Régóta nézlek titeket, és ennek a videónak minden percét imádtam, az utolsó történet pedig feltette az i-re a pontot, talán még nem hunyt ki hogy az emberek emberek maradjanak! ❤
Köszi a videót, informatív, jó a vágás és a script is! Mint 2011 óta EVE játékos, örömmel látom, hogy már többedszerre jelenik meg nálatok a játék (mással nagyon nem is játszom már, csak nézem a tartalmaitokat). Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy a Guardian Vexor, a Gold Magnate, Siver Magnate szeritnem ritkábbak, mint a Raven State. Egy PVP event első helyezette kapott csak Gold Magnate-ot, a második a Silvert, de simán lehet, hogy sokkal jobban utánanéztetek, mint amennyire én tudom és került még bele valahogy a játékba Magnate más eventeken is. A Guardian Vexor ráadásul OP is és nem nagyon tudjuk, hogy kinek van, vagy hogy egyáltalán létezik-e még, vagy levadászták már. (Az egyetlen hajó, ami több mint 5 drónt enged használni egyidőben). Igazából nem akarok beleokoskodni, csak algoritmus segítő komment ez, de akkor legyen valami információ tartalma is, meg hátha lesz még EVE játékos, aki idekommentel. u.i.: Ha érdekesség kell még az EVE-ről, ajánlom nézzetek utána a Cockroach nevű "hajónak" benne, tegnap éjszaka találtam :)
Nekem League of Legends Dark Star Cho Gath skin amit nagyon szeretek s megbecsben tartok... 2018 ban volt egy non profit jótékonysági skinje ... Ha jól emlékszem, egy beteg fiatal srác volt aki segített a tervezésben, mert a kedvenc karaktere volt. Mikor olvastam a cliens-ben s , hogy ez a skin mi célt szolgál ... instant buy... annak ellenére , hogy én adc main voltam s egyáltalán nem játszottam a karakterrel... mégis , ha eszembe jut jó érzéssel tölt el , mert tudtam segíteni... mert tényleg csak ennyi vezérelt...
Na, ez egy zseniális videó volt. Kicsit hiányoltam a listáról a azt a minecraft skint, ami ami csak egy embernek van meg. Ez az ember Notch régi barátja. Mások még csak meg sem tzdják csinálni maguknak, mivel a skin olyan helyen használ ki pixeleket ahol egy sima minecraft skin nem tud. Konkrétan úgynéz ki, mint egy nagyfülű, kék Mickey egér😮
TF2 ben még van egy-két nagyon ritka cosmetic pl burning flames team captain stb de oszinten nem baj h kimaradt mert ebben a jatekban annyi unusual kombo lehet hogy bekakilsz amugy tok jo lett a video! :D
Nem tudom mennyire ismeritek a CoD mobile-t de ott összesen 2 mythic karakter van. Amikir bejött a legelső a Spectre T-3, nagyon tetszett és elérhetetlen volt számomra, mert f2p voltam. Aztán kicsivel az után kaptam bankkártyát, és úgy vettem egy kis CP-t és tartogattam, hátha jön egy olyan skin, ami tetszik, és van esélyem megszerezni. Aztán miután sokáig vártam és nem jött semmi, akkor egyik este miközben az öcsémet altattam nézegettem az aktuális draw-okat, és meg akadt a szemem a Spectre draw-ján, és gondoltam egyszer élünk. Egyetlen egyet pörgettem majd elsötétült a képernyőm és szép lassan újra kivilágosodott és ott lépdelt a spectre én meg csak néztem, és nem értettem, hogy mi történik. Aztán miután a spectre "bemutatkozott" esett csak le h megkaptam a mythic skint és nem tudtam elhinni. Otthagytam az öcsémet, kirohantam, és felhívtam a legjobb haverom. Na, szóval a Spectre T-3 a legritkább skinem.
Jó volt a videó köszi! A wz DMZ módjában is meg lehet szerezni 1 skint, pár napja látom yútyún, az is elég nehéznek tűnik, simán bele illik egy ilyen videóba szvsz.
