Egy 6,5 éves kapcsolatom ért véget december elején,és ez a dal kinyírt,itt bőgök és visszagondolok mit csináltam volna jobban.Többször éreztettem volna vele hogy mennyire szeretem Őt!De sajnos már semmit sem tehetek! :(
@@ChildrenofDistance Sőt!!! Nagy bátorság minden egyes pillanat mikor az ember meg mutatja az érzéseit.legyen az nő vagy férfi, 👌👌 sose szabad szégyenkezni emiatt.
Gyönyörű szöveg, egy újabb csodás dal.😍 Ráadásul át tudom érezni a szövegét, idén lesz 10 éve, hogy megismertem a páromat, sokszor megpróbáltuk, de azt hiszem "rosszul" szerettük egymást...9 év után megértünk egymáshoz,és lassan 1 éve minden napomat boldoggá teszi. Köszönöm nektek ezt a számot!😍👏
Nagyon szép dal. Eszembe juttat egy lányt, és ha ezt olvassa ezt üzenem neki: "Tanultam én is a hibákból, így a múltamat nem kell lezárnom. Azok is mi voltunk egyszer rég, de már úgy szeretünk, hogy ne fájjon."
Ez a zene felemelő.🥰❤ ahogy meghallottam a szívem elöntötte a melegség 🥰 Bennetek sosem lehet csalódni, 10 éve hallgatlak titeket. Sok koncerten voltam, és jó lenne ezt egy koncerten hallgatni 🥺😔❤🥰 imádom minden zenétek🥰🥰😍😍❤❤ Legjobbak vagytok😍❤
Ezt könnyek nélkül végig hallgatni lehetetlen ❤ismet egy olyan dalt adtatok az életünkbe ami örök klasszikus lesz majd a következő generációnak❤ köszönöm ❤🙏
Ismét egy remek dal fiúk megérte, hogy ilyen sokáig vártatok és aztán robbant. Vigyük fel a felkapott listára, amennyire csak tudjuk. Remélem 1x majd koncerten is hallgatjuk ezt a dalt,már nagyon hiányoztok.
Alapvetően nem szoktam kommentelni, sem itt, sem pedig máshol.. Viszont most kivételt kell tennem. Gyönyörű dal, minden szavával együtt tudok érezni. Remelém olvasod, sosem feledlek🙏🏻 légy boldog Babóca.
Tik valamihez nagyon értetek🤔 tudjátok hogy kell pár percben könnyeket csalni az ember szemébe❤❗ 0% csúnya beszéd 100% őszinteség/szomorúság😪❤ Így tovább Children ne adjátok el magatok soha ezek vagytok TI RESPECT🙏❤❗
Nagyon szépen köszönöm, hogy vagytok és olyan dalokat írtok amik erőt adnak nekem a nehéz napokon imádom a zenéteket imádlak titeket!! GRATULÁLOK ÍGY TOVÁBB!!
Gyönyörű szép lett srácok. Tökéletes a szöveg és a dallam, nyugtató de egyben második hallgatásra könnyfacsaró volt! 1 szó, mint 100, már most imádom! #respect
Veletek nőttem fel, tesóm kedvenc "együttese" vagytok,amióta az eszem tudom azóta ismerlek benneteket💖 csak így tovább! Még több 10 évig akarlak benneteket hallgatni, hajrá! 💖
Hát nem tudom... Gyönyörű szép dal, valamiért mégis hiányzik belőle a Children of Distance. Nem tudom miért. Pedig olyan, mintha nekem szólna. Viszont a klip az hihetetlen, meg is könnyeztem. Grat fiúk, csináljátok tovább, rosszat soha nem fogunk tőletek hallani.
Köszike. Hát azért csak eltelt 15 év. Minden változott. Bennünk is, benned is. Néha csak az emlékek tesznek szebbé valamit. Másik példa de én így vagyok a videojatekokkal. Egy régi játékra úgy emlékszem mintha gyönyörű lett volna, aztán megnezem mai szemmel és úristen, mi a sz*r ez... De maga az élmény megmarad.
@@nyariroland Jogos. De tényleg nagyon tetszik ez a dal, ahogy az előző is. Ez volt bennem a Linkin Park esetében is. Ugyanúgy szerettem őket. Csak meg kell szokni. Egyébként tegnap délután óta csak ezt a számot hallgatom, a refrén már kívülről megy. :)
Azt hiszem fogom a gitárom, megtanulom a szöveget és mehet páromnak a következő alkalommal amikor találkozom vele. Köszönöm a nagyszerű számot, vigyázatok magatokra!
