Egy hátrány például, munkainterjún hangzott el velem kapcsolatban, ráadásul még nem is a hátam mögött, hanem a szemembe, idézem: " Nem veszünk fel dolgozni, mert szép vagy - mert akkor biztos rád fognak figyelni a kollegák és nem a munkára, ráadásul a vevők is rád fognak figyelni, és trécselni fognak veled, ahelyett hogy gyorsan megvennék az árut és eltakarodnának a francba innen! "
Az iskolában beszélgettünk az osztfőnökkel ilyenekről is. A szép embereket jó embereknek hisszük, a csúnyákat nem tartjuk jóknak. Az idegennel is hasonlóan működünk. A szép ember örökölte ezt, a teste, arca szép, ő ehhez nem tett hozzá semmit, nem ő érte el, ilyen a fizikai adottsága. De ezzel vissza tud élni. A férfi, ha ronda, még előnyös is. Inkább a kisugárzásban van a szépség. Egy nagy orrú, adszimmetrikus arcú nő is szép, ha belső világa szép. Egy gyönyörű arcú nő is tud ronda lenni, ha belül ronda. Az emberek hány százaléka látja a külső adottságok mellett érzékelni valójában milyen lehet az illető? Pl ismertem két baba arcú, szép nőt is, mindketten rosszindulatúak tudtak lenni.
@@mickadatwist1620 a felvilágosult emberek tudják hogy a bajusz nem ad semmilyen plusz információt az egyén nemi identitásáról, egyaránt lehet nőnek, férfinek és non-binárisnak harcsabajsza
Üdvözletem. Szerintem csak részben igaz ez a " jóleső érzés ha a szépekről beszélnek. A szépség nyilván realatív. Számomra nem a szépsége miatt leszek kedvesebb. Nekem többet számit, jelent az ápoltság, a ruháját viselni tudó embert és még ha udvarias is na ezek miatt kedvesebb tudok lenni. Engem nem hatnak meg a szép emberek! Az másik ha valaki nagyon szép de főleg különleges azt szóvá is teszem! Örülök ha valaki szép. Nyilván egy férfinak ezt csak úgy nem mondanám ha csak nem már ismerem! Mikor fiatal voltam azért nem, most meg a korom miatt nem tenném. Egy beszélhető téma volt! Köszönöm. Minden jót mindenkinek.
Oké, hogy irigykedünk a végtelen kreditesekre, de a végtelen kreditesek egy szál önálló döntéssel nem rendelkeznek, csak rohannak a pozitív visszajelzés felé. Meggyőződés nélkül tolják, azzal bújnak végül ágyba, aki nem utasította el őket. Én megpróbáltam ezt a nagyipari hozzáállást, de önmagamat nem tudtam komolyan venni egy idő után. Amikor a sokadik csajnak nyomod a rizsát, és eszedbe jut, amikor elkezdted, az a legelőször kiszúrt mennyire tetszett, és kezded érezni a sokadiknak való udvarlásnál, hogy saját magadat raktad futószalagra, és már magadnak se hiszed el a dumádat, és akkor hiába a rengeteg önbizalomkredited- az tényleg csak “kredit”. Régen annyiban más (és jobb) volt a helyzet, hogy nem csak kevesebbszer fordult elő, hogy egy nő visszautasított egy férfit, de magát a NEMet is később mondta ki. Az online társkeresés minden nőből celebet csinált: manapság folyamatosan ott van a nőkben, hogy akármikor találnak 80 másik pasit, aki lohol utánuk. Régen ez nem így volt: akkor is találtak volna 80 másik pasit, csak nem tudták, hogy az 80. És így régen több időt adtak a másik ember megismerésére. És azért rosszabb most, mert oké, hogy abból a 80ból tényleg az “iskola sztárja” lesz az övéké, és a külsőségeken alapuló első szűrőjükön végre átengedtek valakit, csak a többi, nem külsőségeken alapuló szűrőjüket meg nem edzették, és nincs képességük kiszimatolni a belső hibákat. Üres lelkű és/vagy nagyon geci kakasokat tudnak megszerezni, de nincs skill a megtartásra. Ez a felszínességre trenírozó social media és a gombnyomásra átugró Tinderes baszópávák korának az átka. Ezért lesz mostanában egyre több lány macskás, magányos milf. Több ideig kéne tartania az udvarlási folyamatnak, és erre a nőknek és a férfiaknak is kellene törekednie.
Nem feltétlenül igaz, hogy nincsen átjárás. Én a tinédzser éveim alatt kifejezetten csúnyácska voltam, de jót tettek az évek. Úgyhogy megkellett tanulnom/szoknom, hogy észre vesznek az emberek, máshogyan bánnak velem. A mai napig van, hogy meglepődöm, úgyhogy nem tudom teljesen meg lehet-e szokni ezt.
