak is akik tisztán szeretnék látni a valóságot!!
Gyurcsány úrnak egész közvetlen, személyes emlékei is vannak Putyinról, erről miért nem hallunk? Saját villájában látta vendégül.
Az akkor volt, most meg ez 😢van
@@anikohomolya9451 Hála istennek 13 éve ellenzékben a DKs banda!
Na és?Ők nem háborúról egyeztek meg Ukrajna ellen,akkor még nem egy háborús gyilkossal tárgyalt,Orbán viszont egy háborús gyilkossal találkozott,és mi lehetett téma.?Kárpátalja ahol nem magyarok hanem ukránok élnek.azok ukrán állampolgárok,kivétel akiket megvettek szavazni a pénzünkön.
Probléma, hogy valamikor vendégül látta? Most ez komoly?
@@sandorszekely6606 No problem, csak hiteltelenül hangzik, hogy most meg okád rá, de ez sem probléma, mert az udvari ellenzék teljes politikája hiteltelen.
Azért ne felejtsük el, hogy a CCCP és vazallusai bukásához a CCOM lista is hozzájárult. Ez tulajdoképpen ugyan az, mint a mostani szanciók. Ez 1947-től fejtette ki hatását, ha jól emlékszem 1994-ben szünt meg. Tehát a szankciók nem rövid távon, hanem hosszútávon fejtetik ki hatásait.
@@@ HALGATAM ABESZEDET GRATULALOK ZSJA
jjjjaja.. C irmos C ica C afrangos P icsaja, hosszutavon megint ellesz picsazva :D
Miért, talán fejlett elektronikát kellett volna szállítani nekik, amit a Nyugatra irányított atomrakétákba építhettek volna?
A Cocom-lista Ronald Reagan elnöksége idején lett bevezetve, egészen addig, még a tengeralattjáróik hajócsavarjait is Nyugatról szerezték be.
@@pirosszirom8998 : Sajnos nem,1947.-ben hozták létre a COCOM bizottságot és ez 1994.-ig létezett és működött! Itt olvashatsz róla: hu.wikipedia.org/wiki/COCOM-lista
Bizony jó, ha így, közérthető módon elmagyarázzák a történteket, a történelmet.
😂
A tisztánlátás érdekében sok-sok embernek kellene végighallgatni. Főleg akik oroszoknak drukkolnak a mai agresszív fellépése során.
A tisztánlátás érdekében, van nekünk is agyunk, szemünk, fülünk, és tájékozódni is tudunk..!!! Képzeld el !!! Képzeld el !!! Vagy nem hiszed....????
Elősször is tudni kellene, hogy milyen hivatalos dokumentumban lett rögzítve UKrajna országhatára - csupán a tisztánlátás érdekében.
@@mariaevabota4169 Miért csak a szovjet időkig visszamenni? Miért ne a Kijevi Rusz államig, vagy egészen a Népvándorlás koráig? Hol van az "igazi" határ?
De mindezen felül, mivel mentheted fel a mostani tömeg pusztitást, az atom-fenyegetést, és egész falvak, városok szétbombazását?
@@mariaevabota4169 Nemzetközi egyezmények nélkül Putylin csak pofazhat !
Azok sajnos menthetetlenek.
Hiteles beszámoló egy olyan személy részéről, aki magas szakmai színvonalon áll. Köszönjük!
Igazságot! Éljen az igazság! Éljenek ezentúl jól a Pedofília áldozatai! Éljenek a sztárok! Hősöket a hősök terére!✌
Élmény volt hallgatni,igen logikusan,érthetően érvel,jól látja az összefüggéseket,és nagyon tájékozott a témában.
Köszönöm szépen
Az egész jó volt. A kérdező is hagyja beszélni a vendéget, emelett jó és érdekes kérdések voltak. A történész úr meg nagyon összeszedett és pontos.
Sz. Bíró Zoltánt mindig szívesen hallgatom. Ide most azért kattintottam, mert most nem egy újságíró volt a beszélgető partnere, hanem egy aktív politikus. Egy olyan aktív politikus, akinek személyes tapasztalata is van Vlagyimir Putyinról. Találkozott vele, tárgyalt vele. Reméltem, hogy ez a perspektíva is megjelenik a beszélgetésben, hogy például, amikor egymás szemébe néztek, mit látott, mit gondolt. Ez elmaradt, én hiányoltam. Persze érteni vélem, miért maradt ez el, de szerintem sok podcast hallgató lett volna kíváncsi ilyen jellegű részletekre. Ettől még, végig hallgattam.
