Kedvelem Nórit, de muszáj visszajeleznem, hogy a csatorna kissé elkezdte ismételni önmagát: mindig a Harry Potter, mindig mindig A döntés, mindig az Utas és holdvilág (meg még 1-2). Elhiszem, hogy ezek sokak számára meghatározó könyvek (számomra is az egy részük), de talán tudatosabban lehetne törekedni arra, hogy olyanokat (is) mutasson be a vendég, ami még vagy nem szerepelt vagy kevésbé ismert stb. Természetesen értem azt is, hogy nem választhatsz te, Ági, helyettük, de jelezni szerintem célszerű lenne a paletta bővítése érdekében. Jobb lenne többről hallani.
Talán ez a rész tetszett eddig a legkevésbé, szeretem Trokán Nórát, de sajnos ez az interjú nem sikerült jól. A felénél rá kellett vennem magam, hogy tovább nézzem, a rengeteg özés, dadogás, kifejezések keresése számomra élvezhetetlenné tette a részt.
@@zsofiagelencser7678 Mint rádiós tapasztalatból mondom: ha nem betanult szöveget mondanak, a színészek gyakran nem tudják kifejezni magukat úgy, hogy élvezet legyen hallgatni őket. Szerencsére vannak kivételek.
Én is kedvelem Nórit, mert nagyon kellemes, pozitív kisugárzású személyiség, de a kommunikációja mindig is nehézkes volt, mintha valami erősen gátolná abban, hogy szabadon kifejezze a gondolatait, érzéseit. Bármelyik interjúban láttam, mindig így volt, ahogy most is. Emiatt sajnos tényleg nem élvezetesek a vele készült beszélgetések.
Huhú! Nekem ez a rész kedvencem lett. Már csak azért is mert reméltem hogy Trokán Nóra is fog szerepelni a sorozatban. Több volt mint interjú! Jó volt meg isnerni Trokán Nórát, az élményeit hallgatni, nagyon közel hoztad Ági a személyiségét az embergez. Örültem hogy saját könyvéről is teli élménnyel beszélgetek. Imádom a könyvét! 😍 El hangzott 3 könyv tele élménnyel, amin Nóra érzései is át jöttek. Tetszik hogy a részek egyre hosszabbak és nem csak egy egy könyvhöz kerülünk közelebb hanem az alanyhoz is. Imádom ezt a részt! Még sokszor megnézem! 😍😍🥰
Nekem is ez a rész tetszett eddig a legkevésbé, talán azért, mert számomra kevésbé szólt a könyvekről.. ettől függetlenül nagyon várom a következő részt :)
Ismét egy szuper rész :) Nekem is a Főnix rendje a kedvencem az összes rész közül. Először is, ez a legvastagabb :D és szerintem cselekményben is a legizgalmasabb, érzelmekben nagyon nagy skálákon mozog, és szerintem tökéletesen mutatja be milyen egy 15 éves ambivalenciája. Ginny és Luna is (két nagyon kedvenc karakterem) ebben a részben kapnak hangsúlyosabb szerepet. Megjelenéskor ott álltam a könyvesbolt előtt és anyukám engedélyével és igazolásával aznap nem mentem iskolába és 24 órán belül kiolvastam 😍🤪😇
Talán ez az eső, amit nem néztem végig... lehet többet kellene vágni ezeket a beszélgetéseket. Múltkor Rozinálál alig győzetem elmentegetni maganak a könyveket, hogy megkeressem/megvegyek melőle, itt most pont az ellentéte volt, vártam, hogy legyen már valami a beszélgetésből :/
Ez nagyon nyögve-nyelős volt, borzasztó volt hallgatni, pedig nagyon szeretem ezt a sorozatot. +1 Valóban folyamatosan ugyanazok a könyvek kerülnek elő, persze én is értem, hogy ezt nehéz befolyásolni több ok miatt is, de sajnos így unalmassá tud válni.
