Szia Bence! Néhány fontos dologra figyelned kell. A bázis burkolati szilárdságára. Ha ez eléri a 0 vagy az alá esik akkor bázist ellepi a víz. A szilárdságot alapzatal vagy egy falra szerelhető dologgal lehet növelni (bocsi nem tudom, hogy mi a neve a falra szerelhető dolognak). Az irányító szoba arra jó, hogyha beteszel valamit scannalni akkor azt a domborzati térképen egy ponttal jelzi. Ez akkor jó, hogyha kifogytál valamiből akkor könnyebb dolgod lesz megkeresni. Remélem segíthettem.
A falra szerelhető dolog neve megerősítés. Az irányító szobának pedig ha megcsinálod a szemmagasságú kijelző chipjét akkor te magad is látod a scannelt dolgokat a vízben úszkálva.
Plusz a droidokat azért is érdemes kiküldeni, mert azoknak helye látszik a térlépen. Tehát ha odamész pár érchez a droiddal, akkor tudok, hogy hova kell menni
Épp ez a lényeg, ha megvan a fejlesztés, akkor erre nincs szükséged mert te is látod, mint ezen a képen: daodbcyfsnvjw.cloudfront.net/img/screenshots/map_4.jpg
Egy kicsi történet kiegészítés, NEM spoiler. +Egyéb tippek icenak :) -Az Aurórának 2 küldetése volt: 1: Űrbéli nagy kapukat létesíteni a gyorsabb haladás érdekében. 2: Másik hajónak a Degasi hajónak túlélőit és roncsait feltérképezni a 4546B nevű bolygón. -Csak hát mindkét hajó lezuhant, ismeretlen okokból. -Ha megszerezted a csikó halat a bázisodhoz építs egy szárazdokkot hogy tudjad fejleszteni a modulokat és tölteni a hajód. -Ja és ha megvan a csikóhal akkor szerintem látogasd meg az aurórát TETŐTŐL, TALPIG kutasd át. -Élelemnek és bioreaktor "fuelnek" nagyon jó a márvány dinnye és ne nagyon pazarold el őket még nincs saját veteményesed. Keep up te good work :)
Ezek az "ürbeli nagy kapuk" Csillagkapuk kicsit átalakitva a játék ötletét a Csillagkapu nevezetü sci-fi sorozat adta ami a kedvenc sorozatom nehát a subnautica is király :D
Van neked egy nagyon ,nagyon hasznos javaslatom , ha méjebb vizbe (sötét ,300m méjre) szeretnél bázist építeni akkor a burkolatot és az üveget nagyon fontos fejleszteni hogy ne törjön be a viz . Már most nagyon várom a következö részt.
1:35 Bence ELEMÉBEN van. Remélem nem sokára jön a következö fész. Nagyon kitály lett ez is. És egy kis felvilágosítás, a vízben ha szikrárik valami, addig nem ráz meg az áram ameddig hozzá nem érsz vagy le nem földeled.
Nagyon jó a bázis!Most jöhet a Csikó,majd az óriás tengeralattjáró (nem jut eszembe a neve).Eddig elég jól sikerül!Továbbra is sok sikert meg szerencsét!
Üdv. Mint már írták, a z irányító szoba a nyersanyagok megtalálálásában segít. Ám ha bekapcsolva hagyod a szkent, akkor folyamatosan használja az energiát. Az irányító szobában, a csippet készítsd el, s akkor búvárkodás közben is látod a beszkennelt dolgokat, feltéve, ha fut a szkennelés. Rengeteg felfedezni való van még. Tipp1: Érdemes felfedezned az Aurórát, ha megszünteted a szivárgást, nem kell majd a sugárzástól tartanod. (poroltó, lézervágó, javítószerszám és vonó ágyut érdemes magaddal vinni.) Tipp2: Minden nagyobb roncsba be lehet jutni, ahol értékes szkennelhető dolgok is vannak.
