Nagyon hallás vagyok Kedves Péter. Nem telik el nap ,hogy ne tanuljak tőled, vagy Kedves vendégeidtől. Köszönöm . Bízom benne, hogy egyszer sikerül ezt a rengeteg segítséget, támogatást amit kaptam tőled annak legalább egy részét vissza tudjam adni. További sok sikert kívánok neked. Köszönöm
Péter, köszönöm ezt a fantasztikus videót! Nagyon sokat segített az a rész, ami arról szólt, hogy szeressük azokat is, akik bántanak bennünket. Rádöbbentett egy nagyon fontos leckére, amit az élet már több mint egy éve akart nekem megtanítani. Köszönöm!
Nagyon hálás vagyok neked Péter, voltam a Csíkszeredai előadásodon nagyon jó volt, megérintett. Kívánok neked minden jót, életed bármely területén és hogy még legyen rá lehetőséged előadást tartani Erdélyben. Köszönöm neked
Köszönöm az előadásaidat,figyelemmel kísérem, ÉS sokat tanultam belőle, ÉS MERTEM VÁLTOZTATNI AZ ÉLETEMBEN. KÖSZÖNÖM A MOTIVÁCIÓKAT. OLVASTAM A KÖNYVEIDET "ÁLJ FÉLRE A SAJÁT UTADBÓL"C. - HÁT BENNEM MEGSZÓLALT VALAMI. VÁLTOZTATTAM :) KÖSZÖNÖM. JÓ EGÉSZSÉGET, SOK BOLDOGSÁGOT, ÉS SOK SZERENCSÉT KÍVÁNOK NEKED,ÉS CSALÁDODNAK,ÉS MINDEN EMBERNEK. MINDEN JÓT! F.Julianna
Tegezve írom a mondandóm, szóval sokszor hallottam már a neved, de szkeptikusan álltam hozzá, nem érdekelt sokáig. Majd egy barátom mondta hogy hallgassam meg tőled az Áttörést, Merj Élni videót, majd megtettem és elkezdtelek megkedvelni hogy basszus... ez az ember tényleg motiváló és szimpatikus. És most hogy ezt megnéztem ezt a videót, el kell hogy mondjam, nagyon megkedveltelek, ittam minden szavad, és alig várom hogy megnézzem ennek a második részét, és az összes többi videót. Nem mellesleg el szeretnék majd jutni az előadásaidra is. Sajnálom hogy nem kezdtem el hinni előbb, de jobb később mint soha. Szóval köszönöm hogy motiválsz, utat mutatsz nekem és a többi embernek!
Kedves Péter! Csúcsjó amit teszel és élsz. Hála vagyok. Biztos vagyok benne, hogy millióknak segítesz. Remélem tudok segíteni. Akarsz egy 90 vagy 95%-os tömést a fogadba a fogorvostól? A videóban 21.21-nél. Szerintem tudod jobban csinálni és figyelni is. Bocsánatot kérek, ha rosszul tudom, de az én 5 szempontom: jelen idejű, 1sz/1.személyű, normál módú (nem feltételes), '+', állítás az ideális célkitűzés, vagy meghatározás. Még egyszer bocsánat. Szabad szeretet vezérel. Szerintem Neked nagyon jó törekedni a tökéletesre, mert nagyon sokan követnek. Egészséges, ép, boldog, békés, szabad, együttérző, odaadó, kölcsönös szeretetben és jókban gazdag életet kívánok Neked és minden Szerettednek! Gábor
:D Drága Péter! A tökölős sofőrökkel kapcsolatban arra kérlek, hogy mindig jusson eszedbe az a monológod, amit a járni tanulásról mondtál ;) Nem ment elsőre senkinek sem ;) A vezetéssel ugyanez a helyzet :D Vannak, akik évtizedek óta vezetnek, és vannak, akik csak most kezdték. De vannak olyanok is, akik már vezetnek egy ideje, csak egy számukra teljesen ismeretlen nagyvárosban próbálnak navigáció nélkül eljutni A-ból B-be, s muszáj egy kicsit lassabban haladnijuk, hogy rájöjjenek, hol is vannaképp :D Sőt még olyanok is vannak, akik azért mennek lassan, mert úgy spórolnak az üzemanyaggal - mondjuk hóvégén vagy épp egész hónapban, tudatosan spórolósan ;) További sok sikert kívánok munkásságodhoz és természetesen az álmaidhoz, életetekhez!
