Szia! Szép munka! Köszönöm szépen a videót! Sokat segítettél. Ha lehet akkor segítenék én is hogy ne kelljen mindig állítgatni. A ricnis csavar után van egy lemez amely nálad fejjel lefele van, ami most nálad felül látható kis fülecske annak alul van egy nútja abba kell belecsatlakoznia. A másik, hogy a fogakba akadó lemezkének a pofára teljesen fel kell feküdni. A nagy rugót tartó hajlítgatott kör anyag a pofába csatlakozik es amibe belemegy az körül kell lennie a lemezke furatának.
Az utánállító két darabból van emlékeim szerint, és ezek között van egy távtartó. Ha nem pattan össze rendesen a kettő, mert a távtartó nincs rendesen a helyén, az simán lehet az oka annak, hogy nem működik. Lehet csavarhúzóval picit meg lehet tolni a megfelelő irányba szétszerelés nélkül, és a helyére ugrik.
Helló! Kérdésem lenne? Mindent úgy állítottam mint te, és 1 pár fékezés után elkezdet melegedni a fék, bal oldali jött a szaga már. Így visza kellett állítani az egészet most ott vagyok mint az elején! Mi lehet a baj? Köszi!
Teljesen hasonló a Fiat Brava hátsó fék ott nekem úgy működött hogy jól behúzott kézivéknél meg kell taposni a féket többször. Ez után újra behuzva a kézifék érezhető volt a javulás.
Váltókulissza: én elsőnek egy bicikli belsőt húztam a gömbre, jól bekentem szilikon zsírral és patent lett. Kb. 1 hónapig, aztán a gumi szétszakadt. Ezután alu kólás dobozból vágtam egy betétet a gyűrűbe. Ez tartós lett.
Legközelebb próbálkozz úgy,hogy a kerék csavar helyén nyúlsz be , kisebb csavarhúzóval és úgy állítod először kihívás megtalálni a csavart de utána simán megy majd .
Végre valakit látok rajtam kívűl aki ennyit szarakosik a dobfékkel. 🙂 Ugyanezt játszom f astrámon is csak ott megspékelem azzal, hogy én szép lassan foganként húzom a kéziféket és egy tökig behajtott kerékcsavarra kulcsal ráfogva nézem egyforma-e a két oldal. A lábféknél hasonlóan. Meg lehet spékelni azzal is, hogy nyomaték kulcsot addig állítani még le nem kattan és megnézni a másik felét is mennyi a különbség. Régen volt türelmem ezekhez már elfogyott.. 😅 Az a váltó lötyögés meg.. patika. Megmutatnám az én 92 es 400 ezret futott f astrám váltóját milyen hozzá sem nyúlnál a tiedhez! 😉😂
Szép! Tudnál segíteni? Suzuki swift 1.3 2006 Olyan problémánk lenne a dobfékünket kipucoltuk és lefújtuk. A jobb fék jónak tűnik de a bal szorul. Kicst mentünk vele de érezni hogy fog Új tengely csavart kapot Első fék teljes csere volt Légteleníteni kell? Mitől lehet ? Köszönöm
Szia. Azt az utána alító csavar a dobfékbe csak a lábféket lenyomva jön működésbe, ki kell tisztítani, megjáratni jól és azután lesz jó csak, nem jó csavarhúzóval piszkálgatni. Én is sokat szenvedtem vele míg rájöttem hogyan is működik.
Szia Pisti! Király videó!!! Érdemes átalakítani tárcsásra hátul. Nem sokkal kerül többe, mint felújítani a dobféket ami soha nem lesz jó.. Én is utólag jöttem rá. A váltókar perselyt be kell zsírozni amikor összerakod.. szerintem a tiédbe is F17-es váltó van. üdv P Pisti érzésre milyenek az új rugók?
Szia Pisti. Mi a Vectra B csoportban, ezt a váltókart zsugorcsövezni szoktuk. Azt hiszem 33 mm átmérőt befogjon a zsugorcső, és a vékonyabb falú kell hozzá. Nem a gyantás belsejű. Szóval, zsugorcső, szilikon zsír. Kb fél óra, és olyan mint az új. Még a motortérben a váltórúd végén van két stift, ha azt is cseréled, akkor semmi lötyögés sem lesz. Szerintem... ennyi.. ennyi 😀 Köszi ezt a videót is.
