Nagyon szépen köszönöm a tanítást. Csak egyetlen apró pici kis megjegyzést engednék meg magamnak és kiemelném a "létrát", már ami a gyümölcsök elérhetőségét illeti. Weöres Sándor; Szembe fordított tükrök Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy minden- nek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a tor- zítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az össz- hang állapotában. Köszönöm szépen a lehetőséget 🙏 Tapasztalásban gazdag napokat kívánok mindenkinek ☀️
Két évvel ezelőtt volt az életemben egy kegyelmi időszak. Súlyos baleset következtében 8 hónapra kiestem a forgalomból, teljesen egyedül maradtam, volt időm átgondolni az életem. Ekkor döbbentem rá, hogy egész életemben álarcot hordtam, és mivel felismertem, megszabadultam tőle. Az árnyékom is tudatosult bennem, attól nem szabadultam meg, de talán valamennyire sikerült megszelídítenem. Nagyon várom ezt a sorozatot, nagy jót tesz velem Tanár úr. Köszönöm. ❤
Hálásan köszönöm ezt az előadást,ismét diáknak éreztem magam.Valamikor régen a főiskolán szeretett tanárom Dr Pr. Hárdi Istvánt hallgattam ilyen lelkesen a személyiség fejlődésről .Nagyon köszönöm az Ön lelkes és fáradhatatlan tanítását❤
Nagyon szépen köszönöm! Hajdanában az egyetemen tanultam ezekről az elméletekről, de mivel nem szerves része a szakmámnak, sok minden feledésbe ment. Ezért jól esett hallani az előadást és érdeklődéssel várom a beigért sorozatot. Nagyon köszönöm!
Én olyan szeretnék lenni, mint a jó kenyér, vagy mint a jó bor, jó ember szeretnék lenni mindhalálig. Így élek, ennek fényében cselekszem... (Érdekel a reinkarnàciós visszavezetés.) Hàlásan köszönöm ezt az előadást. Àldja Isten, Tanár Úr!
Üdv.! Ha jól értelmeztem, arról van szó, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy és békélj ki önmagaddal! ( Ami szerintem nem jelenti azt, hogy nem kell, ill. nem lehet önnön rossz tulajdonságainkat levetkezni ; legalábbis meg kell/ene, meg lehet próbálni !)
Tisztelt Tanár Úr! Minden előadása nagyon tanulságos tanultam asztrológiát is nagyon megörültem, indít egy Önismereti előadás sorozatot és a nagy ismerettel rendelkező Jung tudását ismerteti aki tanára Fraj lányát vette feleségül. Várom Tanár Úr tanításait, jó egészséget kívánok az egész családnak.
Nagyon szèpen Köszönöm a segítő videókat! Amikortól hallgatom, úgy èrzem biztonságos környezet vesz körül! Talán ezèrt van bátorságom kimondani azt hogy, annak ellenère hogy mèg nem ismerem a "sötèt" ènemet nagyon szeretem a nőisègemet, az anyaságom megèlèsèt ès ezèrt nem tudom ès határozottan nem akarom elfogadni azt hogy egy fèrfi aki az anyaságom apja gyereket szüljön akkor amikor ott van a nő aki ezèrt született.... Nekem a Tanár Úr ezek határok ezen különbsègek rendeltetèsszerűsèg meghatározásával segített a leginkább! . Köszönöm 💓
A video elejen levo idezet teljesen magyartalan ! Helyesen igy lenne magyarul : "mindenki csak azt a gyumolcsot tudja leszakitani, amit eler "...szomoru ez az igenytelenseg
Hú, ezt nagyon érdekes volt meghallgatni! Sohan nem érdekelt mit szólnak hozzám. Gyereknek se, nagyon a saját utamat jártam mindig. Nekem az volt nehéz feldolgozni, hogy miért kell nekem mindig más mint a többieknek!??😂 Ez ma már nem lep meg, de nagyon megküzdöttem vele. Persze nekem is van amit muszáj, mert vannak gyerekeim, családom, de ezeket a szerepeket nagyon hamar lelököm magamról. Gyermekeim is magukra vettek ebből a viselkedésből, vajon honnan látták?😂😂 Érdekes is, engem valaki vagy szeret vagy nem, nincs köztes állapot! Nagyon szeretem a videoit! Borzasztó tanúlságosak, nagyon köszönöm!❤
Köszönöm szépen! Lenne egy nem idevaló kérdésem.Nem tudom kaphatok-e választ rá:Azt hallottam hogy Béky László természetgyógyász elhunyt sajnos.De olyan furcsa ez a csend.Semmi megemlékezés róla.Mi is történt vele? Sokat keresgélek de semmit se találok ez ügyben.Tudhatunk esetleg valamit? Tisztelettel üdvözlöm.
