Kiváló ember , Aki túl tudott lépni a saját démonain és azóta is arra használja a saját életét - hogy másoknak segítsen - köszönet és hála ezért neki ❤
Laci! Kérlek, és ahogy olvasom, kérünk rá, hogy ne rajtad, hanem a meghívott vendégen legyen a hangsúly. Ugyanis sajnos, nem rád, hanem rá kattintottunk. Ő rá vagyunk kíváncsiak, ebben az esetben Csernusra. Élvezhetetlen végignézni, hallgatni, így, hogy folyton beleszólsz. Köszönjük a véleményed, helyén is való, ha(!) kérdeznek.
Elképesztő mennyiségű tanulság és nemzetségi tükör egyetlen beszélgetésben, betyár jó volt, a lehető legjobb értelemben lesz mit feldolgozni.. Többször is meg fogom nézni.. Köszönet érte, nagyon sokat adott!!
A magyarság fogalmának megismeréséhez javasolnék magyar lelkületű ember meghallgatását. Olyat, aki ilyen lélekkel szerezte meg tudását igaz történetírásból, irodalomból, anyanyelvéről, képzőművészetekről és a csillagászatról.
Az igazi magyarok mind határon kívül születtek megküzdöttek azért hogy memaradjunk magyarok én is így tettem semmi nem jött táncán de megtanultam az ellenségem nyelvet is Hálló!
Eszméletlenül jó volt. Tetszett, ahogyan rávilágított dolgokra a Doktor Úr, melyekről olvasunk itt-ott, de mégsem cselekszünk. Ez szomorú. Viszont cselekedni kell. Köszönöm.
Tisztelt Palik László! Igen nagyfokú tiszteletlenség egy elhunyt emberről azt mondani, hogy “kicsekkolt” és ez nem csak egy elszólás volt, mert még egyszer meg is ismételte, számomra ez kiábrándító volt! Eddig sem tartozott a kedvenceim közé, de ezzel az elszólással végérvényesen kiábrándultam magából! Próbálta végig saját magát fényezni, hogy szintén ezen a területen milyen otthon van, hát nagyon nem, egy nagy egóval rendelkező másokat lenéző ember, remélem tanult valamit Csernustól ebben interjúban.
Tenyleg, hihetetlen.. Es eme Emberek meg vannak gyözödve arrol , hogy inteligensek, felnötte valtak. A jo pofasagnak van egy hatara, es az inteligencia dönti el, hogyazt a hatart hol huzom meg.
Nagyon jó riport volt. Elhallgatnám napokig a dokit. Nagyon tud. A végén megjegyzést mondatával, szeretnék én is élni, illetve békésen meghalni. A legjobb riport volt amit eddig hallhattam!!! Köszönöm! ❤️
Gondolkodtam hogy hozzászóljak e vagy sem. Végül elég volt csak végig futni a kommenteken. Örömmel láttam hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel. Csak egy közhelyet hagynék itt: Nem mindegy hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. Köszönöm a figyelmet.
Jó kis beszélgetés volt, tetszett. Palik reakcióit sokat sokallják. Nem igazán tudom miért? Nekem tetszett, mert aktív partner volt: jókor, jókat mondott és jókat kérdezett.
Megfelelni vágyás sok embernèl, az van. Hitetlensèg az van. Szr fizetès az van. 🙂Nem lehet mindenkit leszva èlni. Aki tud gondolkodni :emberfüggő az Èlet.Nem vagyunk egyformák. Legyen az Magyar vagy nem. A lènyeg segítsünk egymáson. 🙂Az Èlet egy tanulás. Jó volt a műsor🙂
Ez egy nagyon jó része lehetett volna a sorozatnak, de! Palik nagyon túl tolta magát…szakemberebb akart lenni a szakembernél. Nem értem miért hívnak meg valakit, ha folyamatosan le akarja dominálni…
Mert ö tud valamit nekünk sok hibánk van nincs a lelkünkben szeretett csak gyűlölet nagyon pökendiek vagyunk inkább ártunk valakinek mint hogy segítsünk neki ,kritizáljuk pedig ha megnézük az ország 10 százaléka alkoholista elhízott önpusztító életet élünk lehetne sorolni .
Laci könyörgünk /azt hiszem nem csak a saját nevemben beszélek,ahogy olvasom/ ne akard mindig te uralni a műsort ! 🙏 Már az se ok,hogy a kérdezőtársaid is alig jutnak szóhoz,de a vendéget is hagyni kéne beszélni,főleg,ha ilyen kiváló érdekes vendégetek van ! Picit ne te legyél a főszereplő !
Nem is kell ide senkit hivni a Palik mindenhez is ert.... van egy tudalekos, nem termeszetes , idegesito kerdezo stilusa.. .. ...sokan nem neznek ezt a musort ha csak o vezetne.
Na végre! Nagyon kedvelem és tisztelem a Dokit, a mindenkori őszinteségéért, egyenességéért pedig csak még inkább. Jellemes ember, ami egyből kitűnik, mert ma nem ez a mérvadó.. Élmény volt nézni, hogy a mindenhez is értő kellemetlen fontoskodókat, paprika jancsikat (akinek nem inge.. ) hogyan mosta le pusztán csak a jelenlétével. 🙂 Gratulálok a könyvhöz!
Elöfördul minde szakmában, autojavitóknál még a köműveseknál is , féreműködnek...Még a politikusoknál is , pedig ökazert képzet , felelös szemályiségek..
Imádom ahogy Palik okoskodik! Fogalma sincs a másik szakmájáról de el akarja neki magyarázni😂😂 Miért nem lehet beleállni amikor negatívumokról beszélnek?: Kétszínű , irigy, negatív, áskálodó, nem összetartó… Legyünk már őszinték!
