Szia Gréta! Az függésnek számít, mikor türelmetlenül várom az új videóidat?:) Legyen szép napod! (Még nem tudtam meghallgatni, mert munkahelyen vagyok, de láttam, hogy kijött.)
Jól összeszedted a főbb pontokat, sok mindent nem tudok hozzáfűzni. Egyetlen megjegyzésem, felvetésem volna, méghozzá azzal kapcsolatosan, hogy megmutatni a gyermeknek mi a hamis és mi a valódi. Merthogy a MI világában egy felnőtt nem tudja eldönteni egy képről, videóról, hangfelvételről valódi-e. Egy gyereknek ez szinte lehetetlen feladat. Pláne, amilyen mértékű a fejlődés, az idő múlásával egyre nehezebb és nehezebb lesz. Ez egy olyan probléma, amire őszintén szólva nem tudom a megoldást.
Köszönöm a visszajelzést, és igazad van azzal kapcsolatban, hogy nehéz eldönteni mi igaz és mi hamis. A Faceapp viszont egyszerűen használható, és meg lehet mutatni a gyerekeknek milyen egy kép szerkesztés előtt és hogyan változik meg utána. Sablonszerűen szerkeszti az arcokat, és minél több előtte-utána képpel találkozik a gyerek, annál érzékenyebb lesz a szerkesztések és filterek felismerésére.
Nagyjából még csak ebben az évtizedben lettek felnőttek azok az emberek, akik az internet megjelenésekor voltak gyerekek, az ő most született gyerekeik pedig már abba a világba nőnek bele, amelyikben meg már gépekkel lehet társalogni. Ezek rendkívül nagy ugrások a gyerekeket érő pszichológiai hatások szempontjából, az ezt megelőző évszázadokhoz képest. Ha kutatásokat nem végeznek gyerekekkel (és remélhetőleg nem), akkor szerintem nem igen lehet megmondani, hogy hogyan hat ez a típusú kitettség az internetnek, az ai-nak és a média anyagoknak a gyerekek gondolkodására, érésére. Legalább akkora különbség lehet a most növésben lévő generáció gondolkodása és a 30-40 évvel ezelőtti gyerekek gondolkodása között, mint egy nagyvárosban felnövő gyerek elképzelései és egy vidéken nevelkedő gyerek mentalitása között. Gondoljunk csak bele, hogy teljesen más képe alakulhat ki az embernek a világról akkor, ha háziállatok veszik körül és kétkezi problémamegoldásra áll rá a fejlődő agya gyerekkorban, ahhoz képest mint amikor elektronikai eszközök használatára kényszerül. Ha csak a problémamegoldási képesség és megküzdési affinitás kifejlődését nézzük, már az is felbontható különböző jellegekre, vagyis teljesen eltérő gondolkodási struktúrák rögzülnek aszerint, hogy valaki gyerekként milyen típusú problémával találja szembe magát huzamos ideig. Oda akarok kilyukadni, hogy milyen bődületes mértékű eltérés van abban a gondolkodást alapvetően formáló behatásban, hogy egy mai gyereknek ha kérdése van, már gépet is kérdezhet ami rögtön választ ad neki, míg 30 évvel ezelőtt külön belefektetett energiát igényelt valamire választ találni. Gyereknevelésnél olyan tényezőket kell a mai kor fiatal felnőttjeinek belekalkulálnia a gyerekeik életébe, amit még idejük sem volt átgondolni, hogy milyen hatásokat kellene kivédeniük. Régebben a tv adók határozták meg, hogy mit lát az ember gyerekként a nagyvilágból, illetve vakáción történő utazások, de az impulzusok a világ problémáiról tv-ből köszöntek vissza. Egy tv adás jóformán semmilyen interaktív beleszólást nem engedett a gyerekeknek, max a csatornaváltást, és hol három gepárd kergette egymást, hol a Szomszédok a dallassal a híradón át móunikáig. De ma egy gyerek annak van kitéve, hogy személyreszabott tartalmat lát amitől öngerjesztő algoritmusok a világszemléletük köré egy burkot építenek. A tv-nek sokkal kisebb veszélye volt a gondolkodásra, a gyerekek a kreativitásuk megéléséhez eszközöket kerestek, és ami hangsúlyos, hogy