Egyik legjobb sorozat, öröm nézni ahogy Paxel saját szakmai tudását használva kielemzi nekünk a paranormális videókat! Olyan részletekre mutat rá, ami fel se tűnne alapból.
A börtönös felirat laminálva van és ráadásul az egy éjjellátó szűrővel és egy infra lámpával felszerelt kamera az operatőr kezében. Mikor a lámpafény és az infra a lap laminált oldalát éri, elvakítja a digitális szenzort, illetve csal a színekkel. Kipróbáltam saját biztonsági kamerával: tök jól lehet valós időben mutogatni, hogy üres egy papír, majd megjeleníteni az infra kikapcsolásával a szöveget, mintha akkor került volna elő a síron túlról. Nem kamu videó, csak szokatlan a jelenség.
A "Hiba a mátrixban" nagy valószínűséggel az történik, hogy laminálva van a felirat, a kamera lámpája olyan szögben vetődik rá, hogy a lencse túl sok fényt kap, mint amikor a napba kamerázol, vagy pont, hogy nem kap elég fényt.
Nekem is egyből ez jutott eszembe. Csak akkor látszódott rendesen, amikor a másik zseblámpa olya szögből világótotta meg, hogy nem verte vissza a kamerába a fényt a laminált felület.
Erre gondoltam először. De a kamera helye, pozíciója, a fények... nincsenek párhuzamban a felirat és a matrica eltűnésével. Az elhalványodást semmilyen változó nem befolyásolja abban a pillanatban.
1. A visszapillantó tükörben mind a három hátsó utast látom. (Egy taxiban elég fontos hogy lásd milyen alak ül mögötted) 2. Hiba a matrixban A papír egy bugyiban van, és a fenytörés/éjjeli felvétel miatt nem látszik rendesen a benne lévő papír
Szia Paxel! A sziklaszellőzős videóban nincs semmi szellem. Mint ahogyan neve is mutatja ez egy szellőző amelyen kereszül olyan gázok is távozhatnak amit szaglással nem érzékelünk, viszont később rosszullétet okozhatnak. A taxis videóban a taxi mellet guggoló társ nyitja majd zárja az ajtót. A többi már csak színjáték. A börtönös videóban gyanús, hogy egy szellőzőhöz van kitéve a tábla "Belépés csak saját felelőségre" és nincs eltakarva a nyilás. Viszont létezik olyan tinta ami hőre/időre/fényre eltűnik. Ilyen eszközöket itthon is lehet vásárolni. Itt az utóbbi kettő közül használhatták valamelyiket. Nyilván így hitelesebbnek tűnik a felvétel, mert mindenki szellemet vár és egy rejtett trükk van benne.
nem kell mindig az ellenervet keresni, egyszer el lehet fogadni valamit ugy ahogy van. mindig belemagyarazni, okoskodni hogy ezert meg azert tortent ez meg az, folosleges. nem voltal ott, nem tudhatod ilyen pontosan
A szellemutas részt szerintem meg lehetett oldani úgy.hogy valaki fekve felnyúlt az ajtóhoz és kinyitotta,majd fekve maradt és becsukta azt. A taxis keze pont úgy van hogy ne lehessen látni az ajtót:)
Illetve azt felejtsük el, hogy rendszeresen tölt fel videókat, tehát feltételezhetjük, hogy kap pénzt a megtekintések után, és hát mi hozna jó megtekintést ha nem egy szellemes videó?
annyiban viszont nincs igaza Paxelnek, hogy a középső tükörből nem láthatná az utasokat, mert az ő tapasztalata az, hogy nem látja a gyerekét. az én kocsimban sokszor ülnek hátul ketten-hárman, vagy egy valaki. mindig látom őket teljesen.
Vagy a kamera számára nem volt látható, és ott ült mögötte, csak megvolt szerkesztve, profi módon, Ilyesmi történetet mintha az odaát sorozatban láttam volna :). Ott is fel van dolgozva a történet. A 2:16résznyi videónál én arra a helyre hangrögzítőket vinnék egy napra, majd hogy gond ne legyen vissza jönnék érte estefele, ennyi, Színte tuti, hogy rögzítene valamit. De csak egy tipp. Azt a helyet körbe kellene táblázni.
Nagyon meglepődtem amikor jelezte a youtube nekem hogy újabb részt raktál fel ebből a sorozatból mivel nem szokott ilyen rendszerességgel lenni viszont nagyon örülök neki mert ez a kedvenc sorozatom tőled és remélem hasonló gyakorisággal lesznek részek belőle ❤❤❤
Szia Paxel! Egy saját sztori nem hittem a szellemekben de történ egy olyan dolog hogy, azóta hiszek! A történet 20 éve történt a kisfiam 5 éves volt a szüleimnél laktunk és konyhán vacsorázva nagy orditás és sikoltozás a szoba felöl és a fiam remegve,sirva fut ki és mondja ott van egy bácsi a szobába. Futok oda de sehol senki viszem oda a fiam de az keservesen sirva mondja nemlátod apa ott áll a függönynél! Persze én se és a család többi tagja se látott semmit! De a fiamat nem lehetett megnyugtatni. Csak másnap mondta hogy, már nincs ott. Vannak dolgok amiket nem értünk de ez a dolog nagy benyomást tett az egész családra. Jók a videóid csak igy tovább!
A börtönös "saját felelősségre" felirat, egy laminált lap. Amint megváltozik a kamera szöge, a tükröződés elnyomja a szöveget. Ha jobban megnézed, van olyan pillanat, amikor a "kerete" is látszik. (Az A/4-es laptól fél centivel nagyobb rész körben) Ha ebből indulsz ki, logikus.
illetve addig látszik a tábla tartalma rendesen,amíg van zseblámpás megvilágítás is. Mikor az utolsó zseblámpás is kimegy akkor látszik a felirat eltűnésének folyamata is. Valószínűleg az éjjellátó infra fénye is máshogy verődik vissza a laminálásról vagy fóliáról.
@@rainbowpainterboy De ha jól emlékszem eddig ilyen nem volt, hogy Hiteles mint felvétel, ja de amúgy Kamu, mint paranormális videó. (talán a táncoló néni)
21:15-nél a felvétel olyan mintha egy éjjellátó kamerával készült volna, de nem az. Szándékosan van így kizöldítve. Egy rendes éjjellátó kamerát teljesen elvakítana egy ekkora fényerejű lámpa. Jól látszik az is, hogy nem egy hanem két különböző lámpa csóvája vetül a szövegre. Ebből az egyik akár UV fény is lehetett. Márpedig az UV fény sok mindenre alkalmas lehet. Megfelelő forrás esetén egy festék képes fluoreszkálni és amint a megvilágítás megszűnik akkor el is tűnik. Ezekből több szín is létezik.
A taxi esetében annyit megjegyeznék, hogy, ha nem pont mögéd ül be valaki, akkor látod a középső tükörből. De ha nem gyerekről beszélünk a fejéből még akkor is látsz valamennyit, ha mögéd ül. De tipikusan, ha valaki hátra ül be egy taxiba arról az oldalról, akkor nem fog átmászni a másik oldalra. Legalábbis nem valószínű, max, ha nem ketten szállnak be, vagyis a vezetőnek látnia kell.
Szia Paxel! 13:39 azaz a szellemutas részről szeretnék írni. Nem tudom hány éves a kisfiad, de ebben az esetben nem feltétlen tudok azzal egyetérteni, hogy nem látszik az ember a tükörből. Bevallom én még nem tudom, mert még nincsen jogosítványom. De azt tudom, hogy amikor apukám vezet, és én hátul ülök, mindig látom, hogy belenéz a tükörbe és látom a szemét. Tehát felvettem vele a szemkontaktust. Szóval szerintem valamennyire hiteles. Nem tudom hogyan nyithatták ki a kocsi ajtaját, de a tükrös rész az hihető!
Sziasztok! Én is ezzel kapcsolatban írnék, mivel én meg már vezetek, napi szinten és van hogy viszek is valakit, aki hátra ül, mind a két felnőtt utast váll magasságig a feje búbjátol szoktam látni. Ez szerintem egyéni tükör beállítás preferencia, illetve hogy hogyan ül valaki az ülésben. Pl ha megrogyva ülök, vagy alacsonyabb lennék, akkor lehetséges, hogy csak a homlokát látnám valakinek, vagy csak az orra aljáig látnám őket, de kiegyenesedve háttámlának nyomódva az előbb leírtakat is látom.
