Én a betét nyergen csúszó részét is vékonyan be szoktam kenni fékszerelő pasztával. ATE-nak, Textarnak is van ilyen. Csikorgásgátló pasztaként is ismerik.
Én a 2002-es ford focusomon cseréltem kb. 4 éve a féktárcsákat betétekkel együtt, azon még féktárcsa rögzítő csavar sincs, a többi szinte ugyan az, kivéve hogy nálam hátul is tárcsafék van. Ehhez hasonló videókból lestem a munkamenetet, sok esetben ezért is hasznosak ezek a videók. A hátsóval több dolgod lesz, már előre latom, de jó munkát hozzá. 😉
Hali, köszi a videót. Rögtön észrevettem, hogy azért jó sok mindent újítottak az F-hez képest. Nem csak a féken. A szélvédőnél is a vízelvezetés más. Viszon a rugók továbbra is tördelősök lehetnek ha ennyire új van benne. A Vecraba valót érdemes belerakni, 0,2 tizeddel vastagabb a hossza meg ugyanaz, ettől kicsit keményebb is lesz, de legalább kevésbé hajlamos eltörni ezeken a jó utakon itt Mo-n. Hajrá!
De jó végre szerelés, nagyon jó. Amúgy mindenhol azt látom/hallom, hogy racsnival nem lazitunk, mert szétszakad hamar. Én most zintén első opelesként, egy Opel Frontera-t szerelek/újítok fel. 93-as évjárat. Kész szopás az egész :)
Feleségem G Astrájában 190.000 km (2003-as) van. A hátsó fék még gyári az elsőben a betétek lettek cserélve a tárcsa gyári. Most 21 mm-es. Tavasszal cseréljük.
Szia opel corsám van 94-es. Elől fékeket cseréltek. Nekem fura mert eddíg ahogy rá tettem a lábam már fékezett. Most jól rá kell lépnek menetközben. De álló helyzetben fel keményedik
@@pistiszerel8222 Aham, kellemes. Ég és a föld a Suzuki swifthez képest... Jó hát az Alfától messze van... De jó kis vas... Olajat vezérlést szűrőket cseréltem. Aztán meglátjuk... 😉🙌
@@kristof5754 Probáltam, nem egy komoly Opelt, nekem nem jött be, valahogy hiányzik belőle az olasz, ami a szívem csücske. Ezt ki tépni nem lehet, ugyan olyan mint Lada, szerelem van is marad is. 2101 illetve 2105 személyében, a project autóm meg épül, de pisti miatt nem írom ki milyen modell Alfa V6 ;) Asszem a szíve szakadna meg. Rosso szinben ráadásul... 😂 Na többet nem írok... nem húzom az agyát...
Többen írták a rézpasztát. Csak megerősíteni tudom, hogy érdemes vele bekenni a nyereg csúszó részét. Ha elmulasztjuk berohadhat, nem fog megfelelően mozogni, és úgy fog kinézni a tárcsa, mint amit lecseréltél. F - Astram van, az előző cserét én csináltam és sajnos ugyan így jártam. Kár lenne ezeket a jó minőségű alkatrészeket hamar hagyni tönkre menni :)
Szegény racsni ! :D A kerékcsavarnál azért van bezsírozva, hogy ne rohadjon be a csavar, bár már illik rézspray-t hasznalni inkább. Jók a videók amugy ! :)
Szia Pisti! Csak egy gyors kérdésem lenne. Hogyan emlékszel, az Astra fékpédálja viszonylag mélyen fogott a többi autódhoz képest, vagy normális magasságon? Nekem úgy érzem mintha örült sok centiméter nem maradna a padló és a fék között, amikor beletaposok, viszont maga a fék jól fog és gyorsan megáll az autó. Másodjára ment át az autó a vizsgán, fékröl senki nem szólt eddig semmit, fékfolyadék cserélve volt nem rég, viszont hiába, az autó fékpedál feelinget valahogy mindig furcsáltam más autókhoz képest. Mi a véleményed? Köszi
Szia Pisti! Opel astra g Z14XE-nél egy idő után világított az ABS lámpa és időnként nem mérte a sebeséget sem. Kicseréltem a bal első és hátsó agyat, most el sem alszik. Van valami ötleted?
@@pistiszerel8222 Igen. Diagnosztika után ezt a kettőt mondták. Azt nem értem hogy az OBDm nem jelez hibát a lámpa v iszont világít. Most összekötöm a régivel oszt majd?
Nekem pont fordítva kopik, alulról indul, és még mindig nem ért föl, 2centis rész nem fényes, pedig már 600kmt mentem. A másikoldal tökéletes. Polo Classic. Van ötleted?