Ja de azt is mondta ha minden ritka tulajdonságot adunk össze nem játszok a játékkal de ha csak 5 olyat ki kapsz még hozzá aminek 1/128 az esélye akkor megvan sőt több is
Omsi 2 rol esetleg lehetne egy video a kesobbiekben. Nagyon kevesen jatszanak vele es megannal kevesebben jatszanak vele magyarok. Ha barmilyen video anyagot feltoltenetek rola azt nagyon szivesen meghallgatnam a velemenyeteket rola. Leet the way!
Nem annyira nagyon ritka, de azért kis bajlódás volt velük: 1. Terraria - Rod of Discord. Először véletlen ütöttem ki. Aztán véletlen eldobtam logout előtt. A második körben esett le, hogy ez nem is olyan egyszerű... 2. Szintén Terraria - Terraprisma. Nem vagyok profi, úgyhogy elvoltam vele pár hétig, mire össze jött :D 3. DarkOrbit - Egy olyan PET, amit annyira felhúztam, hogy erősebb lett mint sok barátom fő hajója :'D
Egy fullos Zombi ruha szett a karakteremhez 2014-es Call of Duty : Advanced Warfareban.Külön jópont hogy abban a CODban csak késsel játszottam -ennek eredményeképpen az egyik Steames játékban még teljesítményként is szerepelhettem -sajnos a játék valamiféle jogi vitába ütközött -így egyes achivementek képe is ugrott...a kép azóta is megvan biztonságosan mentve 😁
A TF2-s warpaint-ről amit most bemutattatok nem is hallottam soha. A játékban mondjuk rengeteg ritka tárgy van számos videó is van erről. Például: a festett Tehéncsonkító5000 egy bug miatt lehetett festeni (alapból festhetetlen fegyver) és csak pár percig lehetett ezt megtenni.
Érdekes ritkaság az az arany serpenyő, nekem tetszik. :-) Nekem például a Party Animals játékban az egyik legritkább skin-em, avagy állatom a káposzta kutya (angolul cabbage dog néven volt ott, ám azt nem tudni, hogy lesz-e néha újra, vagy sem, majd még kiderül, eddig 2-szer volt elérhető a játékon belüli Item Shop-ban a heti állatok között), még ha fura egy hibrid állat is, de mégis nagyon ari. :-) Ám 6 dollárért lehetett csak venni, így hát megvettem. Játékokban amúgy is ritkán veszek pénzért bármit is. Néha használom is a több állatom közül ezt a káposzta kutyát is. De nem csak nekem ritka ez, hanem összességében az egész Party Animals-ben ritka, mert kevesen vették meg. Legalábbis amióta megvettem a Party Animals-t (idén szeptember 20-án jelent meg és október 5-én vettem meg a Steam-en, ott lehet PC-re megvenni 18 Euro-ért), azóta nagyon ezt tapasztaltam a játszásaim során összességében nagyon ritkán, kevés játékosnál láttam ezt a káposzta kutyát. Nem bánnám, ha ritka is maradna és hát remélem, hogy nem fogják ismét az Item Shop-ba berakni a heti állatok közé. Csak mert egyelőre még rendszeresen ismételnek heti és napi állatokat is, de talán van köztük 1-2 kivétel, amiket már nem fognak ismételni. Aztán volt nem túl rég október 30-a és november 6-a között Halloween event, melyen belül ilyen-olyan szellem állat variánsokat lehetett így-úgy szerezni, főleg élénk mentazöld színben. :-) Ezen belül a Nemo nevű corgi kutya volt az egyik élénk mentazöld színű szellem variáns (Halloween event ideje alatti 1. belépéskor mindenki megkapta), Twitch drop-okon keresztül pedig egy lila szellem Nemo kutyát is lehetett kapni összesen 5 órányi Party Animals-es élő közvetítéseket nézve Twitch-en (persze ha a közvetítők is bekapcsolták maguknál a Twitch drop-ot). Ezen kívül csak Kínából egyszer felhasználható kódokkal volt elérhető rózsaszín és narancssárga szellem Nemo kutya is. A rózsaszínt könnyebb volt megszerezni, de ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna nehéz, mert valamennyire igenis nehéz volt, még nekem is, de végül lett. A narancssárgát még nehezebb volt a rózsaszínnál, így az ahhoz képest az bizony még ritkább, de szerencsém is volt, így ilyet is tudtam szerezni. Sokan akarták főleg a narancssárgát, de nem mindenki tudott szerezni magának ilyet. Szerintem főleg magyar Party Animals-esek között ritka jobban a narancssárga szellem Nemo kutya.
