MŰHELYTITKOK NÁRAY TAMÁSTÓL // Szabados Ági könyves podcastje 9. adás

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 11 сен 2022
  • Ha csak hallgatnád az interjút, irány a Spotify, az Apple, vagy a Google Podcast!
    „Csak írogat” - mondja az új podcastepizód vendége, aki nemzetközi hírű divattervezőből vált elismert íróvá és képzőművésszé. Náray Tamás írói karrierje terápiás céllal kezdődött, és persze több éves munka előzte meg, többek között ennek kulisszatitkairól is beszélgetünk. A tőle megszokott szarkasztikus humorral megfogalmazott, ám útravalónak sem utolsó gondolatok mellett ismerhetjük meg írói szokásait, arról is mesél, hogyan épül fel egy-egy cselekmény és karakter, min dolgozik éppen, és miről szól majd a készülő könyve, valamint Szabó Magdához fűződő szoros kapcsolatáról is beszélgetünk.
    Náray Tamás határokon átívelő divattervezői karrierje Magyarországon kezdődött. Munkáját állandó maximalizmus és profizmus jellemzi, így eredeti szakmájában is hatalmas sikereket ért el. Néhány éve azonban Barcelonában kezdett új életet - régi értékekkel, megújult munkakedvvel. Olvasói közönsége rendkívül kiterjedt és sokszínű, legújabb kötete, az Anyám szerint az eddigi legszemélyesebb a munkái közül. Az interjúból az is kiderül, hogy ez a könyv valójában egészen más történetnek indult, végül mégis az édesanyja gondolatait, személyes történeteket feldolgozó szöveggé alakult.
    A mai epizód - ahogy a vendége is - számos művészeti ágra kikacsint, hiszen Náray Tamás barcelonai élete is és festészete is felvillan egy-egy gondolat erejéig, és szokásomhoz híven kedvenc könyveiről, olvasási szokásairól is faggatom. Megtudhatjuk például, milyen nyelven olvas, milyen hatással van rá egy-egy jó könyv, de persze azt is, melyek a kedvenc kötetei.
    Kiemelt könyvcímek:
    Náray Tamás: Zarah
    www.libertinekonyvesbolt.hu/K...
    Náray Tamás: Anyám szerint
    www.libertinekonyvesbolt.hu/K...
    Szabó Magda: Freskó
    moly.hu/konyvek/szabo-magda-f...
    Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának
    moly.hu/konyvek/szabo-magda-m...
    Irvin D. Yalom: A Spinoza-probléma
    moly.hu/konyvek/irvin-d-yalom...
    Alexis de Tocqueville: Az amerikai demokrácia
    moly.hu/konyvek/alexis-de-toc...
    Sylvia Plath: Az üvegbura
    www.libertinekonyvesbolt.hu/K...
    Elin Cullhed: Eufória
    www.libertinekonyvesbolt.hu/K...
    Ági és NIOK Tagok ajánlása:
    Szabó Magda: Az őz
    moly.hu/konyvek/szabo-magda-a...
    A podcast eredeti formában a Spotify, az Apple Podcast és a Google Podcast lejátszókon hallgatható:
    open.spotify.com/show/37jZxIT...
    podcasts.apple.com/hu/podcast...
    podcasts.google.com/feed/aHR0...

Комментарии • 241

  • @KissGinaChannel
    @KissGinaChannel Год назад +78

    "Az emberek 90%-a még soha nem gondolkodott el semmin." Zseniális. Imádom.

    • @Dnvr8083
      @Dnvr8083 Год назад +4

      Költői (az ő esetében írói) túlzás, de valóban nagyon jópofa kijelentés.:-))

    • @ernoliktor8580
      @ernoliktor8580 Год назад +2

      Cukipofa,ez jó nagy marhaság.

    • @orshoyabudai
      @orshoyabudai Год назад +3

      Ez tulajdonképpen úgy lehet igaz, hogy az emberek nagy százaléka olyan életet él, amelyben a mindennapok rohanása, rutinja elveszi a figyelmet, így az egyéb fontos dolgokra, művészetekre, kreativitásra, az átlagos történetek mögé való látásra nem marad idő, energia. Pedig ez adja az élet zamatát, ízét, valódiságát, örömét.
      Szóval, abszolút érthető ez a gondolatmenet. A kreatív elme másképp lát.

