Az egész MűhelyPRN-t azért hoztuk létre, hogy a lehető legtöbben megértsétek, nincs jó választás a használtautó-piacon, megfelelő állapotfelmérés nélkül. Az eddigi több mint hetven epizódban talán 10-15 olyan autót láthattatok, amely csont nélkül átment volna a műszakin, vagyis nem lógott keze-lába, esetleg nem rohadt bestiálisan, mint egy a Hyundai. Amikor ezt felismertük, az Avalonnal közösen elindítottuk a Totalcheck szolgáltatást, hogy akkor is fordulhassatok a műsor szakértőihez és a műhelyhez, amikor éppen nem forog a kamera. A Totalcheckről bővebben, itt: totalcar.hu/totalcheck
Kedves Totalcar! Illúzió elvárni, hogy egy 14,5 éves átlag életkorú autók országában csilivili autók menjenek műszakira, biztos van ilyen is, de kétlem, hogy ez a jellemző. Ezek a videók a meglátásom szerint arra lesznek jók, hogy majd olyan követelmény rendszert állítanak fel, amelyben 5 évnél öregebb autót képtelenség lesz levizsgáztatni legális keretek között. A jelenlegi követelményeket is határesetesen tudná teljesíteni egy-két régi autó, még akkor is ha a gyártósorról gurulna le. Én 20 éve autózok, nekem ebből már 15 éve világos, hogy a műszaki csak egy újabb sarc az autósoktól és nem az eredeti célnak szánt funkciót tölti be már jó ideje. Azt nem értem, hogy a TC-ben van több öreg autó rajongó és használó is, szóval az ilyen videókkal saját magukat is lábon lőhetik. Nagyon kérem önöket, hogy profit éhségüket félre téve, a saját, önök és más autós társaim érdekében, hogy azonnal állítsák le ezen sorozatot, mert hosszú távon többet fog ártani mint használni. Inkább indítsanak egy használtautó vásárlási tanácsadót, azokról is lehetne leforgatni szép számmal műsorokat, hogy mire figyeljen a leendő vevő. Nyomatékosan fel lehetne hívni a figyelmet, hogy anyagszerkezetben járatos szakemberrel, hol milyen kritikus helyet nézenek meg. Sokkal hasznosabb lenne, igaz nem lenne benne ennyi szenzáció keltés, de ahogy említettem a tűzzel játszanak. Én mellesleg azért nem tartok attól, hogy ilyen állapotú egy autó mint ez, mert ez a videó is ékesen bizonyítja, hogy azért van felelősség a tulajdonosokban. Akinél keletkezett az állapot, ő eladta vélhetően nem vállalta az ezzel járó kockázatot, aki meg megvette ő meg a problémát feltárta, tehát vélhetően meg is javítja.
@@norbertkaiser7771 Kedves Norbert! Téves megközelítésnek tartom a leírtakat. Egyrészt, rengeteget cikkel és videóval segítjük a használtautó-vásárlást, mindenféle aspektus figyelembevételével. Másrészt felelőtlen volna a részünkről úgy tudomásul venni a műszakivizsga-rendszer balkanizálódását, mintha az szükségszerű volna, valamilyen lakossági érdek mentén. Nem, az biztosan nem járható út, hogy a rohadó autó is átmegy a vizsgán, meg a fék nélkül is, meg az is, amelyből kivágták a katalizátort, részecskeszűrőt. Ezeknek az autóknak nincs helye az úton, sajnos húzni kell egy vonalat, ami alatt bukik minden, a tulaj szociális helyzetétől, vagy érzelmi kötődésétől függetlenül. Amíg a roncsok is érvényes rendszámmal közlekednek, addig amorf a piac, addig ezeknek is lehet értékük, nem csak a korrekt állapotú, de régi autóknak. Nem gondolom, hogy a korrupció és a szakmai hibák felszámolásával nehezebb helyzetbe kerülnének a kispénzű autósok. Nem gondolom, hogy itt az összekacsintás a megfelelő módozat.
@@totalcarhun Amíg sz.....r van addig veréb is. Minden vizsgáztató a vevőből él. A vevő az eredménnyel elégedett, vagyis azzal műszaki legyen a gépjárművén. Az elégedett vevőből lesz a visszatérő, tehát minden vizsgázó helynek elemi érdeke, hogy ez így legyen. Ezt elérni büdös életbe nem fogják, hogy ilyen, vagy amolyan állapotú autót lehet csak átengedni. Erre csak az általam felvázolt megoldás fog segíteni, hogy az állam bácsi majd meghúz egy életkort, hogy eddig kaphat egy jármű műszakit, az felett pedig felejtős. Mellesleg ez a videó is bizonyítja, hogy ezek szerint Önök sem elég hatékonyan végzik a használtautó vásárlási tanácsadást, ha ilyen adásvételek létrejönnek. Javaslom tartsanak önvizsgálatot és ebben keressék a fejlődési lehetőséget, hogy ezt miként lehetne jobban végezni még több ember figyelmét felhívni és a szükséges információkat eljuttatni. Kezdeményezhetnének például használt autóvásárlási tanácsadást, toborozhatnának ebben jártas szakembereket, akiknek a szolgáltatásait a potenciális vásárlók igénybe tudják venni. Ez lehetne a leghatékonyabb megoldás, ugyanis kellő ismerettel, ezek az autók soha nem cserénének gazdát és az eladó nyakán maradna. Ő előtte két út maradna, vagy megcsináltatja az autóját, hogy saját testi épségét ne veszélyeztesse, vagy bontóba küldi. Amíg az autó állapota fogja eldönteni, hogy egy autó műszaki vizsgát kapjon vagy sem és ahogy 15 évvel ezelőtt meg lehetett oldani ilyen autónál, ugyanúgy 15 év múlva is meg lehet majd, pedig most már kamera is felveszi a műszaki vizsgát. Erre majd az lesz a megoldás ha valahol húznak egy életkort, oké innentől kezdve mondjuk a 6 évnél öregebb autóra nem lehet műszaki vizsgát adni. Amíg a járműpark öregedni fog, addig ezek az állapotok egyre általánosabbá válhatnak és ezt nem az fogja megoldani, hogy bezáratnak x darab vizsgahelyet, ha ez így lenne akkor gyilkosság és lopás sem lenne, de mégis van hiába kerül börtönbe az illető. Ahogy említettem abban tehetnek önök a legtöbbet, egyrészt kellő műszaki ismeretekkel ruháznák fel az autósokat, másrészt egy igénybe vehető szolgáltatás alakítanának ki használt autó vásárlásra.
@@totalcarhun Kedves Totalcar! Ha csak azokat az autókat vásárolnák meg, amire egy erre szakosodott ember rábólint, akkor a 10 évnél idősebb autók 80%-a eladhatatlan lenne, mert az értékük 100%-át rájuk kell locsolni. Az átlagember nem tud megengedni magának egy közel tökéletes állapotban lévő autót. Nem tud, mert ha csak Ő maga nem tudja javítani az atóját, akkor olyan költségekkel találja szemben magát, amit nem tud megengedni magának. Véletlenül se akarok személyeskedni és más zsebében turkálni, de kíváncsi lennék, hogy egy 150-200.000Ft-os fizetésből hogyan spórolnátok össze és tartanátok vizsgaképes állapotban egy autót. Az átlagcsalád az előbb említett összeg jó ha duplájából gyereket nevel, fizet lakást, -csekkeket, étkezik, elromlott műszaki cikket cserél, nagy ritkán talán szórakoznik, kúltúrálódik, ha szükséges egészségügy szolgáltatás vesz igénybe, néha tankol. A legutolsók egyike amire az átlag magyar költ az az autó. Nem tud mit csinálni, felállít egy fontossági sorrendet és amire jut, arra jut, a többi próbálja kiokoskodni. Lehet mondani, hogy akkor ne vegyen autót, járjon busszal villamossal, taxival, biciklivel, de nem mindenki városi és ebben az országban autó nélkül nem könnyű az élet, pláne vidéken nem az. Nem kitalálom ezeket, naponta szembesülök vele. Rengeteg ismerősömnek ingyen javítom az autóját, mert tudom milyen helyzetben vannak. Tudják Ők, hogy ez így nem jó, de nem tudnak mit tenni. Sajnos lehet, hogy rosszul hangzik, de legalább annyira vagyunk a Balkán része, mint Európáé.
Önigazolást kereső vizsgabiztos detektálva. :P Az viszont valóban trend, hogy a jogszabályokat nem betartatni szokták, hanem szigorítani, lásd az utóbbi 20 év csendrendeleteit.
A múhelyPRN-ban szereplő szétrohadt Mazda 6-os is új műszakit kapott, természetesen feltételezzük azt hogy ráköltötték azt a 5-600 ezer ft-nyi lakatoltatást és úgy ment át.
A helyzet az, hogy csukott szemmel, egy parkolóban kiválasztanék 10 autót, aminek egy évnél nem régebbi érvényes műszaki vizsgája és azt bevinném egy valódi műszakira, a tízből nyolc-kilenc biztosan bukna. Tudom, mert ugyan rövid ideig, de voltam vizsgabiztos és jelenleg is autókkal foglakozok. Nem a rozsdára és a lyukakra gondolok, hanem mindenre, ami a műszaki vizsgán meg kellene hogy feleljen. Ez nem csak Magyarországon van így, olyan autók jönnek külföldről, amiket sok esetben már a legutóbbi vizsgáin is szinte biztosan csak "kenve" nyomtak át. A probléma oka szerintem egyértelmű. Milyen autót fog vásárolni az az átlagember, akinem van 1-2 gyereke, fizeti a lakását, albérletét, számláit és ráadásul csak annyit keres két műszakban, hogy talán nem kell kölcsönkérni a hónap végén? Nehezen összespórol egy G Astra-ra, tudja, hogy vannak hibái, mert van benne minimum 2-300.000 és már nem 5 éves. Tudja azt is hogy költeni kellene rá, hogy rendben legyen, de mennyit? Fél millát? Nem fog költeni, mert nincs miből, csak amire nagyon muszáj. Műszakira sem fogja megcsináltatni, hanem nyom egy 5-10.000-et plusszba és fogadkozik: "következő műszakira megcsináltatom". Bizony csak akkor fogja, ha kiesik alóla az autó, vagy eladja occsóért és kezdi előlről. A másik, aki befizette a 15-20 éves autó árát egy 5-8 éves autó lízinjébe kezdőnek, na annak még annyija sem marad költeni az autóra sőt van, hogy nem is tudja tankolni minden hónapban. Itt Európában, 30 éve a kommunizmusból kiszabadult európaiként, egy átlag családnak illene tudnia venni legalább 10 évente egy kis kategóriás új autót, amibe havonta nem csak egy féltank üzemanyagra futja. Sajnos nem nagyon tud, és nem az Ő hibájuk. Megérné, az államnak, hogy ilyen autók ne közlekedjenek? Dehogy! Ezeket az autókat tankolják néha, ebből leesik a jövedéki adó, befizetik a teljesítmény adót, biztosítást, áfá-t, 27%-ot minden után amit meg kell venni hozzá. Ígyhát megengedik, hogy ilyen autók forgalomban legyenek. Persze néha bukik egy-egy vizsgahely. Biztos nem tették le határidőre a borítékot az asztal sarkára. De legalább van mit leadni a híradóban, cikkekben és azt a látszatot keltik, hogy Ők odafigyelnek a biztonságunkra és a korrupció csúnya dolog.
Azért ha normálisan veszik a műszakit akkor nem tud így kinézni egy autó mert sokkal hamarabb megfogják. Sokszor látom facebookos autó csoportokban, "az én autóm olyan jó csak üzemanyag és olaj kell bele", na az ilyenek is mindegyre kellene javítsanak valamit és akkor nem az utolsó emberre marad minden. Ha rossz akkor bontó, ha nem ment szét akkor csak pár dologra kell költsön, ami az elmúlt 2 évben ment tönkre. A másik, hogy lehet kevesebb felsőkategóriás autót kellene venni és több fapad dacia sanderot vagy mittudomén, ha már az a baj hogy szegények vagyunk és akkor több maradna karbantartásra...
@@bencze465 pontosan. Mondjuk én tavaly ősszel műszaki előtt karosszériáztattam az autóm. Nem lett ugyan szép,de legalább vas van benne, nem rozsda. Korábban F Astrám volt,az után egy Volvo kombit szerettem volna,de aztán rájöttem, hogy annak a fenntartása nem biztos, hogy az én pénztárcamhoz van méretezve. Így maradtam az Opelnél,és vettem egy B Vectra Caravan-t. Igyekszem minél jobban rendben tartani. Munkám miatt itt nem játszik a tömegközlekedés. Bevásárláshoz is 12-15 km-t kell autózni,ami busszal szintén elég érdekes produkció lenne. Pláne 3 gyerekkel.
Szerintem is teljes mértékben igazad van. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családi autóink az általad leírt 10 éves csereperiódus szerint váltakoznak, mert faterom így látja jónak és szerencsére azalatt a 10 év alatt tud úgy gazdálkodni, hogy ezt meg is tehesse. Én mondjuk az autó korát nem tartom annyira kardinálisan fontos dolognak, de ez már csak az én hülyeségem, ahogy az is, hogy az átlagos autók engem nem vonzottak sajnos soha. Tudom, hogy milyen a "jó" - értsd új - autó a családi kocsiból kiindulva, de engem már onnantól nem érdekel komolyan, hogy elsőkerékhajtású... Persze aki sokat akar, annak sok is kell rá, vagy pedig kompromisszumot köt; én általában az életkorral kötök kompromisszumot : régebbi, levetett de komolyabb autókat nézegetek és veszek, igyekszem anyagi lehetőségeimhez mérten tisztességesen fenntartani, és imádkozok, hogy ne jöjjön be egy-egy újabb, komolyabb összegű hiba. Nem vagyunk egyformák, nekem az autó nem közlekedési eszköz, nekem hobbi. Ezért van az, hogy munkába pl tömegközlekedéssel vagy akár bringával is eljárok, de amikor autóba ülök, szeretem, hogy az lelkesít, hogy milyen erős, milyen technikai-műszaki tartalom az, a mi dolgozik alattam, nekem ez okoz örömet, pedig a többség talán fel sem fogja, hogy miről beszél ez a hülye :D
Az USÁ-ban államonként eltérő a szabályozás, műszaki mindenhol kell és biztosítás is, csak eltérő hogy mit követelnek meg. Californiában például a legszigorúbb a "smog" teszt vagy másnéven károsanyag kibocsátás. Texsas-ban, ha nem tévedek, sokkal enyhébbek a szabályok, ott lámpák legyenek, meg biztosítás aztán mehetsz is.
Sőt, Minnesota-ban is elég, ha lámpa van. Láttam teljesen szétrohadt kocsit szaladgálni, pedig ott évente van műszaki ellenőrzés. Inkább így: "Műszaki ellenőrzés".
