Én eleinte családdal játszottam, de volt olyan időszak amikor nekem sokkal nagyobb igényem volt erre mint a környezetemnek. A városban ahol élek nem ismerek másokat akik játszanának, így jött az ötlet hogy próbáljam ki a solo játékot. Ez nagyjából 5 ével ezelőtt volt, emlékszem a Birodalmi telepesek volt az első játék amit már kifejezetten solo játékra vettem meg. Azóta gyakorlatilag úgy vásárolok játékot hogy az vagy családdal vagy soloban legyen jó, és ez a kettő általában nem esik egybe. Félre értés ne essék azóta több társasággal is tudok játszani, időmtől és másokétól függően heti 1-2 közös játékalkalom. És hogy miért is solozok emelett. Egyrészt azért mert van hogy a heti 1-2 alkalom kevés. Van hogy minden nap játszanék, van hogy hetekig nem. Jó agytorna, kikapcsol, viszont ezeket el tudom mondani a nem solo játékra is, ráadásul ott a szociális interakció is hozzátesz az élményhez. Akkor mi az az ok amiért egyedül is játszom? Akkor jöttem rá az indokra amikor Rick Royalt idézted, megütötte egy szó a fülemet, mégpedig az önzés. Azért játszom egyedül mert önző vagyok. Had fejtsem ki ezt a gondolatot. Amikor egyedül játszom nem kell a szabályokon kívül senkihez sem igazodnom. Nem kell másokat győzködnöm, azt a játékot veszem le a polcról amit akarok. Lehet hogy ez banálisan hangzik, de mégis annál fontosabb. A mai dömpingben amikor több száz, vagy ezer játék jelenik meg évente, minden egyes játékalkalom egy kompromisszum. 2,3,4,5 embert kell meggyőzni arról hogy mit játszunk, és még ha hasonló is az alapvető érdeklődés, sajnos sokszor egy egy játékra csak néhány játszma jut aztán már mást kell kipróbálni. Az is egy nagyon szomorú élmény amikor másoknak lelkesen mutatunk egy játékot és az nem tetszik nekik. Viszont mint solo játékos ez jóval kevésbé érint, hiszen attól hogy a többieknek nem tetszik a játék, attól én még annyit játszhatok vele amennyit akarok. Arról nem is beszélve hogy ha olyan játék tetszik meg ami alapvetően tudom hogy a játékos társaim ízlésével nem fog találkozni, akkor sem kell kétségbe esnem hogy nem lesz kivel játszani. Lényegében fogalmazhatok úgy is megvan a szabadságom hogy azt játszak amit akarok és annyiszor amennyiszer akarom.
A társasok kapcsán mindig is az ameri (abból is a kooperatív) vonalat preferáltam. A játékok egyik típustulajdonsága, hogy terjedelmes szabállyal rendelkeznek és a szabályok értelmezése is rengeteg BGG bejegyzést eredményez. Mindezek mellett általában szeretek szabályokat tanulni és úgy odaállni a játékostársaim elé, hogy felkészültem. Ebben nagy segítség a BGG videói (köztük például Mage Knight vagy Robinson Crusoe kapcsán Ricky Royal videói). Ha már videó, akkor szerettem magamnak kipakolgatni és pár próbakört játszani. Innen egyenes az út egy teljes játékhoz, hogy akkor szóló módban is próbára teszem magam. Idővel nagyon megszerettem és már tudatosan is keresem azon társasokat, amelyek rendelkeznek szóló móddal.
A közvetlen környezetem nem szeret játszani, akikkel pedig tudnék, azt ritkán tudjuk összehozni mindenféle teendő miatt. Sokáig gondom volt ezzel, aztán egyre inkább megváltozott a hozzáállásom. Rájöttem, hogy nem kell lemondanom a játékról, csak mert ritkán van társaság hozzá, nem kell megvonnom magamtól az élményt. Azóta sokszor játszom egyedül, mert nagyon jól kikapcsol, és másképp mozgatja át az agyam, mint a munkám.
A videóhoz még annyit hozzátennék hogy nekem az is fontos szempont lehet egy játéknál ha kampány játék. Én nagyon kedvelem az ilyenfajta játékokat, mivel van egy késztetés hogy x alkalommal játszak vele és teljesítsem a küldetéseket. Ezt bele lehetne rakni abba a csoportba amikor nem automa van hanem egy adott cél teljesítése a lényeg, én még is különválasztanám.
Sokat játszom egyedül. Sokszpr csak azért, hogy egy játéknak a szabályait megtanuljam. De sokszor egyszerűen csak azért, hogy kiszakadjak a hétköznapi mókuskerékből. Agytornának fogom fel. Ha nincs kedvem olvasni egy jó bonyolult játékkal biztos kipihenem magam.