kerestek. Másra volt huzalozódva az agyuk, mert tenniük kellett az örömforrásuk megtalálásához, ki kellett magukat próbálniuk a fantáziájuk szerint abban ami a kezük ügyébe akadt. Valószínűleg az idegsejtek közötti pályaszerű kommunikáció teljesen máshogy alakul minőségileg ha egy darab (média)felületről érkezik impulzus, csalogató lehetőségeket képernyőre kidobva, mint amikor ül a gyerek a szobájában és azon gondolkodik, hogy mihez van kedve, fessen, nyúljon egy hangszerhez, társasjátékozzon, tervezzen számítógépen. Valószínűleg, pontosabban szerintem olyan alapvető folyamatok alakulnak máshogy a mai kor gyerekeinek az agyában, mint például a motiváció létrejöttéhez vezető gondolkodás, legalábbis az a része amire a gondolatok kihatnak, mert nyilván vannak evolúciósan öröklött és szabályzott nagyon erősen rögzült rendszerek, amik nem módosulnak olyan könnyen külső ingerek hatására sem. Amit Gréta írt, hogy annál érzékenyebbek lesznek a különbségek észrevételére a gyerekek, minél több filterezett és nem filterezett összehasonlító képpel ismerkednek meg, az tényleg lehet, hogy így van, de bennem inkább az merül fel kérdésként, hogy egyik oldalról ha ki van védve valami és annak megvan egy választható módszere, mint pl. ennél a konkrétumnál az előtte-utána képek megmutatása, az nem hoz-e járulékosan más olyan problémákat, amivel nincs a kipróbálás hiánya miatt kalkulálva. Tehát honnan tudjuk azt, hogy egy gyerekre összességében jó hatású-e ha mesterkélt arcokat lát, van-e egyáltalán olyan, hogy összességében jó hatás, ha tulajdonképpen rengeteg dolog amit a gyerekeknek meg kell tanítani, eleve abnormális dologról szól. Persze burokban sem nőhetnek fel, nehéz eldönteni mit mikor jó megismertetni a gyerekekkel minden olyan kérdésben, amik világszinten is új jelenségek. Ki tudja milyen hatásúak a fejlődő agyra. Jók ezek a témák, elgondolkodtatóak.
Üdvözlöm! Lenne egy olyan kérdésem ha Önhöz fordulnék személyes tanácsadásra akkor mennyi alkalmat kell kb vennem ahhoz, hogy kiderüljön, hogy aszexszuális vagyok e vagy nem?
Üdvözlöm! Az aszexualitás nem szexuális zavar, hanem szexuális orientáció, ami azt jelenti, hogy nem szükséges szexuálpszichológus hozzá, hogy meg tudja állapítani. Az aszexualitás azt jelenti, hogy kevés vagy semmilyen szexuális vonzalmat nem érez mások iránt. Az aszexuális emberek számára a szexualitás hiánya természetes, és nem feltétlenül függ külső tényezőktől, traumától vagy egyéb élethelyzetektől. Ha a szexuális együttlétek gondolata undort, félelemet vagy más negatív érzelmeket vált ki, akkor feltételezhető, hogy nem aszexualitás, hanem inkább szexuális trauma áll a háttérben.
Szia! Tegnap találtam meg az egyik videód. Nagyon tetszenek a témák. A filterek és az önmagunk felvállalása viszont szerintem a sminkre, műkörmökre is vonatkozik. Ez semmivel sem különb, mint bármilyen filter. Szerintem még a külsőre összeillőnek tűnő párok is megszűntek ezek miatt. A nők saját magukról alkotott, természetes énképét és a férfiak érzékeit is torzítja. Ahogy én látom, rengeteg negatív következménye van ennek. Az én fejemben úgy van, hogy a szépségipar legtöbb terméke nélkül észrevehetnénk egymást és jobban tudnánk kapcsolódni. Hasonló a hasonlóhoz. De sok átlagos lány átlagon felülire festi magát és ez alapján ismerkedik, az átlagos fiúk meg sokan egyedül maradnak. Ez olyan életúthoz is vezethet, ami az átlagos fiúknak/ férfiaknak visszataszító lehet később. Mit gondolsz erről? Muszáj kompenzálni, akkor is, ha nem akarunk kondiba járni vagy ilyesmi, csak azt szeretnénk, hogy magunk miatt szeressenek?