Magyarországon vagyunk, aki itt ennyiért vesz autót (én fele ennyiért vettem igaz hobby célra) az jó eséllyel azért teszi mert nincs nagyon több pénze és nem fér bele a tárcájába az, hogy vegyen egy másik autót és átpakolgassa a dolgokat, egy dolgot tehetsz ha donor autóba gondolkodsz, veszel egy jó állapotút lehetőleg papír nélkül az amit átraksz pedig az alvázszám... ja hogy jogilag ez nem lehetséges sajnos, bár rengeteg autó fut így... , a legszomorúbb pedig hogy aki átvert vígan éli világát, engem is átkúrtak ilyen téren, friss vizsgás autó volt, bár tudtam h szar mert tudtam hol vizsgázott... és a környékünkön annak a helynek híre van... márpedig friss vizsgás autót 500alatt ami jó idehaza nem adnak el. Nálam ilyen sőt még sokkal komolyabb rohadások és taknyolások voltak, mindenhol rozsda az alvázvédő alatt, hidrotőkés volt a kocsi bár ezt vételkor nem csinálta csak vétel után 100km-re kezdte (azóta már tudom egy hidrotőke csendesítő adalék lehetett benne), a hátsó tornyaim majdnem felvoltak szakadva csak a kárpit takart, a hátsó stabrudam pedig konkrétan nem volt alatta..., hátul a fékeim kukák voltak elől meg újnak mondott betétek egy fazék fedő vastagságú tárcsával, a hátsó hidam bekötési pontjai szétrohadva elnyílva, elől sem volt sokkal jobb a helyzet, hossznyúlvány végig rozsdás és rohadás... mikor kiderült hogy mennyire rohad gondoltam visszamegyek és szétverem az eladó fejét de nem értem volna el semmit vele. Szerencsére a legjobb barátom lakatos, így vele probáljuk megmenteni, eddig úgy tűnik az anyós oldal 90%ban már kész, a vezető oldal következik pár hét múlva. De vár még rá egy teljes padlólemez homokszórás és a maradék lakatolás.
Hogy visszed el a Taktaharkanyban hirdetett verdat Avalon checkre? Felhivod az eladot, es kirohog. Csak a heten oten fognak hazhoz menni ,megnezni, mi a feneert hozna fel neked pestre ? 10k+ a benzinkotlseg,ramegy a fel napja,es a vevojeloltnek nincs veteli kotelezettsege. Lehet,hogy 10/9 a check alapjan az allapot,de a vevonek eloben mar nem tetszik a szine. Vannak a kiszallasos vizsgalatok is. Ott nem az a fo gond ,hogy egy tesco parkoloban nehezkes megemelni a verdat, mert befekszik ala a szaki, bar fekpadot se hoz magaval. Inkabb az szokott a necces lenni,hogy a szaki kedden er ra, az elado szerdan,te meg csutortokon. Ossze-vissza telefonalgatsz,mire megvan a kozos nevezo. Nagy nehezen osszehozol egy idopontot,majd aznap reggel hiv az elado, hogy elozo este elvittek a verdat. Velem ez ugy is megtortent,hogy hivom az embert,mennek szakival megnezni,mondja,hogy ma nem jo. Mondom ok,mert a szakinak se. Masnap reggel 11- re sikerult osszehozni a talit,es 3/4 10kor hivott,hogy elozo este elkelt :D Igen, jol erted,aznap elvittek,amikor neki nem is lett volna jo az idopont elvileg.
@@pharkasj Szerintem meg ez a legjobb eset. Vigyék az autót, majd lesz olyan amit át tudsz nézetni és még jó is. Aki pedig nagy hirtelen megvette, majd később átnézeti és fizet, mint a katonatiszt. Nem kell fosni, ha elviszik. Majd úgy is jön a megfelelő.
Purhab, tömítő kis matt fekete és két év múlva is átmegy 😃 nagyon sok ilyen autó van, nem egy egyedi eset, virágzik a korrupció a vizsgabázisokon, de ha nem adsz csúszó pénzt, megbukik mert nincs benne ablakmosó folyadék 😃
Meg az is gyakori, hogy teljesen restaurált, gyári állapotra feljavított 80-as évekbeli matuzsálem kocsit a műszaki vizsgán ki akarnak vonni a forgalomból hacsak nem kapnak csúszópénzt. Arra hivatkoznak, hogy nincs katalizátor benne, ezért túl sok a szennyező anyag a kipufogó gázban.
Mi értelme a műszaki vizsgának? - SEMMI MI értelme a eredetiség vizsgának? - SEMMI Mi értelme a NKH-nak? - semmi. Ja de. Csengethetek. Csengethetünk. Tök jó hogy bármerre fordítom a fejem, csak az eszetlenséget látom.
A volt főnököm faterja már régóta hord be nyugatról autókat. Mesélte, hogy mikor bejött ez az eredetvizsga, hőbörgött, hogy minek. Kifizette, megcsináltatta, majd viccesen odabökte az embernek; "ezt az autót most loptam Ausztriából, de te leigazoltad, hogy tiszta" 😂
Sztem ezek nagyon hasznos videók lehetnének, hátha fel nyitná az emberek szemét és kicsit a vizsga biztosok is át gondolnák hogy mit is engednek ki az utakra! Abba nem gondolnak bele hogy egyszer az ő családtagjával szembe megy majd egy ilyen szétrohadt futóművű autó és pont akkor szakad szét, na majd akkor elgondolkozik hogy még érte-e szemet hunyni az ilyen felett!! Legyen több ilyen videó!!
Jó volt a vizsga biztos, jó volt az eladó, jó volt a vevő és jó volt a szerelő aki kicserélt a fékeket és a többi xart 1 romhalmazon. Csak a pénz és a lehúzás számít. Gratulálok mindegyiküknek. Megtaláltatok egymást. Jár a taps.
Biztos látta, csak nem az volt a dolga, hogy foglalkozzon vele. Ha szólnak, hogy főnök, nem kell ebbe új fék, ez alól az első fekvőrendőrnél kimegy mind a négy kerék, akkor nem hagyja ott azt a 300 ezer forintot.
Namost, ha te szerelő vagy egy műhelyben, és pl ott egy autó amin nagy szervíz van. Olaj fékek stb. Ha a tulajról lesajtolnak 250k kp-t. Nem fogod azt mondani neki hogy ez így nem jó, hogy nem éri meg rákölteni. Mert abban a pillanatban rúgnak ki. Maximum szóban figyelmezteted hogy van egy kis baj az alvázzal.
@@vajkfustos8346 Én meg olyan szervizbe viszem az autóm, ahol lebeszéltek a gyári drága alkatrészről, merta jóval olcsóbbat is ugyanúgy a Siemens gyártja, csak nincs rajta a VW logo. És nem egyszer fordult elő. Szeretem a szervizem.
A legjobb mikor ilyen szétrohadt őszibarackot kezd majd el a Lakatos Dzsészönsztetem "tuningolni"... :D
4 года назад+5
Ritkán veszek autót, de akkor viszek egy nagy kukazsákot, leterítem a földre és befekszem rá a kocsi alá. 250-ért vettünk nemrég egy Szuszkót és ott is megcsináltam. (láttam is két kicsi lyukat, így lett a 300-ból 250 és nem volt semmi meglepetés)
mhvlog tomi féle lakatos kell aki 80 ból befoltozza azt ennyi jó kis autó ez! neten mindneki károg de élőben kussba lenne az autó és tulaja előtt nekem is hasonló tán picit jobb a suzukim szegény vagyok de kell az autó ezért hetfelem lyukas kap egy foltot oszt jóvan ez a magyar valóság amíg van szegénység lesznek ilyen autók pont.
Szegenyseg ? Akkor nem lenne autod.. Menny el mexikoba de szerintem europaban is lathatsz igazi szegenyseget egyes helyeken... Mi masra kellhet egy auto mint A bol B be eljutni ? Ameg megteszi dologat szarjal ra,csak ne vidd el ilyen musorokba ,hogy megnezzek . :) Suzuki soha nem megy tonkre.
Aki ilyen kinézetű autot vesz az ne mondja hogy azt hitte hogy az alja rozsda mentes! Remelem a vizsga rendszer felebred mert most igen rászálltak egyes yotuberek szoval csak igy tovabb!! Remeljuk lesz hatasa
Mert mondjuk egy sötét aknában egy sötét felületet külső fény nélkül elég hülye ötlet fényképezni. Pláne a mai autóknál, ahol akár az autó elejétől a végéig védőlemez takarhatja a fém elemeket (pl. Corsa 2020).
Szép napot,mikor az említett szervizeket el végezték, nem tünt fel az autó rossz állapota? Azért ezek után azt a szervíz műhelyt sem látogatnám tovább a tulajdonos helyében.
Pontosan, tipikus lehúzás, amikor a szervizes szépen mosolyog, meg tud pár jó viccet és rögtön meggyőz róla, hogy jó kezekben a kocsid nála, de a valóságban ő nem megjavítani akarja, mindig csak annyit csinál meg, hogy azért pár hónap múlva vissza kelljen menned valami mással.
Pontosan így jártam a feleségemnek vásárolt Audi A3-as -al amelyet kereskedőtől, KPM műszaki vizsga után vettem 2011 december 23-án. Egy sor műszaki probléma volt az autóval, kormány szervó csere stb amelynek költségét a kereskedőnek kellett volna vállalni, de a békesség kedvéért a költséget megfeleztük. Új gumikat külön felnire szereltettem. A jobb hátsó kerék cseréjéhez amikor felemeltem az autót az alja beszakadt. Na itt lett vége a kereskedővel való barátságnak és megkértem, hogy vegye vissza a 6 hónapos szavatossági felelőssége alapján. Némi hezitálás és határozott kérés után az autót visszavette és visszafizette az árát. Amikor megkérdeztem miért vágott át akkor az volt a válasz, hogy ügyesnek kell lenni. Óriási hibát követtem el, mert megbíztam az eladóban a dumája alapján, és emiatt felületesen néztem át az autót. Elhatároztam, hogy maradok a közel 30 éves Opel Corsa mellett amely még mindíg nem rozsdás, patika állapotban van. Meg kell nézni a használt autó hirdetéseket, amelyek 80-90 %-a bontó szökevény, 3-400 ezer km-el és a halál között arany áron. A szakember nagyon jól mondta: alapos átvizsgálás nélkül csak pórul járhat mindenki. Ahol pedig vonakodnak az átvizsgálás lehetőségétől onnan szó nélkül távozni kell.
Sziasztok! Valaki segítsen! Nyulványok rohadnak a kocsimon milyen lemezt kell hozzá venni?! Ki szeretném cseréltetni! Tudok heggesztőt hány réteg lemez kell?
Sajnos nagyon hasonló történetbe futottam bele, de én kereskedésből vettem egy skodát. A 1,5 millás kocsira most költöttem rá 700e-t. Mit tehetnék szerintetek? Hasonlóan látható rozsdásodás látható rajta, amennyiben átnézettem volna vásárlás előtt alulról is. A forgalmi pár hónapos ugyan, de a rozsdásodás mértékét tekintve az tuti nem a műszaki óta keletkezett.
Most őszintén, miért is kellene ezen most meglepődni? MOn már csak így működnek a dolgok nagyon nagyon sok területen! Arra, hogy miért ment ilyen állapotban át a műszaki vizsgán(?) azt mondom, hogy a vizsgabiztos is ember aki keresetből él, családot tart el és fizeti a hiteleit mint úgy általában mindenki. Amúgy pedig mindenkinek attól piszkos a keze amivel dolgozik.
Úr isten. Ha ez moslék lenne még a disznók sem ennék meg. De most viccet félretéve.Egy ilyen vagy hasonlóan szétrohadt kocsikkal egy esetleges ütközés(baleset). Nem sok maradna belőle! Se az autóból se a benne ülőkből!
Azt nem értem, hogy miért derogál letérdelni és alánézni vásárlásnál. Inkább felült a szopórollerre. Pedig ez látszott volna! Láttam már Micran első lengőkart hilti szalagal és gipszkarton csavarral rögzítve. Ott sem néztek alá, 400ért ki is lakatoltatták. Igenis alá kell nézni vásárlás közben!
Nyáron vettünk autót. Hármat hagytam ott váznyúlvány-korrózió miatt. Nem is volt őszinte mindegyik eladó mosolya, amikor látták, hogy ledobom magam fekvőtámaszba, és benézek alá.
A baj az hogy én pl nem tudnám mit nézzek. Sokszor az van, hogy ja hát futómű alkatrész vagy lényegtelen lemez ami rohad az nem lényeges - oké mi a lényeges és mi a felületi rozsda ami oké mi az ami nem... oké ez talán extrém de általánosan az tudja megállapítani aki ilyesmivel foglalkozik nem az aki 5-10 évente autót vesz.
@@bencze465 nincs lényegtelen lemez. Felületi rozsda előfordulhat, de az máshogy néz ki mint az átrohadt (az kb levelestészta kinézet). Ezen viszont tuti rikított minden, mint ahogy a micran is a hilti szalag.
Nem azért, de ez már kívülről is hányadék állapotban van, nemhogy még 320-at adnék érte, és még egyszer ennyit ráköltsek anélkül, hogy láttam volna alulról... jó nagy balek a kedves vásárló. Mondjuk én is balek voltam, mikor nem néztem alá a kiszemelt autónak, de ünnepnap volt, és ha nem viszem el, talán már délután elvitte volna más, és nem túl sokat hirdettek ilyen árkategóriában. Ott is volt csúnya meglepetés a futómű táján... de talán nem ennyire durva. Viszont ha előtte látom, inkább otthagytam volna.
Azért azt ismerjük el hogy ez a kocsi koránt sincs szétrohadva a korához képest. Saját autóm rosszabb volt 2 hét alatt meg lett csinálva és azóta sincs rozsda. 2hét alatt ezt az autót is meg lehetne csinálni munka mellett. A gond azzal van hogy a karosszériást nem akarja megfizetni senki (vannak akiket nem is kéne) És hát kezdenek elmenni az árak is.
A Fater 1-es golfja a nagyon szétrohadt.(Becsületesnepper) Csak egyet tudok érteni. Nekem a 2-es golfomon több lyuk volt. De az sem volt egetverően drága kilakatolni.