Izabella Bagaméry igazad van de szerintem a napsugár osztag olyan hülye lessz hogy minden masodik nap (Subnautikaban persz) küldenek egy-egy mentő és felderítő osztagot is bár nem biztos
Nagyon szorgalmas tőled hogy ilyen sűrűn csinálsz részeket és nem szeretnék spoilerezni de a klüklopsz az egy akkora tenger alatjáró mint a bázisod és továbbra is te vagy a legjobb vidis!😉😄
ICE a bázist mélyebb területekre építsd és akkor könnyebben tudsz majd onnan elérni mindent. A napelemek minden mélységben működnek és nem kell feltétlenúl egy-egy bázisra raknod elég ha az alapra teszed
Szia Bence, az irányító szobába a szkennelős dolgok azt jelenti hogy pl: kiválasztod a lény tojást és középen a nagy térképen amit látsz, ott meg fognak jelenni kis pöttyök és aztán miután befejezte te is látni fogod hogy hol van és így oda tudsz menni és ki szedni remélem segítettem sok szerencsét a játékhoz és a videózáshoz is!
Nagyon szeretem ezt a sorozatott,az egyik kedvencem...nagyon èrdekes ès csodaszèp grafikàja van ennek a jàtèknak,...na ès persze a kedvenc videósom is te vagy ez a legjobb,ìgy mègjobban èlvezem a videót!🙂
Szia Bence, köszönöm hogy videózol, te és Andi Chabinho és a többiek tartjátok bennem a lelket. Sokszor öngyilkos akartam lenni, de ti mindíg segítettetek rajtam. Ha szomorú voltam mindig erőt adtál. Köszönöm szépen hogy létezel, nagyon szeretlek titeket. Soha ne hagyd abba.❤
Ice ha építed tovább a bázist akkor figyeld a kép bal felső sarkát.Mert ha építesz akkor a bázisod meggyengül, és ezért kell alapzat hogy megerősítse, meg tudsz üveg helyett megerősítést rakni ami szintén ugyan ezt csinálja mint az alapzat. Meg hogyha 0-ra megy a bázis ellenállása akkor befolyhat a víz és elönti a bázist, vagy kigyullad az egész.
Bence, mindig figyelj a burkolat szilárdságára mert ahogy téged ismerlek telepakolod ablakkal, lehet hogy szép lesz, de nagyon könnyen kritikussá válhat a helyzet. És csak így tovább :)
Bence, a falra majd kell tenni erősítő elemeket, mert minél nagyobb a bázisod, annál törékenyebb. Ha csinálsz ablakot, akkor az is tőrékenyebbé teszi a bázist. A bázison ha fejlesztesz, akkor kiírja bal felül, hogy mennyin áll a törésmérő. Ha a töréamérő 0 alá megy, akkor kilyukad a bázisod.
Szia Bence! Nagyon jo sorozat meg mindig szerintem ugy csinald hogy csinalj egy ijen hatalmas allomast a nagyon veszelyes helyekre es ott konnyebben tudsz majd ritka dolgokat gyujtogetni 😀😀
Szia Bence egy kis útbaigazítást a kalandjaidhoz. Ott ahol jártál a 4.részben ( a kék bogyós hely ) ott van a mélyben egy nagy fejű rák. Simán megöl téget, de ne menj ahhoz gépekkel mert néha lekapcsolja őket. És annál a sötét helynél van egy szellem nevű hosszú kígyó alakú élőlény (az adja ki a sikolyt). Engem még nem támadt meg de nagyon vigyázz mert a barátomat simán megölte. Ja és NE SZEMETELJ
IceBLueBird elmentél talán pár gyémánt mellet amikor a vérolajat szedted 6:20-nál.6:20-nál állítsd meg és nézd a gombák előtt lévő kék fénylő pici dolgot mert az szerintem gyémánt.
Az ablakok csökkentik a bázis épségét és beszakad,ezért beömlik a víz.Hogyha raksz le megerősítést amihez lítium kell azzal ezt az arányt sokkal megnöveli.A válaszfal megakadályozza,hogy az egész bázist elöntse a víz. :)
Szia! Egy tipp: sokkal jobb lenne ha csikóhal legyártása után egy kuklopszot is gyártanál. ( hozzátartozó elemeket találsz a gombás részeken (keress rá Google-ben arra h ,,subnautiva map’’ akkor ki fogja adni)) A küklopszba Sokkal több tároló helyed lenne és ez mozgatható tengeralattjáró lenne, amit nagy mélységekbe is le tudnál vinni. 😊 A bázisra pedig lehelyezhetnél egy dokkolót..😊
Szia Bence! A "Küklopsz" az egy tengeralattjáró ami nagyon hasznos. Ha jóltudom akkor 500 m-ig tud lemenni. És szerintem a drónokkal elmehetnél az Aurórára.