  • @zsofiawintsche492
    @zsofiawintsche492 Год назад +158

    Élvezettel hallgattam az egész beszélgetést, Náray Tamás lebilincselő egyéniség, erről már többször meggyőződtem, és mindig tud újat mondani. Tetszik, ahogy felvállalja a véleményét. Köszönöm.

  • @biroerzsebet-kh6rv
    @biroerzsebet-kh6rv 8 месяцев назад +4

    Én is imádom hallgatni Náray Tamást és olvasni a könyveit ,nagyon intelligens , élvezet hallgatni a vele készült interjúkat.

  • @Rituka01
    @Rituka01 Год назад +69

    “A sz@rakodást nem bírom…!”imádom, annyira emberi ugyanakkor megfoghatatlan…köszönjük Ági!🙏🏼

  • @valcsi0913
    @valcsi0913 Год назад +48

    Nagyon szeretem Nárayt, mint embert-- divattervező, író, festőművész- úgy, ahogy van! Nagy veszteség számunkra, hogy elköltözött! Minden riportot megnézek róla, mert fantasztikus intellektusa, humora van, nem todok betelni vele! Sok sikert kívánok a továbbiakban is Számára!

    • @stevegal230
      @stevegal230 Год назад

      Ha nem lenne buzi azaz pervert, minden rendbe volna vele.

  • @Lollybodnar
    @Lollybodnar Год назад +93

    Frei Tamást is hívd meg egyszer egy hasonló beszélgetésre 😊

    • @szabados_agi
      @szabados_agi  Год назад +24

      hívtam, várom már nagyon!! :))

    • @bzsu4
      @bzsu4 Год назад +6

      Igeeen! Én is pont erre gondoltam! Két kedvenc írom❤❤❤Hálás vagyok ezért a podcastért is👏

    • @marianna5014
      @marianna5014 Год назад +1

      @@szabados_agi alig várom :)

    • @ritaharangozo4361
      @ritaharangozo4361 Год назад

      @@szabados_agi úú, de jó!! 🥰🥰

  • @kundera6038
    @kundera6038 Год назад +32

    Zseniális! Nem tudok betelni vele! Végre nem vagyok egyedül az értékrendemmel, eddig azt hittem földönkívüli vagyok. Ezernyi dolgot írhatnék, a lényeg: köszönöm a beszélgetést, az élményt!

  • @MsRixi21
    @MsRixi21 Год назад +62

    Méz van a szájában, méreg a szívében........Isstenem! Ez milyen gyönyörű! Sajnos ismerek ilyet, szörnyű egy ilyen ember!
    Imádom Náray Tamást! A riport alatt végig flowban voltam, mindig elvarázsol!
    Zseniális volt, köszönöm

  • @melinda0706
    @melinda0706 Год назад +43

    Hálás köszönet az Édesanyjának amiért világra hozta ezt az EMBERT!

    • @georginalukacs7327
      @georginalukacs7327 Год назад +1

      és az apukájának,aki nem engedte elkallódni-következetesen a komoly és tartalmas élet szintjén tartotta őt

    • @melinda0706
      @melinda0706 Год назад

      @@georginalukacs7327 Valóban, mindkettőnek köszönhetjük őt!

  • @zsoltnekissvarga2418
    @zsoltnekissvarga2418 Год назад +76

    Elolvastam a hozzászólásokat, csak ismételni tudnám azokat. Szuper volt …Nárayt nem lehet nem szeretni , és csak tanulni lehet tőle.🤗🤗🤗

  • @juditserger
    @juditserger Год назад +18

    Igazán kellemes, tartalmas, érdekes beszélgetés. Mennyivel jobb a fülnek egy ilyen stílusban készült riportot hallgatni, mint amikor a kérdező harsány, vihogó...Tamásról csak felsőfokban lehet.., legyen szó bármiről, amibe belefog, amit véghez visz. Profizmus jellemzi a munkásságát. Köszönöm szépen, Ágnes!

  • @ibolyaabrok7774
    @ibolyaabrok7774 Год назад +26

    Óriási élmény volt hallgatni a beszélgetést. No, és az életigazságok... ♥♥♥

  • @lvzrvirag9704
    @lvzrvirag9704 Год назад +32

    Náray Tamás interjúit mindig hatalmas örömmel hallgatom, szinte minden téren példaértékű.
    Amikor Szabó Magda Az ajtó című könyvéről beszélt, épp a varrodámban takarítva egy könyvespolcnál jártam, ahol hagyatékból származó könyveket tartok, öreg koromra olvasnivalónak. És pont mi volt felül, eddig takarásban? Az ajtó. Szóval a kedvet is megkaptam és a könyvet is.
    Hálásan köszönöm a tartalmas beszélgetést, az új témákat!