@@gergelyistvanmezei4730 lehetséges bármi, az is, hogy Önnek csak szerencséje volt, az azonban bizonyos, hogy szerencsés rálátást hozott számomra. Egyfajta Plútói módon/minőséggel pontosan bevilágított az önmagamban most elérhető legsötétebb zugba, s egy alapvető működési mintázatomra világított rá igazul. A válaszom: igen. A túlélés, az odatartozás esetemben csak így lehetett. A felismerés szinte mindent megmagyaráz a működésemet, s a kapcsolataim minőségét illetően. Szívből köszönöm Tanár Úrnak a videót, @gergelyistvánmezei4730 Önnek pedig a megvilágosító kérdést! 🙏
Nagyon szépen köszönöm a tanítást.
Csak egyetlen apró pici kis megjegyzést engednék meg magamnak és kiemelném a "létrát", már ami a gyümölcsök elérhetőségét illeti.
Weöres Sándor; Szembe fordított tükrök
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz
úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy minden-
nek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad
a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a tor-
zítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az össz-
hang állapotában.
Köszönöm szépen a lehetőséget 🙏 Tapasztalásban gazdag napokat kívánok mindenkinek ☀️
Nagyszerű ötlet az önismereti sorozat, köszönöm Kaló Úr a tanításokat! 🥰
Két évvel ezelőtt volt az életemben egy kegyelmi időszak. Súlyos baleset következtében 8 hónapra kiestem a forgalomból, teljesen egyedül maradtam, volt időm átgondolni az életem. Ekkor döbbentem rá, hogy egész életemben álarcot hordtam, és mivel felismertem, megszabadultam tőle. Az árnyékom is tudatosult bennem, attól nem szabadultam meg, de talán valamennyire sikerült megszelídítenem. Nagyon várom ezt a sorozatot, nagy jót tesz velem Tanár úr. Köszönöm. ❤
Minden jót kívánok
@@gizellabali8566Köszönöm.
Nagyon hálásvagyok a tanításért.Köszönöm szépen
Hálásan köszönöm ezt az előadást,ismét diáknak éreztem magam.Valamikor régen a főiskolán szeretett tanárom Dr Pr. Hárdi Istvánt hallgattam ilyen lelkesen a személyiség fejlődésről .Nagyon köszönöm az Ön lelkes és fáradhatatlan tanítását❤
Nagyszerű! Várom a következő epizódot! Köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm! Hajdanában az egyetemen tanultam ezekről az elméletekről, de mivel nem szerves része a szakmámnak, sok minden feledésbe ment. Ezért jól esett hallani az előadást és érdeklődéssel várom a beigért sorozatot. Nagyon köszönöm!
Én olyan szeretnék lenni, mint a jó kenyér, vagy mint a jó bor, jó ember szeretnék lenni mindhalálig. Így élek, ennek fényében cselekszem... (Érdekel a reinkarnàciós visszavezetés.)
Hàlásan köszönöm ezt az előadást. Àldja Isten, Tanár Úr!
Köszönöm szépen a videót, hogy halgathattam. Nagyon tanulságos volt számomra. ❤
Nagyon szépen köszönöm 💖 Nagyszerű tanitás egyszerű érthető szavakkal. Isten áldja Tanár Úr!
Hálásan köszönöm ezt a fantasztikus temat.Elore is köszönöm a sorozatot mert ez a tema nagxon érdekes es eleg nehezen érthető ❤❤❤❤❤❤❤
Érdeklődéssel várom a beigért folytatást. Ez jó bevezető volt és elgondolkodtató! Köszönöm! Tisztelet a fáradozásáért és a közzétételért!
Hálásan köszönöm❣🙏❤❤
Kedves Tanár Úr! Köszönöm szépen a tanítást! 😊
Koszonom szepen.Alig varom Tanarur kovetkezo onismereti eloadasat.
Érdekes, pont a héten beszélgettem hasonló témákról egy nagyon jó barátnőmmel. Gondolkodóba ejtett, köszönöm szépen! ❤
Köszönöm szépen Tanár úr 🙏🙏🙏
Üdv.!
Ha jól értelmeztem, arról van szó, hogy fogadd el magad olyannak, amilyen vagy és békélj ki önmagaddal! ( Ami szerintem nem jelenti azt, hogy nem kell, ill. nem lehet önnön rossz tulajdonságainkat levetkezni ; legalábbis meg kell/ene, meg lehet próbálni !)
Fantasztikus előadás volt Tanár Úr!Hálás Köszönet!!!🙏🤗
Kedves Kalo úr! Köszönöm szépen ezt az előadást is, várom a következőt is szeretettel. ✨🙂✨
Köszönöm a lehetőséget,hogy tanulhattunk Öntől megint!
Elgondolható volt, köszönöm szépen! 😊
Tisztelt Tanár Úr! Minden előadása nagyon tanulságos tanultam asztrológiát is nagyon megörültem, indít egy Önismereti előadás sorozatot és a nagy ismerettel rendelkező Jung tudását ismerteti aki tanára Fraj lányát vette feleségül.
