Ugyan a személyes profilommal már kommenteltem erre a videóra és a tegnapira is, de úgy érzem, hogy kénytelen vagyok így, ezzel a csatornával is kommentelni. Ezt a csatornát Pipivel csináltuk, hogy bemutassunk termékeket és segítsünk kiigazodni a számítástechnika világában. Akkor megegyeztünk Pipivel, hogy ő a régi hardvereket mutatja be, hogy kevés pénzből hogyan lehet jókat játszani a számítógépen, vagy hogyan lehet egy rossz videokártyát megjavítani, stb. Nézzetek rá a csatornára, ide sem töltött fel azóta tartalmat és nem azért, mert lelépett volna, hanem egyszerűen csak nem volt ideje. (Ezzel nem az a célom, hogy feliratkozzatok, elég ha ránéztek, hogy mikor tett fel utoljára ide videót). Lényegében azt szerettem volna ezzel a kommenttel megmutatni, hogy nem hanyagolt el senkit és hagyott ott, egyszerűen ügyesen építgeti a karrierjét és ahogy én, mint az ő csatorna társa, vagy barátja ezt örömmel veszem és támogatom, tegyetek ti is így!
Szia Balázs vagyok nagyon nagyra tartalak mert te atál nekem renyét meg ikletet de nekem nagyon sokat segitetél remélem nem hagyod aba ha segíthetek valamit
Nem a pénz számít. Őszintént megmondom, én nem azért nézek egy videóst, mert több pénze van mint egy másik embernek. Teljesen jól csinálsz mindent. Ezt szerintem a nézőid dicsérik, hogy megcsináltad nekünk ezt a YT-cart. Illetve aki a kicsit nem becsüli, nagyot nem érdelmi! Remélem tudtam adni egy kis erőt. Legyél kitartó és teljesen jó lesz a garázs. És szerintem nem csinálsz szar videókat, sokat nevetek rajta, főleg a poénjaidon😂. Na szóval ne add fel. Sikerülni fog 😀
Ne add fel Tesó! Szerintem nagyon jól toltad eddig is! Sok embernek csak a fele kitartása és becsülete lenne, mint Neked barátom, sokkal jobb lenne a világ. A videók qrva jók úgy ahogy vannak szerintem, és bexarok a dumádon is.. a géprongy gúnyáid meg egyenesen űberek.. ne foglalkozz azzal a néhány uborkával aki levisz az életről, hidd el nekik műhelyük sincs, nemhogy csempe vagy műgyanta a falon.. többen vannak melletted, mint ellened csak ezt nézd! remélem tudtam vissza adni egy kis erőt, mert én már merítettem néhányszor a videóidból. Fel a fejjel Pipi. Jó arc vagy hidd el 💪💪👍
Életembe nem drifeltem, sportautoztam, anyámek 2003-as szívóbenzines Seatjat hajtom, de annyira jó hallgatni az őszinte, egyszerű, de kibaszott korrekt beszédedet. Több ilyen ember kéne!
Fel ne add! Imádom nézni a videóidat és már alig vártam. Nagyon rég szeretném kipróbálni a driftelést, most épülőben van egy automentő nálunk, anyagilag nem tudtalak és tudlak támogatni, viszont a későbbiekben szívesen segítek szállítani :)
Végre videó! Nagyon szeretem a videóidat mivel megmutatod hogy alacsony kölcségvetésből is tudsz nagyokat alkotni! Igaz én még csak 17 éves leszek, de nekem is van egy álmom és tudom hogy kitartással el lehet érni azt amit szeretnél! Nem is gondolnád mennyit segítesz a videóiddal!
Ez az első videód amit látok , még a felénél se tartok. Iszonyatosan nagy respect neked. Minden tiszteletem a tied , kalapom a magasban. Szívből beszélsz , becsületből. Ne foglalkozz azzal aki hátráltat.
Érdekes, nekem egy percig se fordult meg a fejembe, hogy leléptél volna köszönés,minden nélkül. Gondoltam nyomod ezerrel a teendőidet. Ne hallgass a negatív emberekre, amíg egy ember is szereti amit csinálsz, addig bőven van értelme. Hajrá Fater! YT carral kapcsolatba pedig: "néha jobb rosszul dönteni, mint nem dönteni."