Én is hasonlóképp vélekedek. Volt 1 éve egy autó, amit megláttam pár utcányira letámasztva egy ház elé. Látszott, hogy évek óta ott áll, nem foglalkoznak vele. Becsöngettem a házba, hogy ne haragudjanak a zavarásért, azt szeretném csak megkérdezni, hogy eladó-e a kocsi. A szomszédé, kérdezzem őket. Ismét becsengetés, kérdés, akár eladó is lehet. Na akkor elkezdődött a nézelődés, alkudozás ( olyan árat mondtak rá elsőre, hogy kinevettem őket és megköszönve a lehetőséget elsétáltam ). Pár nap múlva telefonáltunk, jött egy újabb ár, ami már jobban hangzott. Azért abból is faragtunk, úgyhogy bő 200, szűk 300 ezerért vettem egy öreg, szemmel láthatóan rozsdás autót, amit amúgy az egekbe dicsértek és látszott, hogy új küszöb van rá feltéve, mert más volt a színe is. Amikor elvittem szerelőhöz a legalapvetőbb dolgokat kicseréltetni ( pl olajcsere és üzemanyagszűrő csere nem árt már 5 év állás után, valamint a 4 szétrepedt gumit is kicseréltettem 4 jobb pofájú használtra ) hogy műszakin át lehessen tolni, akkor jött a fekete leves : az egész alja olyan szinten volt eltűnve, hogy az valami borzasztó volt :D Tipikus üvegszálazós-festős-tüsszentős olcsó - de legalább semmit nem érő - neppertrükkökkel lett elfedve a sok borzalom. Végülis fékcső csere, stabrúd padlólemezhez való csatalakozási pont hegesztése, kutyacsontok meg pár apróság cseréje után sikeres vizsgát tett az autó, de az volt az ismerős feltétele, hogy legalább 1, de inkább 2 hónapig még ne menjek vele, addig még ezt-azt csináljunk meg rajta, meg ne az legyen, hogy ha megfognak, akkor ez hogy ment át... Mondjuk a 2 hónap is kevés, mert 2 hónap alatt nem rohad el egy autó úgy, amilyen állapotban a rút kiskacsa volt, de ezen lendüljünk tovább. Valóban meg lett még rajta csinálva ezeken felül még pár dolog, a hűtő is ki lett cserélve, motortartó bakok, stb és lassan már meg is lehetett emelni az autót ( persze csáposon, futómű bekötési pontoknál, a küszöb felejtős volt : kívül ki volt cserélve a küszöb borítása, de mögötte az emelési pontok el voltak tűnve... ), úgyhogy így telt az idő. Egyébként a dolgok tudatában voltam, már első pillantásra is látszott, hogy ez az erősebben korrodált fajta volt, de sajnos a hülyeség elvakított és nem gondoltam bele abba a régi tanácsba-igazságba, hogyha ennek a sárvédője így néz ki kívül, akkor milyen lehet az alja ?!... És tényleg ! Ami már kívül ennyire igénytelen, annak az alja sem lesz szebb. Mindegy, a kocsi állapotának ismeretében több, mint egy évig használtam, közben a motorra és a fékekre ( komplett csere, elöl-hátul tárcsák-betétek, plusz kézifék ) is költöttem, átírással kb 500 körül állt meg a projekt. Egy mai viszonylatban átlagosan erős, olcsó, hátsókerekes téli csapatós autót szerettem volna, ami végülis sikerült. Jó volt, mert valóban nem kellett félteni, jókat autóztam vele, mellesleg rendszámmal, érvényes műszakival - legalább abba ne kössenek bele alapon. Aztán később egyre jobban összebarátkoztunk, és hosszabb utakat is elkezdtem bevállalni vele, soha semmi gond nem volt. Jól ment, a mai autókhoz képest korrekt dinamizmussal lehetett előzni, a futómű már jól tartott, a váltó pontos volt, egyszóval örültem. Lassan-lassan már el mertünk vele indulni Budapestre is a párommal, ott sem okozott csalódást. Jó volt, hogy volt egy második kocsim, amivel lehet közlekedni - ha már az "első számút" turbócsere és egyéb bonyodalmak miatt hosszabb időre nélkülözni voltam kénytelen - persze amikor beültem tudtam, hogy ésszel kell menni, mert ha baleset van, akkor itt a karosszéria kb. annyit fog védeni, mintha egy motoron ülnék. Soha nem is volt semmi probléma. Ezzel az egésszel annyit szerettem volna mondani, hogy szerintem sincs rendben ez a mai rendszer, egyetértek... DE ! Azt mondom, hogy mégis szükség, pontosabban IGÉNY van erre. Gondoljunk csak bele, hogy ha ésszel használják ezeket az autókat és egy kicsit tényleg gatyába vannak rázva műszakilag, akkor a hervadt karosszéria ellenére azért még sokáig el tudnak menni, relatíve biztonságban; FELTÉVE HA a sofőr is tudja, hogy egy bombán csücsül és annak megfelelően vezet bevállalósan. Nyilván, ha én is úgy megyek vele, mint ahogy egy hasonló teljesítményű mai autóval tettem volna lehet, hogy eltörik/elszakad valami, vagy ha nem is adja meg magát, csak simán elszállok és a fára feltekeredve halok meg, de nem így tettem, mert tudtam, hogy mik a saját képességeim és az autó határai. Persze sajnos az emberek túlnyomó többsége nem így gondolkozik és olyankor bekövetkezhetnek tragédiák, de megint csak oda tudok visszatérni, amit mindig szoktam mondani : hogyha az egyén hülye, akkor nem lehet mindig a kezét fognia a hatóságnak, ismerősöknek, atyaúristennek, hogy drága barátom, ne csinálj hülyeséget. Igenis vannak következményei annak, ha valaki hibázik, ki kisebb, ki nagyobb árat fizet érte. Ez az egyén felelőssége és nem a közösségé szerény véleményem szerint. Tehát amíg ilyen helyek vannak, addig le tudnak műszakizni ezek az autók, ami azért sokaknak nagy segítséget jelenthet, kisebb büdzséből élő családoknak, vagy egyszerűen azoknak az autóbuziknak, akiknek nincsenek millióik arra, hogy hivatalos, profi versenyeken indulhassanak de mégiscsak szeretnék élvezni a vezetést esténként, amikor a forgalom már csekély és a többi normális ember alszik... :)
@@Gazseee " tudtam, hogy ésszel kell menni, mert ha baleset van," Ez mit jelent ? megalltal a zoldnel is ? Mert ugye baleset nem csak abbol lehet,hogy te hibazol, hanem abbol is, hogy valaki berepul nyolcvannal a pirosba, vagy a jobbkezesbe,es te vagy az utjaban.
nem rosszból de a hyndai tulaja megvételkor azt a rozsdagócot nem látta a géptetőn? vagy hogy szarrá van kopva a fényezés?... már ezért nem vettem volna meg, pedig ez a kocsi szép, tetszetős...
Welcome in Hungary. Én anno dolgoztam olyan szervízben, ahol vizsgáztattak is. Bejött egyszer egy B Vectra kombi friss vizsgával, vásárlás utáni átnézésre. A hátsó futómű hosszanti "váz" nyúlványai el voltak tűnve, úgy el volt oxidálódva
Motoros esőkabát. Ha a tulajt zavarja a rozsda akk lakatoltassa ki, ill próbáljon meg szerezni hozzá egy rozsdamentes hátsóhidat. Viszont a 320e.ft költői túlzás volt ezért az autóért.
A bontóban se adnak sokat a rozsdáért... Én azt gondolom, hogy az ilyen rozsdásodások nagy része amúgy fizetős átvizsgálás nélkül is tökéletesen látszik.Nem az átvizsgálások ellen akarok én beszélni, de ezt már akkor ott kell hagyni, amikor az első kis lyuk látszik.Ezen a legkisebb lyuk is katasztrofális. A helyzet az, hogy nem csak a hétköznapi vizsgaállomásokon tragikus az átengedett autók állapota, hanem a hatósági állomásokon is! Innentől kezdve hogyan várhatjuk el, hogy az egyszerű állomásokon jól végezzék a dolgukat, ha az NKH állomásain is csak átgurulnak az autók és a kijáratnál megkapják a papírt állapottól függetlenül? Tudnék én mesélni, hogy miket láttam, amikor honosíttattam az autómat, mikor "nepperék" sorra tolták be a fosabbnál fosabb autókat és mindegyik átment kivétel nélkül.Ömlött a füst belőle?Ki nem sz@rja le?Átment.Volt, aki úgy papíroztatta le 7 ülésre a kocsit, hogy más autóból pakolt be kettőt hátra (Ford Galaxy), amit aztán vizsga után visszacserélt.Hogy aznap a képeken ugyanaz az ülés több autóban is szerepelt?A kutyát nem érdekelte! Ennél már csak az volt a szebb, amikor a vizsgabiztos rá se nézett a kocsira, a nepper maga szaladt végig a kocsival a vizsgasoron, aztán bediktálta az adatokat, amik talán köszönőviszonyban voltak a valósággal.Talán nem.
Már, bocsi, de miért is lenne meglepő, hogy egy velejéig korrupt országban a műszaki vizsga sem ér semmit. Van aki a kibocsátási vizsgához a mintát egy jó kocsiból veszi, és a füstös vénségek mehetnek vissza a forgalomba.
ezeket simán meg lehetne előzni, ha 1. kötelező lenne vásárláskor műszaki vizsgára vinni minden használt autót, egyből előjönne a meglepetés és a vevő elállhatna a vásárlástól 2. vásárláskor az adásvételibe feltüntetik, hogy "érvényes műszaki vizsga nélkül értékesített autó", ezzel a vevő vállalja, hogy tud a javításokról, amiket el kell végeznie forgalomba helyezés előtt
@@501kopasz azt ne mondtam, hogy 100%-ban megoldódna a probléma, csak azt, hogy ha a vevő intézi a műszaki vizsgát, akkor neki az az érdeke, hogy jót vegyen és nem félrenézős vizsgapontra viszi el az autót, hanem egy olyan helyre, ahol valóban átnézik. persze ezzel ugyanúgy visszaélne egy adag ember, viszont egy másik adagnak meg elég lenne annyit mondani, hogy köszi, ezt nem kérem:D
jaja, simán. a tele van, meg nem teljesen igaz. most hétfőn telefonáltam egy vizsgabázisra, hogy lejár a műszakim, kedd reggel 8-ra már vittem is és emlékszem, hogy 2 éve is ugyanez volt (pest)
2 és fél éve vettem az első autóm, egy C5-öst /2005/. Ott tartok, hogy ugyanannyit belemertem mint amennyiért vettem. Már mondták, hogy belenyultam rendesen, anyagilag persze. De úgy vagyok vele, hogy inkább költök pénzt rá, mert azt akarom, hogy biztoságosan elvigyen A-ból B-be. És nem mindig egyedül megyek, hosszabb távot is megteszek néha néha, és nem akarom, hogy valahol az útszélén maradjak vele, vagy komolyabb baleset legyen akár. Azért is tűnhet sokaknak a plusz költség eget verőnek, mivel nemcsak a szokásos kopó alkatrészeket cseréltettem már, pl kettőstömegű+kuplung, vezérlés, hidroszivattyú, kormánykapcsoló, fékek stb. stb. . Azt kellene megtanulni az embereknek, hogy egy autót nem elég tankolni, olajat cserélni, hanem bizony más zsebbe nyúlós dolgot is. Ami még szerintem probléma, hogy ha valamit már cserélni kell akkor jó lessz az "olcsó", hát nem, ezt megtanultam, gyári minőség, vagy annál jobb. Hosszabb távon meghálálja az autó. Igaz eladáskor azt a pénz nem látni viszont, de a tudat, hogy tudom, hogy biztonságos, az megfizethetetlen!!! Ködlámpám nem volt, kormánykapcsoló hibája miatt, ami 150e +munkadíj. És ezért nem ment volna át, így hát cseréltettem. Teszem fel a költöi kérdést, hogy egy nem müködő ködlámpa miatt bukta lett volna, de a sok rozsdahalom bezzeg átmegy?? Ez itt a gond!!! Tudom, hogy sokaknak anyagilag megterhelő lenne olyan állapotra felhozni az autóját, hogy simán átmenjen. Talán azt lehetne, hogy bejegyezzék, hogy bizony ez és ez miatt nem menne át, de akkor lehessen időt adni az embereknek, x időre megkapja a vizsgát /x= 6 hónap, 1 év, 2 év pl/, és ha következőre nincs megcsináltatva, akkor ideiglenesen kivonva forgalomból.
Az a szomorú dolog hogy amíg itthon lassan már a márkakereskedőtől sem vesznek szívesen autót, addig pl Angliában 3 éve, 240 fontért (akkori áron kB 70-80e Ft) vásárolt 1996-os nissan micra, kB 70e km-rel olyan állapotban van mint egy hazai 5-10 éves. Ami saját megfigyelésem alapján azért történhet meg itthon mert mindig mindenki "okosba" akarja meg oldani, vagy a legtobb esetben pont annyiért vesznek autót amennyi pénzük van. (aztán mennek a kútra 2000-ert tele nyomják) vagy csak egyszerűen leszarja és vissza is kerültünk az első ponthoz, és jön az "okosba" való meg oldás.
Nem ment át a kocsim a műszakin, mert a lengőkaron volt szó szerint 1 mm torzulás az egyik felfogatásnál, amiből menet közben semmi nem érződött még hegyi csapatós kanyarokban sem, de még 180-nál sem (nem magyar autópálya). Azt sem tudom, hogy hogy vehették észre. Előtte állapotfelmérésen is volt, ott nem vették észre. Amikor visszavittem, hogy akkor most mi van, csak néztek, hogy ezt ugyan miként vehették észre, milyen műszer mutathatta ki, hogy van ez a "bibi".
Azért ott virít a könnyűfém felni ... ez a világ a tartalom nélküli látszat világa. Megjegyzem, ez az autó nem 2 év alatt rohadt szét ennyire, szóval nemcsak a legutolsó műszaki vizsgával volt ott gond. Azt is figyelembe kell venni, hogy a balesetek elenyésző hányada történik műszaki hibából, ami persze az eladót nem menti fel. Nekem is az az ötlet ugrott be a videó alatt, hogy el kell adni alkatrészben, úgy többet ér
Ez sok esetben a tulajokon is múlik. Én személy szerint sosem vinném el úgy műszakira az autóm, hogy tudnám bármi pici hibája is van. Nyilván kell hozzá műszaki beállítottság is, de aki ennek hiányában él, az legalább rendszeres időközönként elvihetné átvizsgáltatni az autóját és amit kell rendberakhatná. Szomorú, de ez a magyar valóság. 10 autóból 3 biztosan bukna a műszakin mondjuk a sógoroknál.
Ez nem újdonság ,pontosan így szivatott meg engem is a Carline Békéscsabán! Friss müszaki, gondoltam akkor nincs hiba főleg mert a KPM -nél volt a vizsgáztatás. Sajnos utólag derüt ki , hogy annyira szétrohadt az alja ,hogy közlekedére veszélyesnek mondták és nem értették hogyan mehetett át műszaki vizsgán. Purhabbal kifújva és szèpen lefestve a keresztgerendák és egyébb.
Budapesten kèt műszaki vizsga állomáson jártam. Az egyiken megkèrdeztem hogy a 2 napja vásárolt autóm hogy ment itt át a vizsgán ha nem stimmel a motorszám(más betűtípussal volt írva..). A másikon egy másik autót vittem vizsgára,jeleztèk hogy a jobb első fèkem rossz, ez így nem megy át. De ha adok 5000et pluszba akkor megoldjuk. Adtam ès mivel szerviz is volt egyben a vizsga vègèn mondtam hogy akkor ugorjunk neki javítsák meg,fizetem ès kèsz. Azt mondták 1 hónap múlva menjek vissza mert most nem èrnek rá. Dèlután már egy másik szervizben állt az autó,nekik kellett a pènz.... Üdvözöljük Magyarországon...
Nem hallottal olyanrol,hogy van idopont keres ? csak kerdem en..... Most ha elmesz fodraszhoz egy sima hajvagasra es kapsz idopontot...aztan kitalalod,hogy meg a szakalladat,es utana a kormeidet is le akarod apoltatni,lehet azt fogja mondani,hogy bocs ..kerj masik idopontot.