Amikor az ég a földhöz ér Amikor már senki sem beszél Amikor már otthon senki se vár Ez a dal majd elkísér Hidegek a téli éjszakák Túl erős a fény, de senki se lát Azt akarom, hogy itt maradj velem Te meg én, egy életen át
Nagyon szép ( Sok mindent el mondd a dalszöveg és Klip is .. Kicsit le irja az én élet helxyzetemet Gondolataimat ...Mivel Én is mozgássérült vagyok !! legjobbak vagytok igy tovább ♥
Alapvetően nem szoktam kommentelni sehol, de most kivételt teszek. Gyönyörű a dal, megható!!! A klip és hozzá a dalszöveg sok érzelmet sugároz!!!😍 Könnyek nélkül lehetetlen számomra a meghallgatása ,pedig már többször is meghallgattam!!! 🥲😊 Ez a dal lett a kedvencem!!!!🥰Remélem hamarosan már koncerteken is hallani fogom!!🤩Nagyon ügyesek vagytok fiúk, csak így tovább!!!!!😍🥰
Hát tényleg nagyon jó lett ez a zene és a szövege gratulálok és pont akkor csináltok ilyen zenét mikor el ment tölem a barátnőm és kegyetlen sokat segít a zenétek kösznöm és csak így tovább
Srácok! :) Nem szoktam sosem hozzászólást írni, de annyira megható lett ez a dal, hogy gratulálnom kell hozzá! És szeretném megköszönni nektek, ez lett a kedvenc számom! Csak így tovább, sok sikert kívánok nektek! :)
Mindig arra a férfira emlékeztet akire most is ugyanúgy várok és 7 hónap külön lét után megkaptam a várva várt smst hogy ő is ugyanúgy érez, mert egy életen át ❤️
A gerincvelőmből indul most el a könny patak és nem tudom elàllìtani..szóljon ez a dal Neked...sajnalom, h a tűt választottad helyettünk és most az utcán kóborolsz egy hamis örömforrást kergetve...Isten veled 😢💔
Te jó ég! Ezt most nagyon durva volt olvasni, gondolom milyen átélni... Lesokkolt teljesen. És bocsánat, de muszáj megkérdeznem, mert most csak ez foglalkoztat: Biztos vagy benne, hogy már nem lehet érte semmit tenni?
@@zsoltkaracsondi5670 letérdepeltem az utcán a hóban, letérdepelve könyörögtem zokogva h engem válasszon. Sírva mondta h oke. Másnap eladta a pulcsiját h megvehesse. Majd eltűnik és jönnek a sirós ígérgetèsek. Úgy hazudik mint a vízfolyás, bele a szemembe rezzenéstelen arccal. Ahogy kilép az ajtón vége van neki. Remeg érte. Nem bírom tovább, elengedtem a kezét...
@@c.cacharel4748 Nagyon sajnálom... Szívszorító ilyet olvasni. És azt hiszem akkor nyugodt szívvel elmondhatod, hogy nem rajtad múlt. Sok erőt kívánok neked és bízom abban hogy egyszer talán megjön az esze.
Én jó magam is írok dalokat és enis keltem életre a zenéimet van mikor nehézkes mert könnyen potyognak a hangszeraimra de ezek a való igaz dalok zenék amit két kezed által csinálsz ahogy át érződig be hatol a zene világába az egész életed amiből végül aztán meg születik a dal
Nagyon érzelmes, megható.. Nagyon frankóra megcsináltátok😊😉 új kedvenc, köszönöm hogy vagytok! ❤️ Csak így tovább!! Baromi jó lenne élőben is hallani titeket, remélem hamarosan eljön😊
Nagyon szépen köszönjük, hogy így szeretitek már most ❤️ Írjátok meg kommentben is a véleményeteket :)
Nagyon nagyon jó lett ez a szám! Alig vártam hogy kijojjon!😘😍😍
Nagyon jó mint mindig csak így tovább várom a következő videót! Minden jót kívánok!
Csodás szám! Én sírva fakadtam mikor meg hallgattam!
Egy 6,5 éves kapcsolatom ért véget december elején,és ez a dal kinyírt,itt bőgök és visszagondolok mit csináltam volna jobban.Többször éreztettem volna vele hogy mennyire szeretem Őt!De sajnos már semmit sem tehetek! :(
Nagyon szép 😍 spotifyon fent lesz?