Gyerekek a Napoleon Hill nem ugyanaz mint Bonaparte Napoleon. Az utóbbi tábornok volt. Jó lett volna legalább egy kicsit utána olvasni. Egyébként hasznos előadás és gratulálok hozzá!
Előtte mit mondott? Nézd meg, hogy ki mondja s nem azt, hogy mit! Na ez amitől gutaütést kapok. Előbb azzal kell foglalkozni, hogy ami elhangzott igaz e vagy nem. Ha igaz akkor mondhatja a legnagyobb ellenséged, akkor is el kell fogadni. Az nem jó válasz egy esetleges szervezési hibára, hogy az azt felvető még sosem foglalkozott ezzel. 40 évig taníthat valaki, attól még lehet egy rossz tanítási napja.
Kitünő előadás, de hiányzik a spontaneitás. Tisztelem, de a repertoár számomra kevés. Egy dolog még, hogy a félelem a tudás hiány vagy a szeretet hiánya?
Marcell Fehér , az elején elmondja, hogy a félelem a szeretet hiánya, mint ahogy a sötétség pedig a fény hiánya. Milyen érdekes: veled ellentétben én túlságosan is spontánnak éreztem ezt az előadást. Jobban örültem volna, ha kicsit összeszedettebb. 😁
hunorka11 Igen, én is figyeltem, de két dolgot is használ rá. A tudás hiánya, hogy nem tudod mi fog történni= félelem vagy a szeretet hiánya=fél-elem/kétség? Ez két teljesen különböző dolog, de, ha a 3. perctől nézed, megtalálod mire gondolok:)
Marcell Fehér Péter osszes videója arról szól,hogy hogyan motivalja az embereket jó irányba!Veled ellentétben aki úgy látom csak kötekedni tudsz a helyett,hogy a jó gondolatokra koncentrálnál.Szerintem Neked nagy szüksęged van ezekre a videokra jobban mint gondolnád!Pozitiv hozzáállás hidd el sokat jelent,tapasztalatból mondom.
Zoltán Obrcián Én Péter tisztelem, főleg, mert képes hatni az emberekre és nagyon sok dologra világít rá. Személy szerint én csak azt mondtam, hogy láttam már több videóját ( sokat néztem tőle), amiben sok elem megtalálható volt és nem változott. A másik, pedig, hogy szerettem volna rákérdezni, mert hasonló képpen gondolom, de jobban megfogalmazva, így nem éreztem ezt a részét hitelesnek. És büszke vagyok, hogy én gondolkozom is azon, amit ő mond el és nem fogadom el feltétel nélkül szimplán , mert jól tud hatni és elért valamit. Köszönöm, hogy ti is elmondtatok a véleményeteket:)
Az a minimum, hogy nagy kezdőbetűvel írod a nevét. Akkor talán majd szóba áll veled ;) (a mondatközi írásjelekről nem is beszélve) :P Ez nem kritika, hanem jótanács!