Star Wars: The Old Republic-ban kaptam anno egy küldetésért egy fénykardot a Sith Sorcimmal, a High Dark Order lightsaber-t. Annyira ritka (és talán egyedi), hogy a mai napig nincs augment slot hozzá (minden fegyver kapott).
Dota 2 Ösi Bloodstone ( Ascendant Gem) Csak a BÉTA tesztelés alatt játszok kaphatták meg azután, hogy barátokat hívtak meg minnél többet annál fényesebben világitott. Illetve még aktív játékosok maradtak. Valve tudna pontos számot adni erről. DE ennek már 12éve és nem beszerethető. Space enginersnél is vannak ilyenek.
Rustból a Knock-knock rocket launchert kihagytad. Elvileg 6 darab van belőle, és nem lehet eladni, csak steam accounttal együtt. $30000-os ajánlatot utasított vissza az egy ilyen skin ownere.
Erről az "Eve Online"-ról még nem is hallottam, de nagyon felketetted az érdeklődésemet... "Dollármilliárdokban mérhető csaták"?!?😮 Nem szeretnétek róla egy bemutató videót csinálni, avagy egy tízes listát a legdrágább csatákról, nekem még egy shorts is elég🥺 nem igazán találok magyar nyelvű összefoglaló tartalmat erről a játékról...
A legritkább tárgyam a Fallout 4-ből a jó kaja volt amit a tárolóból lehetett kivenni ha adta. Nem tudtam hogy ritka, mert 2-3 alkalommal is megkaptam (nem egy karakterrel) Erre nem rég hallottam hogy mennyire ritka
Nem épp videójátékos "tárgy", de máshol nem tudok vele flexelni: Brawhallában van egy achivment amit az ember akkor kap meg, ha egymás után 4X találod el az ellenfeled egy Spike Ball-al. A játékosok 1%-alékának van meg, amikor meglett akkor még csak 0.3-nak volt. Nem egy ritka cucc, mai napig bárki megkaparíthatja akinek türelme van rá (Plusz dobálni a másikat míg fel nem idegesíti magát mindig vicces), de akkor is büszke vagyok rá
Zapotron az benne van a fortniteban, mai napig ott van a save the world játék modban, más részt az nem egy olyan tárgy mint a többi amit inkább skin vagy véglegesen megszerezhetö tárgy
a chapter 21 ben a metro royale-ban egy steel front os level6 os helmet amin van durable material(40% al kevésbé kopik) meg thickeni material(10% + védelem) azért a legritkább, mert a 2 hónapig tartó chapterekben, kevesek kapták meg. én meg szerencsésnek mondhatom, hogy olcsón cseréltem egy haverommal a sapkáért
League of Legendsben van egy accountom, ahol az összes ritka skin megvan amit még s1-2-ben lehetett megszerezni. Pax sivir, pax Jax, Black Alistair, King rammus és még sorolhatnám. 😅
Az utolsó az emlékeztetett arra amikor egy efféle dolog történt a Yu-Gi-Oh-ban. Csak ott a kisgyerek saját maga tervezhette meg a kártyáját és az csak is kizárólag az övé lehetett.
A Fortnite Zaportont azért hívja mindenki Zapatronnak mert a PvE részben nagyon sokáig vagy még most is Zapatronnak hívták és az került be a battle royalba :)
A warzone hoz én tenném hozzá hogy kurva nehéz és a 5win vondelen ( a legszarabb map a földön) és a AI mazrah ahol megint csak nehéz nyerni ha meg sikerül akkor az egész lobby rád megy ami megintcsak szar ( egy warzone játékos )
WHAT THE HELL 1917💀 Fun fact hiába mondod hogy 1 a 20000 esély a golden pan de vedd azt hogy még ki kell vinned egy egész NVM kampányt és ha kivitted akkor is csak egy pici esély van ez az esély csak találgatás mert nincsenek tényleges eséllyek annyira ritka és ott van az eggyetlen "unusual golden pan" amiből csak 1 van
A valósan legritkább tárgy a Minecraftnak az deadmouse fülei ha valaki nem ismerné a storyt az keressen rá most nem fogom leírnide abból csak az az egy van ami deadmouse acounjáb van
What kind of eredeti készítők? Lopott a videó? Nem találtam semmi hasonló listát RUclips-on. A Leetes srácok általában utánanéznek maguk a dolgoknak, nem gondolom hogy plágium lenne.