Fordítva ülsz az etikai lovon. Pont, hogy aktív politikushoz>legyen bárki az>történelmi/politikai elemző ne üljön be szakérteni. Óriási etikai/hitelességi öngól.
@@simontemplomos😂😂😂😂😂
Gyurcsány miért nem beszél vagy kérdez arról, hogy amikor a csecseneket irtotta Putyin, Ő miért állt mellette?
Engem az a rész érdekelne, amikor kikapcsolják a végén a kamerát és Feri elmondja Zoltánnak, hogy mi az a kompromat, amivel Putyin fogja Orbánt - és aztán Zoltán megkérdezi Ferit, hogy mi az a kompromat, amivel Putyin ÖT fogja, hogy ezt el ne merje mondani a nyílvánosságban... :D
Lehet nyugodtan törölni a kommentet, nem várok választ, de azért borzasztóan sajnálom, hogy az a tehetséges, és bár politikailag túlmozgásos de alapvetöen szerintem jóindulatú GYF, aki nagyon, NAGYON sokat tudna mesélni, ezt nem teszi, bárminemü félelemböl vagy számításból.
Szerintem azért ez is van akkora felelösség, mint azé, aki ténylegesen, tettekkel rombolja az országot generációkra meghatározóan.
Valamikor, Feri, ezt most már meg kéne unni és borítani az asztalt. Sok idöd nincs már, elfut a történelem és majd csak 2006-ra emlékszik... :(
Számból vetted ki a szót! 😅
Igen, neki is borítani kéne....ki tudja miért nem teszi, nem biztos hogy Putin miatt...
Korábban nem igazán kedveltem GyF-et, a patetikus stílusát. Sokat javult és ebben a beszélgetésben nagyon jó volt. Sz. Bírót pedig valóban kedvelem. Jó lenne a közbeszédben hasonló stílust látni. Hogy a politikában, attól fényévekre vagyunk...
Sz Bíró Zoltánt mindig élmény hallgatni, mert olyan nyugodt, tájékozott nem mellébeszélő szakember. Remek volt ez a műsor !!
Már hallottam SZ. Bíró Zoltánt és akkor is szerettem tárgyilagosságát. Most is,
Tetszett a téma és a műsor.
Szuper műsor!👍👍👍
Végre, ez most tetszett.
Nos, releváns és nagy tudású szakértőként ismertem Sz. Bíró Zoltánt. Mindig nagy figyelemmel hallgattam pl. az Aréna c műsorban az elemzéseit. Ez egészen az Ukrajnai háborúig így volt. Ennek a háborúnak kapcsán viszont erős csorbát szenved a pártatlan elemzői hozzáállása>egy párhuzamos valóságba került. De erre azért nem számítottam, (mint paraszt bácsi a műrepülőben) hogy egy aktív politikus műsorában szakért. És pont ennyire etikátlannak tartom azt is, ha holnap beülne bármelyik másik aktív politikus hasonló műsorába. Ezt és más elemzését sem hallgatom meg ezután>hiteltelenné és etikátlanná vált>kár érte.
Na pont ez a baj! Így szakad szét a nép.
Semmi kivetnivalót nem találtam ebben a műsorban.
És szerintem nem járattal le magát! Remélem más is így gondolja!
Nem vagyok Gyurcsány parti,,,
@@magdoknacsorbacsorbamagdol6611 pont ebből származik a kettészakadás, mikor egy történész elemző, akinek a független objektivitás a legfőbb etikai ismérve, beül egy pártos politikushoz. Ha nem érted mi ezzel a baj, fordítva ülsz a lovon.
@@simontemplomosmiért, akkor mást mondott volna, ha nem egy " pártos politikushoz" ül be, mást szakértett volna?!
Imádom Sz. Bíró Zoltánt, de ezt az interjút udvariasan vissza kellett volna utasítania, szerény véleményem szerint.