@@kembi42 Akkor valószínűleg Paxel kisfia még kisebb. Egy átlag méretű embert lehet csak látni nem egy alacsonyabbat. Kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni Paxel. (ha válaszol)
@@Dorian_597 Hogyha egy 165 magas valakinek látom még a vállát is, az durva saccra is kb 140cm magas valakinek a feje búbja lehet, gyerek utassal pedig nem hiszem, hogy így bánna egy taxis :D
Én is emiatt jöttem le ide a kommentekhez. Naponta vezetek, én is viszek néha utast a hátsó ülésen. A mögöttem ülőt nyilván nem látom, de ha középen vagy a jobb oldalon ül valaki annak simán látom az arcát és a vállát is. Sőt, ha nem ül hátul senki nem csak a fejtámlát, de a hátsó ülés tetejét is látom. Nyilván nem egyforma minden autó és a sofőr magasságától is függ, hogy hogyan állítja be a tükröt és az ülés magasságát, de eddig minden autómban ugyanez volt a helyzet. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy hiteles lenne a felvétel.
A “hiba a mátrixban” videóban szerintem szimplán az éjszakai kamera és a hozzá tartozó infra+lámpa kombinációja a laminált felületen mert én halványan de folyamat látom a figurákat ahogy változik a rá vetülő fény úgy változik a felirat láthatósága is 😊
Hát az Urbex Hungary sztorijától engem is kirázott a hideg. Nem gondoltam, hogy ilyen tragikus történetek kapcsolódnak hozzá. De legalább nem kell attól tartani, hogy én is odamegyek, van a közelben is szellemjárta hely.
Néhányan értékelték már azt a videót és többen állították róla, hogy valószínűleg hiteles. Saját meggyőződésem szerint is hiteles. A róla szóló története is kemény.
Ahoy! A 1:59 résznél kezdődő videónál én direkt kimennék és hangrögzítőket helyeznék el, majd ott hagynám és délután visszamennék értük, hogy ne legyen baj, Egyébként oda táblákat kéne kiszórni hogy saját felelősségre, egyébként tilos. Biztos hogy rögzítene valamit. Like.
A taxis szerintem kamu. Ha valaki kint guggol, akkor simán tudja nyitni-csukni a kocsiajtót feltűnés nélkül. A másik, hogy egy időben sokat jártam taxival, de még soha nem találkoztam olyannal, aki ne kezdett el volna egyből beszélni ahogy beültem. Nekem furcsa, hogy se nem köszönt az ,,utasnak", se nem pontosított a címen, satöbbi. Teljesen néma volt addig a pontig amíg fel nem fedezte, hogy eltűnt.
Paxel, a taxisok szoktak kiegészítő belső visszapillantó tükröt használni hogy lássák mi történik a hátsó ülésen, a kamu székmozgatósra meg gyanítom véletlenül hiteles cimkét raktál.
Nem értem én sem miért hiteles. Kicsit félreérthető , és szerintem nem csak nekünk ha nem sok embernek. Mert számomra akkor hiteles egy videó , (Pláne , h tudjuk Paxel ez irányban tevékenykedik), ha van valami paranormális tevékenység egy felvételen...Akkor ezzel az erővel a taxis is hiteles, hiszen ott is tudjuk valaki más nyitja-csukja az ajtót :O
Igen, de mégsem :) A taxis színészkedett ezért kamu, míg a csajt a gyereke viccelte meg a székmozgatással, ezért hiteles. Kétlem, hogy ez az anyuka akkora színészi tálentum, hogy ezt így eltudta volna játszani, mert ha igen akkor "the award goes to gaura".
Pont annyira volt hiteles, mint a reklamok, amelyeket elfogadott a no, aztan a gyerekekkel csinaltatta meg, mert majd ugy nezni fogjak... Pofatlansag volt nem ki mondani, hogy kamu
A felgyújtom a házat résznél eszembe jutott mikor én is kicsi voltam, 6 éves körül, A konyhában álltam és rá láttam szembe a fürdő szobára, a kéz mosó alatt volt egy vödör és nappal volt, az meg arrébb csúszott magától. Na most gondolhatjátok, hogy alig bírtam szólni Apumnak, aki ott volt nem messze tőlem, nézte a tv-t egy másik szobában. És nem, nem volt damil, egyszerűen magától arrébb csúszott a vödör, mint mikor kicsit bele rugsz, vagy odébb húzod. Ő azzal magyarázta, hogy biztos meg mozdult kicsit a föld és attól volt ez. Nagyon nem hittem el
A "nem mozgó repülők"-re nekem is van egy sztorim. Még általánosba jártam mikor utaztam a buszon hazafelé amikor az ablakban láttam egy repülőt, ami állt. Gondoltam, hogy biztos csak ahogy ment a busz úgy láttam, hogy nem megy... Vagy nem tudom. Aztán pár nappal később az osztálytársaim mesélték, hogy ők is láttak egy ilyet és mesélte mindenki aki buszos, hogy látott egy repülőt ami nem mozgott csak állt egy helyben. Nem tudom van e köze hozzá, de elég alacsonyan " állt" a repülő amit én láttam. Voltam Pesten, tudom, hogy ott milyen alacsonyan szállnak de én egy kisfaluban lakom és nem ezt szoktuk meg szóval nem is értem.
Én kb. 1 hónapja láttam szintén csak "lebegő" mozdulatlan utasszállítót Pesten, az Örs vezér tér felett. Egy Wizz Air gép volt. Nem volt túl magasan, nem akartam hinni a szememnek, amikor elmeséltem, mindenki hülyének nézett.
Szia Paxel! A taxis vidihez: Amikor a fiam még ülésben utazott, picike volt, mindig úgy állítottam a visszapillantót, hogy lássak ki hátra, de lássam őt is. Tekintettel arra, hogy felnőtteket szokott szállítani, úgy mégkönnyebb ezt a szöget elkapni a tükörrel, simán lehet, hogy neki is így van állítva. Nekem az ajtó kinyitása gyanús... ha jobban megnézed, az önműködőnek tűnik. És biztos vagyok benne, ezt ezt a funkciót utólag is be lehet építeni - amit szerintem meg is tett a srác. Mesteri alakítás egyébként.
Köszönöm a kitartásod!Az elemzést. Csak egy kérdésem lenne a sok sok túlvilág kutatónak. Biztos hogy jó másolni ami, és elhitettni ami ??? A halál ténye és annak körülménye borzasztó.Nem kívánom senkinek a temetés érzését és a gyászt! Túl sok embert láttam elmenni! Azt mondják élj bátran és szeliden! Én azt mondom ahogy akartok, de ha sötétben vagytok,vagy a csűrben pakoltok!! HüüüüüüüHúúúúúúúúúú Vicc
Az első videónál nem képzelhető az el, hogy valamilyen gáz vagy szén-monoxid szivárgás lehet a területen? Ez megmagyarázná a rosszuléteket, azonban a hangokra nem tudom magyarázatot adni. Vagyis de. Lehet, hogy valamilyen marketing része vagy egy közös videó készül majd az urbexes srácokkal és ez egy promó anyag, egyfajta teaser trailer? :D
Csak ismételmi tudom magamat: nem szeretném kijelenteni, hogy szellemek márpedig nincsennek de ha egy ilyen ügyben ki kellene menni szakembereknek és kizázni minden más esetet mint például rádióhullámok, magas frekvenciás hangok, sugárzás, kémia vagy biológiai veszély stb. És még egyszer nem akarom kijelenteni, hogy szellemek nincsennek mert se a létezésüket se a nem létezésüket nem tudom bizonyítani. Ami biztos az az, hogy ha most megegyezünk abban, hogy szellemek voltak és 20 év múlva meg kiderül, hogy van tudományos magyarázat akkor mindenki csak röhögni fog a szellem hívőkön.
A "hiba a mátrixban" résznél magyarázatot nem tudok, de érdekes, hogy kezd elhalványulni a tábla, majd mikor az utolsó srác átmegy előtte (pl 22:52-nél) élesebben bukkan ki a táblai, mint mielőtt el lett takarva.
Én csak annyit szertnék hozzá szólni, hogy nekem egy Suzuki Swiftem van, ha egy felnőtt személy ül a jobb hátsó ülésen, én látom a fejét a tükörben. Véleményem szerint autó kérdése a dolog.