Régóta nézlek titeket, és ennek a videónak minden percét imádtam, az utolsó történet pedig feltette az i-re a pontot, talán még nem hunyt ki hogy az emberek emberek maradjanak! ❤
Köszi a videót, informatív, jó a vágás és a script is! Mint 2011 óta EVE játékos, örömmel látom, hogy már többedszerre jelenik meg nálatok a játék (mással nagyon nem is játszom már, csak nézem a tartalmaitokat). Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy a Guardian Vexor, a Gold Magnate, Siver Magnate szeritnem ritkábbak, mint a Raven State. Egy PVP event első helyezette kapott csak Gold Magnate-ot, a második a Silvert, de simán lehet, hogy sokkal jobban utánanéztetek, mint amennyire én tudom és került még bele valahogy a játékba Magnate más eventeken is. A Guardian Vexor ráadásul OP is és nem nagyon tudjuk, hogy kinek van, vagy hogy egyáltalán létezik-e még, vagy levadászták már. (Az egyetlen hajó, ami több mint 5 drónt enged használni egyidőben).
Igazából nem akarok beleokoskodni, csak algoritmus segítő komment ez, de akkor legyen valami információ tartalma is, meg hátha lesz még EVE játékos, aki idekommentel.
u.i.: Ha érdekesség kell még az EVE-ről, ajánlom nézzetek utána a Cockroach nevű "hajónak" benne, tegnap éjszaka találtam :)
Nekem League of Legends Dark Star Cho Gath skin amit nagyon szeretek s megbecsben tartok... 2018 ban volt egy non profit jótékonysági skinje ... Ha jól emlékszem, egy beteg fiatal srác volt aki segített a tervezésben, mert a kedvenc karaktere volt. Mikor olvastam a cliens-ben s , hogy ez a skin mi célt szolgál ... instant buy... annak ellenére , hogy én adc main voltam s egyáltalán nem játszottam a karakterrel... mégis , ha eszembe jut jó érzéssel tölt el , mert tudtam segíteni... mert tényleg csak ennyi vezérelt...
Imádom ennek a videónak a humorát!:) Köszi a feltöltést!
Na, ez egy zseniális videó volt. Kicsit hiányoltam a listáról a azt a minecraft skint, ami ami csak egy embernek van meg. Ez az ember Notch régi barátja. Mások még csak meg sem tzdják csinálni maguknak, mivel a skin olyan helyen használ ki pixeleket ahol egy sima minecraft skin nem tud. Konkrétan úgynéz ki, mint egy nagyfülű, kék Mickey egér😮
Az deadmaus akire gondolsz
@@rngesus66 igen, igazad van😀
TF2 ben még van egy-két nagyon ritka cosmetic pl burning flames team captain stb de oszinten nem baj h kimaradt mert ebben a jatekban annyi unusual kombo lehet hogy bekakilsz amugy tok jo lett a video! :D
Nem tudom mennyire ismeritek a CoD mobile-t de ott összesen 2 mythic karakter van.
Amikir bejött a legelső a Spectre T-3, nagyon tetszett és elérhetetlen volt számomra, mert f2p voltam.
Aztán kicsivel az után kaptam bankkártyát, és úgy vettem egy kis CP-t és tartogattam, hátha jön egy olyan skin, ami tetszik, és van esélyem megszerezni.
Aztán miután sokáig vártam és nem jött semmi, akkor egyik este miközben az öcsémet altattam nézegettem az aktuális draw-okat, és meg akadt a szemem a Spectre draw-ján, és gondoltam egyszer élünk.
Egyetlen egyet pörgettem majd elsötétült a képernyőm és szép lassan újra kivilágosodott és ott lépdelt a spectre én meg csak néztem, és nem értettem, hogy mi történik.