Dettó. Kövér voltam és pattanásos tini, tele szorongással. Felnőttként lefogytam, elmúlt a pattanásosság, nőtt az önbizalmam, de most így 32 évesen tudom érezni azt, amit már 15 évesen is ki kellett volna: Aki szeret, annak szép vagyok, a többi nem számít.
Pretty privilege. Az élet minden területére kiterjedő általános előnyök élvezete amely abból a megmásíthatatlan genetikából ered amit az egyén örököl. Tudatosítani kellene a társadalomban.
Robi nagy hülyeségeket mondott eben az adásban. A nők számára pontosan ugyanúgy a férfi KÜLSEJE számít, csak persze ezt nem szabadott kimondani és nem volt divat sem anno, hogy ez alapján ítélkezzenek egy nők. Ez még nagyon benne van a társadalomban, hogy nőként neked azt KELL mondanod, hogy "ááá nem számít a külső csak legyen jó ember, becsületes, gondoskodó, intelligens stb". Ez az első lépcső. Aztán ezt szokták kicsit már jobban "kitolni", hogy "legyen magabiztos, jó fellépésű, ápolt". Ez a második szint, amikor már lehet érezni, hogy hoppá, ugyanúgy a nőknek is a külső a legfontosabb, csak még itt sem mondják ki. Az emberi faj ilyen. Ebben nincs mit elítélni, emberként rá vagyunk állva a szép dolgokra. És ezek nagyjából unvierzálisak. Az emberi külsőt tekintve is. Pl.: statisztikák szerint az ázsiai nők is a fehér embert tartják a legvonzóbbnak. A szépésg majdhogynem objektív, mert nem igaz ,hogy mindenkinek más a szép. Persze vannak eltérések ízlést tekintve, de egy összeszart, romos WC-t senki ne mfog szépnek tartani. Az arc szimmetriája, a testalkat, a magasság, haj, a bőr állapota, a fogazat, a szemek stb. mind mind objektíven leírhatók és ezeknek az arányából, állapotából tevődik össze valaki szépsége.
@@aaaayron ugyanmár ezt te sem gondolod komolyan. Egy 150cm-es, kopaszodó, kövérkés ember a csaj elé áll rohadt határozottan és önbizalommal telve, szerinted lesz esélye? Ugye hogy nem... A csaj alapból egy fejjel magasabb lesz nála, csak röhögni fog a csávón az holt biztos. Ha már az előtt elküldenek a pitsába hogy bármit is mondhatnál, meg tudnád csillogtatni a kiváló szociális érzékedet mert szarul nézel ki akkor mégis miért számítanának az általad felsorolt dolgok? Mindez amit írtál akkor jön a képbe ha már van egy legalább átlagos külsőd amelyre lehet építkezni. Ha ez nincs meg minden más fölösleges. A külső az elsődleges szűrő, ha nem így lenne mindenki adna mindenkinek esélyt, elvégre nem lehet tudni, hogy a szakadt hajléktalannak amúgy milyen a személyisége nem igaz?
@@dentdr Ez a mondás igaz volt a szexuális "forradalom" előtti időkben. Amikor még a nőknek elemi érdeke volt, hogy férjhez menjen. Akkor még a legtöbben örültek annak is ha a férfjük legalább minimálisan attraktív volt, nem verte meg őket minden nap (csak mondjuk hetente), nem volt fos részeg minden pillanatban. Ma egy kicsit más lett már a világ.
Számomra is hihetetlen, hogy egy ilyen okos ember, mint Robi, hogy lehet ebben ennyire bluepilled. 29:19-nel kezdődik a szokásos “nem rad mond nemet, hanem a helyzetre” copemaxxing, és Oszi és Eszter is annyira egyetértők😅 Minden pénzemet feltennem arra, hogy ha egy 190 centis chad odamenne hozza valami közepes dumával, nem annyira sietne a baratnojehez bulizni vagy lenne annyira fáradt. Komolyan nem hiszem el, hogy ülhetnek ennyire háttal ennek a dating világnak, ha egyszer benne vannak, és bizonyára nekik is vannak tapasztalataik!
Én is azt lattam sok évtized alatt` hogy a szép nök valoban buborékban élnek'és a magasabb statuszu udvarlokat ÉS férjeket megkaptak a tömeghölgyek elött. akik sokszor értékesebbek belsöjükben. VA szép nök 90%-a beprobalkozik a fotomodell szakmaban is. Egyszerüen a magas statuszuak öket keresik.
Annyiszor gondolkodtam azon, hogy vajon hány ilyen iszonyat dekoratív nő nyújt amúgy élhető párkapcsolatot. Eleve ott kezdődik, hogy lehet, hogy egy aszexuális valaki, vagy csak szimplán nagyon rossz vele az együttlét.