Szia! Örülök, hogy megtaláltad a videóimat, és köszönöm a gondolataidat. Nagyon érdekes, amit írsz a smink, műköröm és filterek kapcsolatáról, és teljesen megértem, hogy miért érzed úgy, hogy ezek is torzíthatják az önmagunkról alkotott képet. Valóban, sokan úgy gondolják, hogy a szépségipar termékei és a filterek hasonló hatást gyakorolhatnak arra, hogyan látjuk magunkat és egymást, és hogy ezek az eszközök néha túlzott elvárásokat támaszthatnak velünk szemben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy van különbség a filterek és az önkifejezés céljából választott smink vagy öltözködés között. Míg a filterek virtuálisan módosítják a valóságot, addig a smink és az öltözködés a testi adottságaink kiemelésének, sőt akár a kreativitás és az egyéni stílus megmutatásának egy eszköze lehet, akárcsak a tetoválások (amivel kapcsolatban ritkábban merül fel manapság a kompenzáció kérdése, mint a sminkkel kapcsolatban). Éppen ezért sokan a sminket, a ruhákat vagy a frizurát az önkifejezés részeként élik meg, nem pedig olyasmiként, amivel „elrejtik” magukat. Nekem ezen felül a smink elkészítése a kikapcsolódás és a reggeli rituálé része, gyakran meditatív hatással is van rám. Ez valószínűleg beállítottság kérdése: azok értik meg igazán, akik hasonlóan élik meg a sminkelést. :) Ami pedig az ismerkedést illeti, értem, hogy miért látod úgy, hogy az önképünkre ható tényezők eltorzíthatják a kapcsolatainkat is. Lehet, hogy egyfajta egyensúlyt kell találni abban, hogy valaki hogyan fejezi ki magát, és milyen mértékben alapozza az önértékelését külső tényezőkre. Ugyanakkor fontos, hogy ne feltételezzük automatikusan, hogy a smink vagy a műköröm viselése mögött mindig megfelelési kényszer vagy elrejtés áll - sokszor ez egyszerűen egy eszköz arra, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Végső soron szerintem az a lényeg, hogy mindenki szabadon eldönthesse, hogyan akar megjelenni és önmagát kifejezni. Ha ez a természetesség felvállalását jelenti valakinek, az ugyanolyan értékes, mint ha valaki sminkkel vagy stílusos ruhákkal szeretné kifejezni önmagát. Az egyensúlyt talán az teremtheti meg, ha törekszünk arra, hogy ezek az eszközök ne váljanak önértékelésünk egyetlen alapjává, hanem csupán kiegészítői legyenek annak, amit önmagunkról gondolunk.
@vargagretapszichologus Köszönöm az asszertív megfogalmazást és a részletes választ. Ugyan még mindig nem látom a különbséget, mert a kettő tulajdonképpen ugyanaz szerintem 😀Azt megértem, hogy kellemes érzések társulnak hozzá, de ettől még mindkettő megvezetés, ha jól belegondolunk. Mindkettő ugyanúgy megzavarja a vizuálisan befogadót is. Nehezen tudok úgy tekinteni rá, mint önkifejezésre, mert erősen érzem azt, hogy meg akarnak téveszteni. Az önkifejező öltözködés utalhat a zenei ízlesünkre vagy az életvitelünkre, életfogásunkra ez igaz, de a smink már szerintem inkább filter. Ott már nem az önkifejezés, hanem a megtévesztés érződik, de elfogadom, hogy neked más a véleményed. Ha rajtam múlna, akkor betiltanám, mert ahogy írtam is, szerintem brutális hatással van a párkapcsolatokra és azok dinamikájára. Tulajdonképpen egy erősen manipulatív dolognak látom.