@@agneshorvath5469 maga 10/8 emberen azokat a tulajdonságokat látja, tapasztalja , hallja amit felsorolt? Ha igen Ön egy csodás helyen , és csodás környezetben él…
A magyarok nekem nagyon is tetszettek. Higgyétek el nekem, hogy soha vidámabb embereket nem láttam a kolostorunkban. Ételt és italt bőven adtak. Amire a mi hajthatatlan pincemesterünket sohasem tudtam rávenni, hogy bárcsak egyszer is innom adott volna, ha megszomjaztam, a magyarok bőségesen adtak nekem, ha kértem. Heribald A MAGYAROK SANKT GALLEN-I KALANDJA
"az, hogy magyar nem faj, nem vér, hanem a lélek dolga. Nem a vér alakította ki a magyar lelket s hozta létre így a magyar fajt, hanem ellenkezőleg, a magyar lélek hatott a vérre s most és minden időben az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott. Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül..." - Karácsony Sándor
Nagyapám igy tanított minket, pontosan így. Az " én magyar vagyok" nem azt jelenti hogy magyarul beszélek, vagy Magyarországon születtem. Magyarnak lenni egy állapot, egy azzal hogy becsület tisztesség nézz a szemembe ha hozzám beszélsz, amit igérsz tartsd be, aki segitséget kér azonnal tedd meg... stb. Mert aki nem ilyen annak a mi családunkban nincs helye. És mi ettől féltünk a legjobban, hogy nem lehetünk a családunknak a tagja.
@@belagyanta7 hogy "mi fajta".? MAG UR TUDATOS! Tiszta úton, tisztességgel, tisztelettel él, tudja, és éli az "I-GÉN" -ségét, emlékezteti a világot egyetemes Isteni EGY-ségére!
Hallgatva az itt megszólaló bölcs embereket elgondolkozom azon hogy én csak illuzioként élem meg nap mind nap a határon ide - oda közlekedve , hogy engem senki nem gátol meg abban hogy hol élek? Melyik szabad boldog országban örömködöm? Hazafelé megállok hogy a jelenben is tudatosítsam mi az igaz a pillanatban.🤔Való igaz szabad akaratomból mindig visszatérek ebbe az egyesek szerint búval baszot országba és gyönyörködöm ISTEN teremtésében. Szívemből ajánlom mindenkinek a szabad akarat választási jogán a tiszta döntést. Csak bátran🥳❤️
Valóban nem kellene ennyure búsnak lennie a magyarnak... 😅Hálásnak kell lenni, hogy ilyen szép országban élhetünk, tudatosan is tehetünk ezért, vidámak legyünk a nehézségek ellenére, örüljünk a kis dolgoknak is! Pl:1szép táj vagy erdő, vki kedves volt hozzánk csak úgy, naplemente stb... 🎉🤗🇭🇺
Teljesen igaza van sajnos. Ileyenek a magyarok es ezt igazabol akkor latod amikor elhagyod az orszagot es megtapasztalod a sok pozitiv dolgot mas orszagban. Szeretem Magyarorszagot de eletem legjobb donteset hoztam meg mikor elkoltoztem onnan.
Igaza van Csernusnak. Nagyon bölcs, nem csak mint pszichológus hanem érződik,hogy lelkei- szellmei megnyilvánulásban is tanult. Azért azt hozzátenném, hogy a magyarságnak is, mint mindegyiknek van egy karmája. És ez is egy fontos tény ha már azt vizsgáljuk,hogy milyenek a magyarok. Mit kell rendbe tennünk. Ez kihat mindenkire. A magyarságban hatalmas kincs rejlik, és ősi misztikum. Bízom nagyon a magyarokban! 💓💓💓
Csernus úr írhatna könyvet a munka világáról is mivel sok stressz elnyomás, kizsákmányolás... onnan jön példákkal akik nem tudták érvényesiteni az érdekeiket és leírírni, hogy hogyan lehetett volna megvédeni magát az egyénnek főnökkel, gonosz kollegákkal, kavarással, akármivel szemben. Top eladási szám lenne!
Az olyan munkahelyet,ahol azt érzed kihasználnak vagy mobbing áldozata vagy, azonnal le kell lépni.Én ezért szeretek egyedül dolgozni, sokkal hatékonyabb vagyok és az esetleges idióta kollégákkal nem kell vesződni.A doki is ezt mondaná.... vagy tanulj meg kiállni magádért,ez egyéni,ki így ki úgy.
@@Live.Every.Moment Igazad van. Sokan azért nem lépnek mert úgy gondolják más munkahelyen is az van. Meg vannak nyalisok akiknek a főnökök mindig igazat adnak.
@@kamillaerdos7636 Sokan azért nem lépnek le,mert nem tehetik meg ilyen,olyan anyagi indokok miatt,vagy mert gyávák stb.Én már eljutottam arra a pontra,hogy vagy elküldöm élből a halál f@szara,ha valaki belém áll, még csírájában elfolytom,vagy kívárok,pár hetet, hónapot,adok mindig időt,de ha nem változik tipli.A legtöbb munkahelyen ez van sajnos,én ezért dolgozom egyedül régóta és próbálok,olyan munkakörökben elhelyezkedni,ahol egyedül végzem a munkám.Manapsag szerencsére nem nehéz munkát találni.Ha ilyen problémád van,javaslom neked is vagy a vállalkozást,vagy olyan munkakört ahol egyedül kell dolgozni,vagy max 2-en.Ha olyan típus vagy,akiben mindig bele állnak,mert jobb vagy náluk esetleg,vagy valami irigylésre méltó van rajtad,mindig lesz egy nyomi aki betalál hidd el.
@@zsoli3240 szerintem a könyv téma választása is nagyon gyanús. Kicsit már a címe is eléggé ideológia illatú, hogy is mondjam. Egy biztos, én már évek óta nem kedvelem. Volt egy Gregor Bernadett interjúja, vagy valami ilyesmi. Számomra ott derült ki pl hogy nőgyűlölő. Egy orvosnak nem szabad hozzáérni a pácienséhez, ő ezt ott többször megtette. Ez számomra gyomorforgató és nem professzionális. Én rühellem úgy ahogy van.
Csernuskám!!! Beleszàllni a gyönyörű hímnuszunkba??? A világ legszebb hímnusza! Nem siratàs! Fohász Istenhez, áldásért, egy ima!! Na és búvalbaszott ám a nénikéd. A barátaid sokat tettek azért, hogy elnyomják bennünk a nemzeti érzelmet, hazaszeretetet. Ma is.
És azt tudod, hogy a piros, fehér, zöld zászló mióta van? Milyen időszak is kezdődött akkor? De vajon azt tudod-e, hogy milyen vallás volt a kereszténység behozatala előtt? Nem tudod! Nekünk is hazudnak a múltunkról. Nem azért mint az új népeknek - bár a mostani magyarság se teljesen őshonos nép -, de a módszer ugyanaz, mivel ugyanazok hazudnak. Ha magyar akarsz lenni, nem az őseidet kell követned, hanem akiket az őseid követtek!