Ha csinálsz mini tengeralatjárót akkor kell neki dokkot építeni és az nem kicsi. A kapitányi kabinban ahol a drónhoz mész és amit kijelöltél akkor a környéken azt keresi és a drónnal bírsz megnézni.
A kamerák arra jók, ha bescannelsz egy roncsot pl, akkor kamerával el tudsz oda menni, és a kamerákhoz kapsz signalt, így könnyen el tudsz menni hozzájuk
Bence amit szkenneltél ültetvényes ládát azt egy felszínen levő platformra el tudod helyezni és a különféle növényeket tudsz termeszteni illetve az energia termelés szempontjából használj bioreaktort
A lény tojásokat ki tudod kelteni az akváriumban. (talán csak a nagy akváriumban) Bizonyos tojásokból bizonyos lények kelnek ki. Például valahol lehet zselé rája tojást is szerezni.
Szerintem még így részek között szkenneld be a Küklopsz részeit mert az egy nagyon nagyon nagy tengeralatjáró. (sok is megy nem sok nyersanyag is kell hozzá)
Red_King Nem nézem a sorozatot az elejétől de ha nem nézet ice mástól subnautica videókat vagy nem olvasot utánna akkor nehezen találja meg a küklopszt,mert 3 különböző helyen lehet megtalálni.
Érdemes megfigyelni, hogy ha egy új területre érkezel, hogy az a hely mennyire élettel teli. Mert ahol nagy ragadozók vannak, ott általában kevesebb a kis hal. Plusz a 'mentőövet' vedd a kezedbe és használd, mert akkor sokkal gyorsabban a felszínre tudsz érni. :D
A levegő pumpa csak arra jó, hogy csöveken keresztül a víz aljára lehessen levezetni a levegőt, de a bázisra csak úgy lehet, ha energiával látod el. A módosító állomást pedig az élőhely építővel tudod megcsinálni, ha leszkennelgetted a részeit.
Ice a küklopsz egy mozgó bázis.A szkenelés azt jelenti abba a terembe hogy piros pontokal jelzi hogy holl vanak a térképen és amit találtál nagyobb darabok az egy robotal lehet szét szedni. (az auróra kürül van egy nagy lény és az nem barátságos) és (sok sikert)
Bence! Megtaláltad a bloodkelp zónát! űltesd el a vérolajat a kis csikóhalalat be tudod dockolni a nagy kűklopszba és még ne menj le a bloodkelp zónába.
Szia Bence! Néhány fontos dologra figyelned kell. A bázis burkolati szilárdságára. Ha ez eléri a 0 vagy az alá esik akkor bázist ellepi a víz. A szilárdságot alapzatal vagy egy falra szerelhető dologgal lehet növelni (bocsi nem tudom, hogy mi a neve a falra szerelhető dolognak). Az irányító szoba arra jó, hogyha beteszel valamit scannalni akkor azt a domborzati térképen egy ponttal jelzi. Ez akkor jó, hogyha kifogytál valamiből akkor könnyebb dolgod lesz megkeresni. Remélem segíthettem.
Dzsikhaj ugyan így gondolom.
A falra szerelhető dolog neve megerősítés. Az irányító szobának pedig ha megcsinálod a szemmagasságú kijelző chipjét akkor te magad is látod a scannelt dolgokat a vízben úszkálva.
Dzsikhaj nekem ez nagyon jól jönne ha meglenne nekünk a játék!:-)
Plusz a droidokat azért is érdemes kiküldeni, mert azoknak helye látszik a térlépen. Tehát ha odamész pár érchez a droiddal, akkor tudok, hogy hova kell menni
Épp ez a lényeg, ha megvan a fejlesztés, akkor erre nincs szükséged mert te is látod, mint ezen a képen: daodbcyfsnvjw.cloudfront.net/img/screenshots/map_4.jpg
Egy kicsi történet kiegészítés, NEM spoiler. +Egyéb tippek icenak :)
-Az Aurórának 2 küldetése volt: 1: Űrbéli nagy kapukat létesíteni a gyorsabb haladás érdekében.
2: Másik hajónak a Degasi hajónak túlélőit és roncsait feltérképezni a 4546B nevű bolygón.
-Csak hát mindkét hajó lezuhant, ismeretlen okokból.
-Ha megszerezted a csikó halat a bázisodhoz építs egy szárazdokkot hogy tudjad fejleszteni a modulokat és tölteni a hajód.
-Ja és ha megvan a csikóhal akkor szerintem látogasd meg az aurórát TETŐTŐL, TALPIG kutasd át.