@@MotoRobee Ès te olyat hogy az a pènz ami itt van előtted...ha valaki foglal időpontot ott csak remènykedsz hogy eljön ès lesz pènz...èn meg ott álltam vele... Gondolom te az a fajta balek vagy aki a Vaterán hirdet valamit felhívnak 20.-án hogy megvenném de csak fizukor 10.-èn fizetem ès megtartod addig neki...aki meg eljönne èrte aznap cashel annak azt mondod elnèzèst èn inkább várok 20 napot a pènzemre...aztán 10.-èn már nem jelenik meg a vevő mert másik kèt ember már fèl áron árulja ugyanazt a szart amit te hetek óta próbálsz eladni...
Most komolyan, mit várunk, amikor még az okmányiroda is átírja a láthatóan visszatekert óraállású autókat is? Volt erről is film, megmutatták hogy simán beírták, hogy az előzőhöz képest vagy kétszázezerrel kevesebb van az órában. Ilyennél is, forgalmit széttépni, és jól megbüntetni.
Ha ilyen autóval el mennék egy szemlére ott keletkező hiba listával már lehetne a vizsga allmosást is vissza baszogatni. Valószínűnek tartom már a szemlén is el indulna egy belső vizsgálat is a vizsga biztos ellen.
Hogy is van az a milliomos mém? Ahh, igen: Mit tesz ha az autó műszaki vizsgára megy? A: elsirom magam B: lefizetem a vizsgabiztost C: elbontom a pcsába D:semmit Az eladó okosban a b-re szavazott míg a vevő rábaszott.
Nem nagyszervizt kell csinalni, hanem alánézni. Mindenki ebbe a f.szsagba van benne h olajcsere meg vezermuszijcsere, fekbetet fektarcsacsere aztán le van tudva a dolog... Hát ezek pont nem a legfontosabb dolgok, ezek raerosek ugymondd a rohadassal szemben ;)
De ha nagyfelni lenne rajta, meg egy àllithatò futòmú alatta, akkor akàr patika is lehetne, úgy bukott volna vizsgàn mint a sicc, mer' az ugye életveszélyes nemde? Régen nem lenne se rendszàm se forgalmi, meg az elvetemült tulaj is màr ràcsok mögött lenne, minimum egy 150ezres büntetéssel maga mögött 👍👍👍😅😂
Szomorú ami itthon megy! Sajnos magam is megtapasztaltam az NKH s friss műszakit külföldről behozott autónál. Életveszélyes autót engedtek, engednek át és ezt évtizedek óta elnézik akárcsak a hálapénzt az orvosoknál. Az átlag emberrel keménykednek minden hülyeség miatt míg gátlástalan kereskedőknek átengednek mindent.
@@MotoRobee Jelenleg nálunk a műszaki balesetek száma egy-két %. Voltam Algériába. Nem turistaként. Ott nem volt műszaki vizsga. Azok a csotrogányok! Igaz, rozsda sem volt. A KRESZ-t is elég szabadon értelmezték. Egy autószerelő analfabéta volt, de piszkosul tudott. Akkor. Mint moszlim ország, szonda sem volt. Ki is használtuk.
Kár hogy nem csináltam videot arrol amit a kasznis alkotott a golfomom csunya volt. Elvittem öcsém ez milyen meló? Azt mondta a szakember vizsgán átment volna. De nem volt semmi papirom igy nem csináltam semit mert nem lett volna eredménye. Kb 80 volt a károm.
Németből hozatni típusazonosat pár száz euróért , utána ez donornak még jó lehet. Most néztem pont 1000 euró alatt teljesen normálisakhoz lehet hozzájutni
Kedves Totalcar, Az illegálisan futó, műszakival nem rendelkező múltkor bemutatott Supraról mélyen hallgattok, pedig elég komoly támadást kapott az erőmérő akkori része. Remélem itt választ kapunk rá, hogy miért kell illegálisan futó autók létét a műsor által támogatni?
Az Erőmérőben való részvétel feltételei közt szerepel a műszaki megfelelőség és az érvényes okmányok, amelyeket ugyanakkor nem tudunk a forgatás előtt ellenőrizni. A Totalcar nem hatóság, senkinek nem javasoljuk, hogy illegális, rossz műszaki állapotú autóval közlekedjen, ugyanakkor ezt megtiltani sem áll módunkban. A fentieken túl azt is gondolom, hogy pusztán egy teljesítménymérés nem jelent állásfoglalást az illegalitás mellett. Z.D.
@@totalcarhun Ha a jelentkezés előfeltétele az érvényes papírok megléte, akkor mi az, hogy nincs lehetőség a helyszínen ellenőrizni?! Minden bemondás alapján megy? Komolyan? Az érintett autónak még érvényes magyar rendszáma sincs. Az autó angol rendszámához pedig évek óta nem tartozik érvényes műszaki vizsga, évek óta forgalomból kivont gépjármű. A tulaj pedig elmondása szerint rendszeresen közlekedik KÖZÚTON az autóval, mások életét és tulajdonát veszélyeztetve, érvényes biztosítás nélkül. Ezt akárhogy lehet tovább magyarázni, itt a totalcar óriásit hibázott és igenis részesévé vált egy illegálisan, papírok nélkül futó autó támogatásának. Nincs mit szépíteni rajta, itt nem magyarázni kellene azt, amire nincs mentség, hanem egy utólagos helyreigazítást intézni az olvasók és nézők felé - akik többsége mélységesen felháborodott a történteken - és a jövőben pedig kiemelten odafigyelni rá, hogy hasonló dolgok még véletlenül sem történjenek. Egy ekkora média számára ez egész egyszerűen megengedhetetlen. Legjobb tudomásom szerint az érintett autó a rendőrségen bejelentésre került.
Nekem mikor benzin nyomás szabályzóval volt baj és meg akartam javÍttatni azt mondta a szerelő nem vállalja mert mire rájön mi a baja az én autómnak annyi idő alatt három kocsit levizsgáztat! 3*22000ft! Ebben minden benne van!
Tudjátok van ennek másik oldala. NEKEM a ledes tolatólámpába kötöttek bele, mert másba nem lehet. Enni lehet a motortérből, alul össz van 1 tenyérnyi rozsdám (amit ősz előtt meg is fogunk). És még én éreztem, hogy rezeg a léc. 13 éves sx4.
Velem a 3M E-számos szabvány fényvisszaverő csíkot szedették le, amelyet a KöHÉM rendeletben meghatározottak szerint szabályosan tettem fel. Elvileg biztonságosabbá tenné a közlekedést az ilyen eszköz, de a vizsgabiztosnak gondolom fingja nem volt arról, mi van a rendeletben, és féltette a hátsóját.
2 évvel ezelött mentem autót nézni, 1,8 ford focus kombi, 2001es asszem szép képek, friss műszaki,nem vettem észre jobb oldalról nincs fotó, csak amikor már személyesen kimentem megnézni akkor láttam meg a jobb oldal hátsó ajtó alatti küszöb jó 30-40 centis rohadás és alatta a padló lemez is a kocsi közepéig szép nagy barna folt, hátsólámpabúra törött, fék alig fogott ezek után első kérdésem az volt emberünkhöz ezt hogy engedték át a műszakin? Azt mondta simán ... mondom dejó ahol én lakok ott a fatert elzavarták az öreg astrával mert az egyik ajtón volt egy 2 centis rozsdafolt :D
1:30 ilyen autót meg se vennék ... motorháztetőn nincs lakk már márkajelnél eszi a rozsda...akkor mi van alul??? Fél évig keresgéltem mire találtam egyet erre is költöttem de legalább alja egyben van nekem és nem ez a márka. Uristen ez a kocsi bontós , teljesen szét van rohadva minden, akár mint a Mazdák .... Ez eladásra lett műszakiztatva szegény csóri megvette ..
Nos hát igen megint ott tartunk hogy a műsor vezető úr az ilyesmi állapotú ...... mármint bocsi "szalon állapotú autójával " jött megint egy olyasfajta forgatásra ami mondhatni csak majdnem hogy az ők állításuk szerint életveszélyes állapotú autókat vizsgálnak át! Igen köszönöm szépen megint ezt a gyönyörű műsort ami megint másbol sem áll hogy bemutatják hogy Magyarországon futó járművek 90% csak is szalon állapotú autó ami a jövő útjain megy ,tegnap gyârtott dot számú gumival.Magyarországon kizárólag csak is ez van! Félre értés ne essék nem azt mondom hogy ezen a hyundai-on nem lenne mit csinálni de azért ez már túlzás akármilyen autó megjelenik a Totalcar szerkesztősége előtt és vagy a műhelyPRN-ban azt azonnali jelleggel már ócsárolják is, hogy ez "közúti közlekedésre alkalmatlan" és hogy a tulajdonos egy orvgyilkos állat hogy ilyen autóval jár Magyarország útjain ami szintén új állapotú az egész országban.
De ki a tököm vásárol 300 000 forintért hyundai coupet? Mit várt ennyiért? 🤷♂️🤦♂️Én megláttam volna azt a fényezést és el is köszöntem volna. Egy korrekt ily coupe 800 000 és 1000000 forint környékén van.
Vegre egy ertelmes hozzaszolo... Ahogy a japanok mondjak, ~~you get what you pay for`` okos ember mas, kevesbe okos a sajat hibajabol tanul...Egyszer en is vettem,egy csodaszep 68 as mustangot (nevadabol) 8k val olcsobban....aztan kiderult miert :D Nevadaba nem keresik az alvazszamot,hanem megnezik a plakettet az ajtoba es annyi.... Nah mar most Californiaban 3helyen keresik :D Es hat az enyembe nem talaltuk meg :D:D De mar nagyon regen lophattak az autot,mert mindenhol vannak kiskapuk es emberek akik osztonzesre csinaljak a dolgukat :D Tehat ez nem Magyar dolog.
Ezért van az, hogy az osztrák határt átlépve szedegetik ki a magyar autokat. Joggal gondol az oszták a magyar autokra ugy, mint a magyar a román autokra. állapotára.
Az egész MűhelyPRN-t azért hoztuk létre, hogy a lehető legtöbben megértsétek, nincs jó választás a használtautó-piacon, megfelelő állapotfelmérés nélkül. Az eddigi több mint hetven epizódban talán 10-15 olyan autót láthattatok, amely csont nélkül átment volna a műszakin, vagyis nem lógott keze-lába, esetleg nem rohadt bestiálisan, mint egy a Hyundai. Amikor ezt felismertük, az Avalonnal közösen elindítottuk a Totalcheck szolgáltatást, hogy akkor is fordulhassatok a műsor szakértőihez és a műhelyhez, amikor éppen nem forog a kamera. A Totalcheckről bővebben, itt: totalcar.hu/totalcheck
Kedves Totalcar!
Illúzió elvárni, hogy egy 14,5 éves átlag életkorú autók országában csilivili autók menjenek műszakira, biztos van ilyen is, de kétlem, hogy ez a jellemző. Ezek a videók a meglátásom szerint arra lesznek jók, hogy majd olyan követelmény rendszert állítanak fel, amelyben 5 évnél öregebb autót képtelenség lesz levizsgáztatni legális keretek között. A jelenlegi követelményeket is határesetesen tudná teljesíteni egy-két régi autó, még akkor is ha a gyártósorról gurulna le. Én 20 éve autózok, nekem ebből már 15 éve világos, hogy a műszaki csak egy újabb sarc az autósoktól és nem az eredeti célnak szánt funkciót tölti be már jó ideje. Azt nem értem, hogy a TC-ben van több öreg autó rajongó és használó is, szóval az ilyen videókkal saját magukat is lábon lőhetik. Nagyon kérem önöket, hogy profit éhségüket félre téve, a saját, önök és más autós társaim érdekében, hogy azonnal állítsák le ezen sorozatot, mert hosszú távon többet fog ártani mint használni. Inkább indítsanak egy használtautó vásárlási tanácsadót, azokról is lehetne leforgatni szép számmal műsorokat, hogy mire figyeljen a leendő vevő. Nyomatékosan fel lehetne hívni a figyelmet, hogy anyagszerkezetben járatos szakemberrel, hol milyen kritikus helyet nézenek meg. Sokkal hasznosabb lenne, igaz nem lenne benne ennyi szenzáció keltés, de ahogy említettem a tűzzel játszanak. Én mellesleg azért nem tartok attól, hogy ilyen állapotú egy autó mint ez, mert ez a videó is ékesen bizonyítja, hogy azért van felelősség a tulajdonosokban. Akinél keletkezett az állapot, ő eladta vélhetően nem vállalta az ezzel járó kockázatot, aki meg megvette ő meg a problémát feltárta, tehát vélhetően meg is javítja.
@@norbertkaiser7771 Kedves Norbert! Téves megközelítésnek tartom a leírtakat. Egyrészt, rengeteget cikkel és videóval segítjük a használtautó-vásárlást, mindenféle aspektus figyelembevételével. Másrészt felelőtlen volna a részünkről úgy tudomásul venni a műszakivizsga-rendszer balkanizálódását, mintha az szükségszerű volna, valamilyen lakossági érdek mentén. Nem, az biztosan nem járható út, hogy a rohadó autó is átmegy a vizsgán, meg a fék nélkül is, meg az is, amelyből kivágták a katalizátort, részecskeszűrőt. Ezeknek az autóknak nincs helye az úton, sajnos húzni kell egy vonalat, ami alatt bukik minden, a tulaj szociális helyzetétől, vagy érzelmi kötődésétől függetlenül. Amíg a roncsok is érvényes rendszámmal közlekednek, addig amorf a piac, addig ezeknek is lehet értékük, nem csak a korrekt állapotú, de régi autóknak. Nem gondolom, hogy a korrupció és a szakmai hibák felszámolásával nehezebb helyzetbe kerülnének a kispénzű autósok. Nem gondolom, hogy itt az összekacsintás a megfelelő módozat.