A hiba a mátrixban résznél van pár képkocka ahogy áll a levegőben egy repülő... az mitől lehet? A multkor láttam ilyet élőben, alig hittem a szememnek.
Kedves Paxel! A Hiba a mátrixban résznél az én véleményem szerint azért nem látszodik a papiron a felirat,mivel a papir levan laminálva és a kameraszög illetve a zseblámpa fénye úgy esik a papírlapra hogy azon nem látszik a szöveg.Én erre gondoltam!
Szia jelentkezni szerettem volna a Fekete terem facebook csoportodba de el lettem utasítva, mivel nincs profilképem. Kérdés, miért kell profilképemnek lennie, ahhoz hogy bekerüljek egy csoportba? mellesleg a 10 valahány ezer tagból fixen vannak olyan emberek akiknek szintén nincs képük, ők hogy kerültek be a csoportba? Szerintem ezt a dolgot el kéne törölni a jelentkezésnél mert biztos vannak olyan emberek akik szeretnének a csoport tagjai lenni de nem tehetik mert nincs profilképük, mint az én esetemben és nem is szándékozok képet feltölteni. Remélem nem feleslegesen írtam le ezt a szöveget...
Szellemutashoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ha a középső visszapillantóba belenéz az ember, ha teljesen nem is, de azt látja, hogy melyik oldalon ül az utas az autóban. Legalábbis én hátranézek, ha nem is a szemébe tudok nézni a hátul ülőnek, de látom, hogy ott ül. Lehet ez esetben is a taxisofőrnek az tűnt fel, hogy még csak a vállát / sziluettjét sem látta az utasnak, ezen lepődött meg.
Szia Paxel!A hiba a mátrixban résznél szerintem egy olyan feliratot használtak amire ha rávilágítanak akkor eltűnik.Nem tudom hogy van-e ilyen tényleg de gyanús hogy 2-szer direkt megvilágítják a feliratot.Ha válaszolnál azt megköszönném mert kíváncsi vagyok mit gondolsz.Btw. jó lett a videó.
Paxel, A szellem utas videó szerintem se hiteles, de nem a visszapillantó miatt hiszen azt úgy állítod ahogy jó neked. Én is hordom sokat a 3 éves kislányom születése óta és épp miatta van úgy állítva a belső tükör, hogy lássam nem kell hozzá hatra fordulnom egyáltalán. Emelett látom a mögöttem haladó kocsit is. Inkább szerintem azt az ajtót kívülről nyitották zárták. A srác színészi munkája viszont nem volt rossz, de elég hiteles sem.
Szellemutas részhez fűznek hozzá pár sort. Minden nap taxival megyek dolgozni.. Es amit eszre vettem hogy a taxisok mindmind a középső tukrot az utasok felé iranyutjak hogy lassak őket.. főleg akik este mennek .. ez annak köszönhető gondolom hog lassak ha esetleg valaki rosszul lesz vagy rossz esetbe hanynia kell.. vagy akár biztonsagi okokbol is.. vagy akár kommunikáció miatt hogy tudjak tartani a szemkontaktust.. Ez csak egy észrevétel igy nalam a minden napokba amit gondoltam hozzá fuzok
A hiba mátrixban lévő résznél, inkább a kamera zómolására gyanakszom.Mert nagyon sokszor csinálja nekem is a kamerám, akár a telefonom vagy kézi kamerám hogy nem mindig azt a területet élesíti amit én szeretnék.Viszont egy kis módosítgatásokkal összejön, és a körülötte lévő részeket homályosabban hagyja.
Szia Paxel! A taxis videoban észrevettem egy visszatükröződést a srácnak az órájában mikor az ajtó becsukódik. Nemtudom hogy ez magyarázat lehet e valamire.
Nem lehet hogy infrakamerával vették fel a 'Hiba a mátrixban' szereplő feliratot? Azaz éjjellátó kamera, és csak addig látszódott a felirat, amíg a zseblámpával világítottak rá. Azokban a logok sem szoktak látszódni. Nekem ez a tippem úgymond.
Hiba a mátrixban szinte biztos hogy csak a kamera fénye miatt látszódik így! Laminálva van. De talán te is tudnád reprodukálni, majdnem hasonló környezetben szerintem. Vagy annyira profi már. ❤
Napi 3 videó is kevés lenne. Így tovább és ha időd engedi, jöhetne hetente egy 😅
Год назад+1
Az ajtó a jobb oldalon nyílt ki. Miért ült volna a vezető mögé a bal oldalra? Én mindig oda ülök le ahol nyitom az ajtót... Az anyós mögötti ülés viszont látszik a visszapillantóból, illetve perifériából is jobban érzékelhető rész. A taxisok tükre nézd meg egyszer... Mindig rád lát... 🤷♂️
Ne toljuk már túl ezt a szikla szellőzés dolgot . Nyáron voltam ott. Az égvilágon semmi sem történt . Semmi extra . Sikerült is lejutni ...és az égvilágon nincs ott semmi. Csak szag !😂
Nemtudom pontosan milyen autód van, vagy a kisfiad éppen milyen magas, de én speciel látom, hogyha valamelyik haverom a jobb hátsó ülésen ül (egy volkswagen polo-ról, és 175-180 magas emberekről beszélek, csak a miheztartás végett). De a taxisofőr esetében nekem az szúrt szemet, hogy a beltéri világítás, és az esti sötét miatt szerintem bárki csak szimplán kinyithatta, és becsukhatta az ajtót.
13:12 sok autóban van egy nagyobb látószögű tükör(görbe tükör), az én apukám Daciájában is van egy. Gondolom, hogy a taxisok, vagy uberesek direkt vesznek egy ilyen tükröt oda, hogy lássák hogy mit csinál az utas.
Egy kis vélemény eltérést fogalmaznék meg mégpedig, hogy mostanában egyre több dolgot nem veszel figyelembe... Lehet ez már túl belemagyarázós lesz. a taxis részben is, igenis a visszapillantó tükörből lehet látni a hátsó ülésen tartózkodókat, és ezt én is tapasztalatból írom, és attól nem eltekintve hogy ha megjátszott is a videó, szerintem ilyen jól nem lehet megjátszani egy videót, ilyen arcmimikákat, és rémültséget...
Vissza pillantóból simán láthatod az utast. Sőt sok taxis direkt úgy állítja be a tükröt hogy az utast is lássa. Egyébként nekem ez hasonlít a japán taxis sztorikra, ahol ugyan ez történt. A 2011-es földrengés és cunami után ezeknek a száma megugrott japánban.
Az első sztorival kapcsolatban beugrott egy hasonló történet. Egy amerikai mélyfúró vállalkozót megbízta a hadsereg hogy egy hegyben fúrjon egy 50-60 méteres lyukat, amely egy földalatti bázis építéshez kellett. Kb. 30-40 méter mélységben a brigád belefúrt egy hatalmas barlangba. Az történet szerint a barlangban sűrű sötétség volt és iszonyú bűz. A munkások megijedtek a barlangból feltörő hangoktól és elmenekültek. A vállalkozás vezetője egy szál pisztollyal leereszkedett a barlangba és több száz emberszerű alakot vélt látni a beszűrődő fényben. Félelemérzet lett rajta úrrá és menekülni kezdett , de még rálőtt az egyik alakra. Azok a lények rárontottak és megnyomorították a lábát. Felhívták a hadsereg parancsnokságát akik a megbízást adták. Oda is küldtek 100-150 különleges kiképzést kapott katonát, akik leereszkedtek a barlangba. Közben eljutott a hír Washingtonba is ahonnan azonnali leállásra adtak utasítást a katonai akciót illetően. Addigra a barlangban levő lények 57 katonával végeztek. Mint kiderült az amerikai vezetés tudott ezeknek lényeknek a létezéséről és már korábban más hasonló identitásokkal felvették a kapcsolatot. A vállalkozó 2 éven keresztül előadásokat tartott a hallgatóságnak a történetről szerte Amerika államaiban még végül nyomtalanul eltűnt. Kik ezek a lények és miért titkolják el a kormányok a létezésüket ? Ezzel kérdéssel kapcsolatban nem lehet megkerülni a Bibliát. Az özönvíz előtti időben Isten angyalai, pontosan 200 lejött a földre és fizikai testet öltöttek. Szexuális kapcsolatot létesítettek emberi nőkkel, amely kapcsolatból született babák már nem emberek voltak. Emberi érzések nélküli, gonosz lényekké váltak akik az emberi faj kipusztítását akarták előidézni. Törekvésüknek a vízözön vetett véget. A vízözön elpusztított minden élőt a földön (8 ember és némi állatállomány kivételével), így ezek a lények is meghaltak. Viszont valami megmaradt utánuk. Egy szellemi létforma mely megőrizte tudatukat és hatalmukat. Ezeket a lényeket nevezi a Biblia gonosz szellemeknek, démonoknak. Csak egy tanács nagy ívben kerüljük a velük való mindenféle kapcsolatot. Miért titkolják a létezésüket a kormányok ? Erre legszívesebben nem is válaszolnák. Ezek a lények gonoszak és a szenvedésből nyernek energiát. Emberek, állatok szenvedésében és halálukban gyönyörködnek. A nagyhatalmak vezetői megengedik nekik, hogy embereket, állatokat raboljanak el, sőt még az is lehet, hogy maga a politikai hatalom raboltat el embereket akiknek a szenvedésén ezek lények kiélhetik vágyaikat. Cserébe technikai vívmányokat osztanak meg a nagyhatalom tudósaival, hogy minél modernebb hadsereget tudjanak fejleszteni. Visszatérve a Bibliához az a tapasztalat, hogy Jézus nevének segítségül hívása elriasztja ezeket a lényeket.