Hiányoltam már a videóid,gondoltam,hogy a céggel kapcsolatos dolog miatt vagy távol a youtube-tól.Persze rossz,hogy nem volt videó hónapokig,de az aki tud normális,épp ésszel gondolkozni az megérti a miérteket.Nem tartozol senkinek sem elszámolnivalóval csak azoknak akik a yt-cart segítették ilyen-olyan formában.Az,hogy mit okoskodik más azzal meg nem kell foglalkozni.Örülök,hogy újra került fel videó,remélem,hogy hamarosan jön a következő. Jó dolog a yt car,szerintem van benne lehetőség (úgy ahogy te elképzelted) csak szerintem akkor lenne úgy több ember ha látnák mozogni az autót,meg úgy jobban rálátnának (videón keresztül) hogy miről is szól ez az egész.Az első edzés után szerintem megjön neki a sikere. Jó a drift,szívesen kipróbálnám én is versenyzői szinten,de elég drága,ezt a videóban is remekül elmagyaráztad.Én Roncsderbi versenyeken indultam az ennek töredékéből kivitelezhető.Sokkal jobb lenne ha lenne itt Kecskeméten is egy driftelésre alkalmas pálya ahol úgy mint tökölön,vagy kalocsán van lehetőség edzésre.Az ide-oda utazás sok pénzt és időt visz el,ennyiből jó lenne ha helyben is lenne lehetőség.
Minden tiszteletem a tiéd, örülnék ha tudnánk dumálni kicsit ugyan olyan vagyok mint te vagyis szeretnék még Olyan lenni mint te igy tovább másokkal ne fogalalkoz egyre jobb és jobb leszel
Nagyon zsír!Végre videó!Papa sok melód volt.Most végre kicsit garázsozhatsz és videózhatsz.Drukkolok és alig várom a folytatást.Eddig se kételkedtem benned, ezután se fogok.Nagyon jól nyomod.
A legnagyobb tiszteletem neked márcsak abbol ki induva h en egy olyan csaladban elek h nem kene magamnak csinalni a kocsiba az alkatrészt.tisztelem benned azt hogy keves penzel kitartasz a terveid mellet .sok sikert a tovàbiakban
Ne foglalkozz ezekkel a csicskakkal te vagy a legjobb hihetetlen milyen akarat van benned igy folytasd tovabb a vidiket hatalmas ember vagy a szemembe 🤩🤩🤩‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️
Jo srác vagy. Le a kalappal.😉 Csak előre. Én most találtalak meg,de fel is iratkoztam. 😉
5 лет назад+1
Szerintem, inkább legyen piszkos egy műhely, vagy pakolat csempe nélküli, mert ha patyolat egy műhely,akkor azt nem igazán használják, nagyon jól csinálod a dolgokat, azt kívánom, teljes szívemből, hogy érj el mindent, amit szeretnél. Peace.
Helló. Még sosem kommenteltem egy videó alá sem,de ezt most megtöröm! Ne hagyd, hogy lehúzzanak a negatívok. Menj és csináld. Vannak olyan emberek akik ebben lelik örömüket. Pont ebben mutathatsz nekik görbe tükröt,hogy ennyire önzetlenül,s jó szívvel elkezdted ezt az egészet,s viszed tovább ( "csóróba )! S igen ehhez kell a keret,amit valahonnan elő kell teremteni. Ilyen az élet,ha nem anyuci,apuci rakja alád a dolgokat. Annyit azért mondanék ( inkább segítő szándékkal,mint belédállással),hogy ne szóld le amit eddig összehoztál. Az a tied,te raktad össze,te dolgoztál meg érte/vele! Nem profik a videóvágások sem? És? Pont emiatt van egy hangulata. Szóval hajrá. Nyomjad a dolgot,s mutass példát,hogy így is lehet. Gooo!
Szia én csak annyit kérdeznék hogy az engedélyezése a mühelynek hogy zajlott mik voltak az elvárások hogy minden rendesen mehessen? Köszi a választ előre is.
Ne bánd meg a gépet. Jó lesz ez. Segítenék is, de szerintem Győrtől messze vagy. :) Bár nem tudom merre laksz. Ha egyszer mehetnék vele egy kicsit, még benyába is beszállnék. :) Csak így tovább, nem hajt a tartár.