Miért is? Sz.Bíró tudásának mindenkihez el kell jutni.
Szerény véleményem szerint,nem értem, hogy miért!?
@@kostib27 azert, hogy tisztában legyen a tényekkel. Úgy nem hat olyan erősen a propaganda , ha a panelek nemcsak egyneműek.
Ilyen történelmi korszak és iszonyatosan veszélyes, bizonytalan világ bizony nem volt, nagyon nem! De ez még egészen biztosan nem a vége, mert ettől sokkal rosszabb lesz globálisan!
Aki nem olvasta még, tegye meg és olvassa el a bibliai Jelenések könyvét, mert abban meglepően részletesen írnak már 2000 éve az "utolsó napok" végéről.
vanko, mar tizezerszer, vagy tobbszor hittek az olyanok mint te a vilagveget. Persze hogy tobbezer evvel ezelott mar tudtak, hogy milyen orszagok lesznek, es kik lesznk a vezetoik. Persze hogy vege lessz a vilagnak, mert mindenki meghal, meg te is!!!!!
Ha éltél volna a 60-as években, nem írtál volna ilyesmit.
Amerika is az erősebb jogán vivta háborúit a világ minden pontján
Hát persze. De azért mi ne követeljük, hogy most akkor az oroszok szállják meg ismét Magyarországot, mert Amerika is az erősebb jogán háborúzik! Az orosz terjeszkedés ellentétes a magyar érdekekkel.
@@vilmosprima1861 Ezt nyílván senki nem akarja! De az északi áramlat vezeték építése pont az Ukránok zsarolása miatt került megépítésre! Aztán szankcióra.. Majd az Ukránok bejelentették, hogy jövőre (azaz idén) lezárják a baratság vezetéket(amin kereszül ők is kapják viszont az olajat, sőt az oroszoknak is fizetnek vagyis az EU-USA fizet)! (miközben vegzálják évek óta a magyarokat, és előszerettetel küldik őket a harcba!) (Régi Sztálini elv, ha kiírtjuk a kisebbséget, könnyebb abszorválni a területet!) (és amúgy se a mieink!)!
Fletó, ez a régi komcsi aki valószínűleg azért adta el a villáját(ami elvileg túl nagy! mert hogy keresgélik egymást a Klárával) Ezért vettek egy még nagyobbat! Így a lefoglalt villát tőlük már nem lehet perelni!
(közben meg 1,5Milliárd tűnt el a Lánchíd építésből..) Kb. egyidőben..
Covid idején bíztam benne, hogy elviszi mindegyik politikust akit a rendszerváltás után kaptunk;(érdekes módon nem érintette őket..) most már csak az időben bízok..
Köszönöm ezt a beszélgetést,nagyon élvezetes volt.A jövő szempontjából érdemes sok-sok tanulságot levonni és tanulni belőle.
Hát igen, ez nagyon jó kérdés (vagy nem is kérdés? 😉) itt az elején.
Nagyon jó érvelés! És valójában nem lehet megcáfolni.
Feri, ez neked nagyon jòl äll, jelentkezz az ultrahangnäl müsorvezetönek :) jó tarsasägba is kerülsz:)
Inkább Pakson..
Ott világítsák át " ultrahanggal..
Meg 1 jo orszag volt amikor maga volt❤ segitette az elesetteket en is az voltam es hálás vagyok h kaptam ontol segitseget amikor pl tanulni akartam v munka nelkulikent a kek konyvel kaptam 1 kis plusz penzt mikor dolgoztam h ujra kezdjem az eletem.❤uh Köszönöm!❤
Kiváló műsor!
Igen a Jugoszlávia nem is létezett..hm..Nem is hívták be az oroszokat 1849 a forradalom idején..Az első második világháború..Az EU ékköve..Német birodalom..Ezt a huzavonát lassan..Únja Közép Európa..de szerintem a vén Európa is..Olvasson mindenki a történelmi sorok között..
Putin 100 szor okosabb töletek!😂😂😂
Az erőszakos gonoszság nem azonos az okosság fogalmával.