Helló Paxel! A napokban néztem egy sorozatot, amelynek a neve a Ghost Adventures, vagy magyarul Szellemsztorik és gondoltam csinálhatnál róluk egy videót, mert nekem eléggé hitelesnek tűnik. Válaszod előre is köszi. 😁
Szia Paxel nekem még egy pár hónapja mesélte nekem az apam, hogy amikor meg katona volt egy szobaba volt egy ,,szellemidező" gyerekkel aki mindig szellemtáblát használt. Mindig mondta hogy ,,szellem emeld fel az asztalt". Persze az apam nme hitte el hogy ez igaz es azt gondoltsa hogy csak a lábával mozgatja a szellemidezo az asztalt, de egyszer megnézte es se a keze se a lába nem fogta azt asztal :/
A sziklaszellőzőt gondolom egyszer megépítették, máskor nem a bunkerrel együtt? 12:55 még azon is túl látnia kell, 15:15 üvegvágóval is, előre bevágni, 21:50 amennyiben nem ez a lényeg, akkor 22:30-nál miért világít a tábla közepére?
21:49 Szerintem az lehetséges hogy a papírra fényre fluoreszkáló vagy világító anyaggal letl írva/nyomtatva és ahogy rá világítanak szépen lassan az írás is egyre fényesebb lesz és ezért nem látszik egy idő után !
A hiba a mátrixban résznél ugyanaz történik mint az utolsóban. Szögek, fény, tükrözôdés. Amikor a kamerás ember áll, a -szerintem irattartóban levô papírra nyomtatott - táblára pont rávilágítanak. Aztán amikor kevesebb fényt kap akkor homályos ( ugyanabból a szögbôl mint elôtte) És a végén megint telibe kapja a fényt, viszont a kamerás ember leguggol és az irattartó abból a szögbôl inkább a fényt türközi. Nekem ez a tippem. A felgyújtom a házat miért lett "hiteles" hogyha mint említetted, a hölgy kisfia mozgatta a széket? Ezt nem értettem. A lillafüredi szellôzôs történet nagyon sok sebbôl vérzik. Lillafüred egy elég népszerû hely, sokan járnak oda. Simán esélyes hogy a szellôzô környékén megy a sátány vagy valami ösvény és onnan jött a hang...valaki beszélt. Érdekes, hogy elôtte senki nem volt rosszul, de amint közölted velük hogy hallottál valamit, ráharaptak. Azonnal jöttek a sztorik. Egy olyan papírt pedig bárki képes írni. A telefonszám még igazi is lehet. Az aláírást is simán meg lehet oldani.
22:50 A jelenség oka a kamerában van!! Az éjjel látó kameráknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy a látó szög szélén már halványodnak a dolgok! (Mert a piros fény miatt lát az éjjel látó kamera és mivel LED szúró fényt ad ezért a kamera szélén már nincs intenzív fény ahhoz hogy ott tiszta képet adjon!) Plussz, és ez a fő oka az eltűnés nek hogy a még egy lámpával is meg világítja a lapot ami laminalva van és nagyon vissza veri a fényt! Az elején azért látszik mert még volt a fókusz és fény arányok! És nem mozgatta annyira a kamerát !🤣 (Az én kamerám ugyan ezt csinálja semmi extra)
Nem hiszem el a Taxis csávó storiát .De az illető jobb oldalról szállt be a kocsiba akkor vagy az ajtó mellett ült vagy közepén miért is mászna át a túloldra ? A ott ült akkor egy felnőtt embert látni kell a középső tükörből .
Ha jól láttam az egy laminált papír volt a "hiba a mátrixban" résznél és tekintve hogy változott a fény esési szöge a papírra úgy a fólia torzította a visszaverődést
??? Ez a sorozat 2-3 hónaponként szokott 1 rész lenni és most pedig 1 hónapban már a második. Ennek nagyon örülök.
Egyik legjobb sorozat, öröm nézni ahogy Paxel saját szakmai tudását használva kielemzi nekünk a paranormális videókat! Olyan részletekre mutat rá, ami fel se tűnne alapból.
én el bírnám viselni a havi 2 részt 😎🥰😊
a legjobb sorozat a csatornán😎😊
Jó lenne 🙂
Sok taxiban 2 középső tükör van 1 a forgalom, 1 az utasok figyelésére ( rengeteget utaztam taxival)
A börtönös felirat laminálva van és ráadásul az egy éjjellátó szűrővel és egy infra lámpával felszerelt kamera az operatőr kezében. Mikor a lámpafény és az infra a lap laminált oldalát éri, elvakítja a digitális szenzort, illetve csal a színekkel. Kipróbáltam saját biztonsági kamerával: tök jól lehet valós időben mutogatni, hogy üres egy papír, majd megjeleníteni az infra kikapcsolásával a szöveget, mintha akkor került volna elő a síron túlról. Nem kamu videó, csak szokatlan a jelenség.
A "Hiba a mátrixban" nagy valószínűséggel az történik, hogy laminálva van a felirat, a kamera lámpája olyan szögben vetődik rá, hogy a lencse túl sok fényt kap, mint amikor a napba kamerázol, vagy pont, hogy nem kap elég fényt.
Nekem is egyből ez jutott eszembe. Csak akkor látszódott rendesen, amikor a másik zseblámpa olya szögből világótotta meg, hogy nem verte vissza a kamerába a fényt a laminált felület.
Én is erre gondolok 👍
Én is erre gondolok. Élőben már látta hasonló jelenetet.
Egyet értek! Mivel éjszakai módban van a kamera nem tetszik neki, ahogy a laminált lap visszaveri a fényt.
Erre gondoltam először. De a kamera helye, pozíciója, a fények... nincsenek párhuzamban a felirat és a matrica eltűnésével. Az elhalványodást semmilyen változó nem befolyásolja abban a pillanatban.
Nagyon menő az új intro. Látszik, hogy ebben a csatornában rengeteg munka van, minden egyes videó minőségi!
1. A visszapillantó tükörben mind a három hátsó utast látom. (Egy taxiban elég fontos hogy lásd milyen alak ül mögötted)
2. Hiba a matrixban
A papír egy bugyiban van, és a fenytörés/éjjeli felvétel miatt nem látszik rendesen a benne lévő papír
Bennem felmerült hogy egy felnőtt nőt azért nyilván jobban lát az ember a tükörben mint egy gyereket.
Szia Paxel!
A sziklaszellőzős videóban nincs semmi szellem. Mint ahogyan neve is mutatja ez egy szellőző amelyen kereszül olyan gázok is távozhatnak amit szaglással nem érzékelünk, viszont később rosszullétet okozhatnak.
A taxis videóban a taxi mellet guggoló társ nyitja majd zárja az ajtót. A többi már csak színjáték.
A börtönös videóban gyanús, hogy egy szellőzőhöz van kitéve a tábla "Belépés csak saját felelőségre" és nincs eltakarva a nyilás. Viszont létezik olyan tinta ami hőre/időre/fényre eltűnik. Ilyen eszközöket itthon is lehet vásárolni. Itt az utóbbi kettő közül használhatták valamelyiket. Nyilván így hitelesebbnek tűnik a felvétel, mert mindenki szellemet vár és egy rejtett trükk van benne.
