Tetvek ellen is tökéletes, csak nem a tárgyának való cuccból kell használni. Egy éjszakára kell beáztatni a csalán és azzal permetezni. A hatóanyag a hangyasav, amely az "érlelés" folyamán lebomlik. Szóval tetvek ellen friss levet kell használni.
Dettó így használom én is a csalán trágyát. Hetente öntözöm vele a chilijeimet. Én még nem használtam lombtrágyázásra, de nem a szaga miatt, hanem, mert én a Wuxalt használom erre a célra. Nekem a tetű ellen a káliszappanos víz jött be. Igaz kicsit munkás minden levelet lemosni vele, de hatékony. Tavaly háromszor kellett csinálnom, és aztán véleg eltűntek a tetvek! Jó is, hogy tisztába raktad a dolgokat, mert sokan nem ismerik ezt a csalános dolgot, pedig valóságos kincs a kertben a csalán trágya 👍 Én is kétszer fogok készíteni egy-egy kukával. Üdvözöllek 👍👋👋
Hello. Szeretném megkérdezni , hogyha fehér foltok jelentek meg a csalánlén azaz úgy látom hogy penész foltok az még használható vagy már semmi esetre sem ? Vagy ha nem penész akkor mi lehet az ? Inkább csináljak újat ? Koszonom !
Milyen mennyisegben es aranyban kesziti el a csalantragyat es meddig, azaz hany hetig azik az összevagdalt csalanlevel a tartalyban, hogy egy jominösegü csalantragyat kapjunk? Egy het utan mar lehet vele dolgozni vagy harom hetet ki kell varni?
Szia :) én is használom a csalántrágyás permetezést (idén raktam a csalánhoz, állati trágyát és gyermekláncfű gyökeret is, ahogy tanácsoltad). Engem nem zavar a szaga, de be kell ismerni hogy azért rendes "bukéja van" :D Vasárnap délután, gyönyörű szélcsend volt és akkor permeteztem. Bokrokat, fákat, mindent...mert ugye nekik ez vitamin és heti 1x fújok vele. Erre azt hallottam, hogy szomszéd család kiabál, hogy rohanjatok becsukni az ablakokat :O Nem akarok kellemetlenséget okozni a szomszédoknak. Te mikor szoksz fújni ilyen lével? Mikor tanácsos? Köszi a válaszodat.
Lényegében minden habzó szappan, sampon vagy hasonló megfelel. Egy dolog fontos: ne legyen savas vagy lúgos a Ph-ja. Például gépi mosogatószer ezért nem jó, mert éget.
Nagyon jó a videó! Köszönöm! Lenne egy kérdésem? Ön szerint 120 literhez mi az ideális "keverék"? Csalánlé+folyékony szappan vagy mosogatószer, növényi olaj kombó? Fokhagymát is raktam bele. :-) Állítólag ez egy gomba és rovarölő permetlé. Csak a mennyiség érdekelne kb.
Ilyen nagy mennyiségű permetlevet még sohasem kevertem, így nem tudok tapasztalati arányokat mondani. Ugyanakkor ezt a keveréket nem ajánlom, ugyanis a mosogatószer lényegében semlegesíti a növényi olajat, hiszen oldja.
Jó napot kívánok.Csallánból készítettem rovarirtásra a tavasszal oldatot.Kb.3o liter megmaradt.Mit tehetek vele,használható-e jövőre,jól le van zárva,védett helyen van és a nyáron rovarirtó szerként használtam.Az interneten az írja,öntsem a komposztra,de én azt nem teszem,mert horgász vagyok és védem a kukacokat.Azért írok,mert nem tudom,kihez forduljak,ha ön tudna valami címet,ahova írhatok,nagyon megköszönném.Tisztelettel,Délvidékről.
A kukacnak nem árt a csalánlé. Sajnos a rovaroknak sem igazán. Minimális a rovarölő, illetve rovartaszító hatása. Trágyának első osztályú, úgy levéltrágyának, mint öntözésre használva. Trágyaként minden további nélkül eltárolható akár flakonokban is.