Szia, én nagyon értékelem a munkádat, az energiát amit bele ölsz és azt mondom az ilyen lenéző emberekkel ne foglalkozz annál inkább azokkal, akik fel néznek rád. Az ilyen embereket valószínűleg eltartják, és nem tudják mi az a '' munka''. Bár én 20 vagyok, de régi álmom egy,, játszós autó " nem vagyok telhetetlen nekem kezdésnek meg tenné egy lada is,de sajnos még az anyagi hàtterem miatt nem engedhetem meg magamnak, de küzdök érte. A lényeg hogy nagyon hálásak lehetnek az emberek azért, hogy te az összes energiád bele ölöd, és jó szándékkal csinálod az egészet. Nagyon tisztelem a munkád, és egyben irigyellek is..További sok sikert és kitartást kívánok neked. És köszi a motiváló videókér, így én is hiszem hogy nekem is sikerülhet egyszer elérnem amit szeretnék :)
Szia pipi! Nekem nagyon tetszik amit csinálsz és szeretnék érdeklődni hogy ha autószerelő vállalkozásod van és régen mondtad hogy te nem vagy autószerelő akkor ezt így lehet attól? Mondjuk én szeretnék egy autószerelő céget de nem az a szakmám. Akkor alapíthatok egyet amiben én szerelek? Vagy milyen céged van? 😊Elnézést a hülye kerdesert de nem fogalmazok diplomatikusan😂😂😂
Csak egy ötlet, ha a kocsikkal èppen nem tudsz videozni mert nincs időd munka miatt, akkor lehetne munkas video is. Lebaszod a kamerát csinálod közbe beszélsz nem kell nagy tartalom meg miegymás csak kontakt a nèzőkkel. Két tartalmasabb rész közötti űr kitöltèsère pont jó. Elmondod mit csinàlsz èpp miért úgy stb.
Ezek az emberek csak leakarnak húzni téged, te adsz az embereknek valamit, tanítasz minket autó szerelésre, stb. Egyszerű, becsületes, dolgozó életmódot mutatsz és nem játszod meg magad! A youtube car pedig egy külön dicséretet érdemel, hatalmas szívről tesz tanúbizonyságot, hogy a szegényebbeknek akarsz élményt adni. Ne add fel Zoli.
Teso ne foglalkozz a negativ kommentekkel, ezeket a csira yt komment huszarokat le kell szarni, legjobb ha nem is említed őket. Csinald amit elkezdtel. Te olyan tartalmat gyártasz amit keves ytber tud. Várjuk az uj videokat!!!
Ez a video lett hosszú?? Egesz nap bírnam testver 😂 Ezt a folyamatos bizonygatast meg hagyd a tudod mibe..akik ketelkednek benne azok nem ernek annyit hogy folyamatosan magyarazkodj miattuk, mi meg ugy is vagjuk a dolgokat :) písz.
Helló pipi :D ! en most leszek végzős tanuló egy ipari iskolában karosszéria lakatosként! szivesen kimennék tökölre saját költségvetésből saját belépővel és szivesen kimennék neked segíteni ha véletlen megtörne az autó vagy valami illetve van egykét cuccom ha érdekel a téme igazolj visssza instagrammon és megdumálunk mindent ! (a pályázás nem izgat annyira inkább az hogy tudjak neked kint segíteni ::D !!!!
Rossz akarok kopkidok mindig lesznek. De nem szabad veluk foglalkozni jo az amit csinalsz es ne hagyd h lehuzzanak. Mert fel fogaz torni es megvalositod amit szeretnel es a rossz akarok majd csak ragni fogjak a fogukat ;)
Mit vártál fél évig nem volt egy 1perces videó se . Semmire nemfognak küldeni lóvét . Függetlenül,hogy most mire kell youtubecar vagy sem . Amilyen lendülettel kezdted úgy is maradt abba . Persze értem,hogy te mit szerettél volna ebből és remek egyedülálló lett volna szerintem .
hát barátom rohat jo videoit vannak és el kell mondanom hogy gratulálok hogy inkább szerelz mint hogy otthon gépez és azt is el kell mondanom hogy tölem nem messze van kecskemét és még egyszer jo videoit vannak mindig meg nézem hogy mit raktál fel
Pipi! Szard le a negatívokat! Ha valaki ilyet ir, tiltsd ki a francba, es felejtsd el. Te egy rendes, szorgalmas csavo vagy, szard le a trollokat. Csak igy tovabb!