Hali Én úgy állítottam be,h semennyire se koszolódjon hanem szépen szabadon fussanak a kerekek.. Nemjól csináltam? Miért kell,h folyamatosan surlódjon?
Pisti. A pofák beállítását ugyanígy csinálom én is de utána a kézifék karnál a bowden csavart csak addig húzom ameddig egy picit meg nem feszül. Csak épp hogy ne lötyögjön a fékkar amikor nincs behúzva.
Zafirámnak nagyobb volt a váltókar kottya,mikor megvettem,egyest,meg a rükvercet recsegve vette,az egész váltókar rendszert kilazitottam a padlólemezből és két alátétet raktam bal oldalon a váltómehanika és a padló közé.A kotyogás megmaradt,de a sebességeket simán veszi.A szerelő,ha madárnak hisz,kemény pénzt vett volna ki a pénztárcámból
Szépen lefestett új dobomat a befogott kézifék feketére égette :) Ennyit a festésről. Mondjuk így sosem fog többé rozsdásodni. Majd dobok rá új festéket, alatta a felületkezelés :)
Hogy merre kell tekerni azt rögtön látod (ha le van szedve a dob) mert azt a bordás kereket a lemez forgatja és a bordák kialakítása olyan hogy egyik irányba tud csak beleakadni a lemez. Amerről beakad arrafelé forgatva feszíted az utánállítót. Egyébként azt érdemes megtisztítani hogy a menetet ne ragassza össze a fékpor. Megkenni viszont nem szabad a mentet mert az csak gyűjti a port.
Lehet erre mondják hogy benyomott pedállal kell rángatni a kart akkor áll be. Multkor is akartam mondani hogy be lehet állítani koszolást ha behúzod egy kicsit a kézit
Helló! A váltó gömb részét tedd zsírba, aztán mehet vissza! Az újnak is lesz egy kis játéka. A kézifék jó lett, talán annyi, hogy az 5. kattanást már nehezebben kell hogy vegye, ha felhúzod a kart, de ez már csak precizitás. 🙂
Szerintem neked nem ezek kellenek a váltóhoz. Az összekötő rúd, meg a javítókészlet a motortérbe való, ahová becsatlakozik a váltó. A kulisszát én kitakarítanám és bezsíroznám újra.
Nekem anno a komplett váltókar szekezetet javasolták cserére, mivel a darabokból mindent cserélsz kb árban ugyan ott lesz. Plusz a szívás és nem beszerezhető minden alkatrész ami benne van . A rudazat részei - ahogy nézted nem drága - érdemes kiszórni.
@@pistiszerel8222 Húsvétkor cseréltem a 2 csapszeget és az idomot, amin átmennek, mert lötyögtek mindkét irányba. Hát az újak beszerelve egy irányba lötyögnek, de kevésbé, mint eredetileg, és a váltás se lett sokkal könnyebb, csak ritkábban szórakozik velem az egyes. Filléres dolog, de többet vártam volna tőle :/ A csapszeg kivétele elég kínszenvedés volt nekem.
Nekem egy olyan kérdésem volna, nem fékkel kapcsolatos hanem váltóval, hogy hidegen egy kicsit reccsenve veszi a lukvercet valamint melegen is hogy ha túl gyorsan akarok váltani ( de csak a lukvercet). Ez most akkor valami opel betegség vagy esetleg kevés olaj van benne vagy csak szimplán a gyűrűk vannak kikopva?
@@tamaskis6254 ez nálam is így van, meg haver Opeljában is. Amit felhúzol gyűrűt a váltón azzal van valami, valszeg kicsit már elengedett, kikopott. figyeld majd meg, ha figyelsz rá és jó rendesen felhúzod nem fog reccsenni. Az összes Opel Astra, Vectra, fater Agilája is szereti ezt csinálni :D
@@ToxikonProductions hát én ameddig lehet felszoktam húzni és úgyis reccsen, szóval szoktam várni kB 5 percet hogy melegedjen és akkor már nm csinálja. Biztos már kopott egy kicsit mert van benne egy kis kilométer (345 ezer) de azért köszi a választ
A dobfék automatát nem érdemes csak 1 iranyba kifelé tekerni. Ha elkezded ellentétesen a lemezzel szembe akkor el is b...tad az automatát :( Lehet ujat venni. Ez be áll magától nem kell oda vissza tekergerni. Tapasztalatból mondom en is így b...tam el és vehettem ujat, azota tökéletes. Előtte állandóan szatakodott.