  • @audrieization
    @audrieization Год назад +6

    Nagyon szépen köszönöm ezt a beszélgetést. Feltölt és újra pozitív leszek. Náray Tamás minden egyes gondolata nagy kincs és mindig lenyűgöz a “veleszületett” intelligenciája és érzékenysége. Jó érzés minden szavát hallgatni.

  • @FullBalance
    @FullBalance 7 месяцев назад +3

    Köszönöm az interjút! Nagyon birom ezt a fickót!
    Mesélőnek is kiváló.
    Őszinte és nagyon szerethető. A teljesítménye bármely területen pedig teremti a tiszteletet, ahogy maga is beszél erről. Köszönöm még egyszer mindkettőtöknek! ☀️

  • @tommyweiszlemlein9241
    @tommyweiszlemlein9241 Год назад +35

    Koszonom szepen, jol indul a keddi napom es mar nagyon varom a Mutasd a konyvespolcod-ban is Narat Tamást.

  • @katipunyeczki5385
    @katipunyeczki5385 Год назад +28

    Öröm volt hallgatni 2 intelligens ember beszélgetését! Ez volt az első amit Ágitól néztem, de magával ragadó volt! Gratulálni szeretnék és egyben meg is köszönném! ❤🙏

  • @lenkehajma9036
    @lenkehajma9036 Год назад +11

    Szeretem ,kedves és különleges ember !

  • @Dnvr8083
    @Dnvr8083 Год назад +11

    Náray Tamásnak nagyon jól áll ez a természetes, őszes hajszín. Jó választás volt a részéről.

  • @agnescsatary9028
    @agnescsatary9028 Год назад +11

    micsoda gondolatok! örülök, hogy valaki nyíltan beszél ezekről a társadalmi "helyzetekről"

  • @licifulop3504
    @licifulop3504 Год назад +9

    Nagyon birom Tamast, mindig pozitiv energiat sugaroz magabol es olyan jo szemmel latja a vilagot, mindig tanit nekem valamit. Nagyon tetszett az okos-buta ember es valasztas elmelkedese. Es milyen igaza van! A huseg es halas szo ertelmezese meghatott. Fantasztikus ember. Koszonom a beszelgetest.

  • @annajeszemszky6027
    @annajeszemszky6027 Год назад +11

    Kedves Ágnes. Kedvet csinált nekem,hogy újra olvassak.Tettszett a riport. Felíratkoztam.Nárai Tamást imádom.

  • @gabriellaracz1668
    @gabriellaracz1668 Год назад +6

    Kedves Ági. Náray Tamást imádom. Iszom, eszem, magamba szívom minden szavát. Hálásan köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést. Szükség van nagyon ilyen színvonalú szellemi tápláléka. Ha lehet javasolni:Tisza Katát szívesen hagatnám. Zseniálisak tartom a gondolatait. Köszönöm mé egyszer. ❤️🙏

  • @evimokos2914
    @evimokos2914 4 месяца назад +1

    Nagyon jó beszélgetés. Következő könyv, amit olvasni fogok Szabó Magda Az ajtó.

  • @editlevai5826
    @editlevai5826 Год назад +7

    A Zarah olvasása után leltem erre a beszélgetésre,ami letehetetlen!Imádtam minden percét!Ilyen okos,intelligens,sokoldalú zseni, sajnos már ő sem él itthon, vajon miért?Frei úgyszintén..Minden szava őszinte és elgondolkodtató.
    Ágnesnek is szeretettel gratulálok.💖👍

  • @avanabujw8353
    @avanabujw8353 Год назад +6

    Nagyon várjuk a Mutasd a könyvespolcod beszélgetést Tamással:)❤

  • @miklosnelukacs7938
    @miklosnelukacs7938 Год назад +11

    Az olvasottság érzékennyé és gondolkodóvá tesz. Ez a beszélgetés is olyan volt számomra, mint egy jó könyv. Egy társadalmi, emberi, erkölcsi korkép viszonyainkról. Elgondolkodtató.

