Kedves Paxel.! Csak azért szántam rá magam arra, hogy írják neked, mert szimpatizálok az egyenisegeddel. Az a téma, amit a munkaddal kepviselsz VALÓS, csak teljesen másképp van jelen a látható világban a láthatatlan világ, semhogy filmre vehető legyen .! Engem a saját tapasztalatom és a Biblia vezetett rá az igazságra: de az IGAZSÁG.....” En vagyok az út, az igazság és az élet “ mondja JÉZUS...... Tehát az igazság birtoklasa nem aktivizal sem filmek, sem semmiféle magyarázatra....! De te ezzel a “ divatba jött “ munkával tartod el a családodat és bőven vannak klienseid...! Ezzel nincs is semmi baj: mindig voltak és lesznek az okkultizmusra kíváncsiak és főleg benne turkálók ....! Csakhogyez az út egyenesen a pokolba , elkarhozasra vezet.!!!! A Bibliából tudjuk, hogy a Földön a Sátán- az emberolo az úr, de Jezus legyőzte a kereszten a halálával és feltamadasaval! Az ördög tettei vészesen komolyabbak, mint amit egy emberi “ véges agy képes kitalálni! Ez a videokbol tisztán látható: a kerti szeknek négy lába van, miért- nem emelheti azokat, mint egy kutya???? Miért csúszik? Mert húzza valaki....! Egy eset az en életemből: A szomszedasszonyom. el panaszkodtak, hogy az ot éves kislányával szellemek között élnek és rettegnek, mi több o lefényképezte a szellemet! Hadd nézzem azt a fotót, mondtam , és már hozta is: egy ablakot láttam, szép fehér fuggonnyel, de sehogyse tudtam kivenni a rancokbol semmilyen szellem- alakot! En ezen a képen nem látok a függönyökon kívül semmit ! A szomszédasszony halk sipolorettego hangon mutatott a függöny te :: ott van nem látod? Neki ott volt, nekem nem!!! Ekkor jottem rá, hogy az ördög szórakozik, de nem a tárgyakkal, végy hangokkal, hanem az arra alkalmas emberek agyával!........... csakhogy a szomszéd-asszony 5- éves kislánya a mamaval rettegett!!! Az OKKULT fertőzést felismerve meg kell TAGADNI és JEZUSHOZ menekülni !!!!! Ámen
Köszönjük, hogy feldolgoztad a történetünket. Teljesen igaz, és a mai napig felkavar. Ezen a helyen más is járt hasonlóképpen, utólag beszéltem egy fotóssal.
Az elátkozott babák résznél nagyon egyszerű a megoldás: nem a szék hátuljáról (ahol hadonászik a polccal) mozgatják/emelik meg a széket, hanem az elejéről, az ülő részéről. Felfelé egy damil, aztán a plafonra egy orsó és kész. Milyen érdekes, hogy elől nem hadonászik, mert mindenkinek az a logikus, hogy hátulról meghúzva kell ezt megoldani. :)
Én nem láttam a damilt, de rögtön ez volt az első gondolatom. Akár elöl is hadonászhatott volna, a damil előtt. A baba keze is ez a koncepció. Ezeknek a fajta babáknak nyeklik a kezük. Plusz, miért tartana valaki ilyen parajelenséget okozó babákat, ráadásul kiültetve egy ilyen képtelen helyre :)
Ez nagyon jó! Ami a lillafüredi felvételt illeti, egyértelmű - legalábbis számomra - hogy valóban azt mondják: "Sapka az öregen" - tehát nem szapka, vagy ilyesmi - és tényleg mintha egy kiskamasz fiú hangja lenne, a másik mondat pedig tényleg így szóól: "Meg kell kérjelek titeket, próbáljátok meg". Döbbenetes...
Mindegyik kamu videó ez egyértelmű. A mai világ ezekről szól. Ami a neten vagy a tv- ben látható, az vagy hamis vagy szerkesztett .Az ember meg sajnos el is hiszi amit például a híradóban lát vagy hall.Ami számít az a nézettség meg a bejövő pénz. Vannak akik ettől boldogok. De ettől függetlenül elismerem amit csinálsz, nagyon jók a videók, és teszik a szemléleted is.Csak így tovább.
Hatalmas boldogság fog el amikor meglátok tőled egy új videót ami ilyen téma körű. Azonban szomorú is vagyok egyben mert tudom ,hogy ez a videó sem tart örökké ennek is van eleje és vége is. Imádom ezeket a videókat , az összes videódat imádom nincs olyan amit ne láttam volna minimum 2x. Csak így tovább soha ne hagyd abba ment a tisztelet és egy hatalmas like.
Szervusz Paxel. Remek munkát végeztél az elemzés szempontjából nagyon érdekes volt, és egyben tanulságos is. Én úgy gondolom mindenképpen megéri folytatni ezt a sorozatot.
*Ennek okán ajánlok későbbre több témát is. Az egyik témája az lehetne, hogy: Vajon egy Mátrixban élünk e? A másik téma: A jövőbelátás, jövő megálmodása, illetve megérzések témakör. Végül pedig a paranormális kutatások a hidegháború idejében az USA és a Szovjet oldalon. Olyan kutatások amivel a másik fölé akartak kerekedni. Pl Távolbalátás, jövőbelátás.... stb.*
Én ezt szimplán szellemvilágnak tartanám. De nagyon érdekes amit írtál. Lehetséges, az a gond,hogy nagyon keveset tudunk a dimenziókról. Mert én ezt annak tudom be. Vagyis inkább az,hogy nem nagyon érzékeljük.
@@szolgalatikli9923 *Lényegében a szellemvilág egy másik dimenzió része. Sőt akár az általunk tanult helyek is, mint a menny, pokol, purgatórium... stb is az lehet. Amit mi vallási alapon, és paranormálisnak hiszünk az valójában egy olyan magas tudomány amit se bizonyítani nem tudunk, de érteni se értjük miként lehetséges. Max csak sejtéseink, és elképzeléseink lehetnek, és ebben az esetben is csak a felszínt kapargatjuk. A jövőbelátás maga is szerintem tudományos. Bizonyos emberek agyának egy része antennaként képes befogni dolgokat. Az, hogy ez párhuzamos dimenziók eseményei vagy már előre megtörtént, akár megszerkesztett események az már jó kérdés. Könnyen lehet, hogy minden előre megvan írva, és ezen eseményeket érzékelik. Mint valami visszhangot. Persze az se kizárt, hogy mindannyian valamiféle Mátrixban élünk, és az előre megírt programot egyesek érzékelik amit ők megérzésnek, jövőbelátásnak... stb érzékelnek. Az a gond, hogy sokféle verzió van, de mindegyik mögött lehet valami.*
@@szekereselektra1253 Már régóta olvasgatom a hozzászólásaidat és sok mindenben egyezik a véleményemmel. Jól látod,én is hasonlóan gondolom. Érdekes pl. az a történetem ,hogy voltak olyan események az életemben ,hogy valahogy az Istennek sem akart valami összejönni. Pl. nagyon tetszett egy lány,de mindig közbe jött valami ami meggátolt abban,hogy elhívjam randira. Pl. pont akkor nem dolgozott a munkahelyén ,mert lebetegedett, aztán mikor másodjára szántam el magam valami brutál rossz idő volt jeges eső,vihar. Utána meg el kellett mennie mert a nagymamája meghalt....XD Szóval egyszerűen elgondolkoztam azon,hogy most szopat az élet? Lehet tényleg van sors. Másik eset pl. hogy olyan szerencse ért ami nagyban hozzájárúlt az életem megváltozásához pozitívan. Sok tudós is mondta,hogy több dimenzió létezik akár 10-12 is csak ezeket nem érzékeljük.
@@szolgalatikli9923 *Egyes emberek sorsa eleve el van rendelve. Azon nem lehet vagy csak kismértékben lehet változtatni. Ezért lehet az, hogy egyesek valamilyen külső behatásnak érzékelnek olyan dolgokat, mintha valami vagy valaki vigyázna rájuk. Míg mások sorsa eleve össze van kötve. Így vagy úgy, de az élet mindig összehozza őket bármennyire is távolodjanak el egymástól. Másoknál meg pont az ellenkezője az igaz. Nem tudni, hogy kinek miért jutott az ami. Pl nincs is rosszabb annál mikor tudod, hogy ki a másik feled mégse tudod őt elérni. Rosszabb, mintha keresnéd abban a reményben, hogy egyszer megtalálod.*
érdekes videók voltak ezek,leginkább az a lillafüredi videó ami úgy szintén nagyon meg fogott,hát várom a hasonló többi témát is,de a bibliai témákra is nagyon kíváncsi lennék.köszönöm paxel.