Aztán miután a spectre "bemutatkozott" esett csak le h megkaptam a mythic skint és nem tudtam elhinni.
Otthagytam az öcsémet, kirohantam, és felhívtam a legjobb haverom.
Na, szóval a Spectre T-3 a legritkább skinem.
Jó volt a videó köszi! A wz DMZ módjában is meg lehet szerezni 1 skint, pár napja látom yútyún, az is elég nehéznek tűnik, simán bele illik egy ilyen videóba szvsz.
Na már csak trollkodásból is, de 4millió a négyzeten 16 billió, nem quantillió(csak 13 0 van a 10es mögött)
Csak😂😂😂😂
Ja de azt is mondta ha minden ritka tulajdonságot adunk össze nem játszok a játékkal de ha csak 5 olyat ki kapsz még hozzá aminek 1/128 az esélye akkor megvan sőt több is
ön matematikus ?xD
Omsi 2 rol esetleg lehetne egy video a kesobbiekben.
Nagyon kevesen jatszanak vele es megannal kevesebben jatszanak vele magyarok. Ha barmilyen video anyagot feltoltenetek rola azt nagyon szivesen meghallgatnam a velemenyeteket rola.
Leet the way!
15:03 "Nektek mi a legritkább tárgy, ami van bármelyik játékban?..." - A péééz! 😀
Battlefield 1
Peacekeeper! Azt kár hogy nem tettétek bele! 😅 azt se annyira könnyű megszerezni!
9:40 szia csak azt szeretném mondani hogy olyan töltény vett fel ott az ember ami ritkább a Zapotronnál
milyet?
Legritkábban megtalálható NPC: aki LoLozik, és nem 0-24 a Twittert olvassa
Nekem megvan a Frostmourne. Életnagyságban. Sajátmárkás. Ide is belefér mert az élet is egy játék.
A Minecraft köpenyhez szolva, van még egy teknős köpeny is. Melyet a teknős update ötletelője kapott
Nem annyira nagyon ritka, de azért kis bajlódás volt velük:
1. Terraria - Rod of Discord. Először véletlen ütöttem ki. Aztán véletlen eldobtam logout előtt. A második körben esett le, hogy ez nem is olyan egyszerű...
2. Szintén Terraria - Terraprisma. Nem vagyok profi, úgyhogy elvoltam vele pár hétig, mire össze jött :D
3. DarkOrbit - Egy olyan PET, amit annyira felhúztam, hogy erősebb lett mint sok barátom fő hajója :'D
tf2-be egyszer dobott a rendszer egy 40 eurós sapkát, amit anno elcseréltem a gta4-re, amibe benne volt az összes dlc, meg az előző részek is :D
Egy fullos Zombi ruha szett a karakteremhez 2014-es Call of Duty : Advanced Warfareban.Külön jópont hogy abban a CODban csak késsel játszottam -ennek eredményeképpen az egyik Steames játékban még teljesítményként is szerepelhettem -sajnos a játék valamiféle jogi vitába ütközött -így egyes achivementek képe is ugrott...a kép azóta is megvan biztonságosan mentve 😁
A TF2-s warpaint-ről amit most bemutattatok nem is hallottam soha.
A játékban mondjuk rengeteg ritka tárgy van számos videó is van erről. Például: a festett Tehéncsonkító5000 egy bug miatt lehetett festeni (alapból festhetetlen fegyver) és csak pár percig lehetett ezt megtenni.
Tradeszerón egyik faszinál láttam festettben kb 9 éve. Nem tudtam, hogy lehetett belőle festett.