  • @evatoth3076
    @evatoth3076 Год назад +4

    Köszönöm szépen!👏🙏❤️
    Magával ragadó riport volt!
    Le kellett ülnöm/semmit nem tudtam közben tevékenykedni,úgy “ittam”a szavait/…szarkasztikus humoráért egyenesen tisztelem!Imádom!❤
    Újra szeretek olvasni,meg is vettem,a Tamás ajánlását,Szabó Magda Az ajtó!

  • @gaborneevazana6762
    @gaborneevazana6762 Год назад +2

    Szeretem. Tamás mindig önmagát adja hiteles és szeretetreméltó. Sajnálom, hogy finoman szólva a magyar mentalitás miatt elmennek innen az értékes gondolkodni akaró emberek akik ,,nem szarakodnak,,
    Köszönöm Ági! Csak így tovább...

  • @martafoldi7882
    @martafoldi7882 Год назад +4

    Imádom ezt a pasit! Sokszor letett már Valamit! az asztalra, de nagyon szeretem a közvetett hatását is. Köszönöm neki hogy akaratlanul is neveli a népet.

  • @zitacsoszneszabo2335
    @zitacsoszneszabo2335 Год назад +11

    "Tisztelem a tudását"!Én is! Gratulálok 💅 Nagyon jó beszélgetés volt....

  • @evaroszkos605
    @evaroszkos605 Год назад +3

    Álmosan kezdtem el nézni a műsort és mosta végén ott tartok, hogy reggelig tudnám hallgatni mindkettőjüket. Náray Tamás számomra lenyűgöző személyiség. Kiváló társalgó, magával ragadó ember. Azt hiszem szemmel és füllel fogom munkásságát követni ez után is. Köszönöm!

  • @tibornedobranszki8757
    @tibornedobranszki8757 Год назад +5

    Imádom a szókimondó stílusát Náray Tamásnak. A könyveit nem lehet letenni. Érdekesen fordulatos. Jó volt betekintést nyerni a kulisszák titkaiba. Köszönöm.

  • @zsokamolnar738
    @zsokamolnar738 Год назад +28

    Nagyon jó beszélgetés volt.Imádon a Tamás stílusát.Frei Tamással is hallgatnék egy jó beszélgetést.Talán megvalósul.Köszönet❤️

  • @barbaraoli9302
    @barbaraoli9302 Год назад +2

    KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!! a mindennapi nehézségek, az ostoba önjelölt megmondóemberek a környezetemben mindig elkeserítenek, túl sokszor fekszem le kétségbeesetten, hogy milyen világban élünk, hogy miért szurkáljuk, bántjuk egymást folyton, hogy hol vannak az értelmes emberek... Köszönöm, hogy olvashatok, hallgathatok igazán értékes embereket, akik megnyugtatnak, hogy igenis léteznek, hogy a világ nem csak ostobákból áll, még ha ők is vannak többségben! Van remény! Van, miért, kikért nyugodtan lefeküdni, van, kikért felkelni, és folytatni!!! Mindenhez gratulálok Náray Tamásnak, köszönöm a könyveit, a gondolatait és hogy elmondja, leírja nekünk!!!

  • @beatakoriknehajdu179
    @beatakoriknehajdu179 Год назад +6

    Imádom hallgatni! Nagyon szépen beszél . Érthető amit mond és sok sok okos dologról élvezettel mesél!Csodálom ! Szavak felismerést gyakorlom , mióta Hallókészülékes lettem nagyon sok szöveget hallgatók.De megtaláltam a vele készített riportokat és arra jöttem rá ,hogy nem csak élvezem ,hanem értem is amit mond. .A könyveit nem ismerem ,de ezután szeretném mind elolvasni.Remélem egyszer személyesen is hallgathatom ,talán itt a mi kis falunkban!Úi:Nagyon örültem hogy rá találtam! További sok sikert kívánok!🙂

  • @vivienpasztor4871
    @vivienpasztor4871 Год назад +12

    Nagyon ügyesen készíted a riportot ❤️annyira kellemes kérdező vagy pozitív és csupaszív 🙂❤️

  • @katalinczeller6702
    @katalinczeller6702 11 месяцев назад +2

    Fantasztikus ember Tamás , egyszerűen lebilincselő hallgatni . ❤ Ő egy igazi példakép és tanító !