Üdv Paxel és többiek! ) Itt fontos tisztáznom hogy egyetértek a hitelességgel kapcsolatban. Az utolsó videó kamu. De a következő érvvel nem értek egyet: "..jól látszik hogy a készítő akkor indult el amikor rányomott a felvétel gombra.." Úgy gondolom hogy a legracionálisabb döntés egy ilyen helyzetben az ténylegesen az lenne hogy megállsz amíg elindítod a felvételt. Ugyanis hangot hallottál az egyik szobából, amit úgy döntesz hogy megvizsgálsz és ezt nem lehet félvállról venni mert az életedbe kerülhet. Én teljesen biztosra mennék hogy, a szobába lépéstől kezdve nem hagyok ki semmit. Egyébként nagyon megörültem a videónak amikor megláttam! Nagyon szeretem az efféle tartalmakat és köszönök neked mindent!
Nagyon tetszett a videód, igazán érdekes volt! Köszönöm! Az utolsó videóhoz viszont annyit hozzátennék, hogy nem sok olyan ismerőst láttam még, aki mozgásban kezdett el bármilyen videórögzítést is a mobilkészüléke kameráján. Ilyenkor mintha lefagynának, egy rögzült helyzetből indulnak. Mintha várnák a fókuszt, stb. Ugyanilyen érthetetlen számomra, hogy sok embernek meg kell állnia, hogy felvegye a telefont (itt inkább arra gondolok, hogy jobbra húzza az ujját). Szóval számomra gyanúsnak gyanús, de az életből vett példák alapján mégis valamilyen szinten hétköznapi.
Igen, a fogadjatok szó tisztán hallható, a be már nem mert a felvétel készítője is épp akkor szólal meg, de nagy valószínűséggel azt mondja. Amúgy a sapkás mondatnál meg tisztán hallható, hogy nem suttogás, hanem mintha rezegne, visszhangos lenne, szerintem simán lehet hogy a szellőző másik oldalán valakik beszélgettek, és elvitte a hangot odáig.
Köszi a videót. Magyarországon szerintem egyedülálló (vagy csak én nem futottam bele több ilyenbe), amit csinálsz. Szellemes, para videókat többen mutatnak be. De kevesen vállalkoznak arra, hogy elemezzék is őket. Csak így tovább! 🙂👍
a "hello"-s résznél a szerkesztőben történő kielemzést hiányoltam, az érvek meggyőzőek ha felületesen nézzük de az utómunkálatokkal megoldható nem? (mi van ha eljátszotta a megijedést, és hanyagul időzítette a hello-t amit pl az egyik ismerőse vett neki fel és erre a kis időbakira fogta rá hogy zajt hallott)
Én személy szerint imádom a videóid, mind meg is nézem, de ezek a szellem videók sose tartoztak a kedvenc műfajaim közé. Először meg se akartam nézni, mert alapból sem hiszek a szellemekbe. Aztán egye fene, ha már Paxeles akkor csak is jó lehet, úgy voltam vele. Igazam lett. Nagy jó volt, és ha újabb ilyen jön ki én is adnám 😁👌
Átmentél valódi bizonyítékos videókkal újféle rejtélyes igazságok műsort vezetni, Paxel? :D Megjegyzem, jó videókkal állsz elől, s az érveid is helytállóak szinte minden esetben. Nem lenne mit elleneznék! Így tovább, jól csinálod!
Simán jöhet még! ;) Viszont nekem a 'hello'-s volt kamu amiatt, mert tökéletesen tudja pl.egy varjú is ezt mondani. Saját felvételem van róla. Mivel erdőben van, ahol lehet hangutánzó madár is, így szerintem ez az egyszerű magyarázata.
Hát én nem tartom magam egy félős gyereknek sőt így 35 évesen mindent IS láttam már a neten ami szellem videó , de ez a hang amit a Magyar srácok felvettek Füreden ez iszonyat durva! A szőr felállt a kezemen miközben hallgattam! Nagyon para! Amúgy ismét remek kitűnő munkát végeztél Paxel mint mindig! Csak így tovább sok ilyet még 🙂
Üdv! Előrebocsátom, hogy nem vagyok jártas a szellemes témában és őszintén szólva, szkeptikus vagyok de érdekelne pár dolog: Elsősorban, a szellemek miként tudnak hangot kiadni? Mármint szavakat formálni, ha nincs tüdejük, nyelvük, hangszálaik? Hogyan? Másodsorban, ha tudnak tárgyakat dobálni, széket tologatni, akkor miért nem közölnek egyértelmű üzenetet? Mi értelme annak, hogy lakberendezősdit játszanak? Vagy halálunk után is annyi értelmetlen dolgot csinálunk mint életünkben? Nem kötekedni szeretnék, csak tényleg érdekel.
Számomra a második videó nagyon para volt, méghozzá azért, mert én is jártam már így korábban. Valaki egy este a nevemen szólított amikor egyedül voltam otthon. Hangos, és jól érthető volt, mintha mellettem állna az illető. Persze nagyon megijedtem, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Egyrészt még kamasz voltam, másrészt azt gondoltam, hogy csak az agyam játszik velem.
🥶🥶🥶🥶🥶🥶 ilyen velem is történt, de szerencsére nem otthon, hanem a templomban, ahová gyakorolni jártam (orgonálok 25 éve) 🥶🥶🥶 mindig tök egyedül voltam, tehát más emberek kizárhatók a történetből 🥶 ez többször is megtörtént, 3.alkalommal megkérdeztem, mit akar, de sose mondta meg. 🥶
Az elátkozott babák videóban 27:46-nál látszik a damil, ami az asztal árnyéka fölött jól kivehető. Az ágy alatt abban a síkban ahol a damil húzódik valami látható is szerintem egy csiga, viszont az általad bemutatott másik videóban már nincs az ágy alatt.
Blair witch projekt utóérzet a videók zöme, egyedül a pisilni kimenni akaró hajléktalan bácsi tűnt hitelesnek. Amúgy gratula a videóért, végre deduktív konzekvenciákat hallhatunk!
Sokszor hallgattam. Csukott szemmel, fülhallgatóval. Számítógépen, ipaden, telefonon és ezt hallottam ki belőle: "meg kell kérjelek titeket, forduljatok meg"
Rettenet jók a videóid, főleg ezek, de sok benne a megmagyarázható rész. Mármint a bemutatott videókban. Van ami ellég jó, de vannak olyan hülyeségek, hogy az fáj. Egy tipp! Amit irtam itt lejebb, azt figyeld! A szellem nem mutatkozik meg csak úgy. Tehát a leghitelesebb rekació egy szellemre, a hellós nő a veidóban, az értetlenkedő, és a be nem állitott videókamerák. Sőt a hangok sokszor jobbak, csak legyen tényleg megbiztahó! A Hangokban van az igazi szellemes videó! ; ) Én ezt aláirom! De főleg nem a tárgyak mozgásában! XD
Most elinditok egy felvételt, de lehet nem lesz belőle semmi sem. Ezt már próbáltam, ha felvétel készül nem lesz semmi sem! : ( Pedig az én haganyagom 2-3 perces is lehet, és folyamat hallani minden mozzanatot. De max heti egyszer! : (
Tisztán a végét nem lehet hallani, mindenki mást hall, mivel a részletekből mindenki más szót rak össze. Nagyon érdekes az egész, mivel nem mindegy, hogy mit mond a végén. Nem lehet tudni hogy "barátságos", vagy "barátságtalan" szellemről van szó.
10:00 én nagyon rég ismerem ezt a videót, és amikor legelőször hallgattam könnyezni kezdtem, pedig ez rám nem vall, és be kell vallanom azóta félek ha valaki sutog… pedig nagy franc vagyok mert szeretem ijezgetno olykor olykor a barátaimat Ti mit gondoltok erről a kettő sutogásrol? Belőletek mit váltót ki HA ki váltót valamit?