A kudarcokat nevezhetjük negatív tapasztalatoknak ,amelyek elraktarozodnak az emlékekben ,így mindig mikor ugyan azzal a helyzettel találjuk szembe magunkat amivel kapcsolatosan kudarcot éltünk meg ,nem értük el azt a célt amit szerettünk volna és most egyszerüen nem találjuk a helyünket,az identitásunkat. Én magam azon gondolkodom ,hogy hogyan hat az emberekre a kritizáló vagy elismerő szavak , ugyan akkor a bátórító szavak ,vagy az elbátortalanító szavak. Olyan szavak amelyeket saját magunknak mondunk ,vagy másoknak mondunk vagy nekünk mondanak. Pl. Ne add fel , sikerülni fog ! Vagy a szerintem nagyon romboló kifejezés, hogy : Nem vagy rá képes ! Te ezt nem tudód megvalósítani, Te ehez nem vagy elég jó ! Nem tudsz semmit ! Buta vagy ! Ha ilyeneket ültetünk mások elméjébe,vagy ültetnek a mi elménkbe,vagy ültetünk valakinek az elméjébe akkol álom rimboloká,cél rimboloká válunk. Lehet valaki egy okos és kreatív ember ,de amikor felfedezne valamit akkor eszébe jut ,hogy azt mondták rá ,hogy buta és nem lesz mersze megmutatni,hogy mire jött rá. Minden ami minket azzá tesz akik vagyunk ,hogy hogyan viszonyulunk azokhoz a dolgokhoz amelyek hatnak ránk ,vagy személyekhez akik hatnak ránk és abból,hogy milyen következtetéseket vonunk le belőle. Viszont tudom,hogy egy szó képes új reményt ,új célt adni ,új energia doppingot , motivációt és élnivágyást. Ugyanakkor egy szó képes porrá zúzni ,főleg ha olyan szájából jön aki , hozzád közeli,akkor mélyen a lelkébe éget dolgokat. Képes a szó elbátortalanítani és félelembe taszitani. Nincs baj azzal ,hogy megkérdezzük magunkat kudarc után ,hogy mit nem tettem jol,viszont ha mindig magunkat okoljuk ,hogy valami nem sikerült az nem vezet jóra. Az előző megélt tapasztalatok emléke az ami tesz minket. Ritkán áll az ember újra jégre ha eltörte rajta a lábát például. A sok kudarc nyomán az ember eljuthat egy szintre amikor feladná ,csak az van ,hogy amikor az ember feladja céljait és vágyait, megszűnik a motiváció az életre ,a reggelenti felébredésre. Nagyon szerettem az előadásod és annyit mondanék,hogy erőt merítettem belőle . Köszönöm.
...és életrombolókká... Egy konkrét ismerősöm az által lett öngyilkos, hogy az apja sosem szólította a nevén őt. Folyton Hülye Gyereknek hívta. "Hülyegyerek, gyere ide!" "Hülyegyerek, hozd ide ezt, azt, amazt!..." "Hülyegyerek menj innen!", stb... És pont abban a kritikus, érzékeny időszakban, a kamaszkorban... Aztán még ő (az apa) volt megsértve azáltal, hogy a fia felakasztotta magát... :( ...s mind a mai napig sértve érzi magát, pedig ennek már 25 éve!
Ezeket a tanításokat már az általános iskolában el kellene kezdeni! (de emlékeim szerint az én gyerekkoromban már a 9 évesek is az ereiket vagdosták - na jó, nem mindegyik) ;) Lehet, hogy az óvodában kellene önbecsülésre tanítani a gyerekeket??? :D
Szabó Péter Kiváló Ember aki a karizmatikus képességét a lehető legjobb célra használja. Embereket tanít arra hogyan érdemes élni. Gratulálok !
Eres increible Péter
Nagyon hallás vagyok Kedves Péter.
Nem telik el nap ,hogy ne tanuljak tőled, vagy Kedves vendégeidtől.
Köszönöm .
Bízom benne, hogy egyszer sikerül ezt a rengeteg segítséget, támogatást amit kaptam tőled annak legalább egy részét vissza tudjam adni.
További sok sikert kívánok neked.
Köszönöm
Péter, köszönöm ezt a fantasztikus videót! Nagyon sokat segített az a rész, ami arról szólt, hogy szeressük azokat is, akik bántanak bennünket. Rádöbbentett egy nagyon fontos leckére, amit az élet már több mint egy éve akart nekem megtanítani. Köszönöm!
Bálint Kovács bb
Sex film
Köszönöm szépen szeretettel Flóra.
Nagyon hálás vagyok neked Péter, voltam a Csíkszeredai előadásodon nagyon jó volt, megérintett. Kívánok neked minden jót, életed bármely területén és hogy még legyen rá lehetőséged előadást tartani Erdélyben. Köszönöm neked
Remek előadás!
Őszinte, tiszta, egyszerű, érthető, értékes!
Köszönöm!