44:20 "A vesedaganatnak a pszichoszomatikája a párkapcsolati nehézség, mert páros szerv." Miért nem a tüdő? Vagy a mellek? Vagy a herék? Vagy arról van szó, hogy a Csernus kezd belekóstolni a spiri vonalba, mert azzal lehet nézettséget generálni?
Sok sok évvel ezelőtt egy barátnőm elcsalt egy Csernus elöadásra, ahol még nagyon az a kiabálós stílus volt rá a jellemző. Amíg a barátnőm össze kakilta magát, én jót nevettem az emberen. 😂 Nem mondom, hogy nem mond jó dolgokat, hisz ennyi tapasztalattal a háta mögött fura is lenne, ha nem tudna semmi érdekeset mondani. De mindig is volt egy fajta kettős érzésem vele kapcsolatban, és ez semmit sem változott.😐 Timi Barcelonából🇪🇸❤️🇭🇺
Szeretem a természetet és a városi életet szintúgy. Sőt a kettőt együtt! Muszáj keresni minden rosszban a jót. Evolúciós alkalmazkodás! A szerencsésnek ez ösztönös de lehet tudatossá is tenni. Vannak típusok akik csak szenvedéllyel képesek véghez vinni a vágyaikat és vannak akik halálosan jól megoldják azt tudatosan. A szenvedély az ösztön, a reakció, az ingerek nem, de a tudatosság fejleszthető. Nehéz de tanulható. A tökéletlenség elfogadása.
Szerintem a hallgatagság és a szomorúság között egyáltalán nem kell egyenlőséget vonni. A hallgatagság ellentétje a fecsegés, attól hogy valaki hallgatag, még nem biztos hogy szomorú. Más kommunikációs formák is léteznek, mint a beszéd. A dr. úr valószínűleg nem ismeri a régi öregek sokatmondó hallgatagságát. Régi regényekben még találni ilyet, meg nagyszüleink elbeszéléseiből. A bb-ség sokkal inkább a történelmünk alakulásából következik. A fel nem növés meg a legtöbb minden, ami szóba jön, általános középeurópai, de lehet hogy egész világra jellemző mai jelenség, nem magyar specialitás.
Magasságos!!!!:homlok fölé tett szemüveg...,a hosszu haj?-túl nőies...kár......Így,hitelesebb?"modernebb?-k 7:14 ár......Nem tud,alázatosnak szerénynek tűnni.Tud de a jelenség,visszataszító ....
Ez irtó gyenge feldolgozása volt a magyarság témájának. Miert nem lehetett meghívni valaki mast is aki egy masik perspektívát is biztosit??? Pl. a tipikus magyar kérdése nemcsak pszichológiai kerdes, hanem együttal geográfiai kerdes is. Erre leginkabb egy több nagyon különböző országban hosszabb időt eltöltött vendég lett volna kepes fényt deríteni. Csernus ráadásul túlpszichologizálta a kérdést úgy, hogy fogalma sincs a szemelyisegtipusokrol, illetve arról, hogy minden nácio'nak van egy bizonyos domináns motivációja, szemelyisegtipusa. Ilyen szempontból a magyar pont ugyanazert borongós hangulatú, mint az északi népek is: a napsütés hiánya miatt. Ugyanakkor mivel mi mégiscsak Közep Európaiak vagyunk, ezért amikor jo ido van, akkor a magyar is jobb hangulatra derül es kepes ugyanúgy mulatni mint az olaszok vagy a mexikóiak. Vegul, de nem utolsósorban, mivel történelmileg mégiscsak Ázsiából származunk mint lovasnep, a népesség ősmagyar, azaz vidéki részében manifesztálódnak azok a tulajdonságok, amelyek a szinten Ázsiából elszármazott amerikai indiánokra is jellemzőek, magyarán hogy megfontoltak, hiába nem beszelnek, sokszor konokul ragaszkodnak a hagyományaikhoz (hiszen azok valóban a tanítómesterek legnagyobbikato'l, a Természettől származnak). Szóval van egyfajta termeszetkozeliseg a magyar pszichésen, ami miatt a magyar jogosan ragaszkodik a termeszetkozelisegbol származó hagyományaihoz (majd később ez akar a technikai fejlődés rovására is mehet). Összességében tehát a magyar egy nagyon kiegyensúlyozott ne'p amely egyszerre kreatív, filozofikus, borongós-erzelmes, vicces-humoros, mulatozni kepes, hagyomanyszereto, de ugyanakkor nagyon innovatív ne'p is!
Ja és ráadásul miért is kéne mosolyogni boldog boldogtalanra állandóan? Az még nem búskomorság ha nem vihogunk reggeltől estig. Persze vannak szép számmal akiknek soha nem jó semmi de azok inkább szellemi alultápláltak.
...és a gazdasági tényezők sem elhanyagolhatóak! A doktorúr könnyen ítélkezik a jólétből, az előnyös társadalmi helyzetből. Ha megtapasztalta volna a magyarországi gyermekvállalás szegénységi kockázatát, és azt, hogy a gyermekeken (közjószágon) keresztül az állam (közoktatás, eü, bürokrácia) a szülőket mennyire infantilizálja, és hogy apaként, anyaként mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a hatalomnak és a munkaerőpiacon, akkor nem ítélkezne, általánosítana ilyen pökhendi stílusban. A szülőség az intelligens embert alázatra neveli, ez jót tett volna Cs doki személyiségfejlődésének.
Csernus,megvaltoztatta az,eletem 17 evvel ezelott, Ő mindig tudja a megoldast es segit a kiùt keresesben, de legalabbis rà mutat a ,helyes iranyra, akkor is ha az fàjdalmas. De fàjdalom nelkūl nincs eredmeny. ❤
Egyébként valószínűleg, hogy engem sokan azért nem kedvelnek itthon, mert nem vagyok hajlandó befordult, képmutató és búvalbaszott lenni. Nem értik, hogy mi a szarért van nekem legtöbbször jókedvem és miért mondom ki, amit gondolok és hogy van az, hogy nem érdekel, hogy a búvalbaszottak ferde szemmel néznek rám. 😂 Megőrülnek tőle! Pedig csak bátorság kérdése az egész.
Najo én ezt nembirom végignèzni...eza csávó összevissza beszèl. Elmondja hogy azèr joa külföldi mer kifejezi ha dühös utána 2 percre rá ecseteli hogy milyen jó elfojtani a dühöt ha bevág elèd a kocsi...egyszerűen nem értem hogy hogy lehet erre a csâvòra keleti bölcsként tekinteni ezegy közönsèges szélhàmos...