Habár füles nélkül nézem, mert épp nem vagyok otthon, de a lillafüredinél én is elsőre egy kamasz fiú hangját hallottam, csak úgy hogy "van sapka az öregen?". A második számomra kevésbé érthető -legalábbis füles nélkül- viszont az meg inkább egy női hangnak tűnik. Mindenképp meghallgatom majd fülhallgatóval is. Én ettől így videón keresztül nem borzongok, de odamenni lehet, hogy nem mernék :) Nagyon szeretem ezt a sorozatot, remélem lesz még sok része!
Szia Paxel, nagyon jók ezek a "hiteles vagy kamu " Videók ,csak már régen nem készítettél új részt, jó volna ,mert szerintem sokan velem együtt szeretik ezeket
Paxel gratula a videókhoz, annyit hozzá tennék, családommal is történtek dolgot, és ha van valami a házba, a legegyzserubb ha egy papot felkerestek, ugyan is egy úgy nevezett fénykaput kinyitnak ahol átmehetnek az itt ragadt lelkek, de utána nyilván bezárják, nálunk végig ment a házon a pap és szentelt vízzel végig frocskolt mindent, azóta nem történt semmi sem, fontos: kisbaba ágyat tükör elé nem rakni, szellemes dolgokat nem nézni mert bevonzátok, de egy temetésről is veletek jöhet valamelyik lélek, bárhonnan, nálunk 4 szellem volt, a mama és a papa és 2 idegen, de már elmentek. Ha érdekel téged vagy valakit részletesebben akkor szóljatok
Szia Laci! Szeretném hogy a lilafüredi esetről aki elhunyt arrol bőveben beszélnél egy mási külön videoban mert elég érdekesnek tűnik, szerintem mások is értékelnék és érdekesnek találnák. Köszönöm, további szép napot/estét kyvánok!
2:20 szerintem nincs vágás, ez a ratyi kamera nem tudja követni a gyors mozgásokat, látszik a nő mozgásán is, hogy "szellemképes". de ettől még jah, a szék tényleg olyan mintha húznák. Király videó volt, voltak azért para részek :D
van egy felvétel, érdekel a véleményed, mert nem egy különösen nehezen megcsinálható, de engem ami ritkaság a hangulata, attól kirázott a hideg, nos bevallom, audió-vizuális művészetekből csináltam a maszter vizsgát újvidéken, elnézést a csupa kishangért, helyesírási hibákért, de sajna joghurt ömlött a tasztatúrámra, s egyáltalán örülök,hogy írhatok...nos a felvételt szerintem láttad, egy temetőben, ráadásul nappal történt a felvétel, de én 50 évesen, komoly akadémiával a hátam mögött, féltem. egy baba van, de baba-baba a sír sarkára ültetve, mozdulatlan, aki a kamerát irányítja sem akar rohanni, álszuszogást produkálni, körbeveszi a babát ami semmi mást nem tesz, csak követ a tekintetével...sajna nem jegyeztem meg a csatornát s ezért kellett ilyen részletesen leírnom, szerintem lehet, hogy láttad is. mivel én nem oly nagyon értek a digitális vizualizációhoz, rettenetesen érdekel a véleményed...előre is köszönöm, délvidékről, szabadkáról, p.fecó p.s. nos ne gondold, hogy idióta vagyok, mert egyben pont az audió-vizuális művészetekből szereztem maszteri rangot, de nyilván tudod, hogy mennyi mindent takar ez az ág, én még a klasszikus mozifilmek vágásából, s a színházi rendezés miatt a tér megvilágítása volt a témám egészen a glob színháztól-napjainkig...
Második felvételhez egy gondolat. Ugyan Paxel azt említetted, hogy te nem hallottál hangot amitől a készítő megijjedhetett. Azonban vegyük figyelembe, hogy attól még hogy a mobil eszköz (vélhetően telefon) nem rőgzített hangot, az ott a helyszínen hallható lehetett. Nappal van a felvételen, sok a háttérzaj, zajos a videó. Másik dolog a telefonok mikrofonjai. Nem sok eszköz képes egyszerre rőgzíten az előtted és mögötted történő hangokat (akár neszeket) jó minőségben, cinematic módban. (Erre az első képes eszköz, a Samsung Note 20 készüléke volt.)
Csomó mindent meg lehet magyarázni tudományoasn, de néha, mégegyszer mondom: NÉHA! (Tehát általában nem). Néha valahogy félelem, és rossz érzés fog el, ha a lakásban sötétben kell végigmenjek, hogy ne ébresszek fel másokat. Egyébként lehet hogy a kimerültségnek és fáradtságnak a jele, de múltkor egy éjjeli tescozás során, egyszercsak leesett 2 becsomagolt műanyag ásványvizes palack mögöttem, lenéztem, felvettem. Gondoltam: biztos a szélére volt pakolva, és eddig bírta, dolgoztak a fizika törvényei, ezért esett le. Aha, csak utána azt éreztem, hogy valami végigsimította a bal karomat, úgy hogy KABÁTBAN voltam és a bőrömön éreztem. Mondjuk nem tudtam sokat foglalkozni vele, mert annyira fáradt voltam, szóval csak pár másodpercre lepett meg. Szóval ja, vannak para dolgok, és ez csak 1.. Volt már hogy furcsa fodrozódó fehér valamit láttam ellebegni, lassan, 7-8? másodpercig, majd az oszlop mögött eltűnt.
Jók a videók, de meglep, hogy a hangokkal kapcsolatos videókat hitelesnek tartod. Hangokat a legkönnyebb hamisítani egy videó alá. Egyébként a szellőzős hangok szerintem csak úgy keletkeztek, hogy valahol beszélgettek ketten a távolban és a csőrendszerben terjedt tovább a hangjuk. Véletlenül pont akkor, mikor ott voltak a kamerával a másik végén.
Paxel, a "Szellem van a házamban" résznél, ott a hölgynél is látszik a vágás csak nem annál a momentumnál mikor közelítettél, hanem előtte nyílik ki az ajtó és az ajtó kinyílás pillanatában a hölgy is pillanatok alatt kicsit poziciót változtat
És a széken is látszik a madzag, a másik széken meg érdekes, hogy pont lóg egy kabát, persze, h kevesebb látszódjon a sunyiságból. Ja, és könnyek nélkül sír a bácsi
@Paxel mindig a fokozott lihegést kiveszed h az tuti színészkedés 😂 nem hallottál még engem pánikolni 😅 én sikítoznék mit a horrorfilmen a szőke nő (csak en barna vagyok) ❤❤😅 szeretem a videóid, csak így tovább ❤
Az a "sapka az öregen" szöveg nekem úgy hallatszik, mint ha felvételről szólna. Van neki olyan filmes hangzása. Nem is tudom hogy fogalmazzak, de ettől függetlenül tényleg para. Lehet, hogy csak a visszhang miatt hallom így.
Nagyon szeretem a para videókat,főleg ezeket amin van bizonyítási alap De rettentően félős ember vagyok,főleg hogy az ablakom előtt 10 méterre egy óriási temető van 😃
12:35 Fejhallgatóval olyat is ki lehet venni hogy "Beszopta az örege". Btw ez a Szikla disznó közelébe van volt katonahely ( mi is voltunk ott, de hasonló tapasztalat miatt erősen nem ajánlott)
29:44 nekem pont attól lett ez hiteltelen, mert bizonyítani akarja hogy nincs zsinór. A szék elejére is fel lehet kötve a damil, a plafon felé húzva ugyanígy mozog, és fel se tud dőlni, nem úgy mint mikor hátrafelé húzzák..
Szia. Nekem a babás jelenetben pont az a gyanús, hogy bizonygatni kezd. Mintha csak azért lett volna nála a polc, hogy legyen mivel hadonászni. Nekem fircsa ez a reakció is. Én ha látnám, hogy így billen egy szék, első reakcióm az lenne, hogy visszabillentem, nem az hogy körülötte hadonászok, hogy lám, nincsenek huzalok. Ezt a bűvészek csinálják elterelésként. Ráadásul a szék első része fölé nem hadonászik, pedig ha így billen a szék, azt elől kellet megemelni. De lehet hogy csak én látom rosszul.