Genshin: 5 csillagos dolgok😂😂
De amúgy save the word arany fegyverek
as always, nagyon jó videó lett
Érdekes ritkaság az az arany serpenyő, nekem tetszik. :-) Nekem például a Party Animals játékban az egyik legritkább skin-em, avagy állatom a káposzta kutya (angolul cabbage dog néven volt ott, ám azt nem tudni, hogy lesz-e néha újra, vagy sem, majd még kiderül, eddig 2-szer volt elérhető a játékon belüli Item Shop-ban a heti állatok között), még ha fura egy hibrid állat is, de mégis nagyon ari. :-) Ám 6 dollárért lehetett csak venni, így hát megvettem. Játékokban amúgy is ritkán veszek pénzért bármit is. Néha használom is a több állatom közül ezt a káposzta kutyát is. De nem csak nekem ritka ez, hanem összességében az egész Party Animals-ben ritka, mert kevesen vették meg. Legalábbis amióta megvettem a Party Animals-t (idén szeptember 20-án jelent meg és október 5-én vettem meg a Steam-en, ott lehet PC-re megvenni 18 Euro-ért), azóta nagyon ezt tapasztaltam a játszásaim során összességében nagyon ritkán, kevés játékosnál láttam ezt a káposzta kutyát. Nem bánnám, ha ritka is maradna és hát remélem, hogy nem fogják ismét az Item Shop-ba berakni a heti állatok közé. Csak mert egyelőre még rendszeresen ismételnek heti és napi állatokat is, de talán van köztük 1-2 kivétel, amiket már nem fognak ismételni. Aztán volt nem túl rég október 30-a és november 6-a között Halloween event, melyen belül ilyen-olyan szellem állat variánsokat lehetett így-úgy szerezni, főleg élénk mentazöld színben. :-) Ezen belül a Nemo nevű corgi kutya volt az egyik élénk mentazöld színű szellem variáns (Halloween event ideje alatti 1. belépéskor mindenki megkapta), Twitch drop-okon keresztül pedig egy lila szellem Nemo kutyát is lehetett kapni összesen 5 órányi Party Animals-es élő közvetítéseket nézve Twitch-en (persze ha a közvetítők is bekapcsolták maguknál a Twitch drop-ot). Ezen kívül csak Kínából egyszer felhasználható kódokkal volt elérhető rózsaszín és narancssárga szellem Nemo kutya is. A rózsaszínt könnyebb volt megszerezni, de ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna nehéz, mert valamennyire igenis nehéz volt, még nekem is, de végül lett. A narancssárgát még nehezebb volt a rózsaszínnál, így az ahhoz képest az bizony még ritkább, de szerencsém is volt, így ilyet is tudtam szerezni. Sokan akarták főleg a narancssárgát, de nem mindenki tudott szerezni magának ilyet. Szerintem főleg magyar Party Animals-esek között ritka jobban a narancssárga szellem Nemo kutya.
Star Wars: The Old Republic-ban kaptam anno egy küldetésért egy fénykardot a Sith Sorcimmal, a High Dark Order lightsaber-t. Annyira ritka (és talán egyedi), hogy a mai napig nincs augment slot hozzá (minden fegyver kapott).
Dota 2 Ösi Bloodstone ( Ascendant Gem) Csak a BÉTA tesztelés alatt játszok kaphatták meg azután, hogy barátokat hívtak meg minnél többet annál fényesebben világitott. Illetve még aktív játékosok maradtak. Valve tudna pontos számot adni erről. DE ennek már 12éve és nem beszerethető. Space enginersnél is vannak ilyenek.
Rustból a Knock-knock rocket launchert kihagytad. Elvileg 6 darab van belőle, és nem lehet eladni, csak steam accounttal együtt. $30000-os ajánlatot utasított vissza az egy ilyen skin ownere.
Fortniteba volt még az aranyhal trófea
Jó lett a videó =).
De az nem volt nagyon ritka
@@reflextheboss970de
Erről az "Eve Online"-ról még nem is hallottam, de nagyon felketetted az érdeklődésemet...
"Dollármilliárdokban mérhető csaták"?!?😮
Nem szeretnétek róla egy bemutató videót csinálni, avagy egy tízes listát a legdrágább csatákról, nekem még egy shorts is elég🥺 nem igazán találok magyar nyelvű összefoglaló tartalmat erről a játékról...