Szia! Szép munka! Köszönöm szépen a videót! Sokat segítettél. Ha lehet akkor segítenék én is hogy ne kelljen mindig állítgatni. A ricnis csavar után van egy lemez amely nálad fejjel lefele van, ami most nálad felül látható kis fülecske annak alul van egy nútja abba kell belecsatlakoznia. A másik, hogy a fogakba akadó lemezkének a pofára teljesen fel kell feküdni. A nagy rugót tartó hajlítgatott kör anyag a pofába csatlakozik es amibe belemegy az körül kell lennie a lemezke furatának.
Köszi! Én is beállítottam.
Köszi a videót, sokat segítettél!
Nagyon jók a videóid szuperűl el mondod a dolgokat .
Én most néztem meg, köszi!
Respect! A legjobb video amit Astra dobfekrol lattam, en is nemsokara reparalom az enyemet
Az utánállító két darabból van emlékeim szerint, és ezek között van egy távtartó. Ha nem pattan össze rendesen a kettő, mert a távtartó nincs rendesen a helyén, az simán lehet az oka annak, hogy nem működik. Lehet csavarhúzóval picit meg lehet tolni a megfelelő irányba szétszerelés nélkül, és a helyére ugrik.
Szia
A valtokarra felesleges koltened,kiszeded es tegyel ra a legnagyobb zsugorcsovet. Filleres dolog es mint az uj😊
Ismét hasznos videó👍
Helló!
Kérdésem lenne? Mindent úgy állítottam mint te, és 1 pár fékezés után elkezdet melegedni a fék, bal oldali jött a szaga már. Így visza kellett állítani az egészet most ott vagyok mint az elején! Mi lehet a baj? Köszi!
Teljesen hasonló a Fiat Brava hátsó fék ott nekem úgy működött hogy jól behúzott kézivéknél meg kell taposni a féket többször. Ez után újra behuzva a kézifék érezhető volt a javulás.
Nekem is ilyen a váltókar, talán még roszabb. Már nagyon gondolkozom mit lehetne vele kezdeni, kiváncsivagyok neked mi válik be.
Nagyon szépen rendbe raktad ezt az autót.
Még vannak apróságok de azért köszi :)
Szia amiket mutattál felujitó készlet, egyik sem jó hozzá. Amit néztél az a gömb van és a rud amit tol huz. Ennyi összesen a váltórud.
Jó a kameraállás az elején. Mintha az övvonal fölött már nem lenne kasztni. Kabriót csináltál belőle? :)
Váltókulissza: én elsőnek egy bicikli belsőt húztam a gömbre, jól bekentem szilikon zsírral és patent lett. Kb. 1 hónapig, aztán a gumi szétszakadt. Ezután alu kólás dobozból vágtam egy betétet a gyűrűbe. Ez tartós lett.
Jó videó lett Pisti, csak így tovább 👌
Legközelebb próbálkozz úgy,hogy a kerék csavar helyén nyúlsz be , kisebb csavarhúzóval és úgy állítod először kihívás megtalálni a csavart de utána simán megy majd .
Végre valakit látok rajtam kívűl aki ennyit szarakosik a dobfékkel. 🙂 Ugyanezt játszom f astrámon is csak ott megspékelem azzal, hogy én szép lassan foganként húzom a kéziféket és egy tökig behajtott kerékcsavarra kulcsal ráfogva nézem egyforma-e a két oldal. A lábféknél hasonlóan. Meg lehet spékelni azzal is, hogy nyomaték kulcsot addig állítani még le nem kattan és megnézni a másik felét is mennyi a különbség. Régen volt türelmem ezekhez már elfogyott.. 😅
Az a váltó lötyögés meg.. patika. Megmutatnám az én 92 es 400 ezret futott f astrám váltóját milyen hozzá sem nyúlnál a tiedhez! 😉😂
Szép!