18:25 "A sírást nem lehet csak úgy előidézni magunkban" Hááát nem tudom... én például valamiért olyan érzékeny szemekkel jöttem erre a gyönyörű világra hogy egy kissebb szellőtöl is képes vagyok bekönyezzni, nah most ezt a dolgot néha-néha fejlesztgettem (úgymond) és az lett az eredménye hogy akarmikor képes vagyok könnyezni de olyan durvan mint ha nem tudom éltem volna át, közben meg semmi se történt aztán erre még kell egy kis szinjáték és bum, kész a kamu sírás. Őszintén szólva ez a pali nekem nem tűnt úgy mint aki "őszintén" sírt persze lehet hogy tényleg igaz ez az egész 🤷♂️ Ui: Ezt a kamu sírást bárki képes elő hozzni, csak valami nagyon fajdalmasra/rosszra kell gondolni
Jöhetnek még ilyen videók... :) Nekünk is voltak egyébként "poltergeist-élményeink" hónapokon keresztül, egy fővárosi munkásszállón, de sajnos nem készítettünk videót a rendszeres éjszakai eseményekről. Utólag már bánom... :(
Hasonló volt velem - velünk is. Vettem egy szintetizátort és 12óráig zenéltünk beszélgettünk rokonsággal, és én kihúztam a konektorból és magától 10perc múlva bekapcsolt és egy oktávot lenyomtak rajta utána ki kikapcsolt ☝️🧐
9:50 től az a videó az igaz.. Miskolci vagyok, és Lillafüred nincsen messze innen ahol én lakom.. páran is mondták hogy ott van valami..el van átkozva a hely! Úgy hogy nem ajánlom senkinek hogy oda menjen..
A Lillafüred szellőzőnél szerintem nem szellem hangot filmeztek le, én arra tippelnék inkább hogy valami gyerekek voltak ott, talán hajléktalanok, mert ha az eredeti videót megnézzük máskor is hallatszódnak be hangok, például miután követ dobtak le a szellőzőbe utána 5:20 nál hallatszik hogy nevet egy gyerek.
Szia. Laci vagyok. Ha megengeded egy par gondolatot hozza fuuznek ahoz amit 9:45tol elemzunk. Papam banyasz volt. En amit hallok a videoban "üregbe". En egy inkabb idos holgy hangjat hallom Aki "parancsot add" sapka az uregbe. Ugye akkor nem foglalkoztak a ragok, nevelok.... mi mint most nagy okosok 😂 :) csak ennyit szerettem volna hozza fuzni ha megengedet. Tovabbi jo munkat! Udv, szia Laci
Az a hellós nő... nem tudom mit gondoljak, az egész szitu első blikkre nagyon hitelesnek tűnik, épp kiselőadást tart valamiről, aztán hallja hogy mögé lép valaki, és hellózik, erre ő kicsit ijedten megfordul, hátha útban van egy arra járónak az ösvényen, és voilá, nincs ott senki. Csakhogy, ha én lennék ebben a helyzetben, akkor a kamerát tartó kezemet automatikusan leengedném, mielőtt megfordulok, hogy elengedjem a mögöttem lévőt, vagy csak ellépjek előle, mert esetleg az a vadidegen nem feltétlenül szeretné, hogy egyből az arcába toljak egy kamerát és felvegyem. Alapvető udvariasság. És csak akkor emelném fel újra, ha látnám hogy nincs ott senki, és akkor már tényleg le akarnám videózni ezt a furcsa anomáliát. de ő a kamerát tartva fordul ugyanabban a szögben és magasságban tartva. Na és ha tényleg mögötte állt volna valaki? Akkor jól nekiütközött volna a karja a kamerával, amit maga előtt tart. A mozdulatsor arra utal, hogy nagyon is tudta, hogy nem lesz ott senki.
Személyem szerint nem ártana folytatni a sorozatot. Érdekes is, hátborzongató is, na meg elgondolkodtató. Emellé jól megszerkeszted, szóval 100% minőségi tartalom😁
Lehetne egy videó arról hogy Paxel által leghitelesebbnek tartott szellemvideók valaha
Na ez jó ötlet
évenként kéne
adom
Kedves Paxel.! Csak azért szántam rá magam arra, hogy írják neked, mert szimpatizálok az egyenisegeddel. Az a téma, amit a munkaddal kepviselsz VALÓS, csak teljesen másképp van jelen a látható világban a láthatatlan világ, semhogy filmre vehető legyen .! Engem a saját tapasztalatom és a Biblia vezetett rá az igazságra: de az IGAZSÁG.....” En vagyok az út, az igazság és az élet “ mondja JÉZUS...... Tehát az igazság birtoklasa nem aktivizal sem filmek, sem semmiféle magyarázatra....! De te ezzel a “ divatba jött “ munkával tartod el a családodat és bőven vannak klienseid...! Ezzel nincs is semmi baj: mindig voltak és lesznek az okkultizmusra kíváncsiak és főleg benne turkálók ....! Csakhogyez az út egyenesen a pokolba , elkarhozasra vezet.!!!! A Bibliából tudjuk, hogy a Földön a Sátán- az emberolo az úr, de Jezus legyőzte a kereszten a halálával és feltamadasaval! Az ördög tettei vészesen komolyabbak, mint amit egy emberi “ véges agy képes kitalálni! Ez a videokbol tisztán látható: a kerti szeknek négy lába van, miért- nem emelheti azokat, mint egy kutya???? Miért csúszik? Mert húzza valaki....! Egy eset az en életemből: A szomszedasszonyom. el panaszkodtak, hogy az ot éves kislányával szellemek között élnek és rettegnek, mi több o lefényképezte a szellemet! Hadd nézzem azt a fotót, mondtam , és már hozta is: egy ablakot láttam, szép fehér fuggonnyel, de sehogyse tudtam kivenni a rancokbol semmilyen szellem- alakot! En ezen a képen nem látok a függönyökon kívül semmit ! A szomszédasszony halk sipolorettego hangon mutatott a függöny te :: ott van nem látod? Neki ott volt, nekem nem!!! Ekkor jottem rá, hogy az ördög szórakozik, de nem a tárgyakkal, végy hangokkal, hanem az arra alkalmas emberek agyával!........... csakhogy a szomszéd-asszony 5- éves kislánya a mamaval rettegett!!! Az OKKULT fertőzést felismerve meg kell TAGADNI és JEZUSHOZ menekülni !!!!! Ámen
Jöhet
Köszönjük, hogy feldolgoztad a történetünket. Teljesen igaz, és a mai napig felkavar. Ezen a helyen más is járt hasonlóképpen, utólag beszéltem egy fotóssal.
@@martonjuhasz3364 egy biztos, mi nem kreáltuk!
Hol van ez a hely pontosan ?
@@feherdavidlaszlo8818 Miskolc-Lillafüreden...
@@zlidakzoltan7555 azt mindjárt gondoltam ez azon belül hol :D
@@feherdavidlaszlo8818 oda szeretnél menni?
Az elátkozott babák résznél nagyon egyszerű a megoldás: nem a szék hátuljáról (ahol hadonászik a polccal) mozgatják/emelik meg a széket, hanem az elejéről, az ülő részéről. Felfelé egy damil, aztán a plafonra egy orsó és kész. Milyen érdekes, hogy elől nem hadonászik, mert mindenkinek az a logikus, hogy hátulról meghúzva kell ezt megoldani. :)
Pontosan. Nagyon kamuszagú az egész. Plusz épp volt a figuránál egy polc is. 😂
Többször megnéztem és a damil bizony ott van,sőtt csillog is...
@@errordtp Igen, így hirtelen ott volt egy polc :DDD Viszont amúgy az urbex-es srácok videóját konkrétan nem mertem végig nézni...
@@jozanparasztpeti Abban van egy kis misztikum, valóban.
Én nem láttam a damilt, de rögtön ez volt az első gondolatom. Akár elöl is hadonászhatott volna, a damil előtt. A baba keze is ez a koncepció. Ezeknek a fajta babáknak nyeklik a kezük. Plusz, miért tartana valaki ilyen parajelenséget okozó babákat, ráadásul kiültetve egy ilyen képtelen helyre :)
Ez nagyon jó! Ami a lillafüredi felvételt illeti, egyértelmű - legalábbis számomra - hogy valóban azt mondják: "Sapka az öregen" - tehát nem szapka, vagy ilyesmi - és tényleg mintha egy kiskamasz fiú hangja lenne, a másik mondat pedig tényleg így szóól: "Meg kell kérjelek titeket, próbáljátok meg". Döbbenetes...
