Nekünk könnyen lett pár barátunk és sok jó ismerősünk, még a helyiek között is, pedig Svájcban élünk. Amit tudok tanácsolni az a nyelvtanulás, mindegy milyen technológiai megoldások vannak. Egyszerűen értékelik azt a helyiek ha tényleg el akarod sajátítani a nyelvet. Nekünk azok a magyar ismerőseink, akik panaszkodnak, hogy kívülállónak érzik magukat, ők kivétel nélkül nem beszélik a nyelvet vagy csak kicsit. A másik amiről akartam írni a mi a természetes az embernek. Itt alapból bejön az örök filozófiai kérdés, hogy az ember a természet része-e. Én azt gondolom, hogy igen. Amit az ember létrehoz magának közeget az már a természet egy része, egy ökoszisztéma, ahol élünk. (Ezt úgy mondom, hogy van egy bioszos diplomám, de egyébként nem minden kolléga gondolja így.) Olyan közegben nőttem fel (a párom is) ahol éltek, mégis életünk nagy részét nagyvárosban töltöttük, most falun vagyunk. Mindkettőnek megvan az előnye, hátránya és szerintem mindkettő természetes közeg, max más dolgok válnak hangsúlyosabbá és gyengébbé. Szerintem annál adaptívabb egy ember, minél több közegben tud boldogulni, minél több technológiát ismer. Az a legjobb ha az erdőben is elvagy, és egy metropoliszban is. Bármit túl lehet tolni amúgy.
A magyar nyelv egy vegtelenül gazdag nyelv. Semelyik nyelvnek nincs akkora szokincse, mint a mi nyelvünknek. Olyan arnyalatok leteznek a magyarban, amit keptelenseg mas nyelven kifejezni. Teller Ede pl. megmondta, ha nem tudna magyarul, ha nem magyarul tanult volna, ö most nem erte volna el azt, amit elert az eleteben. En 28 lassan 29 eve elek kint, minden nemet ynelvtudas nelkül jöttem ki, ugyan angolul tudtam felsö fokon, de azzal nem mentem semmire ,bar ezt tudtam is. Az angol nyelvböl vizsgaim is voltak, mas nyelveket is tanulgattam, de nemetet soha. Mikor itt privat iskolaban, 1995-ben elkezdtem, oriasi nehez ut allt elöttem, amiröl sejtelmem sem volt.... alig ragadt ram ez a nyelv. Kegyetlenül tanultam, szerintem haromszoros eröbedobassal, mint otthon az angolt. Nagyon lassan jutottam el oda, hogy egy erös közepfoku szinten birtokolom a nemet nyelvet. Nem mondok többet, mert van önkritikam es tudom, hogy soha nem fogok megtanulni anyanyelvi szinten nemetül, marcsak azert sem, mert Bajorroszagban elek es az itteni dialektika, azaz a bajor nyelv egy külön nyelv, annyira mas, hogy elkepesztö. Tanfolyam nincs ebböl, meg egy nepiskolaban, ahol felvetettem, hogy miert nincs bajor nyelv oktatas, meg meg is mosolyogtak. A tarsadalmi beilleszkedes sem könnyü egy magyarnak.... mert a mi gondolkodasunk, viselkedesünk, eletfelfogasunk nagyon különbözik az itteniektöl, de megreckirozom, egesz nyugat Europatol. Minket magyarokat amugy is különckent ismernek, egyedinek, masnak. En haztartasbelikent eltem es elek, mivel mi itt alapitottunk csaladot, született ket gyermekünk, viszont semmi rokoni segitseg nem volt... se nagymama, se unokatestver, senki, tehat mindent magunknak kellett megoldanunk. Nem volt egyszerü, es bizony nagyon talpon kellett lennünk es erösnek maradnunk, összetartanunk, hogy amit kialakitottunk magunk körül, es a csaladot fenn tudjuk tartani. Nem mondom, hogy ez tökeletesen sikerült, de