Őszintén, mi közöd mások szexuális életéhez. :) Ha persze megmagyarázod magadnak, hogy valaki a legvonzóbb embert is unja, hát nyilván ez is egy módja, hogy megküzdj az élettel. Más oldalról: az élhető párkapcsolat mindig több ember erőfeszítésének gyümölcse, ha nem megy akkor mindkettő performansza nem muzsikál megfelelően és tán jobb ha máshol próbálkoznak, de ezzel visszatérünk az első mondatomhoz - hál istennek nem a mi dolgunk ez :)
Esztinek legyezőkéne,ha ventillàtor nincs vagy légkondira ott nem tellik. Azt elhiszem,nagyon dràga. De ez a papír. 😂 Mint a koliban. De ez egy ràdió😂😮
Kár, hogy Robi csak a szexualitás tengelyén tudja nézni ezt a témát.... ott nyilván előny.... kivéve ha barbárokkal találkozik az ember, mert akkor nemi erőszak. De nők esetében főleg ott a féltékenységből kifúrás pl. Vagy ha olyan területre megy, nem veszik komolyan.....
Nem mindig indul egy szép ember előnnyel az életben sőt..‼️‼️ Bizonyos területeken sokkal többet kell neki bizonyítani, arról nem is beszélve, hogy nőként egy irigy nőtől sokkal több rosszindulatot és hátráltatást kaphat.🫤 Arról meg már ne is beszéljünk, hogyha szép vagy bevonzol egy rakás felszínes alakot, akit marhára nem érdekel, hogy te valójában emberileg milyen vagy.. Szóval meg lehet nézni az érem másik oldalát is, túl egyszerű ez a megközelítés, hogy egy szép embernek mindig minden jobb, hiszen sokszor még hátrány is lehet ‼️
@@danielmlinar4892ha egy szép nő komoly pályára szeretne menni, általában nem veszik komolyan. Nagyon sokat kell hajtani azért, hogy ne ágybabaként jusson előre, hanem a szakmai tudása miatt. Persze végigmenve mindenkin, aki kicsit is számít, elkurvulva a szép emberek hamarabb tudnak előbbre jutni, de ez nem mindenkinek pálya. És aki nem áll kötélnek, azt nagyon hamar leírják és lehet kiemelkedő a szakmai tudása, a sztereotípiák miatt nem fogják komolyan venni.
Robi, a szép férfin áll jól a ruha, ugyanis a szép férfi magas, alacsony a testzsírszázaléka és izmos. Ez a "jó kiállás", meg amikről beszéltél, nem létező dolgok.
Megtörtént velem: K..., neked olyan szép arcod van, aztán a lány az enyhe születési rendellenességgel rendelkező, műfogsoros, de gazdag fiúval kezdett el csókolózni a kollégiumban.
Most elképzeltem a 21. Századi udvarlást hogy a fiatal srác azariát ragázik a csaj ablaka alatt hajnal kettőkor a szomszédegély hangon nyomja alá a " baaammegazanyáádat" szólamot😂
Szóval, Vasvári Vivien és a férje között igazi love dúl, mert Vasvári Vivike szép, a férje gazdag, egymást kölcsönösen szépnek látják. Ennyi gyerekek, nincs is gold dig jelenség, megvan a konklúzió! Ha két ember összejön ott csakis igaz love dúlhat…
Tehát ha 100 csajnál 100-tól nemet kapok mert 160 centis vagyok 26 évesen, az nem nekem szólt, hanem a Kínában levő pillangónak, amely rászállt egy ágra. NEM! Az mind nekem szólt! Ha 190 centisen tettem volna próbát ugyanúgy én (ugyanúgy önbizalomhiányosan), és 100-ból 10 nemet kaptam volna, na az lehet nekem szólt volna.
Ha 190 centi 120 kilós 'kövér' vagy, mind csajoknál mind munkahelyen (pl kidobó) nagyságrendileg jobbak az esélyeid, mint a "159" centi és "58" kiló csontkollekciós törpe .
Több olyan nőt látok, akik most akkor maradjunk pontozánál, 9-es, 10-es, de annyira lazán, hogy csak na. És nekik erről fogalmuk sincs. Tehát míg kívülről látják az egészséges férfiak, hogy ő egy nagyon jó nő, és talán a visszautasítástól lehet tartanak, addig a nő totálisan nem látja ezt magába, sokkal alább pontozza magát, mint ami, és teljesen egy ilyen ál valóságot állít fel magának, mi szerint, ő nem elég jó másokhoz képest, ezért nem akar odamenni a férfi, pedig valójában nem ez a helyzet. És akkor ott a nagyon jó nő, totálisan leépült önbizalommal, és akkor már kutyának sem kell, mert szegény egy görcs. Ez valahogy elképesztően szomorú...