@@Kisvakondkert Köszönöm szépen a választ.Már nem tudom,hol hallottam ezt a hamis állítást,de én így használtam,más rovarirtó szerek mellett.Valójában,akkor ennek semmi hatása nem volt.Csak szórakozásból nevelek gyümölcsfákat,csöpögtető rendszert használok,de akkor tavaszra majd a gyökereikhez öntöm a lét.Mégegyszer köszönöm a választ:Kistamás István Apatin
@@rozak4764 Amit írtam, az az én tapasztalatom. Van aki nem ért vele egyet. Mindenesetre én teszteltem több házi készítményt: ruclips.net/video/Qg8ojJuT1es/видео.html
Szia. Bocsánat, hogy megkérdezem, de te talán tudsz valami jó módszert a saláták védelmére. Nekem rukkola salátám van a kertben, viszont még picik, csak most bújtak ki, és szeretném megkérdezni, hogy ha majd nagyobbak lesznek és megtámadják őket a szokásos kártevők bogarak, csigák, tetvek, ahogy azt tavaly is tették, megdézsmálva jó nagy százalékát. Szóval a kérdésem az lenne, hogy salátát mivel érdemes permetezni, van rá esetleg valami spéci módszer, vagy csak a kémiai, bolti permetszer marad? Előre is köszönöm, ha válaszolsz.
Legegyszerűbb passzív védelem a sárga lap használata. Ez levélbolha és tetű ellen is véd. Kis hurkapálcákra szúrva a növények fölé kell tenni. Arra járva érdemes átsimítani a rukkolát, ami a földibolhák ugrását váltja ki. Így még hatékonyabb lesz a sárga lap. Ha a sárga lapnál olcsóbb megoldás kell, akkor két lécen egérfogó ragasztó csíkot érdemes húzni, majd a léceket a saláta sorok mellé letenni. Ugyanúgy végigsimítva a salátát, a felugró bolhák a ragasztóban kötnek ki. Néhány napig a csendes esőnek is ellenáll, folyamatosan fogni fog.
@@Kisvakondkertelöször is köszi a sok infót. Te egesz nap ezzel foglalkozol? Ez komoly! Ha még dolgozol is akkor szép teljesitmény! Megneztem azt a videót is. Kaptam ott is némi infot.. Egy másik videodban emlited hogy bizonyos ásvanyi anyagok tuladagolasa felboritja a növeny homeosztazisát. Lattam a kezedben egy 2l es csalántrágyát amit higitasz. Valójaban az lett volna a legfontosabb info, ha neked már van ilyen hogy mik az arányok. Pl félig szeded a 60l es tartályt csalánnal stb ami pl 50dkg (ez csak példa) feloldod 50l vizzel, majd 2 het mulva leszüröd es az abból keszült csalántrágyát egyrészt öntözesre a növenyek gyökerére x-y higitásban vagy a levelükre x-y higitásban permetezed. Naponta hetente stb. Hogy melyikre es miert az már egy másik téma. Olyan videód van is. Mert elkezdtem ezt késziteni aztán itt ennél a résznél meg is álltam. Üdv
@@sebestyenb.9921 Ez egy bió táp. Nem lehet túladagolni. Aki azt állítja, hogy lehet, az téved. Minden videóban jól látható, hogy kb 3/4-ig töltöm fel az edényt, majd felöntöm. Egy öntözőkannába 2 litert teszek. Ezt éppen tegnap mutattam meg. Folyamatosan pótlom és életben tartom a trágyát. Úgy kell elkepzelni, mint a kovász készítést.
Üdv! Hallottam olyat, hogy ugyan ezt a trágyázási módszert lehet csinálni sima fűvel is. Ugyan annyi idő mellesleg sokkal több embernek áll rendelkezésre a kertben. Mit gondolsz erről?🤔 Előre is köszönöm a választ!
Tetvek ellen is tökéletes, csak nem a tárgyának való cuccból kell használni.
Egy éjszakára kell beáztatni a csalán és azzal permetezni. A hatóanyag a hangyasav, amely az "érlelés" folyamán lebomlik.
Szóval tetvek ellen friss levet kell használni.
Dettó így használom én is a csalán trágyát. Hetente öntözöm vele a chilijeimet. Én még nem használtam lombtrágyázásra, de nem a szaga miatt, hanem, mert én a Wuxalt használom erre a célra. Nekem a tetű ellen a káliszappanos víz jött be. Igaz kicsit munkás minden levelet lemosni vele, de hatékony. Tavaly háromszor kellett csinálnom, és aztán véleg eltűntek a tetvek! Jó is, hogy tisztába raktad a dolgokat, mert sokan nem ismerik ezt a csalános dolgot, pedig valóságos kincs a kertben a csalán trágya 👍 Én is kétszer fogok készíteni egy-egy kukával. Üdvözöllek 👍👋👋
Üdvözöllek Misi!
Köszönöm!! Ismét egy csodálatos segítség! Én mosogatószerrel szoktam keverni 😊
Hello. Szeretném megkérdezni , hogyha fehér foltok jelentek meg a csalánlén azaz úgy látom hogy penész foltok az még használható vagy már semmi esetre sem ? Vagy ha nem penész akkor mi lehet az ? Inkább csináljak újat ?
Koszonom !