pont ezert sem mentem el penzt keresni, inkabb a ket gyerköcöt istapoltam. Igen, mikor ovodasok voltak, megprobaltam öregapolonak kitanulni, de ugy ereztem, nem birkozom meg vele ket kisgyerek es haztartas mellett, ugyanakkor meg volt kivetnivalo a nemet nyelvtudasomban, bar nem is ez volt a fö erv, hanem a gyerekek jövöje. Ugyhogy maradtam otthon, a haz körül ellattam a feladatokat, valamint az iskolai teendöket menedzseltem. A gyerekeim beilleszkedtek, szorgalmasan tanultak, ketnyelvüek, ami egy megintcsak nagy feladat volt, hogy az anyanyelvükön is szepen tudjanak beszelni, de a nemetet is ugyanugy, söt picit jobban kellett elsajatitaniuk. A fiam mernöknek kitanult, a lanyom fogtechnikusnak.... ha belegondolok, igy utolag visszatekintve, min mentünk keresztül, mekkora teljesitmenyt raktunk le az asztalra, elszörnyedek. Mert nagyon nem volt könnyü.... Mi is videken elünk, nagyvarosban kezdtük, de sajat ingatlant szerettünk volna, amire egy varosban bizony semmi esely, ugyhogy videkre kiköltöztünk, amit soha többe fel nem cserelnek varosi eletre. Erre egyebkent a nemetek is lassan rajönnek, mert gombamodra szaporodnak az ingatlanok a faluban. Most mar a mar felnött lanyommal futok, amit mindketten elvezünk, mert csodalatos tajakon futunk vagy setalunk, melyet varos nem nyujt. Annak ellenere, hogy gyerekeim itt születtek, itt nöttek fel, itt integralodtak, akkor is magyarok, mert magyarul beszelnek, magyarul gondolkodnak. Es ha erre gondolok, elegedett vagyok, igen, a mi csaladunk idegenben is talpon maradt minden nehezseg ellenere is....
Nekünk könnyen lett pár barátunk és sok jó ismerősünk, még a helyiek között is, pedig Svájcban élünk. Amit tudok tanácsolni az a nyelvtanulás, mindegy milyen technológiai megoldások vannak. Egyszerűen értékelik azt a helyiek ha tényleg el akarod sajátítani a nyelvet. Nekünk azok a magyar ismerőseink, akik panaszkodnak, hogy kívülállónak érzik magukat, ők kivétel nélkül nem beszélik a nyelvet vagy csak kicsit.
A másik amiről akartam írni a mi a természetes az embernek. Itt alapból bejön az örök filozófiai kérdés, hogy az ember a természet része-e. Én azt gondolom, hogy igen. Amit az ember létrehoz magának közeget az már a természet egy része, egy ökoszisztéma, ahol élünk. (Ezt úgy mondom, hogy van egy bioszos diplomám, de egyébként nem minden kolléga gondolja így.) Olyan közegben nőttem fel (a párom is) ahol éltek, mégis életünk nagy részét nagyvárosban töltöttük, most falun vagyunk. Mindkettőnek megvan az előnye, hátránya és szerintem mindkettő természetes közeg, max más dolgok válnak hangsúlyosabbá és gyengébbé. Szerintem annál adaptívabb egy ember, minél több közegben tud boldogulni, minél több technológiát ismer. Az a legjobb ha az erdőben is elvagy, és egy metropoliszban is. Bármit túl lehet tolni amúgy.
De jó gondolatok! Köszi, hogy megosztottad! ❤️
A magyar nyelv egy vegtelenül gazdag nyelv. Semelyik nyelvnek nincs akkora szokincse, mint a mi nyelvünknek. Olyan arnyalatok leteznek a magyarban, amit keptelenseg mas nyelven kifejezni. Teller Ede pl. megmondta, ha nem tudna magyarul, ha nem magyarul tanult volna, ö most nem erte volna el azt, amit elert az eleteben.