Tudnál segíteni?
Suzuki swift 1.3 2006
Olyan problémánk lenne a dobfékünket kipucoltuk és lefújtuk.
A jobb fék jónak tűnik de a bal szorul.
Kicst mentünk vele de érezni hogy fog
Új tengely csavart kapot
Első fék teljes csere volt
Légteleníteni kell?
Mitől lehet ?
Köszönöm
Oda kell visszavinni ahol megcsinálták. Szólni kell nekik hogy nem jó
Szia. Azt az utána alító csavar a dobfékbe csak a lábféket lenyomva jön működésbe, ki kell tisztítani, megjáratni jól és azután lesz jó csak, nem jó csavarhúzóval piszkálgatni. Én is sokat szenvedtem vele míg rájöttem hogyan is működik.
A hozzászólásod alapján sok mindenre nem jöttél még rá.A kitámasztó villát át kell fordítani.
Szia Pisti! Király videó!!!
Érdemes átalakítani tárcsásra hátul. Nem sokkal kerül többe, mint felújítani a dobféket ami soha nem lesz jó.. Én is utólag jöttem rá. A váltókar perselyt be kell zsírozni amikor összerakod.. szerintem a tiédbe is F17-es váltó van. üdv P Pisti érzésre milyenek az új rugók?
Jók lettek a rugók ;)
Szia Pisti. Mi a Vectra B csoportban, ezt a váltókart zsugorcsövezni szoktuk. Azt hiszem 33 mm átmérőt befogjon a zsugorcső, és a vékonyabb falú kell hozzá. Nem a gyantás belsejű. Szóval, zsugorcső, szilikon zsír. Kb fél óra, és olyan mint az új. Még a motortérben a váltórúd végén van két stift, ha azt is cseréled, akkor semmi lötyögés sem lesz. Szerintem... ennyi.. ennyi 😀 Köszi ezt a videót is.
Igen a két csapszeg lötyög abból rendelek újat mert van. A zsugorcső jó ötlet ;)
Szia pisti,a kézifék állítást én úgy tanúltam ,hogy behúzom a féket 3-4 fogat és akkor húzok a csavaron hogy feszes legyen a bovden.
Hali
Én úgy állítottam be,h semennyire se koszolódjon hanem szépen szabadon fussanak a kerekek..
Nemjól csináltam?
Miért kell,h folyamatosan surlódjon?
Mindenki máshogy csinálja.
Pisti!
Az első szelvédő melletti díszléc patenteket hogy a .. Lehet kicserélni?
Megvettem de nem merem felfeszíteni.
Nem tudom még nem volt vele dolgom
Pisti. A pofák beállítását ugyanígy csinálom én is de utána a kézifék karnál a bowden csavart csak addig húzom ameddig egy picit meg nem feszül. Csak épp hogy ne lötyögjön a fékkar amikor nincs behúzva.
Zafirámnak nagyobb volt a váltókar kottya,mikor megvettem,egyest,meg a rükvercet recsegve vette,az egész váltókar rendszert kilazitottam a padlólemezből és két alátétet raktam bal oldalon a váltómehanika és a padló közé.A kotyogás megmaradt,de a sebességeket simán veszi.A szerelő,ha madárnak hisz,kemény pénzt vett volna ki a pénztárcámból
Úgy néz ki, hogy az a kalapács lakk is jól bevált. Én tavaj nyáron festettem a dobokat már dobja le a festéket!
Igen szépen megáll rajta
Szépen lefestett új dobomat a befogott kézifék feketére égette :) Ennyit a festésről. Mondjuk így sosem fog többé rozsdásodni. Majd dobok rá új festéket, alatta a felületkezelés :)
Hogy merre kell tekerni azt rögtön látod (ha le van szedve a dob) mert azt a bordás kereket a lemez forgatja és a bordák kialakítása olyan hogy egyik irányba tud csak beleakadni a lemez. Amerről beakad arrafelé forgatva feszíted az utánállítót. Egyébként azt érdemes megtisztítani hogy a menetet ne ragassza össze a fékpor. Megkenni viszont nem szabad a mentet mert az csak gyűjti a port.