Csernus téved, mivel a keleti kultúra(pl.hindu), a lélek nyugalmára törekedet, a beszédesség pedig a nyugtalan lélek feszültségoldására utal. Mint ahogy ez ma is így van.
Ha adott esetben te egy tehenészetben dolgozol, feltételezem azért mert ahhoz értesz, annak sajátítod el minden csínját-bínját, miközben folyamatosan szert teszel új ismeretekre, tapasztalatokra, nem tartom valószínűnek, hogy az űrkutatásról fogsz majd könyvet kiadni. Lehet nem volna hiteles.
Egy olyan világban, ahol ha a történelmet nézzük, mindíg is öldökölték egymást az emberek, és a mai napig ez megy. Nem e lehet hogy a búval baszotság érzelmi inteligenciát is sejtet? És ezért vagyunk szük szavúak zárkózottak, mert a rosszat is megéljük, és mélyen nem értünk vele egyet...Ha mélyen ezt megvizsgáljuk, talán az is elmondható, hogy a magyar ember együttérző a kollektív bánatban...ami meg már nem racionális, hanem szív kérdése...
Imádom Csernust. Eddigi legjobb vendég számomra.
Kiváló ember ,
Aki túl tudott lépni a saját démonain és azóta is arra használja a saját életét - hogy másoknak segítsen - köszönet és hála ezért neki ❤
🤣🤣🤣
Laci! Kérlek, és ahogy olvasom, kérünk rá, hogy ne rajtad, hanem a meghívott vendégen legyen a hangsúly. Ugyanis sajnos, nem rád, hanem rá kattintottunk. Ő rá vagyunk kíváncsiak, ebben az esetben Csernusra. Élvezhetetlen végignézni, hallgatni, így, hogy folyton beleszólsz.
Köszönjük a véleményed, helyén is való, ha(!) kérdeznek.
szerinted ha erre az elmúlt 30+ évben nem jött rá majd ráfog?
@@takacsi Addig mondjuk neki hátha egyszer leesik a tantusz!
Remélem minél előbb!
Folyton okoskodik...
A Csernus a magyarokról beszélt én is ,mi a gond ? A magyar nép egy sovénista fajgyülö nép nem sok kivétel van és nagyon motykosak már a karakterük
Ezt amit írtam a Csernus Imre is tudja ez egy ( török átok )
Imádom a dokit. Végre valaki, aki egy két kivételtől eltekintve értelmes gondolatokat oszt meg. Eddig ő volt a top vendégetek.
Végre az első értelmes vendégük bizony!
Köszönöm Csernus Imrének ezeket a gondolatokat 🙏🤍
Elképesztő mennyiségű tanulság és nemzetségi tükör egyetlen beszélgetésben, betyár jó volt, a lehető legjobb értelemben lesz mit feldolgozni.. Többször is meg fogom nézni.. Köszönet érte, nagyon sokat adott!!
Legértelmesebb vendég eddig, végre 😇🙏🏻
Imádom ezt a palit!
20 éve a műsora hatásara valtozattam óriasit az életemen.❤
Köszönöm neki!
Igen sok válás történt miatta. Sokban már megbánták. De, igen vannak kivételek...
Erre vártam!! Nagyon sok jó, értéket képviselő, közvetítő vendégetek van/volt már a műsorban, de ő rá vártam régóta! Szuper, hogy meghívtátok!
O az egyetlen és első értelmes!
Csernus Doki most is kiváló dolgokat, ismereteket mondott! Nekem mindig marad örök kedvenc!!Köszönöm Doki!
Köszönöm, hogy meghívtátok, imádom a Doki szókimondó stílusát, kivételes egyéniség😊
Tisztelt Csernus Dr jó pár könyvét vettem a kezembe ütős,mindig újat tanulok letehetetlenek... Köszönöm szépen 😊🙏
Nagyon jó választás volt Imrét meghívni! Értéket adott! 🎉
Nekem nagyon tetszett ez a beszélgetés. Csernus jó hallgatni, elgondolkodtató.
A magyarság fogalmának megismeréséhez javasolnék magyar lelkületű ember meghallgatását. Olyat, aki ilyen lélekkel szerezte meg tudását igaz történetírásból, irodalomból, anyanyelvéről, képzőművészetekről és a csillagászatról.
Az igazi magyarok mind határon kívül születtek megküzdöttek azért hogy memaradjunk magyarok én is így tettem semmi nem jött táncán de megtanultam az ellenségem nyelvet is Hálló!
Ott a pont.
Az a baj, hogy magyar lelkületű emberek, már csak külhonban élnek!
És az a furcsa, hogy pont ő határozza meg, mi a magyarság.
Eszméletlenül jó volt. Tetszett, ahogyan rávilágított dolgokra a Doktor Úr, melyekről olvasunk itt-ott, de mégsem cselekszünk. Ez szomorú. Viszont cselekedni kell. Köszönöm.
Tisztelt Palik László! Igen nagyfokú tiszteletlenség egy elhunyt emberről azt mondani, hogy “kicsekkolt” és ez nem csak egy elszólás volt, mert még egyszer meg is ismételte, számomra ez kiábrándító volt! Eddig sem tartozott a kedvenceim közé, de ezzel az elszólással végérvényesen kiábrándultam magából! Próbálta végig saját magát fényezni, hogy szintén ezen a területen milyen otthon van, hát nagyon nem, egy nagy egóval rendelkező másokat lenéző ember, remélem tanult valamit Csernustól ebben interjúban.
😂😂😂
Tenyleg, hihetetlen.. Es eme Emberek meg vannak gyözödve arrol , hogy inteligensek, felnötte valtak. A jo pofasagnak van egy hatara, es az inteligencia dönti el, hogyazt a hatart hol huzom meg.
Imádom hallgatni Csernust, nincs rajta fogás, nagyon okos Ember.
Nagyon jó riport volt. Elhallgatnám napokig a dokit. Nagyon tud. A végén megjegyzést mondatával, szeretnék én is élni, illetve békésen meghalni. A legjobb riport volt amit eddig hallhattam!!!
Köszönöm! ❤️
Paliknak köszönet, hogy meghívta Csernust, de kevesebb belebeszélés több lett volna. Csernust jó hallgatni és emészteni amit mond, mert fontosat mond.
Hihetetlenul idegesitő a Palik!