-Élelemnek és bioreaktor "fuelnek" nagyon jó a márvány dinnye és ne nagyon pazarold el őket még nincs saját veteményesed.
Keep up te good work :)
Ha van csikóhal akkor is vigyázni azért az auróránál ;-)
Someone else
Hát igen... :)
Ezek az "ürbeli nagy kapuk" Csillagkapuk kicsit átalakitva a játék ötletét a Csillagkapu nevezetü sci-fi sorozat adta ami a kedvenc sorozatom nehát a subnautica is király :D
Amikor írtam nem jutott eszembe hogy csillagkapuk de köszi a felvilágosítást :)
:)
Te vagy kedvenc videósom Ice.
Imádom videóidat főleg a Sprout-ot és a Subnautica-át.
Van neked egy nagyon ,nagyon hasznos javaslatom , ha méjebb vizbe (sötét ,300m méjre) szeretnél bázist építeni akkor a burkolatot és az üveget nagyon fontos fejleszteni hogy ne törjön be a viz .
Már most nagyon várom a következö részt.
1:35 Bence ELEMÉBEN van. Remélem nem sokára jön a következö fész. Nagyon kitály lett ez is. És egy kis felvilágosítás, a vízben ha szikrárik valami, addig nem ráz meg az áram ameddig hozzá nem érsz vagy le nem földeled.
Adesz 24 kitály comment
Nagyon jó a bázis!Most jöhet a Csikó,majd az óriás tengeralattjáró (nem jut eszembe a neve).Eddig elég jól sikerül!Továbbra is sok sikert meg szerencsét!
5. rész Ice : Küklopsz. Mi az a küklopsz?
12.rész Ice : WOW! Ez ekkora negy?! Hát ez valami zseniális!
Úristen végre ezazz hűűű de jól tolod és pont a másik részt néztem és pittyeg a telóm "icebluebird új videót töltött fel" folytasd és ne hagyd abba ♡
Üdv. Mint már írták, a z irányító szoba a nyersanyagok megtalálálásában segít. Ám ha bekapcsolva hagyod a szkent, akkor folyamatosan használja az energiát. Az irányító szobában, a csippet készítsd el, s akkor búvárkodás közben is látod a beszkennelt dolgokat, feltéve, ha fut a szkennelés.
Rengeteg felfedezni való van még.
Tipp1: Érdemes felfedezned az Aurórát, ha megszünteted a szivárgást, nem kell majd a sugárzástól tartanod. (poroltó, lézervágó, javítószerszám és vonó ágyut érdemes magaddal vinni.)
Tipp2: Minden nagyobb roncsba be lehet jutni, ahol értékes szkennelhető dolgok is vannak.
Már vártam!😃
Nem örülnék ha már az űrhajó feltudna venni! Ez még csak az 5.rész! És szerintem ennek a mentőakciónak is bukta lesz!😀😂😂
Izabella Bagaméry igazad van de szerintem a napsugár osztag olyan hülye lessz hogy minden masodik nap (Subnautikaban persz) küldenek egy-egy mentő és felderítő osztagot is bár nem biztos
Aha 99,99% hogy így lesz!😂😂
Nem fogják felvenni mert egy szigetre mennek és ott lesz egy kibaszott nagy ágyu és kilövi a napsugarat
Yt Peti Te gondolom kijátszotta már! És egyébként is mindig elbénázzák ezeket az akciókat!
Izabella Bagaméry hát ugymond még most játszom ki de igen én már tovább jutottam mint ice
Szia Ice! Nagyon tetszik a sorozat és maga a csatorna is! Ne hagyd abba és sok sikert😉
már most nagyon várom a kövi részt!
Nagyon szorgalmas tőled hogy ilyen sűrűn csinálsz részeket és nem szeretnék spoilerezni de a klüklopsz az egy akkora tenger alatjáró mint a bázisod és továbbra is te vagy a legjobb vidis!😉😄
ICE a bázist mélyebb területekre építsd és akkor könnyebben tudsz majd onnan elérni mindent. A napelemek minden mélységben működnek és nem kell feltétlenúl egy-egy bázisra raknod elég ha az alapra teszed
Szia Bence, az irányító szobába a szkennelős dolgok azt jelenti hogy pl: kiválasztod a lény tojást és középen a nagy térképen amit látsz, ott meg fognak jelenni kis pöttyök és aztán miután befejezte te is látni fogod hogy hol van és így oda tudsz menni és ki szedni remélem segítettem sok szerencsét a játékhoz és a videózáshoz is!