De az nem magyarázza meg a hangokat...
nem kell mindig az ellenervet keresni, egyszer el lehet fogadni valamit ugy ahogy van. mindig belemagyarazni, okoskodni hogy ezert meg azert tortent ez meg az, folosleges. nem voltal ott, nem tudhatod ilyen pontosan
A szellemutas részt szerintem meg lehetett oldani úgy.hogy valaki fekve felnyúlt az ajtóhoz és kinyitotta,majd fekve maradt és becsukta azt. A taxis keze pont úgy van hogy ne lehessen látni az ajtót:)
Illetve azt felejtsük el, hogy rendszeresen tölt fel videókat, tehát feltételezhetjük, hogy kap pénzt a megtekintések után, és hát mi hozna jó megtekintést ha nem egy szellemes videó?
annyiban viszont nincs igaza Paxelnek, hogy a középső tükörből nem láthatná az utasokat, mert az ő tapasztalata az, hogy nem látja a gyerekét. az én kocsimban sokszor ülnek hátul ketten-hárman, vagy egy valaki. mindig látom őket teljesen.
@@daviddenes4514 általában mindig a pénz vagy a hírnév áll az ilyesfajta ,,szellemvideók" elkeszítése mögött;)
@@Wecycle100meg a tükröt lehet forgatni meg állítani, ahogy akarod és akkor látod ki ül hátul. Csak egy szemmozdítás kell hozzá.
Vagy a kamera számára nem volt látható, és ott ült mögötte, csak megvolt szerkesztve, profi módon, Ilyesmi történetet mintha az odaát sorozatban láttam volna :). Ott is fel van dolgozva a történet. A 2:16résznyi videónál én arra a helyre hangrögzítőket vinnék egy napra, majd hogy gond ne legyen vissza jönnék érte estefele, ennyi, Színte tuti, hogy rögzítene valamit. De csak egy tipp. Azt a helyet körbe kellene táblázni.
Nincs jobb egy hétvégi Paxel videónál!❤❤
De van!
Ha az asszonyod mellé a kedvenckajádat csinálta!!!❤
Na az a tökéletesség!❤☠️👽🌧️
😂
Ráadásul hiteles vagy kamu
Ooooo, ezazzzzz!!! Imádom ezt a sorozatot! Köszi Paxel!❤
Nagyon meglepődtem amikor jelezte a youtube nekem hogy újabb részt raktál fel ebből a sorozatból mivel nem szokott ilyen rendszerességgel lenni viszont nagyon örülök neki mert ez a kedvenc sorozatom tőled és remélem hasonló gyakorisággal lesznek részek belőle ❤❤❤
Szia Paxel!
Egy saját sztori nem hittem a szellemekben de történ egy olyan dolog hogy, azóta hiszek! A történet 20 éve történt a kisfiam 5 éves volt a szüleimnél laktunk és konyhán vacsorázva nagy orditás és sikoltozás a szoba felöl és a fiam remegve,sirva fut ki és mondja ott van egy bácsi a szobába. Futok oda de sehol senki viszem oda a fiam de az keservesen sirva mondja nemlátod apa ott áll a függönynél! Persze én se és a család többi tagja se látott semmit! De a fiamat nem lehetett megnyugtatni. Csak másnap mondta hogy, már nincs ott. Vannak dolgok amiket nem értünk de ez a dolog nagy benyomást tett az egész családra.
Jók a videóid csak igy tovább!
Szia! Csinálnál egy videót Szergej Ponomarenkó-rol hogy mennyire igaz az idöutázasa szerintem érdekes lenne
Pont megakartam nézni a csatornád, van-e új hiteles vagy kamu videó és abban a pillanatban kaptam az értesítést.👌🏼
A börtönös "saját felelősségre" felirat, egy laminált lap.
Amint megváltozik a kamera szöge, a tükröződés elnyomja a szöveget. Ha jobban megnézed, van olyan pillanat, amikor a "kerete" is látszik. (Az A/4-es laptól fél centivel nagyobb rész körben) Ha ebből indulsz ki, logikus.
illetve addig látszik a tábla tartalma rendesen,amíg van zseblámpás megvilágítás is. Mikor az utolsó zseblámpás is kimegy akkor látszik a felirat eltűnésének folyamata is. Valószínűleg az éjjellátó infra fénye is máshogy verődik vissza a laminálásról vagy fóliáról.
És a lámpa fénye is más szögből más erôséggel világítja meg.....
Ugyan ezt szerettem volna kifejteni,de már nincs rá szükség😉✌️🤘
Nem tudok betelni ezekkel a videóiddal! Nagyon kérlek, csinálj még sok ilyet! Ha kell, gyűjtök hozzá Neked alapanyagot ;)
A ,,Felgyújtom a házat" résznél hiteles felirat van a kamu helyett!
Valóban, mert hiteles a felvétel, csak nem paranormális jelenség miatt ...
@@rainbowpainterboy De ha jól emlékszem eddig ilyen nem volt, hogy Hiteles mint felvétel, ja de amúgy Kamu, mint paranormális videó. (talán a táncoló néni)
@Paxel 20:57 Nem jó a felirat. Kamu a videó, nem Hiteles.
Ez az!!❤ majd éjszaka megnézem 👌 ez a legjobb sorozatod Paxi! Várom a kövi részt!❤️
Nagyon tetszett az előadás és a videó, nagyon érdekes volt! Lehetne gyakrabban is ilyen videó!🛸
Köszi, hogy ismét feldolgoztad a történetünk!
Köszönjük ! Nagyon jók ezek a Hiteles vagy Kamu műsorok!
Most nézem hogy már intrója is van?
Csinálja csinálja csak kend ,mi meg nézzük!!
21:15-nél a felvétel olyan mintha egy éjjellátó kamerával készült volna, de nem az.
Szándékosan van így kizöldítve.
Egy rendes éjjellátó kamerát teljesen elvakítana egy ekkora fényerejű lámpa.
Jól látszik az is, hogy nem egy hanem két különböző lámpa csóvája vetül a szövegre.
Ebből az egyik akár UV fény is lehetett.
Márpedig az UV fény sok mindenre alkalmas lehet.
Megfelelő forrás esetén egy festék képes fluoreszkálni és amint a megvilágítás megszűnik akkor el is tűnik.
Ezekből több szín is létezik.
Szia PAXEL
Én egy Hiba a Matrixban videónak nagyon örülnék! Sok ilyen videót láttam mostanság és baromi érdekesek!
A taxi esetében annyit megjegyeznék, hogy, ha nem pont mögéd ül be valaki, akkor látod a középső tükörből. De ha nem gyerekről beszélünk a fejéből még akkor is látsz valamennyit, ha mögéd ül. De tipikusan, ha valaki hátra ül be egy taxiba arról az oldalról, akkor nem fog átmászni a másik oldalra. Legalábbis nem valószínű, max, ha nem ketten szállnak be, vagyis a vezetőnek látnia kell.
Szia Paxel! 13:39 azaz a szellemutas részről szeretnék írni. Nem tudom hány éves a kisfiad, de ebben az esetben nem feltétlen tudok azzal egyetérteni, hogy nem látszik az ember a tükörből. Bevallom én még nem tudom, mert még nincsen jogosítványom. De azt tudom, hogy amikor apukám vezet, és én hátul ülök, mindig látom, hogy belenéz a tükörbe és látom a szemét. Tehát felvettem vele a szemkontaktust. Szóval szerintem valamennyire hiteles. Nem tudom hogyan nyithatták ki a kocsi ajtaját, de a tükrös rész az hihető!
Sziasztok! Én is ezzel kapcsolatban írnék, mivel én meg már vezetek, napi szinten és van hogy viszek is valakit, aki hátra ül, mind a két felnőtt utast váll magasságig a feje búbjátol szoktam látni. Ez szerintem egyéni tükör beállítás preferencia, illetve hogy hogyan ül valaki az ülésben. Pl ha megrogyva ülök, vagy alacsonyabb lennék, akkor lehetséges, hogy csak a homlokát látnám valakinek, vagy csak az orra aljáig látnám őket, de kiegyenesedve háttámlának nyomódva az előbb leírtakat is látom.