Csernus Fantasztikus 🎉
Olvasom az új könyvet is
💓
Gondolkodtam hogy hozzászóljak e vagy sem. Végül elég volt csak végig futni a kommenteken. Örömmel láttam hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel. Csak egy közhelyet hagynék itt: Nem mindegy hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik. Köszönöm a figyelmet.
Te melyik vagy?
@@andraspass4119 “ki minek gondol, az vagyok annak”. 🫡
Ott a pont a kommentelőnél. Nagyon nem
mindegy…
Köszönöm!!!!Az egészséges ember ,így oldja meg a negativ helyzeteket!!!!!
Nagyon értékes beszélgetés volt köszönöm ❤
Vegre! Már nagyon vártam ! Köszönöm!🥰☺️👍
Köszönöm szépen
Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg.
Imádom Csernus dokit! ❤️
Jó kis beszélgetés volt, tetszett. Palik reakcióit sokat sokallják. Nem igazán tudom miért?
Nekem tetszett, mert aktív partner volt: jókor, jókat mondott és jókat kérdezett.
Megfelelni vágyás sok embernèl, az van. Hitetlensèg az van. Szr fizetès az van. 🙂Nem lehet mindenkit leszva èlni. Aki tud gondolkodni :emberfüggő az Èlet.Nem vagyunk egyformák. Legyen az Magyar vagy nem. A lènyeg segítsünk egymáson. 🙂Az Èlet egy tanulás. Jó volt a műsor🙂
Csernus egy jó fej ,,,köszönöm,,, tanultam most is.
Ez egy nagyon jó része lehetett volna a sorozatnak, de! Palik nagyon túl tolta magát…szakemberebb akart lenni a szakembernél. Nem értem miért hívnak meg valakit, ha folyamatosan le akarja dominálni…
Halállal kapcsolatos csekkolas pl.nem tetszett kifejezés.
Mert ö tud valamit nekünk sok hibánk van nincs a lelkünkben szeretett csak gyűlölet nagyon pökendiek vagyunk inkább ártunk valakinek mint hogy segítsünk neki ,kritizáljuk pedig ha megnézük az ország 10 százaléka alkoholista elhízott önpusztító életet élünk lehetne sorolni .
Én bírom Csernus doktort. Jó egészséget kívánok neki és jó munkát!
László elég sokat beszélt.. Csernust hallgatni kell.
Át jön ez elsőre is..csak zavaró volt Palik okfejtesei...a másik ketto szép csendben élvezte.
Nagyon szépen köszönöm ❤❤❤Nagyon élveztem a Csernus doktor mondandóját/ válaszait. Én mindenben egyetértettem vele és nem csak egy " kicsit".😅❤❤❤❤❤
Laci könyörgünk /azt hiszem nem csak a saját nevemben beszélek,ahogy olvasom/ ne akard mindig te uralni a műsort ! 🙏 Már az se ok,hogy a kérdezőtársaid is alig jutnak szóhoz,de a vendéget is hagyni kéne beszélni,főleg,ha ilyen kiváló érdekes vendégetek van ! Picit ne te legyél a főszereplő !
Ez pont így volt ! A kérdés után jött egy új gondolat!! Szuper volt!!
Erre vártam már én is!! Megérte!🙏🥰
Ez szuper volt ⚡️
Köszönjük!
Ez az egész NAGYON JÓ volt! KÖSZÖNÖM SZÉPEN!
egyet értek csernus dokival .kedvelem mert öszinte .valóban ilyen a legtöbb magyar .én is sajnos .nagyon jó a műsor !
Paliknak üzenem.
Minden betegség forrása lelki eredetü.
Nem is kell ide senkit hivni a Palik mindenhez is ert.... van egy tudalekos, nem termeszetes , idegesito kerdezo stilusa.. .. ...sokan nem neznek ezt a musort ha csak o vezetne.
CSERNUS IMÁDNIVALÓ!
Laci kevessebet beszélj te és hagyd a vendéget kibontakozni!
KÉRLEK!!!
🙏🙏🙏🙏
Probal kapcsolodni Palikot is erdekli a pszichologis😊
Ez ugyebár egy beszélgetős műsor, igaz? Köszönöm 😊
@@RozkaMokusBeszélgetés közben nem vágjuk félbe a másik gondolatmenetét,hagyjuk hogy végigmondjon egy mondatot.
Blabla,meg ....,ez így nívótlan,sok-sok szempontból.blabla..kukurikú ....
Na végre! Nagyon kedvelem és tisztelem a Dokit, a mindenkori őszinteségéért, egyenességéért pedig csak még inkább. Jellemes ember, ami egyből kitűnik, mert ma nem ez a mérvadó.. Élmény volt nézni, hogy a mindenhez is értő kellemetlen fontoskodókat, paprika jancsikat (akinek nem inge.. ) hogyan mosta le pusztán csak a jelenlétével. 🙂 Gratulálok a könyvhöz!
Ez a beszélgetés nagyon tetszett . Köszönöm😊
Csernus,nagyon sok embert félrekezelt.
Komolyan?
Ezzel elég sok pszichiáter "büszkélkedhet".
Elöfördul minde szakmában, autojavitóknál még a köműveseknál is , féreműködnek...Még a politikusoknál is , pedig ökazert képzet , felelös szemályiségek..
Nagyon jó beszélgetés.
Imádom ahogy Palik okoskodik! Fogalma sincs a másik szakmájáról de el akarja neki magyarázni😂😂 Miért nem lehet beleállni amikor negatívumokról beszélnek?: Kétszínű , irigy, negatív, áskálodó, nem összetartó…
Legyünk már őszinték!
Ez egy lehuzo, negativ velemeny. A magyar baratsagos, segitokesz, jo humoru. Mindenki a sajat valosagat teremti.
@@agneshorvath5469 maga 10/8 emberen azokat a tulajdonságokat látja, tapasztalja , hallja amit felsorolt?
Ha igen Ön egy csodás helyen , és csodás környezetben él…
Pontosan, nagyon idegesítő Palika stílusa! Meg az az undorító kisugárzása!