Nekem nagyon tetszett a beszélgetés! Meg is rendeltem a Sally Rooney könyveket, köszönöm az ajánlást! Amúgy nekem Hermione végtelenített, kis kézitáskája lenne az álmom 😅
Rám ahogy a többi rész, ez is nagyon motiválóan hatott. A Harry Potteres élményénél, mintha rólam mesélt volna. Ugyan ez volt velem is, olyan 10 évvel ezelőtt a Balatonnál. Imádok én is fürdőzni, de akkor éppen én is a Főnix Rendjét olvastam (másodjára) és nem tudtam letenni. A családtagjaim unszoltak, hogy mostmár hagyjam az olvasást. :D Én abszolút nem unom, hogy a Döntés című könyv is sokszor előkerül ebben a műsorban. Az milyen megrendezett lenne már, ha Ági választana könyvet… A fotókönyvét pedig nagyon szívesen végiglapoznám. Örülök, hogy tudomást szerezhettem róla a műsornak köszönhetően. :)
Nekünk is az a kiadás volt meg a Harry Potter első részéből, amiről Nóri beszél. Én is olvastam a Harry Pottereket, nekem is vannak róla emlékeim, de azért annyira nem voltam rajongó, most pedig már szinte kizárólag csak igényes szépirodalmat olvasok.
Ez most nekem sem tetszett. Egyetértek az előttem negatívan szólókkal, leírták a gondolataimat, nem ragozom tovább. Nóra gyönyörű nő és biztosan csodálatos színésznő, de ebben az interjúban a szép, összefüggő beszéd nagyon nem ment neki. Ezt őszintén sajnálom.
Ez a rész Trokán Nóráról szólt és nem a könyvekről. Ezt is élveztem, de ez egy másik történet. Mondjuk ismerj meg érdekes embereket. Ági nagy voltál, mert ebből is kihoztad a maximumot. Amúgy élveztem ezt a beszélgetést is.
Valamiért úgy éreztem, mintha Nóri zavarban lenne: nem találta a szavakat, krákogott, ööö-zött. Kár érte, mert szívesen megismertem volna egy fesztelenebb, lazább Nórit :) Az pedig, hogy sokszor ugyanazokról a könyvekről van szó, az a korunk "lenyomata".
Az évad többi része is nagyon érdekes volt, de én kifejezetten örülök, hogy kicsit visszakanyarodtunk az eredeti koncepcióhoz és (majdnem) 3 könyvről volt csak szó, de az mélyebb, tartalmasabb. 😊
Mik ,ki nem derülnek itt! Hm,lesifotóskodunk is,kigondólta volna! Hát igen a véletlenek... furcsa dolgokat tapasztal az ember a véletlen találkozások alkalmattán!!🙏🌌😎😁
Ez kegyetlen! Borzasztó idegesítő, hogy ennyire ne tudjon normálisan beszélni , folyamatos nyökögés, ő-zés , nem bírtam végignézni. És Harry Potter.....
A segítségeteket kérem. Tudja esetleg valaki, hogy Nóri polcán A döntés melletti fehér könyv, gerincén egy nagy Z betűvel az melyik könyv? Mi a címe? Köszönöm
Kedvelem Nórit, de muszáj visszajeleznem, hogy a csatorna kissé elkezdte ismételni önmagát: mindig a Harry Potter, mindig mindig A döntés, mindig az Utas és holdvilág (meg még 1-2). Elhiszem, hogy ezek sokak számára meghatározó könyvek (számomra is az egy részük), de talán tudatosabban lehetne törekedni arra, hogy olyanokat (is) mutasson be a vendég, ami még vagy nem szerepelt vagy kevésbé ismert stb. Természetesen értem azt is, hogy nem választhatsz te, Ági, helyettük, de jelezni szerintem célszerű lenne a paletta bővítése érdekében. Jobb lenne többről hallani.
Jah. Még egy HarryPotterezés és eretvágok :D. Soha nem érdekelt egy percig sem, és a Gyűrük ura sem....
Talán ez a rész tetszett eddig a legkevésbé, szeretem Trokán Nórát, de sajnos ez az interjú nem sikerült jól. A felénél rá kellett vennem magam, hogy tovább nézzem, a rengeteg özés, dadogás, kifejezések keresése számomra élvezhetetlenné tette a részt.