Ne haragudj, én azt egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy valóban 10/9-es nőnél egyáltalán nem próbálkozik be senki. Egy átlagos nőre is állandóan irogatnak, bulikban megfogdossák őket, stb. Maximum attól lehet ilyen problémája, hogy annak a férfinak nem tetszik ő eléggé, aki neki bejön.
Az direkt van, hogy Robi a meghívott 3. emberrel nem igazán veszel fel kontaktust? Olyan mintha nem mertnél ránézni, nemcsak Eszterre, bárki más, aki nő..
@psdcsoport5428Gondolom a tapasztalatot vonja cinikusan kétségbe. Honnan lehet tapasztalata a szép nők létében. Ebből arra tudok következtetni, hogy nem gondolja szépnek a "csajt", ezért nem lehet benne tapasztalata.
Nincs igazad Robi 😊 A szépség, mint ahogy minden amiben az ember kitűnhet, karizma, jóság, jó kedv, pozitív kisugárzás, okosság, intelligencia, tehetség irdatlan rosszindulatot és irigységet vált ki az emberek többségénél.
Jó téma, de ha a beszélgetés beszélgetést jelentene, és nem azt, hogy egyszerre hárman próbálják meg túlkiabálni egymást, akkor kevésbé lenne idegesítő hallgatni... Egy rakás szar ez a videó, hiába lenne egyébként érdekes!
Mindekozben Robi egy 250 eve megoldasra varo matematikai problemat old meg geometriai uton.
Minden adásban ezzel szórakozik, imádom😅
@@matyi1485 A pszichológusa javasolta neki, és szüksége van erre. Ő maga beszélt már erről több fórumon is.
Egy csodálatos elme örök ragyogása. 😂
Zseniális ez a rész!
Nem sok helyzetben, hanem minden helyzetben előnyt élveznek a szép élőlények (direkt nem embereket írtam)
Ja, macskák a 2. leggonoszabb élőlények, de mégis mennyire kedvelt állatok.
Èn átengedem a zebrán a csúnya nőt is, mert ......ezt írja a kresz....
😂😂😂😂Állat vagy!!!😂😂😂😂😂👍🏻👍🏻👍🏻
Kedves vagy. Biztos nem csak a kresz miatt. 😊 .
@@doori888 Na most lebuktattál...De honnan tudtad, csak nem ismersz?!?!?!
@@nemmondommeg46 gondolom... Nem ismerlek. De annak tűnsz így a kommented alapjàn 😮.
@@doori888 Pedig beletrafáltál. Amúgy köszönöm szèpen.
Állasinterjúra téged hívnak be. Amikor odamész egy csajhoz, akkor senki se hívott. Nagy különbség.
Na igen... Állásinterjúra legalább behívnak...
Egy hátrány például, munkainterjún hangzott el velem kapcsolatban, ráadásul még nem is a hátam mögött, hanem a szemembe, idézem: " Nem veszünk fel dolgozni, mert szép vagy - mert akkor biztos rád fognak figyelni a kollegák és nem a munkára, ráadásul a vevők is rád fognak figyelni, és trécselni fognak veled, ahelyett hogy gyorsan megvennék az árut és eltakarodnának a francba innen! "
Azért ez ritka lehet. Sok feltűnően szép eladólányt láttam. Egyikkel sokat trécseltem és a feleségem lett. :-)
Az iskolában beszélgettünk az osztfőnökkel ilyenekről is. A szép embereket jó embereknek hisszük, a csúnyákat nem tartjuk jóknak. Az idegennel is hasonlóan működünk. A szép ember örökölte ezt, a teste, arca szép, ő ehhez nem tett hozzá semmit, nem ő érte el, ilyen a fizikai adottsága. De ezzel vissza tud élni. A férfi, ha ronda, még előnyös is. Inkább a kisugárzásban van a szépség. Egy nagy orrú, adszimmetrikus arcú nő is szép, ha belső világa szép. Egy gyönyörű arcú nő is tud ronda lenni, ha belül ronda. Az emberek hány százaléka látja a külső adottságok mellett érzékelni valójában milyen lehet az illető? Pl ismertem két baba arcú, szép nőt is, mindketten rosszindulatúak tudtak lenni.
A statisztikak azt mutatja'hogy a férfi ismerkedéskor 80%-ban A nöi szépség szerint valaszt.
Végre egy olyan téma, ami engem is érint!
A bajuszos emberek altalaban szepek. Meg akkor is ha nok.
@@mickadatwist1620 a felvilágosult emberek tudják hogy a bajusz nem ad semmilyen plusz információt az egyén nemi identitásáról, egyaránt lehet nőnek, férfinek és non-binárisnak harcsabajsza
A természet igazságtalanságának törvénye: A szépség mulandó. A csúnyaság megmarad.