EVE online documentary - Down The rabbit hole, most dobott ki belőle egy doksifilmet
@@m3trom köszi az infót, meg fogom nézni👊😋
készülj fel, mert majdnem 6 óra! de nagyon érdekes a világa érdemes megézni, akár több részletben is @@Csicskitotuz
A legritkább tárgyam a Fallout 4-ből a jó kaja volt amit a tárolóból lehetett kivenni ha adta. Nem tudtam hogy ritka, mert 2-3 alkalommal is megkaptam (nem egy karakterrel) Erre nem rég hallottam hogy mennyire ritka
Nem épp videójátékos "tárgy", de máshol nem tudok vele flexelni: Brawhallában van egy achivment amit az ember akkor kap meg, ha egymás után 4X találod el az ellenfeled egy Spike Ball-al. A játékosok 1%-alékának van meg, amikor meglett akkor még csak 0.3-nak volt. Nem egy ritka cucc, mai napig bárki megkaparíthatja akinek türelme van rá (Plusz dobálni a másikat míg fel nem idegesíti magát mindig vicces), de akkor is büszke vagyok rá
A kép jó, de annyit hozzátennék, hogy trícium. #kémia érettségi😂
akkor nem csak nekem baszta a fülemet
Zapotron az benne van a fortniteban, mai napig ott van a save the world játék modban, más részt az nem egy olyan tárgy mint a többi amit inkább skin vagy véglegesen megszerezhetö tárgy
Full netherite beacon survivalba XD
Tf2 arany lángszóró ès kès a legritkább tárgyaim (havonta kapok csereajánlatot random idegenektől😅
a chapter 21 ben a metro royale-ban egy steel front os level6 os helmet amin van durable material(40% al kevésbé kopik) meg thickeni material(10% + védelem) azért a legritkább, mert a 2 hónapig tartó chapterekben, kevesek kapták meg. én meg szerencsésnek mondhatom, hogy olcsón cseréltem egy haverommal a sapkáért
League of Legendsben van egy accountom, ahol az összes ritka skin megvan amit még s1-2-ben lehetett megszerezni. Pax sivir, pax Jax, Black Alistair, King rammus és még sorolhatnám. 😅
10:10 Sokan a hopponálás és hoppanálást is keverik a Harry Potterből. Az egyik létezik a másik nem. :D
2017es MAjor óta van egy CSGO Train, Device ládám.
Akkor jól tudtam hogy a serpenyő a TF2-ben van
9:22
1917.. észre se vettem még nem jött a "mókás" rész... 😂
A warzone-os kihívás a legbetegebb collectible amit valaha játékban láttam :O
Ez az utolsó tényleg szívet melengető sztori.
Simán beleférne egy megható részbe is kicsit részletesebben a csávó sztorijával
jó lett :)
Levente Kelemen
Amúgy én a az arany serpenyő helyet a aranydiáját helye tesitetem volna mert az még ritkább
Én még lilát is csak egyszer nyitottam cs2-es ládákból,pedig arra viszonylag sok az esély(kb30-ból)
Az utolsó az emlékeztetett arra amikor egy efféle dolog történt a Yu-Gi-Oh-ban. Csak ott a kisgyerek saját maga tervezhette meg a kártyáját és az csak is kizárólag az övé lehetett.
nekem a rocket leagueban van meg az a kalap
Stumble guysba egy olyan footstep ami csak 1estéig volt elérhető ami a DEC. 31 és Jan. 1 volt be szerezhető
TF2-ben a legritkább tárgy a Randolph the Blood-Nosed Caribou amiből csak egyetlen egy létezik és csak ez az egy lesz belőle örökre.
Level1-től eltérő színt ami nekem a legritkábban van.
Nekem sikerült megszerezni GTA-ban a criminal mastermind awardot + a doomsday criminalokból a két embereset
A fehér Caustic skin nekem megvan. Wow, ez ennyire ritka lenne?!
Fortnitéban ot van még az fncs csákány ami szerintem nagyon ritka
Nekem megvan a minti csákány
A Fortnite Zaportont azért hívja mindenki Zapatronnak mert a PvE részben nagyon sokáig vagy még most is Zapatronnak hívták és az került be a battle royalba :)
Ott is Zapotron, mindig is az volt
Amúgy a rocket league ben is vannak olyan title-ök amik tudtommal csak egy-egy emberek kaptak meg
A Zapotron még mindig bent van. Én tudom is craftolni
A legritkább cuccom egy P90 Assimov😂😂
A legritkább "tárgy" a viedójátékok történelmében egy csapat a LOL-ban, amelynek egy tagja sem akarja 10 perc alatt lefutni a meccsedet.....