Nagyot csalódtam Sz. Bíró Zoltánban. Hogy tud egy ilyen hítvány emberrel leülni beszélgetni. Szégyen! Szégyen! Úgy látszik ebben az országban pénzért mindenre képes bárki. Sajnálom Sz. Bíró Zoltánt mert ilyen arc vesztést nehéz lesz helyre hozni.
egyetértek....
a szövegeddel magadat minősíted!!!
stílusod ????????????
Orbán nem tud akkora hibát csinálni, hogy öt Gyurcsány, akár a legjobb formájában is, látótávolságon belül megközelítse. Gyurcsány nem alternatíva, hanem egy NoGo.
Nem csípem a fletót, de ez a beszélgetés tetszett.
Én csípem is .
Kitűnő, tárgyilagos beszéd volt! Csak így tovább!
Szakértő úr, hány országot támadott meg az utolsó 30 évben Oroszország és hányat az USA és társai?
Nem kellene ilyen hülyének nézni az embereket ilyen direkt módon.
Janosjakab5750!Európai térségben mennyire meghatározó az USA, és Oroszország?
@@katidavid9494 A jó K..va idesanyádat Te luvnya! rám írsz és utanna meg törlöd a hányadékodat.
@@katidavid9494 Kérdésre kérdéssel válaszolni terelés, USA szerepe meghatározó Europában, ne legyen tévedésben, ha akarja lesz Magyarországon is színes forradalom.
Oroszország szerepe jelenleg marginális.
Az "Oroszország Erőd"-ből már a XIX. században ugyanígy fenyegették egész Európát... Stratégiai helyzete miatt Oroszország ellen való támadás felért egy öngyilkossággal, és legfeljebb csak vissza lehetett szorítani az oroszokat Ázsia felé, de legyőzni nem lehet őket...
Ezt azért érdemes észben tartani, mert mai napig érvényes... vagyis Oroszországot megtámadni öngyilkosság, vagyis ne várja senki azt, hogy majd a nyugati hatalmak bevonulnak Moszkvába... Másrészt meg rámutat arra a hazugságra, hogy az oroszok "garancia követelései" nem arról szólnak, hogy a nyugat ne támadja meg őket, hanem a nyugat megosztására irányul, hogy legyen tere az orosz agressziónak, vagyis a Moszkóvia Birodalom terjeszkedésének... Az egységes NATO, az egységes EU ezeket a terjeszkedési törekvéseket lehetetlenné teszik, vagyis kicsi és elszigetelt államok kellenek az oroszoknak...
Hát... ez van!...
Két országnak vannak birodalmi törekvései... az egyik a Moszkóvia Birodalom, a másik meg Kína...
Az USA soha nem akart birodalmat építeni... a Brit Birodalom már szétesett... a Francia Birodalom csak egy futó kísérlet volt... a németek birodalmi törekvései Hitler megdöglése után véget is értek... De az oroszok és kínaiak mai napig nyomják ezt a dolgot...
@@gaborl6837 Ön szerint USA-nak vannak-e támaszpontjai a világ minden táján vagy az oroszoknak?
Komolyan nem hiszem el, hogy ilyet le mer írni USA sose akart birodalmat építeni.
köszönöm, mindig szeretem az elemzését
Köszönjük1🤝 ezt a minden SZEMPONTBÓL tökéletes öszite tárgyilagos riportot❗️ Kívánok további sikereket erőt kitartást életünk minden területén❗️
Bíró Zoli! Összeraktad magad ezzel az ország veszejtővel! Csökkent a renoméd!
?????????????????
Javaslom Ungár Péterrel, Ungváry Krisztiánnal készült videót is, amelyben az orosz újkori történelmet/történteket, ugyanilyen kontextusban tárgyalják Sz. Bíró Zoltánnal.
Beszelhetnétek az USA demokrácia exportjárol es az ott meghallt millionyi civilről ☝️
Az elmult 50 evben
És a Szovjetunió diktatúra exportjáról miért nem beszélsz? Miért vagy ilyen szélsőségesen egyoldalú?
Ez nagyon jól áll Önnek volt miniszterelnök úr. Szerintem Ön többet tud a volt Szovjetunióról mint bármelyik szakértő. Végülis jól járt, nem kellett a hosszútávú hatalommegőrzésbe beleőrülnie.
Jó egészséget kívánok!