  • @tmecsiable
    @tmecsiable Год назад +19

    Imádom Náray Tamást,annyira tudok vele azonosulni Imádom az őszinteségét,egyéni egyediségét a ruháit a könyveit mindent💝Nagyon örültem ennek a beszélgetésnek és alig várom a következő interjút vele😊

  • @hajnalkakarolyi6261
    @hajnalkakarolyi6261 Год назад +21

    Ó, de hallgattam volna még. Kevés volt ez az egy óra. Nagyon jó volt ez a beszélgetés. Várom a Mutasd a könyvespolcod című műsort🤗

  • @juditb4118
    @juditb4118 Год назад +7

    Fantasztikus!Nemcsak azért,mert elfogult vagyok Vele!A tartalom miatt,ami zseniális volt!

  • @laszlonemalcsik6673
    @laszlonemalcsik6673 Год назад +21

    Kedvelem Náray Tamást, mindig örülök, ha láthatom, hallgathatom. Vannak könyveim is tőle, van még, ami hiányzik, pótolni igyekszem. Legyen még sok megjelenése kies honunkban,
    hogy megoszthassa velünk gondolatait.

  • @ildikocsilladomak5477
    @ildikocsilladomak5477 Год назад +3

    Kedves Tamás! Fantasztikusak a könyvei..minden lapjukat élvezettel olvastam. Nagyon elgondolkodtató egy-egy megfogalmazás a regényeiben. Várom a következő írásokat! :)

  • @laszlonejeszenszky
    @laszlonejeszenszky Год назад +1

    Jeszy Ági
    A nevnapom legszebb ajándékanak ezt a mai napon megtalalt beszélgetést tartom.
    Imádom Náray Tamást bárhol bárkivel beszélget.
    O egy polihisztor.Super tehetséges és sokoldalú.

  • @strongeer
    @strongeer Год назад +23

    Zseniális interjú! Órákig hallgatnám még! Nagyon köszönjük, Ági! ❤️❤️❤️

  • @eveartdesign
    @eveartdesign Год назад +14

    Ez valami zseniális volt! Élvezet volt hallgatni!💖

  • @poschjucus1971
    @poschjucus1971 Год назад +13

    Hát, akkor én nektek vagyok hálás ezért a beszélgetésért! ❤ Napom fénypontja volt, tudtam, hogy ebben a beszélgetésben nem csalódhatok! Imádom Tamás egyéniségét, személyiségét, hallgatni tudnám én is órákig! Nagyon várom a könyvespolcos részt! ❤❤ Örülök, hogy Tamást ilyen derűsnek és kiegyensúlyozottnak láthattam, várom minden egyes új könyvét! A szavait tanítani kéne!

  • @zsuzsannapapp3106
    @zsuzsannapapp3106 Год назад +4

    Nagyon szeretem a történeteit.

  • @megjottem100
    @megjottem100 Год назад +1

    Ezt, amiről Tamás beszél nagyon sok könyvben lehet tapasztalni, nincsenek egyeztetve a helyszínek, a szemszínek, a karakterek stb. Például a
    Tűz és jég dala sorozatban éreztem azt, hogy ez de jó, majdnem hibátlan!

  • @katalindr.lisztanesimon7301
    @katalindr.lisztanesimon7301 Год назад +23

    Hálás köszönet ezért a podcastért!❤️❤️❤️Náray Tamást órákig/napokig tudnám hallgatni!Nagy rajongója vagyok a könyveinek,festményeinek…..az egész lényének!💖💖💖

  • @ildikorozs1063
    @ildikorozs1063 Год назад +2

    Nem tudom egyszerre végighallgatni. Nagyon inspiráló. Arra ösztökél a hallgatása közben, hogy elmenjek valami értékeset csinálni, tükörbe nézni, aztán visszajövök es egy idő után ugyanaz történik megint. Köszönöm.

  • @timtom1847
    @timtom1847 Год назад +8

    Egyetlen egy embert ismerek ezen a földön, aki rendkívül hasonló gondolkodással és mentalitással rendelkezik mint Náray Tamás, ő pedig nem más, mint az én imádott férjem. Nagyon, nagyon szerencsés nő vagyok.🙏💜💓♥️💕💞💚 Csak egyszer hozna már össze minket a sors itt Barcelonában.🙏🇪🇸🇭🇺

  • @jozsefnekaczor3025
    @jozsefnekaczor3025 Год назад +1

    Náray Tanás egyszerűen fantasutikus!Órákig tudnám hallgatni.Szabó Magda mindenek felett van nálam is.Minden évben újraolvasok tőle valamit.Élmeny volta beszélgetés!