@@totalcarhun Amíg sz.....r van addig veréb is. Minden vizsgáztató a vevőből él. A vevő az eredménnyel elégedett, vagyis azzal műszaki legyen a gépjárművén. Az elégedett vevőből lesz a visszatérő, tehát minden vizsgázó helynek elemi érdeke, hogy ez így legyen. Ezt elérni büdös életbe nem fogják, hogy ilyen, vagy amolyan állapotú autót lehet csak átengedni. Erre csak az általam felvázolt megoldás fog segíteni, hogy az állam bácsi majd meghúz egy életkort, hogy eddig kaphat egy jármű műszakit, az felett pedig felejtős. Mellesleg ez a videó is bizonyítja, hogy ezek szerint Önök sem elég hatékonyan végzik a használtautó vásárlási tanácsadást, ha ilyen adásvételek létrejönnek. Javaslom tartsanak önvizsgálatot és ebben keressék a fejlődési lehetőséget, hogy ezt miként lehetne jobban végezni még több ember figyelmét felhívni és a szükséges információkat eljuttatni. Kezdeményezhetnének például használt autóvásárlási tanácsadást, toborozhatnának ebben jártas szakembereket, akiknek a szolgáltatásait a potenciális vásárlók igénybe tudják venni. Ez lehetne a leghatékonyabb megoldás, ugyanis kellő ismerettel, ezek az autók soha nem cserénének gazdát és az eladó nyakán maradna. Ő előtte két út maradna, vagy megcsináltatja az autóját, hogy saját testi épségét ne veszélyeztesse, vagy bontóba küldi. Amíg az autó állapota fogja eldönteni, hogy egy autó műszaki vizsgát kapjon vagy sem és ahogy 15 évvel ezelőtt meg lehetett oldani ilyen autónál, ugyanúgy 15 év múlva is meg lehet majd, pedig most már kamera is felveszi a műszaki vizsgát. Erre majd az lesz a megoldás ha valahol húznak egy életkort, oké innentől kezdve mondjuk a 6 évnél öregebb autóra nem lehet műszaki vizsgát adni. Amíg a járműpark öregedni fog, addig ezek az állapotok egyre általánosabbá válhatnak és ezt nem az fogja megoldani, hogy bezáratnak x darab vizsgahelyet, ha ez így lenne akkor gyilkosság és lopás sem lenne, de mégis van hiába kerül börtönbe az illető. Ahogy említettem abban tehetnek önök a legtöbbet, egyrészt kellő műszaki ismeretekkel ruháznák fel az autósokat, másrészt egy igénybe vehető szolgáltatás alakítanának ki használt autó vásárlásra.
@@totalcarhun Kedves Totalcar! Ha csak azokat az autókat vásárolnák meg, amire egy erre szakosodott ember rábólint, akkor a 10 évnél idősebb autók 80%-a eladhatatlan lenne, mert az értékük 100%-át rájuk kell locsolni. Az átlagember nem tud megengedni magának egy közel tökéletes állapotban lévő autót. Nem tud, mert ha csak Ő maga nem tudja javítani az atóját, akkor olyan költségekkel találja szemben magát, amit nem tud megengedni magának. Véletlenül se akarok személyeskedni és más zsebében turkálni, de kíváncsi lennék, hogy egy 150-200.000Ft-os fizetésből hogyan spórolnátok össze és tartanátok vizsgaképes állapotban egy autót. Az átlagcsalád az előbb említett összeg jó ha duplájából gyereket nevel, fizet lakást, -csekkeket, étkezik, elromlott műszaki cikket cserél, nagy ritkán talán szórakoznik, kúltúrálódik, ha szükséges egészségügy szolgáltatás vesz igénybe, néha tankol. A legutolsók egyike amire az átlag magyar költ az az autó. Nem tud mit csinálni, felállít egy fontossági sorrendet és amire jut, arra jut, a többi próbálja kiokoskodni. Lehet mondani, hogy akkor ne vegyen autót, járjon busszal villamossal, taxival, biciklivel, de nem mindenki városi és ebben az országban autó nélkül nem könnyű az élet, pláne vidéken nem az. Nem kitalálom ezeket, naponta szembesülök vele. Rengeteg ismerősömnek ingyen javítom az autóját, mert tudom milyen helyzetben vannak. Tudják Ők, hogy ez így nem jó, de nem tudnak mit tenni. Sajnos lehet, hogy rosszul hangzik, de legalább annyira vagyunk a Balkán része, mint Európáé.
Önigazolást kereső vizsgabiztos detektálva. :P Az viszont valóban trend, hogy a jogszabályokat nem betartatni szokták, hanem szigorítani, lásd az utóbbi 20 év csendrendeleteit.
A rozsda legális, a tuning NEM 😀 Magyarország így szeretlek.
Fletó megmondta:,,El lehet menni"
Nem legális a tuning, ha utána le műszakiztatod és bekerül a forgalmiba. Felesleges hiszti ..
@@kobzol69 azért nem megy az olyan könnyen 😀
Zoltán Kóbor ennel nagyobb kretenseget nem is modhattal volna
Gábor Vadász es te meg itt vagy?! Nem opcio volt, utasitas az ilyen arcoknak, mint te
Mit látott a vizsgabiztos? Legalább egy 20-ast🤷♂️
A múhelyPRN-ban szereplő szétrohadt Mazda 6-os is új műszakit kapott, természetesen feltételezzük azt hogy ráköltötték azt a 5-600 ezer ft-nyi lakatoltatást és úgy ment át.
@@L888-z6j vagy ott is egy 20asból megvolt a komplett javítás... Ja nem. Csak zsebbe....
Jó órabért kapnak ezek a sufnibiztosok
Egyetértek
Jó sokat...
bezzeg ha sárga a rugó... 😅
piros!
Piros volt az😂😂
@@hashisan187 Aztán jött a hajtógázos Tüv-papír :D
Ha sárga vagy piros, mit számít?
( Tudom, az ültetésre gondoltok...)
Én minden használt alkatrészt lefestek beszerelés előtt!
Nem bontottra gondolok!
@@gyulanemeth8387 nezd meg a kopasz videojat es megerted(Becsuletesnepper)
A helyzet az, hogy csukott szemmel, egy parkolóban kiválasztanék 10 autót, aminek egy évnél nem régebbi érvényes műszaki vizsgája és azt bevinném egy valódi műszakira, a tízből nyolc-kilenc biztosan bukna. Tudom, mert ugyan rövid ideig, de voltam vizsgabiztos és jelenleg is autókkal foglakozok. Nem a rozsdára és a lyukakra gondolok, hanem mindenre, ami a műszaki vizsgán meg kellene hogy feleljen. Ez nem csak Magyarországon van így, olyan autók jönnek külföldről, amiket sok esetben már a legutóbbi vizsgáin is szinte biztosan csak "kenve" nyomtak át. A probléma oka szerintem egyértelmű. Milyen autót fog vásárolni az az átlagember, akinem van 1-2 gyereke, fizeti a lakását, albérletét, számláit és ráadásul csak annyit keres két műszakban, hogy talán nem kell kölcsönkérni a hónap végén? Nehezen összespórol egy G Astra-ra, tudja, hogy vannak hibái, mert van benne minimum 2-300.000 és már nem 5 éves. Tudja azt is hogy költeni kellene rá, hogy rendben legyen, de mennyit? Fél millát? Nem fog költeni, mert nincs miből, csak amire nagyon muszáj. Műszakira sem fogja megcsináltatni, hanem nyom egy 5-10.000-et plusszba és fogadkozik: "következő műszakira megcsináltatom". Bizony csak akkor fogja, ha kiesik alóla az autó, vagy eladja occsóért és kezdi előlről. A másik, aki befizette a 15-20 éves autó árát egy 5-8 éves autó lízinjébe kezdőnek, na annak még annyija sem marad költeni az autóra sőt van, hogy nem is tudja tankolni minden hónapban. Itt Európában, 30 éve a kommunizmusból kiszabadult európaiként, egy átlag családnak illene tudnia venni legalább 10 évente egy kis kategóriás új autót, amibe havonta nem csak egy féltank üzemanyagra futja. Sajnos nem nagyon tud, és nem az Ő hibájuk. Megérné, az államnak, hogy ilyen autók ne közlekedjenek? Dehogy! Ezeket az autókat tankolják néha, ebből leesik a jövedéki adó, befizetik a teljesítmény adót, biztosítást, áfá-t, 27%-ot minden után amit meg kell venni hozzá. Ígyhát megengedik, hogy ilyen autók forgalomban legyenek. Persze néha bukik egy-egy vizsgahely. Biztos nem tették le határidőre a borítékot az asztal sarkára. De legalább van mit leadni a híradóban, cikkekben és azt a látszatot keltik, hogy Ők odafigyelnek a biztonságunkra és a korrupció csúnya dolog.
Teljesen igazad van.Kulonben Itt spanyolban is ugyan így megy. Semmi különbség .
Azért ha normálisan veszik a műszakit akkor nem tud így kinézni egy autó mert sokkal hamarabb megfogják. Sokszor látom facebookos autó csoportokban, "az én autóm olyan jó csak üzemanyag és olaj kell bele", na az ilyenek is mindegyre kellene javítsanak valamit és akkor nem az utolsó emberre marad minden. Ha rossz akkor bontó, ha nem ment szét akkor csak pár dologra kell költsön, ami az elmúlt 2 évben ment tönkre.
A másik, hogy lehet kevesebb felsőkategóriás autót kellene venni és több fapad dacia sanderot vagy mittudomén, ha már az a baj hogy szegények vagyunk és akkor több maradna karbantartásra...
@@bencze465 Egyetértek.
@@bencze465 pontosan. Mondjuk én tavaly ősszel műszaki előtt karosszériáztattam az autóm. Nem lett ugyan szép,de legalább vas van benne, nem rozsda. Korábban F Astrám volt,az után egy Volvo kombit szerettem volna,de aztán rájöttem, hogy annak a fenntartása nem biztos, hogy az én pénztárcamhoz van méretezve. Így maradtam az Opelnél,és vettem egy B Vectra Caravan-t. Igyekszem minél jobban rendben tartani. Munkám miatt itt nem játszik a tömegközlekedés. Bevásárláshoz is 12-15 km-t kell autózni,ami busszal szintén elég érdekes produkció lenne. Pláne 3 gyerekkel.
Szerintem is teljes mértékben igazad van.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családi autóink az általad leírt 10 éves csereperiódus szerint váltakoznak, mert faterom így látja jónak és szerencsére azalatt a 10 év alatt tud úgy gazdálkodni, hogy ezt meg is tehesse.
Én mondjuk az autó korát nem tartom annyira kardinálisan fontos dolognak, de ez már csak az én hülyeségem, ahogy az is, hogy az átlagos autók engem nem vonzottak sajnos soha. Tudom, hogy milyen a "jó" - értsd új - autó a családi kocsiból kiindulva, de engem már onnantól nem érdekel komolyan, hogy elsőkerékhajtású... Persze aki sokat akar, annak sok is kell rá, vagy pedig kompromisszumot köt; én általában az életkorral kötök kompromisszumot : régebbi, levetett de komolyabb autókat nézegetek és veszek, igyekszem anyagi lehetőségeimhez mérten tisztességesen fenntartani, és imádkozok, hogy ne jöjjön be egy-egy újabb, komolyabb összegű hiba. Nem vagyunk egyformák, nekem az autó nem közlekedési eszköz, nekem hobbi. Ezért van az, hogy munkába pl tömegközlekedéssel vagy akár bringával is eljárok, de amikor autóba ülök, szeretem, hogy az lelkesít, hogy milyen erős, milyen technikai-műszaki tartalom az, a mi dolgozik alattam, nekem ez okoz örömet, pedig a többség talán fel sem fogja, hogy miről beszél ez a hülye :D
Válaszolnék a kérdésetekre: "Mi értelme a műszaki vizsgának ?" - jelen formájában a világon semmi. Pénz begyűjtés.
Usánka Államokban tán nincs is. De lehet tévedek.
@@gaborbodo8960 Nem mindegyikben. Ahol meg van, ott szintén vannak olyan helyek hogy átmegy bármi.
Az USÁ-ban államonként eltérő a szabályozás, műszaki mindenhol kell és biztosítás is, csak eltérő hogy mit követelnek meg. Californiában például a legszigorúbb a "smog" teszt vagy másnéven károsanyag kibocsátás. Texsas-ban, ha nem tévedek, sokkal enyhébbek a szabályok, ott lámpák legyenek, meg biztosítás aztán mehetsz is.
Sőt, Minnesota-ban is elég, ha lámpa van. Láttam teljesen szétrohadt kocsit szaladgálni, pedig ott évente van műszaki ellenőrzés. Inkább így: "Műszaki ellenőrzés".
Pontosan.
Mégpontosabb válasz:
Pont annyi értelme van mint az eredetvizsgának...
Ez egy tökéletes autó. Erre nem kell költeni, mehet egyből a telepre... :D
Magyarországon vagyunk, aki itt ennyiért vesz autót (én fele ennyiért vettem igaz hobby célra) az jó eséllyel azért teszi mert nincs nagyon több pénze és nem fér bele a tárcájába az, hogy vegyen egy másik autót és átpakolgassa a dolgokat, egy dolgot tehetsz ha donor autóba gondolkodsz, veszel egy jó állapotút lehetőleg papír nélkül az amit átraksz pedig az alvázszám... ja hogy jogilag ez nem lehetséges sajnos, bár rengeteg autó fut így... , a legszomorúbb pedig hogy aki átvert vígan éli világát, engem is átkúrtak ilyen téren, friss vizsgás autó volt, bár tudtam h szar mert tudtam hol vizsgázott... és a környékünkön annak a helynek híre van... márpedig friss vizsgás autót 500alatt ami jó idehaza nem adnak el. Nálam ilyen sőt még sokkal komolyabb rohadások és taknyolások voltak, mindenhol rozsda az alvázvédő alatt, hidrotőkés volt a kocsi bár ezt vételkor nem csinálta csak vétel után 100km-re kezdte (azóta már tudom egy hidrotőke csendesítő adalék lehetett benne), a hátsó tornyaim majdnem felvoltak szakadva csak a kárpit takart, a hátsó stabrudam pedig konkrétan nem volt alatta..., hátul a fékeim kukák voltak elől meg újnak mondott betétek egy fazék fedő vastagságú tárcsával, a hátsó hidam bekötési pontjai szétrohadva elnyílva, elől sem volt sokkal jobb a helyzet, hossznyúlvány végig rozsdás és rohadás... mikor kiderült hogy mennyire rohad gondoltam visszamegyek és szétverem az eladó fejét de nem értem volna el semmit vele. Szerencsére a legjobb barátom lakatos, így vele probáljuk megmenteni, eddig úgy tűnik az anyós oldal 90%ban már kész, a vezető oldal következik pár hét múlva. De vár még rá egy teljes padlólemez homokszórás és a maradék lakatolás.
Jó ötlet volt elvinni az avalon check-re. Még jobb lett volna a vásárlás előtt.
Hogy visszed el a Taktaharkanyban hirdetett verdat Avalon checkre? Felhivod az eladot, es kirohog. Csak a heten oten fognak hazhoz menni ,megnezni, mi a feneert hozna fel neked pestre ? 10k+ a benzinkotlseg,ramegy a fel napja,es a vevojeloltnek nincs veteli kotelezettsege. Lehet,hogy 10/9 a check alapjan az allapot,de a vevonek eloben mar nem tetszik a szine. Vannak a kiszallasos vizsgalatok is. Ott nem az a fo gond ,hogy egy tesco parkoloban nehezkes megemelni a verdat, mert befekszik ala a szaki, bar fekpadot se hoz magaval. Inkabb az szokott a necces lenni,hogy a szaki kedden er ra, az elado szerdan,te meg csutortokon. Ossze-vissza telefonalgatsz,mire megvan a kozos nevezo. Nagy nehezen osszehozol egy idopontot,majd aznap reggel hiv az elado, hogy elozo este elvittek a verdat. Velem ez ugy is megtortent,hogy hivom az embert,mennek szakival megnezni,mondja,hogy ma nem jo. Mondom ok,mert a szakinak se. Masnap reggel 11- re sikerult osszehozni a talit,es 3/4 10kor hivott,hogy elozo este elkelt :D Igen, jol erted,aznap elvittek,amikor neki nem is lett volna jo az idopont elvileg.