Gratulálok nagyon jó lett 💜32 éves vagyok de minden egyes dalt mindig úgy várok mint amikor az első számot hallottam tőletek 15 éve 🎵🎶🎵 Köszönöm 💜💕
Nagyon ismerős érzést közvetít ez a dal! Kicsit sírtam is, de talán minden jóra fordul, mint a dalban! Köszönöm!
Megint oda tettétek.... fiú létemre végig sirtam...teljesen át lehet érezni minden egyes sort... Grat srácok
Nem szégyen az 😉
Az nem ember akinek nincsenek érzései
Amikor sír egy férfi akkor a lelke mutatkozik meg!🙏🏻
@@monsieursectumsempra4362 nem tetszik valami el lehet húzni
@@ChildrenofDistance Sőt!!! Nagy bátorság minden egyes pillanat mikor az ember meg mutatja az érzéseit.legyen az nő vagy férfi, 👌👌 sose szabad szégyenkezni emiatt.
Gyönyörű szöveg, egy újabb csodás dal.😍 Ráadásul át tudom érezni a szövegét, idén lesz 10 éve, hogy megismertem a páromat, sokszor megpróbáltuk, de azt hiszem "rosszul" szerettük egymást...9 év után megértünk egymáshoz,és lassan 1 éve minden napomat boldoggá teszi. Köszönöm nektek ezt a számot!😍👏
Sok boldogságot Nektek még vagy 120 évig 🙏😊
@@nyariroland Köszönjük szépen!☺
Hatalmas dal, mindig olyan zenét tesztek ki ami épp segiteni tud nekem. Hatalmas GRATULA és KÖSZÖNÖM NEKTEK!!
Nagyon szép dal. Eszembe juttat egy lányt, és ha ezt olvassa ezt üzenem neki: "Tanultam én is a hibákból, így a múltamat nem kell lezárnom. Azok is mi voltunk egyszer rég, de már úgy szeretünk, hogy ne fájjon."
Ez a zene felemelő.🥰❤ ahogy meghallottam a szívem elöntötte a melegség 🥰 Bennetek sosem lehet csalódni, 10 éve hallgatlak titeket. Sok koncerten voltam, és jó lenne ezt egy koncerten hallgatni 🥺😔❤🥰 imádom minden zenétek🥰🥰😍😍❤❤
Legjobbak vagytok😍❤
Köszönjük szépen 😌
Gyorsan szalad az idő. Pedig csak 19 vagyok, de érzem ezzel a gyermeteg lelkemmel is. Át kell élni a perceket! ❤️
Ezt könnyek nélkül végig hallgatni lehetetlen ❤ismet egy olyan dalt adtatok az életünkbe ami örök klasszikus lesz majd a következő generációnak❤ köszönöm ❤🙏
Sikerült megint egy fantasztikus számot írnotok mindig el találjátok a megfelelő hangulatot és nagyon sok tanulság van a dalaitokban.
Szerintem nagyon sok embert sikerült megsirattatni srácok! ❤️❤️
FIÚK ezt nagyon odatettétek... A szöveg, a dal.. Egyben van az egész... Grat... Csak előre!
Egyszerűen gyönyörű! 😊 Ismét, egy szívhez szóló dal! Sírás nélkül végig hallgatni, lehetetlen! Köszönjük nektek! ❤
Egy igazi children szám!!Imádom minden egyes részét!!Maradjatok ilyenek !Együtt hárman,mindig és mindig!!😇😇
Gyönyörű szöveg egyre jobbak vagytok srácok soha nehagyátok abba a zenélést!!!!!!!!!!!
Gyönyörű dal.épp a mostani helyzetemre vall.mert épp nagyon szeretek egy férfit aki a mindenem. Hiànyzik
Gratulálok nektek,hogy mindig ilyen nagyon jó számokat tudtok készíteni. Ismét egy új kedvenc dalunk lett a húgommal. ❤
Mért van az,hogy akár hányszor meg hallgatom anyiszor sirok? Szuper lett fiuk. Ti vagytok nekünk a legjobbak. Ügyesek vagytok nagyon. Puszi :)
Ismét egy remek dal fiúk megérte, hogy ilyen sokáig vártatok és aztán robbant. Vigyük fel a felkapott listára, amennyire csak tudjuk. Remélem 1x majd koncerten is hallgatjuk ezt a dalt,már nagyon hiányoztok.
Azt mi is reméljük 🙏😊
Alapvetően nem szoktam kommentelni, sem itt, sem pedig máshol..
Viszont most kivételt kell tennem. Gyönyörű dal, minden szavával együtt tudok érezni.