Én is pont ugyanezt éreztem. Nagyon kusza volt, ugrált ide-oda. Megnéztem, mert szeretem ezt a sorozatot, de most ez a rész kicsit csalódás volt.
Nagyon egyetértek! Csapong, ő-zik és félbehagy mondatokat, nem beszél szépen! Pedig egy színésznőtől nem áll távol a szereplés….
@@zsofiagelencser7678 Mint rádiós tapasztalatból mondom: ha nem betanult szöveget mondanak, a színészek gyakran nem tudják kifejezni magukat úgy, hogy élvezet legyen hallgatni őket. Szerencsére vannak kivételek.
@@katalinrozsa3293 számomra ez meglepő volt! Pont az ellenkezőjére számítottam! Megnehezíti az interjú befogadását és élvezhetőségét!
Én is kedvelem Nórit, mert nagyon kellemes, pozitív kisugárzású személyiség, de a kommunikációja mindig is nehézkes volt, mintha valami erősen gátolná abban, hogy szabadon kifejezze a gondolatait, érzéseit. Bármelyik interjúban láttam, mindig így volt, ahogy most is. Emiatt sajnos tényleg nem élvezetesek a vele készült beszélgetések.
Huhú! Nekem ez a rész kedvencem lett. Már csak azért is mert reméltem hogy Trokán Nóra is fog szerepelni a sorozatban. Több volt mint interjú! Jó volt meg isnerni Trokán Nórát, az élményeit hallgatni, nagyon közel hoztad Ági a személyiségét az embergez. Örültem hogy saját könyvéről is teli élménnyel beszélgetek. Imádom a könyvét! 😍 El hangzott 3 könyv tele élménnyel, amin Nóra érzései is át jöttek. Tetszik hogy a részek egyre hosszabbak és nem csak egy egy könyvhöz kerülünk közelebb hanem az alanyhoz is. Imádom ezt a részt! Még sokszor megnézem! 😍😍🥰
Nekem is ez a rész tetszett eddig a legkevésbé, talán azért, mert számomra kevésbé szólt a könyvekről.. ettől függetlenül nagyon várom a következő részt :)
nagyon pozitívan csalódtam Rozinában. Respekt.
Ismét egy szuper rész :)
Nekem is a Főnix rendje a kedvencem az összes rész közül. Először is, ez a legvastagabb :D és szerintem cselekményben is a legizgalmasabb, érzelmekben nagyon nagy skálákon mozog, és szerintem tökéletesen mutatja be milyen egy 15 éves ambivalenciája. Ginny és Luna is (két nagyon kedvenc karakterem) ebben a részben kapnak hangsúlyosabb szerepet.
Megjelenéskor ott álltam a könyvesbolt előtt és anyukám engedélyével és igazolásával aznap nem mentem iskolába és 24 órán belül kiolvastam 😍🤪😇
Talán ez az eső, amit nem néztem végig... lehet többet kellene vágni ezeket a beszélgetéseket. Múltkor Rozinálál alig győzetem elmentegetni maganak a könyveket, hogy megkeressem/megvegyek melőle, itt most pont az ellentéte volt, vártam, hogy legyen már valami a beszélgetésből :/
Ez nagyon nyögve-nyelős volt, borzasztó volt hallgatni, pedig nagyon szeretem ezt a sorozatot.
+1 Valóban folyamatosan ugyanazok a könyvek kerülnek elő, persze én is értem, hogy ezt nehéz befolyásolni több ok miatt is, de sajnos így unalmassá tud válni.
Törőcsik Mari beszélgető könyve fantasztikus!