  • @ildikokun5475
    @ildikokun5475 Год назад +6

    Nagyon szerettem hallgatni...ügyes vagy 🥰 kedvenc idezetem..."hagyjad ráér rögtön azonnal is...." szuper intelligens beszélgetés. Gratulálok Neked🥰

  • @jozsefnedomokos3338
    @jozsefnedomokos3338 Год назад +2

    3 db Náray Tamás által írt könyvet olvastam el. Eddig. Nagy tisztelője vagyok az Írónak, mert mindig tanulok a könyvekből. Mindig tanulok a nyilatkozataiból, a gondolataiból! Köszönöm, hogy ezt a podcastet láthattam!

  • @dorapolosnehudak6134
    @dorapolosnehudak6134 Год назад +17

    KÖSZÖNÖM. Imádlak mindkettőtöket, úgyhogy ez volt és lesz mindig is a kedvenc részem! Tamást receptre írnám fel nagyon sok embernek, sőt inkább vénásan adnám be, ha akarja az illető, ha nem. Mindig arra gondolok, az ilyen kivételesen értékes emberek miért el mennek az országból és miért nem fel az ország élére??? 🙏

    • @anikohomolya9451
      @anikohomolya9451 Год назад +3

      Imadnivalo ez az ember. Nagyon szorakoztato volt az egesz....en most ket Narait olvasok egyszerre...imadom.

    • @mariatoth6306
      @mariatoth6306 Год назад

      @@anikohomolya9451 Nárayt

    • @kisasszonylopokroc5397
      @kisasszonylopokroc5397 Год назад

      A kérdés - gondolom - költői. Április harmadikán megvolt rá a válasz.

  • @TheSgabriella
    @TheSgabriella Год назад +8

    Fantasztikus,egy élmény volt hallgatni.

  • @FilmGamerHUN
    @FilmGamerHUN Год назад +1

    Megint nagyon jó volt hallgatni Náray urat főleg az ostobaság-műveltség kapcsán elmondottak fogtak meg most a legjobban . Életigazságai ütnek mint mindig!

  • @a-bela
    @a-bela Год назад +3

    Ez egy nagyon jó kis beszélgetés volt, engem egy dolog zavart, elnézést érte, hogy Ágin folyamatosan ott volt a fej/fül-hallgató, mert a személyes véleményem, vagy mindkettőn, vagy egyiken sem.
    Azért "fülelek" majd még. :)

  • @TEdit2010
    @TEdit2010 2 месяца назад

    Én is olvasom a könyveit és nagyon szeretem az írását. 🤩Jelenleg a Volt egyszer egy Varrodámat.

  • @daniellavarga6684
    @daniellavarga6684 Год назад +2

    Káprázatos Ember es beszélgetés!
    Hatalmas szeretettel hallgatom az érzéseit a gondolatait ahogyan megnyilvánul...
    Igazi jellem hatalmas tartással ❤❤❤

  • @hunorpinter1003
    @hunorpinter1003 Год назад +4

    Imádtam! Koszom a beszélgetést!

  • @fanniasztalos8781
    @fanniasztalos8781 Год назад +8

    Köszönöm szépen, mindig szívesen nézem, hallgatom Tamást, nagyon szeretem. Szeretem ahogy ír, ahogy él, amit és ahogy mond, mert tudom, hogy őszinte. Minden percét imádtam a beszélgetésnek!❤

  • @evamoro5748
    @evamoro5748 Год назад +3

    Szuper beszélgetés 🌟👏Két Inteligens okos emberek , Náraytol Minden beszélgetést Szeretek !🎈👏és Imádom az igaz kimondásait, és ahogy mondja !👍👏💕Gratulálok 💕

  • @evabalazs2101
    @evabalazs2101 Год назад +1

    Nagyon köszönöm!!!

  • @alicastancz7704
    @alicastancz7704 Год назад +3

    Köszönöm, nagyon tetszett,meg fogom hallgatni többször is érzem már most!!!

  • @jozsefrigo4214
    @jozsefrigo4214 Год назад +4

    Köszönöm szépen a feltöltést. Tanulságos beszélgetés volt.