@@kembi42 Akkor valószínűleg Paxel kisfia még kisebb. Egy átlag méretű embert lehet csak látni nem egy alacsonyabbat. Kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni Paxel. (ha válaszol)
@@Dorian_597 Hogyha egy 165 magas valakinek látom még a vállát is, az durva saccra is kb 140cm magas valakinek a feje búbja lehet, gyerek utassal pedig nem hiszem, hogy így bánna egy taxis :D
Én is emiatt jöttem le ide a kommentekhez. Naponta vezetek, én is viszek néha utast a hátsó ülésen. A mögöttem ülőt nyilván nem látom, de ha középen vagy a jobb oldalon ül valaki annak simán látom az arcát és a vállát is. Sőt, ha nem ül hátul senki nem csak a fejtámlát, de a hátsó ülés tetejét is látom. Nyilván nem egyforma minden autó és a sofőr magasságától is függ, hogy hogyan állítja be a tükröt és az ülés magasságát, de eddig minden autómban ugyanez volt a helyzet. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy hiteles lenne a felvétel.
Nagyon jó videók ismét. 👍 De vajon miért kell ezt nekem pont éjszaka, vezetés közben hallgatnom? 🤔🤔😂😂😂😂😂
Lehetne több ilyen vagy hasonló videóid. Régóta követlek nagyon jó videókat csinálsz így tovább👏
A “hiba a mátrixban” videóban szerintem szimplán az éjszakai kamera és a hozzá tartozó infra+lámpa kombinációja a laminált felületen mert én halványan de folyamat látom a figurákat ahogy változik a rá vetülő fény úgy változik a felirat láthatósága is 😊
Hát az Urbex Hungary sztorijától engem is kirázott a hideg. Nem gondoltam, hogy ilyen tragikus történetek kapcsolódnak hozzá. De legalább nem kell attól tartani, hogy én is odamegyek, van a közelben is szellemjárta hely.
Néhányan értékelték már azt a videót és többen állították róla, hogy valószínűleg hiteles. Saját meggyőződésem szerint is hiteles. A róla szóló története is kemény.
Helló!
Csinálhatnál egy videót az Apollo-20 küldetésről és az E.B.E Mona Lisa-ról. Arról mi a véleményed?
Ahoy! A 1:59 résznél kezdődő videónál én direkt kimennék és hangrögzítőket helyeznék el, majd ott hagynám és délután visszamennék értük, hogy ne legyen baj, Egyébként oda táblákat kéne kiszórni hogy saját felelősségre, egyébként tilos. Biztos hogy rögzítene valamit. Like.
A taxis szerintem kamu. Ha valaki kint guggol, akkor simán tudja nyitni-csukni a kocsiajtót feltűnés nélkül.
A másik, hogy egy időben sokat jártam taxival, de még soha nem találkoztam olyannal, aki ne kezdett el volna egyből beszélni ahogy beültem. Nekem furcsa, hogy se nem köszönt az ,,utasnak", se nem pontosított a címen, satöbbi. Teljesen néma volt addig a pontig amíg fel nem fedezte, hogy eltűnt.
Paxel, a taxisok szoktak kiegészítő belső visszapillantó tükröt használni hogy lássák mi történik a hátsó ülésen, a kamu székmozgatósra meg gyanítom véletlenül hiteles cimkét raktál.
a székmozgatásnál a hiteles az nem azt jelenti, hogy egy szellem mozgatta, hanem hogy mozgott
Nem értem én sem miért hiteles. Kicsit félreérthető , és szerintem nem csak nekünk ha nem sok embernek. Mert számomra akkor hiteles egy videó , (Pláne , h tudjuk Paxel ez irányban tevékenykedik), ha van valami paranormális tevékenység egy felvételen...Akkor ezzel az erővel a taxis is hiteles, hiszen ott is tudjuk valaki más nyitja-csukja az ajtót :O
Igen, de mégsem :) A taxis színészkedett ezért kamu, míg a csajt a gyereke viccelte meg a székmozgatással, ezért hiteles. Kétlem, hogy ez az anyuka akkora színészi tálentum, hogy ezt így eltudta volna játszani, mert ha igen akkor "the award goes to gaura".
Pont annyira volt hiteles, mint a reklamok, amelyeket elfogadott a no, aztan a gyerekekkel csinaltatta meg, mert majd ugy nezni fogjak... Pofatlansag volt nem ki mondani, hogy kamu
A felgyújtom a házat résznél eszembe jutott mikor én is kicsi voltam, 6 éves körül, A konyhában álltam és rá láttam szembe a fürdő szobára, a kéz mosó alatt volt egy vödör és nappal volt, az meg arrébb csúszott magától. Na most gondolhatjátok, hogy alig bírtam szólni Apumnak, aki ott volt nem messze tőlem, nézte a tv-t egy másik szobában.
És nem, nem volt damil, egyszerűen magától arrébb csúszott a vödör, mint mikor kicsit bele rugsz, vagy odébb húzod.
Ő azzal magyarázta, hogy biztos meg mozdult kicsit a föld és attól volt ez.
Nagyon nem hittem el
A "nem mozgó repülők"-re nekem is van egy sztorim. Még általánosba jártam mikor utaztam a buszon hazafelé amikor az ablakban láttam egy repülőt, ami állt.
Gondoltam, hogy biztos csak ahogy ment a busz úgy láttam, hogy nem megy... Vagy nem tudom. Aztán pár nappal később az osztálytársaim mesélték, hogy ők is láttak egy ilyet és mesélte mindenki aki buszos, hogy látott egy repülőt ami nem mozgott csak állt egy helyben.
Nem tudom van e köze hozzá, de elég alacsonyan " állt" a repülő amit én láttam. Voltam Pesten, tudom, hogy ott milyen alacsonyan szállnak de én egy kisfaluban lakom és nem ezt szoktuk meg szóval nem is értem.
Én kb. 1 hónapja láttam szintén csak "lebegő" mozdulatlan utasszállítót Pesten, az Örs vezér tér felett. Egy Wizz Air gép volt. Nem volt túl magasan, nem akartam hinni a szememnek, amikor elmeséltem, mindenki hülyének nézett.
Laggolt a repülő xd
@@viktoria0325Azt mi is láttuk és nagyon félelmetes érthetetlen volt...
@@Renata-pf9dq nyílván 😅
én nagyon várom a többi érdekes témákat,videokat,pl ,a lilla füredi és az ilyen hasonló érdekeségeket.
5:48 Thanos csettintett. 😆
13:36-nál azt mondtad, hogy 'kisfiam'? Van fiad?
Az első am kamu ambuláns lap!!! Szerintem
Szia Paxel! A taxis vidihez: Amikor a fiam még ülésben utazott, picike volt, mindig úgy állítottam a visszapillantót, hogy lássak ki hátra, de lássam őt is. Tekintettel arra, hogy felnőtteket szokott szállítani, úgy mégkönnyebb ezt a szöget elkapni a tükörrel, simán lehet, hogy neki is így van állítva. Nekem az ajtó kinyitása gyanús... ha jobban megnézed, az önműködőnek tűnik. És biztos vagyok benne, ezt ezt a funkciót utólag is be lehet építeni - amit szerintem meg is tett a srác. Mesteri alakítás egyébként.
Végre erre vártam nincs is jobb mint egy Paxel video❤
Egy tökéletes vasárnap estéhez egy tökéletes videó kell, és egy új hiteles vagy kamu résszel ez ki is van pipálva
Köszönöm a kitartásod!Az elemzést.
Csak egy kérdésem lenne a sok sok túlvilág kutatónak.
Biztos hogy jó másolni ami, és elhitettni ami ???
A halál ténye és annak körülménye borzasztó.Nem kívánom senkinek a temetés érzését és a gyászt!
Túl sok embert láttam elmenni!
Azt mondják élj bátran és szeliden!
Én azt mondom ahogy akartok, de ha sötétben vagytok,vagy a csűrben pakoltok!!
HüüüüüüüHúúúúúúúúúú
Vicc
Az első videónál nem képzelhető az el, hogy valamilyen gáz vagy szén-monoxid szivárgás lehet a területen? Ez megmagyarázná a rosszuléteket, azonban a hangokra nem tudom magyarázatot adni. Vagyis de. Lehet, hogy valamilyen marketing része vagy egy közös videó készül majd az urbexes srácokkal és ez egy promó anyag, egyfajta teaser trailer? :D
Csak ismételmi tudom magamat: nem szeretném kijelenteni, hogy szellemek márpedig nincsennek de ha egy ilyen ügyben ki kellene menni szakembereknek és kizázni minden más esetet mint például rádióhullámok, magas frekvenciás hangok, sugárzás, kémia vagy biológiai veszély stb. És még egyszer nem akarom kijelenteni, hogy szellemek nincsennek mert se a létezésüket se a nem létezésüket nem tudom bizonyítani. Ami biztos az az, hogy ha most megegyezünk abban, hogy szellemek voltak és 20 év múlva meg kiderül, hogy van tudományos magyarázat akkor mindenki csak röhögni fog a szellem hívőkön.