Lehet használni. A libegő fehér gombatelep szűréskor eltávolítható.
@@Kisvakondkert Nagyon szépen koszonom !
Köszi szépen a videót nagyon tanulságos volt.
Csalán trágyát készítettem, kb egy hete kevergetem, most viszont kukacok vannak benne. Valaki tudja, hogy ez milyen kukac és használható e a trágya?
Nem inkább szúnyoglárva?
Köszi a részleteket ! 👍👍👍👍👍
Üdv 🙂
Szerinted a leandernek jó lehet a csalán trágya öntözni vagy permetezni?
Tudomásom szerint minden növény szereti a trágyát, így a leandert is lehet ezzel locsolva serkenteni.
@@Kisvakondkert Köszönöm szépen ,ki próbálom.
Köszönöm szépen. Nagyon hasznos volt meghallgatni.
I know I'm quite off topic but does anyone know of a good website to stream new movies online?
Azt szeretném kérdezni hogy a samponos permetlé gyümőlcsfáknál is jó tetvek ellen példáúl cseresznye szilva?
Igen. Megfolytja a tetveket a rájuk permetezett szappanos/samponos víz.
Milyen mennyisegben es aranyban kesziti el a csalantragyat es meddig, azaz hany hetig azik az összevagdalt csalanlevel a tartalyban, hogy egy jominösegü csalantragyat kapjunk? Egy het utan mar lehet vele dolgozni vagy harom hetet ki kell varni?
Ez attól függ, hogy milyen meleg van és milyen rendszeresen kavarja. Egy hét alatt semmiképp nem készül el.
ruclips.net/video/XQxKVQRZCZI/видео.html
Szia :) én is használom a csalántrágyás permetezést (idén raktam a csalánhoz, állati trágyát és gyermekláncfű gyökeret is, ahogy tanácsoltad). Engem nem zavar a szaga, de be kell ismerni hogy azért rendes "bukéja van" :D Vasárnap délután, gyönyörű szélcsend volt és akkor permeteztem. Bokrokat, fákat, mindent...mert ugye nekik ez vitamin és heti 1x fújok vele. Erre azt hallottam, hogy szomszéd család kiabál, hogy rohanjatok becsukni az ablakokat :O Nem akarok kellemetlenséget okozni a szomszédoknak. Te mikor szoksz fújni ilyen lével? Mikor tanácsos? Köszi a válaszodat.
Én öntözök vele. Permetezni nem szoktam. Csak olyankor kerül egy keves a permetszerbe, ha esetleg szappannal permetezek.
@@Kisvakondkert Én nem vagyok ezek szerint egy kellemes szomszéd :D
Megszeretném kérdezni a tetvek ellen én a régi lugos FLORA szappant szoktam használni,az is jó ugye? Vagy rosszat teszek vele?
Lényegében minden habzó szappan, sampon vagy hasonló megfelel. Egy dolog fontos: ne legyen savas vagy lúgos a Ph-ja. Például gépi mosogatószer ezért nem jó, mert éget.
@@Kisvakondkert Tartok tőle hogy az lugos de a neten az összetevőket nem találom,akkor maradok a mosogatószernél vagy samponnál
Èrdeklődnék, hogy a csalán trágyát, meddig kell érlelni, hány hétig?
Akkor készül el, amikor kavarás hatására nem habzik. A szükséges idő főleg hőmérséklet függvénye.
Nagyon jó a videó! Köszönöm! Lenne egy kérdésem? Ön szerint 120 literhez mi az ideális "keverék"? Csalánlé+folyékony szappan vagy mosogatószer, növényi olaj kombó? Fokhagymát is raktam bele. :-) Állítólag ez egy gomba és rovarölő permetlé. Csak a mennyiség érdekelne kb.
A fokhagyma nem a legjobb. Épp most teszteltem:
ruclips.net/video/ArJOtKnMAG8/видео.html
Ilyen nagy mennyiségű permetlevet még sohasem kevertem, így nem tudok tapasztalati arányokat mondani.
Ugyanakkor ezt a keveréket nem ajánlom, ugyanis a mosogatószer lényegében semlegesíti a növényi olajat, hiszen oldja.
@@Kisvakondkert Köszönöm a választ!
Jó napot kívánok.Csallánból készítettem rovarirtásra a tavasszal oldatot.Kb.3o liter megmaradt.Mit tehetek vele,használható-e jövőre,jól le van zárva,védett helyen van és a nyáron rovarirtó szerként használtam.Az interneten az írja,öntsem a komposztra,de én azt nem teszem,mert horgász vagyok és védem a kukacokat.Azért írok,mert nem tudom,kihez forduljak,ha ön tudna valami címet,ahova írhatok,nagyon megköszönném.Tisztelettel,Délvidékről.