Én sajnos csak most tévedtem a csatornádra , de leborulok előtted mester hatalmas forma vagy! Kívánom hogy elérd az életben amit szeretnél!!! Negatííívokat meg le kell sz*rni, te megteremtetted HATALMAS pacsi ezért!!
A legnagyobb ember vagy, sajnos nem tehetem+, hogy anyagilag támogassalak.. [Fundamenta szponzor vagyok... ] \ Viszont példakép vagy, és lenyűgöző az életed, meg csinálod töretlenűl mész előre, szavakat nem találok a munkásságodra!
Én nem kétkezi munkát dolgozom, de nekem is munkaidő után munka volt plusz kaján spórolás, hogy gépet tudjak venni. Éveken át. Ne kéne a kurva albérletre költeni... a videó végéhez: én megértem azt hogy milyen amikor valaki megdolgozik a cuccáért Zoli!
Arany apám Nem szabad gatyázni Szard le a negatív emberek véleményét Ezek csak azért vannak hogy egy jó halálos iram előtt irogassanak a videókhoz mert nem tudják feldolgozni hogy kibaszott sok munkával elerted amit kell És ezzel kurvara nem benyalni fogok csak leirom a véleményemet! És a kemeny munka meghozza a gyümölcsét!
Én ezt többé nem nézem! Fél év alatt ennyit sikerült összehozni? Szerelés semmi, csak a síránkozás, hogy kár volt elkezdeni, pénz, pénz.... A viszont nem látásra!
Ugyan a személyes profilommal már kommenteltem erre a videóra és a tegnapira is, de úgy érzem, hogy kénytelen vagyok így, ezzel a csatornával is kommentelni. Ezt a csatornát Pipivel csináltuk, hogy bemutassunk termékeket és segítsünk kiigazodni a számítástechnika világában. Akkor megegyeztünk Pipivel, hogy ő a régi hardvereket mutatja be, hogy kevés pénzből hogyan lehet jókat játszani a számítógépen, vagy hogyan lehet egy rossz videokártyát megjavítani, stb. Nézzetek rá a csatornára, ide sem töltött fel azóta tartalmat és nem azért, mert lelépett volna, hanem egyszerűen csak nem volt ideje. (Ezzel nem az a célom, hogy feliratkozzatok, elég ha ránéztek, hogy mikor tett fel utoljára ide videót). Lényegében azt szerettem volna ezzel a kommenttel megmutatni, hogy nem hanyagolt el senkit és hagyott ott, egyszerűen ügyesen építgeti a karrierjét és ahogy én, mint az ő csatorna társa, vagy barátja ezt örömmel veszem és támogatom, tegyetek ti is így!
Szia Balázs vagyok nagyon nagyra tartalak mert te atál nekem renyét meg ikletet de nekem nagyon sokat segitetél remélem nem hagyod aba ha segíthetek valamit
Nem a pénz számít.
Őszintént megmondom, én nem azért nézek egy videóst, mert több pénze van mint egy másik embernek.
Teljesen jól csinálsz mindent.
Ezt szerintem a nézőid dicsérik, hogy megcsináltad nekünk ezt a YT-cart.
Illetve aki a kicsit nem becsüli, nagyot nem érdelmi!
Remélem tudtam adni egy kis erőt.
Legyél kitartó és teljesen jó lesz a garázs.
És szerintem nem csinálsz szar videókat, sokat nevetek rajta, főleg a poénjaidon😂.
Na szóval ne add fel. Sikerülni fog 😀
Ne add fel Tesó! Szerintem nagyon jól toltad eddig is! Sok embernek csak a fele kitartása és becsülete lenne, mint Neked barátom, sokkal jobb lenne a világ. A videók qrva jók úgy ahogy vannak szerintem, és bexarok a dumádon is.. a géprongy gúnyáid meg egyenesen űberek.. ne foglalkozz azzal a néhány uborkával aki levisz az életről, hidd el nekik műhelyük sincs, nemhogy csempe vagy műgyanta a falon.. többen vannak melletted, mint ellened csak ezt nézd! remélem tudtam vissza adni egy kis erőt, mert én már merítettem néhányszor a videóidból. Fel a fejjel Pipi. Jó arc vagy hidd el 💪💪👍
Életembe nem drifeltem, sportautoztam, anyámek 2003-as szívóbenzines Seatjat hajtom, de annyira jó hallgatni az őszinte, egyszerű, de kibaszott korrekt beszédedet. Több ilyen ember kéne!