@@mychillzone8837 A sminkeléssel kapcsolatban behoznék a képbe egy olyan faktort, amitől erősen függ, hogy a sminkre hogyan lehet tekinteni. Nagyon nagy különbség lehet smink és smink között olyan tekintetben, hogy az arcnak a meglévő karakterét szebbíti, vagy módosítja magát az arckaraktert is. Ez nem a használt smink mennyiségétől függ, hanem a sminkelési technikától. Az emberek közötti „arcszimpátia” egy nagyon érdekes dolog, az ember egy arcot képes összekapcsolni a hanggal, a másik embertől tapasztalt személyiségjegyekkel, bizonyos arcvonásokat kedvesnek látunk, kialakulnak amolyan zsánerek. Egy arcot látva mindig van egy benyomás, és ha megfigyeljük, bizonyos embereket az arcuk alapján hasonló arcúnak is tudunk látni. Szinte mindenki tud mondani egy számára tetsző arctípust (persze nem csak egyféle szokott tetszeni az embernek), amit ha más emberen észrevesz, felismeri, hogy az ideálja-e vagy sem. Meg lehet különböztetni nagyságrendileg kb 40-50 féle benyomást különböző arcokat látva, de most csak írtam egy számot, az is lehet, hogy 150-et. Ez azért van szerintem, mert az emberek arcvonásait meghatározó gének kimenetel szempontjából (mármint hogy milyen lesz az ember arca) hasonlóak is tudnak lenni. A leginkább a hasonlóságot kifejező szó, talán a zsáner lehet, ez tükrözi a leginkább az emberben megszülető benyomást egy emberi arc láttán. Na és a lényeg smink szempontból ami miatt ezt írom, hogy vannak akik úgy sminkelnek, hogy ezt a genetikai örökséget, az arc zsánerüket megváltoztatják, és vannak, akik a saját karakterüket teszik hangsúlyosabbá. Amit írsz, hogy a digitális filterhasználat és a sminkelés között nem látsz érdemi különbséget, mert mindkettőt megvezetésnek látod, érdemes észrevenni, hogy a digitális filterek képtelenek az arckarakter megőrzésére, egészen pontosan véletlenszerű, hogy képes-e megőrizni a zsánert. Az ember arcfelismerő képessége iszonyatosan finomhangolt, a mellé társított benyomás néhány arcvonásnak csupán pár szöggel való megváltoztatásával durván torzulni tud, és a digitális filterek az emberi agynak ezt a zsáner-hozzárendelő képességét nem tudják imitálni. Egy digitális filter lazán kihoz híres színésznők arcvonásaira emlékeztető arcot egy azzal „inkompatibilis” arcból is, míg a kézi sminkelés esetén ha valaki ügyes, a saját arckarakterét tudja szebbé tenni. Szerintem ha a saját arckarakter megtartásával készül a smink, az egészen más, mint amikor digitális filterhez hasonló zsánerváltoztató sminkkel valaki valóban a saját vonásait akarja megváltoztatni. Ha valaki sminkeli magát, abból viszont nem következik feltétlenül az, hogy leplezni akarja a saját vonásait. Ha a smink funkciója leplezés és aszerint készül a smink, az az önelfogadás hiányából adódhat, ha pedig csak a saját vonásait akarja valaki erősíteni, az csak az igényesség és ép testben lévő létnek a finomhangolása, ami semmi más, mint az esztétikum kedvelése és egy teljesen jó jelenség. Ez olyan, mint hogy jobban néz ki a rend egy íróasztalon, mintha rendetlenség lenne rajta, és a rend látványa jobb érzéssel tölti el az embert az esztétikai élmény miatt, mint a rendetlenség. A párkapcsolatokat ha a sminkelés befolyásolni tudja, akkor ott teljesen máshol keresendő a probléma, nem magánál a sminkelésnél. Ha valaki szereti magát sminkelni, azzal nem oltja ki azt az igényét, hogy önmaga miatt szeressék, és ha valaki edz, az sem. Az, hogy az ember mit szeret, az önazonosságának a része. A kérdés mindig az, hogy amit szeret, az honnan ered. Edzhet valaki azért mert szeret edzeni, szereti a hangulatát az edzésnek, meg persze olyan is van, hogy valaki utál edzeni de valami miatt erőlteti, ami lehet mondjuk megfelelési vágyból. Az a jó, ha az embernek a saját magával szemben támasztott elvárása az életfelfogásának egyfajta reprezentációja, és minden ami abból ered, akár sminkelés, akár edzés, az önazonosság kiteljesedése tud lenni. Ez pedig semmilyen értelemben nem megtévesztés, hanem az önazonosságnak a tükre, a külső szemlélő ennek a tükröződésnek a láttán pont, hogy inkább valósabb képet kap az emberről, minthogy megtévesztett lenne.
Tetszik, hogy egyre gyakrabban vannak videók ezen a csatornán. Sok sikert, lelkesedést, motivációt kívánok az elkészítésükhöz!
Hasznos lett a videó, köszönöm a tartalmat!
