fideszhalál, méreggel. arra ébredt, hogy meghalt. túl népszerű volt és túl egyenesen politizált, kitette háttérképnek, amit most én- nem kellett volna- csuti megöletette
Egy picit kiigazítanálak, mostanra már komolynak se akarnak látszani adott műsorok. De ezek nézettségi adataival ünnepeltetik magukat a hulladék ker.tévék. Nincs miről beszélni.
Hát igen, ők voltak a legjobb magyar paródisták😄😄😊👍❤ Gálvölgyi János mindig az egyik kedvencem volt... Szegény Vágó István nyugodjék békében 😔 🖤 🖤 🖤Köszönöm szépen a feltöltést! .
@ Maga Gálvölgyi fogalmazta meg, hogy paródiát csak arra érdemes, igényes, és egyben a nézők által is szeretett műsorokról, hozzájuk kötődő karakterekről érdemes csinálni. Az más kérdés, hogy ő is bevállalt egy RTL Klub-os pályafutást, én azt csak úgy tudom értelmezni, hogy próbált kapaszkodni valamibe.....aztán persze kipukkadt a lufi, és ő maga is lelépett a színről. Nem véletlenül.........
fideszhalál, méreggel. arra ébredt, hogy meghalt. túl népszerű volt és túl egyenesen politizált, kitette háttérképnek, amit most én- nem kellett volna- csuti megöletette
Amikor az eredeti, és a parodizáló is vérprofi egy ilyen szórakoztató műsor lesz belőle! Aztán majdnem elvesztettük mindkettőjüket hónapokon belül! :( Vidám és mégis szomorú!
fideszhalál, méreggel. arra ébredt, hogy meghalt. túl népszerű volt és túl egyenesen politizált, kitette háttérképnek, amit most én- nem kellett volna- csuti megöletette
Igen. Az értékelhető volt nagyon a Gálvölgyiben, hogy a parodizált ember stílusát, szokásait, vagy akár tikkjeit nagyon jól tudta utánozni. És akkor ezt még humoros köntösbe bújtatva. Akárki akármit is mond róla, de ez az oldala akkor is egy tehetség.
fideszhalál, méreggel. arra ébredt, hogy meghalt. túl népszerű volt és túl egyenesen politizált, kitette háttérképnek, amit most én- nem kellett volna- csuti megöletette
Azért bennfentesek kikotyogták hogy Vágó tudta az összes kérdést és választ így nem volt nehéz "villogni" a tudásával és hozzáfűzni okos gondolatokat... RIP
A vicc hogy ezt régen poénnak szánták, manapság meg komolynak látszó műsorokban ilyen a színvonal ;)
Így igaz 😂😂😂
fideszhalál, méreggel. arra ébredt, hogy meghalt. túl népszerű volt és túl egyenesen politizált, kitette háttérképnek, amit most én- nem kellett volna- csuti megöletette
Szomorú,de így igaz! Én csak az unokáimat sajnálom, hogy ilyen igénytelen világban fognak élni. 😢
Egy picit kiigazítanálak, mostanra már komolynak se akarnak látszani adott műsorok. De ezek nézettségi adataival ünnepeltetik magukat a hulladék ker.tévék. Nincs miről beszélni.
@@orbanfurer-bg6me Hahaha...
RIP , Vágó az örök kvízmester.
Rákérdezhezek? Nem kell . Ő volt a legnagyobb.
StickMyDuck csak nehogy te légy a következő 😂😂😂
@StickMyDuck Kitalálom, te ún. keresztény vagy! Krvnydt...
@StickMyDuck te egy faszfej vagy
@StickMyDuck SZÉGYELD MAGAD,aki embernek hitvány az magyarnak sem jó!Vágod ?!
Mondjon nekünk egy számot!
-Kétjegyüt?
-Igen!
-Három 🤣🤣🤣🤣🤣
Foglaljuk össze kérem, hogy mit tud....a pontos időn kívül semmit Vágó úr...😂 Zseniális...
-" Egy bizonyos tárgy?"
-"Igen"
-"Tehát nem"
Hát igen, ők voltak a legjobb magyar paródisták😄😄😊👍❤ Gálvölgyi János mindig az egyik kedvencem volt... Szegény Vágó István nyugodjék békében 😔 🖤 🖤 🖤Köszönöm szépen a feltöltést! .
Sajnos már Grétsy tanár úr is csak odafentről örülhet ennek. :( :(
4:42 - Ez mekkora:
" Is. Illetve, hát álta..., nem. Igen! Igen! Én azt mondom, igen."
😂😂
Kár, hogy már nincsenek ilyen értékes műsorok. Talán már soha nem is lesznek.
És a Kasza Tibi a szerencsekerékkel, az smafu?
Nincs miből jó minőségű paródiát készíteni. Nincsenek igazi karakterek, nincs jó alap… ez egy más világ már…
@ Maga Gálvölgyi fogalmazta meg, hogy paródiát csak arra érdemes, igényes, és egyben a nézők által is szeretett műsorokról, hozzájuk kötődő karakterekről érdemes csinálni. Az más kérdés, hogy ő is bevállalt egy RTL Klub-os pályafutást, én azt csak úgy tudom értelmezni, hogy próbált kapaszkodni valamibe.....aztán persze kipukkadt a lufi, és ő maga is lelépett a színről. Nem véletlenül.........
@@VinyoHungaryHülye
Nem lehet megunni, nagyon szuper :)
Ránéztem a maga okos fejére Vágó Úr! :D
Most hagyott itt minket a kvízmester, Gálvölgyi János, te ne tedd ugyanezt!
ez régi
Nem fogja, szorítunk neki!!!
fideszhalál, méreggel. arra ébredt, hogy meghalt. túl népszerű volt és túl egyenesen politizált, kitette háttérképnek, amit most én- nem kellett volna- csuti megöletette
Ne hasonlítsd össze.Gálvi mehet.Nem kár érte.
