Ideológiai rekonstrukció, avagy a budavári építkezések | Oligarchia

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 10 фев 2025
  • A Várkert Bazár felújításával kezdődött a Budai Várnegyed átfogó rekonstrukciója, amely a Nemzeti Hauszmann Programban csúcsosodik ki. A projekt során főként az 1945-ben megsemmisült vagy az azt követően lebontott történelmi épületeket rekonstruálják - többek között a Lovardát, a Honvéd Főparancsnokságot és a József Főhercegi Palotát -, valamint politikai intézményeket költöztetnek vissza a Várba - mint például a Miniszterelnökséget vagy a Pénzügyminisztériumot. Bár a kormány eleinte átfogó szakmai és társadalmi párbeszédet ígért, sokak szerint ezek elmaradtak. A rekonstrukció ellen számos szakértő tiltakozik és több szakmai szervezet is nemtetszését fejezi ki: többen kifogásolják az építkezések mögötti politikai-ideológiai okokat, sok építész pedig hiányolja a Programból a modern építészeti megoldásokat. Ezek ellenére a projekt sosem látott tempóban folyik.
    Február 28-án országjáró turnéra indul a Partizán egy kamionba telepített stúdióval.
    Amennyiben lehetőségeid engedik, segíts be te is a Partizán választási időszakra összeállított műsorainak megvalósításába:
    www.partizanme...
    Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
    csapat.partiza...
    Hol találsz meg minket?
    Facebookon: / partizanpolitika
    Facebook-csoportunkban: / partizantarsalgo
    Instagramon: / partizanpolitika
    Spotify-on: open.spotify.c...
    Apple Podcast-en: podcasts.apple...
    Hogyan támogathatod a munkánkat?
    Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: / partizanpolitika
    PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név:
    Partizán Alapítvány
    Számlaszám:
    16200106-11669030-00000000
    Közlemény:
    Támogatás
    Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód:
    HBWEHUHB

Комментарии • 390