Plútó a hatodik házban

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 28 янв 2025

Комментарии • 90

  • @Picieri
    @Picieri Месяц назад +9

    Nagyon Szépen köszönöm! :) Alá tudom támasztani az elhangzottakat, ugyanis nekem épp most lép majd a Plútó a VII-es házba(várom is nagyon a bejegyzést) és így hogy a 6-os házon áthaladt, épp most küldtek el az állásomból, ami 11éves munkaviszonyt jelentett egy cégnél, mint alkalmazott. 4éve a Plútó a személyiségemet teljesen elkezdte áttranszformálni, amivel egyenes arányban a munkám iránti érdeklődésem is megszűnt és elindult egy új út, ami már mások szolgálatába állított, spirituális, mentálhigiénes hívatás. Teljes pálfordulat, de ezen a területen valóban többnek és hasznosabbnak érzem magam, mint az eddigi eladói munkámban. Az új területen már valóban, valódi segítő lehet mások számára. :)

    • @krisztinagy2410
      @krisztinagy2410 Месяц назад +4

      Velem is pont ugyanez történt! Most lép a hetes házamban, de előtte mindent felforgatott, munkahelyi viszály, felmondás, költözés, új kapcsolat, vállalkozás indítása, amire mindíg is vágytam. Valóban minden területemet felforgatta, érintette. Úgymond a pályámra tett! 😊❤️ Nagyon nem volt egyszerű ez a sok változás szinte egyszerre! De most már jó!

    • @Picieri
      @Picieri Месяц назад +2

      ​ @krisztinagy2410 Szia! :) Nagyon örülök Neked, köszi h ezt megosztottad! Én még egyedül vagyok, de itt is 4éve brutál módon transzformál át egy magasabb szinten való kapcsolódáshoz, és nagyon megnyugtató és segítő egy ilyen tranzit jól értelmezése, mert tudom, hogy minden értem van!:) A hívatásban én is ugyanígy vagyok, ahogy írod a saját esetedben, hogy azt érzem olyan útra léphetek végre, ami valóban a belső vágyam tűzoltása lesz, és a nekem a lehető legjobb pálya :) Köszi mégegyszer, hogy leírtad a tapasztalatodat! :)

  • @katahosszufalussy9669
    @katahosszufalussy9669 Месяц назад +9

    Nagyon érdekes és nagyon tanulságos volt a mai. Rávilágított sokmindenre. Remek ez a sorozat, örülök, hogy hallgathatom. Köszönöm. ❤

  • @martonneherczeg6470
    @martonneherczeg6470 Месяц назад +6

    Nagyon szépen köszönöm a megerősítést! ❤Tudat alatt nálam már nagyon sok minden elkezdődött, azt lehet mondani - az Ön szavaival élve kedves Jenő- hogy az 1-es házból a 6.-ba érve volt " minden szinten szinte minden."
    Pfú, nem lesz könnyű az elkövetkező időszak, de alapjában optimista ember vagyok, így aztán úgy " döntöttem", hogy életem ezen - végső- szakaszában már sok olyan dolgot meg kell engednem magamnak, ami elől eddig elzárkóztam. És bizakodó vagyok a jövővel kapcsolatban. Adja Isten, hogy így legyen.
    Még egyszer hálásan köszönöm❤🙏
    Áldott adventi időszakot kívánok sok szeretettel.

    • @palnekokai9222
      @palnekokai9222 Месяц назад

      Nagyon szépen köszönöm. Áldott Adventet kívánok.❤

  • @katalinszolga9540
    @katalinszolga9540 Месяц назад +3

    Koszonom szepen Isten Aldasa Onre !❤!

  • @evazsiros187
    @evazsiros187 Месяц назад +3

    Ez telitalálat volt, magamra ismertem, segített.....Köszönöm, és Áldja Isten💖😇✨🌠

  • @mariademzse6671
    @mariademzse6671 Месяц назад +1

    KOSzONOM szépen ez nagyon jokor jött elömbe és nagyon sok hasznos dologra rávilágitott ' Isten áldja a Tanár Urat és kedves családját.

  • @mariacsavolszki7296
    @mariacsavolszki7296 Месяц назад +3

    Halasan koszonom Onnek ❤
    Nagyon jo tanitas.🙏❤
    Szuz pontosan ilyen.
    Ilyen rendszerben él !
    Élt eddig!
    Ilyen élet felfogással.
    Parom szűz.
    Minden jot Önnek.
    Jo egeszseget kivanok.