A küklopsz egy tengeralattjáró amelynek 9 darabja van és pont a gomba-erdőkben található.
Sok sikert a megszerzéséhez (amúgy tök JÓ).
Nagyon szeretem ezt a sorozatott,az egyik kedvencem...nagyon èrdekes ès csodaszèp grafikàja van ennek a jàtèknak,...na ès persze a kedvenc videósom is te vagy ez a legjobb,ìgy mègjobban èlvezem a videót!🙂
Szia Bence! Majd építs egy csikóhalat! Abba a lebegő járműkeszítőben! Meg majd menj el az aurórára. De majd kell tárgymozgató puska!
Szia Bence, köszönöm hogy videózol, te és Andi Chabinho és a többiek tartjátok bennem a lelket. Sokszor öngyilkos akartam lenni, de ti mindíg segítettetek rajtam. Ha szomorú voltam mindig erőt adtál. Köszönöm szépen hogy létezel, nagyon szeretlek titeket. Soha ne hagyd abba.❤
Ahh imádom ezt a játékot
Ice ha építed tovább a bázist akkor figyeld a kép bal felső sarkát.Mert ha építesz akkor a bázisod meggyengül, és ezért kell alapzat hogy megerősítse, meg tudsz üveg helyett megerősítést rakni ami szintén ugyan ezt csinálja mint az alapzat. Meg hogyha 0-ra megy a bázis ellenállása akkor befolyhat a víz és elönti a bázist, vagy kigyullad az egész.
Bence, mindig figyelj a burkolat szilárdságára mert ahogy téged ismerlek telepakolod ablakkal, lehet hogy szép lesz, de nagyon könnyen kritikussá válhat a helyzet. És csak így tovább :)
Veszélyes, lehetetlen utazás, ismeretlen szörnyek, szörnyű mélységek...
Bence: De jó! Indulok!
1:25 A bal alsó sarokban van egy légy, vagy nem tom mi!
Ja tényleg
Hát mondom én! 😅
BRO Furry Szemfüles 😂❤️
BRO Furry LOL
Idegen légy fajta
Szerintem rakj egy kamerát az Aurora felé!
Szerintem is ,de egyszer elkel oda mennie ki lútolni ,mert vannak le craftolhatattlan elemek
Simon Tulipán meg a sugárzás is tönkre teszi , szoval akkor ujjat is kel csinálni
Simon Tulipán jó de attol tönkre megy a dron ha oda küldi .meg azok a "nagy halak''
Simon Tulipán ja
Simon Tulipán nem egészeb , hááát tényleg az aurora környékén sok van de néhany hejy elö fordul 1 2
Annyira jó minden subnautica vidót legalébb ötször!! Nagyon jó!! :)
Nagyon tetszik nekem ez a játék,a bázis építés nagyon király benne,Steamen gondolom sok euróba kerül,pedig nagyon király
A legjobb pontok az auròra és egy hely ahol vagy nagy mobok spawnolnak vagy sok érc vagy nyersanyag van 😜😘😀
Bence, a falra majd kell tenni erősítő elemeket, mert minél nagyobb a bázisod, annál törékenyebb. Ha csinálsz ablakot, akkor az is tőrékenyebbé teszi a bázist. A bázison ha fejlesztesz, akkor kiírja bal felül, hogy mennyin áll a törésmérő. Ha a töréamérő 0 alá megy, akkor kilyukad a bázisod.
Már most várom a kövi részt
Szia Bence! Nagyon jo sorozat meg mindig szerintem ugy csinald hogy csinalj egy ijen hatalmas allomast a nagyon veszelyes helyekre es ott konnyebben tudsz majd ritka dolgokat gyujtogetni 😀😀
Nagyon szeretem ezt a sorozatot remélem nagyon sok szerencséd lessz a további részekben!
Nagyon sok dolgot tudtam meg közben a napsugárrol is, az auroráról hogyan robbant fel, meg hogy milyen creepy dolgok vannak a mélyben.
Nagyon vártam Ice!Ügyes vagy és tudom hogy már 10x leirtam de sztem igazam van aki egyetért like!