Van benne sok igazsàg amit mond a csernus
Nagyon imádom Csernus dokit. ❤❤
és biztos a petit is ... 🤩
Szeretem a,, Palikék vilagat,,. Flott, lezser, öszinte... Nem bekeretezett 🤷♀️. Igen jol traffal Csernus Imre. 👍
A magyarok nekem nagyon is tetszettek. Higgyétek el nekem, hogy soha vidámabb embereket nem láttam a kolostorunkban. Ételt és italt bőven adtak. Amire a mi hajthatatlan pincemesterünket sohasem tudtam rávenni, hogy bárcsak egyszer is innom adott volna, ha megszomjaztam, a magyarok bőségesen adtak nekem, ha kértem.
Heribald A MAGYAROK SANKT GALLEN-I KALANDJA
"az, hogy magyar nem faj, nem vér, hanem a lélek dolga. Nem a vér alakította ki a magyar lelket s hozta létre így a magyar fajt, hanem ellenkezőleg, a magyar lélek hatott a vérre s most és minden időben az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott. Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül..." - Karácsony Sándor
Jó kis rasszizmus és felsőbbségi komplexus. 😎
Mert magyarnak lenni lélekállapot!
Nagyapám igy tanított minket, pontosan így.
Az " én magyar vagyok" nem azt jelenti hogy magyarul beszélek, vagy Magyarországon születtem.
Magyarnak lenni egy állapot, egy azzal hogy becsület tisztesség nézz a szemembe ha hozzám beszélsz, amit igérsz tartsd be, aki segitséget kér azonnal tedd meg... stb.
Mert aki nem ilyen annak a mi családunkban nincs helye.
És mi ettől féltünk a legjobban, hogy nem lehetünk a családunknak a tagja.
@@juditszabo3030 mi fajta az a "magyar" lélek álapota? Tud valamit mondani arról?
@@belagyanta7 hogy "mi fajta".? MAG UR TUDATOS! Tiszta úton, tisztességgel, tisztelettel él, tudja, és éli az "I-GÉN" -ségét, emlékezteti a világot egyetemes Isteni EGY-ségére!
Tanulságos volt! 👍👍👍
Örülök hogy az igazi magyarokról beszél
Őstörténet.
Na ez jó volt!!!❤
Hallgatva az itt megszólaló bölcs embereket elgondolkozom azon hogy én csak illuzioként élem meg nap mind nap a határon ide - oda közlekedve , hogy engem senki nem gátol meg abban hogy hol élek? Melyik szabad boldog országban örömködöm? Hazafelé megállok hogy a jelenben is tudatosítsam mi az igaz a pillanatban.🤔Való igaz szabad akaratomból mindig visszatérek ebbe az egyesek szerint búval baszot országba és gyönyörködöm ISTEN teremtésében. Szívemből ajánlom mindenkinek a szabad akarat választási jogán a tiszta döntést. Csak bátran🥳❤️
Valóban nem kellene ennyure búsnak lennie a magyarnak... 😅Hálásnak kell lenni, hogy ilyen szép országban élhetünk, tudatosan is tehetünk ezért, vidámak legyünk a nehézségek ellenére, örüljünk a kis dolgoknak is! Pl:1szép táj vagy erdő, vki kedves volt hozzánk csak úgy, naplemente stb... 🎉🤗🇭🇺
Teljesen igaza van sajnos. Ileyenek a magyarok es ezt igazabol akkor latod amikor elhagyod az orszagot es megtapasztalod a sok pozitiv dolgot mas orszagban. Szeretem Magyarorszagot de eletem legjobb donteset hoztam meg mikor elkoltoztem onnan.
Igaza van Csernusnak. Nagyon bölcs, nem csak mint pszichológus hanem érződik,hogy lelkei- szellmei megnyilvánulásban is tanult. Azért azt hozzátenném, hogy a magyarságnak is, mint mindegyiknek van egy karmája. És ez is egy fontos tény ha már azt vizsgáljuk,hogy milyenek a magyarok. Mit kell rendbe tennünk. Ez kihat mindenkire. A magyarságban hatalmas kincs rejlik, és ősi misztikum. Bízom nagyon a magyarokban! 💓💓💓
pszichiáter
@@erzsebetnehez3025 akkor az ;) a lenyeg remélem átment
@@bettinapolaschek9930 Emiatt ne sertodj meg Bettina, de egy pszichiater az orvos, egy pszichologus nem > erre a kulonbsegre utalt Erzsebet.
Istenem Palik annyira idegesitoen okosodik, ebben a reszben kifejezetten😭csodalom, hogy ennyire higgadt tudott Csernus maradni.
Az a jó, hogy kérdez ,ez a dolga, beszélgetnek!!! NAGYON JÓ!
@@csillahecser5381 az nem baj, ha kerdez, de sokszor kozbevagott, mikor Csernus beszelt es az illetlen.
Csernus úr írhatna könyvet a munka világáról is mivel sok stressz elnyomás, kizsákmányolás... onnan jön példákkal akik nem tudták érvényesiteni az érdekeiket és leírírni, hogy hogyan lehetett volna megvédeni magát az egyénnek főnökkel, gonosz kollegákkal, kavarással, akármivel szemben. Top eladási szám lenne!
Top ötlet !!!🌹🕊🌴
Az olyan munkahelyet,ahol azt érzed kihasználnak vagy mobbing áldozata vagy, azonnal le kell lépni.Én ezért szeretek egyedül dolgozni, sokkal hatékonyabb vagyok és az esetleges idióta kollégákkal nem kell vesződni.A doki is ezt mondaná.... vagy tanulj meg kiállni magádért,ez egyéni,ki így ki úgy.
@@Live.Every.Moment Igazad van. Sokan azért nem lépnek mert úgy gondolják más munkahelyen is az van. Meg vannak nyalisok akiknek a főnökök mindig igazat adnak.
@@kamillaerdos7636 Sokan azért nem lépnek le,mert nem tehetik meg ilyen,olyan anyagi indokok miatt,vagy mert gyávák stb.Én már eljutottam arra a pontra,hogy vagy elküldöm élből a halál f@szara,ha valaki belém áll, még csírájában elfolytom,vagy kívárok,pár hetet, hónapot,adok mindig időt,de ha nem változik tipli.A legtöbb munkahelyen ez van sajnos,én ezért dolgozom egyedül régóta és próbálok,olyan munkakörökben elhelyezkedni,ahol egyedül végzem a munkám.Manapsag szerencsére nem nehéz munkát találni.Ha ilyen problémád van,javaslom neked is vagy a vállalkozást,vagy olyan munkakört ahol egyedül kell dolgozni,vagy max 2-en.Ha olyan típus vagy,akiben mindig bele állnak,mert jobb vagy náluk esetleg,vagy valami irigylésre méltó van rajtad,mindig lesz egy nyomi aki betalál hidd el.