F astránál le kell szedni a tárcsa cseréhez a nyereg tartóját is aminek a csavarjai be szoktak rohadni, nem tudom egy mindnél így van de az enyémnél igen, valószínűleg a g-nél már ezért van máshogyan megoldva. :) Hátsó féknél új dob lesz?
Egy Meriva B 1.7D gépem van.. a 130 lovas. A nagyobbik féktárcsákkal van szerelve (280 helyett 310-es) és 100ezer Km-t bír a tárcsa 1 betéttel. Ennyi. Cserébe fog is. :-)
@@pistiszerel8222 90€??? Basszus az ingyen volt. 😂 S ráadásul brembo... Na látod ez tetszik nekem, az alkatrész ár, és egyszerű az egész... ;) Na majd hónapok el döntik de egyenlőre igy vagyok vele...
Nekem is F 8V van 5 ajtós... napi használósnak, ha az escort le rohad, ami mostanában egyre sűrűbb, végre van töltés, most meg egyik ködláma sem ég ami mostanában szívat... Csak hétfőre eléggé lebetegettem nem tudok vele most foglalkozni...
azt elhiszem jok is ezek a szériák meg anyi a baj hogy a motort beinditjuk és felpőrögamotor most vagy a alapjárati motor vanbe kokszologva mert 17 év alat nem volt hozzánnyulva az alapjárati motorhoz az ki kel pucolni és kész jol mondom :)
@@pistiszerel8222 Szia! Már ezt várom egy ideje ;-) Btw. Tegyél igazságot--》 1. Fiat 2. Alfa 3. Lancia 4. Maserati 5. Ferrari Ha már olasz...., vagy rakd kérlek sorrendbe.... ;-) Üdv.
Pont a videó elején agyaltam hogy egy satut be kellene még szerezned... Na a hátsókra kíváncsi vagyok... Meg szívat e vagy sem... De már lehet túl vagy rajta... 😂
Semmi köze a féktárcsa kopotságának a megtett km-hez,se a betéteknek és a kuplungal ugyan ez a helyzet. Nem mindeggy,hogy pályáznak vele v.városban használják az autót.
Én a betét nyergen csúszó részét is vékonyan be szoktam kenni fékszerelő pasztával. ATE-nak, Textarnak is van ilyen. Csikorgásgátló pasztaként is ismerik.
Én a 2002-es ford focusomon cseréltem kb. 4 éve a féktárcsákat betétekkel együtt, azon még féktárcsa rögzítő csavar sincs, a többi szinte ugyan az, kivéve hogy nálam hátul is tárcsafék van. Ehhez hasonló videókból lestem a munkamenetet, sok esetben ezért is hasznosak ezek a videók. A hátsóval több dolgod lesz, már előre latom, de jó munkát hozzá. 😉
"Most mentek ide"(kerékjárati ívbe...)
Sok jó ember kis helyen is elfér, ahogy a mondás tartja! :D
:D
Nekem egy Ople A K tipusom van.Gondolom hasonlo az eljárás ott is.Koszonet Pistának aki feltette a munkafolyamatot.
Köszönöm szépen ❤
Hali, köszi a videót. Rögtön észrevettem, hogy azért jó sok mindent újítottak az F-hez képest. Nem csak a féken. A szélvédőnél is a vízelvezetés más. Viszon a rugók továbbra is tördelősök lehetnek ha ennyire új van benne. A Vecraba valót érdemes belerakni, 0,2 tizeddel vastagabb a hossza meg ugyanaz, ettől kicsit keményebb is lesz, de legalább kevésbé hajlamos eltörni ezeken a jó utakon itt Mo-n. Hajrá!
De jó végre szerelés, nagyon jó. Amúgy mindenhol azt látom/hallom, hogy racsnival nem lazitunk, mert szétszakad hamar. Én most zintén első opelesként, egy Opel Frontera-t szerelek/újítok fel. 93-as évjárat. Kész szopás az egész :)
Feleségem G Astrájában 190.000 km (2003-as) van. A hátsó fék még gyári az elsőben a betétek lettek cserélve a tárcsa gyári. Most 21 mm-es. Tavasszal cseréljük.
Már várom a hétvégét... Opel Astra fék dob csere videó 🙌🙌🙌🙋😉
Jó lett. A videó is! Lájk.
