8 éve, amióta Németországba költöztem, keresem A Bolti Kifli receptet. Jópár variánst végigpróbáltam, de mindig csak "valami olyasféle" lett, de soha nem igazán az... egészen mostanáig. Nemrég készültem el vele, és egyszerűen TÖKÉLETES. Ezt kerestem 8 éve és pontosan így is fogom csinálni eztán már mindig. Nagyon-nagyon köszönöm! :)
Imádlak es imádom a receptet, köszi! Bár sokat kell még tanulnom hogy szépen dagasszak és kiflit tekerjek de segitett a video hogy láthassam hogyan kell!
Jelentem el lehet rontani, de nagyon. Én vagyok rá a példa. Havonta egyszer biztosan megsütöm. A recept ugyanez, de eddig 400g lisztre arányosítva és 10 db-ra készítve. Amit most először változtattam az eddigieken, hogy víz helyett is tejet tettem. Hogy ezek közül mi vagy mik voltak az okok nem tudom: - 500g lisztből 13 db (66g) készült, - 220 fok légkeverés és a szokásosnál lehet több gőz. Eddig nem tettem vizet a sütő aljára, csak bőségesen a tepsikre (ezt utóbbit most is megtettem) - Egyszerre tettem be a két tepsit. Középtájra és legalulra, nem egymás után (utólag visszanézve Szabi sem egyszerre tette be.) 12 perc után a tetejük már sötétbarna volt, a csücskök égettek. A tetejük nem ropis lett, hanem puha, mint a bélzet.
Szia! A kifliket a te recepted szerint csinálom és kivállóan sikerülnek villanysütöben......csináltam az udvaron kemencét és a kifli egyenletesen barnul,de mégsem olyan,mint villanysütöben......keményebb a héja és szárazabb....na most a kemencében is lehet kellene betenni vizet párologtatni?......vagy nem volt 220-fokos? mert nincs höméröm és igy jó 30-percet kell a kiflinek....lehet ,hogy ez a baj?........szerinted?
Nem látom a receptet!!! Miből mennyit használok fel?? Mennyi liszt?? Mennyi élesztő élesztő?? Víz??? Kb. Sütési idő?? Bocsi, ha csak én nem látom!!! Köszönöm szépen!!!!😮
Szép, meg jó. De ezt reggel senki se csinálná meg , 30 perc, 20 perc, 40 perc.. ennyit reggel nem tud az ember időt szakítani. Jó lenne.. de ez délutánra való sütés, hétvégén, mikor ráér az ember.
8 éve, amióta Németországba költöztem, keresem A Bolti Kifli receptet. Jópár variánst végigpróbáltam, de mindig csak "valami olyasféle" lett, de soha nem igazán az... egészen mostanáig. Nemrég készültem el vele, és egyszerűen TÖKÉLETES. Ezt kerestem 8 éve és pontosan így is fogom csinálni eztán már mindig. Nagyon-nagyon köszönöm! :)
Üdvözöllek Szabi. Szakmabeli vagyok, gratulálok a videó remek. Éljenek a pékek 😉 👍 csak így tovább. Minden jót kívánok.
Megsütöttem a kiflit.
Hát valami isteni lett! Életemben először sütöttem kiflit, de nem utoljára.
Nagyon szépen köszönöm a szuper videót!
Imádlak es imádom a receptet, köszi!
Bár sokat kell még tanulnom hogy szépen dagasszak és kiflit tekerjek de segitett a video hogy láthassam hogyan kell!
Nagyon köszönöm az oktatást! A kenyeret eddig is itthon sütöttem, most pedig a második adag kifli van a sütőben. Nagyon finom!!!
Ismét egy szuper recept, aminek garantált a sikere! Köszönjük, Szabi!
szia szabi vegre mektalaltam az igazi finom kifli receptjet, szuper vagy koszi szepen.
Èn 60% át teljes kiőrlèsű lisztből csináltam, isteni lett. Köszi a receptet ☺️
Életem legfinomabb kiflije. Fiam sütötte a recepted alapján Elsőre is tökéletes. Köszönöm!
Most sütöttem meg gőzfunkcióval 2 tepsivel nagyon jó lett...
Ez valóban pompás lett itthon is. Nagyon köszönöm!
Köszi Szabi! Most csinálom másodszor. Az első is jó lett, de a második totál olyan lett, mint a tied. Saludos de Mexico!
Nagyon szuper a recept,köszi!
Lett sima szezámmagos és sós fokhagymás ☺️🙈!
Köszönöm a receptet, nagyon jól sikerült nekem. Pedig ez volt az első próbálkozásom.
Tökéletes 👌. És bár én inkább édesszájú vagyok (lekvár) de a friss kifli kolbásszal egyszerűen fantasztikus 😋
Köszi Szabi 😉
Jelentem el lehet rontani, de nagyon. Én vagyok rá a példa.
Havonta egyszer biztosan megsütöm. A recept ugyanez, de eddig 400g lisztre arányosítva és 10 db-ra készítve. Amit most először változtattam az eddigieken, hogy víz helyett is tejet tettem. Hogy ezek közül mi vagy mik voltak az okok nem tudom:
- 500g lisztből 13 db (66g) készült,
- 220 fok légkeverés és a szokásosnál lehet több gőz. Eddig nem tettem vizet a sütő aljára, csak bőségesen a tepsikre (ezt utóbbit most is megtettem)
- Egyszerre tettem be a két tepsit. Középtájra és legalulra, nem egymás után (utólag visszanézve Szabi sem egyszerre tette be.)