Szia Bence egy kis útbaigazítást a kalandjaidhoz. Ott ahol jártál a 4.részben ( a kék bogyós hely ) ott van a mélyben egy nagy fejű rák. Simán megöl téget, de ne menj ahhoz gépekkel mert néha lekapcsolja őket. És annál a sötét helynél van egy szellem nevű hosszú kígyó alakú élőlény (az adja ki a sikolyt). Engem még nem támadt meg de nagyon vigyázz mert a barátomat simán megölte. Ja és NE SZEMETELJ
IceBLueBird elmentél talán pár gyémánt mellet amikor a vérolajat szedted 6:20-nál.6:20-nál állítsd meg és nézd a gombák előtt lévő kék fénylő pici dolgot mert az szerintem gyémánt.
Tök jó lett a vidi ügyes vagy!!
Az ablakok csökkentik a bázis épségét és beszakad,ezért beömlik a víz.Hogyha raksz le megerősítést amihez lítium kell azzal ezt az arányt sokkal megnöveli.A válaszfal megakadályozza,hogy az egész bázist elöntse a víz. :)
Szia! Egy tipp: sokkal jobb lenne ha csikóhal legyártása után egy kuklopszot is gyártanál. ( hozzátartozó elemeket találsz a gombás részeken (keress rá Google-ben arra h ,,subnautiva map’’ akkor ki fogja adni)) A küklopszba Sokkal több tároló helyed lenne és ez mozgatható tengeralattjáró lenne, amit nagy mélységekbe is le tudnál vinni. 😊 A bázisra pedig lehelyezhetnél egy dokkolót..😊
Szia Bence!
A "Küklopsz" az egy tengeralattjáró ami nagyon hasznos.
Ha jóltudom akkor 500 m-ig tud lemenni.
És szerintem a drónokkal elmehetnél az Aurórára.
Mintha kifejezetten neked találták volna ki a játékot.Subnautica király csak így tovább
Az irányitó szoba arra jó hogyha szkennelsz valamit megmutatja hol van. A küklopsz pedig egy hatalmas tengeralattjáró. :D
Ezaz új rész! Te vagy a legjobb!
Ha csinálsz mini tengeralatjárót akkor kell neki dokkot építeni és az nem kicsi. A kapitányi kabinban ahol a drónhoz mész és amit kijelöltél akkor a környéken azt keresi és a drónnal bírsz megnézni.
A kamerák arra jók, ha bescannelsz egy roncsot pl, akkor kamerával el tudsz oda menni, és a kamerákhoz kapsz signalt, így könnyen el tudsz menni hozzájuk
Bence amit szkenneltél ültetvényes ládát azt egy felszínen levő platformra el tudod helyezni és a különféle növényeket tudsz termeszteni illetve az energia termelés szempontjából használj bioreaktort
Már nagyon vártam!!!!! Ez a játék nagyon szép!!!! 👏👏👏👍👍👍👍👍👍
Már nagyon várom a következő részt!
A lény tojásokat ki tudod kelteni az akváriumban. (talán csak a nagy akváriumban) Bizonyos tojásokból bizonyos lények kelnek ki. Például valahol lehet zselé rája tojást is szerezni.
Nagyon nagyon elképesztön jo volt ez a rész
Imàdom ezt a jàtékot! Ez a kedvenc sorozatom!!!!
Én még nem játszottam de szerintem nagyon feküdj rá a tengeralatjáróra👍👍👍
Nekem nagyon tetszett ez a videó. Nagyon várom a kövi részt 😂
Hatalmas like! Igy tovább bence 😁
a irányito szobában dronokat lehet ir ányitani a szkener pedig ha dront irányitod akor ot kijelzi a dol got amit be álitotál ! :D
Ez a kék póló illik a víz színéhez!
Ha lehet, máskor is ebben vedd fel a subnauticát!
Tök jó hogy találtál külklopsz töredéket (az Aurórán még van 2)
Hun Zsecka az a lepegetö
Küklopsz darabok is vannak ott
Azok a fura lények sandsharkok voltak és ha egyet látsz vigyázz mert 5-6 példény is lehet ott egy helyen
Szerintem még így részek között szkenneld be a Küklopsz részeit mert az egy nagyon nagyon nagy tengeralatjáró. (sok is megy nem sok nyersanyag is kell hozzá)
Red_King Nem nézem a sorozatot az elejétől de ha nem nézet ice mástól subnautica videókat vagy nem olvasot utánna akkor nehezen találja meg a küklopszt,mert 3 különböző helyen lehet megtalálni.