Üdvözletem. Szerintem csak részben igaz ez a " jóleső érzés ha a szépekről beszélnek. A szépség nyilván realatív. Számomra nem a szépsége miatt leszek kedvesebb. Nekem többet számit, jelent az ápoltság, a ruháját viselni tudó embert és még ha udvarias is na ezek miatt kedvesebb tudok lenni. Engem nem hatnak meg a szép emberek! Az másik ha valaki nagyon szép de főleg különleges azt szóvá is teszem! Örülök ha valaki szép. Nyilván egy férfinak ezt csak úgy nem mondanám ha csak nem már ismerem! Mikor fiatal voltam azért nem, most meg a korom miatt nem tenném.
Egy beszélhető téma volt! Köszönöm. Minden jót mindenkinek.
Oké, hogy irigykedünk a végtelen kreditesekre, de a végtelen kreditesek egy szál önálló döntéssel nem rendelkeznek, csak rohannak a pozitív visszajelzés felé. Meggyőződés nélkül tolják, azzal bújnak végül ágyba, aki nem utasította el őket.
Én megpróbáltam ezt a nagyipari hozzáállást, de önmagamat nem tudtam komolyan venni egy idő után.
Amikor a sokadik csajnak nyomod a rizsát, és eszedbe jut, amikor elkezdted, az a legelőször kiszúrt mennyire tetszett, és kezded érezni a sokadiknak való udvarlásnál, hogy saját magadat raktad futószalagra, és már magadnak se hiszed el a dumádat, és akkor hiába a rengeteg önbizalomkredited- az tényleg csak “kredit”.
Régen annyiban más (és jobb) volt a helyzet, hogy nem csak kevesebbszer fordult elő, hogy egy nő visszautasított egy férfit, de magát a NEMet is később mondta ki.
Az online társkeresés minden nőből celebet csinált: manapság folyamatosan ott van a nőkben, hogy akármikor találnak 80 másik pasit, aki lohol utánuk. Régen ez nem így volt: akkor is találtak volna 80 másik pasit, csak nem tudták, hogy az 80. És így régen több időt adtak a másik ember megismerésére. És azért rosszabb most, mert oké, hogy abból a 80ból tényleg az “iskola sztárja” lesz az övéké, és a külsőségeken alapuló első szűrőjükön végre átengedtek valakit, csak a többi, nem külsőségeken alapuló szűrőjüket meg nem edzették, és nincs képességük kiszimatolni a belső hibákat.
Üres lelkű és/vagy nagyon geci kakasokat tudnak megszerezni, de nincs skill a megtartásra.
Ez a felszínességre trenírozó social media és a gombnyomásra átugró Tinderes baszópávák korának az átka. Ezért lesz mostanában egyre több lány macskás, magányos milf.
Több ideig kéne tartania az udvarlási folyamatnak, és erre a nőknek és a férfiaknak is kellene törekednie.
"Homeopátiás közösülès"..😅🤣 Ez olyan,mint a retina petting
Nem feltétlenül igaz, hogy nincsen átjárás. Én a tinédzser éveim alatt kifejezetten csúnyácska voltam, de jót tettek az évek. Úgyhogy megkellett tanulnom/szoknom, hogy észre vesznek az emberek, máshogyan bánnak velem. A mai napig van, hogy meglepődöm, úgyhogy nem tudom teljesen meg lehet-e szokni ezt.
Dettó. Kövér voltam és pattanásos tini, tele szorongással. Felnőttként lefogytam, elmúlt a pattanásosság, nőtt az önbizalmam, de most így 32 évesen tudom érezni azt, amit már 15 évesen is ki kellett volna: Aki szeret, annak szép vagyok, a többi nem számít.
Mentősök is, a széppel kezdik ,a mentést ,persze tudattalanul☺
@@aryastark1816 Az utolsó kettő ráadásul rossz helyen is van.
én is meg szeretném emliteni hogy ez megemlithető
😮😢
@@aryastark1816Az egyiket el viheted, a másikat tedd a vessződ mögé
Szépek vagytok. Van akinek a haja dús, másoknak a keble, a stúdijóban. 🤔
Pretty privilege. Az élet minden területére kiterjedő általános előnyök élvezete amely abból a megmásíthatatlan genetikából ered amit az egyén örököl.
Tudatosítani kellene a társadalomban.