12 perc után a tetejük már sötétbarna volt, a csücskök égettek. A tetejük nem ropis lett, hanem puha, mint a bélzet.
Imádom köszönöm szépen
Egyszerűen Fantasztikus! 👍👍
Nagyon jó kis recept!
Én tettem bele picit a "Szabi kovászból". Izgulok, hogy jó legyen. 😉
MAX,köszönjük, Szabi!
Köszönöm szépen, nagyon jól sikerült!
Isteni finom lett
Kaphatnék egy ilyen finom kenyér receptet is?
Szia Szabi!
Imádom amit csinálsz. 🙋 Én kovásszal szeretném elkészíteni. Ehez a mennyiségű liszthez mennyi kovász kell? Köszönöm a válaszodat.
Köszi szabi
Én is imádom még melegen megkostolni amiket sütöttem
Mindjárt éhes lettem a végétől 😉😍
Szia! A kifliket a te recepted szerint csinálom és kivállóan sikerülnek villanysütöben......csináltam az udvaron kemencét és a kifli egyenletesen barnul,de mégsem olyan,mint villanysütöben......keményebb a héja és szárazabb....na most a kemencében is lehet kellene betenni vizet párologtatni?......vagy nem volt 220-fokos? mert nincs höméröm és igy jó 30-percet kell a kiflinek....lehet ,hogy ez a baj?........szerinted?
Az elején tök jól sikerült,de az utóbbi pár alkalommal a külseje nem lesz ropogós. Nagyon finom,de puha a külseje 😔😔mit rontok el.? Köszönöm a választ
Csak a pihentetés három órahossza,ez a baj a péksütivel,pedig biztosan finom.
Zseniális recept.
Hűha, a nyál is össze megy a számba, kipróbálom es a zene is nagyon jó a videó alatt. Ezt lehet tudni, hogy mi a dal?
Alsó -felső sütésnél hány fokon kell sütni? Nem jó a légkeverésem.
En most feherkovasszal probalom ki a receptet. 14 dkg kovasszal fogom kesziteni. Remelem finom lesz igy is!
Sima hagyományos gázsütőben hány fokon és meddig sütjük? Sajnos mostanában minden recept csak légkeveréses sütőhöz van 😔
A légkeverés erősebben süt , de én nem hallottam abban sültek volna.
220 fok már nagyon sok lenne!
Nekem olyan kérdésem lenne, hogy ezt lehet e hűtőbe rakni és reggel sütni, vagy nem?? Mert este megcsinálnám reggel sütném.
Szerintem lehet mert nincs benne túl sok élesztő nem fog túlkelni , max picit kevesebbre levenném úgy 1.5 dekára.
Sziasztok. Lehet szárított élesztővel is?? Ha igen akkor mennyi kell bele?
Szabi! Ebből a tésztából zsemlét is készíthetünk?
Nem látom a receptet!!!
Miből mennyit használok fel??
Mennyi liszt??
Mennyi élesztő élesztő??
Víz???
Kb. Sütési idő??
Bocsi, ha csak én nem látom!!!
Köszönöm szépen!!!!😮
Margarint is lehet beletenni a vaj helyett?
en ugy csinaltam, mukodik
Hány fok van a ti konyhátokban? Nálam nincs csak 15-6 fok akkor is megkel? vagy mi a teendő ilyenkor?
Én a sütőbe teszem, és teszek alulra egy vagy két forró vízzel teli 2 literes palackot.
06:35 - Ugye, nem lehet ellenállni a finom, forró kiflinek!
Jól látom, h 3% a só? Hogyhogy? Általában 2% körül szokott lenni. Miből tudhatom, h mikor mennyivel térjek el ettől?
Hol a borosta? A tésztában?!
Egyszerre sül a két tepsi, vagy külön - külön?
Szerintem egymás után. Amikor a másodikat kiveszi az első már készen van.
👍😍😍😍
Koszonomi😮
Hello, Kanadabol irok: Nem vettem eszre a videon menyi ideig kel sutni? Vagy piritot szin szerint szedjuk ki? Koszi.
5:51 220 fokon 14 percig
😋
Nem tudom mit ronthattam el, de nekem az 50dkg liszt ezzel a folyadék mennyiséggel, tej+víz, szinte porzott. Arról nem beszélve, hogy nagyon sós lett.
🙈👍😋
Hol a recept?
Nagyon jó de sok a só. 8 g böven elég szerintem.
Túl sok a macera
Mivel? Ez egy végtelenül egyszerű és nagyszerű recept. Zseniális végeredménnyel.
Lehet kevesebb macerát is beletenni vagy egyszerűen kihagyni.
Akkor nem az igazi. Aki ebben a szakmában dolgozik, ők tudják. Minden fáradságot megér😊
Kifelejtettem a cukrot, most mi lesz 😂
elnezest sok pekarunal nem mondod mibol mennyi. pl. tej es a viz.
minden videó végén megtalálható a hozzávalók pontos listája!
Egyszerre nem is kell akkora mennyiség.
Hitelesebb lenne gép nélkül....
Miért?
Szép, meg jó. De ezt reggel senki se csinálná meg , 30 perc, 20 perc, 40 perc.. ennyit reggel nem tud az ember időt szakítani. Jó lenne.. de ez délutánra való sütés, hétvégén, mikor ráér az ember.