Szia opel corsám van 94-es. Elől fékeket cseréltek. Nekem fura mert eddíg ahogy rá tettem a lábam már fékezett. Most jól rá kell lépnek menetközben. De álló helyzetben fel keményedik
Még több szerelős videót! :D
Most lesz az biztos... 🙌 😉 Opel 😍 Én nagyon meg szerettem 😉
Alfás Stifi megszeretted az opelt? :D
@@pistiszerel8222 Aham, kellemes. Ég és a föld a Suzuki swifthez képest... Jó hát az Alfától messze van... De jó kis vas... Olajat vezérlést szűrőket cseréltem. Aztán meglátjuk... 😉🙌
@@alfasstifi7382 Lehet, hogy ha bizonyos modelleket hasonlítanánk össze akkor nem lenne olyan nagy a különbség a 2 közt.
@@kristof5754 Probáltam, nem egy komoly Opelt, nekem nem jött be, valahogy hiányzik belőle az olasz, ami a szívem csücske. Ezt ki tépni nem lehet, ugyan olyan mint Lada, szerelem van is marad is. 2101 illetve 2105 személyében, a project autóm meg épül, de pisti miatt nem írom ki milyen modell Alfa V6 ;) Asszem a szíve szakadna meg. Rosso szinben ráadásul... 😂 Na többet nem írok... nem húzom az agyát...
Azért a nyerget lepucoltam volna. De jók a vidik, feliratkoztam!
Azóta új nyereg van rajta 😉 nézd meg azt is.
@@pistiszerel8222 Már megtaláltam !!!
Ügyes :-)
Többen írták a rézpasztát. Csak megerősíteni tudom, hogy érdemes vele bekenni a nyereg csúszó részét. Ha elmulasztjuk berohadhat, nem fog megfelelően mozogni, és úgy fog kinézni a tárcsa, mint amit lecseréltél. F - Astram van, az előző cserét én csináltam és sajnos ugyan így jártam. Kár lenne ezeket a jó minőségű alkatrészeket hamar hagyni tönkre menni :)
Réz pasztát szerezzél az jó mindenféle "összegyógyulás" ellen.
Szegény racsni ! :D A kerékcsavarnál azért van bezsírozva, hogy ne rohadjon be a csavar, bár már illik rézspray-t hasznalni inkább. Jók a videók amugy ! :)
Szia, milyen szilikon zsírt használtál? Gondolom nem háztartásit :) Úgy értem hogy eléggé bírja a hőt majd a féknél.
Persze hogy bírja erre van kitalálva ;)
Szia Pisti! Csak egy gyors kérdésem lenne. Hogyan emlékszel, az Astra fékpédálja viszonylag mélyen fogott a többi autódhoz képest, vagy normális magasságon? Nekem úgy érzem mintha örült sok centiméter nem maradna a padló és a fék között, amikor beletaposok, viszont maga a fék jól fog és gyorsan megáll az autó. Másodjára ment át az autó a vizsgán, fékröl senki nem szólt eddig semmit, fékfolyadék cserélve volt nem rég, viszont hiába, az autó fékpedál feelinget valahogy mindig furcsáltam más autókhoz képest. Mi a véleményed? Köszi
Nekem jó kemény volt a pedál az astrában
Legkozelebb szolj az elozo gazdanak hogy a rozsdat nem kered az autohoz :)
A világért sem akarok beleszólni, de a fék környékén minden csavart illik menetrögzítővel megkezelni.
Alagu ungal pani
Mi szerint valogatod hogy mien márkájú alkatrészeket veszel rá ? Vagy csak amit az üzletben annak ? Vagy ára szerint ? Kösz.
Ami van a polcon.
@@pistiszerel8222 aha 😃 és a garázsba menni a fok ?
A tárcsán lévő festék hogy bírja? Nem rozsdásodott még át?
Még nem
Koszonom a videot. En biztos be nem dugnam az auto ala labam. Lattam h van alatta bak de akkor sem :)
Szia Pisti! Opel astra g Z14XE-nél egy idő után világított az ABS lámpa és időnként nem mérte a sebeséget sem. Kicseréltem a bal első és hátsó agyat, most el sem alszik. Van valami ötleted?
A jobb oldaliak még a régiek?
@@pistiszerel8222 Igen. Diagnosztika után ezt a kettőt mondták. Azt nem értem hogy az OBDm nem jelez hibát a lámpa v iszont világít. Most összekötöm a régivel oszt majd?
Megoldódott kábel szakadása volt.
Nekem pont fordítva kopik, alulról indul, és még mindig nem ért föl, 2centis rész nem fényes, pedig már 600kmt mentem. A másikoldal tökéletes. Polo Classic. Van ötleted?