Robi nagy hülyeségeket mondott eben az adásban. A nők számára pontosan ugyanúgy a férfi KÜLSEJE számít, csak persze ezt nem szabadott kimondani és nem volt divat sem anno, hogy ez alapján ítélkezzenek egy nők. Ez még nagyon benne van a társadalomban, hogy nőként neked azt KELL mondanod, hogy "ááá nem számít a külső csak legyen jó ember, becsületes, gondoskodó, intelligens stb". Ez az első lépcső. Aztán ezt szokták kicsit már jobban "kitolni", hogy "legyen magabiztos, jó fellépésű, ápolt". Ez a második szint, amikor már lehet érezni, hogy hoppá, ugyanúgy a nőknek is a külső a legfontosabb, csak még itt sem mondják ki. Az emberi faj ilyen. Ebben nincs mit elítélni, emberként rá vagyunk állva a szép dolgokra. És ezek nagyjából unvierzálisak. Az emberi külsőt tekintve is. Pl.: statisztikák szerint az ázsiai nők is a fehér embert tartják a legvonzóbbnak. A szépésg majdhogynem objektív, mert nem igaz ,hogy mindenkinek más a szép. Persze vannak eltérések ízlést tekintve, de egy összeszart, romos WC-t senki ne mfog szépnek tartani. Az arc szimmetriája, a testalkat, a magasság, haj, a bőr állapota, a fogazat, a szemek stb. mind mind objektíven leírhatók és ezeknek az arányából, állapotából tevődik össze valaki szépsége.
@@aaaayron ugyanmár ezt te sem gondolod komolyan. Egy 150cm-es, kopaszodó, kövérkés ember a csaj elé áll rohadt határozottan és önbizalommal telve, szerinted lesz esélye? Ugye hogy nem... A csaj alapból egy fejjel magasabb lesz nála, csak röhögni fog a csávón az holt biztos. Ha már az előtt elküldenek a pitsába hogy bármit is mondhatnál, meg tudnád csillogtatni a kiváló szociális érzékedet mert szarul nézel ki akkor mégis miért számítanának az általad felsorolt dolgok? Mindez amit írtál akkor jön a képbe ha már van egy legalább átlagos külsőd amelyre lehet építkezni. Ha ez nincs meg minden más fölösleges. A külső az elsődleges szűrő, ha nem így lenne mindenki adna mindenkinek esélyt, elvégre nem lehet tudni, hogy a szakadt hajléktalannak amúgy milyen a személyisége nem igaz?
robi nem nyelte meg le a blackpillt
A férfi elég hogyha egy fokkal szebb az ördögnél.. nos ezt a mondást tuti, hogy egy ronda pali találta ki
@@dentdr Ez a mondás igaz volt a szexuális "forradalom" előtti időkben. Amikor még a nőknek elemi érdeke volt, hogy férjhez menjen. Akkor még a legtöbben örültek annak is ha a férfjük legalább minimálisan attraktív volt, nem verte meg őket minden nap (csak mondjuk hetente), nem volt fos részeg minden pillanatban. Ma egy kicsit más lett már a világ.
Számomra is hihetetlen, hogy egy ilyen okos ember, mint Robi, hogy lehet ebben ennyire bluepilled. 29:19-nel kezdődik a szokásos “nem rad mond nemet, hanem a helyzetre” copemaxxing, és Oszi és Eszter is annyira egyetértők😅 Minden pénzemet feltennem arra, hogy ha egy 190 centis chad odamenne hozza valami közepes dumával, nem annyira sietne a baratnojehez bulizni vagy lenne annyira fáradt. Komolyan nem hiszem el, hogy ülhetnek ennyire háttal ennek a dating világnak, ha egyszer benne vannak, és bizonyára nekik is vannak tapasztalataik!
Én is azt lattam sok évtized alatt` hogy a szép nök valoban buborékban élnek'és a magasabb statuszu udvarlokat ÉS férjeket megkaptak a tömeghölgyek elött. akik sokszor értékesebbek belsöjükben. VA szép nök 90%-a beprobalkozik a fotomodell szakmaban is. Egyszerüen a magas statuszuak öket keresik.
Annyiszor gondolkodtam azon, hogy vajon hány ilyen iszonyat dekoratív nő nyújt amúgy élhető párkapcsolatot. Eleve ott kezdődik, hogy lehet, hogy egy aszexuális valaki, vagy csak szimplán nagyon rossz vele az együttlét.
Őszintén, mi közöd mások szexuális életéhez. :)
Ha persze megmagyarázod magadnak, hogy valaki a legvonzóbb embert is unja, hát nyilván ez is egy módja, hogy megküzdj az élettel.
Más oldalról: az élhető párkapcsolat mindig több ember erőfeszítésének gyümölcse, ha nem megy akkor mindkettő performansza nem muzsikál megfelelően és tán jobb ha máshol próbálkoznak, de ezzel visszatérünk az első mondatomhoz - hál istennek nem a mi dolgunk ez :)
szereljetek be egy légkondit
Esztinek legyezőkéne,ha ventillàtor nincs vagy légkondira ott nem tellik. Azt elhiszem,nagyon dràga. De ez a papír. 😂 Mint a koliban. De ez egy ràdió😂😮
Szóval akkor az udvariasság a szexuális microdosing
Jó megfigyelés. De akkor a pornófüggőség az meg az LD50 lehet.