Szia. A szellemutas videóhoz csak annyit hogy a kocsiba nekem is egy szélesített középső tükör van és tökéletesen látszik benne a hàtulülő
Az intro nagyon király! (természetesen a tartalmak is :))
köszönöm hogy ennyit foglalkozol egy videó keszitesevel es megint hoztal egyet ❤
Minél több rész legyen ebből a sorozatból!!
Felirat eltünése a papírról:
-speciális tinta, talán uv-fény reagens
És pont este nézem ❤😂😂🎉
A "hiba a mátrixban" résznél magyarázatot nem tudok, de érdekes, hogy kezd elhalványulni a tábla, majd mikor az utolsó srác átmegy előtte (pl 22:52-nél) élesebben bukkan ki a táblai, mint mielőtt el lett takarva.
Én csak annyit szertnék hozzá szólni, hogy nekem egy Suzuki Swiftem van, ha egy felnőtt személy ül a jobb hátsó ülésen, én látom a fejét a tükörben. Véleményem szerint autó kérdése a dolog.
Nagyon jó lett az intro ❤ imádom ezt a sorozatot
Remélem lessz még ilyen mert imádom ezt a sorozatot
A hiba a mátrixban résznél van pár képkocka ahogy áll a levegőben egy repülő... az mitől lehet?
A multkor láttam ilyet élőben, alig hittem a szememnek.
A taxisok fel szoktak rakni egy széles tükröt a meglévő tükörre. Lehet, hogy ő is ilyet használ pont azért, hogy rálásson az utasokra. Király a vidi🤜🤛
Kedves Paxel! A Hiba a mátrixban résznél az én véleményem szerint azért nem látszodik a papiron a felirat,mivel a papir levan laminálva és a kameraszög illetve a zseblámpa fénye úgy esik a papírlapra hogy azon nem látszik a szöveg.Én erre gondoltam!
Jöhet a 7 - dik rész Paxel!!⭐⭐⭐⭐
Szia
jelentkezni szerettem volna a Fekete terem facebook csoportodba de el lettem utasítva, mivel nincs profilképem.
Kérdés, miért kell profilképemnek lennie, ahhoz hogy bekerüljek egy csoportba? mellesleg a 10 valahány ezer tagból fixen vannak olyan emberek akiknek szintén nincs képük, ők hogy kerültek be a csoportba?
Szerintem ezt a dolgot el kéne törölni a jelentkezésnél mert biztos vannak olyan emberek akik szeretnének a csoport tagjai lenni de nem tehetik mert nincs profilképük, mint az én esetemben és nem is szándékozok képet feltölteni. Remélem nem feleslegesen írtam le ezt a szöveget...
Szellemutashoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ha a középső visszapillantóba belenéz az ember, ha teljesen nem is, de azt látja, hogy melyik oldalon ül az utas az autóban. Legalábbis én hátranézek, ha nem is a szemébe tudok nézni a hátul ülőnek, de látom, hogy ott ül. Lehet ez esetben is a taxisofőrnek az tűnt fel, hogy még csak a vállát / sziluettjét sem látta az utasnak, ezen lepődött meg.
Úgy vártam már 😊 mindig azt lesem hátha van. Paxel video😂❤
Én megnéznék egy véleményt az Ufos videóról Peruban?Vagy Mexicóban történt videó alapján. Az jobban érdekelne.
50 év körüli fiatalember? Az milyen?
Szia Paxel!A hiba a mátrixban résznél szerintem egy olyan feliratot használtak amire ha rávilágítanak akkor eltűnik.Nem tudom hogy van-e ilyen tényleg de gyanús hogy 2-szer direkt megvilágítják a feliratot.Ha válaszolnál azt megköszönném mert kíváncsi vagyok mit gondolsz.Btw. jó lett a videó.
Paxel,
A szellem utas videó szerintem se hiteles, de nem a visszapillantó miatt hiszen azt úgy állítod ahogy jó neked. Én is hordom sokat a 3 éves kislányom születése óta és épp miatta van úgy állítva a belső tükör, hogy lássam nem kell hozzá hatra fordulnom egyáltalán. Emelett látom a mögöttem haladó kocsit is. Inkább szerintem azt az ajtót kívülről nyitották zárták. A srác színészi munkája viszont nem volt rossz, de elég hiteles sem.
Szellemutas részhez fűznek hozzá pár sort.
Minden nap taxival megyek dolgozni..
Es amit eszre vettem hogy a taxisok mindmind a középső tukrot az utasok felé iranyutjak hogy lassak őket.. főleg akik este mennek .. ez annak köszönhető gondolom hog lassak ha esetleg valaki rosszul lesz vagy rossz esetbe hanynia kell.. vagy akár biztonsagi okokbol is.. vagy akár kommunikáció miatt hogy tudjak tartani a szemkontaktust..
Ez csak egy észrevétel igy nalam a minden napokba amit gondoltam hozzá fuzok
Szia Paxel!
Csinálhatnál egy videót a Gótokról, mert elég sok misztika van a történelembe róluk valjuk be.
A hiba mátrixban lévő résznél, inkább a kamera zómolására gyanakszom.Mert nagyon sokszor csinálja nekem is a kamerám, akár a telefonom vagy kézi kamerám hogy nem mindig azt a területet élesíti amit én szeretnék.Viszont egy kis módosítgatásokkal összejön, és a körülötte lévő részeket homályosabban hagyja.
Szia Paxel, esetleg csinaltal Einstein 4 dimenzios elmeleterol videot?
Szia Paxel! A taxis videoban észrevettem egy visszatükröződést a srácnak az órájában mikor az ajtó becsukódik. Nemtudom hogy ez magyarázat lehet e valamire.
Nem lehet hogy infrakamerával vették fel a 'Hiba a mátrixban' szereplő feliratot? Azaz éjjellátó kamera, és csak addig látszódott a felirat, amíg a zseblámpával világítottak rá. Azokban a logok sem szoktak látszódni. Nekem ez a tippem úgymond.
21:01 erre a repülőgép megáll az égen jelenségre valaki logikus magyarázat? Többször láttam már ilyet
Hiba a mátrixban szinte biztos hogy csak a kamera fénye miatt látszódik így! Laminálva van. De talán te is tudnád reprodukálni, majdnem hasonló környezetben szerintem. Vagy annyira profi már. ❤
Napi 3 videó is kevés lenne. Így tovább és ha időd engedi, jöhetne hetente egy 😅
Az ajtó a jobb oldalon nyílt ki. Miért ült volna a vezető mögé a bal oldalra? Én mindig oda ülök le ahol nyitom az ajtót... Az anyós mögötti ülés viszont látszik a visszapillantóból, illetve perifériából is jobban érzékelhető rész. A taxisok tükre nézd meg egyszer... Mindig rád lát... 🤷♂️
Nem mögé ültek a taxisnak hanem az anyósülés mögé. Amit viszont tökéletesen látni a belső visszapillantóból.
az első videót már nagyon rég elemezted
Legyen ilyen mátrixos video!!!! Hajrá paxel nagyon jó vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ne toljuk már túl ezt a szikla szellőzés dolgot . Nyáron voltam ott. Az égvilágon semmi sem történt . Semmi extra . Sikerült is lejutni ...és az égvilágon nincs ott semmi. Csak szag !😂
Nemtudom pontosan milyen autód van, vagy a kisfiad éppen milyen magas, de én speciel látom, hogyha valamelyik haverom a jobb hátsó ülésen ül (egy volkswagen polo-ról, és 175-180 magas emberekről beszélek, csak a miheztartás végett). De a taxisofőr esetében nekem az szúrt szemet, hogy a beltéri világítás, és az esti sötét miatt szerintem bárki csak szimplán kinyithatta, és becsukhatta az ajtót.