A "volt" szót nyugodtan elhagyhatod, mert a cím élete végéig megilleti azt, aki❤ ezt a tisztséget egyszer betöltötte. Sajnos a mostanit👿 is meg fogja, ha egyszer vége lesz, pedig a vagyonával együtt el kéne ezt is kobozni🙏 Lopott vagyon vissza, elcsalt választásokkal megszerzett cím vissza! Nincs bitorlás semmilyen téren és szinten!👹
@@mariakoncz3243Nem tudtam, hogy továbbra is megilleti a korábban betöltött cím. Így megkövetem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat! Elnézését kérem!
Igen, egyetértek az Ön minden szavával úgyis mint korábbi fideszre szavazó.😢
👿🔥⚡️⚡️⚡️🙏⌛️
Örülök, hogy a tisztán látók közé tartozol!@@ilonakiss9020
Feri. Minden szemelyeskedes nélkül : Nem kéne erőltetni ezt a közéleti melót. Inkább hátráltatod a magyar politikai újjászületést, mint elősegítenéd.
Milyen magyar politikai ujraszületesre gondolsz?
Bíró Zoltán úr , ne félj Oroszországtól , csak azt javaslom hogy a baj gyökerét a gyökereknél keresd ! de én azt nem látom hogy erre képes vagy !!!
1849 Világos
1956 Budapest
Látom, maga nem magyar.
Tokrletes meglatas. A gyokerek pedig az usahoz vezetnek.
Feri! 2016ban orosz titkosugynokokkel es orban bankszamlaival reklamoztad magad az ATVben - azota sem hallottunk errol! Hogy is van ez?
Nem a kutya-adas után változott meg Puttler? 😂😂😂😂😂
Andersen, a nagy mesemondó, sehol nincs Sz. Bíróhoz képest. 😝
Cáfold már meg tételesen a mondandóját, csak hogy edukáld a kommenteket olvasókat!
Hogyan erölködik a csótány és milyen szépen egymásra találnak a fajok!
Miért te talán más fajba tartozol ? Melyik bolygóról jöttél ? Őszintén kíváncsi vagyok. Azért is mert én hiszek a Földönkívüli életben
@@40GabrielBreak Öshonos kárpátmedencei székely vagyok! Te viszot egy Fülöp-szigeteki Pápaszemes Maki! Én nem hiszek a földönkivüli életben.De bocsánatot kérek ha nem igy van ,hát megcáfolhatod.
@@patrubancsaba7810 Cáfolom, Mert Magyar vagyok. Az emberi faj tagja, ahogy Gyurcsány is, és Sz Bíró Zoltán is! Maradjunk ennyiben!
Akkor vissza a "hazádba" székelyföldre, ott ugass a románoknak@@patrubancsaba7810
@@40GabrielBreak👍
Őshonos! Miért, ez a honfoglaláskor született? 😡
Nagyon igaz és valos amiről a pàrbeszéd zajlott...
Ruszkik haza !!!
o1G !!!
НИКОГДА!
ez a döbrögi szóhasználata 1989-ben!!!
Én nem vagyok nemzetközi szakértő,de három évvel a háboru előtt-ezerszer el mondtam-hogy elkerülhetetlen az orosz támadás!!!!
Ma láttam: Oroszországban drágább lett az uborka, mint a hús. Egy kiló uborka 580 rubel!
Nos, sokat tanultam ma. Köszönöm azt a rendkívül széles látókört, amit a " Hát így" podcastok képviselnek a manapság tömegesen burjánzó podcastok között.
5 csillag 46:00
Ferkó!
Hazudjal reggel éjjel meg este !
Nem ő hazudik éjjel nappal hanem a döbrögi,életében még igazat nem mondott,nyaljátok jó nagy van neki van mit nyalni.szaros pofájúak.
Legalább nappal nem hazudott. 😄 Ma már nincsenek napszakok.
te talán igazat írsz?
Mennyit fizettek ezért neked?😂
Szerintem a havi bére jár neki. Bár nem kizárt a "célprémium".
Bizonyára Ferenc megajándékozta egy tornacipővel... 😂
Megártott a krumpli??
LEGALÁBB annyit fizettek neki, mint amennyit Te kaptál!!
@@laczkogyula9783
Mennyit kapott?
Feri!