@@pharkasj Szerintem meg ez a legjobb eset. Vigyék az autót, majd lesz olyan amit át tudsz nézetni és még jó is. Aki pedig nagy hirtelen megvette, majd később átnézeti és fizet, mint a katonatiszt. Nem kell fosni, ha elviszik. Majd úgy is jön a megfelelő.
megértem , hogy a tulaj ehhez már nem adta az arcát .
Gondolod nem tudta?
A nevét is megváltoztatták, hogy maradjon önbecsülése.
Csak a rendszámot ..
Purhab, tömítő kis matt fekete és két év múlva is átmegy 😃 nagyon sok ilyen autó van, nem egy egyedi eset, virágzik a korrupció a vizsgabázisokon, de ha nem adsz csúszó pénzt, megbukik mert nincs benne ablakmosó folyadék 😃
Meg az is gyakori, hogy teljesen restaurált, gyári állapotra feljavított 80-as évekbeli matuzsálem kocsit a műszaki vizsgán ki akarnak vonni a forgalomból hacsak nem kapnak csúszópénzt. Arra hivatkoznak, hogy nincs katalizátor benne, ezért túl sok a szennyező anyag a kipufogó gázban.
A vizsga biztos, ha meg van kenve a vizsgabiztos.
@@Satupofa ez hülyeség
@@gabortelegdi4521 Saját tapasztalatom 1980-as 1300-as Ladával. Csak kenő pénzzel ment át.
@@Satupofa akkor téged jól átb..tak :(
Mi értelme a műszaki vizsgának? - SEMMI
MI értelme a eredetiség vizsgának? - SEMMI
Mi értelme a NKH-nak? - semmi.
Ja de. Csengethetek. Csengethetünk.
Tök jó hogy bármerre fordítom a fejem, csak az eszetlenséget látom.
Jó fizetés meg egyebek... postásoknak meg az elmaradt béremelés helyett jutalék % és óraszám csökkenések miatt csökken a netto bérük.
A volt főnököm faterja már régóta hord be nyugatról autókat. Mesélte, hogy mikor bejött ez az eredetvizsga, hőbörgött, hogy minek. Kifizette, megcsináltatta, majd viccesen odabökte az embernek; "ezt az autót most loptam Ausztriából, de te leigazoltad, hogy tiszta" 😂
Sztem ezek nagyon hasznos videók lehetnének, hátha fel nyitná az emberek szemét és kicsit a vizsga biztosok is át gondolnák hogy mit is engednek ki az utakra! Abba nem gondolnak bele hogy egyszer az ő családtagjával szembe megy majd egy ilyen szétrohadt futóművű autó és pont akkor szakad szét, na majd akkor elgondolkozik hogy még érte-e szemet hunyni az ilyen felett!! Legyen több ilyen videó!!
Jó volt a vizsga biztos, jó volt az eladó, jó volt a vevő és jó volt a szerelő aki kicserélt a fékeket és a többi xart 1 romhalmazon. Csak a pénz és a lehúzás számít. Gratulálok mindegyiküknek. Megtaláltatok egymást. Jár a taps.
Azt nem értem hogy amikor rá lett költve az a 300 ezer Ft fékre meg olajcserére akkor nem látta ezeket senki aki aláment szerelni?
Biztos látta, csak nem az volt a dolga, hogy foglalkozzon vele. Ha szólnak, hogy főnök, nem kell ebbe új fék, ez alól az első fekvőrendőrnél kimegy mind a négy kerék, akkor nem hagyja ott azt a 300 ezer forintot.
Egy normális szerelő minimum megkérdezi hogy biztos akarod-e ezt a szervízt.
Namost, ha te szerelő vagy egy műhelyben, és pl ott egy autó amin nagy szervíz van. Olaj fékek stb. Ha a tulajról lesajtolnak 250k kp-t. Nem fogod azt mondani neki hogy ez így nem jó, hogy nem éri meg rákölteni. Mert abban a pillanatban rúgnak ki. Maximum szóban figyelmezteted hogy van egy kis baj az alvázzal.
@@vajkfustos8346 Én meg olyan szervizbe viszem az autóm, ahol lebeszéltek a gyári drága alkatrészről, merta jóval olcsóbbat is ugyanúgy a Siemens gyártja, csak nincs rajta a VW logo. És nem egyszer fordult elő. Szeretem a szervizem.
@@vajkfustos8346 Namost egy normális szerelő szól. Amenyiben azt akarja hogy a következő kocsidnál X-szer 250k legobmboljon rólad nagyszervizekre.
“Műszaki vizsgáztatásban tudok segíteni” tipikus esete
Megvette, majd 25 000ért átvizsgáltatta? Csak a külseje alapján el kellett volna vinnie a vétel előtt.
Csak a külseje alapján sarkon kellett volna fordulni, de ha már maradt, akkor letérdelhetett volna, mert ez tisztán látszódik emelő nélkül is.
@@ubikovi5985 hat most terdelhet. A szopashoz....
A legjobb mikor ilyen szétrohadt őszibarackot kezd majd el a Lakatos Dzsészönsztetem "tuningolni"... :D
Ritkán veszek autót, de akkor viszek egy nagy kukazsákot, leterítem a földre és befekszem rá a kocsi alá. 250-ért vettünk nemrég egy Szuszkót és ott is megcsináltam. (láttam is két kicsi lyukat, így lett a 300-ból 250 és nem volt semmi meglepetés)
mhvlog tomi féle lakatos kell aki 80 ból befoltozza azt ennyi jó kis autó ez! neten mindneki károg de élőben kussba lenne az autó és tulaja előtt nekem is hasonló tán picit jobb a suzukim szegény vagyok de kell az autó ezért hetfelem lyukas kap egy foltot oszt jóvan ez a magyar valóság amíg van szegénység lesznek ilyen autók pont.
Szegenyseg ? Akkor nem lenne autod.. Menny el mexikoba de szerintem europaban is lathatsz igazi szegenyseget egyes helyeken...
Mi masra kellhet egy auto mint A bol B be eljutni ? Ameg megteszi dologat szarjal ra,csak ne vidd el ilyen musorokba ,hogy megnezzek . :)
Suzuki soha nem megy tonkre.
Egy, a típusért rajongó, jól felszerelt műhellyel rendelkező karosszériás szakembernek 100-150 ezerért jó vétel. Mindenki másnak szopóroller.
Ez így volt, így van és így lesz.
Aki ilyen kinézetű autot vesz az ne mondja hogy azt hitte hogy az alja rozsda mentes! Remelem a vizsga rendszer felebred mert most igen rászálltak egyes yotuberek szoval csak igy tovabb!! Remeljuk lesz hatasa
ha tudni akarod hogy hol vizsgazot a kép alapján tudom. Gyömrői uton van
Hétvégibusz.
Ahhoz, hogy megállapítsam, hogy ez a kocsi hulladék, nem kell szakértő. A vásárló egyszerűen hülye volt. Nagyon.
Én már elég sok autót lekérdeztem, de olyat még nem láttam, ahol a műszakinál az alváz is le lett volna fotózva!
Így van. És még az eredetiség vizsgánál is kuriózum, ha van fotó az aljáról.
Pedig én öröltem volna...
Az enyém '85-ös, itt nyugodtan mutogathatnák JÓ példának!
Lehet hogy értelme lenne ha olyan fotókat lőnének ami releváns a műszaki állapotra...
Mert mondjuk egy sötét aknában egy sötét felületet külső fény nélkül elég hülye ötlet fényképezni. Pláne a mai autóknál, ahol akár az autó elejétől a végéig védőlemez takarhatja a fém elemeket (pl. Corsa 2020).
nem kell műszakin alsó felvétel, eredetvizsgán kötelező.
Szép napot,mikor az említett szervizeket el végezték, nem tünt fel az autó rossz állapota?
Azért ezek után azt a szervíz műhelyt sem látogatnám tovább a tulajdonos helyében.
Pontosan, tipikus lehúzás, amikor a szervizes szépen mosolyog, meg tud pár jó viccet és rögtön meggyőz róla, hogy jó kezekben a kocsid nála, de a valóságban ő nem megjavítani akarja, mindig csak annyit csinál meg, hogy azért pár hónap múlva vissza kelljen menned valami mással.
Pontosan így jártam a feleségemnek vásárolt Audi A3-as -al amelyet kereskedőtől, KPM műszaki vizsga után vettem 2011 december 23-án. Egy sor műszaki probléma volt az autóval, kormány szervó csere stb amelynek költségét a kereskedőnek kellett volna vállalni, de a békesség kedvéért a költséget megfeleztük. Új gumikat külön felnire szereltettem. A jobb hátsó kerék cseréjéhez amikor felemeltem az autót az alja beszakadt. Na itt lett vége a kereskedővel való barátságnak és megkértem, hogy vegye vissza a 6 hónapos szavatossági felelőssége alapján. Némi hezitálás és határozott kérés után az autót visszavette és visszafizette az árát.
Amikor megkérdeztem miért vágott át akkor az volt a válasz, hogy ügyesnek kell lenni.
Óriási hibát követtem el, mert megbíztam az eladóban a dumája alapján, és emiatt felületesen néztem át az autót.
Elhatároztam, hogy maradok a közel 30 éves Opel Corsa mellett amely még mindíg nem rozsdás, patika állapotban van.
Meg kell nézni a használt autó hirdetéseket, amelyek 80-90 %-a bontó szökevény, 3-400 ezer km-el és a halál között arany áron. A szakember nagyon jól mondta: alapos átvizsgálás nélkül csak pórul járhat mindenki. Ahol pedig vonakodnak az átvizsgálás lehetőségétől onnan szó nélkül távozni kell.
Igaz hogy 2021-től központilag fogják meghatározni hogy hova viheted műszakira?És hogy ők jelölik ki ,és csak arra az állomásra viheted vizsgáztatni?
Sziasztok! Valaki segítsen! Nyulványok rohadnak a kocsimon milyen lemezt kell hozzá venni?! Ki szeretném cseréltetni! Tudok heggesztőt hány réteg lemez kell?
Sajnos nagyon hasonló történetbe futottam bele, de én kereskedésből vettem egy skodát. A 1,5 millás kocsira most költöttem rá 700e-t. Mit tehetnék szerintetek? Hasonlóan látható rozsdásodás látható rajta, amennyiben átnézettem volna vásárlás előtt alulról is. A forgalmi pár hónapos ugyan, de a rozsdásodás mértékét tekintve az tuti nem a műszaki óta keletkezett.
Hogy mi értelme a műszaki vizsgának? Simán plusz adóbevétel az államnak és a korrupció erősítése a vizsgabiztosoknak(maszek adóbevétel)....
Most őszintén, miért is kellene ezen most meglepődni? MOn már csak így működnek a dolgok nagyon nagyon sok területen! Arra, hogy miért ment ilyen állapotban át a műszaki vizsgán(?) azt mondom, hogy a vizsgabiztos is ember aki keresetből él, családot tart el és fizeti a hiteleit mint úgy általában mindenki. Amúgy pedig mindenkinek attól piszkos a keze amivel dolgozik.
1-2 havi fizetésért nem tudom mit várt a vevő... Ilyen kategóriában csak hozzáértőknek ajánlott bármit is.
Úr isten. Ha ez moslék lenne még a disznók sem ennék meg. De most viccet félretéve.Egy ilyen vagy hasonlóan szétrohadt kocsikkal egy esetleges ütközés(baleset). Nem sok maradna belőle! Se az autóból se a benne ülőkből!
Ez így megy amióta az "autós eszemet" tudom. (1991) Pénzért bármit!
Gombot is varrnak :)
Szavazzunk:
A tulaj kitől vette az autót?
a) kereskedőtől
b) kereskedőről
c) a becsületneppertől :)
A
Én inkább azt a kérdést tenném fel, hogy az eredetvizsgának miértelme...
Az,hogy lehuznak meg egy kis loveval :D
Azt nem értem, hogy miért derogál letérdelni és alánézni vásárlásnál. Inkább felült a szopórollerre. Pedig ez látszott volna! Láttam már Micran első lengőkart hilti szalagal és gipszkarton csavarral rögzítve. Ott sem néztek alá, 400ért ki is lakatoltatták. Igenis alá kell nézni vásárlás közben!
Nyáron vettünk autót. Hármat hagytam ott váznyúlvány-korrózió miatt. Nem is volt őszinte mindegyik eladó mosolya, amikor látták, hogy ledobom magam fekvőtámaszba, és benézek alá.
A baj az hogy én pl nem tudnám mit nézzek. Sokszor az van, hogy ja hát futómű alkatrész vagy lényegtelen lemez ami rohad az nem lényeges - oké mi a lényeges és mi a felületi rozsda ami oké mi az ami nem... oké ez talán extrém de általánosan az tudja megállapítani aki ilyesmivel foglalkozik nem az aki 5-10 évente autót vesz.
@@bencze465 nincs lényegtelen lemez. Felületi rozsda előfordulhat, de az máshogy néz ki mint az átrohadt (az kb levelestészta kinézet). Ezen viszont tuti rikított minden, mint ahogy a micran is a hilti szalag.
95 f astram van és az első hogy az alját néztem stb és ehhez képest nekem új autóm van
@@richardkuti56 Erre mondják, hogy a gazda szeme hízlalja a nyájat.😊
Nem azért, de ez már kívülről is hányadék állapotban van, nemhogy még 320-at adnék érte, és még egyszer ennyit ráköltsek anélkül, hogy láttam volna alulról... jó nagy balek a kedves vásárló.
Mondjuk én is balek voltam, mikor nem néztem alá a kiszemelt autónak, de ünnepnap volt, és ha nem viszem el, talán már délután elvitte volna más, és nem túl sokat hirdettek ilyen árkategóriában. Ott is volt csúnya meglepetés a futómű táján... de talán nem ennyire durva. Viszont ha előtte látom, inkább otthagytam volna.
Ez elég brutál ,nesze neked műszaki.De ha már itt tartunk a nkh vagy kpm is dísznek van.Mivel a kintről behordott lomokat meg ők vizsgáztatják.
Azért azt ismerjük el hogy ez a kocsi koránt sincs szétrohadva a korához képest. Saját autóm rosszabb volt 2 hét alatt meg lett csinálva és azóta sincs rozsda. 2hét alatt ezt az autót is meg lehetne csinálni munka mellett. A gond azzal van hogy a karosszériást nem akarja megfizetni senki (vannak akiket nem is kéne) És hát kezdenek elmenni az árak is.
Ez nagyon messze van a szétrohadt autótól
A Fater 1-es golfja a nagyon szétrohadt.(Becsületesnepper)
Csak egyet tudok érteni. Nekem a 2-es golfomon több lyuk volt. De az sem volt egetverően drága kilakatolni.
mhv log tomi ladái
@@otto8509
Azért ne hasonlíts össze egy kb 20-25 éves autót egy kb 40 évessel ami már 20 éve is rohadt volt és ugyanennnyi ideje a szabadban áll...