Nagyon hasznos és érthető videó volt!!
Fantasztikus video, köszönöm
Szia Gréta!
Az függésnek számít, mikor türelmetlenül várom az új videóidat?:) Legyen szép napod!
(Még nem tudtam meghallgatni, mert munkahelyen vagyok, de láttam, hogy kijött.)
Köszönöm, hogy elkészítetted ezt a videót, Gréta! Tartalom és stílus: 100 %. Hiánypótló!💎
❤❤❤
Jól összeszedted a főbb pontokat, sok mindent nem tudok hozzáfűzni. Egyetlen megjegyzésem, felvetésem volna, méghozzá azzal kapcsolatosan, hogy megmutatni a gyermeknek mi a hamis és mi a valódi. Merthogy a MI világában egy felnőtt nem tudja eldönteni egy képről, videóról, hangfelvételről valódi-e. Egy gyereknek ez szinte lehetetlen feladat. Pláne, amilyen mértékű a fejlődés, az idő múlásával egyre nehezebb és nehezebb lesz. Ez egy olyan probléma, amire őszintén szólva nem tudom a megoldást.
Köszönöm a visszajelzést, és igazad van azzal kapcsolatban, hogy nehéz eldönteni mi igaz és mi hamis. A Faceapp viszont egyszerűen használható, és meg lehet mutatni a gyerekeknek milyen egy kép szerkesztés előtt és hogyan változik meg utána. Sablonszerűen szerkeszti az arcokat, és minél több előtte-utána képpel találkozik a gyerek, annál érzékenyebb lesz a szerkesztések és filterek felismerésére.
Nagyjából még csak ebben az évtizedben lettek felnőttek azok az emberek, akik az internet megjelenésekor voltak gyerekek, az ő most született gyerekeik pedig már abba a világba nőnek bele, amelyikben meg már gépekkel lehet társalogni. Ezek rendkívül nagy ugrások a gyerekeket érő pszichológiai hatások szempontjából, az ezt megelőző évszázadokhoz képest. Ha kutatásokat nem végeznek gyerekekkel (és remélhetőleg nem), akkor szerintem nem igen lehet megmondani, hogy hogyan hat ez a típusú kitettség az internetnek, az ai-nak és a média anyagoknak a gyerekek gondolkodására, érésére. Legalább akkora különbség lehet a most növésben lévő generáció gondolkodása és a 30-40 évvel ezelőtti gyerekek gondolkodása között, mint egy nagyvárosban felnövő gyerek elképzelései és egy vidéken nevelkedő gyerek mentalitása között. Gondoljunk csak bele, hogy teljesen más képe alakulhat ki az embernek a világról akkor, ha háziállatok veszik körül és kétkezi problémamegoldásra áll rá a fejlődő agya gyerekkorban, ahhoz képest mint amikor elektronikai eszközök használatára kényszerül. Ha csak a problémamegoldási képesség és megküzdési affinitás kifejlődését nézzük, már az is felbontható különböző jellegekre, vagyis teljesen eltérő gondolkodási struktúrák rögzülnek aszerint, hogy valaki gyerekként milyen típusú problémával találja szembe magát huzamos ideig. Oda akarok kilyukadni, hogy milyen bődületes mértékű eltérés van abban a gondolkodást alapvetően formáló behatásban, hogy egy mai gyereknek ha kérdése van, már gépet is kérdezhet ami rögtön választ ad neki, míg 30 évvel ezelőtt külön belefektetett energiát igényelt valamire választ találni. Gyereknevelésnél olyan tényezőket kell a mai kor fiatal felnőttjeinek belekalkulálnia a gyerekeik életébe, amit még idejük sem volt átgondolni, hogy milyen hatásokat kellene kivédeniük. Régebben a tv adók határozták meg, hogy mit lát az ember gyerekként a nagyvilágból, illetve vakáción történő utazások, de az impulzusok a világ problémáiról tv-ből köszöntek vissza. Egy tv adás jóformán semmilyen interaktív beleszólást nem engedett a gyerekeknek, max a csatornaváltást, és hol három gepárd kergette egymást, hol a Szomszédok a dallassal a híradón át móunikáig. De ma egy gyerek annak van kitéve, hogy személyreszabott tartalmat lát amitől öngerjesztő algoritmusok a világszemléletük köré egy burkot építenek. A tv-nek sokkal kisebb veszélye volt a gondolkodásra, a gyerekek a kreativitásuk megéléséhez eszközöket kerestek, és ami hangsúlyos, hogy kerestek. Másra volt huzalozódva az agyuk, mert tenniük kellett az örömforrásuk megtalálásához, ki kellett magukat próbálniuk a fantáziájuk szerint abban ami a kezük ügyébe akadt. Valószínűleg az idegsejtek közötti pályaszerű kommunikáció teljesen máshogy alakul minőségileg ha egy darab (média)felületről érkezik impulzus, csalogató lehetőségeket képernyőre kidobva, mint amikor ül a gyerek a szobájában és azon gondolkodik, hogy mihez van kedve, fessen, nyúljon egy hangszerhez, társasjátékozzon, tervezzen számítógépen. Valószínűleg, pontosabban szerintem olyan alapvető folyamatok alakulnak máshogy a mai kor gyerekeinek az agyában, mint például a motiváció létrejöttéhez vezető gondolkodás, legalábbis az a része amire a gondolatok kihatnak, mert nyilván vannak evolúciósan öröklött és szabályzott nagyon erősen rögzült rendszerek, amik nem módosulnak olyan könnyen külső ingerek hatására sem.