  • @karolynepataki9164
    @karolynepataki9164 Месяц назад +4

    Ma is sokat kaptam Öntől, hálásan köszönöm!😊

  • @Eszti77
    @Eszti77 Месяц назад +2

    Hála áldás köszönet a Kedves Tanár úrnak a mai előadásáért.😊😇🙏❤

  • @zsuzsannaberecz1393
    @zsuzsannaberecz1393 Месяц назад +3

    Szóról szóra így volt a munkahelyi konfliktus fél éve.😅Döbbenet.
    Köszönöm,Jenő.❤️

  • @laszlo_orban
    @laszlo_orban Месяц назад +5

    Igen így van. Alább kell adn a maximalizmusból és megtanulni időnként bevenni egy lexarom tablettát, mert megállítanak a betegségek. Abszolút ez működik.( Bak Nap /szűz ASC.) 💯👍🙏

    • @anikomolnar77
      @anikomolnar77 Месяц назад

      Nálam mhelyi stressztől vérnyomás és szívprobl. lettek

  • @ilonabelenyesi9000
    @ilonabelenyesi9000 Месяц назад +3

    Hálásan köszönöm jó egészséget kívánok sok szeretettel isten áldja meg önt

  • @MagdolnaMolnár-w8q
    @MagdolnaMolnár-w8q Месяц назад +2

    ❤ Köszönöm Szépen Tanár úr.🙏🌷👍🙏🇭🇺

  • @dianavesztli1132
    @dianavesztli1132 Месяц назад +2

    Kedves Jenő,
    Nagyon vártam már ezt az összefoglalót, köszönöm! :) Szűz aszcendensűként tűpontosnak éreztem a leírást. Amióta a Plútó elkezdett látogatást tenni a Vízöntőben így a 6. házamban:
    - érzem, hogy a munkában határokat kell szabnom és ahogy eddig dolgoztam ("jókislány", mindent megcsinál mások helyett is, bólogat, nem gondolkodik), reformot kíván
    - elkezdtem építeni a saját vállalkozásomat a teljes munkaidős állásom mellett, így újra kellett gondolnom a prioritásokat, munkahelyi kapcsolatokat
    - asszertívebben kell kommunikálnom a munkahelyen, megfelelően képviselni magam
    - felelősséget kell vállalnom önmagamért
    - dolgoznom kell a stresszkezelésen, hogy fel tudjam dolgozni a mindennapi eseményeket
    - szerettem volna kisállatokat: az utcán találtam most szeptemberben két kiscicát, akiket befogadtam. (bár világéletemben kutyás és rágcsálókedvelő voltam) A napi rutin teljesen átalakult, már két életért is felelősséget kell vállalnom. (nagyon szeretem őket)
    - kaptam jelzést, hogy az egészségemet illetően mely területekre kell fókuszálnom
    A születési képletemben a 6. házban van a Szaturnusz, ez vajon mit hozhat, amikor a Plútó áthalad majd rajta?
    Köszönettel:
    Diána

  • @zsuzsannaelekneharkai8171
    @zsuzsannaelekneharkai8171 Месяц назад +2

    Köszönöm szépen drága Tanár úr! ❤

  • @zsokadevenyi1817
    @zsokadevenyi1817 Месяц назад +2

    Ez rólam szólt. Köszönöm!❤

  • @demether4
    @demether4 Месяц назад +4

    Meggyőződésem, hogy érdemes minden házat végig hallgatni, és így egy visszatekintést is kapunk. Köszönöm szépen ezt a sorozatot.

  • @krisztinamay
    @krisztinamay Месяц назад +1

    Köszönöm szépen Tanár Úr, Isten áldja.❤❤❤

  • @annamajor5308
    @annamajor5308 Месяц назад +1

    Köszönöm szépen!Nagyon hasznos minden videó!!🙏🌲🪻💙🌲🙏

  • @juliabiro6841
    @juliabiro6841 Месяц назад +2

    Nagyon szépen köszönöm ❤
    Isten áldja!❤️🙏

  • @eszterantal6229
    @eszterantal6229 Месяц назад +2

    Köszönöm szépen,😘 kedves Tanàr Úr.❤

  • @Margo266
    @Margo266 Месяц назад +1

    Köszönöm szépen🙂

  • @marikahajdu7542
    @marikahajdu7542 Месяц назад +1

    Kedves Tanár Úr! Mind nagyon értékes köszönöm szépen💖 Várom a sajátom🙏💖

  • @ildikogergelyorbanne4707
    @ildikogergelyorbanne4707 Месяц назад +1

    Köszönöm!💕

  • @TiborneVig
    @TiborneVig Месяц назад +1

    Ez is remek volt. Köszönöm

  • @istvannemartadora4428
    @istvannemartadora4428 Месяц назад +1

    Köszönöm szépen Isten Áldja Önt!