A féknyereg meg lett takarítva? Ahova lapjában felfekszik a betét.
@@pistiszerel8222 persze, drótkefe rozsda eltávolítva, jó
Pisti majd segítünk szerelni sokan vagyunk opelosok 😀
A hátsó féknél lehet jól jön :D
F astránál le kell szedni a tárcsa cseréhez a nyereg tartóját is aminek a csavarjai be szoktak rohadni, nem tudom egy mindnél így van de az enyémnél igen, valószínűleg a g-nél már ezért van máshogyan megoldva. :) Hátsó féknél új dob lesz?
Még nem szedtem szét a hátsót. Nem tudom hogy mit találok odabent.
@@pistiszerel8222 Én már tudom, mert megnéztem azt a videót is! Te itt még nem is sejted!!! :D :D :D
Egy Meriva B 1.7D gépem van.. a 130 lovas. A nagyobbik féktárcsákkal van szerelve (280 helyett 310-es) és 100ezer Km-t bír a tárcsa 1 betéttel. Ennyi. Cserébe fog is. :-)
Próbáld meg a szereléseket felvenni mellszíjjal rögzített kamerával. Gopro-hoz van. Ha a sapesz leborul...
Hátsó fék melósabb lesz :-)
Attol félek én is
Árban mennyibe került a 2 féktárcsa és a hozzá való fékbetétek?
90 euro
@@pistiszerel8222 Köszönöm!
@@pistiszerel8222 90€??? Basszus az ingyen volt. 😂 S ráadásul brembo... Na látod ez tetszik nekem, az alkatrész ár, és egyszerű az egész... ;) Na majd hónapok el döntik de egyenlőre igy vagyok vele...
Nekünk is opel F astra 8 szelepes van sedan :) meg vagyunk elégedve vele :)
Nekem is F 8V van 5 ajtós... napi használósnak, ha az escort le rohad, ami mostanában egyre sűrűbb, végre van töltés, most meg egyik ködláma sem ég ami mostanában szívat... Csak hétfőre eléggé lebetegettem nem tudok vele most foglalkozni...
azt elhiszem jok is ezek a szériák meg anyi a baj hogy a motort beinditjuk és felpőrögamotor most vagy a alapjárati motor vanbe kokszologva mert 17 év alat nem volt hozzánnyulva az alapjárati motorhoz az ki kel pucolni és kész jol mondom :)
@@ferenclenart3691 😂 Az igen. 😉
amugy pőcrőkre indul :) * enyi abaja amit mondtam :)*
@@ferenclenart3691 Egy Brembo féktárcsa hozzá a Bárdiban 8.300ft Nem akarom el hinni... 😂
Tarcsa es betét cserenel nem kell legteleniteni?
Nem
Szia ! A Zsuzsinak mi a csatornája neve ?
Zsuzsanna Kalmár
Mi lesz vajon a kovetkezo kocsi?😍😁🤔
Remélem valami olasz :)
@@pistiszerel8222
Szia!
Már ezt várom egy ideje ;-)
Btw. Tegyél igazságot--》
1. Fiat
2. Alfa
3. Lancia
4. Maserati
5. Ferrari
Ha már olasz...., vagy rakd kérlek sorrendbe.... ;-)
Üdv.
@@pistiszerel8222 maserattiban voltal mar utas? En igen meg a regi szep idokben 2 eve!;)
Olajcsere... mikor?
Nemsokára már megvettem hozzá a cuccokat.
@@pistiszerel8222 várom😁
Fékolajcserét is csinálj ha lesz kedved. Tuti nem cserélte az előző tulaj...
Gondolom ott nem sózzák az utakat. Nem rohazdtják az autókat feleslegesen.
Pont a videó elején agyaltam hogy egy satut be kellene még szerezned... Na a hátsókra kíváncsi vagyok... Meg szívat e vagy sem... De már lehet túl vagy rajta... 😂
Alfás Stifi a hátsó féket hétvégén csinálom.
Semmi köze a féktárcsa kopotságának a megtett km-hez,se a betéteknek és a kuplungal ugyan ez a helyzet. Nem mindeggy,hogy pályáznak vele v.városban használják az autót.
Ahogy az kinézett, esélyes hogy gyári volt... szerintem...
Alfás Stifi igen lehetett az.
Rohadt jó ez a szín, nehogy átfújassam ilyenre az autóm.. Egy színkódot dobhatnál Pisti. :D
Jajj narancssárga :D
szia pisti
egy tanulságos video, kérlek írd le a véleményed.
kössz
fbwat.ch/1AAmv2P7dxx65jP4