Nagyon tisztelendő ez az egész amit csinálsz. Nemrég találtam rá a csatornádra, de nagyon tetszik a munkásságod. Csak így tovább!
Fel ne add! Imádom nézni a videóidat és már alig vártam. Nagyon rég szeretném kipróbálni a driftelést, most épülőben van egy automentő nálunk, anyagilag nem tudtalak és tudlak támogatni, viszont a későbbiekben szívesen segítek szállítani :)
Végre videó!
Nagyon szeretem a videóidat mivel megmutatod hogy alacsony kölcségvetésből is tudsz nagyokat alkotni! Igaz én még csak 17 éves leszek, de nekem is van egy álmom és tudom hogy kitartással el lehet érni azt amit szeretnél! Nem is gondolnád mennyit segítesz a videóiddal!
Ez az első videód amit látok , még a felénél se tartok. Iszonyatosan nagy respect neked. Minden tiszteletem a tied , kalapom a magasban. Szívből beszélsz , becsületből. Ne foglalkozz azzal aki hátráltat.
Érdekes, nekem egy percig se fordult meg a fejembe, hogy leléptél volna köszönés,minden nélkül.
Gondoltam nyomod ezerrel a teendőidet. Ne hallgass a negatív emberekre, amíg egy ember is szereti amit csinálsz, addig bőven van értelme. Hajrá Fater!
YT carral kapcsolatba pedig: "néha jobb rosszul dönteni, mint nem dönteni."
Nekem sem fordult meg ilyen sőtt! Alig vártuk hogy jelentkezz !😎😎
Na ki mondta, hogy eltűnt és lenyúlta a pénzt? :)))
Én már az elejen megmondtam hogy ő nem ilyen😉
Adjad neki :) jó végre láttni újra videót. Kár hogy nem lehetek ott. De remélem lesz videó a találkozóról is :)
Te egy nagyon jó lelkű és jószívű gyerek vagy csak így tovább
Jó hogy viszetértel és csinálod amit szeretsz sok sikert a továbbiakban
Nyomassad teso!!! Imádom a videòidat. Építs ameddig bírsz!!! Sok sikert!
Sose komenteltem de most fogok! ❤️ Te vagy a KEDVENC videosom! ❤️❤️❤️
Hiányoltam már a videóid,gondoltam,hogy a céggel kapcsolatos dolog miatt vagy távol a youtube-tól.Persze rossz,hogy nem volt videó hónapokig,de az aki tud normális,épp ésszel gondolkozni az megérti a miérteket.Nem tartozol senkinek sem elszámolnivalóval csak azoknak akik a yt-cart segítették ilyen-olyan formában.Az,hogy mit okoskodik más azzal meg nem kell foglalkozni.Örülök,hogy újra került fel videó,remélem,hogy hamarosan jön a következő.
Jó dolog a yt car,szerintem van benne lehetőség (úgy ahogy te elképzelted) csak szerintem akkor lenne úgy több ember ha látnák mozogni az autót,meg úgy jobban rálátnának (videón keresztül) hogy miről is szól ez az egész.Az első edzés után szerintem megjön neki a sikere.
Jó a drift,szívesen kipróbálnám én is versenyzői szinten,de elég drága,ezt a videóban is remekül elmagyaráztad.Én Roncsderbi versenyeken indultam az ennek töredékéből kivitelezhető.Sokkal jobb lenne ha lenne itt Kecskeméten is egy driftelésre alkalmas pálya ahol úgy mint tökölön,vagy kalocsán van lehetőség edzésre.Az ide-oda utazás sok pénzt és időt visz el,ennyiből jó lenne ha helyben is lenne lehetőség.
Hajrá pipi remélem ősze fog jőni minden ne ad fel igy továb és sok siker
Nagyon ügyes vagy! Így tovább ❤️💪💪
Szia Nem kell magyarázkodni senkinek. Amit csinálsz azt királyul nyomod. Csak így tovább.