„Kik is azok a szólójátékosok?” Kérdezed. Mivel ahány egyedül is társasjátékozó ember létezik, annyi féle igénye, vágya, életútja van, így erre sem lehet kőbe vésett igazságmondatot megfogalmazni. Emiatt én a másik oldalról közelítem meg a kérdést: kik azok, akik nem azok. 2 napja tett ki Hajnóczy Soma egy videót, amit azzal kezd, hogy a társasjátékozást a szexhez hasonlította: „többen sokkal-sokkal jobb, mint egyedül”. A mondatával sem értek egyet (a szex legfeljebb 2 fős…), de azt nyilván értettem, hogy itt a szóló módot akarta egyből kizárni, mert neki az nem okoz élményt, nincs partnere. Viszont a videójához hozzászólva kaptam olyan megjegyzést, ami annyira jól megfogalmazza, hogy mit is gondolnak rólunk, egyedül is társasjátékozni szerető emberekről, hogy az általad feltett kérdésre az ő szemén át szeretnék válaszolni: „Megértem, hogy szeretsz egyedül játszani, nem kell elviselned, hogy egy másik ember jobb nálad. Ha egyedül játszol az nem társasjátékozás.” Ez a megjegyzés persze egy orbitális butaság, de legalább megértettem, hogy mit gondolhatnak rólunk. A második mondatának tévedését már szerintem te is többször említetted, miszerint nem szerencsés a magyarban használt „társasjáték” kifejezés a „board game”-ekre, mert a társas szó miatt valóban kizárja az egyedüliséget, így ezt nem is boncolgatom tovább. A videódat nagyon jól felépítetted, szerintem nem maradt ki semmilyen szempont sem. Remek lett! Azt meg külön kiemelem, hogy nálam például annyira fontos az asztal mérete, hogy ha többnapos kiránduláshoz szállást foglalok valahol, akkor kiemelten fontos döntésalap az is, hogy mekkora asztaluk van. És ha nincsen kép erről, akkor a foglalás előtt felkeresem a tulajdonost és erre külön rákérdezek, leméretem ha kell. És hogy én miért szeretek egymagamban társasozni? Az eddigi válaszadók minden megállapítása rám is igaz - egy kis kiegészítéssel: vannak barátaim, de csak ritkán találunk közös szabad időpontot.
Én eleinte családdal játszottam, de volt olyan időszak amikor nekem sokkal nagyobb igényem volt erre mint a környezetemnek. A városban ahol élek nem ismerek másokat akik játszanának, így jött az ötlet hogy próbáljam ki a solo játékot. Ez nagyjából 5 ével ezelőtt volt, emlékszem a Birodalmi telepesek volt az első játék amit már kifejezetten solo játékra vettem meg. Azóta gyakorlatilag úgy vásárolok játékot hogy az vagy családdal vagy soloban legyen jó, és ez a kettő általában nem esik egybe. Félre értés ne essék azóta több társasággal is tudok játszani, időmtől és másokétól függően heti 1-2 közös játékalkalom.
És hogy miért is solozok emelett. Egyrészt azért mert van hogy a heti 1-2 alkalom kevés. Van hogy minden nap játszanék, van hogy hetekig nem. Jó agytorna, kikapcsol, viszont ezeket el tudom mondani a nem solo játékra is, ráadásul ott a szociális interakció is hozzátesz az élményhez.
Akkor mi az az ok amiért egyedül is játszom?
Akkor jöttem rá az indokra amikor Rick Royalt idézted, megütötte egy szó a fülemet, mégpedig az önzés.
Azért játszom egyedül mert önző vagyok.
Had fejtsem ki ezt a gondolatot. Amikor egyedül játszom nem kell a szabályokon kívül senkihez sem igazodnom. Nem kell másokat győzködnöm, azt a játékot veszem le a polcról amit akarok. Lehet hogy ez banálisan hangzik, de mégis annál fontosabb.
A mai dömpingben amikor több száz, vagy ezer játék jelenik meg évente, minden egyes játékalkalom egy kompromisszum. 2,3,4,5 embert kell meggyőzni arról hogy mit játszunk, és még ha hasonló is az alapvető érdeklődés, sajnos sokszor egy egy játékra csak néhány játszma jut aztán már mást kell kipróbálni. Az is egy nagyon szomorú élmény amikor másoknak lelkesen mutatunk egy játékot és az nem tetszik nekik.
Viszont mint solo játékos ez jóval kevésbé érint, hiszen attól hogy a többieknek nem tetszik a játék, attól én még annyit játszhatok vele amennyit akarok. Arról nem is beszélve hogy ha olyan játék tetszik meg ami alapvetően tudom hogy a játékos társaim ízlésével nem fog találkozni, akkor sem kell kétségbe esnem hogy nem lesz kivel játszani.
Lényegében fogalmazhatok úgy is megvan a szabadságom hogy azt játszak amit akarok és annyiszor amennyiszer akarom.