A kukacnak nem árt a csalánlé. Sajnos a rovaroknak sem igazán. Minimális a rovarölő, illetve rovartaszító hatása. Trágyának első osztályú, úgy levéltrágyának, mint öntözésre használva. Trágyaként minden további nélkül eltárolható akár flakonokban is.
@@Kisvakondkert Köszönöm szépen a választ.Már nem tudom,hol hallottam ezt a hamis állítást,de én így használtam,más rovarirtó szerek mellett.Valójában,akkor ennek semmi hatása nem volt.Csak szórakozásból nevelek gyümölcsfákat,csöpögtető rendszert használok,de akkor tavaszra majd a gyökereikhez öntöm a lét.Mégegyszer köszönöm a választ:Kistamás István Apatin
@@rozak4764 Amit írtam, az az én tapasztalatom. Van aki nem ért vele egyet. Mindenesetre én teszteltem több házi készítményt: ruclips.net/video/Qg8ojJuT1es/видео.html
Szia. Bocsánat, hogy megkérdezem, de te talán tudsz valami jó módszert a saláták védelmére. Nekem rukkola salátám van a kertben, viszont még picik, csak most bújtak ki, és szeretném megkérdezni, hogy ha majd nagyobbak lesznek és megtámadják őket a szokásos kártevők bogarak, csigák, tetvek, ahogy azt tavaly is tették, megdézsmálva jó nagy százalékát. Szóval a kérdésem az lenne, hogy salátát mivel érdemes permetezni, van rá esetleg valami spéci módszer, vagy csak a kémiai, bolti permetszer marad? Előre is köszönöm, ha válaszolsz.
Legegyszerűbb passzív védelem a sárga lap használata. Ez levélbolha és tetű ellen is véd. Kis hurkapálcákra szúrva a növények fölé kell tenni. Arra járva érdemes átsimítani a rukkolát, ami a földibolhák ugrását váltja ki. Így még hatékonyabb lesz a sárga lap.
Ha a sárga lapnál olcsóbb megoldás kell, akkor két lécen egérfogó ragasztó csíkot érdemes húzni, majd a léceket a saláta sorok mellé letenni. Ugyanúgy végigsimítva a salátát, a felugró bolhák a ragasztóban kötnek ki. Néhány napig a csendes esőnek is ellenáll, folyamatosan fogni fog.
@@Kisvakondkert Nagyon köszönöm a választ, megfogadom.
Biztos keszült video hogy mi az elkeszítes módja?
A trágyának? Több is:
ruclips.net/video/XQxKVQRZCZI/видео.html
@@Kisvakondkertelöször is köszi a sok infót. Te egesz nap ezzel foglalkozol? Ez komoly! Ha még dolgozol is akkor szép teljesitmény! Megneztem azt a videót is. Kaptam ott is némi infot.. Egy másik videodban emlited hogy bizonyos ásvanyi anyagok tuladagolasa felboritja a növeny homeosztazisát. Lattam a kezedben egy 2l es csalántrágyát amit higitasz. Valójaban az lett volna a legfontosabb info, ha neked már van ilyen hogy mik az arányok. Pl félig szeded a 60l es tartályt csalánnal stb ami pl 50dkg (ez csak példa) feloldod 50l vizzel, majd 2 het mulva leszüröd es az abból keszült csalántrágyát egyrészt öntözesre a növenyek gyökerére x-y higitásban vagy a levelükre x-y higitásban permetezed. Naponta hetente stb. Hogy melyikre es miert az már egy másik téma. Olyan videód van is. Mert elkezdtem ezt késziteni aztán itt ennél a résznél meg is álltam. Üdv
@@sebestyenb.9921 Ez egy bió táp. Nem lehet túladagolni. Aki azt állítja, hogy lehet, az téved. Minden videóban jól látható, hogy kb 3/4-ig töltöm fel az edényt, majd felöntöm. Egy öntözőkannába 2 litert teszek. Ezt éppen tegnap mutattam meg. Folyamatosan pótlom és életben tartom a trágyát. Úgy kell elkepzelni, mint a kovász készítést.
Üdv! Hallottam olyat, hogy ugyan ezt a trágyázási módszert lehet csinálni sima fűvel is. Ugyan annyi idő mellesleg sokkal több embernek áll rendelkezésre a kertben. Mit gondolsz erről?🤔 Előre is köszönöm a választ!
Lehet. A fűben is sok a nitrogén. A csalánban viszont a fűnél jóval több, illetve más ásványokat is tartalmaz.
Nagyon szépen köszönöm! Teljesen érthető volt még a magamfajta amatőrnek is.