Nagyon jók a videóid !Csak igy tovább ! Amugy múltkor láttalak csak nem mertem oda menni 😅
Csak így tovább büszke vagyok rád ne add fel várom a következő videod nagyon nagy vagy báttya!!!! ne foglalkozz az irigy pincsikel ....
Végre videó jó lett bástya💪🏿
Ja és igazad van mindenbe
Örülök ,hogy ilyen közel laksz remélem eltudok menni a pályanapra :D
További sok sikert😃!
Faszaa vagy tesó ne halgas a rossz akarókra , csak így tovább
Ne Bánd meg pipi. Óriási dolgot teszel, Maxima respect neked.
Ne band meg hogy megcsinaltad a RUclips cart! Nagy tisztelet neked erte! Mas videosok is peldat vehetnenek rolad!
Minden tiszteletem a tiéd, örülnék ha tudnánk dumálni kicsit ugyan olyan vagyok mint te vagyis szeretnék még Olyan lenni mint te igy tovább másokkal ne fogalalkoz egyre jobb és jobb leszel
Jó vagy Pipi! Csak így tovább! Több tartalmat kéne csinálnod RUclipsra. (Y)
Helló nagyon jó a videó ne törődj a rosszakarókkal csak a célod lebegjen a szemed elöt és nincs lehetetlen! 😉
Kitartás testvérem! Legjobb vagy
Na végre, videó!! :) (Az embi az Aldi parkolóból)
Nagyon zsír!Végre videó!Papa sok melód volt.Most végre kicsit garázsozhatsz és videózhatsz.Drukkolok és alig várom a folytatást.Eddig se kételkedtem benned, ezután se fogok.Nagyon jól nyomod.
A legnagyobb tiszteletem neked márcsak abbol ki induva h en egy olyan csaladban elek h nem kene magamnak csinalni a kocsiba az alkatrészt.tisztelem benned azt hogy keves penzel kitartasz a terveid mellet .sok sikert a tovàbiakban
Veeegre, jobban vartam mint nom mensijet😂😍
Ne foglalkozz ezekkel a csicskakkal te vagy a legjobb hihetetlen milyen akarat van benned igy folytasd tovabb a vidiket hatalmas ember vagy a szemembe 🤩🤩🤩‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️‼️
Jo srác vagy.
Le a kalappal.😉
Csak előre.
Én most találtalak meg,de fel is iratkoztam. 😉
Szerintem, inkább legyen piszkos egy műhely, vagy pakolat csempe nélküli, mert ha patyolat egy műhely,akkor azt nem igazán használják, nagyon jól csinálod a dolgokat, azt kívánom, teljes szívemből, hogy érj el mindent, amit szeretnél. Peace.
Helló. Még sosem kommenteltem egy videó alá sem,de ezt most megtöröm!
Ne hagyd, hogy lehúzzanak a negatívok. Menj és csináld. Vannak olyan emberek akik ebben lelik örömüket. Pont ebben mutathatsz nekik görbe tükröt,hogy ennyire önzetlenül,s jó szívvel elkezdted ezt az egészet,s viszed tovább ( "csóróba )! S igen ehhez kell a keret,amit valahonnan elő kell teremteni. Ilyen az élet,ha nem anyuci,apuci rakja alád a dolgokat.
Annyit azért mondanék ( inkább segítő szándékkal,mint belédállással),hogy ne szóld le amit eddig összehoztál. Az a tied,te raktad össze,te dolgoztál meg érte/vele! Nem profik a videóvágások sem? És? Pont emiatt van egy hangulata.
Szóval hajrá. Nyomjad a dolgot,s mutass példát,hogy így is lehet. Gooo!
Csak előre Zoli!!! Veled vagyunk! :)
Ne add fel! A nézőid hisznek benned,te is higgy magadban!
Nagyon jó lett a videó🤟🤟
Szia én csak annyit kérdeznék hogy az engedélyezése a mühelynek hogy zajlott mik voltak az elvárások hogy minden rendesen mehessen? Köszi a választ előre is.
Ne bánd meg a gépet. Jó lesz ez. Segítenék is, de szerintem Győrtől messze vagy. :) Bár nem tudom merre laksz. Ha egyszer mehetnék vele egy kicsit, még benyába is beszállnék. :) Csak így tovább, nem hajt a tartár.