Remelém olvasod, sosem feledlek🙏🏻 légy boldog Babóca.
Oooo úgy várom már még ébresztőt is állítottam be 16:00-ra😍🥰❤️
Tik valamihez nagyon értetek🤔 tudjátok hogy kell pár percben könnyeket csalni az ember szemébe❤❗
0% csúnya beszéd
100% őszinteség/szomorúság😪❤
Így tovább Children ne adjátok el magatok soha ezek vagytok TI RESPECT🙏❤❗
srácok köszönöm nektek hogy kibékültem a párommal akitől 2 gyerekem van ,és köszönöm hogy egy új szakaszba lépett a kapcsolatunk!!!! 💪💪💪
Nagyon szépen köszönöm, hogy vagytok és olyan dalokat írtok amik erőt adnak nekem a nehéz napokon imádom a zenéteket imádlak titeket!! GRATULÁLOK ÍGY TOVÁBB!!
Gyönyörű szép lett srácok. Tökéletes a szöveg és a dallam, nyugtató de egyben második hallgatásra könnyfacsaró volt! 1 szó, mint 100, már most imádom! #respect
akkor velem egy idős a children of distance régóta hallgatlak titeket és még mindig jönnek a jobbnál jobb számok!
Köszönjük szépen. Két három hét és jön az újabb 🙂
Na ez a régi C.o.D akiket megismertünk! Gratulálok, nagyon szép dal lett!
Veletek nőttem fel, tesóm kedvenc "együttese" vagytok,amióta az eszem tudom azóta ismerlek benneteket💖 csak így tovább! Még több 10 évig akarlak benneteket hallgatni, hajrá! 💖
Megprobaljuk. Engem majd jarokerettel támogatnak majd a srácok de sebaj😂
Hát nem tudom... Gyönyörű szép dal, valamiért mégis hiányzik belőle a Children of Distance. Nem tudom miért. Pedig olyan, mintha nekem szólna. Viszont a klip az hihetetlen, meg is könnyeztem. Grat fiúk, csináljátok tovább, rosszat soha nem fogunk tőletek hallani.
Köszike. Hát azért csak eltelt 15 év. Minden változott. Bennünk is, benned is. Néha csak az emlékek tesznek szebbé valamit. Másik példa de én így vagyok a videojatekokkal. Egy régi játékra úgy emlékszem mintha gyönyörű lett volna, aztán megnezem mai szemmel és úristen, mi a sz*r ez... De maga az élmény megmarad.
@@nyariroland Jogos. De tényleg nagyon tetszik ez a dal, ahogy az előző is. Ez volt bennem a Linkin Park esetében is. Ugyanúgy szerettem őket. Csak meg kell szokni. Egyébként tegnap délután óta csak ezt a számot hallgatom, a refrén már kívülről megy. :)
@@casztor30 ó Linkin Park, imádom. Megyek hallgatom is kicsit 🙂
Azt hiszem fogom a gitárom, megtanulom a szöveget és mehet páromnak a következő alkalommal amikor találkozom vele. Köszönöm a nagyszerű számot, vigyázatok magatokra!
Hajrá 😁
Mindenképpen küldd el nekünk 😁
Van már kedvenc sorotok a dalból? Írjátok meg nekünk!
Mint az út porát a szél.
Az élet úgy sodor távol.
De mindig visszatérsz.
A múltunk összeláncol.
❤
Amikor az ég a földhöz ér
Amikor már senki sem beszél
Amikor már otthon senki se vár
Ez a dal majd elkísér
Hidegek a téli éjszakák
Túl erős a fény, de senki se lát
Azt akarom, hogy itt maradj velem
Te meg én, egy életen át
az egész a kedvemcem
Azt akarom hogy itt maradj velem te meg én egy életen át.❤
Eszméletlenűl győnyőrű így tovább srácok 🙂 Children szív childrenes lélek 🙂 Children es leszek amíg csak élek ❤️
Nagyon szép ( Sok mindent el mondd a dalszöveg és Klip is .. Kicsit le irja az én élet helxyzetemet Gondolataimat ...Mivel Én is mozgássérült vagyok !! legjobbak vagytok igy tovább ♥
Gyönyörű minden dalotok❤❤❤
Sokkal több nèzettsèget èrdemelnètek.
Gratulálok❤️. A lélek dallama, a szív szava❤️. Köszönöm ❤️.
nekem van csak olyan érzésem, mintha évek óta ismerném már ezt a dalt?❤️
Életem egyik legszebb dala amit valaha is hallhattam...