Üdv.A mozgó székes videónál a kisgyerkőc alatt is van valami kis mozgás egy pillanatra.lehet már más is észre vette. 😊
Olyan érzésem van hogy már láttam ezt a videót és pedig 2 órája jött ki.
13:12 sok autóban van egy nagyobb látószögű tükör(görbe tükör), az én apukám Daciájában is van egy. Gondolom, hogy a taxisok, vagy uberesek direkt vesznek egy ilyen tükröt oda, hogy lássák hogy mit csinál az utas.
Egy kis vélemény eltérést fogalmaznék meg mégpedig, hogy mostanában egyre több dolgot nem veszel figyelembe... Lehet ez már túl belemagyarázós lesz. a taxis részben is, igenis a visszapillantó tükörből lehet látni a hátsó ülésen tartózkodókat, és ezt én is tapasztalatból írom, és attól nem eltekintve hogy ha megjátszott is a videó, szerintem ilyen jól nem lehet megjátszani egy videót, ilyen arcmimikákat, és rémültséget...
Vissza pillantóból simán láthatod az utast. Sőt sok taxis direkt úgy állítja be a tükröt hogy az utast is lássa.
Egyébként nekem ez hasonlít a japán taxis sztorikra, ahol ugyan ez történt. A 2011-es földrengés és cunami után ezeknek a száma megugrott japánban.
Nem lehet, hogy a hiba a matrixban az egy hőre/ fenyre eltűnő tintával készült valami?
Az éjjellátó kamerában keresd a megoldást csak addig látszik a felirat míg a zseblámpa megvilágítja.
Az első sztorival kapcsolatban beugrott egy hasonló történet. Egy amerikai mélyfúró vállalkozót megbízta a hadsereg hogy egy hegyben fúrjon egy 50-60 méteres lyukat, amely egy földalatti bázis építéshez kellett. Kb. 30-40 méter mélységben a brigád belefúrt egy hatalmas barlangba. Az történet szerint a barlangban sűrű sötétség volt és iszonyú bűz. A munkások megijedtek a barlangból feltörő hangoktól és elmenekültek. A vállalkozás vezetője egy szál pisztollyal leereszkedett a barlangba és több száz emberszerű alakot vélt látni a beszűrődő fényben. Félelemérzet lett rajta úrrá és menekülni kezdett , de még rálőtt az egyik alakra. Azok a lények rárontottak és megnyomorították a lábát. Felhívták a hadsereg parancsnokságát akik a megbízást adták. Oda is küldtek 100-150 különleges kiképzést kapott katonát, akik leereszkedtek a barlangba. Közben eljutott a hír Washingtonba is ahonnan azonnali leállásra adtak utasítást a katonai akciót illetően. Addigra a barlangban levő lények 57 katonával végeztek. Mint kiderült az amerikai vezetés tudott ezeknek lényeknek a létezéséről és már korábban más hasonló identitásokkal felvették a kapcsolatot. A vállalkozó 2 éven keresztül előadásokat tartott a hallgatóságnak a történetről szerte Amerika államaiban még végül nyomtalanul eltűnt. Kik ezek a lények és miért titkolják el a kormányok a létezésüket ? Ezzel kérdéssel kapcsolatban nem lehet megkerülni a Bibliát. Az özönvíz előtti időben Isten angyalai, pontosan 200 lejött a földre és fizikai testet öltöttek. Szexuális kapcsolatot létesítettek emberi nőkkel, amely kapcsolatból született babák már nem emberek voltak. Emberi érzések nélküli, gonosz lényekké váltak akik az emberi faj kipusztítását akarták előidézni. Törekvésüknek a vízözön vetett véget. A vízözön elpusztított minden élőt a földön (8 ember és némi állatállomány kivételével), így ezek a lények is meghaltak. Viszont valami megmaradt utánuk. Egy szellemi létforma mely megőrizte tudatukat és hatalmukat. Ezeket a lényeket nevezi a Biblia gonosz szellemeknek, démonoknak. Csak egy tanács nagy ívben kerüljük a velük való mindenféle kapcsolatot. Miért titkolják a létezésüket a kormányok ? Erre legszívesebben nem is válaszolnák. Ezek a lények gonoszak és a szenvedésből nyernek energiát. Emberek, állatok szenvedésében és halálukban gyönyörködnek. A nagyhatalmak vezetői megengedik nekik, hogy embereket, állatokat raboljanak el, sőt még az is lehet, hogy maga a politikai hatalom raboltat el embereket akiknek a szenvedésén ezek lények kiélhetik vágyaikat. Cserébe technikai vívmányokat osztanak meg a nagyhatalom tudósaival, hogy minél modernebb hadsereget tudjanak fejleszteni. Visszatérve a Bibliához az a tapasztalat, hogy Jézus nevének segítségül hívása elriasztja ezeket a lényeket.
Helló Paxel! A napokban néztem egy sorozatot, amelynek a neve a Ghost Adventures, vagy magyarul Szellemsztorik és gondoltam csinálhatnál róluk egy videót, mert nekem eléggé hitelesnek tűnik. Válaszod előre is köszi. 😁
Ez az intro még mindig jó
Ezek jo videok laci legyen még több tesó
Szia Paxel nekem még egy pár hónapja mesélte nekem az apam, hogy amikor meg katona volt egy szobaba volt egy ,,szellemidező" gyerekkel aki mindig szellemtáblát használt. Mindig mondta hogy ,,szellem emeld fel az asztalt". Persze az apam nme hitte el hogy ez igaz es azt gondoltsa hogy csak a lábával mozgatja a szellemidezo az asztalt, de egyszer megnézte es se a keze se a lába nem fogta azt asztal :/
A sziklaszellőzőt gondolom egyszer megépítették, máskor nem a bunkerrel együtt? 12:55 még azon is túl látnia kell, 15:15 üvegvágóval is, előre bevágni, 21:50 amennyiben nem ez a lényeg, akkor 22:30-nál miért világít a tábla közepére?
21:49 Szerintem az lehetséges hogy a papírra fényre fluoreszkáló vagy világító anyaggal letl írva/nyomtatva és ahogy rá világítanak szépen lassan az írás is egyre fényesebb lesz és ezért nem látszik egy idő után !
A hiba a mátrixban résznél ugyanaz történik mint az utolsóban. Szögek, fény, tükrözôdés. Amikor a kamerás ember áll, a -szerintem irattartóban levô papírra nyomtatott - táblára pont rávilágítanak. Aztán amikor kevesebb fényt kap akkor homályos ( ugyanabból a szögbôl mint elôtte) És a végén megint telibe kapja a fényt, viszont a kamerás ember leguggol és az irattartó abból a szögbôl inkább a fényt türközi. Nekem ez a tippem.
A felgyújtom a házat miért lett "hiteles" hogyha mint említetted, a hölgy kisfia mozgatta a széket? Ezt nem értettem.
A lillafüredi szellôzôs történet nagyon sok sebbôl vérzik. Lillafüred egy elég népszerû hely, sokan járnak oda. Simán esélyes hogy a szellôzô környékén megy a sátány vagy valami ösvény és onnan jött a hang...valaki beszélt.
Érdekes, hogy elôtte senki nem volt rosszul, de amint közölted velük hogy hallottál valamit, ráharaptak. Azonnal jöttek a sztorik.
Egy olyan papírt pedig bárki képes írni. A telefonszám még igazi is lehet. Az aláírást is simán meg lehet oldani.
Szia Paxel csinálhatnál videót a Malajzia mh370-es járatáról. Érdekes téma lenne.
22:50 A jelenség oka a kamerában van!! Az éjjel látó kameráknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy a látó szög szélén már halványodnak a dolgok! (Mert a piros fény miatt lát az éjjel látó kamera és mivel LED szúró fényt ad ezért a kamera szélén már nincs intenzív fény ahhoz hogy ott tiszta képet adjon!) Plussz, és ez a fő oka az eltűnés nek hogy a még egy lámpával is meg világítja a lapot ami laminalva van és nagyon vissza veri a fényt! Az elején azért látszik mert még volt a fókusz és fény arányok! És nem mozgatta annyira a kamerát !🤣 (Az én kamerám ugyan ezt csinálja semmi extra)
Nem hiszem el a Taxis csávó storiát .De az illető jobb oldalról szállt be a kocsiba akkor vagy az ajtó mellett ült vagy közepén miért is mászna át a túloldra ? A ott ült akkor egy felnőtt embert látni kell a középső tükörből .
Ez a mátrixos videó érdekelne engem!