Nekem van egy skinem a rainbow six siege-ben egy 2019-es bandit team empire skin ami már nem elérhető igy azt merem gondolni hogy elég ritka.
Nekem talan a 2012es vilagbajnok riven a lolban 🤣
Black Alastor lolban 🤤
Legritkább akkor is a Medkit a City-s játékokban.🤷🤣👌
#jatekpartizan
A WarThunder-es Is-7 vagy Amx-50 Surblindé-ről nem is esett szó, ez azért eléggé meglepett most.
A warzone hoz én tenném hozzá hogy kurva nehéz és a 5win vondelen ( a legszarabb map a földön) és a AI mazrah ahol megint csak nehéz nyerni ha meg sikerül akkor az egész lobby rád megy ami megintcsak szar ( egy warzone játékos )
Diablo 2 itemeket hiányolom😢
Bele lehetett volna tenni a stumbel guy-os infloenzor skint
A saxxyt azt hiszem hogy már egyáltalán nem lehet megszerezni míg azt a painter mindenki megszerezheti. (Mint mondtam azt hiszem!)
az utólsó hoz csak annyit,összekötjük a kelemest a hasznosal
a zapotronrol nem ketto video van?
Rlben van egy crimson dominus amibol 3db van ugy tudom
9:17 1917 október 17 XDDDDD
Legritkább tárgyam egy kék csgo skin xD
Amúgy fortnite save the world be még benne van a zapotron
nekem megvan a Reaper csákány fortiba ami asszem ritka mivel season 1 es
Nekem apexben meg van flatline-ra a legritkább skin, ezt csak úgy itt hagyom
Nekem és a haveromnak is
@@attilaszasz8924 az gg
Amint megláttam a borítón a golden frying pan-t egyből rákellett kattintanom a videóra.
Edit: aztán nem is arról van szó
Nekem a Dark Vertex xbox exclusive fortnite skin van meg
nekem megvan ez a caustic skin :D
Nekem a legritkább tárgy ami van az egy karambit fade a cs2 ben
Hatalmas W hogy beraktátok a kommentem a videóba köszi srácok💪🗿❤
WHAT THE HELL 1917💀 Fun fact hiába mondod hogy 1 a 20000 esély a golden pan de vedd azt hogy még ki kell vinned egy egész NVM kampányt és ha kivitted akkor is csak egy pici esély van ez az esély csak találgatás mert nincsenek tényleges eséllyek annyira ritka és ott van az eggyetlen "unusual golden pan" amiből csak 1 van
Nekem van egy emerard dropler karambitom a csben
nice
Nekem a legritkább itemem a roblox islandsban a cursed hammer
A valósan legritkább tárgy a Minecraftnak az deadmouse fülei ha valaki nem ismerné a storyt az keressen rá most nem fogom leírnide abból csak az az egy van ami deadmouse acounjáb van
Jólvanezígy.
Nekem a legritkább tárgyam talán az arany skineim cod mobilban
Zapotront save the worldből emelték át
Eredeti keszitoket nem akarjatok linkelni?
What kind of eredeti készítők? Lopott a videó? Nem találtam semmi hasonló listát RUclips-on. A Leetes srácok általában utánanéznek maguk a dolgoknak, nem gondolom hogy plágium lenne.
@@m3trom Bro, az összes "csalós lebukós" videójuk Be Amazed videója :)
@@m3trom tf2 item bal sarokba leirtak eredeti keszitot de nem lett volna szar linkelni v esetleg megmondani h ki csinalta a szamitast
@@ruzicski vagesz h mindent lopnak es max az egyik sarokba 3as betumerettel irjak ki az eredeti keszitot
@@ruzicski forrás?
A slap battles bob ot ne felejtsük el
0.0075
Nekem a legritkább az, hogy van időm játszani
a fehér kalap mása megvan nekem
Seat of thieves shrouded ghost
én a team fortress 2 legritkább itemjét raktam volna első helyre mert az elvileg senkinek nincs meg a világon
Az unibet mindig ilyen sarokat támogat
Az trícium. c-vel.
Warone Fender skin alig használja valaki rajtam kivül
Nekem a leg ritkább a valorant champion vandál 2021
Nekem r6ban a jäger black ice
Warthunder-ben a maus