Meg a szóhasználat nem a mai korra jellemző .
Én pedig pont, hogy egy idősebb ember hangját vélem hallani...
@@Leilaa00 Ez érdekes... Én tényleg kiskamasz hangot hallok, a másiknak meg középkorú nőt. Kb. mint én...
Mindegyik kamu videó ez egyértelmű. A mai világ ezekről szól. Ami a neten vagy a tv- ben látható, az vagy hamis vagy szerkesztett .Az ember meg sajnos el is hiszi amit például a híradóban lát vagy hall.Ami számít az a nézettség meg a bejövő pénz. Vannak akik ettől boldogok. De ettől függetlenül elismerem amit csinálsz, nagyon jók a videók, és teszik a szemléleted is.Csak így tovább.
Hatalmas boldogság fog el amikor meglátok tőled egy új videót ami ilyen téma körű. Azonban szomorú is vagyok egyben mert tudom ,hogy ez a videó sem tart örökké ennek is van eleje és vége is. Imádom ezeket a videókat , az összes videódat imádom nincs olyan amit ne láttam volna minimum 2x. Csak így tovább soha ne hagyd abba ment a tisztelet és egy hatalmas like.
Nagyon köszönöm. Megtisztelsz. Szép napot.
@@PAXEL köszönöm szépen, viszont kívánom ugyan ezt 😃
Szervusz Paxel. Remek munkát végeztél az elemzés szempontjából nagyon érdekes volt, és egyben tanulságos is. Én úgy gondolom mindenképpen megéri folytatni ezt a sorozatot.
*Ennek okán ajánlok későbbre több témát is. Az egyik témája az lehetne, hogy: Vajon egy Mátrixban élünk e? A másik téma: A jövőbelátás, jövő megálmodása, illetve megérzések témakör. Végül pedig a paranormális kutatások a hidegháború idejében az USA és a Szovjet oldalon. Olyan kutatások amivel a másik fölé akartak kerekedni. Pl Távolbalátás, jövőbelátás.... stb.*
Én ezt szimplán szellemvilágnak tartanám. De nagyon érdekes amit írtál. Lehetséges, az a gond,hogy nagyon keveset tudunk a dimenziókról. Mert én ezt annak tudom be. Vagyis inkább az,hogy nem nagyon érzékeljük.
@@szolgalatikli9923 *Lényegében a szellemvilág egy másik dimenzió része. Sőt akár az általunk tanult helyek is, mint a menny, pokol, purgatórium... stb is az lehet. Amit mi vallási alapon, és paranormálisnak hiszünk az valójában egy olyan magas tudomány amit se bizonyítani nem tudunk, de érteni se értjük miként lehetséges. Max csak sejtéseink, és elképzeléseink lehetnek, és ebben az esetben is csak a felszínt kapargatjuk. A jövőbelátás maga is szerintem tudományos. Bizonyos emberek agyának egy része antennaként képes befogni dolgokat. Az, hogy ez párhuzamos dimenziók eseményei vagy már előre megtörtént, akár megszerkesztett események az már jó kérdés. Könnyen lehet, hogy minden előre megvan írva, és ezen eseményeket érzékelik. Mint valami visszhangot. Persze az se kizárt, hogy mindannyian valamiféle Mátrixban élünk, és az előre megírt programot egyesek érzékelik amit ők megérzésnek, jövőbelátásnak... stb érzékelnek. Az a gond, hogy sokféle verzió van, de mindegyik mögött lehet valami.*
@@szekereselektra1253
Már régóta olvasgatom a hozzászólásaidat és sok mindenben egyezik a véleményemmel.
Jól látod,én is hasonlóan gondolom.
Érdekes pl. az a történetem ,hogy voltak olyan események az életemben ,hogy valahogy az Istennek sem akart valami összejönni. Pl. nagyon tetszett egy lány,de mindig közbe jött valami ami meggátolt abban,hogy elhívjam randira. Pl. pont akkor nem dolgozott a munkahelyén ,mert lebetegedett, aztán mikor másodjára szántam el magam valami brutál rossz idő volt jeges eső,vihar.
Utána meg el kellett mennie mert a nagymamája meghalt....XD
Szóval egyszerűen elgondolkoztam azon,hogy most szopat az élet?
Lehet tényleg van sors.
Másik eset pl. hogy olyan szerencse ért ami nagyban hozzájárúlt az életem megváltozásához pozitívan.
Sok tudós is mondta,hogy több dimenzió létezik akár 10-12 is csak ezeket nem érzékeljük.
@@szolgalatikli9923 *Egyes emberek sorsa eleve el van rendelve. Azon nem lehet vagy csak kismértékben lehet változtatni. Ezért lehet az, hogy egyesek valamilyen külső behatásnak érzékelnek olyan dolgokat, mintha valami vagy valaki vigyázna rájuk. Míg mások sorsa eleve össze van kötve. Így vagy úgy, de az élet mindig összehozza őket bármennyire is távolodjanak el egymástól. Másoknál meg pont az ellenkezője az igaz. Nem tudni, hogy kinek miért jutott az ami. Pl nincs is rosszabb annál mikor tudod, hogy ki a másik feled mégse tudod őt elérni. Rosszabb, mintha keresnéd abban a reményben, hogy egyszer megtalálod.*
@@szekereselektra1253
A szerelemben és csajoknál mindig szerencsés voltam, de ennél nem.
Ezért hoztam fel ezt a példát.
érdekes videók voltak ezek,leginkább az a lillafüredi videó ami úgy szintén nagyon meg fogott,hát várom a hasonló többi témát is,de a bibliai témákra is nagyon kíváncsi lennék.köszönöm paxel.
Üdv Paxel és többiek! )
Itt fontos tisztáznom hogy egyetértek a hitelességgel kapcsolatban. Az utolsó videó kamu.
De a következő érvvel nem értek egyet: "..jól látszik hogy a készítő akkor indult el amikor rányomott a felvétel gombra.."
Úgy gondolom hogy a legracionálisabb döntés egy ilyen helyzetben az ténylegesen az lenne hogy megállsz amíg elindítod a felvételt. Ugyanis hangot hallottál az egyik szobából, amit úgy döntesz hogy megvizsgálsz és ezt nem lehet félvállról venni mert az életedbe kerülhet. Én teljesen biztosra mennék hogy, a szobába lépéstől kezdve nem hagyok ki semmit.
Egyébként nagyon megörültem a videónak amikor megláttam! Nagyon szeretem az efféle tartalmakat és köszönök neked mindent!
Köszönöm paxel!
Mikor feldobta a youtube akkor felkiáltottam, hogy "EZ AZ"
imádom ezt a sorozatot ❤️
Nagyon tetszett a videód, igazán érdekes volt! Köszönöm!
Az utolsó videóhoz viszont annyit hozzátennék, hogy nem sok olyan ismerőst láttam még, aki mozgásban kezdett el bármilyen videórögzítést is a mobilkészüléke kameráján. Ilyenkor mintha lefagynának, egy rögzült helyzetből indulnak. Mintha várnák a fókuszt, stb. Ugyanilyen érthetetlen számomra, hogy sok embernek meg kell állnia, hogy felvegye a telefont (itt inkább arra gondolok, hogy jobbra húzza az ujját). Szóval számomra gyanúsnak gyanús, de az életből vett példák alapján mégis valamilyen szinten hétköznapi.
"Meg kell kérjelek titeket fogadjatok be!"
Én ezt hallom.
Igen, a fogadjatok szó tisztán hallható, a be már nem mert a felvétel készítője is épp akkor szólal meg, de nagy valószínűséggel azt mondja.
Amúgy a sapkás mondatnál meg tisztán hallható, hogy nem suttogás, hanem mintha rezegne, visszhangos lenne, szerintem simán lehet hogy a szellőző másik oldalán valakik beszélgettek, és elvitte a hangot odáig.
Köszi a videót.
Magyarországon szerintem egyedülálló (vagy csak én nem futottam bele több ilyenbe), amit csinálsz.
Szellemes, para videókat többen mutatnak be.