@@St.Francis000 Trollhoz képest ez elég gyenge beszólás volt.
Galvolgyi Janos a humor es parodia mester fokon !
Legnagyobb magyar paródia😂😂🖤🙏
Pár ezerszer láttam már :-)
Te mindid is nagy király vagy helvécia Kecskemét puszika❤❤❤én nagyon szeretlek józsa helvécia!!! ❤❤❤
Még most is!!!!
GREAT....
Amikor az eredeti, és a parodizáló is vérprofi egy ilyen szórakoztató műsor lesz belőle!
Aztán majdnem elvesztettük mindkettőjüket hónapokon belül! :(
Vidám és mégis szomorú!
Ez kurva jó.(2022)
..leges legjobb…🤣🤣🤣
Isten ( lehet élőlény/tárgy/fogalom) legyen Önnel!
😢
Gyerekek még az oviban...Kééész!🤣🤣🤣
Na ide se jövök többet :)
Rip Vágó Úr ☹️
Isten nyugosztalja Vágó Istvánt.
Ő nem hitt Istenben, a hazaárulókat "erősítette", gyurcsányék embere volt!!!
fideszhalál, méreggel. arra ébredt, hogy meghalt. túl népszerű volt és túl egyenesen politizált, kitette háttérképnek, amit most én- nem kellett volna- csuti megöletette
@@orbanfurer-bg6memi van???
Köszönöm Béluska drága!
02:30; "Hát itt álljunk meg egy szóra, Grétsy tanár úr is örülne, amint hallaná Önt." 🤣🤣
Nagyon jó utánozta
Igen. Az értékelhető volt nagyon a Gálvölgyiben, hogy a parodizált ember stílusát, szokásait, vagy akár tikkjeit nagyon jól tudta utánozni. És akkor ezt még humoros köntösbe bújtatva. Akárki akármit is mond róla, de ez az oldala akkor is egy tehetség.
Gàlvölgyi nagyon hiányzik a képernyőröl,
Elektromos bajuszkötő…🤣🤣😂😄😁😆😄😃
Sebaj, jó lesz a feleségemnek - ezen behaltam! :D :D
Hát, ezen nem lehet konnyezes nélkül, nagyokat nevetni!!
De jó volt úr isten❤😂😂😂
Rip.
"Tehát ehető...fejbubonehető" :D
Zseni!
Az. Zseniális volt!
zsaporozsec lámpa 😄✌️king
Annyira szakadok🤣🤣🤣🤣
De jó volt.
Azt hiszem Gálvölgyi a magyar parodisták géniusza. Valósággal felturbózza az embereket, akiket alakít. Erre mondják, hogy jobb, mint az eredeti.
Így van!
Meghalt Vágó úr.
Kedvenc❤
Ez hatalmas kivalo😅
Élőlényes? .meghalt szegény..
Gyönyörű Gyönyörű Gyönyörű Gyönyörű és kész
👍
❤❤❤❤
Fö-följebb van!😀
I can't stop laughing... hiába a régiek még nagyon tudtak....logopeduss
😂😂
✨😄❤️❤️❤️
😥
0:26 :)))
Ez örök
Esküdni mertem volna, hogy Fül Sir. Utólag is PI-(R)-IP: 24666
😅😅😅😅😅😅😅😅😅😅😂😂😂😂😂😂😂
😂😂❤
Gálvölgyi János verset mond (2023) ruclips.net/video/suop4LnAOco/видео.html
Sorry Vago Istvan 1949.-2023. Age: 74. Budapest... Amen. Beke Proaira. Nyugodjon Bekeben.... OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest 2024.!!!!.....❤❤❤🎉🎉🎉😢😢😢😢😢😮😮😮😮😮😅😅😅😊😊😊
Ollllll
Tombol a funkcionális analfabétizmus 😘😁
6:27 Hát igen: Vágóban tényleg volt valami
Mikroprofesszor
M3 annó txt 777
J__________()
Mennyire durva hogy emlékszem még mindig erre a 💩ra.😂😂😂 Viszont ma is szét röhögöm magam ezen a fos.n!😂😂😂
Kultúrád az viszont nulla
@@Csaky79 Te bajod. Attól még az a vetélkedő (is) egy rakat 💩 volt. Erre reagált Gálvölgyi. Ebként mi a kultúra mértékegysége szerinted?
fideszhalál, méreggel. arra ébredt, hogy meghalt. túl népszerű volt és túl egyenesen politizált, kitette háttérképnek, amit most én- nem kellett volna- csuti megöletette
Azért bennfentesek kikotyogták hogy Vágó tudta az összes kérdést és választ így nem volt nehéz "villogni" a tudásával és hozzáfűzni okos gondolatokat... RIP
Ehhez nem kell "benfentesnek"lenni hogy ilyen információhoz juss,de hogy erre ráeszmélj,pokoli nagy tudás kell !
Eltaláltad, a "bennfentes" Vágó István volt. Egy műsorban beszélt a forgatás kulisszatitkairól.
az azért feltűnt ugye, hogy neki kellett válaszolnia a játékos kérdéseire tehát nem árt ha minél többet tud az adott témáról?
Amikor még a Gálvölgyinek volt humora...
Ez kurva jó. Gyerek voltam amikor Vágó Pista még rendes zsidó gyerek volt. Nem ilyen mai beteg DK s. Gálvölgyi akkor is csúcs volt. 😂
Fos
Szerintem is,az vagy!
Nyugodjon békében......
Ócska ez így is úgy is...
Szerintem is az a KOMMENTED !
Rip.
😂😂😂
😂😂😂