Csináld tesóm!
Egy igazi jó ember vagy baszki!
Mikor lessz vidi?😍😍😉
Szia, én nagyon értékelem a munkádat, az energiát amit bele ölsz és azt mondom az ilyen lenéző emberekkel ne foglalkozz annál inkább azokkal, akik fel néznek rád. Az ilyen embereket valószínűleg eltartják, és nem tudják mi az a '' munka''. Bár én 20 vagyok, de régi álmom egy,, játszós autó " nem vagyok telhetetlen nekem kezdésnek meg tenné egy lada is,de sajnos még az anyagi hàtterem miatt nem engedhetem meg magamnak, de küzdök érte. A lényeg hogy nagyon hálásak lehetnek az emberek azért, hogy te az összes energiád bele ölöd, és jó szándékkal csinálod az egészet. Nagyon tisztelem a munkád, és egyben irigyellek is..További sok sikert és kitartást kívánok neked. És köszi a motiváló videókér, így én is hiszem hogy nekem is sikerülhet egyszer elérnem amit szeretnék :)
Szia pipi! Nekem nagyon tetszik amit csinálsz és szeretnék érdeklődni hogy ha autószerelő vállalkozásod van és régen mondtad hogy te nem vagy autószerelő akkor ezt így lehet attól? Mondjuk én szeretnék egy autószerelő céget de nem az a szakmám. Akkor alapíthatok egyet amiben én szerelek? Vagy milyen céged van? 😊Elnézést a hülye kerdesert de nem fogalmazok diplomatikusan😂😂😂
Csak egy ötlet, ha a kocsikkal èppen nem tudsz videozni mert nincs időd munka miatt, akkor lehetne munkas video is. Lebaszod a kamerát csinálod közbe beszélsz nem kell nagy tartalom meg miegymás csak kontakt a nèzőkkel. Két tartalmasabb rész közötti űr kitöltèsère pont jó. Elmondod mit csinàlsz èpp miért úgy stb.
Ezek az emberek csak leakarnak húzni téged, te adsz az embereknek valamit, tanítasz minket autó szerelésre, stb. Egyszerű, becsületes, dolgozó életmódot mutatsz és nem játszod meg magad! A youtube car pedig egy külön dicséretet érdemel, hatalmas szívről tesz tanúbizonyságot, hogy a szegényebbeknek akarsz élményt adni. Ne add fel Zoli.
Fasza a munkavédelmi cipőd :-D
Teso ne foglalkozz a negativ kommentekkel, ezeket a csira yt komment huszarokat le kell szarni, legjobb ha nem is említed őket. Csinald amit elkezdtel. Te olyan tartalmat gyártasz amit keves ytber tud. Várjuk az uj videokat!!!
tisztelet mester
A lonak a micsodajat?
En mennek szerelni csak 200 km re vagy tolem
Szia ez milyen bmw ? 330 vagy 325 ?
Roland Ww én ugy emlékszem hogy huszi.
Sajnos ,én semmiben nem tudok segíteni se pénz se alkatrész és messze is vagy, de sok sikert az életben és kitartást,várjuk a következő videót :)
Ez a video lett hosszú?? Egesz nap bírnam testver 😂 Ezt a folyamatos bizonygatast meg hagyd a tudod mibe..akik ketelkednek benne azok nem ernek annyit hogy folyamatosan magyarazkodj miattuk, mi meg ugy is vagjuk a dolgokat :) písz.
Helló pipi :D ! en most leszek végzős tanuló egy ipari iskolában karosszéria lakatosként! szivesen kimennék tökölre saját költségvetésből saját belépővel és szivesen kimennék neked segíteni ha véletlen megtörne az autó vagy valami illetve van egykét cuccom ha érdekel a téme igazolj visssza instagrammon és megdumálunk mindent ! (a pályázás nem izgat annyira inkább az hogy tudjak neked kint segíteni ::D !!!!
EGY EMAIL CIMET KÉRHETEK?
Rossz akarok kopkidok mindig lesznek. De nem szabad veluk foglalkozni jo az amit csinalsz es ne hagyd h lehuzzanak. Mert fel fogaz torni es megvalositod amit szeretnel es a rossz akarok majd csak ragni fogjak a fogukat ;)
Streamelhetnéd ahogy szereled a kocsit és akkor közbe lehetne neked pénzt küldeni
Tamás Szarvas Nincsmár semmi féle juttatás. Nem kell. 😌 Csak a baj van belőle.