Amit Gréta írt, hogy annál érzékenyebbek lesznek a különbségek észrevételére a gyerekek, minél több filterezett és nem filterezett összehasonlító képpel ismerkednek meg, az tényleg lehet, hogy így van, de bennem inkább az merül fel kérdésként, hogy egyik oldalról ha ki van védve valami és annak megvan egy választható módszere, mint pl. ennél a konkrétumnál az előtte-utána képek megmutatása, az nem hoz-e járulékosan más olyan problémákat, amivel nincs a kipróbálás hiánya miatt kalkulálva. Tehát honnan tudjuk azt, hogy egy gyerekre összességében jó hatású-e ha mesterkélt arcokat lát, van-e egyáltalán olyan, hogy összességében jó hatás, ha tulajdonképpen rengeteg dolog amit a gyerekeknek meg kell tanítani, eleve abnormális dologról szól. Persze burokban sem nőhetnek fel, nehéz eldönteni mit mikor jó megismertetni a gyerekekkel minden olyan kérdésben, amik világszinten is új jelenségek. Ki tudja milyen hatásúak a fejlődő agyra. Jók ezek a témák, elgondolkodtatóak.
Üdvözlöm! Lenne egy olyan kérdésem ha Önhöz fordulnék személyes tanácsadásra akkor mennyi alkalmat kell kb vennem ahhoz, hogy kiderüljön, hogy aszexszuális vagyok e vagy nem?
Üdvözlöm! Az aszexualitás nem szexuális zavar, hanem szexuális orientáció, ami azt jelenti, hogy nem szükséges szexuálpszichológus hozzá, hogy meg tudja állapítani.
Az aszexualitás azt jelenti, hogy kevés vagy semmilyen szexuális vonzalmat nem érez mások iránt. Az aszexuális emberek számára a szexualitás hiánya természetes, és nem feltétlenül függ külső tényezőktől, traumától vagy egyéb élethelyzetektől.
Ha a szexuális együttlétek gondolata undort, félelemet vagy más negatív érzelmeket vált ki, akkor feltételezhető, hogy nem aszexualitás, hanem inkább szexuális trauma áll a háttérben.
Szia! Tegnap találtam meg az egyik videód. Nagyon tetszenek a témák. A filterek és az önmagunk felvállalása viszont szerintem a sminkre, műkörmökre is vonatkozik. Ez semmivel sem különb, mint bármilyen filter. Szerintem még a külsőre összeillőnek tűnő párok is megszűntek ezek miatt. A nők saját magukról alkotott, természetes énképét és a férfiak érzékeit is torzítja. Ahogy én látom, rengeteg negatív következménye van ennek. Az én fejemben úgy van, hogy a szépségipar legtöbb terméke nélkül észrevehetnénk egymást és jobban tudnánk kapcsolódni. Hasonló a hasonlóhoz. De sok átlagos lány átlagon felülire festi magát és ez alapján ismerkedik, az átlagos fiúk meg sokan egyedül maradnak. Ez olyan életúthoz is vezethet, ami az átlagos fiúknak/ férfiaknak visszataszító lehet később. Mit gondolsz erről? Muszáj kompenzálni, akkor is, ha nem akarunk kondiba járni vagy ilyesmi, csak azt szeretnénk, hogy magunk miatt szeressenek?