  • @gabriellaszeleczki901
    @gabriellaszeleczki901 10 месяцев назад

    Csak hallgatom és visz magával! Imádom! :) Köszönöm szépen! :)

  • @IldikoBogyo
    @IldikoBogyo Год назад

    Köszönöm szépen a beszélgetést és Náray Tamást külön tisztelem és szívesen hallgatom. Puszi. Ildikó

  • @zsuzsatisch4588
    @zsuzsatisch4588 Год назад +3

    Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt a podcastet, Nárayt amúgy is szeretem, tisztelem. A többit is meg fogom hallgatni, nézni felkeltetted az érdeklődésemet. KÖSZÖNÖM

  • @vivienpasztor4871
    @vivienpasztor4871 Год назад +3

    ❤imádom alig várom, hogy megvegyem tőle az első könyvet ❤️

  • @enifeher3696
    @enifeher3696 Год назад +1

    De jó, nekem is a kedvencem Irvin D. Yalom. ❤ Most fejeztem be Amikor Nietzseche sírt c.könyvét, és kezdtem el a Magyar macska átka c.-t. De Szabó Magda Ajtó c. könyvét is felvettem a listámra. Köszi a kedvcsinálást. Nagyon jó beszélgetés volt, még egy kicsit többet tudhattunk meg Nárayról. 🤗☺️🥰

  • @mariannsoosne
    @mariannsoosne Год назад +4

    Imádtam minden percét! Köszönöm! ❤️

  • @jesuisanamie
    @jesuisanamie Год назад +4

    Már nem tudom hányadszor hallgatom újra. Lélekemelőek a gondolatai, magával ragadóak az írásai, imádom a humorát.

  • @beatadianabota1167
    @beatadianabota1167 Год назад

    Köszönöm a beszélgetést, minden interjút igyekszem meghallgatni ami Tamással készül. Rendkívüli ember, sokat lehet tőle tanulni. Imádom hallgatni a hangját is, összes könyve megvan. A riport kérdések is nagyon jók voltak.

  • @ilonamariaszabo8256
    @ilonamariaszabo8256 11 месяцев назад

    Nagyon tetszik! A természetes őszintesége! ( Én csak hajnali gondolataim szoktam kiírni, de, valóban, addig én sem tudok semmi dologra sem átváltani, míg átolvasva, többször is azt nem érzem, hogy átélt tapasztalatom tanulsága mások számára is hasznos segítség lehet!) Az írás megélése, a gondolatok között a lényeg kiemelése, hasonlóan a zenei átéléshez, rezgésszámot tud emelni! Nagyon intelligens, finom lelkű, kellemes egyéniség Náray Tamás! Köszönöm szépen az élményt!😇

  • @krisztina6180
    @krisztina6180 Год назад +6

    Náray Tamás bármihez nyúl, bármibe fog bele, mindent teljes odaadással, hihetetlen profizmussal csinál, ezért nagyon tudom tisztelni, biztosan jók a könyvei. Nagy kedvencem Passuth László volt, hogy egy könyve megírása előtt, 10 évig kutatott a témában!

    • @kamillaerdos7636
      @kamillaerdos7636 Год назад

      Ja,hihetetlen profizmussal bunko ,lenèzik a nepeket, el van ájulva magától, pedig jellemileg gáz.

  • @ottotaschner7959
    @ottotaschner7959 Год назад +2

    Kedves Ági ez nagyon szuper.

  • @juditbenkovics1891
    @juditbenkovics1891 Год назад +6

    Minden megnyilatkozás Tamástól egy különleges élmény számomra.! ♥ (ez az első podcast Ágitól a látható könyveket is lesegettem. Jó lenne ha a kamera végigmenne 1x 2x a polcokon)

  • @juliabeke3402
    @juliabeke3402 Год назад +5

    Ismét egy szuper beszélgetés! Nagyon köszönjük! 😍

  • @dr.biankatoth553
    @dr.biankatoth553 Год назад +5

    Köszönöm! Nagyon jó lett! Tamás fantasztikus. Elképesztő munka morál!

  • @fmariann88
    @fmariann88 Год назад +2

    Köszönöm!