De kevesen vállalkoznak arra, hogy elemezzék is őket.
Csak így tovább! 🙂👍
A szellőzősnél mi azt hallottuk, hogy: “Meg kell kérjelek titeket, hogy fogadjatok be!”. A video egyébként szuper, jöhet több rész is. 😊
a "hello"-s résznél a szerkesztőben történő kielemzést hiányoltam, az érvek meggyőzőek ha felületesen nézzük de az utómunkálatokkal megoldható nem? (mi van ha eljátszotta a megijedést, és hanyagul időzítette a hello-t amit pl az egyik ismerőse vett neki fel és erre a kis időbakira fogta rá hogy zajt hallott)
A második "Hello" videó nagy valószínűséggel egy hangutánzó madár volt a hang , pont azért volt hiteles a reakciója,mert tényleg meglepte a hölgyet.
Én is a/egy madárra gondoltam 👍
Nagyon sok papagájos videót nézek és azt azért lehet hallani, hogy ez nem egy madár hangja. Ezen a felvételen nekem ez tisztán emberi hangnak tűnik
@@Sandra32087
Nem sok madár tudja utánozni az emberi hangokat, de nem csak a papagáj 🤔😉
@@Sandra32087 azt hiszem a varjú, vagy a holló is tudja utánozni. legalábbis régebben láttam ilyen videót, illetve olvastam cikket is.
@@Sandra32087 egyébként a varjú feleknek lehet hasonló hangjuk.
Nagyon tetszik ez a sorozat! :)Én az elsőnél azt hallom: "Van sapka az öregen?"
Mint a Hofi viccben, ha van rajta azért verjük meg, ha nincs akkor azé!!😀🤣
En os azt hallom hogy Van sapka az orenn illetve hogy meg kell kerjelek titeket hogy gugojjatok le 🙈
Klassz sorozat,nagyon tanulságos,köszi legalább segítesz megtanulnom,mikre kell az ilyen videóknál figyelnem,mert eddig mindegyiket elhittem.
Imádom ezt a sorozatot, és boldog új évet!
Én személy szerint imádom a videóid, mind meg is nézem, de ezek a szellem videók sose tartoztak a kedvenc műfajaim közé. Először meg se akartam nézni, mert alapból sem hiszek a szellemekbe. Aztán egye fene, ha már Paxeles akkor csak is jó lehet, úgy voltam vele. Igazam lett. Nagy jó volt, és ha újabb ilyen jön ki én is adnám 😁👌
Átmentél valódi bizonyítékos videókkal újféle rejtélyes igazságok műsort vezetni, Paxel? :D
Megjegyzem, jó videókkal állsz elől, s az érveid is helytállóak szinte minden esetben. Nem lenne mit elleneznék! Így tovább, jól csinálod!
Simán jöhet még! ;) Viszont nekem a 'hello'-s volt kamu amiatt, mert tökéletesen tudja pl.egy varjú is ezt mondani. Saját felvételem van róla. Mivel erdőben van, ahol lehet hangutánzó madár is, így szerintem ez az egyszerű magyarázata.
Hát én nem tartom magam egy félős gyereknek sőt így 35 évesen mindent IS láttam már a neten ami szellem videó , de ez a hang amit a Magyar srácok felvettek Füreden ez iszonyat durva! A szőr felállt a kezemen miközben hallgattam! Nagyon para!
Amúgy ismét remek kitűnő munkát végeztél Paxel mint mindig! Csak így tovább sok ilyet még 🙂
Üdv! Előrebocsátom, hogy nem vagyok jártas a szellemes témában és őszintén szólva, szkeptikus vagyok de érdekelne pár dolog: Elsősorban, a szellemek miként tudnak hangot kiadni? Mármint szavakat formálni, ha nincs tüdejük, nyelvük, hangszálaik? Hogyan? Másodsorban, ha tudnak tárgyakat dobálni, széket tologatni, akkor miért nem közölnek egyértelmű üzenetet? Mi értelme annak, hogy lakberendezősdit játszanak? Vagy halálunk után is annyi értelmetlen dolgot csinálunk mint életünkben?
Nem kötekedni szeretnék, csak tényleg érdekel.
Moga ____ Vigyázz! Ez a sok hülye rádfogja küldeni a mumust és az jól elvisz.
Igen ezek jó kérdések.
Szellőző szellemei: 2 srác elbújt füves cigit szívtak, meglátták azokat akik forgattak, és az egyik megkérdezte a másikat:
- Van sapka az öregen?
Vagy utólag rámondott
Tiszta rácz géza hangja van:D
Ember🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Számomra a második videó nagyon para volt, méghozzá azért, mert én is jártam már így korábban. Valaki egy este a nevemen szólított amikor egyedül voltam otthon. Hangos, és jól érthető volt, mintha mellettem állna az illető. Persze nagyon megijedtem, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Egyrészt még kamasz voltam, másrészt azt gondoltam, hogy csak az agyam játszik velem.
🥶🥶🥶🥶🥶🥶 ilyen velem is történt, de szerencsére nem otthon, hanem a templomban, ahová gyakorolni jártam (orgonálok 25 éve) 🥶🥶🥶 mindig tök egyedül voltam, tehát más emberek kizárhatók a történetből 🥶 ez többször is megtörtént, 3.alkalommal megkérdeztem, mit akar, de sose mondta meg. 🥶
0:01
Igen sok ilyet még, köszönjük szépen!
Csak így tovább
Az elátkozott babák videóban 27:46-nál látszik a damil, ami az asztal árnyéka fölött jól kivehető. Az ágy alatt abban a síkban ahol a damil húzódik valami látható is szerintem egy csiga, viszont az általad bemutatott másik videóban már nincs az ágy alatt.
Blair witch projekt utóérzet a videók zöme, egyedül a pisilni kimenni akaró hajléktalan bácsi tűnt hitelesnek. Amúgy gratula a videóért, végre deduktív konzekvenciákat hallhatunk!
Sokszor hallgattam. Csukott szemmel, fülhallgatóval. Számítógépen, ipaden, telefonon és ezt hallottam ki belőle: "meg kell kérjelek titeket, forduljatok meg"
Rettenet jók a videóid, főleg ezek, de sok benne a megmagyarázható rész.
Mármint a bemutatott videókban.
Van ami ellég jó, de vannak olyan hülyeségek, hogy az fáj.
Egy tipp!
Amit irtam itt lejebb, azt figyeld!
A szellem nem mutatkozik meg csak úgy.
Tehát a leghitelesebb rekació egy szellemre, a hellós nő a veidóban, az értetlenkedő, és a be nem állitott videókamerák.
Sőt a hangok sokszor jobbak, csak legyen tényleg megbiztahó!
A Hangokban van az igazi szellemes videó! ; )
Én ezt aláirom!
De főleg nem a tárgyak mozgásában! XD
Most elinditok egy felvételt, de lehet nem lesz belőle semmi sem.
Ezt már próbáltam, ha felvétel készül nem lesz semmi sem! : (
Pedig az én haganyagom 2-3 perces is lehet, és folyamat hallani minden mozzanatot.
De max heti egyszer! : (
13:05 Én "Meg kell kérjelek titeket, nyugodjatok meg", vagy "nyugodjatok le" hallok.
én meg "Meg kell kérjelek titeket, hogy fogadjatok be"
Tisztán a végét nem lehet hallani, mindenki mást hall, mivel a részletekből mindenki más szót rak össze. Nagyon érdekes az egész, mivel nem mindegy, hogy mit mond a végén. Nem lehet tudni hogy "barátságos", vagy "barátságtalan" szellemről van szó.
10:00 én nagyon rég ismerem ezt a videót, és amikor legelőször hallgattam könnyezni kezdtem, pedig ez rám nem vall, és be kell vallanom azóta félek ha valaki sutog… pedig nagy franc vagyok mert szeretem ijezgetno olykor olykor a barátaimat
Ti mit gondoltok erről a kettő sutogásrol? Belőletek mit váltót ki HA ki váltót valamit?
Köszönjük szépen. Én nagyon szeretem az ilyen jellegű témákat.