Gyönyörű dal Mellesleg való igaz van bizony mikor nehéz az élet ,a világ ,a sodrás ahová visz a végtelen úton.😍😍😍😍😍
Jaj drágák, ha ti nem lennétek nem tudom mi lenne velem 🥺, köszönöm szépen és így tovább! 🥺❤️
Tetszik! Köszönöm, hogy mindig eltaláljátok! ❤️ Már 7 éve,hogy hallgatlak benneteket. Így tovább! 👏
Köszönjük és legyen még így legalabb ugyanennyit 😁
Alapvetően nem szoktam kommentelni sehol, de most kivételt teszek. Gyönyörű a dal, megható!!! A klip és hozzá a dalszöveg sok érzelmet sugároz!!!😍 Könnyek nélkül lehetetlen számomra a meghallgatása ,pedig már többször is meghallgattam!!! 🥲😊 Ez a dal lett a kedvencem!!!!🥰Remélem hamarosan már koncerteken is hallani fogom!!🤩Nagyon ügyesek vagytok fiúk, csak így tovább!!!!!😍🥰
Egy életen át fogjuk hallgatni ❤ szuperek vagytok :)
Hát tényleg nagyon jó lett ez a zene és a szövege gratulálok és pont akkor csináltok ilyen zenét mikor el ment tölem a barátnőm és kegyetlen sokat segít a zenétek kösznöm és csak így tovább
De örülök hogy ismét tevékenykednek. 💯💣❤️
Gyönyörű,szólni sem tudok,most is egyre gondolok,💞♥️👍💞❤️👍köszi,siratós lett,szép nyarat nektek!helo V
Srácok! :)
Nem szoktam sosem hozzászólást írni, de annyira megható lett ez a dal, hogy gratulálnom kell hozzá! És szeretném megköszönni nektek, ez lett a kedvenc számom! Csak így tovább, sok sikert kívánok nektek! :)
Nagyon köszönjük, mi is szeretjük. 🙏🙂
Nagyon jó amit csináltok maradjatok meg a formáció nagyon sokáig,a dalaitoknak mondani valójuk van,csak így tovább :)
Mindig arra a férfira emlékeztet akire most is ugyanúgy várok és 7 hónap külön lét után megkaptam a várva várt smst hogy ő is ugyanúgy érez, mert egy életen át ❤️
Maradjon úgy 🙏😊
@@nyariroland hát nagyon remélem mert érzem életem szerelme 😍🙏
Gyönyörű lett !
Köszönjük szépen 🥺
Csodálatos Dal imadom,köszönöm ezt az érzest amit kiváltott belölem
Gratulálok fiúk!Nagyon szép dal.belekönnyeztem ahogy hallgattam.🥰😇🤗gyönyörű.💖💝💋
Nagyon jooo🥺
Mostanaban eleg sokat hallgatom a zeneiteket es nagyon szeretem oket
A gerincvelőmből indul most el a könny patak és nem tudom elàllìtani..szóljon ez a dal Neked...sajnalom, h a tűt választottad helyettünk és most az utcán kóborolsz egy hamis örömforrást kergetve...Isten veled 😢💔
Te jó ég! Ezt most nagyon durva volt olvasni, gondolom milyen átélni... Lesokkolt teljesen. És bocsánat, de muszáj megkérdeznem, mert most csak ez foglalkoztat: Biztos vagy benne, hogy már nem lehet érte semmit tenni?
@@zsoltkaracsondi5670 letérdepeltem az utcán a hóban, letérdepelve könyörögtem zokogva h engem válasszon. Sírva mondta h oke. Másnap eladta a pulcsiját h megvehesse. Majd eltűnik és jönnek a sirós ígérgetèsek. Úgy hazudik mint a vízfolyás, bele a szemembe rezzenéstelen arccal. Ahogy kilép az ajtón vége van neki. Remeg érte. Nem bírom tovább, elengedtem a kezét...
@@c.cacharel4748 Nagyon sajnálom... Szívszorító ilyet olvasni. És azt hiszem akkor nyugodt szívvel elmondhatod, hogy nem rajtad múlt. Sok erőt kívánok neked és bízom abban hogy egyszer talán megjön az esze.
Sajnos vannak ilyenek, nincs mit tenni, de mindig légy erős!