Én is hasonlóképp vélekedek.
Volt 1 éve egy autó, amit megláttam pár utcányira letámasztva egy ház elé. Látszott, hogy évek óta ott áll, nem foglalkoznak vele. Becsöngettem a házba, hogy ne haragudjanak a zavarásért, azt szeretném csak megkérdezni, hogy eladó-e a kocsi. A szomszédé, kérdezzem őket. Ismét becsengetés, kérdés, akár eladó is lehet. Na akkor elkezdődött a nézelődés, alkudozás ( olyan árat mondtak rá elsőre, hogy kinevettem őket és megköszönve a lehetőséget elsétáltam ). Pár nap múlva telefonáltunk, jött egy újabb ár, ami már jobban hangzott. Azért abból is faragtunk, úgyhogy bő 200, szűk 300 ezerért vettem egy öreg, szemmel láthatóan rozsdás autót, amit amúgy az egekbe dicsértek és látszott, hogy új küszöb van rá feltéve, mert más volt a színe is.
Amikor elvittem szerelőhöz a legalapvetőbb dolgokat kicseréltetni ( pl olajcsere és üzemanyagszűrő csere nem árt már 5 év állás után, valamint a 4 szétrepedt gumit is kicseréltettem 4 jobb pofájú használtra ) hogy műszakin át lehessen tolni, akkor jött a fekete leves : az egész alja olyan szinten volt eltűnve, hogy az valami borzasztó volt :D Tipikus üvegszálazós-festős-tüsszentős olcsó - de legalább semmit nem érő - neppertrükkökkel lett elfedve a sok borzalom. Végülis fékcső csere, stabrúd padlólemezhez való csatalakozási pont hegesztése, kutyacsontok meg pár apróság cseréje után sikeres vizsgát tett az autó, de az volt az ismerős feltétele, hogy legalább 1, de inkább 2 hónapig még ne menjek vele, addig még ezt-azt csináljunk meg rajta, meg ne az legyen, hogy ha megfognak, akkor ez hogy ment át... Mondjuk a 2 hónap is kevés, mert 2 hónap alatt nem rohad el egy autó úgy, amilyen állapotban a rút kiskacsa volt, de ezen lendüljünk tovább. Valóban meg lett még rajta csinálva ezeken felül még pár dolog, a hűtő is ki lett cserélve, motortartó bakok, stb és lassan már meg is lehetett emelni az autót ( persze csáposon, futómű bekötési pontoknál, a küszöb felejtős volt : kívül ki volt cserélve a küszöb borítása, de mögötte az emelési pontok el voltak tűnve... ), úgyhogy így telt az idő. Egyébként a dolgok tudatában voltam, már első pillantásra is látszott, hogy ez az erősebben korrodált fajta volt, de sajnos a hülyeség elvakított és nem gondoltam bele abba a régi tanácsba-igazságba, hogyha ennek a sárvédője így néz ki kívül, akkor milyen lehet az alja ?!... És tényleg ! Ami már kívül ennyire igénytelen, annak az alja sem lesz szebb.
Mindegy, a kocsi állapotának ismeretében több, mint egy évig használtam, közben a motorra és a fékekre ( komplett csere, elöl-hátul tárcsák-betétek, plusz kézifék ) is költöttem, átírással kb 500 körül állt meg a projekt. Egy mai viszonylatban átlagosan erős, olcsó, hátsókerekes téli csapatós autót szerettem volna, ami végülis sikerült. Jó volt, mert valóban nem kellett félteni, jókat autóztam vele, mellesleg rendszámmal, érvényes műszakival - legalább abba ne kössenek bele alapon. Aztán később egyre jobban összebarátkoztunk, és hosszabb utakat is elkezdtem bevállalni vele, soha semmi gond nem volt. Jól ment, a mai autókhoz képest korrekt dinamizmussal lehetett előzni, a futómű már jól tartott, a váltó pontos volt, egyszóval örültem. Lassan-lassan már el mertünk vele indulni Budapestre is a párommal, ott sem okozott csalódást. Jó volt, hogy volt egy második kocsim, amivel lehet közlekedni - ha már az "első számút" turbócsere és egyéb bonyodalmak miatt hosszabb időre nélkülözni voltam kénytelen - persze amikor beültem tudtam, hogy ésszel kell menni, mert ha baleset van, akkor itt a karosszéria kb. annyit fog védeni, mintha egy motoron ülnék. Soha nem is volt semmi probléma.
Ezzel az egésszel annyit szerettem volna mondani, hogy szerintem sincs rendben ez a mai rendszer, egyetértek... DE ! Azt mondom, hogy mégis szükség, pontosabban IGÉNY van erre. Gondoljunk csak bele, hogy ha ésszel használják ezeket az autókat és egy kicsit tényleg gatyába vannak rázva műszakilag, akkor a hervadt karosszéria ellenére azért még sokáig el tudnak menni, relatíve biztonságban; FELTÉVE HA a sofőr is tudja, hogy egy bombán csücsül és annak megfelelően vezet bevállalósan. Nyilván, ha én is úgy megyek vele, mint ahogy egy hasonló teljesítményű mai autóval tettem volna lehet, hogy eltörik/elszakad valami, vagy ha nem is adja meg magát, csak simán elszállok és a fára feltekeredve halok meg, de nem így tettem, mert tudtam, hogy mik a saját képességeim és az autó határai. Persze sajnos az emberek túlnyomó többsége nem így gondolkozik és olyankor bekövetkezhetnek tragédiák, de megint csak oda tudok visszatérni, amit mindig szoktam mondani : hogyha az egyén hülye, akkor nem lehet mindig a kezét fognia a hatóságnak, ismerősöknek, atyaúristennek, hogy drága barátom, ne csinálj hülyeséget. Igenis vannak következményei annak, ha valaki hibázik, ki kisebb, ki nagyobb árat fizet érte. Ez az egyén felelőssége és nem a közösségé szerény véleményem szerint.
Tehát amíg ilyen helyek vannak, addig le tudnak műszakizni ezek az autók, ami azért sokaknak nagy segítséget jelenthet, kisebb büdzséből élő családoknak, vagy egyszerűen azoknak az autóbuziknak, akiknek nincsenek millióik arra, hogy hivatalos, profi versenyeken indulhassanak de mégiscsak szeretnék élvezni a vezetést esténként, amikor a forgalom már csekély és a többi normális ember alszik... :)
@@Gazseee " tudtam, hogy ésszel kell menni, mert ha baleset van," Ez mit jelent ? megalltal a zoldnel is ? Mert ugye baleset nem csak abbol lehet,hogy te hibazol, hanem abbol is, hogy valaki berepul nyolcvannal a pirosba, vagy a jobbkezesbe,es te vagy az utjaban.
nem rosszból de a hyndai tulaja megvételkor azt a rozsdagócot nem látta a géptetőn? vagy hogy szarrá van kopva a fényezés?... már ezért nem vettem volna meg, pedig ez a kocsi szép, tetszetős...
azt szeretném kérdezni hogy egy olyan átvizsgálás mint a műhelypornóban történik mennyibe kerülne?:)
Welcome in Hungary. Én anno dolgoztam olyan szervízben, ahol vizsgáztattak is. Bejött egyszer egy B Vectra kombi friss vizsgával, vásárlás utáni átnézésre. A hátsó futómű hosszanti "váz" nyúlványai el voltak tűnve, úgy el volt oxidálódva
Motoros esőkabát. Ha a tulajt zavarja a rozsda akk lakatoltassa ki, ill próbáljon meg szerezni hozzá egy rozsdamentes hátsóhidat.
Viszont a 320e.ft költői túlzás volt ezért az autóért.
Erre a kocsira mennyi az avalon ajánlata?
15000 Ft Flex korongok ara ,meg a szallitas,de azt a vasas mar intezi :D
Itt is fújni kell egy tüv papírt!
A bontóban se adnak sokat a rozsdáért...
Én azt gondolom, hogy az ilyen rozsdásodások nagy része amúgy fizetős átvizsgálás nélkül is tökéletesen látszik.Nem az átvizsgálások ellen akarok én beszélni, de ezt már akkor ott kell hagyni, amikor az első kis lyuk látszik.Ezen a legkisebb lyuk is katasztrofális.
A helyzet az, hogy nem csak a hétköznapi vizsgaállomásokon tragikus az átengedett autók állapota, hanem a hatósági állomásokon is! Innentől kezdve hogyan várhatjuk el, hogy az egyszerű állomásokon jól végezzék a dolgukat, ha az NKH állomásain is csak átgurulnak az autók és a kijáratnál megkapják a papírt állapottól függetlenül?
Tudnék én mesélni, hogy miket láttam, amikor honosíttattam az autómat, mikor "nepperék" sorra tolták be a fosabbnál fosabb autókat és mindegyik átment kivétel nélkül.Ömlött a füst belőle?Ki nem sz@rja le?Átment.Volt, aki úgy papíroztatta le 7 ülésre a kocsit, hogy más autóból pakolt be kettőt hátra (Ford Galaxy), amit aztán vizsga után visszacserélt.Hogy aznap a képeken ugyanaz az ülés több autóban is szerepelt?A kutyát nem érdekelte!
Ennél már csak az volt a szebb, amikor a vizsgabiztos rá se nézett a kocsira, a nepper maga szaladt végig a kocsival a vizsgasoron, aztán bediktálta az adatokat, amik talán köszönőviszonyban voltak a valósággal.Talán nem.
Már, bocsi, de miért is lenne meglepő, hogy egy velejéig korrupt országban a műszaki vizsga sem ér semmit. Van aki a kibocsátási vizsgához a mintát egy jó kocsiból veszi, és a füstös vénségek mehetnek vissza a forgalomba.
ezeket simán meg lehetne előzni, ha
1. kötelező lenne vásárláskor műszaki vizsgára vinni minden használt autót, egyből előjönne a meglepetés és a vevő elállhatna a vásárlástól
2. vásárláskor az adásvételibe feltüntetik, hogy "érvényes műszaki vizsga nélkül értékesített autó", ezzel a vevő vállalja, hogy tud a javításokról, amiket el kell végeznie forgalomba helyezés előtt
És hová gondoltad, esetleg oda ahol ez a bontó szökevény is vizsgázott?!? 🤔
@@501kopasz azt ne mondtam, hogy 100%-ban megoldódna a probléma, csak azt, hogy ha a vevő intézi a műszaki vizsgát, akkor neki az az érdeke, hogy jót vegyen és nem félrenézős vizsgapontra viszi el az autót, hanem egy olyan helyre, ahol valóban átnézik. persze ezzel ugyanúgy visszaélne egy adag ember, viszont egy másik adagnak meg elég lenne annyit mondani, hogy köszi, ezt nem kérem:D
Tehát ha előtte 1 hónapja vizsgázott akkor eladáskor újra vizsgázzon?
Így is tele van a vizsgáztatók.
jaja, simán. a tele van, meg nem teljesen igaz. most hétfőn telefonáltam egy vizsgabázisra, hogy lejár a műszakim, kedd reggel 8-ra már vittem is és emlékszem, hogy 2 éve is ugyanez volt (pest)
@@fux0r1337 csak erre rájön évi 1 millió adás vétel,akkor már nem ennyire ráérős.
Jó kis rozsdaboglya :D
Egy kicsi videólámpa ami sokkal egyenletesebb és szélesebb megvilágítást ad sokat dobna a videókon, a műhelyprn-óban is.
2 és fél éve vettem az első autóm, egy C5-öst /2005/. Ott tartok, hogy ugyanannyit belemertem mint amennyiért vettem. Már mondták, hogy belenyultam rendesen, anyagilag persze. De úgy vagyok vele, hogy inkább költök pénzt rá, mert azt akarom, hogy biztoságosan elvigyen A-ból B-be. És nem mindig egyedül megyek, hosszabb távot is megteszek néha néha, és nem akarom, hogy valahol az útszélén maradjak vele, vagy komolyabb baleset legyen akár. Azért is tűnhet sokaknak a plusz költség eget verőnek, mivel nemcsak a szokásos kopó alkatrészeket cseréltettem már, pl kettőstömegű+kuplung, vezérlés, hidroszivattyú, kormánykapcsoló, fékek stb. stb. . Azt kellene megtanulni az embereknek, hogy egy autót nem elég tankolni, olajat cserélni, hanem bizony más zsebbe nyúlós dolgot is. Ami még szerintem probléma, hogy ha valamit már cserélni kell akkor jó lessz az "olcsó", hát nem, ezt megtanultam, gyári minőség, vagy annál jobb. Hosszabb távon meghálálja az autó. Igaz eladáskor azt a pénz nem látni viszont, de a tudat, hogy tudom, hogy biztonságos, az megfizethetetlen!!! Ködlámpám nem volt, kormánykapcsoló hibája miatt, ami 150e +munkadíj. És ezért nem ment volna át, így hát cseréltettem. Teszem fel a költöi kérdést, hogy egy nem müködő ködlámpa miatt bukta lett volna, de a sok rozsdahalom bezzeg átmegy?? Ez itt a gond!!! Tudom, hogy sokaknak anyagilag megterhelő lenne olyan állapotra felhozni az autóját, hogy simán átmenjen. Talán azt lehetne, hogy bejegyezzék, hogy bizony ez és ez miatt nem menne át, de akkor lehessen időt adni az embereknek, x időre megkapja a vizsgát /x= 6 hónap, 1 év, 2 év pl/, és ha következőre nincs megcsináltatva, akkor ideiglenesen kivonva forgalomból.
Az a szomorú dolog hogy amíg itthon lassan már a márkakereskedőtől sem vesznek szívesen autót, addig pl Angliában 3 éve, 240 fontért (akkori áron kB 70-80e Ft) vásárolt 1996-os nissan micra, kB 70e km-rel olyan állapotban van mint egy hazai 5-10 éves. Ami saját megfigyelésem alapján azért történhet meg itthon mert mindig mindenki "okosba" akarja meg oldani, vagy a legtobb esetben pont annyiért vesznek autót amennyi pénzük van. (aztán mennek a kútra 2000-ert tele nyomják) vagy csak egyszerűen leszarja és vissza is kerültünk az első ponthoz, és jön az "okosba" való meg oldás.
Mit vartok balkani amerikaban?
1:43 Hogy mit látott? Egy nokiás dobozt...
Debrecenben a motoromnak az izzóját is kivették, mert nem látták rajta a minősítési számot. 🙂
Dettó, nekem azért mert ledes volt, de rendesek voltak, legalább adtak egy normálisat.
Ködfényszórót a kocsin, volt egy szem rozsda a foncsoron..
Ez mikor lesz Pofátlan(tan)ítva ?
Nem ment át a kocsim a műszakin, mert a lengőkaron volt szó szerint 1 mm torzulás az egyik felfogatásnál, amiből menet közben semmi nem érződött még hegyi csapatós kanyarokban sem, de még 180-nál sem (nem magyar autópálya). Azt sem tudom, hogy hogy vehették észre. Előtte állapotfelmérésen is volt, ott nem vették észre. Amikor visszavittem, hogy akkor most mi van, csak néztek, hogy ezt ugyan miként vehették észre, milyen műszer mutathatta ki, hogy van ez a "bibi".