Szia! Örülök, hogy megtaláltad a videóimat, és köszönöm a gondolataidat. Nagyon érdekes, amit írsz a smink, műköröm és filterek kapcsolatáról, és teljesen megértem, hogy miért érzed úgy, hogy ezek is torzíthatják az önmagunkról alkotott képet. Valóban, sokan úgy gondolják, hogy a szépségipar termékei és a filterek hasonló hatást gyakorolhatnak arra, hogyan látjuk magunkat és egymást, és hogy ezek az eszközök néha túlzott elvárásokat támaszthatnak velünk szemben.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy van különbség a filterek és az önkifejezés céljából választott smink vagy öltözködés között. Míg a filterek virtuálisan módosítják a valóságot, addig a smink és az öltözködés a testi adottságaink kiemelésének, sőt akár a kreativitás és az egyéni stílus megmutatásának egy eszköze lehet, akárcsak a tetoválások (amivel kapcsolatban ritkábban merül fel manapság a kompenzáció kérdése, mint a sminkkel kapcsolatban). Éppen ezért sokan a sminket, a ruhákat vagy a frizurát az önkifejezés részeként élik meg, nem pedig olyasmiként, amivel „elrejtik” magukat. Nekem ezen felül a smink elkészítése a kikapcsolódás és a reggeli rituálé része, gyakran meditatív hatással is van rám. Ez valószínűleg beállítottság kérdése: azok értik meg igazán, akik hasonlóan élik meg a sminkelést. :)
Ami pedig az ismerkedést illeti, értem, hogy miért látod úgy, hogy az önképünkre ható tényezők eltorzíthatják a kapcsolatainkat is. Lehet, hogy egyfajta egyensúlyt kell találni abban, hogy valaki hogyan fejezi ki magát, és milyen mértékben alapozza az önértékelését külső tényezőkre. Ugyanakkor fontos, hogy ne feltételezzük automatikusan, hogy a smink vagy a műköröm viselése mögött mindig megfelelési kényszer vagy elrejtés áll - sokszor ez egyszerűen egy eszköz arra, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Végső soron szerintem az a lényeg, hogy mindenki szabadon eldönthesse, hogyan akar megjelenni és önmagát kifejezni. Ha ez a természetesség felvállalását jelenti valakinek, az ugyanolyan értékes, mint ha valaki sminkkel vagy stílusos ruhákkal szeretné kifejezni önmagát. Az egyensúlyt talán az teremtheti meg, ha törekszünk arra, hogy ezek az eszközök ne váljanak önértékelésünk egyetlen alapjává, hanem csupán kiegészítői legyenek annak, amit önmagunkról gondolunk.
@vargagretapszichologus Köszönöm az asszertív megfogalmazást és a részletes választ. Ugyan még mindig nem látom a különbséget, mert a kettő tulajdonképpen ugyanaz szerintem 😀Azt megértem, hogy kellemes érzések társulnak hozzá, de ettől még mindkettő megvezetés, ha jól belegondolunk. Mindkettő ugyanúgy megzavarja a vizuálisan befogadót is. Nehezen tudok úgy tekinteni rá, mint önkifejezésre, mert erősen érzem azt, hogy meg akarnak téveszteni. Az önkifejező öltözködés utalhat a zenei ízlesünkre vagy az életvitelünkre, életfogásunkra ez igaz, de a smink már szerintem inkább filter. Ott már nem az önkifejezés, hanem a megtévesztés érződik, de elfogadom, hogy neked más a véleményed. Ha rajtam múlna, akkor betiltanám, mert ahogy írtam is, szerintem brutális hatással van a párkapcsolatokra és azok dinamikájára. Tulajdonképpen egy erősen manipulatív dolognak látom.