A társasok kapcsán mindig is az ameri (abból is a kooperatív) vonalat preferáltam. A játékok egyik típustulajdonsága, hogy terjedelmes szabállyal rendelkeznek és a szabályok értelmezése is rengeteg BGG bejegyzést eredményez. Mindezek mellett általában szeretek szabályokat tanulni és úgy odaállni a játékostársaim elé, hogy felkészültem. Ebben nagy segítség a BGG videói (köztük például Mage Knight vagy Robinson Crusoe kapcsán Ricky Royal videói). Ha már videó, akkor szerettem magamnak kipakolgatni és pár próbakört játszani. Innen egyenes az út egy teljes játékhoz, hogy akkor szóló módban is próbára teszem magam. Idővel nagyon megszerettem és már tudatosan is keresem azon társasokat, amelyek rendelkeznek szóló móddal.
A közvetlen környezetem nem szeret játszani, akikkel pedig tudnék, azt ritkán tudjuk összehozni mindenféle teendő miatt. Sokáig gondom volt ezzel, aztán egyre inkább megváltozott a hozzáállásom. Rájöttem, hogy nem kell lemondanom a játékról, csak mert ritkán van társaság hozzá, nem kell megvonnom magamtól az élményt. Azóta sokszor játszom egyedül, mert nagyon jól kikapcsol, és másképp mozgatja át az agyam, mint a munkám.
Nálam ugyanez a helyzet😊❤
@@evakatzer9755 pont ezt akartam én is mondani.
A videóhoz még annyit hozzátennék hogy nekem az is fontos szempont lehet egy játéknál ha kampány játék. Én nagyon kedvelem az ilyenfajta játékokat, mivel van egy késztetés hogy x alkalommal játszak vele és teljesítsem a küldetéseket. Ezt bele lehetne rakni abba a csoportba amikor nem automa van hanem egy adott cél teljesítése a lényeg, én még is különválasztanám.
Sokat játszom egyedül. Sokszpr csak azért, hogy egy játéknak a szabályait megtanuljam. De sokszor egyszerűen csak azért, hogy kiszakadjak a hétköznapi mókuskerékből. Agytornának fogom fel. Ha nincs kedvem olvasni egy jó bonyolult játékkal biztos kipihenem magam.
„Kik is azok a szólójátékosok?” Kérdezed. Mivel ahány egyedül is társasjátékozó ember létezik, annyi féle igénye, vágya, életútja van, így erre sem lehet kőbe vésett igazságmondatot megfogalmazni. Emiatt én a másik oldalról közelítem meg a kérdést: kik azok, akik nem azok.
2 napja tett ki Hajnóczy Soma egy videót, amit azzal kezd, hogy a társasjátékozást a szexhez hasonlította: „többen sokkal-sokkal jobb, mint egyedül”. A mondatával sem értek egyet (a szex legfeljebb 2 fős…), de azt nyilván értettem, hogy itt a szóló módot akarta egyből kizárni, mert neki az nem okoz élményt, nincs partnere. Viszont a videójához hozzászólva kaptam olyan megjegyzést, ami annyira jól megfogalmazza, hogy mit is gondolnak rólunk, egyedül is társasjátékozni szerető emberekről, hogy az általad feltett kérdésre az ő szemén át szeretnék válaszolni: „Megértem, hogy szeretsz egyedül játszani, nem kell elviselned, hogy egy másik ember jobb nálad. Ha egyedül játszol az nem társasjátékozás.” Ez a megjegyzés persze egy orbitális butaság, de legalább megértettem, hogy mit gondolhatnak rólunk. A második mondatának tévedését már szerintem te is többször említetted, miszerint nem szerencsés a magyarban használt „társasjáték” kifejezés a „board game”-ekre, mert a társas szó miatt valóban kizárja az egyedüliséget, így ezt nem is boncolgatom tovább.
A videódat nagyon jól felépítetted, szerintem nem maradt ki semmilyen szempont sem. Remek lett! Azt meg külön kiemelem, hogy nálam például annyira fontos az asztal mérete, hogy ha többnapos kiránduláshoz szállást foglalok valahol, akkor kiemelten fontos döntésalap az is, hogy mekkora asztaluk van. És ha nincsen kép erről, akkor a foglalás előtt felkeresem a tulajdonost és erre külön rákérdezek, leméretem ha kell.
És hogy én miért szeretek egymagamban társasozni? Az eddigi válaszadók minden megállapítása rám is igaz - egy kis kiegészítéssel: vannak barátaim, de csak ritkán találunk közös szabad időpontot.
Nekem nincsenek barátaim :(
Igazán sajnálom. Esetleg érdemes lehet keresned egy társasjáték klubbot, ahol van lehetőséged megismerkedni és játszani másokkal.