Remélem lesz egyszer egy rész Ugron Zsolnával is🤩
Nekem nagyon tetszett a beszélgetés! Meg is rendeltem a Sally Rooney könyveket, köszönöm az ajánlást! Amúgy nekem Hermione végtelenített, kis kézitáskája lenne az álmom 😅
En elhiszem,hogy Agi "nem irodalmar es nem is akar annak latszani", de azert lehet szintet lepni a 2-3 fix konyvon tul is :)
En is nagyon buszke vagyok, hogy az en Harry Potter es a bolcsek kove konyvem masodik kiadasu. Felbecsulhetetlen ertek ☺️
Rám ahogy a többi rész, ez is nagyon motiválóan hatott. A Harry Potteres élményénél, mintha rólam mesélt volna. Ugyan ez volt velem is, olyan 10 évvel ezelőtt a Balatonnál. Imádok én is fürdőzni, de akkor éppen én is a Főnix Rendjét olvastam (másodjára) és nem tudtam letenni. A családtagjaim unszoltak, hogy mostmár hagyjam az olvasást. :D
Én abszolút nem unom, hogy a Döntés című könyv is sokszor előkerül ebben a műsorban. Az milyen megrendezett lenne már, ha Ági választana könyvet… A fotókönyvét pedig nagyon szívesen végiglapoznám. Örülök, hogy tudomást szerezhettem róla a műsornak köszönhetően. :)
Úgy érzem, hogy valahogy Nóra nem tudott úgy megnyílni, ahogy a többi riportalany ebben a sorozatban.
Vagy csak nem a szavak embere?
Nekünk is az a kiadás volt meg a Harry Potter első részéből, amiről Nóri beszél. Én is olvastam a Harry Pottereket, nekem is vannak róla emlékeim, de azért annyira nem voltam rajongó, most pedig már szinte kizárólag csak igényes szépirodalmat olvasok.
Ez most nekem sem tetszett. Egyetértek az előttem negatívan szólókkal, leírták a gondolataimat, nem ragozom tovább. Nóra gyönyörű nő és biztosan csodálatos színésznő, de ebben az interjúban a szép, összefüggő beszéd nagyon nem ment neki. Ezt őszintén sajnálom.
Imádom Nórit 🤍
Ez a rész Trokán Nóráról szólt és nem a könyvekről. Ezt is élveztem, de ez egy másik történet. Mondjuk ismerj meg érdekes embereket. Ági nagy voltál, mert ebből is kihoztad a maximumot. Amúgy élveztem ezt a beszélgetést is.
Igen Ági próbált ugyanúgy szavakat keresgelni, mintha kellene neki. Felvette Nóra ritmusát. Le a kalappal Agi előtt empatiaból
Valamiért úgy éreztem, mintha Nóri zavarban lenne: nem találta a szavakat, krákogott, ööö-zött. Kár érte, mert szívesen megismertem volna egy fesztelenebb, lazább Nórit :)
Az pedig, hogy sokszor ugyanazokról a könyvekről van szó, az a korunk "lenyomata".
Nóra fog még dedikálni esetleg albumot a Libertineben? Szeretném beszerezni, de még reménykedem, hogy lesz lehetőség dedikáltan. :)
Az évad többi része is nagyon érdekes volt, de én kifejezetten örülök, hogy kicsit visszakanyarodtunk az eredeti koncepcióhoz és (majdnem) 3 könyvről volt csak szó, de az mélyebb, tartalmasabb. 😊
Mik ,ki nem derülnek itt! Hm,lesifotóskodunk is,kigondólta volna! Hát igen a véletlenek... furcsa dolgokat tapasztal az ember a véletlen találkozások alkalmattán!!🙏🌌😎😁
Ez kegyetlen! Borzasztó idegesítő, hogy ennyire ne tudjon normálisan beszélni , folyamatos nyökögés, ő-zés , nem bírtam végignézni. És Harry Potter.....
10 perc után elfáradtam és feladtam ! Nóri nem tudja kifejezni magát. Unalmas és idegesítő.
A segítségeteket kérem. Tudja esetleg valaki, hogy Nóri polcán A döntés melletti fehér könyv, gerincén egy nagy Z betűvel az melyik könyv? Mi a címe? Köszönöm
Szia! Szerintem Z-Zelda Fitzgerald regénye. Therese Anne Fowler-től.
Nagyon gyenge ez a rész, szó szerint unalmas sőt idegesítő. Nóri nem tudja kifejezni magát: vagy...ööö. . hogy . .ööö - katasztrófa.🤦♀
Ez a csaj a Jánosék lánya?