@@mychillzone8837 A sminkeléssel kapcsolatban behoznék a képbe egy olyan faktort, amitől erősen függ, hogy a sminkre hogyan lehet tekinteni. Nagyon nagy különbség lehet smink és smink között olyan tekintetben, hogy az arcnak a meglévő karakterét szebbíti, vagy módosítja magát az arckaraktert is. Ez nem a használt smink mennyiségétől függ, hanem a sminkelési technikától. Az emberek közötti „arcszimpátia” egy nagyon érdekes dolog, az ember egy arcot képes összekapcsolni a hanggal, a másik embertől tapasztalt személyiségjegyekkel, bizonyos arcvonásokat kedvesnek látunk, kialakulnak amolyan zsánerek. Egy arcot látva mindig van egy benyomás, és ha megfigyeljük, bizonyos embereket az arcuk alapján hasonló arcúnak is tudunk látni. Szinte mindenki tud mondani egy számára tetsző arctípust (persze nem csak egyféle szokott tetszeni az embernek), amit ha más emberen észrevesz, felismeri, hogy az ideálja-e vagy sem. Meg lehet különböztetni nagyságrendileg kb 40-50 féle benyomást különböző arcokat látva, de most csak írtam egy számot, az is lehet, hogy 150-et. Ez azért van szerintem, mert az emberek arcvonásait meghatározó gének kimenetel szempontjából (mármint hogy milyen lesz az ember arca) hasonlóak is tudnak lenni. A leginkább a hasonlóságot kifejező szó, talán a zsáner lehet, ez tükrözi a leginkább az emberben megszülető benyomást egy emberi arc láttán. Na és a lényeg smink szempontból ami miatt ezt írom, hogy vannak akik úgy sminkelnek, hogy ezt a genetikai örökséget, az arc zsánerüket megváltoztatják, és vannak, akik a saját karakterüket teszik hangsúlyosabbá. Amit írsz, hogy a digitális filterhasználat és a sminkelés között nem látsz érdemi különbséget, mert mindkettőt megvezetésnek látod, érdemes észrevenni, hogy a digitális filterek képtelenek az arckarakter megőrzésére, egészen pontosan véletlenszerű, hogy képes-e megőrizni a zsánert. Az ember arcfelismerő képessége iszonyatosan finomhangolt, a mellé társított benyomás néhány arcvonásnak csupán pár szöggel való megváltoztatásával durván torzulni tud, és a digitális filterek az emberi agynak ezt a zsáner-hozzárendelő képességét nem tudják imitálni. Egy digitális filter lazán kihoz híres színésznők arcvonásaira emlékeztető arcot egy azzal „inkompatibilis” arcból is, míg a kézi sminkelés esetén ha valaki ügyes, a saját arckarakterét tudja szebbé tenni. Szerintem ha a saját arckarakter megtartásával készül a smink, az egészen más, mint amikor digitális filterhez hasonló zsánerváltoztató sminkkel valaki valóban a saját vonásait akarja megváltoztatni. Ha valaki sminkeli magát, abból viszont nem következik feltétlenül az, hogy leplezni akarja a saját vonásait. Ha a smink funkciója leplezés és aszerint készül a smink, az az önelfogadás hiányából adódhat, ha pedig csak a saját vonásait akarja valaki erősíteni, az csak az igényesség és ép testben lévő létnek a finomhangolása, ami semmi más, mint az esztétikum kedvelése és egy teljesen jó jelenség. Ez olyan, mint hogy jobban néz ki a rend egy íróasztalon, mintha rendetlenség lenne rajta, és a rend látványa jobb érzéssel tölti el az embert az esztétikai élmény miatt, mint a rendetlenség.
A párkapcsolatokat ha a sminkelés befolyásolni tudja, akkor ott teljesen máshol keresendő a probléma, nem magánál a sminkelésnél. Ha valaki szereti magát sminkelni, azzal nem oltja ki azt az igényét, hogy önmaga miatt szeressék, és ha valaki edz, az sem. Az, hogy az ember mit szeret, az önazonosságának a része. A kérdés mindig az, hogy amit szeret, az honnan ered. Edzhet valaki azért mert szeret edzeni, szereti a hangulatát az edzésnek, meg persze olyan is van, hogy valaki utál edzeni de valami miatt erőlteti, ami lehet mondjuk megfelelési vágyból. Az a jó, ha az embernek a saját magával szemben támasztott elvárása az életfelfogásának egyfajta reprezentációja, és minden ami abból ered, akár sminkelés, akár edzés, az önazonosság kiteljesedése tud lenni. Ez pedig semmilyen értelemben nem megtévesztés, hanem az önazonosságnak a tükre, a külső szemlélő ennek a tükröződésnek a láttán pont, hogy inkább valósabb képet kap az emberről, minthogy megtévesztett lenne.