Köszönöm az előadásaidat,figyelemmel kísérem, ÉS sokat tanultam belőle, ÉS MERTEM VÁLTOZTATNI AZ ÉLETEMBEN. KÖSZÖNÖM A MOTIVÁCIÓKAT. OLVASTAM A KÖNYVEIDET "ÁLJ FÉLRE A SAJÁT UTADBÓL"C. - HÁT BENNEM MEGSZÓLALT VALAMI. VÁLTOZTATTAM :) KÖSZÖNÖM. JÓ EGÉSZSÉGET, SOK BOLDOGSÁGOT, ÉS SOK SZERENCSÉT KÍVÁNOK NEKED,ÉS CSALÁDODNAK,ÉS MINDEN EMBERNEK. MINDEN JÓT! F.Julianna
Tegezve írom a mondandóm, szóval sokszor hallottam már a neved, de szkeptikusan álltam hozzá, nem érdekelt sokáig. Majd egy barátom mondta hogy hallgassam meg tőled az Áttörést, Merj Élni videót, majd megtettem és elkezdtelek megkedvelni hogy basszus... ez az ember tényleg motiváló és szimpatikus.
És most hogy ezt megnéztem ezt a videót, el kell hogy mondjam, nagyon megkedveltelek, ittam minden szavad, és alig várom hogy megnézzem ennek a második részét, és az összes többi videót.
Nem mellesleg el szeretnék majd jutni az előadásaidra is. Sajnálom hogy nem kezdtem el hinni előbb, de jobb később mint soha.
Szóval köszönöm hogy motiválsz, utat mutatsz nekem és a többi embernek!
Köszönöm szépen a tanítást. Nagyon JÓ.
Kedves Péter! Csúcsjó amit teszel és élsz. Hála vagyok. Biztos vagyok benne, hogy millióknak segítesz. Remélem tudok segíteni. Akarsz egy 90 vagy 95%-os tömést a fogadba a fogorvostól?
A videóban 21.21-nél. Szerintem tudod jobban csinálni és figyelni is. Bocsánatot kérek, ha rosszul tudom, de az én 5 szempontom: jelen idejű, 1sz/1.személyű, normál módú (nem feltételes), '+', állítás az ideális célkitűzés, vagy meghatározás. Még egyszer bocsánat. Szabad szeretet vezérel. Szerintem Neked nagyon jó törekedni a tökéletesre, mert nagyon sokan követnek. Egészséges, ép, boldog, békés, szabad, együttérző, odaadó, kölcsönös szeretetben és jókban gazdag életet kívánok Neked és minden Szerettednek! Gábor
Nagyon mély értelmű előadás. Köszönöm!
Megkaphatnank a második részt is! Köszönöm 🙏🤗
ruclips.net/video/RoCZRblK4-g/видео.html
Köszönöm szépen nagyon tetszett ez az előadás most érek már rá hogy megnézzem öket hálásan köszön öm
Péter! Nagyon köszönöm!
ALAP!!!!!!
Nagyon sokat segítesz ,a munkámban és a magánéletemben,köszönöm:):):) remélem 1x személyesen is találkozunk,tudom rajtam múlik:):)
Jajjj, de jó, már régen töltöttetek fel teljes előadást, nem igazán tudok ott lenni az előadásokon, ezért köszönöm, hogy megosztottátok!
Soha jobbkor nem hallgathattam volna meg ezt az előadást😀 köszönöm szépen 😘
Köszönöm szépen a lehetőséget :)
Köszönöm,hogy láthattam
Legjobb előadás ! 😊
Nagyon jó gondolatok! Köszönöm szépen!
Köszönöm örülük neki hogy itt nézhetem.
Sokat adott !!! Köszönet érte ♥
Az előadás második részét mikor láthatjuk?
Köszönöm.
Szuper volt ez a videod is köszönöm
:D
Drága Péter!
A tökölős sofőrökkel kapcsolatban arra kérlek, hogy mindig jusson eszedbe az a monológod, amit a járni tanulásról mondtál ;) Nem ment elsőre senkinek sem ;)
A vezetéssel ugyanez a helyzet :D
Vannak, akik évtizedek óta vezetnek, és vannak, akik csak most kezdték. De vannak olyanok is, akik már vezetnek egy ideje, csak egy számukra teljesen ismeretlen nagyvárosban próbálnak navigáció nélkül eljutni A-ból B-be, s muszáj egy kicsit lassabban haladnijuk, hogy rájöjjenek, hol is vannaképp :D
Sőt még olyanok is vannak, akik azért mennek lassan, mert úgy spórolnak az üzemanyaggal - mondjuk hóvégén vagy épp egész hónapban, tudatosan spórolósan ;)
További sok sikert kívánok munkásságodhoz és természetesen az álmaidhoz, életetekhez!