En 28 lassan 29 eve elek kint, minden nemet ynelvtudas nelkül jöttem ki, ugyan angolul tudtam felsö fokon, de azzal nem mentem semmire ,bar ezt tudtam is. Az angol nyelvböl vizsgaim is voltak, mas nyelveket is tanulgattam, de nemetet soha. Mikor itt privat iskolaban, 1995-ben elkezdtem, oriasi nehez ut allt elöttem, amiröl sejtelmem sem volt.... alig ragadt ram ez a nyelv. Kegyetlenül tanultam, szerintem haromszoros eröbedobassal, mint otthon az angolt. Nagyon lassan jutottam el oda, hogy egy erös közepfoku szinten birtokolom a nemet nyelvet. Nem mondok többet, mert van önkritikam es tudom, hogy soha nem fogok megtanulni anyanyelvi szinten nemetül, marcsak azert sem, mert Bajorroszagban elek es az itteni dialektika, azaz a bajor nyelv egy külön nyelv, annyira mas, hogy elkepesztö. Tanfolyam nincs ebböl, meg egy nepiskolaban, ahol felvetettem, hogy miert nincs bajor nyelv oktatas, meg meg is mosolyogtak.
A tarsadalmi beilleszkedes sem könnyü egy magyarnak.... mert a mi gondolkodasunk, viselkedesünk, eletfelfogasunk nagyon különbözik az itteniektöl, de megreckirozom, egesz nyugat Europatol. Minket magyarokat amugy is különckent ismernek, egyedinek, masnak.
En haztartasbelikent eltem es elek, mivel mi itt alapitottunk csaladot, született ket gyermekünk, viszont semmi rokoni segitseg nem volt... se nagymama, se unokatestver, senki, tehat mindent magunknak kellett megoldanunk. Nem volt egyszerü, es bizony nagyon talpon kellett lennünk es erösnek maradnunk, összetartanunk, hogy amit kialakitottunk magunk körül, es a csaladot fenn tudjuk tartani.
Nem mondom, hogy ez tökeletesen sikerült, de pont ezert sem mentem el penzt keresni, inkabb a ket gyerköcöt istapoltam. Igen, mikor ovodasok voltak, megprobaltam öregapolonak kitanulni, de ugy ereztem, nem birkozom meg vele ket kisgyerek es haztartas mellett, ugyanakkor meg volt kivetnivalo a nemet nyelvtudasomban, bar nem is ez volt a fö erv, hanem a gyerekek jövöje.
Ugyhogy maradtam otthon, a haz körül ellattam a feladatokat, valamint az iskolai teendöket menedzseltem.
A gyerekeim beilleszkedtek, szorgalmasan tanultak, ketnyelvüek, ami egy megintcsak nagy feladat volt, hogy az anyanyelvükön is szepen tudjanak beszelni, de a nemetet is ugyanugy, söt picit jobban kellett elsajatitaniuk.
A fiam mernöknek kitanult, a lanyom fogtechnikusnak.... ha belegondolok, igy utolag visszatekintve, min mentünk keresztül, mekkora teljesitmenyt raktunk le az asztalra, elszörnyedek. Mert nagyon nem volt könnyü....
Mi is videken elünk, nagyvarosban kezdtük, de sajat ingatlant szerettünk volna, amire egy varosban bizony semmi esely, ugyhogy videkre kiköltöztünk, amit soha többe fel nem cserelnek varosi eletre. Erre egyebkent a nemetek is lassan rajönnek, mert gombamodra szaporodnak az ingatlanok a faluban.
Most mar a mar felnött lanyommal futok, amit mindketten elvezünk, mert csodalatos tajakon futunk vagy setalunk, melyet varos nem nyujt.
Annak ellenere, hogy gyerekeim itt születtek, itt nöttek fel, itt integralodtak, akkor is magyarok, mert magyarul beszelnek, magyarul gondolkodnak. Es ha erre gondolok, elegedett vagyok, igen, a mi csaladunk idegenben is talpon maradt minden nehezseg ellenere is....
Köszönöm, hogy megosztottad velem a történeteteket! ❤️