  • @user-pi5sm7sx7r
    @user-pi5sm7sx7r 10 месяцев назад

    Szeretem ezt a kifejezest-ezt a kepesseget😊Csodalatos ember Naray Tamas❤

  • @szilviatk
    @szilviatk Год назад +5

    Mivel magam is könyvet írok (egyelőre erősen hobbiszinten) sok hasznos és érdekes információt tartalmazott. Mindemellett szórakoztatónak is találtam. Köszönöm

  • @EditMagyarneKiss
    @EditMagyarneKiss 10 месяцев назад

    Nagyot veszített Magyarország!Itt vannak a könyvei,amit dedikál,a kiállításai,amit Náray Tamás szervez,ha kell finansziroz,de hol él?"Ez egy gyász időszak"nyilatkozta azzal kapcsolatban,hogy elhagyta,elhagyták az országot.Én tisztelem,szeretem azért amilyen.Nem akarom elcsépelni,hogy felsoroljam,megtették azt már az előttem kommentelők.

  • @katalinschottner1725
    @katalinschottner1725 Год назад +5

    Kedves Ági és Tamás! Köszönöm a beszélgetést, fantasztikus volt.

  • @mariatoth6515
    @mariatoth6515 Год назад

    Köszönöm - nagyon jó volt

  • @icakovacs9659
    @icakovacs9659 Год назад +1

    Aztán eljött a várva várt nap, ui. megjelent a legújabb kötet - Barbara A végzet -, a 2. része Barbara A találkozás címmel 2023.10.31. nappal jelzik. Mindenkinek nagyon - nagyon ajánlom. Bizakodva nézem majd a netet, mert annyira fantasztikus, lebilincselő olvasmány a kezdet, hogy szeretném minél előbb a 2, kötetet is birtokolni.

  • @andrasnehorvath6388
    @andrasnehorvath6388 Год назад +3

    Köszönöm a beszélgetést!
    Nagyon tetszett!
    Náray Tamást nagyon szeretem!
    Elolvastam a könyveit nagy örömmel!

  • @szabolcskapus6903
    @szabolcskapus6903 Год назад

    Ismételten meg kell, hogy állapítsam Náray Tamás egy nagyon értelmes ember. E mellett lehet nagyon felszínes vagyok, de nem tudom levenni a szemem Ági lábáról. Ebben a cipőben egyszerűen fantasztikusan szép.

  • @tundeszalontai2804
    @tundeszalontai2804 Год назад

    imádom az egész beszélgetést! :)

  • @kingasebok5830
    @kingasebok5830 Год назад +6

    Annyira szeretem Tamást hallgatni💙Nagyon jó volt🙂🙂

  • @martaboszormenyi8405
    @martaboszormenyi8405 Год назад

    Szerettem, köszönöm

  • @sandornepribek8287
    @sandornepribek8287 Год назад

    Nagyon élveztem ezt a beszélgetést is

  • @istvannebartha2592
    @istvannebartha2592 Год назад +1

    A nyáron minden könyvét elolvastam❤! A férjem együtt dolgozott az édesanyjával, s szinte hangosan olvastam fel a mondatokat az Anyám szerintből. Több süteményt elkészítettem a receptjei alapján. Szabó Magda - imádat közös.

  • @agnesbrainy4078
    @agnesbrainy4078 Год назад +1

    Legjobb! ♥️

  • @steigervaldv
    @steigervaldv Год назад +3

    Sokat tanultam ma is, köszönöm! Náray Tamás maga az elegancia, a műveltség, a korrektség példája.
    Az Őz a kedvencem Nekem is. Egy fantasztikus felismeréshez vezetett életem egyik legkritikusabb életszakaszában! Csak ajánlani tudom!

  • @MrDokipapa
    @MrDokipapa Год назад +3

    Nagyon szeretem a Tamás művészetét és különösen örülök és büszke vagyok rá, hogy földik vagyunk, hisz én is Debrecenben éltem és nőttem fel. Szabó Magával is volt szerencsém személyesen találkozni, akit szintén nagyon tiszteltem és szerettem. Köszönöm, hogy láthattam a kiváló beszélgetést, ami nagyon őszinte és tanulságos volt !!!😊

  • @gabipappne5208
    @gabipappne5208 Год назад +2

    Minden percét élveztem!! Mint ahogyan a könyveinek is minden mondatát! Megnyugodtam, és örülök, hogy írja a következő regényt. Nagyon köszönöm!!!

  • @erzsebetremenyiknederi877
    @erzsebetremenyiknederi877 Год назад

    Nagyszerű volt!