Mesélj arról amikor elhivtad Putyint az Apró Villába!
Miről beszéltetek?
Kommunista közös emlékek voltak?
KISZ-titkárként, min.elnökként jó Putyin, ellenzékből pfuj Putyin (dialektikus és történelmi materializmus)
nagyon ?????????
Fejen talaltad a szoget
Kommunista közös emlékek Orbánnal
nagyon informatív beszélgetés volt -köszönet 🤗
Alapos, okos, kiváló előadás volt, egy minket nagyon erősen érintő témában...Jó lett volna, ha még a" megnyugtató" jelzőt is hozzáfűzhettük volna....😥
Neked talán alapos és okos. De egy analitikus elme számára, egyszerű atlantista propaganda.
Kuldenel kerlek egy linket, ahol az erveid alatamaszto media fellelheto, szivesen meghallgatnam azt is, Koszonom!
@@TiborDuro
Éljen a magyar és az orosz nép megbonthatatlan barátsága!
Követünk benneteket ó nagy vezérünk putyin és hű tanitványa orbán elvtárs!@@TiborDuro
@@laszloori8878
Egy egyszerű gúnyolódás, még nem tesz Téged tiszta szelleművé. Csak tovább szolgálod vele, az atlantista propagandát.
Persze értem én. A fogyasztás Istene, hályogot bocsátott a szemeidre, hogy a zabáláson és röfögésen túl, semmi se érdekeljen. Jobb neked a személytelen masszában.
@@laszloori8878
Nem Te vagy a legélesebb kés a fiókban.
Elképesztő dolgok az USA-ban történnek.
Feri, te vagy a legkártékonyabb és legalamuszibb figura. Nem is értem miért nem költözöl Brüsszelbe?
Csodálatos a véleményed a témához! Alaposan megindokoltad az állításodat!!
@@laczkogyula9783 Örülök hogy tetszik.
Ha Feri kártékony, akkor a sokkal rosszabb eredményeket, adatokat produkáló Orbán micsoda???
és te nagyokos, mi vagy????????
@@annaszivler6537 Te vagy a védőügyvédje? Nagyokos😄
Egy biztos nem, KÖZSZEREPLŐ. De politikus sem. Nagyokos.
Engem meglepett hogy van ilyen podcast. Remélem Putyin is előbb utóbb már csak potcastokat fog csinálni, és példaként kilép a politikából. A Viktor is példát vehetne, ahogy a Ferenc is.
Hazudtunk éjjel nappal , de most igazat mondunk .......hmm
Hazaarulo Fecó
Orbán a hazaárulótok!
Látom nagy az egyetértés. Ezt használom ki pályafutásom alatt.
??????????
?????????????????
Hello Gyurcssny ur !
Bob Kenez Usa ban baratom volt.
Nyugodjon bekeben !
Tudom ismerte!
Ez most is így van , hogy az erősebb kutya effektus lép fel lásd az USA most is ezt teszi Ukrajnában is .Meg a világ más részein is, ha nem tévedek. Mellé beszéltek egyfolytában.
Én ukrán állampolgár vagyok. És leírom a véleményem. Sületlenségeket beszél. Mindig vkit farkasnak kell beállítani. Én ukrán vagyok. De olyan hülyeséget mondott ami fráj.
Sz. Biro zoltan
Le kéne mondani...
Kinek? OV- nak?
Vagy Putyinnak
Európában ilyen böszmeséget még AI nem csinált! ruclips.net/video/aXuYgikTfmg/видео.html
A Friderikusz Sz.Bíró beszélgetés érdekesebb és tartalmasabb volt.
Amit ez a tróger mond annak a tizede sem igaz De aki beszélget vele az se különb .
és te mi vagy?
Kár, hogy szét lett vágva. Néztem volna még szívesen!
Ebbe fogtok már belehülyülni!
Te meg már meg is hülyültél
Szerintem forditva van. A Háttérhatalom már Magyarországot is elfoglalta. Putyinnak ehhez semmi koze. Orbán a Háttérhatalom embere. Nekunk meg a micella azaz a bortoncella jutott. A Retro Radio jelmndata : Minden idők legnagyobb Koncentracios agerei.