"eltűnt?" nem tudom abbahagyni a röhögést :D
Kár, hogy Robi csak a szexualitás tengelyén tudja nézni ezt a témát.... ott nyilván előny.... kivéve ha barbárokkal találkozik az ember, mert akkor nemi erőszak.
De nők esetében főleg ott a féltékenységből kifúrás pl.
Vagy ha olyan területre megy, nem veszik komolyan.....
szimpatikusság tevő szépség. széppé tevő gazdagság és a gazdaggá tevő szimpatikusság.
Ha van antennad a nokre, 5 masodperc alatt leveszed, van-e eselyed valakinel. Meg se kell szolitanod hozza.
És akinek senkinél nincs esélye?
@@werinter Mi majd lemészároljuk azokat, akiknek van, de shh
@@werinter Olyan nincs. Nagy a világ, és mindenki vágyik vkire. Mindenki talál magának.
@@adamfarkas7069
Már hogyne lenne, ez ugye csak vicc akart lenni?
Igen, mert a nők 3 másodperc alatt eldöntik, hogy bejössz-e nekik!
Nem mindig indul egy szép ember előnnyel az életben sőt..‼️‼️ Bizonyos területeken sokkal többet kell neki bizonyítani, arról nem is beszélve, hogy nőként egy irigy nőtől sokkal több rosszindulatot és hátráltatást kaphat.🫤
Arról meg már ne is beszéljünk, hogyha szép vagy bevonzol egy rakás felszínes alakot, akit marhára nem érdekel, hogy te valójában emberileg milyen vagy.. Szóval meg lehet nézni az érem másik oldalát is, túl egyszerű ez a megközelítés, hogy egy szép embernek mindig minden jobb, hiszen sokszor még hátrány is lehet ‼️
lófaszt
Mindjárt elkezdem őket megsajnálni😅
@@krisamagus1 ...nehogymar...
Igen és a csúnya nők meg tudnának folytani egy kanál vízben!
@@danielmlinar4892ha egy szép nő komoly pályára szeretne menni, általában nem veszik komolyan. Nagyon sokat kell hajtani azért, hogy ne ágybabaként jusson előre, hanem a szakmai tudása miatt. Persze végigmenve mindenkin, aki kicsit is számít, elkurvulva a szép emberek hamarabb tudnak előbbre jutni, de ez nem mindenkinek pálya. És aki nem áll kötélnek, azt nagyon hamar leírják és lehet kiemelkedő a szakmai tudása, a sztereotípiák miatt nem fogják komolyan venni.
Az Oszi férfi, az Eszti nő. Robi meg mindenfelől vágja a lényeget. ;-)
4 kreditet is be lehet osztani, csak nem annál kell beprobalkozni aki tetszik, hanem akinél van esélyed 😂
egy ilyen pólóban tuti aratnál az éjszakában 😂
Robi, a szép férfin áll jól a ruha, ugyanis a szép férfi magas, alacsony a testzsírszázaléka és izmos.
Ez a "jó kiállás", meg amikről beszéltél, nem létező dolgok.
6:08 ez a műsor propaganda felhívás lesz ara hogy kénsavat a szép emberek pofájába ? :D(aki komolyan venné viccelek)
Jól látom, Robi egy háttérhatalmi piramist rajzolt a műsor közben? 😲
Azokat a rajzokat vagy egy könyvben vagy egy tárgyaláson fogjuk újra látni.
EZ ugye most viccelt azzal hogy töröljék a nőpontozós videójukat?
Hát... nem csak a társadalom, hanem az élet maga sem igazságos. Ez van, de mindenki megpróbálhat legalább csinos lenni.
Puzsér még azt is mindenkinél jobban tudja, hogy mit néznek a nők a férfiakon. Hihetetlen ez az ember!🙂
Általában mint minden férfi, érintett a kérdésben.
Mit néznek a nők a férfin? Az arcát.
Ezért vagyok szűz 31 évesen.
@@YszapHun Respect.
@@YszapHun hogy tudsz megbirkozni
@@YszapHun meg a magasságát
Megtörtént velem: K..., neked olyan szép arcod van, aztán a lány az enyhe születési rendellenességgel rendelkező, műfogsoros, de gazdag fiúval kezdett el csókolózni a kollégiumban.