Habár füles nélkül nézem, mert épp nem vagyok otthon, de a lillafüredinél én is elsőre egy kamasz fiú hangját hallottam, csak úgy hogy "van sapka az öregen?". A második számomra kevésbé érthető -legalábbis füles nélkül- viszont az meg inkább egy női hangnak tűnik. Mindenképp meghallgatom majd fülhallgatóval is. Én ettől így videón keresztül nem borzongok, de odamenni lehet, hogy nem mernék :) Nagyon szeretem ezt a sorozatot, remélem lesz még sok része!
Nagyon vártam ezt a részt, remélem lesz még bőven.
Végre, Imádom az ilyen videókat 🙂Te olyan videókat csinálsz amit még sehol nem láttam!
Jó értelemben 😳
hát sok ilyen jó videót várok még tőled. Ez a mai különösen izgi volt.
Még nagyon sok ilyen videót várunk, szuper volt,köszönjük
Egyértelmű szeretnénk. Nagyon élvezetes, ahogy elemzed kommentálod ezeket. Csakis hozzáteszel ezekhez a videókhoz még pluszban.
Szia Paxel, nagyon jók ezek a "hiteles vagy kamu " Videók ,csak már régen nem készítettél új részt, jó volna ,mert szerintem sokan velem együtt szeretik ezeket
Az lenne a kérdésem paxel 31:10 másodpercnél a tükörbe a babáknál mi mozog?
9 óra munka után nincs is jobb mint ez kösz paxel 😎👍
Paxel gratula a videókhoz, annyit hozzá tennék, családommal is történtek dolgot, és ha van valami a házba, a legegyzserubb ha egy papot felkerestek, ugyan is egy úgy nevezett fénykaput kinyitnak ahol átmehetnek az itt ragadt lelkek, de utána nyilván bezárják, nálunk végig ment a házon a pap és szentelt vízzel végig frocskolt mindent, azóta nem történt semmi sem, fontos: kisbaba ágyat tükör elé nem rakni, szellemes dolgokat nem nézni mert bevonzátok, de egy temetésről is veletek jöhet valamelyik lélek, bárhonnan, nálunk 4 szellem volt, a mama és a papa és 2 idegen, de már elmentek. Ha érdekel téged vagy valakit részletesebben akkor szóljatok
Szia Laci! Szeretném hogy a lilafüredi esetről aki elhunyt arrol bőveben beszélnél egy mási külön videoban mert elég érdekesnek tűnik, szerintem mások is értékelnék és érdekesnek találnák. Köszönöm, további szép napot/estét kyvánok!
“Van sapka az öregen?”
Én ezt hallom.
Én is azt hallom
@@fjo79tenyleg van ilyen vicc?
2:20 szerintem nincs vágás, ez a ratyi kamera nem tudja követni a gyors mozgásokat, látszik a nő mozgásán is, hogy "szellemképes". de ettől még jah, a szék tényleg olyan mintha húznák. Király videó volt, voltak azért para részek :D
Legelőször is Boldog Új évet neked! Nagyon szivesen nézem a videóidat! Sok sikert a továbbiakban is !
van egy felvétel, érdekel a véleményed, mert nem egy különösen nehezen megcsinálható, de engem ami ritkaság a hangulata, attól kirázott a hideg, nos bevallom, audió-vizuális művészetekből csináltam a maszter vizsgát újvidéken, elnézést a csupa kishangért, helyesírási hibákért, de sajna joghurt ömlött a tasztatúrámra, s egyáltalán örülök,hogy írhatok...nos a felvételt szerintem láttad,
egy temetőben, ráadásul nappal történt a felvétel, de én 50 évesen, komoly akadémiával a hátam mögött, féltem. egy baba van, de baba-baba a sír sarkára ültetve, mozdulatlan, aki a kamerát irányítja sem akar rohanni, álszuszogást produkálni, körbeveszi a babát ami semmi mást nem tesz, csak követ a tekintetével...sajna nem jegyeztem meg a csatornát
s ezért kellett ilyen részletesen leírnom, szerintem lehet, hogy láttad is. mivel én nem oly nagyon értek a digitális vizualizációhoz, rettenetesen érdekel a véleményed...előre is köszönöm, délvidékről, szabadkáról, p.fecó
p.s. nos ne gondold, hogy idióta vagyok, mert egyben pont az audió-vizuális művészetekből szereztem maszteri rangot, de nyilván tudod, hogy mennyi mindent takar ez az ág, én még a
klasszikus mozifilmek vágásából, s a színházi rendezés miatt a tér megvilágítása volt a témám egészen a glob színháztól-napjainkig...
Nagyon király ez a "sorozat", nyomood főni
Második felvételhez egy gondolat. Ugyan Paxel azt említetted, hogy te nem hallottál hangot amitől a készítő megijjedhetett. Azonban vegyük figyelembe, hogy attól még hogy a mobil eszköz (vélhetően telefon) nem rőgzített hangot, az ott a helyszínen hallható lehetett. Nappal van a felvételen, sok a háttérzaj, zajos a videó.
Másik dolog a telefonok mikrofonjai. Nem sok eszköz képes egyszerre rőgzíten az előtted és mögötted történő hangokat (akár neszeket) jó minőségben, cinematic módban. (Erre az első képes eszköz, a Samsung Note 20 készüléke volt.)
Nagyon jó videó volt Paxel, szerintem jöhet a folytatás! :)
Nagyon de tényleg nagyon jó lett!
Én örülnék még hasonló videóknak!
Legyen még ilyen, imádom a videóid flőleg ezeket
Csomó mindent meg lehet magyarázni tudományoasn, de néha, mégegyszer mondom: NÉHA! (Tehát általában nem). Néha valahogy félelem, és rossz érzés fog el, ha a lakásban sötétben kell végigmenjek, hogy ne ébresszek fel másokat. Egyébként lehet hogy a kimerültségnek és fáradtságnak a jele, de múltkor egy éjjeli tescozás során, egyszercsak leesett 2 becsomagolt műanyag ásványvizes palack mögöttem, lenéztem, felvettem. Gondoltam: biztos a szélére volt pakolva, és eddig bírta, dolgoztak a fizika törvényei, ezért esett le. Aha, csak utána azt éreztem, hogy valami végigsimította a bal karomat, úgy hogy KABÁTBAN voltam és a bőrömön éreztem. Mondjuk nem tudtam sokat foglalkozni vele, mert annyira fáradt voltam, szóval csak pár másodpercre lepett meg. Szóval ja, vannak para dolgok, és ez csak 1.. Volt már hogy furcsa fodrozódó fehér valamit láttam ellebegni, lassan, 7-8? másodpercig, majd az oszlop mögött eltűnt.
Igen !!!!! Szeretnék. Köszönöm szépen a borzongást Paxel.
én imádom ezt a hiteles vagy kamu sorozatot, én várom a kövit!
Na végre egy hosszabb videó!😃
Üdv a folytatáshoz.
A Hello-nál nekem az a fura, hogy egy ilyen esetben, pont a mobilommal fordulnák meg, hogy felvegyem mi van mögöttem...
Szia!Csinálj még ilyen videókat!Tök szuper!Köszi!Nagyon jó vagy!👍
Nagyon jó ez a sorozat!! Csak így tovább!! 😀
A Fekete terem csoportba 1 hete függőben van a jelentkezésem. Be lehet oda kerülni egyáltalán?
Jók a videók, de meglep, hogy a hangokkal kapcsolatos videókat hitelesnek tartod. Hangokat a legkönnyebb hamisítani egy videó alá. Egyébként a szellőzős hangok szerintem csak úgy keletkeztek, hogy valahol beszélgettek ketten a távolban és a csőrendszerben terjedt tovább a hangjuk. Véletlenül pont akkor, mikor ott voltak a kamerával a másik végén.
Paxel, a "Szellem van a házamban" résznél, ott a hölgynél is látszik a vágás csak nem annál a momentumnál mikor közelítettél, hanem előtte nyílik ki az ajtó és az ajtó kinyílás pillanatában a hölgy is pillanatok alatt kicsit poziciót változtat
És a széken is látszik a madzag, a másik széken meg érdekes, hogy pont lóg egy kabát, persze, h kevesebb látszódjon a sunyiságból. Ja, és könnyek nélkül sír a bácsi
@Paxel mindig a fokozott lihegést kiveszed h az tuti színészkedés 😂 nem hallottál még engem pánikolni 😅 én sikítoznék mit a horrorfilmen a szőke nő (csak en barna vagyok) ❤❤😅 szeretem a videóid, csak így tovább ❤
Az a "sapka az öregen" szöveg nekem úgy hallatszik, mint ha felvételről szólna. Van neki olyan filmes hangzása. Nem is tudom hogy fogalmazzak, de ettől függetlenül tényleg para. Lehet, hogy csak a visszhang miatt hallom így.