Szia, szerintem a váltótartó bak. 😊
Lehet erre mondják hogy benyomott pedállal kell rángatni a kart akkor áll be. Multkor is akartam mondani hogy be lehet állítani koszolást ha behúzod egy kicsit a kézit
Én 8 órát szoptam a kézifék beállítással. Igaz nem Opelem van, de a lényeg szinte ugyanaz.
Helló!
A váltó gömb részét tedd zsírba, aztán mehet vissza! Az újnak is lesz egy kis játéka.
A kézifék jó lett, talán annyi, hogy az 5. kattanást már nehezebben kell hogy vegye, ha felhúzod a kart, de ez már csak precizitás. 🙂
Na, ez hasznos volt.
Szerintem neked nem ezek kellenek a váltóhoz. Az összekötő rúd, meg a javítókészlet a motortérbe való, ahová becsatlakozik a váltó. A kulisszát én kitakarítanám és bezsíroznám újra.
Van még 2 csapszeg ami ki van kopva a motortérbe az is cserélni kell. Persze bezsíroztam azért 😉
Nekem anno a komplett váltókar szekezetet javasolták cserére, mivel a darabokból mindent cserélsz kb árban ugyan ott lesz. Plusz a szívás és nem beszerezhető minden alkatrész ami benne van . A rudazat részei - ahogy nézted nem drága - érdemes kiszórni.
@@pistiszerel8222 Húsvétkor cseréltem a 2 csapszeget és az idomot, amin átmennek, mert lötyögtek mindkét irányba. Hát az újak beszerelve egy irányba lötyögnek, de kevésbé, mint eredetileg, és a váltás se lett sokkal könnyebb, csak ritkábban szórakozik velem az egyes. Filléres dolog, de többet vártam volna tőle :/ A csapszeg kivétele elég kínszenvedés volt nekem.
Nekem egy olyan kérdésem volna, nem fékkel kapcsolatos hanem váltóval, hogy hidegen egy kicsit reccsenve veszi a lukvercet valamint melegen is hogy ha túl gyorsan akarok váltani ( de csak a lukvercet). Ez most akkor valami opel betegség vagy esetleg kevés olaj van benne vagy csak szimplán a gyűrűk vannak kikopva?
Ez engem is érdekelne
Az olajat le kéne benne cserélni.
@@pistiszerel8222 rendben, egy próbát megér, köszi a választ ✌️
@@tamaskis6254 ez nálam is így van, meg haver Opeljában is. Amit felhúzol gyűrűt a váltón azzal van valami, valszeg kicsit már elengedett, kikopott. figyeld majd meg, ha figyelsz rá és jó rendesen felhúzod nem fog reccsenni. Az összes Opel Astra, Vectra, fater Agilája is szereti ezt csinálni :D
@@ToxikonProductions hát én ameddig lehet felszoktam húzni és úgyis reccsen, szóval szoktam várni kB 5 percet hogy melegedjen és akkor már nm csinálja. Biztos már kopott egy kicsit mert van benne egy kis kilométer (345 ezer) de azért köszi a választ
A dobfék automatát nem érdemes csak 1 iranyba kifelé tekerni. Ha elkezded ellentétesen a lemezzel szembe akkor el is b...tad az automatát :( Lehet ujat venni. Ez be áll magától nem kell oda vissza tekergerni. Tapasztalatból mondom en is így b...tam el és vehettem ujat, azota tökéletes. Előtte állandóan szatakodott.
Nalad hogy van ??? 2 egyforma hoszu kabel ??? Vagy ugy van mint nekem egy rovid es egy hoszu.
Szerintem 2 egyforma
@@pistiszerel8222 vajon az enyemet is lehet igy alitni ???
Most vizsgázott le és már nem jó ??
0:43 nál valljuk be, inkább Magadnak hazudtál :)...
Pisti mi ez a kérek kulcs, mi lett a racsnival:D
Az ütvecsavarozó is megvan
,megszokják smirglizni a pofákat,ha már lent van a dob...
Felesleges. Pár fékezés után ugyanolyan lesz.
Ez az auto soha nem lesz kész
Mint petrochelli háza mi?
Lesz egy olyan videó amiben elmondod hogy eddig mennyit költöttél az autóra?
Volt már ilyen