Néha Csernus is ellentmondásos!
Azért mert kiváló szakember, ő sem isten
Elég gyakran ellentmondásos. Nekem ez gyanús. Főleg, hogy nem hiszem, hogy rossz szakember lenne.
*állandoan. 5 percenként hugyozza keresztbe az állítàsait
@@zsoli3240 szerintem a könyv téma választása is nagyon gyanús.
Kicsit már a címe is eléggé ideológia illatú, hogy is mondjam.
Egy biztos, én már évek óta nem kedvelem. Volt egy Gregor Bernadett interjúja, vagy valami ilyesmi. Számomra ott derült ki pl hogy nőgyűlölő. Egy orvosnak nem szabad hozzáérni a pácienséhez, ő ezt ott többször megtette.
Ez számomra gyomorforgató és nem professzionális. Én rühellem úgy ahogy van.
@@l-ln.1754már a hanyadik párkapcsolata is van?
Palik nagyon idegesítő ebben a beszélgetésben
Palik laci ,hát jól megtépázott az élet az biztos ,Csernus megveszem a könyvet .👌🍾👌
Csernuskám!!! Beleszàllni a gyönyörű hímnuszunkba??? A világ legszebb hímnusza! Nem siratàs! Fohász Istenhez, áldásért, egy ima!! Na és búvalbaszott ám a nénikéd. A barátaid sokat tettek azért, hogy elnyomják bennünk a nemzeti érzelmet, hazaszeretetet. Ma is.
És azt tudod, hogy a piros, fehér, zöld zászló mióta van? Milyen időszak is kezdődött akkor?
De vajon azt tudod-e, hogy milyen vallás volt a kereszténység behozatala előtt?
Nem tudod! Nekünk is hazudnak a múltunkról. Nem azért mint az új népeknek - bár a mostani magyarság se teljesen őshonos nép -, de a módszer ugyanaz, mivel ugyanazok hazudnak.
Ha magyar akarsz lenni, nem az őseidet kell követned, hanem akiket az őseid követtek!
Szerintem nagyon jó beszélgetés volt. Csernust nagyon jó hallgatni Palik meg Palik Ő ilyen így kell elfogadni. Ha nem tetszik ,ne nézd😉
Én nézem😊
Mit nem adnèk egy vàllon ülő kis Csernusèrt,aki csak ùgy odaterem amikor kell🙏😊❤
Ha eleg erős az Ön valla felteve.... tudja egy pici pocak azert van
Jó volt. Tetszett.
Ez a Palik.... Úr Isten! Olyan. De elottem leirtak mindent.
Ez a. Doki beletek lát palikek alelketekegondoskodas hiányossága tudasotok látszólagos jaj most nektek Csernus.doki figyelnek hallgatlak ❤
44:20 "A vesedaganatnak a pszichoszomatikája a párkapcsolati nehézség, mert páros szerv."
Miért nem a tüdő? Vagy a mellek? Vagy a herék? Vagy arról van szó, hogy a Csernus kezd belekóstolni a spiri vonalba, mert azzal lehet nézettséget generálni?
Sok sok évvel ezelőtt egy barátnőm elcsalt egy Csernus elöadásra, ahol még nagyon az a kiabálós stílus volt rá a jellemző. Amíg a barátnőm össze kakilta magát, én jót nevettem az emberen. 😂 Nem mondom, hogy nem mond jó dolgokat, hisz ennyi tapasztalattal a háta mögött fura is lenne, ha nem tudna semmi érdekeset mondani. De mindig is volt egy fajta kettős érzésem vele kapcsolatban, és ez semmit sem változott.😐 Timi Barcelonából🇪🇸❤️🇭🇺
Köszönöm szépen.
Önreklám
Zseniális ❤
Igazsag....!!!...ABSZOUT...OBJEKTIV...RELATIV......!!!....
Szeretem!
Szánalmas ...
Szeretem a természetet és a városi életet szintúgy. Sőt a kettőt együtt! Muszáj keresni minden rosszban a jót.
Evolúciós alkalmazkodás! A szerencsésnek ez ösztönös de lehet tudatossá is tenni.
Vannak típusok akik csak szenvedéllyel képesek véghez vinni a vágyaikat és vannak akik halálosan jól megoldják azt tudatosan.
A szenvedély az ösztön, a reakció, az ingerek nem, de a tudatosság fejleszthető. Nehéz de tanulható.
A tökéletlenség elfogadása.
Szerintem a hallgatagság és a szomorúság között egyáltalán nem kell egyenlőséget vonni. A hallgatagság ellentétje a fecsegés, attól hogy valaki hallgatag, még nem biztos hogy szomorú. Más kommunikációs formák is léteznek, mint a beszéd. A dr. úr valószínűleg nem ismeri a régi öregek sokatmondó hallgatagságát. Régi regényekben még találni ilyet, meg nagyszüleink elbeszéléseiből.
A bb-ség sokkal inkább a történelmünk alakulásából következik. A fel nem növés meg a legtöbb minden, ami szóba jön, általános középeurópai, de lehet hogy egész világra jellemző mai jelenség, nem magyar specialitás.
Magasságos!!!!:homlok fölé tett szemüveg...,a hosszu haj?-túl nőies...kár......Így,hitelesebb?"modernebb?-k 7:14 ár......Nem tud,alázatosnak szerénynek tűnni.Tud de a jelenség,visszataszító ....