  • @JózsefKerekes-b4i
    @JózsefKerekes-b4i Месяц назад +3

    Köszönöm 💫

  • @kocsisjanosne6368
    @kocsisjanosne6368 Месяц назад +2

    Köszönöm szépen.🍀

  • @zsuzsannadozsa777
    @zsuzsannadozsa777 Месяц назад +1

    Köszönöm szépen ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @MildnerAndrea
    @MildnerAndrea Месяц назад +3

    Azon gondolkodtam el a videót nézve, hogy a személyes esetemben az Uránusz halad(t) át épp ezen az életterületen. Ugyanezeket a hatásokat éltem meg. Tarthatatlanná vált a helyzet egy munkahelyen, amiről azt hittem, onnan megyek majd nyugdíjba. Munkahelyet váltottam, de kiderült hogy nem elég, teljesen új területre váltottam. Lett egy háziállatom is, mindeközben. Csak tűnődöm, hogy mennyiben más minőségű a változás, ha az Uránusz áthaladása mutatja, mint ha a Plútó? Egyébként örömmel vennék hasonló sorozatot a többi, lassan mozgó bolygó tranzitjairól is, mert ez a mostani a Plútóról egészen csodálatos felismeréseket hoz, ahogy végiggondolom a saját és családtagjaim életútját. Hálásan köszönöm.

    • @anikomolnar77
      @anikomolnar77 Месяц назад

      Hasonló történt velem is január-július között! (Ilyesmi csak 1x volt, 2018 ápr-2019 ápr között.)

  • @Zsuzsa-kc2ou
    @Zsuzsa-kc2ou Месяц назад +1

    ❤nagyon szepen koszonom draga tanar ur ❤❤❤

  • @belanemag6034
    @belanemag6034 Месяц назад +1

    Köszönöm szépen!

  • @zsuzsimami1542
    @zsuzsimami1542 Месяц назад

    Köszönöm szépen!❤❤❤❤❤

  • @KisBarack010
    @KisBarack010 Месяц назад +2

    Isten Aldasa ❤️❤️🙏🏻🙏🏻

  • @beatajenei8043
    @beatajenei8043 Месяц назад +1

    Koszonom szepen a videot ❤️❤️❤️

  • @erikaballa7573
    @erikaballa7573 Месяц назад +1

    Köszönöm szépen ❤❤❤

  • @JuditP.
    @JuditP. Месяц назад +2

    Nagyon szépen köszönöm Tanár Úr!❤❤🙏

  • @dorotazagibova-lj3dh
    @dorotazagibova-lj3dh Месяц назад +1

    Mérleg jegyben születtem,oroszlán aszcendenssel,a Plútó születési horoszkópomba a mérleg 39'-án volt a 3.ház nagyon végén.Még mindig nem értem,melyik ház vonatkozik rám most.Köszönöm ha valaki meg tudja mindani ❤

    • @ContratoSin
      @ContratoSin Месяц назад +1

      Minden jegyben 30 fok van, így a “mérleg 39’” biztosan nem stimmel, ezt majd nézd meg újra.😊 Oroszlán hanyadik fokán van az aszcendensed?

    • @dorotazagibova-lj3dh
      @dorotazagibova-lj3dh Месяц назад

      ​@@ContratoSinnem tudom pontosan,az elején valahol.Köszönöm,hogy reagáltál😊

  • @juditkaldi6978
    @juditkaldi6978 Месяц назад +1

    🙏❤️

  • @mariaszabo6381
    @mariaszabo6381 Месяц назад +2

    ❤❤❤

  • @agneshegedus7282
    @agneshegedus7282 Месяц назад +2

    Érdekes, nekem nem itt van a vízöntő, de pont azt élem át,hogy nincs munka és emiatt kicsit haszontalannak is érzem magam 😔
    Egyébként a szűz nálam 5.ház

  • @gircsi24
    @gircsi24 Месяц назад +1

    ♥♥♥

  • @mariakovacsnenemeskeri
    @mariakovacsnenemeskeri Месяц назад +2

    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @beatajenei8043
    @beatajenei8043 Месяц назад +1

    Szeretnem megkerdezni, hogy amiket Tanar Ur elmondott a dupla szuzekre ( szuz nap, szuz ascendens) is igy vonatkozik? Koszonom

  • @janospapp4805
    @janospapp4805 Месяц назад +1

    Köszönöm szépen Tanár Úr 🍀🙏 Ha lesz ideje, és energiája megnézné nekem,hogy melyik házhoz tartozók . 1985.02.14 Kapuvár, éjfél körül születtem. Hálásan köszönöm. Vízöntő vagyok, halak jegy előtt születtem,ha jól emlékszem 4nappal. Köszönöm szépen 🙂🙏

  • @martonneherczeg6470
    @martonneherczeg6470 13 дней назад

    Hmmm...újra hallgattam...😢 azóta sajnos haláleset történt a családban...😢. Ez így " hírtelen bejött..."