Feri! Most szóltak,hogy a feleséged meglàtta az àrnyékàt.Úgyhogy kapd a kalodàt dobd föl a futóra és iràny Veresegyhàz!
Nem kicsit vagy idiota......
vigyázz, torkodon akad!!!
Egy hazug és egy aki aszt hiszi hogy csak ő lát és hall.
Ez jo beszelgetes volt
Nos.....
Szerep amit Orbanisztán csinál
A magyarok nagyon elhibáztak mikor a FIDESZ T hatalomra juttatták!
késő bánat, nagyon bebetonozta magát a hatalomba!!!!
késő bánat!!!!
Hülye primitiv Duma!!!!
nem úgy, mint az Öné, az okos és nagyon jó érvei vannak
Egyszer mar hazudta csotany hogy bizonyitekai vannak…
Y😊ujh 90-es
Feri! Ez baromi jó lett!
Arról nem igazán lehet hallani, hogy milyen hivatalos dokumentumban került rögzítésre, hogy hol húzódik valójában Ukrajna országhatára. Jó lenne erről is beszélni...
1945-ben világos határokkal belépett az ENSZ-be. 1991-ig Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságként létezett a Szovjetunión belül, papíron független állam volt. Tehát a határok teljesen ismertek. Kivéve az oroszokat szopkodó magyar idióták előtt.
Mi van Mari, arra keptelen vagy hogy kikeressed es megnezzed?? Az a masina elotted arra is megfelelo!!!
@@josephborbely1614 A kultúrált kommunikáció csak úgy dől belőled! Akkor ha te ilyen okos vagy, hadd lássam a te kikeresésedet, állj elő vele, ne csak a szád járjon.
Mar bocs, de nekem egy Vjacseszlav Tyiihoonov arcu. bacsi adott egy eredeti orosz konyvet , amiben Matyas kiralyunkat az orosz carsag egyik vazallusakent abrazoltak annak szerkesztoi , igen erdekesen ,,,,,,...... Ez mar akkor is abszurdnak tunt ennekem ,,,,,,,,.......
Tyihonovot írtam le az imént ,,,,...
Tudom ki a Putyin, a magyaroknak nem kell félni tőle.
😂😂😂😂
..........
Kár a levegő neked!
Ne légy irigy, még a fideszes trolloknak is jut levegő.
neked is!!!
Meséljetek, azt tudtok meg hazudni.
Na és te mit tudsz narancs komcsi csótány férge?
és te mit tudsz!!!!!
@@annaszivler6537 Azt amit irtam a vörös kapitalistakrool.
Két senkiházi.
te vagy az!!!
1:32
Valóban hálásak lehetünk , hogy hallgathattuk ezt a beszélgetést.
Ha Európa 10 millió km2-ből 4 millió már Oroszország
Miért is ne lehetene a többi 6 millió km2 is az?
Node akarjuk-e ?
Mit teszünk ellene?
PÉNZ,PÉNZ és PÉNZ!!!!!
"Minden alap nélkül megtámadorr egy szuverén országot" történész, hogy lehet ilyen elfogult az USA és a Nyugat narratívája iránt....
Budapesten írták alá az Ukrán szuverenitást biztosító egyezményt.
Itt Budapesten.
Maga ugye nem Magyarországon él?
Nem én egy nem szuverén magyarországon élek...
Valóban.
Ha magyar lenne, akkor Magyarországot nagybetűvel írta volna.@@gyorgymartos2057
Gyurika, miko' vo't M.O.-ag ,,szuveren,,???@@gyorgymartos2057
Keresd meg a diplomád .
Ez aztán kemény volt ! Jól megaszontad nekije !
Amerikai propaganda !
Rengeteg féligazságot mondott, amelyek mint tudjuk a hazugságtól is rosszabbak.
Csak nem értetted meg amit mond. Szívesen
Nocsak feri,mar csak "tornacipore" futja!?
Nem ő van kormànyon, nem tud milliàrdokat szerezni magànak.
Megfogtad a lényeget.
@@gr.gr.9886 Csak az első pár milliót nehéz megszerezni. Apró hátszéllel ez mindenkinek menne....
@@gr.gr.9886 Nem kell félteni a Ferkót, Indonéziában van lerakva a nagy dohány.
lfs!
Király vagy Feri :)