Én váratlan szituban odabaszok
Lehetett volna hosszabb is, es a szoloban Vandaval v Tomival. Akkor jobban szohoz jut:) De igy is klassz volt!😊
Ez irtó gyenge feldolgozása volt a magyarság témájának. Miert nem lehetett meghívni valaki mast is aki egy masik perspektívát is biztosit??? Pl. a tipikus magyar kérdése nemcsak pszichológiai kerdes, hanem együttal geográfiai kerdes is. Erre leginkabb egy több nagyon különböző országban hosszabb időt eltöltött vendég lett volna kepes fényt deríteni. Csernus ráadásul túlpszichologizálta a kérdést úgy, hogy fogalma sincs a szemelyisegtipusokrol, illetve arról, hogy minden nácio'nak van egy bizonyos domináns motivációja, szemelyisegtipusa. Ilyen szempontból a magyar pont ugyanazert borongós hangulatú, mint az északi népek is: a napsütés hiánya miatt. Ugyanakkor mivel mi mégiscsak Közep Európaiak vagyunk, ezért amikor jo ido van, akkor a magyar is jobb hangulatra derül es kepes ugyanúgy mulatni mint az olaszok vagy a mexikóiak. Vegul, de nem utolsósorban, mivel történelmileg mégiscsak Ázsiából származunk mint lovasnep, a népesség ősmagyar, azaz vidéki részében manifesztálódnak azok a tulajdonságok, amelyek a szinten Ázsiából elszármazott amerikai indiánokra is jellemzőek, magyarán hogy megfontoltak, hiába nem beszelnek, sokszor konokul ragaszkodnak a hagyományaikhoz (hiszen azok valóban a tanítómesterek legnagyobbikato'l, a Természettől származnak). Szóval van egyfajta termeszetkozeliseg a magyar pszichésen, ami miatt a magyar jogosan ragaszkodik a termeszetkozelisegbol származó hagyományaihoz (majd később ez akar a technikai fejlődés rovására is mehet). Összességében tehát a magyar egy nagyon kiegyensúlyozott ne'p amely egyszerre kreatív, filozofikus, borongós-erzelmes, vicces-humoros, mulatozni kepes, hagyomanyszereto, de ugyanakkor nagyon innovatív ne'p is!
tetszett ez a gondolat-szösszenet
Az ùj könyvét akarja reklámozni? Sok az a 7000 forint egy 300 -400 oldalas könyvért.
Ja és ráadásul miért is kéne mosolyogni boldog boldogtalanra állandóan? Az még nem búskomorság ha nem vihogunk reggeltől estig. Persze vannak szép számmal akiknek soha nem jó semmi de azok inkább szellemi alultápláltak.
Szerintem ha kiegyensúlyozott nép lennénk, jobb vezetőket választanánk.
...és a gazdasági tényezők sem elhanyagolhatóak! A doktorúr könnyen ítélkezik a jólétből, az előnyös társadalmi helyzetből. Ha megtapasztalta volna a magyarországi gyermekvállalás szegénységi kockázatát, és azt, hogy a gyermekeken (közjószágon) keresztül az állam (közoktatás, eü, bürokrácia) a szülőket mennyire infantilizálja, és hogy apaként, anyaként mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a hatalomnak és a munkaerőpiacon, akkor nem ítélkezne, általánosítana ilyen pökhendi stílusban.
A szülőség az intelligens embert alázatra neveli, ez jót tett volna Cs doki személyiségfejlődésének.
Dr . Ur ! A férfi könyvet meg alkotta vagy megírta? Velemyt nem alkotók ! A véleményünk változó ! A szakmánk majdnem ua. Tisztelletel . ❤️❤️💕💕é
A jelenlegi könyvével kapcsolatosan 100% egyet értek és köszönöm ! ❤️💕🥰
ajánlom megnézni csernus maflás c. musorát,melyben kassai lajossal beszélget ,.- tanulságos, emberi minoséget bemutato
Csernus,megvaltoztatta az,eletem 17 evvel ezelott, Ő mindig tudja a megoldast es segit a kiùt keresesben, de legalabbis rà mutat a ,helyes iranyra, akkor is ha az fàjdalmas. De fàjdalom nelkūl nincs eredmeny. ❤
jó lett :)
Egyébként valószínűleg, hogy engem sokan azért nem kedvelnek itthon, mert nem vagyok hajlandó befordult, képmutató és búvalbaszott lenni. Nem értik, hogy mi a szarért van nekem legtöbbször jókedvem és miért mondom ki, amit gondolok és hogy van az, hogy nem érdekel, hogy a búvalbaszottak ferde szemmel néznek rám. 😂 Megőrülnek tőle! Pedig csak bátorság kérdése az egész.
Bírom ezt a Csernust, hogy ő mennyire osztja az észt, de a saját súlyát sem képes kontrollálni. 😉
Ez szuper volt...Csernus korszakos zseni❤
😁
Palik menjen már el aludni, senki nem rá kíváncsi....fárasztó nagyon
Najo én ezt nembirom végignèzni...eza csávó összevissza beszèl. Elmondja hogy azèr joa külföldi mer kifejezi ha dühös utána 2 percre rá ecseteli hogy milyen jó elfojtani a dühöt ha bevág elèd a kocsi...egyszerűen nem értem hogy hogy lehet erre a csâvòra keleti bölcsként tekinteni ezegy közönsèges szélhàmos...
Nem búvalbélelt - a magyar ember rapszódikus - ennek okai a magyar lélekben keresendő 😂 - sok sikert ennek megfejtéséhez ❤
19:09 egyébként nagyon sok jót mond amivel egyetértek
Dr Csernus. Végre okos Vendég minden szavaiból lehet tanulni próbáljuk követni szavait ne kerdezoket
Csernus téved, mivel a keleti kultúra(pl.hindu), a lélek nyugalmára törekedet, a beszédesség pedig a nyugtalan lélek feszültségoldására utal. Mint ahogy ez ma is így van.
Minden évben ad ki egy új könyvet más címen, de a tartalom és amit taglal benne mindig lényegében ugyanaz
Ha adott esetben te egy tehenészetben dolgozol, feltételezem azért mert ahhoz értesz, annak sajátítod el minden csínját-bínját, miközben folyamatosan szert teszel új ismeretekre, tapasztalatokra, nem tartom valószínűnek, hogy az űrkutatásról fogsz majd könyvet kiadni. Lehet nem volna hiteles.
Igen lehetséges, de azért mert nagyon fontos dolgokat akar átadni az embereknek, amit ezredjére sem vesznek/veszünk. :(
Egy olyan világban, ahol ha a történelmet nézzük, mindíg is öldökölték egymást az emberek, és a mai napig ez megy. Nem e lehet hogy a búval baszotság érzelmi inteligenciát is sejtet? És ezért vagyunk szük szavúak zárkózottak, mert a rosszat is megéljük, és mélyen nem értünk vele egyet...Ha mélyen ezt megvizsgáljuk, talán az is elmondható, hogy a magyar ember együttérző a kollektív bánatban...ami meg már nem racionális, hanem szív kérdése...
Nem bírtam végighallgatni.
egészséges vagy
Lacika! Ebbe a műsorban való szereplésed is elemezhetnéd. Vanda! Küldjétek már szabadságra!! Végleg, túl sok!!
Ez perfekt volt és nagyon jó.!