  • @ZsuzsannaKiss-v4h
    @ZsuzsannaKiss-v4h Месяц назад +1

  • @ibolyabecsei9687
    @ibolyabecsei9687 Месяц назад +1

    Kedves Tanár Úr!
    1968.07.30 3. 30 kor születtem. Ha ideje lenne rá nézne a születési horoszkópomra hogy a Plútó hol állt.
    Tisztelettel megköszönöm
    Isten Áldása legyen Önnel és családjával.

  • @agi7369
    @agi7369 Месяц назад +2

    Hálásan köszönöm, most már értem miért érzek egyre gyakrabban késztetést arra hogy valami produktív munkám legyen. Teljesen más mint a mostani.

  • @AnikoHorbacs
    @AnikoHorbacs Месяц назад +1

    Kedves Tanar Ur. 1974.09.08. Ungvar este 19 ora utan szulettem. Ez hanyas hazba esik? Nagyon köszönöm a választ! 🙏

  • @adriennplesovszki5091
    @adriennplesovszki5091 Месяц назад +1

    🥰🥰🥰

  • @klaralipka7065
    @klaralipka7065 Месяц назад +1

    Betegség esetén melyik testrész érintett?

  • @Acor1974
    @Acor1974 Месяц назад +1

    Mikor jön vegre a többi haz? Nekem 11-ben van, igy sokaig kell varnom! 😂😂

  • @sandornebihari4647
    @sandornebihari4647 Месяц назад +2

    Kedves Tanár Úr! 1947.08.03.-án születtem. Nálam melyik házban van a Plútó? Köszönöm szépen.

    • @peterj.231
      @peterj.231 Месяц назад

      Óra, perc, település?

    • @sandornebihari4647
      @sandornebihari4647 Месяц назад

      Nyírbélteken születtem. Pontosabb dátumot nem tudok.

    • @peterj.231
      @peterj.231 Месяц назад

      @@sandornebihari4647 hát, akkor nehéz lesz megmondani.

    • @Kalo-astra-tv.
      @Kalo-astra-tv.  Месяц назад

      délelőtt? Délután? Este?

    • @sandornebihari4647
      @sandornebihari4647 Месяц назад

      @@Kalo-astra-tv. Inkább dél körül

  • @5127Sarah
    @5127Sarah Месяц назад +3

    Kedves Jenő! Hálásan köszönöm ezt a csodálatos tanítást is. A szerelmem szűz születésű( férjem is az volt). Sok mindent megértettem most a jelenlegi történésekből. Lehet, hogy el kell búcsúzom a szeretett személytől, hogy mindketten meggyógyuljunk. Bár nem vagyok biztos ebben. A jövő év nagyon transzformáció lesz. Még szeretném megírni az általános iskolám történetét (7 lakóház volt). 1933 ban indult de én csak 1945. -től jártam oda 1953-ig. Mozgófilmem van (avi) ahol látom magamat " zakatolni" 7-8,9 éves koromban. Remélem,hogy sikerül megírni, minthogy jövőre lesz 75 éve, hogy Pestszentlőrincet Budapesthez csatolták 1950-ben. Bocs a sok infókat. Isten áldjon .

  • @erikabalazs746
    @erikabalazs746 Месяц назад +1

    ❤️🕊️🌲❤️🐔🍀❤️🐩🎄

  • @Mangallo1
    @Mangallo1 Месяц назад +2

    🤍🤍🤍🤍🤍

  • @florianujfalusi5964
    @florianujfalusi5964 Месяц назад

    🕯️💀🕯️♍🤔🌞🌙❤️

  • @ErzsébetBereczki-d2v
    @ErzsébetBereczki-d2v Месяц назад

    Nincs semmi gond Tanár úr ? Nem 7 ház érdekel Skorpió asc van ,hiányolom .

  • @rekaannahornak2871
    @rekaannahornak2871 Месяц назад +1

    Oroszlán a 29 fokán van az aszcendensem, májusig még 5. Házba lesz a Plutóm aztán vált 6. Házra jó sokáig...

  • @irmaserban2652
    @irmaserban2652 Месяц назад

    Köszönöm ❤

  • @valeriajuhasz9613
    @valeriajuhasz9613 Месяц назад +1

    ❤❤❤

  • @sziszakacsa
    @sziszakacsa Месяц назад +1

  • @lenkerozsnyai3040
    @lenkerozsnyai3040 Месяц назад +1

    ❤❤

  • @sandornecsakanyovszki1723
    @sandornecsakanyovszki1723 Месяц назад +1

  • @zsuzskatoth1191
    @zsuzskatoth1191 Месяц назад +1

  • @evanagy116
    @evanagy116 Месяц назад +1