Nagyon szeretem a para videókat,főleg ezeket amin van bizonyítási alap
De rettentően félős ember vagyok,főleg hogy az ablakom előtt 10 méterre egy óriási temető van 😃
Végre hosszabb videók is 😁😁 kérem a kövit 😌
Szia Paxel! Abszurd kell a folytatás
Remek videó lett ez is! Csak így tovább :)
Még több ilyent. 🙋♂🙋♂🙋♂🙋♂🙋♂
Csatlakoznék, én is arra szavazok hogy jöjjenek még ilyen videók!! 😁 tök jó mikor kielemzed, sorra nézném éjjel nappal ezt 😃
De azért az első videó, oké, hogy kamu, de ez, ha úgy nézzük, egy nagyon jó horror film, bárki bármit mond! 😊
Szia Paxel: Szellemek, szellemvilàg, időutazàs, igaz- vagy kamu, érdekességek, furcsasàgok (hitted volna?) a festészetben, szobràszatban,.màs művêszeti àgazatban. Szivesen fogadnék ilyen tartalmú vidiket. Üdv
12:35 Fejhallgatóval olyat is ki lehet venni hogy "Beszopta az örege".
Btw ez a Szikla disznó közelébe van volt katonahely ( mi is voltunk ott, de hasonló tapasztalat miatt erősen nem ajánlott)
29:44 nekem pont attól lett ez hiteltelen, mert bizonyítani akarja hogy nincs zsinór. A szék elejére is fel lehet kötve a damil, a plafon felé húzva ugyanígy mozog, és fel se tud dőlni, nem úgy mint mikor hátrafelé húzzák..
Jobb oldalon látni a tükörben, hogy amikor mozog a szék, valaki mozog vele együtt.
Szia. Nekem a babás jelenetben pont az a gyanús, hogy bizonygatni kezd. Mintha csak azért lett volna nála a polc, hogy legyen mivel hadonászni. Nekem fircsa ez a reakció is. Én ha látnám, hogy így billen egy szék, első reakcióm az lenne, hogy visszabillentem, nem az hogy körülötte hadonászok, hogy lám, nincsenek huzalok. Ezt a bűvészek csinálják elterelésként.
Ráadásul a szék első része fölé nem hadonászik, pedig ha így billen a szék, azt elől kellet megemelni. De lehet hogy csak én látom rosszul.
Igazán lehetne több is!😅 minden este nézem van-e új rész
Kōszi Paxel, ez is nagyon tetszett. Urbex - éknek van egy olyan videó is, amiben lépcsőn mennek fōl, és hallani, hogy fut felfelé "valaki"
nagyon várom az újabb részeket ;)
Tesi te lettél az új rejtélyes igazságok😂❤️
Hülyülök
Egyébként imádom a videóid✌️✌️
18:25 "A sírást nem lehet csak úgy előidézni magunkban"
Hááát nem tudom... én például valamiért olyan érzékeny szemekkel jöttem erre a gyönyörű világra hogy egy kissebb szellőtöl is képes vagyok bekönyezzni, nah most ezt a dolgot néha-néha fejlesztgettem (úgymond) és az lett az eredménye hogy akarmikor képes vagyok könnyezni de olyan durvan mint ha nem tudom éltem volna át, közben meg semmi se történt aztán erre még kell egy kis szinjáték és bum, kész a kamu sírás.
Őszintén szólva ez a pali nekem nem tűnt úgy mint aki "őszintén" sírt persze lehet hogy tényleg igaz ez az egész 🤷♂️
Ui: Ezt a kamu sírást bárki képes elő hozzni, csak valami nagyon fajdalmasra/rosszra kell gondolni
Jojjon meg sok ilyen, imadom a videoid!! ❤️
Jöhetnek még ilyen videók... :)
Nekünk is voltak egyébként "poltergeist-élményeink" hónapokon keresztül, egy fővárosi munkásszállón, de sajnos nem készítettünk videót a rendszeres éjszakai eseményekről. Utólag már bánom... :(
Hasonló volt velem - velünk is. Vettem egy szintetizátort és 12óráig zenéltünk beszélgettünk rokonsággal, és én kihúztam a konektorból és magától 10perc múlva bekapcsolt és egy oktávot lenyomtak rajta utána ki kikapcsolt ☝️🧐
9:50 től az a videó az igaz.. Miskolci vagyok, és Lillafüred nincsen messze innen ahol én lakom.. páran is mondták hogy ott van valami..el van átkozva a hely! Úgy hogy nem ajánlom senkinek hogy oda menjen..
Igen, sajnos ez így van! Én Felsőhámorban éltem, 18 évet, ismerem a helyet.
@@urbexhun és ezek alapján a szellem világ létezik..
A Lillafüred szellőzőnél szerintem nem szellem hangot filmeztek le, én arra tippelnék inkább hogy valami gyerekek voltak ott, talán hajléktalanok, mert ha az eredeti videót megnézzük máskor is hallatszódnak be hangok, például miután követ dobtak le a szellőzőbe utána 5:20 nál hallatszik hogy nevet egy gyerek.
A 3. videóban lévő hangokról nekem egyből az jutott eszembe, hogy a régen ott dolgozó, vagy a helyet felépítő munkások szellemeit hallhattuk
Szia. Laci vagyok. Ha megengeded egy par gondolatot hozza fuuznek ahoz amit 9:45tol elemzunk. Papam banyasz volt. En amit hallok a videoban "üregbe". En egy inkabb idos holgy hangjat hallom Aki "parancsot add" sapka az uregbe. Ugye akkor nem foglalkoztak a ragok, nevelok.... mi mint most nagy okosok 😂 :) csak ennyit szerettem volna hozza fuzni ha megengedet. Tovabbi jo munkat! Udv, szia Laci
A szellőző szellemei: "megkell kérnem titeket, gugoljatok le"
Én legalábbis ezt hallpttam ki belőle
Nagyon jó sorozat, azt kívánom így tovább
+1 szavazat a Mátrix feldolgozására Paxel módra🙈🙂
Buek papi, talán az egyik legjobb sorozat a csatornán ez.
Nagyon jó volt ez a videód! Köszönet! 🙂
Na ez nagyon jó lett jöjjön a harmadik rész 😁😎
Nagyon jó volt jöhet még!!! Pacsi Papi✌🏻✌🏻✌🏻
Az a hellós nő... nem tudom mit gondoljak, az egész szitu első blikkre nagyon hitelesnek tűnik, épp kiselőadást tart valamiről, aztán hallja hogy mögé lép valaki, és hellózik, erre ő kicsit ijedten megfordul, hátha útban van egy arra járónak az ösvényen, és voilá, nincs ott senki. Csakhogy, ha én lennék ebben a helyzetben, akkor a kamerát tartó kezemet automatikusan leengedném, mielőtt megfordulok, hogy elengedjem a mögöttem lévőt, vagy csak ellépjek előle, mert esetleg az a vadidegen nem feltétlenül szeretné, hogy egyből az arcába toljak egy kamerát és felvegyem. Alapvető udvariasság. És csak akkor emelném fel újra, ha látnám hogy nincs ott senki, és akkor már tényleg le akarnám videózni ezt a furcsa anomáliát. de ő a kamerát tartva fordul ugyanabban a szögben és magasságban tartva. Na és ha tényleg mögötte állt volna valaki? Akkor jól nekiütközött volna a karja a kamerával, amit maga előtt tart.
A mozdulatsor arra utal, hogy nagyon is tudta, hogy nem lesz ott senki.
Tetszet a Mûsor 💯Minden Jót a Folytatáshoz 💌
Személyem szerint nem ártana folytatni a sorozatot. Érdekes is, hátborzongató is, na meg elgondolkodtató. Emellé jól megszerkeszted, szóval 100% minőségi tartalom😁
Még!!! :D
Az Urbexesek amúgy később visszatértek oda, azt a videót is nézd meg kérlek