Azért ott virít a könnyűfém felni ... ez a világ a tartalom nélküli látszat világa. Megjegyzem, ez az autó nem 2 év alatt rohadt szét ennyire, szóval nemcsak a legutolsó műszaki vizsgával volt ott gond.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a balesetek elenyésző hányada történik műszaki hibából, ami persze az eladót nem menti fel.
Nekem is az az ötlet ugrott be a videó alatt, hogy el kell adni alkatrészben, úgy többet ér
Jó hallani, mikor kimondja azt a szót, hogy SZAR! :D
Ez sok esetben a tulajokon is múlik. Én személy szerint sosem vinném el úgy műszakira az autóm, hogy tudnám bármi pici hibája is van. Nyilván kell hozzá műszaki beállítottság is, de aki ennek hiányában él, az legalább rendszeres időközönként elvihetné átvizsgáltatni az autóját és amit kell rendberakhatná. Szomorú, de ez a magyar valóság. 10 autóból 3 biztosan bukna a műszakin mondjuk a sógoroknál.
Ez nem újdonság ,pontosan így szivatott meg engem is a Carline Békéscsabán! Friss müszaki, gondoltam akkor nincs hiba főleg mert a KPM -nél volt a vizsgáztatás. Sajnos utólag derüt ki , hogy annyira szétrohadt az alja ,hogy közlekedére veszélyesnek mondták és nem értették hogyan mehetett át műszaki vizsgán. Purhabbal kifújva és szèpen lefestve a keresztgerendák és egyébb.
no jó....most akkor meg kellene próbálni kiszakítani a futóművet....tényleg kíváncsi vagyok.....
Vásárlás előtti állapotfelmérés!!!!!!Sok helyen ingyenes! 😉
Budapesten kèt műszaki vizsga állomáson jártam.
Az egyiken megkèrdeztem hogy a 2 napja vásárolt autóm hogy ment itt át a vizsgán ha nem stimmel a motorszám(más betűtípussal volt írva..).
A másikon egy másik autót vittem vizsgára,jeleztèk hogy a jobb első fèkem rossz, ez így nem megy át. De ha adok 5000et pluszba akkor megoldjuk. Adtam ès mivel szerviz is volt egyben a vizsga vègèn mondtam hogy akkor ugorjunk neki javítsák meg,fizetem ès kèsz. Azt mondták 1 hónap múlva menjek vissza mert most nem èrnek rá.
Dèlután már egy másik szervizben állt az autó,nekik kellett a pènz....
Üdvözöljük Magyarországon...
Nem hallottal olyanrol,hogy van idopont keres ? csak kerdem en.....
Most ha elmesz fodraszhoz egy sima hajvagasra es kapsz idopontot...aztan kitalalod,hogy meg a szakalladat,es utana a kormeidet is le akarod apoltatni,lehet azt fogja mondani,hogy bocs ..kerj masik idopontot.
@@MotoRobee
Ès te olyat hogy az a pènz ami itt van előtted...ha valaki foglal időpontot ott csak remènykedsz hogy eljön ès lesz pènz...èn meg ott álltam vele...
Gondolom te az a fajta balek vagy aki a Vaterán hirdet valamit felhívnak 20.-án hogy megvenném de csak fizukor 10.-èn fizetem ès megtartod addig neki...aki meg eljönne èrte aznap cashel annak azt mondod elnèzèst èn inkább várok 20 napot a pènzemre...aztán 10.-èn már nem jelenik meg a vevő mert másik kèt ember már fèl áron árulja ugyanazt a szart amit te hetek óta próbálsz eladni...
@@robindavidtoth1460 Jol van,te mar csak tudod,hogy vaterazok :D
@@MotoRobee
A pèlda a lènyeg....arra nem sikerült reagálni okoska?...
kaszni munka 40.000? 400ezer forint sem lesz elég csak a kasznira.És ezután jön még a többi.
Most komolyan, mit várunk, amikor még az okmányiroda is átírja a láthatóan visszatekert óraállású autókat is? Volt erről is film, megmutatták hogy simán beírták, hogy az előzőhöz képest vagy kétszázezerrel kevesebb van az órában. Ilyennél is, forgalmit széttépni, és jól megbüntetni.
Ez a kocsi ridegtartásban volt?
Nekem a 95 os swiften az egyik hiba a hatso szelvedon levő baby on board matrica volt,ami kb 2 cm t logott a látóterébe
Szedd le a vizsgara,es majd ha kesz ragaszd vissza
Problema megoldva
@@MotoRobee azert ennyire elnezoek voltak.csak jelezte hogy gond van vele
Azt hittem megint olajpárát találtak...
Lehet az jobb lett volna!
Ha ilyen autóval el mennék egy szemlére ott keletkező hiba listával már lehetne a vizsga allmosást is vissza baszogatni. Valószínűnek tartom már a szemlén is el indulna egy belső vizsgálat is a vizsga biztos ellen.
Jaaj embörök, ezzel egy rókát sem lehetne elütni 😂😆😂
Oszinten nem ertem, hogy mert alamenni, nem felt, hogy az egesz rarogyik? :D
Hogy is van az a milliomos mém? Ahh, igen:
Mit tesz ha az autó műszaki vizsgára megy?
A: elsirom magam
B: lefizetem a vizsgabiztost
C: elbontom a pcsába
D:semmit
Az eladó okosban a b-re szavazott míg a vevő rábaszott.
Nagy vagy Laci ez tetszik 😂😂😂😂
Nem nagyszervizt kell csinalni, hanem alánézni. Mindenki ebbe a f.szsagba van benne h olajcsere meg vezermuszijcsere, fekbetet fektarcsacsere aztán le van tudva a dolog... Hát ezek pont nem a legfontosabb dolgok, ezek raerosek ugymondd a rohadassal szemben ;)
De ha nagyfelni lenne rajta, meg egy àllithatò futòmú alatta, akkor akàr patika is lehetne, úgy bukott volna vizsgàn mint a sicc, mer' az ugye életveszélyes nemde? Régen nem lenne se rendszàm se forgalmi, meg az elvetemült tulaj is màr ràcsok mögött lenne, minimum egy 150ezres büntetéssel maga mögött 👍👍👍😅😂
300.000 ért ennyiért már kapok egy vw-t Németben vagy Osztrakban és nem kell hozzá nyúlni.
Egy ötvenes ,és a következőn is át csúszik, majd azutánira tréleren érkezik de akkor egy nyolcvanas.
Gondolom az órát nem tekerék benne, ezért vette meg ezt a tuti vételt..
Szomorú ami itthon megy! Sajnos magam is megtapasztaltam az NKH s friss műszakit külföldről behozott autónál. Életveszélyes autót engedtek, engednek át és ezt évtizedek óta elnézik akárcsak a hálapénzt az orvosoknál. Az átlag emberrel keménykednek minden hülyeség miatt míg gátlástalan kereskedőknek átengednek mindent.
Ez meg nagyon jól al gyere át Szerbiába majd itt látsz csodát
És mennyi ott a műszaki baleset?
@@andrasaranyi4229 Gondolom nem tartjak szamon :D Most minden halal covid ra kenheto
@@MotoRobee Jelenleg nálunk a műszaki balesetek száma egy-két %. Voltam Algériába. Nem turistaként.
Ott nem volt műszaki vizsga. Azok a csotrogányok! Igaz, rozsda sem volt.
A KRESZ-t is elég szabadon értelmezték.
Egy autószerelő analfabéta volt, de piszkosul tudott. Akkor.
Mint moszlim ország, szonda sem volt. Ki is használtuk.
Kár hogy nem csináltam videot arrol amit a kasznis alkotott a golfomom csunya volt. Elvittem öcsém ez milyen meló? Azt mondta a szakember vizsgán átment volna. De nem volt semmi papirom igy nem csináltam semit mert nem lett volna eredménye. Kb 80 volt a károm.
Szépek a felnik! :)
Az enyémet meg meg akarták buktatni 1 ClubSeat matricaert+azert mert a vegdob hátulja ahol a paraszt nem látja kifujt 2 pontban. 😅 (2001 Seat Cordoba)
Nem szabadat volna meg venni. + a vizsga központot bezáratni
Németből hozatni típusazonosat pár száz euróért , utána ez donornak még jó lehet. Most néztem pont 1000 euró alatt teljesen normálisakhoz lehet hozzájutni
a műszaki vizsgálati bizonyítványon , amit át kell adni az ügyfélnek azon rajta van a vizsga helye.
Kedves Totalcar,
Az illegálisan futó, műszakival nem rendelkező múltkor bemutatott Supraról mélyen hallgattok, pedig elég komoly támadást kapott az erőmérő akkori része. Remélem itt választ kapunk rá, hogy miért kell illegálisan futó autók létét a műsor által támogatni?
Az Erőmérőben való részvétel feltételei közt szerepel a műszaki megfelelőség és az érvényes okmányok, amelyeket ugyanakkor nem tudunk a forgatás előtt ellenőrizni. A Totalcar nem hatóság, senkinek nem javasoljuk, hogy illegális, rossz műszaki állapotú autóval közlekedjen, ugyanakkor ezt megtiltani sem áll módunkban. A fentieken túl azt is gondolom, hogy pusztán egy teljesítménymérés nem jelent állásfoglalást az illegalitás mellett. Z.D.
@@totalcarhun
Ha a jelentkezés előfeltétele az érvényes papírok megléte, akkor mi az, hogy nincs lehetőség a helyszínen ellenőrizni?! Minden bemondás alapján megy? Komolyan?
Az érintett autónak még érvényes magyar rendszáma sincs. Az autó angol rendszámához pedig évek óta nem tartozik érvényes műszaki vizsga, évek óta forgalomból kivont gépjármű.
A tulaj pedig elmondása szerint rendszeresen közlekedik KÖZÚTON az autóval, mások életét és tulajdonát veszélyeztetve, érvényes biztosítás nélkül.
Ezt akárhogy lehet tovább magyarázni, itt a totalcar óriásit hibázott és igenis részesévé vált egy illegálisan, papírok nélkül futó autó támogatásának. Nincs mit szépíteni rajta, itt nem magyarázni kellene azt, amire nincs mentség, hanem egy utólagos helyreigazítást intézni az olvasók és nézők felé - akik többsége mélységesen felháborodott a történteken - és a jövőben pedig kiemelten odafigyelni rá, hogy hasonló dolgok még véletlenül sem történjenek. Egy ekkora média számára ez egész egyszerűen megengedhetetlen.
Legjobb tudomásom szerint az érintett autó a rendőrségen bejelentésre került.
a tulaj az tudta mit vesz hisz elvileg van szeme csak neki müszaki kellett most meg itt sir hogy átverték szégyen ez is magyar szókás
Nekem mikor benzin nyomás szabályzóval volt baj és meg akartam javÍttatni azt mondta a szerelő nem vállalja mert mire rájön mi a baja az én autómnak annyi idő alatt három kocsit levizsgáztat! 3*22000ft! Ebben minden benne van!
Tudjátok van ennek másik oldala. NEKEM a ledes tolatólámpába kötöttek bele, mert másba nem lehet. Enni lehet a motortérből, alul össz van 1 tenyérnyi rozsdám (amit ősz előtt meg is fogunk). És még én éreztem, hogy rezeg a léc. 13 éves sx4.
Velem a 3M E-számos szabvány fényvisszaverő csíkot szedették le, amelyet a KöHÉM rendeletben meghatározottak szerint szabályosan tettem fel. Elvileg biztonságosabbá tenné a közlekedést az ilyen eszköz, de a vizsgabiztosnak gondolom fingja nem volt arról, mi van a rendeletben, és féltette a hátsóját.
2 évvel ezelött mentem autót nézni, 1,8 ford focus kombi, 2001es asszem szép képek, friss műszaki,nem vettem észre jobb oldalról nincs fotó, csak amikor már személyesen kimentem megnézni akkor láttam meg a jobb oldal hátsó ajtó alatti küszöb jó 30-40 centis rohadás és alatta a padló lemez is a kocsi közepéig szép nagy barna folt, hátsólámpabúra törött, fék alig fogott ezek után első kérdésem az volt emberünkhöz ezt hogy engedték át a műszakin? Azt mondta simán ... mondom dejó ahol én lakok ott a fatert elzavarták az öreg astrával mert az egyik ajtón volt egy 2 centis rozsdafolt :D
1:30 ilyen autót meg se vennék ... motorháztetőn nincs lakk már márkajelnél eszi a rozsda...akkor mi van alul??? Fél évig keresgéltem mire találtam egyet erre is költöttem de legalább alja egyben van nekem és nem ez a márka. Uristen ez a kocsi bontós , teljesen szét van rohadva minden, akár mint a Mazdák .... Ez eladásra lett műszakiztatva szegény csóri megvette ..
Jó, csak ez a 80-as évekbeli pornófilmzene minden kell minden alá?
Nos hát igen megint ott tartunk hogy a műsor vezető úr az ilyesmi állapotú ...... mármint bocsi "szalon állapotú autójával " jött megint egy olyasfajta forgatásra ami mondhatni csak majdnem hogy az ők állításuk szerint életveszélyes állapotú autókat vizsgálnak át! Igen köszönöm szépen megint ezt a gyönyörű műsort ami megint másbol sem áll hogy bemutatják hogy Magyarországon futó járművek 90% csak is szalon állapotú autó ami a jövő útjain megy ,tegnap gyârtott dot számú gumival.Magyarországon kizárólag csak is ez van!
Félre értés ne essék nem azt mondom hogy ezen a hyundai-on nem lenne mit csinálni de azért ez már túlzás akármilyen autó megjelenik a Totalcar szerkesztősége előtt és vagy a műhelyPRN-ban azt azonnali jelleggel már ócsárolják is, hogy ez "közúti közlekedésre alkalmatlan" és hogy a tulajdonos egy orvgyilkos állat hogy ilyen autóval jár Magyarország útjain ami szintén új állapotú az egész országban.
De ki a tököm vásárol 300 000 forintért hyundai coupet? Mit várt ennyiért? 🤷♂️🤦♂️Én megláttam volna azt a fényezést és el is köszöntem volna. Egy korrekt ily coupe 800 000 és 1000000 forint környékén van.
Vegre egy ertelmes hozzaszolo... Ahogy a japanok mondjak, ~~you get what you pay for`` okos ember mas, kevesbe okos a sajat hibajabol tanul...Egyszer en is vettem,egy csodaszep 68 as mustangot (nevadabol) 8k val olcsobban....aztan kiderult miert :D
Nevadaba nem keresik az alvazszamot,hanem megnezik a plakettet az ajtoba es annyi.... Nah mar most Californiaban 3helyen keresik :D
Es hat az enyembe nem talaltuk meg :D:D
De mar nagyon regen lophattak az autot,mert mindenhol vannak kiskapuk es emberek akik osztonzesre csinaljak a dolgukat :D Tehat ez nem Magyar dolog.
Ezért van az, hogy az osztrák határt átlépve szedegetik ki a magyar autokat. Joggal gondol az oszták a magyar autokra ugy, mint a magyar a román autokra. állapotára.