Mit vártál fél évig nem volt egy 1perces videó se . Semmire nemfognak küldeni lóvét . Függetlenül,hogy most mire kell youtubecar vagy sem . Amilyen lendülettel kezdted úgy is maradt abba . Persze értem,hogy te mit szerettél volna ebből és remek egyedülálló lett volna szerintem .
legyen több video !
Toljad a videót bátya
azért kaptunk egy kis részt a tyukolbol... egy kis műanyag szélesítés...nem tán egy e36 az a kis tyukol?
hát barátom rohat jo videoit vannak és el kell mondanom hogy gratulálok hogy inkább szerelz mint hogy otthon gépez és azt is el kell mondanom hogy tölem nem messze van kecskemét és még egyszer jo videoit vannak mindig meg nézem hogy mit raktál fel
21:13 hát ja
mennyi feliratkozó volt egyébként ? csak mert én nem követtem a számokat .. de itt vagyok az első bmw vételes video óta 😂😂
Én segítenek csak 15 éves vagyok és faluban lakok ami mesze van töled
Poraloltot tudok adni én is !
Nagyon ugyes vagy PiPi
A kalocsai repülőtéren a pálya nagyon radírozza a gumit oda sokat kéne vinni
Peti Romsics minden régi reptér eszi a gumikat mert azzok meg nagy beton tömbökböl van össze rakva
Legalább a szomszéd ház nemsokára kész.
Helyileg merre vagy ??
Teso az a duma az elejen😂😂😂
Azt szokták mondani ajándék lonak ne nézd a fogát
Szia pipike írtam instagramon ha tudod nézd meg mert elég fontos lenne
ronaldo mez :P :D
Nyomazsd!! Csak így tovább!!
Ne add fel pipi!
Szeva lesz meg video
Pipi! Szard le a negatívokat! Ha valaki ilyet ir, tiltsd ki a francba, es felejtsd el. Te egy rendes, szorgalmas csavo vagy, szard le a trollokat. Csak igy tovabb!
Én sajnos csak most tévedtem a csatornádra , de leborulok előtted mester hatalmas forma vagy! Kívánom hogy elérd az életben amit szeretnél!!! Negatííívokat meg le kell sz*rni, te megteremtetted HATALMAS pacsi ezért!!
Auti szereleo szeretem volna leni de nem jot osze pedig szerelni szeretek
A legnagyobb ember vagy, sajnos nem tehetem+, hogy anyagilag támogassalak.. [Fundamenta szponzor vagyok... ] \ Viszont példakép vagy, és lenyűgöző az életed, meg csinálod töretlenűl mész előre, szavakat nem találok a munkásságodra!
Én nem kétkezi munkát dolgozom, de nekem is munkaidő után munka volt plusz kaján spórolás, hogy gépet tudjak venni. Éveken át. Ne kéne a kurva albérletre költeni... a videó végéhez: én megértem azt hogy milyen amikor valaki megdolgozik a cuccáért Zoli!
Reméljük nem lesz senki se akkora idióta hogy direkt tönkre vágja majd a kocsit.
Eleg lett volna Ha magadet meg csinalod .... full felesleges ez a youtube car csak a fejfajas 😑
Lajosmizséig?hova valosi vagy???????
Balosítas nem ártana 🤓
Fhu már megijedtem hogy nem lesz több videó 🤣
Arany apám
Nem szabad gatyázni
Szard le a negatív emberek véleményét
Ezek csak azért vannak hogy egy jó halálos iram előtt irogassanak a videókhoz mert nem tudják feldolgozni hogy kibaszott sok munkával elerted amit kell
És ezzel kurvara nem benyalni fogok csak leirom a véleményemet!
És a kemeny munka meghozza a gyümölcsét!
Tesóm ne vegye el a kedved semmi nyomjad 3s ne foglalkozz semmivel
Becsüllek!
Én ezt többé nem nézem! Fél év alatt ennyit sikerült összehozni? Szerelés semmi, csak a síránkozás, hogy kár volt elkezdeni, pénz, pénz....
A viszont nem látásra!
1 komment