Ez a kedvenc sorim csak így tovább ice
Nagyon jó lesz a találkozás a napsugárral.😁😁😄😄😅😅
ez nagyon menő imádom a sorozatot csak így tovább nem lehet betelni vele ;)
Már alig várom a következő részt! ☺️
Készíts obszervatóriumot. Vigyázz az Auroránál van egy hatalmas leviatán. Vigyázz vele!
Nagyon jó lett a vidi és a bázis
Szia Bence ebben a játékban sosem lehet megmenekülni. És te vagy a kedvenc videósom.
Nagyon király ez a kis vízalatti építmény 😃
Nagyon várom már a következő részt ☺😊
Bence úgy menj a találkozási pontra hogy ott sok mindent tutsz majd gyűjteni és még mielőtt elmész késztís olyan lila kőtáblát
Kereshetsz és szerezhetsz velük érceker
Tök jó ez a számláló mert látjuk hogy Bence mennyit vág ki a videóból. XD
Nagyon jó lett a vidi☺️👌👍
Bence a kűklopsz az egy hatalmas tengeralattjáró.
Lehet, hogy a bolygón csak desztillált víz van és ezért nem terjed benne az áram 😂😆
Ha belegondolsz amit írtál az nem is vicc mert annyiféle élővilág van az univerzum hogy simán lehet hogy van olyan bolygó amin desztillált víz van
@@trepyofficialsólerakódások?
@@levithegreathun mivan velük?
@@trepyofficial hogy rakódna le a só, ha nincs a vízben?
@@levithegreathun hát jó kérdés
Jejjj
Már alig várom!! 😀😁
Azért szkennel az irányító szoba mert a térképen mutatja majd, hogy hol vannak ércek és roncsok.
Az a hely az elején az valami gyönyörű
ice en nagyon varom a kovi reszt es nagyon izgi volt igy tovabb
Kérlek Bence FOLYTASD! IMÁDOM ezt a játékot! 😁
Bence lesz subnauticás minta
Ui:nagyonjó a icebluebird subnautica fanart
Imádom ezt a sorozatot, olyan jól átadod a játék élményét😊☺😍👍
Érdemes megfigyelni, hogy ha egy új területre érkezel, hogy az a hely mennyire élettel teli. Mert ahol nagy ragadozók vannak, ott általában kevesebb a kis hal. Plusz a 'mentőövet' vedd a kezedbe és használd, mert akkor sokkal gyorsabban a felszínre tudsz érni. :D
A levegő pumpa csak arra jó, hogy csöveken keresztül a víz aljára lehessen levezetni a levegőt, de a bázisra csak úgy lehet, ha energiával látod el. A módosító állomást pedig az élőhely építővel tudod megcsinálni, ha leszkennelgetted a részeit.
A szkennelés arra jó amit beálítasz azt megmutatja a közeledben
Ha farmot csinálsz akkor ügyelj arra hogy egy vagy két gyümölcsöt késsel üsd ki mivel akkor magot ad :)
Szia, próbáld meg a bázist egy mély, és szép helyre mert ha ablakokat raksz akkor a szép, mélységben élő halak úszkálnak melletted
Szia Bence nagyon teccet az eddigi 4 rész meg ezis.És nagyon várom akövetkező rész.
Ez lett a kedvenc játékom
Nagyon jó jàték imàdom😁😁😁
Mar nagyon vártam ezt a részt💗💗💗
Azóta vártam a következő részt mióta végignéztem az előzőt :)
király volt ez a rész
Szerintem rakd arra a szobára a bejáratot ha tudod mert a csővel malyd tudsz átmenni más helységekbe és könyebb is ha egyből benn vagy a cuccoknál
Imádom ezt a sorozatot! Kérlek folytasd.
Ezaz végre subnautica!!
Ice a küklopsz egy mozgó bázis.A szkenelés azt jelenti abba a terembe hogy piros pontokal jelzi hogy holl vanak a térképen és amit találtál nagyobb darabok az egy robotal lehet szét szedni. (az auróra kürül van egy nagy lény és az nem barátságos) és (sok sikert)
Már nagyon vártam ezt a folytatást Bence vigyázz a Reper Leviatánnal
Bence! Megtaláltad a bloodkelp zónát! űltesd el a vérolajat a kis csikóhalalat be tudod dockolni a nagy kűklopszba és még ne menj le a bloodkelp zónába.
Ice a napsugártalálkozási helye egy sziget!
A klüklopsz nagyon de nagyon hasznos