Gyerekek a Napoleon Hill nem ugyanaz mint Bonaparte Napoleon. Az utóbbi tábornok volt. Jó lett volna legalább egy kicsit utána olvasni. Egyébként hasznos előadás és gratulálok hozzá!
Példaértékű, ahogy reagáltál a kritikára 1:16:13-nál, Péter :) Kiváló előadás!
Előtte mit mondott? Nézd meg, hogy ki mondja s nem azt, hogy mit! Na ez amitől gutaütést kapok. Előbb azzal kell foglalkozni, hogy ami elhangzott igaz e vagy nem. Ha igaz akkor mondhatja a legnagyobb ellenséged, akkor is el kell fogadni. Az nem jó válasz egy esetleges szervezési hibára, hogy az azt felvető még sosem foglalkozott ezzel. 40 évig taníthat valaki, attól még lehet egy rossz tanítási napja.
.nnnnnnbn ,?nn?
57.13' milyen igaz!!
Ennél kellemetlenebb dolgot nehezen tudok elképzelni.
Varhato hogy a masodik resze is fel lesz toltve az eloadasnak ?:)
D.Botond fel van.
ruclips.net/video/RoCZRblK4-g/видео.html
A kutyas sztori az egy filmbe volt en is latam el is sirtam magam rajta.meghato.amugy nagyon jok a videoid nezem minden videod:)es koszii
Ha valakit erdekelne a film a Hachiko cimu filmrol van szo :)
A Megható állattörténetek c. könyvben is szerepelt ;) (az egyik kötetben)
Kitünő előadás, de hiányzik a spontaneitás. Tisztelem, de a repertoár számomra kevés.
Egy dolog még, hogy a félelem a tudás hiány vagy a szeretet hiánya?
Marcell Fehér , az elején elmondja, hogy a félelem a szeretet hiánya, mint ahogy a sötétség pedig a fény hiánya.
Milyen érdekes: veled ellentétben én túlságosan is spontánnak éreztem ezt az előadást. Jobban örültem volna, ha kicsit összeszedettebb. 😁
hunorka11
Igen, én is figyeltem, de két dolgot is használ rá.
A tudás hiánya, hogy nem tudod mi fog történni= félelem vagy a szeretet hiánya=fél-elem/kétség?
Ez két teljesen különböző dolog, de, ha a 3. perctől nézed, megtalálod mire gondolok:)
Marcell Fehér Péter osszes videója arról szól,hogy hogyan motivalja az embereket jó irányba!Veled ellentétben aki úgy látom csak kötekedni tudsz a helyett,hogy a jó gondolatokra koncentrálnál.Szerintem Neked nagy szüksęged van ezekre a videokra jobban mint gondolnád!Pozitiv hozzáállás hidd el sokat jelent,tapasztalatból mondom.
Ha valaki valamit nem ért, az még nem kötekedés. Választ keres a kérdésére, tehát kereső ember, fejlődni akaró ember.
Zoltán Obrcián
Én Péter tisztelem, főleg, mert képes hatni az emberekre és nagyon sok dologra világít rá.
Személy szerint én csak azt mondtam, hogy láttam már több videóját ( sokat néztem tőle), amiben sok elem megtalálható volt és nem változott.
A másik, pedig, hogy szerettem volna rákérdezni, mert hasonló képpen gondolom, de jobban megfogalmazva, így nem éreztem ezt a részét hitelesnek.
És büszke vagyok, hogy én gondolkozom is azon, amit ő mond el és nem fogadom el feltétel nélkül szimplán , mert jól tud hatni és elért valamit. Köszönöm, hogy ti is elmondtatok a véleményeteket:)
👍
Èn szeretnèm hogy a mentorom lègy pèter èn szeretnèk mentort 😇😇😇😇
Az a minimum, hogy nagy kezdőbetűvel írod a nevét. Akkor talán majd szóba áll veled ;) (a mondatközi írásjelekről nem is beszélve) :P
Ez nem kritika, hanem jótanács!
Élni !! az életünk során úgyis meg tapasztaljuk
Önbizalom hiány
Nekem nagyon tanulsagos amit hallok.