Várom Tanár Úr tanításait, jó egészséget kívánok az egész családnak.
Bocsánat, de egy gyáros lánya volt Emma Jung, nem Freud lánya.
Nagyon szèpen Köszönöm a segítő videókat! Amikortól hallgatom, úgy èrzem biztonságos környezet vesz körül! Talán ezèrt van bátorságom kimondani azt hogy, annak ellenère hogy mèg nem ismerem a "sötèt" ènemet nagyon szeretem a nőisègemet, az anyaságom megèlèsèt ès ezèrt nem tudom ès határozottan nem akarom elfogadni azt hogy egy fèrfi aki az anyaságom apja gyereket szüljön akkor amikor ott van a nő aki ezèrt született.... Nekem a Tanár Úr ezek határok ezen különbsègek rendeltetèsszerűsèg meghatározásával segített a leginkább! . Köszönöm 💓
A video elejen levo idezet teljesen magyartalan ! Helyesen igy lenne magyarul : "mindenki csak azt a gyumolcsot tudja leszakitani, amit eler "...szomoru ez az igenytelenseg
Úgy érzem pont erre van szükségem. Alig várom a következõt.
Hálásan köszönöm! Áldás! ❤️
Köszönöm szépen, Tanár úr!❤
Nagyon szépen köszönöm!
Isten áldja!❤
Hálásan köszönöm az előadásait Tanár úr!
Köszönöm szépen Tanár úr.
Hálás köszönet és jó erőt egészséget kívánok tanár úr
Nagyo szépen köszönöm
Köszönöm szépen 👌🙏
🙏❤️
Nagyon szépen köszönöm!❤❤❤
Hálás köszönet tanár úr.
Hálásan köszönöm tanárúr az értékes gondolatait
Köszönöm szépen.🍀
Nagyon szépen köszönöm 🙂
Hú, ezt nagyon érdekes volt meghallgatni!
Sohan nem érdekelt mit szólnak hozzám.
Gyereknek se, nagyon a saját utamat jártam mindig.
Nekem az volt nehéz feldolgozni, hogy miért kell nekem mindig más mint a többieknek!??😂
Ez ma már nem lep meg, de nagyon megküzdöttem vele.
Persze nekem is van amit muszáj, mert vannak gyerekeim, családom, de ezeket a szerepeket nagyon hamar lelököm magamról.
Gyermekeim is magukra vettek ebből a viselkedésből, vajon honnan látták?😂😂
Érdekes is, engem valaki vagy szeret vagy nem, nincs köztes állapot!
Nagyon szeretem a videoit!
Borzasztó tanúlságosak, nagyon köszönöm!❤
Köszönöm!
koszonom szepen ❤
Köszönöm szépen!😊
Köszönöm szépen!
Koszonom szepen .
Köszönöm !💕
Koszonom szepen a videot ❤️
Nem tudom Tanár Úr! Tudnánk-e érték.elni a Fényt, ha nem ismernénk a Sötétséget?
🌞🌠
Köszönöm ❤
❤🙏🙏
Köszönöm széoen❤
Köszönöm szépen! Lenne egy nem idevaló kérdésem.Nem tudom kaphatok-e választ rá:Azt hallottam hogy Béky László természetgyógyász elhunyt sajnos.De olyan furcsa ez a csend.Semmi megemlékezés róla.Mi is történt vele? Sokat keresgélek de semmit se találok ez ügyben.Tudhatunk esetleg valamit? Tisztelettel üdvözlöm.
🙏
❤🌸
Kedves Tanár úr?
Kerekedhet felül az árnyék-én csapdába zárva a fény-ént?
Remek kérdés!
@@ASzívFénye
Köszönöm, csak szerencsém volt!
@@gergelyistvanmezei4730 lehetséges bármi, az is, hogy Önnek csak szerencséje volt, az azonban bizonyos, hogy szerencsés rálátást hozott számomra. Egyfajta Plútói módon/minőséggel pontosan bevilágított az önmagamban most elérhető legsötétebb zugba, s egy alapvető működési mintázatomra világított rá igazul. A válaszom: igen. A túlélés, az odatartozás esetemben csak így lehetett. A felismerés szinte mindent megmagyaráz a működésemet, s a kapcsolataim minőségét illetően. Szívből köszönöm Tanár Úrnak a videót, @gergelyistvánmezei4730 Önnek pedig a megvilágosító kérdést! 🙏
❤❤❤🎉vigyazzon magara isten aldja
❤
Tanár úr! Lesz videó, képlet, elemzés az új köztársasági elnök megválasztásáról?
Holnap
Köszönöm szépen
Ezt a Hold Nap oppozició apropojakènt?
Koszonom szepen.
Köszönöm szépen Tanár úr !❤
Köszönöm ❤🙏
Köszönöm!❤
❤
Köszönöm szépen!
❤
❤