Most elképzeltem a 21. Századi udvarlást hogy a fiatal srác azariát ragázik a csaj ablaka alatt hajnal kettőkor a szomszédegély hangon nyomja alá a " baaammegazanyáádat" szólamot😂
Nehogy letöröljétek azt a videót a nők pontozásáról!!! 😂
Robi pàtosza a hàtrànyok kapcsàn kivàlóan alàtàmasztja a hàtràny jelenlétét 🤔
A szèp anyucinak àtlagos külsejű gyermek nahyon nehéz.anyànak is gyereknek is.☝️
És ez aligha talán a legnagyobb tabu a világon. A rondaság kimondása. Talán éppen azért tabu, mert elképesztő fájdalmat okoz.
OV szupergazdag de még a gatya sem áll rajta jól. Micsoda férfi!
Szóval, Vasvári Vivien és a férje között igazi love dúl, mert Vasvári Vivike szép, a férje gazdag, egymást kölcsönösen szépnek látják. Ennyi gyerekek, nincs is gold dig jelenség, megvan a konklúzió! Ha két ember összejön ott csakis igaz love dúlhat…
Te ezt tökéletesen félreértetted.
@@danielocsai36 direkt😉
Lol az én témàm volt,de odaadtam.😂 Ez cukin vicces duma. Imàdom😊🥹🌝🫧👍🏿
Tehát ha 100 csajnál 100-tól nemet kapok mert 160 centis vagyok 26 évesen, az nem nekem szólt, hanem a Kínában levő pillangónak, amely rászállt egy ágra. NEM! Az mind nekem szólt! Ha 190 centisen tettem volna próbát ugyanúgy én (ugyanúgy önbizalomhiányosan), és 100-ból 10 nemet kaptam volna, na az lehet nekem szólt volna.
Ha 190 centi 120 kilós 'kövér' vagy, mind csajoknál mind munkahelyen (pl kidobó) nagyságrendileg jobbak az esélyeid, mint a "159" centi és "58" kiló csontkollekciós törpe .
Több olyan nőt látok, akik most akkor maradjunk pontozánál, 9-es, 10-es, de annyira lazán, hogy csak na. És nekik erről fogalmuk sincs. Tehát míg kívülről látják az egészséges férfiak, hogy ő egy nagyon jó nő, és talán a visszautasítástól lehet tartanak, addig a nő totálisan nem látja ezt magába, sokkal alább pontozza magát, mint ami, és teljesen egy ilyen ál valóságot állít fel magának, mi szerint, ő nem elég jó másokhoz képest, ezért nem akar odamenni a férfi, pedig valójában nem ez a helyzet. És akkor ott a nagyon jó nő, totálisan leépült önbizalommal, és akkor már kutyának sem kell, mert szegény egy görcs. Ez valahogy elképesztően szomorú...
Ne haragudj, én azt egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy valóban 10/9-es nőnél egyáltalán nem próbálkozik be senki. Egy átlagos nőre is állandóan irogatnak, bulikban megfogdossák őket, stb.
Maximum attól lehet ilyen problémája, hogy annak a férfinak nem tetszik ő eléggé, aki neki bejön.
Puzsér, bzmg, ez tényleg ekkora béta barom, vagy tökéletesen tisztában van azzal, hogy így adja el magát?
Az direkt van, hogy Robi a meghívott 3. emberrel nem igazán veszel fel kontaktust? Olyan mintha nem mertnél ránézni, nemcsak Eszterre, bárki más, aki nő..
A csaj honnan tudja, hogy egy szép nő milyen hátrányokat szenved a nem szép nőktől...? 😮
? Mi?😮
@psdcsoport5428Gondolom a tapasztalatot vonja cinikusan kétségbe. Honnan lehet tapasztalata a szép nők létében.
Ebből arra tudok következtetni, hogy nem gondolja szépnek a "csajt", ezért nem lehet benne tapasztalata.
korahoz kepest az eszter egy 8-as
@@imfogger Korához képest...na szép 🤣
@@imfogger Inkább 9-es. Egy téli napon talán 13-as, ami fotosop után felmehet akár 13,2-ig is...
Nincs igazad Robi 😊
A szépség, mint ahogy minden amiben az ember kitűnhet, karizma, jóság, jó kedv, pozitív kisugárzás, okosság, intelligencia, tehetség irdatlan rosszindulatot és irigységet vált ki az emberek többségénél.
Miről beszélnek ezek?
Nem ismerek ennyire szép nőt akivel kivételeznek. A vonzó pasikkal sokkal elnézőbbek.
😀 👍 Igen, a" jó nő", az MINDIG Nő, a Gulyás Mártonok pedig csupán
" rossz" férfiak. (bocs, magas labda volt... 😋)
Jó téma, de ha a beszélgetés beszélgetést jelentene, és nem azt, hogy egyszerre hárman próbálják meg túlkiabálni egymást, akkor kevésbé lenne idegesítő hallgatni... Egy rakás szar ez a videó, hiába lenne egyébként érdekes!
Nem Robi! Zebrán a segg, a segg!