Valaki tudja hogy ki az a Bence? Annyit emlegeti a Péter hogy mostmár kiváncsi vagyok hogy ki az és milyen előadásokat tart :)
Szerintem a Borsos Bencére gondol: ruclips.net/video/x0sKYbnXp00/видео.html
A kudarcokat nevezhetjük negatív tapasztalatoknak ,amelyek elraktarozodnak az emlékekben ,így mindig mikor ugyan azzal a helyzettel találjuk szembe magunkat amivel kapcsolatosan kudarcot éltünk meg ,nem értük el azt a célt amit szerettünk volna és most egyszerüen nem találjuk a helyünket,az identitásunkat. Én magam azon gondolkodom ,hogy hogyan hat az emberekre a kritizáló vagy elismerő szavak , ugyan akkor a bátórító szavak ,vagy az elbátortalanító szavak. Olyan szavak amelyeket saját magunknak mondunk ,vagy másoknak mondunk vagy nekünk mondanak. Pl. Ne add fel , sikerülni fog ! Vagy a szerintem nagyon romboló kifejezés, hogy : Nem vagy rá képes ! Te ezt nem tudód megvalósítani, Te ehez nem vagy elég jó ! Nem tudsz semmit ! Buta vagy ! Ha ilyeneket ültetünk mások elméjébe,vagy ültetnek a mi elménkbe,vagy ültetünk valakinek az elméjébe akkol álom rimboloká,cél rimboloká válunk. Lehet valaki egy okos és kreatív ember ,de amikor felfedezne valamit akkor eszébe jut ,hogy azt mondták rá ,hogy buta és nem lesz mersze megmutatni,hogy mire jött rá. Minden ami minket azzá tesz akik vagyunk ,hogy hogyan viszonyulunk azokhoz a dolgokhoz amelyek hatnak ránk ,vagy személyekhez akik hatnak ránk és abból,hogy milyen következtetéseket vonunk le belőle. Viszont tudom,hogy egy szó képes új reményt ,új célt adni ,új energia doppingot , motivációt és élnivágyást. Ugyanakkor egy szó képes porrá zúzni ,főleg ha olyan szájából jön aki , hozzád közeli,akkor mélyen a lelkébe éget dolgokat. Képes a szó elbátortalanítani és félelembe taszitani. Nincs baj azzal ,hogy megkérdezzük magunkat kudarc után ,hogy mit nem tettem jol,viszont ha mindig magunkat okoljuk ,hogy valami nem sikerült az nem vezet jóra. Az előző megélt tapasztalatok emléke az ami tesz minket. Ritkán áll az ember újra jégre ha eltörte rajta a lábát például. A sok kudarc nyomán az ember eljuthat egy szintre amikor feladná ,csak az van ,hogy amikor az ember feladja céljait és vágyait, megszűnik a motiváció az életre ,a reggelenti felébredésre.
Nagyon szerettem az előadásod és annyit mondanék,hogy erőt merítettem belőle . Köszönöm.
...és életrombolókká...
Egy konkrét ismerősöm az által lett öngyilkos, hogy az apja sosem szólította a nevén őt. Folyton Hülye Gyereknek hívta. "Hülyegyerek, gyere ide!" "Hülyegyerek, hozd ide ezt, azt, amazt!..." "Hülyegyerek menj innen!", stb...
És pont abban a kritikus, érzékeny időszakban, a kamaszkorban...
Aztán még ő (az apa) volt megsértve azáltal, hogy a fia felakasztotta magát... :( ...s mind a mai napig sértve érzi magát, pedig ennek már 25 éve!
Ezeket a tanításokat már az általános iskolában el kellene kezdeni! (de emlékeim szerint az én gyerekkoromban már a 9 évesek is az ereiket vagdosták - na jó, nem mindegyik) ;) Lehet, hogy az óvodában kellene önbecsülésre tanítani a gyerekeket??? :D
Londonba nem keszul ? 👈
De kedves Suzy! :-) Március 16-án! ;-)
Szabó Péter
Köszönöm
Ott leszek 👍☘️
Szabó Péter
Jegyet előre kell venni ? Ha igen hol ?
szabo-peter.hu/ajanlott/london/
Sok mindent tanultam toled.De szerintem a magyar nemzet verje kenterbe Atlantiszt.sziasztok
vegig sirtam
Xd