@@zsoltkaracsondi5670 💔❤köszönöm szépen
Hát ez nagyon csoda dal lettt🥰🥰gratulálok hozzzá🙏🙏ennyii év után is olyan alkottok amibe a szív beleremeg!!!!🤔🤔
Szeretlek Fanni!❤
Szuper fantasztikus ez a dal imádom
Nagyon❤❤
minden elismerésem. tökéletes lett
Egyik legnagyobb kedvencem a mai napig ❤
Iszonyat jó lett. 🥰
Egy az egyben át tudom érezni
Köszönöm ❤ez a dal a szívemhez szól
Én jó magam is írok dalokat és enis keltem életre a zenéimet van mikor nehézkes mert könnyen potyognak a hangszeraimra de ezek a való igaz dalok zenék amit két kezed által csinálsz ahogy át érződig be hatol a zene világába az egész életed amiből végül aztán meg születik a dal
Kezdetektől veletek a " Meg tettem" volt az első szám amit tőletek halottam :) remélem még sokáig :)
De nagyon : szuper ez a dal !!! /////
A hideg is ráz annyira jó lett🙏❤ gratulálok fiúk 😘
Amíg hallgattam végig futkosott a hideg a hátamon. Brutál szép lett❤❤
El se kezdődött de én már be nyomtam a like-ot . Így tovább srácok 💯🇭🇺🎉🎶💗
Nagyon szép ez a dal,imádom♥️Mindennap meghallgatom.Csak így tovább fiúk!♥️
❤️❤️❤️❤️ Megint nagyon ott van köszönöm🤩🤩🤩
ezt nagyon oda raktátok ismét srácok jolett nagypacsi
Édes istenem de szép!!!❤❤❤
Sajnos mostanában nem vagytok már olyan aktívak mint pár évvel ezelőtt, de még így is nagyot mennek a zenéitek. Hatalmas respect 🥳
Az utóbbi 1 évben több mint 10 dalunk jelent meg, ami kifejezetten aktívnak számít. :D
Csolátasot alkottatok! Ismét! Gratulálok nektek fiúk! 🥰❤️❤️❤️❤️❤️
Érzelmeket szíveket megmozgató kis zene 😍😨🤧🤕
Köszönjük szépen 🥺
@@nyariroland ♥️♥️
Csak így tovább, sok sikert kívánok nektek! :) ❤️
E
z is egy elfelejthetetlen szám tőletek.Köszi
Gratulálok nagyon tetszik.😍mondjuk mindegyik zenéiteket szeretem jók vagytok
Megállt a toll a kezemben, figyelek. ( tetszik).
Már alig várom 😍
Nagyon jók a dalaitok jó lenne már koncerten hallgatni😊🙂
Nagyon jó lett ❤️ nagyon jók vagytok :) évek óta hallgatlak titeket :) minden egyes számotokat imádom ❤️csak így tovább 👌👏
Kedvencem minden problémam egy zenébe nagyon tetszik így tovább senki hozzátok 😀🤞✌️
Nagyon szuper lett srácok gratula a dalhoz♥️♥️♥️
Szuper lett ez a szám is 🙂Nagyon szépen köszönjük🙂
Sràcok ez csodálatos lett 😍
Imádom 😍 rongyosra fogom hallgatni
Ez tényleg nagyon jó lett csak így tovább nagyon de nagyon imádom halgatni tikteket ❤️❤️❤️❤️❤️
😀 Nagyon jó. Annyira tetszik. További sok sikert kívánok. 👍🎈🎈🎈
Gyönyörű dal ismét🥰❣️
Ez valami nagyon jó... Gratula !
Nagyon imádlak benneteket gratulálok nektek ti mindig is jók vagytok 😘😘😘
Imádlak titeket❤❤❤
Nagyon köszönöm!
Legjobb!
Kata ❤️❤️❤️
Nagyon érzelmes, megható.. Nagyon frankóra megcsináltátok😊😉 új kedvenc, köszönöm hogy vagytok! ❤️ Csak így tovább!! Baromi jó lenne élőben is hallani titeket, remélem hamarosan eljön😊
Ebben bízunk mi is. 😊 Mar egy éve 😀
👍Nagyon szuper a dal 😊😉gratulálok és további sok sikert kívánok nektek 🤗🙋♀️😉👁️👌👁️
👍Amikor már othol senki se vár ez a dal majd elkisér 👈
Ez let a legjobb zene csak így tovább 💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕💕
Hát eszt teljesen át érzem
Meg könyeztem annyira jók vagytok 😓
🙏💝😇
Nagyon jóóó lett
Köszönjük szépen Kiszombor 🙏💝😇
😀😀😀😀
Már nagyon vártam! Nagyon jó lett!!❤🤩